Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-06 / 104. szám
xmoBo A PESTMEfrYE» XIV. ÉVFOLYAM, 104. SZÁM hírlap N KIADÁSÁ 1970. MÁJUS 6.. SZERDA KLUBSZOBA — KÉSZÜLNÉK A TERVEK Alsó tagozatos diákokat is fogad a tanyai kollégium Az elmúlt évben a Művelődésügyi Minisztérium 300 ezer forintot biztosított a tanyai kollégium továbbfejlesztésére, s bár bőven lett volna helye ennek a pénznek óvodáknál, vagy éppen iskoláknál, a kapott pénzt végül is a kollégiumban hasznosítják. Szükség is van erre. Hiszen a szűk hely miatt sokszor a gyorsabban és könnyebben tanuló diákokat büntették azzal, hogy a tanulási időt ha kellett, ha nem, végigülték, mindaddig, míg mindenki el nem készült: mert egyszerűen nem volt hely, ahová kimentek volna játszani, szórakozni, A Lakáskarbantartó Ktsz a napokban elkészíti az új klubszoba terveit, s rövidesen hozzákezd az építéséhez is. A körülbelül 55—60 négyzet- s méter alapterületű klubszoba a régi kerékpártároló helyén épül fel, mellette kis műhelyt rendeznek be, ahol az iskolában politechnikát tanuló gyerekek délután is ügyeskedhetnek. A kerékpártárolást az udvar másik részében oldják meg, úgy, hogy minél kevesebb helyet vegyen el az amúgy is kicsi udvarból. A diákotthon nagy fejlődés előtt áll, az idén ősszel a tanévet 85 lakóval kezdhetik meg. Eddig ötvenen jelentkeztek, közeledik azonban a jelentkezés határideje, május 15. Hosz- szas megbeszélések után végül is úgy döntött a diákotthon vezetősége, a művelődés- ügyi osztállyal egyetértésben, hogy alsó tagozatos gyermekeket is felvesznek, s ha számuk eléri a 10—15-öt, külön nevelőt kapnak. A napokban a külterületi Iskolába látogatnak pedagógusok, összejönnek azokkal a szülőkkel, akiknek gyermekük ősszel már felső tagozatos lesz. Nem agitálásról van szó, hiszen a kollégium önmagáért beszél, ha már a gyerekek megismerik az ottani életet. Azoknak azonban, akiknek nincs fogalmuk a kollégiumi életről, szükségük van némi tájékoztatásra. i A továbbtanulás szempont- | jából is eredményes évet zárt tavaly a kollégium. Tizenöt j végzős tanulójából mindössze légy nem tanúit tovább. Reggel fél hétkor nyit, este fél hélkor zár Naponta 10 ezer forint Négy napja nyílt meg Tormáson az Ifjúság útján az ÁFÉSZ új élelmiszer-vegyesboltja. Az első napok tapasztalatairól Szalay Ambrus boltvezetőtől kaptunk tájékoztatást. Megtudtuk, hogy naponta 10 ezer forint az átlagforgalom, ami indulásnak nem csekély összeg. Egyformán kell az élelmiszeráru, a háztartási cikk, s nagy volt az ünnep előtt az italforgalom is. Eddig a tormási vásárlók is kitűnőre vizsgáztak, ingerült, türelmetlen hang még nem hangzott el a boltban — reméljük, hogy később sem, s nem is lesz rá szükség. Az első napok tapasztalatai alapján módosították . a nyitva tartási időt: reggel fél órával előbb, már fél hétkor kinyitnak, fél tizenkettőig, s délután két órától fél hétig árusítanak. Szemtől szemben az új tanácstagokkal Múlt vasárnap két új városi tanácstagot választottak: a 25-ös választási körzet új tanácstagja Horváth Istvánná lett. * Már kislány korában nagy sikerrel szerepelt több műkedvelői előadáson. Férjhezme- netele után is megmaradt a kultúra berkeiben. Tagja lett az irodalmi szakkörnek, részt vett a kalocsai és a váci kul- túrversenyeken, s az elmúlt években a Jegygyűrű a mellényzsebben című műkedvelő szindaráb egyik főszereplője volt. A politikai, társadalmi munkában is 'részt vett, mint népnevelő járta a tanyavilágot. — Kissé meglepett, mikor tanácstagnak jelöltek — mon-r dotta kérdéseimre —. de mit tagadjam, jólesett a bizalom. Eddig is sok panaszát elintéztem a környékbelieknek. Magam