Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-06 / 104. szám

19*0. MÁJUS 6.. SZERDA rF.ST »IECV kJCiriísp SZERVÁCÉK ELŐLEGE CyorsjeSezaSés a mezőgazdasági fagykárokról Mii térít a biztosító? A hagyományok szerint csak május 12. körül szokták meg­lepni kertjeinket a pokolra kí­vánt fagyosszentek. Most azonban úgy tűnik, hogy Szer- vácék két héttel előbb érkez­tek, s helyenként alaposan helyben is hagyták a határt. Komolyra fogva a szót tegnap már tucatnyi gaz­daságból jelentették, hogy az április végi, május eleji talajmcnti fagyoknak szemmel látható jelei is mutatkoznak. A dabasi járásban különö­sen a szőlőültetvényeket vi­selték meg a télies éjszakák. A Kertészeti Egyetem sorok­sári tangazdaságában — szin­tén a szőlőkben — 25—30 szá­zalékra becsülik előzetesen a károsodást. A Dánszentmikló- si Állami Gazdaságban a gyü­mölcsösben fedezték fel a mí­nusz 2—3 fokos hőmérséklet kellemetlen nyomait. Az Állami Biztosító megyei igazgatóságához beérkezett jel­zések szerint a csemői Üj Élet Tsz-ben. más irányból pedig az Alagi Állami Gazdaságban számottevő a talajmenti fagy­kár. Ezekben a körzetekben nemcsak a szőlőt, a gyümölcs­fákat, hanem a szántóföldre kipalán- tázott paradicsom- és egyéb kertészeti növénye­ket, sőt még a lucernát is megviselték a fagyok. Dr. Patay Árpád, a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának kerté­szeti felügyelője ugyancsak NAGYMAMÁK Akad-e 'furcsább foglalatos­ság napjainkban hazánkban, mint nagymamának lenni? Foglalkozás, mert hiszen kitöl­ti az egész napot, nem is csak nyolc órát, többet annál. Fog­lalkozás, ám fizetés — sőt oly­kor még fizetség — nem jár érte. Nincs társadalombiztosí­tás —■ hacsak saját jogon nem —, nyugdíjjogosultság. Ráadá­sul nem egyszerű foglalkozás. Mert mi a nagymama? Sértő lenne, ha azt mondom: rejtett, „bújtatott” háztartási alkal­mazott? Elvégez mindent a háztartásban: mos, főz, bevá­sárol, varr, vasal, takarít, gyer­meket nevel... Hivatalokba jár a család ügyes-bajos dol­gait intézni, tüzelőszállítást rendel, szerelő után futkos ... Fizetett szabadság, heti pihe­nőnap? A nagymamákkal nem kötnek kollektív szerződést. Sem jogi, sem erkölcsi érte­lemben. A fejkendős, fekete ruhás, tipikus parasztasszony éles kontrasztként válik ki a kör­nyezetből, a modern bútorok­kal, ízlésesen válogatott réz­karcokkal és kerámiákkal be­rendezett lakásból. A Kossuth Ferenc utca Cegléden olyan, mint Pesten a Nagykörút. A két oldalát szegélyező házak is olyanok, mint a pesti Nagy­körúton: ápoltak, de ódonok, fölöslegesen cirkalmasak. Bu- kovenszky Arminné összecsap­ja két kezét, úgy csodálkozik, mit lehet a nagymamákról ír­ni. Azért engedelmesen elso­rolja, reggel óta mit csinált. (Délelőtt tizenegy van, amikor beszélgetünk.) Ötkor kelt. Ve- je a fővárosba jár, az egyik vállalat jogtanácsosa, neki ad először reggelit. Hatkor kelti a lányát, hét előtt a két unokát. Valamennyiüknek reggelit ké­szít, tízórait csomagol a gyere­keknek az iskolába, a lányával megbeszéli a napi teendőket, mit vásároljon, ha valamit nem kap, mit vegyen helyette. A lánya fél nyolcra jár dolgozni, a két unoka — fiúk — nyolcra iskolába. Nyolc felé jutott hoz­zá, hogy ő is reggelizzen. Az­után piacra