érdekében sohasem kopogtattam, de mások ügyeiben megtanultam kopogtatni. Nem tudom nézni az igazságtalanságot. ahol csak lehet harcolok ellene. Választóim minden jogos kérését el ^hajtom intézni, munkám azonban csak úgy lesz eredményes, ha szere- tetükkel továbbra is mellettem állnak! A 48-as választási körzet most megválasztott tanácstagja: Csípő Balázsné. Munkahelyén, a Petőfi Termelőszövetkezetben találtam meg. Csípő Balázsné esztendőkig a Szabadság Termelőszövetkezetben dolgozott, s az ottani nőtanácsnak ő volt a lelke. Főleg az idős tagok gondjait, panaszait mindig szívén viselte. — Sohasem törekedtem köz- szereplésre, de szívesen vállaltam a jelölést — mondotta —, annál is inkább, mert a körzetben majd mindenkit ismerek, s eddig is sok ügyükben- bajukban segítettem őket. — Mint tanácstag, síkra fogok szállni a körzet minden jogos panaszának orvoslásáért. Először is a kútfúrások során megrongált Váncsodi utca rendbehozását, és a villany- világítás hiányainak pótlását szorgalmazom, és igyekszem a városrész tisztaságát biztosítani. (k) Még a múlt év október végén vásároltam a Keravill boltban egy Teenager táskarádiót, 970 forintért. Nem egészen I két hét múlva a rádió fel- i mondta a szolgálatot, s akkor i a jótállásra hivatkozva. bevit- I tem a boltba. Mikor vissza- j kaptam, pár napig szólt, majd j újra elhallgatott. Ez a „játék” azóta közel tízszer megismét- I lődött. Egyszer azt is kijelen- | tették, hogy gyártási hiba van 1 a készülékben, de ennek ellenére sem küldték vissza a gyártó cégnek kicserélés végett. Azóta hol szol, hol nem szól a rádióm. Nem lehetne ezen a némaságon változtatni? Tisztelettel; Tizt Mária agronómus Ma este a Kőiisfában: S arányi Ibolya előadóestje A magyar reneszánsz alkotásaiból állította össze műsorát Surányi Ibolya előadó- művész, amellyel ma este lép az irodalmi presszó dobogójára. Műsorában nagy szerepet tölt be a kor muzsikája, amit Csengeri Adrienne énekesnő és Kecskés András lantművész szólaltat meg. A Kőrisfa eszpresszóban este 7 órakor kezdődő előadásra sok érdeklődőt várnak. Színházlátogatás Május 12-én a városi nőtanács kirándulással egybekötött színházlátogatást szervez Kecskemétre. Megtekintik a Gáspáron e című operettet, majd az Aranyhomokban időznek a résztvevők. Részvételi díj 32 forint személyenként. Jelentkezni Erdélyi Lászlóimnál lehet, május 7-ig, a Petőfi utca 33 szám alatt. A kirándulók május 12-én este hat órakor a MÁVAUT állomásról indulnak. Postaláda A Tormáj szépen alakuló központja ismét gazdagodik. A posta az új bolt elé postaládát szerel fel, hogy a környék lakóinak a leveleiket és a lottószelvényeket ne kelljen messzire hordaniok. Reméljük, hogy a felszerelés . is olyan rövid időt vesz igénybe, mint a kérelem igenlő eldöntése: mindössze ítéhány napot. Lábbusszal á halastóhoz Kellemes ünnepeket ? Május elseje van, délután negyed öt. Mit csinál ilyenkor az ember? Pihen, kényelembe, helyezi magát, vagy mint mi is, nézelődik, kik járkálnak az utcán. — Ez volt a vesztünk, ugyanis már a túlsó oldalból észrevették a köszöntők. Még mielőtt feleszméltünk volna, bent voltak. „Kellemes és boldog május elsejét kívánunk erővel, egészséggel* békességgel!” köszöntek és szépen meghajoltak. (De még be sem mutattam a köszöntő „brigádot”, három főből áll, első a főnök, a brigád szószólója, sötét, ünnepélyes ruhában, zeneszerszáma egy bőgő — persze vonó nélkül — második egy öt év körüli fiú kócosán, zsebrevágott kézzel, harmadszor — de nem utoljára a „kellékes” — ugyanis ő viszi a dobot.) Engedje meg, drága asszonyom — mondja a főnök —, hogy köszöntsük a ház népét egy dallal! — Na, gyere, tartsd azt a dobot! Szabadkoztunk, hogy nem kérjük a muzsikát — ugyanis a rádióban Gencsi Sári és Palló Imre nótákat énekelt. Az semmi, kezicsókolom! Ezt a gyereket tessék meghallgatni, ez tud ám igazán szépen! — Nem tudom, ki hogyan van vele, de én nem vonom kétségbe Bura Sándor és zenekara művészetét! Percekig tartó érvek hangzottak el mindkét fél részéről. A „brigád” mindenáron játszani akart, mi nem. Végül is mi győztünk — persze egy tizes segítségével. „Az Isten áldja meg magikat! Ugye csak jobb a háznál három koldus, mint egy pap” hálálkodással távoztak, és persze cuppogós kézcsók kíséretében. — Elgondolkoztató: „három koldus”? — Szerény számítás: csak a Szolnoki úton van körülbelül 140 ház, ebből megfordultak mondjuk „csak” hatvanban, á 10 forint, az összesen 600 forint. Egész jó napszám... nem!? (csa-csa) Csónak, vízparti hangulat, s minden, ami a pecázáshoz szükségeltetik. S mindez hol? A, Rákóczi Termelőszövetkezet halastavában. Sajti István, a termelőszövetkezet föagronómusa büszkén áll a vízparton, s nézi az élénken ficánkoló halakat. A két halastóra nagy tervek születtek. Innen látják el a várost friss hallal, s a horgásznivágyók is paradicsomra' lelnek — ha kiváltják a horgászengedélyt. Természefesen előbb még megalakul a városban a horgászszövetség is. A horgászparadicsom könnyen megközelíthető a Nagykőrös—Nyársapát közötti bekötöúton motorkerékpárral, kerékpárral, de még lábbuszon is. Foto: Fehér MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Az Angyal vérbosszúja Simon Templar, a moziban ... Magyarul beszélő, színes angol 'film. Főszerepben: Roger Moore. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Magyar Híradó. 5. Világmagazin. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. . EMBEREK, PILLANATOK A ÍV-SZERELŐ AZT HISZEM, ő ma a legelőkelőbb szakember. Ha a mesterségeknek van arisztokráciája, akkor a tv-szerelő ide tartozik. Alapvetően talán azért, mert az ő szakmájába nagyon nehéz belekontárkodni. Az ajtót be lehet festeni házilag, egy falat föl lehet rakni saját erőből, de áhhoz, hogy valaki levegye a tv hátsó falát, bátorság kell. Ö közömbösen csavarja ki a fényes zárófejeket, és 'bólogatva néz a sok drót meg műszer Közé. A család ott áll körülötte, és aggódva lesi az arcát. Ű hiimmög. — Nagy a baj? 'A SZERELŐ ARCÁN egy pillanatra megküzd a két gondolat: ha kis hibát mond, egyszerű ügyet, a tudását domborítja ki, ha nagyot, nehéz problémát, megbecsülést viv ki magának, hogy el tudja oszlatni a gondot. — Meg lehet csinálni? — Kell bele egy ... Egy furcsa nevet mond. Nem idegen szó, nem is magyar. Senki sem érti, de mindenki bólogat rá. A nagy fiú, tizenöt éves, odasettenkedik a mester mellé, de az apa elhívja onnan. Csönd van. A szerelő dolgozik, a család pedig — mint egy áhítatos szertartásnál a ministránsok — tétlenül asszisztál. — Estére krimi lesz — jegyzi meg az asz- szony kérlelően. A szerelő nem szól. — Tutija, az a francia! Az a pipás felügyelő! — próbálkozik most az apa. De a mester, belebújik a tv-dobozba. Szinte eltűnik. AZ ASSZONY AGGÓDVA NÉZ a férjre, de az bólint: nem lesz baj. '— Kicseréltem, — mondja a szerelő előbújva, és mosolyogva. Mindenki fellélegzik, mindenki boldog. A mester felszereli a hátlapot, és benyomja a kapcsológombot. Időtlennek tűnik, míg bemelegszik a gép. Mindenki siettetné, hogy legalább a hang szólna már. Aztán sípolás, zúgás, majd fehér lesz a képernyő, és megjelenik a bemondó kedves arca. A SZOBÁBAN EGYSZERRE felenged a feszültség, legszívesebben mindenki a szerelő nyaikába ugrana. Ö közömbös arccal rakja el a szerszámait: mit neki egy hiba! A család szinte körültáncolja! Már-már felemelik, hogy feldobják a levegőbe. Ö a nagy varázsló, aki pálcájával megérinti a némákat, s a némák megszólalnak. Mint egy király, úgy vonul el. S a család hajlongva kiséri ki. MEGÉRDEMLI, ő urunk és parancsolunk orvosa. Es mi, a TV rabszolgái, hálásak vagyunk neki, hogy meggyógyítja életünk egyetlen értelmét. Estére kritni lész a tv-ben. (tóth) Nyit a Tölgyfacsárda ROSSZ A IIUTOPÜLT Ha megjön a szép idő, megérkeznek az első kirándulók is a Pálfájába. A vasárnapi szép napsütés már kicsalogatta a legbátrabbakat/ s ezután már az ÁFÉSZ csárdája is fogadja a kirándulókat. Igaz, most még csak a szezon elejéhez méltón délelőtt 9 órától 13 óráig, s délután IS órától 19 óráig. Vasárnapokon és ünnepnap az esti nyitva tartás 21 óráig módosul, a szünnapot hétfőn tartják. , ' A hűtővitrin jelenleg rossz, így csak konzervféléket tudnak adni az éhes kirándulóknak, édességek, csomagolt kekszek, üdítő italok — a töményebbet kedvelőknek sokféle szeszes ital korlátlan mennyiségben kapható. A szezon teljes beindulása után meleg étel is lesz a Tölgyfacsárdában, s remélhetőleg a gyors javítás után a hűtőpult is teheti kötelességét, mert ki az, aki a melegben előre melegített hűsítő italt kívánna magának? S « P a O ■ R ■ I Atlétikai versenyek A megyei ügyességi csapat- bajnokságot Gödöllőn bonyolították le. * Viszontagságos utazás után is jól-versenyeztek a Nagyliőrösi Pedagógus atlétái, s két bajnoki címmel és két második helyezéssel tértek haza. A körösi sportolók eredményei. Női magas (6 induló csapat): 1. Nagykőrös A 141 cm átlag (Rétsági J. 145, Balogh J. 145; Lengyel 140, Klingl Gy. 140, Bűz É. 135 cm.) A körösiek magasugró eredménye kiemelkedően jó. Női távol (7): 1. Nagykőrös A 446 cm átlag (Klingl 486, Hanny J. 469, Horváth S. 447, Balogh 425, Buz E. 394 cm); 2. Nagykőrös B (Hanny K. 452, Rétsági J. 442, Szűcs I. 440, Lengyel 402, Nyerges 398) 426 cm átlag. Női gerely (6): ... 2. Nagykőrös 21,39 m átlag (Lengyel 33,18; Rétsági 24,56; Balogh 18,60; Nyerges 17,44; Tényi 13,20.) A szél zavarólag hatott. Női súly (6): ...4. Nagykőrös 707 cm-es átlaggal. Férfi diszkosz (7) ...3. Nagykőrös (Tóth 29,94; Bugyi 27,40; Molnár N. 25,75; Kas zap 24,50; Mohácsi 22,02 m) 25,92 m átlag. Férfi súly (7): ...4. Nagykőrös 904 cm átlag. (Tóth 975, Bugyi 965, Molnár N. 880, Kaszap 863, Mohácsi 841 cm.) Több mint 150 indulója volt a Kinizsi-sporttelepen lebonyolított viadalnak, ‘ amelyen a Ceglédi Vasutas Sportiskola és a Nagykőrösi Pedagógus Sportiskola ősz óta sportolással foglalkozó fiataljai indultak felmérőverseny kereteben. Számonként es egyesületenként a legjobb 3—3 eredménye számított a pontversenyben; amit a vendégek nyertek 164:113 arányban. Amelyik számban nem volt ceglédi induló, a körösiek eredménye nem számított a pontversenyben. A legjobb körösiek: 1958—59 es születésű lányok: 60 m (23 induló): 1. Medgye- si Katalin 9,2 mp. Magas (6): 1. Medgyesi 120 cm. Távol (22): 1. Medgyesi 392 cm. 300 m (6): 1. Medgyesi 50,6 mp. Kislabda (9): ...4. Korom Valéria 24,72 m. 1960—61 -es születésű lányok: 60 m (4): 1. Pálfi Anikó 10,4 mp. Magas (2): 1. Pálfi 105 cm. 1958—59-es születésű fiúk: 60 m (17). 1. Bacsó József 8.8 mp. 500 m (11): ...4. $zabó Tibor 1:39.5 perc. Magas (S): ... 4. Bacsó i 105 cm. I Távol (17): 1. Bacsó 441 cm. j Kislabda (16): ...4. Szöllősi Ferenc 34,90 m. 1960—61-es Születésű fiúk: | 60 m (4): ... 3. Kiss Mihály 11 mp. Magas (3): 1. Kiss 95 cm. Távol (5): ...3. Kiss 287 cm. Kislabda (4): ... 3. Horváth Gábor 31,90 m. Sulyok Zoltán É Szólalj meg hát, rubintos virágom!