ment, boltokba, fél tíz felé ért haza. Két jól meg­tömött kosárral. (Két kiló ke­nyér, öt kiló burgonya, két li­ter tej... ha mindent össze­adunk, körülbelül tizenöt ki- lónyi súly húzta a hatvanhá­rom éves karokat.) Szétrakta az ágyneműt szellőzni, a főzés­hez kezdte készíteni a nyers­anyagot: burgonyát tisztított. Amíg az fő, beágyaz, takarít. Eközben zavartam meg. — Nem úgy van az, mint az én időmben — mondja. — Most senki se’ trécsel a, házak előtt. Szegény gyerekeim, sza­ladnak azok is naphosszat. Amikor az első unokám meg­lett, akkor hívtak magukhoz. Ennek tizenegy esztendeje. Bukovenszky néni Dombó­várról jött, ott lakott, ott ne­velt fel hét gyermeket, ura — ötvennégyben halt meg — mesterember volt: kádár. — Nem sok a gondból egy ekkora család? Nevet: — No, hiszen... Ek­kora! Minálunk tizenegyen ül­tük körül az asztalt! Az uram szülei, mi ketten meg a hét gyerek! Anyósom — isten nyu­gosztalja — rátarti asszony volt, bizony, nem csinált sem­mit, „itt van a menyem”, ezt mondogatta, s csak parancsol­gatni szeretett. Megszoktam én, hogy mindenen ott legyen az eszem, a kezem. A kérdésre, hogy szabadsá­gon, nyaralni, pihenni volt-e, tágra nyílt szemmel felel. Csak sokára mondja: — Pa­rasztlány voltam, az uram nagy partinak számított, hát mellette is örömmel dolgoz­tam. Dolog nélkül mire menne az ember? Elég az nekem, ha látom, hogy a vöm jóízűen eszi, amit főztem, meg észre­veszi, s azt mondja: jaj, de szépen kitakarított mama, ra­gyog minden... A Kátai út új közúti felüljá­rója törpévé teszi a tövében álló házakat. A hosszú tégla­lap két ablakszemével nézi a magasban surranó gépkocsi­kat, s fölülről belátni az ud­varba. Az utas szórakozott te­kintete száradó ruhákat lát le­begni a tavaszi szélben. A ház mögött tyúkudvart, disznóólát, a hagyományos fabódé reterá- tot. A téglalapot három helyi­ségre osztják a falak: két szo­ba s középen a konyha. Ada- mec Sándorné csak sokára hallja meg a kapuzörgetést; porszívózott éppen. Letörli a széket, s csak azután tolja elém. — Takarítónő voltam, mi­előtt itthon maradtam. Nyolc­száz forintot kerestem, a fiam meg a lányom azt mondta, anyuka, mi megveszünk ma­gának mindent, ami kell, az étele is meglesz, a lakása is, de mindenkinek jobb lesz, ha nem jár el... Jó gyerekek. A két szobát két család lak­ja. Egyikben a fiú és a felesé­ge, egy gyerekkel — hét éves —, a másikban a lány három gyerekkel, a férjével. Adamec néni a konyhában kapott he­lyet, szája elé tett kézzel, huncutul mondja: — Ugye, hát fiatalok még a leikeim ... Reggeltől késő estig nincs megállása. Vele együtt kilenc ember, a négy felnőtt négyfé­leként jár dolgozni. A vő ál­lattenyésztő, a fia műszerész, a lánya a ruhagyárban betaní­tott munkás, a menye — mint ő mondja — irodista. Négy­féle munkaidő-beosztás, négy­szer sok tucat igénykülönb­ség, környezetből fakadó szo­kás, reális és irreális követel­mény. A négy gyerekből há­rom iskolás, a legkisebb, Ilon­ka ott tiblából körülöttünk. A legtöbb idejét a főzés és a mo­sás veszi el, mert a gyerekek sok ruhát piszkítanak. A lá­nya meg a menye elintézi a bevásárlást, ennek örül, neki már innét — hatvan éves — messzire esőnek tűnik a vá- rós ! közepe, a piac, a nagyobb üzletek. Elégedett vagy van panasza? Szétnyitja, s össze­csukja ujjait, s a vállát húz­za. Látszik, soha eszébe sem jutott gondolkozni ezen. A harmadik helyre levél hívott. Nem a nagymama, a szomszédasszony írta. Tétova, röstellkedő szavakkal. Ilyene­ket: ......az úri házak cseléd­jének is jobban ment a sora, mint ennek a szegény terem­tésnek ... ordibálnak vele, azt hányják a szemére, hogy az ura kisemmizte, ha ők nem fogadják be, akkor a szegény­házba mehetett volna... Az unokájá leköpi, s azt kiabál­ja, hogy maga vén k __Nagy­né ha a konyhában nálam sír- dogál, dehát én mit cseleked­hetnék az érdekében, hiszen ha nem is ennyire rossz a sor­som, a három gyerekem kö­zül felém se néz egyik sem ... Szomorú öregség ez ...” A megadott címen csak hosszas zörgetésre, s kiabálás­ra nyílik résnyire a kapu. Ráncos, kendő árnyékába bú­jó arc néz ki a résen, s mi­kor mondom, ki vagyok, mi járatban, gyorsan csukódik a kapu, kattan a zár, s már csak a hangot hallom: — Tessék elmenni, nagyon szépen ké­rem, tessék elmenni, nehogy megtudják, hogy idegen járt itt... A szomszédasszony, aki a levelet írta, nincs odahaza. Elmegyek, de rossz lelkiisme­rettel. Mint akinek tennie kel­lene valamit, de nem tehet semmit sem. FELVESZÜNK csak budapesti munkahelyeinkre, kőművestanulók mellé ANYAGMOZGATÓKAT, 16 éven felüli FÉRFIAKAT ÉS NŐKET, továbbá TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐKET JELENTKEZÉS: KÖZÉPÜLETÉPÍTÖ VÁLLALAT Budapest V., Molnár u. 19. Munkaerőgazdálkodás A tehergépkocsi-vezetőknek: Budapest X., Fertő utca 1/d. Haraszti László gk. előadónál. Biztos, hogy ezrével és tíz­ezrével vannak boldog, elége­dett, öregségüket sok derűvel élő nagymamák. Sorsuk azon­ban nem fedheti el, hogy nemcsak a társadalomban, hanem a családban is létrejö­hetnek olyan ellentmondá­sok, melyek fölidézik a múl­tat, az emberalázást, a kiszol­gáltatottságot, a jogfosztottsá­got. Mert a nagymamákkal nem kötnek kollektív szerző­dést, sem jogi, sem erkölcsi értelemben. Ez azonban föl­mentést adna mindenre a gyermekeknek ? Mészáros Ottó közölte, hogy a megye legkü­lönbözőbb vidékeiről jeleztek a mezőgazdasági üzemek kü­lönböző mértékű fagykárokat. Legutóbb a monori járás ter­melőszövetkezeteiből jelen­tették, hogy a fagyos éjszakák náluk sem múltak el nyomta­lanul. Mindenesetre, ma még túl.korai lenne jóslásokba bo­csátkozni, megítélni a pusztu­lás tényleges mértékét. Annál is inkább, mivel a szőlőnél csak közvetlenül a szüret el­kezdésekor tudják megállapí­tani, miként is alakult, milyen károsodást szenvedett év köz­ben a termés. Az viszont már bizonyos, hogy egyes helyeken a szabad földre kiültetett érzékeny paradicsompalánták 30— 40%-a elpusztult, tehát pótlásra szorul. Jó néhány gazdaságban a rádió fagyjelzésére azonnal munkába álltak a védekező brigádok, és füstöléssel, per­metezéssel űzték a fagyot. Egyik újságíró kollégánk, Ko­vács Attila a Szövetkezet című lap szerkesztője például, a csütörtökről péntekre és a péntekről szombatra virradó éjszakát kint töltötte a Felső- Nyáregyházán levő 1200 négy­szögöles földieper-ültetvényén Éjjel fél tizenkettőtől hajnali négy óráig tartott ügyeletet, égette a füstgyertyákat — de megérte a fáradságot, mert a2 ő telkén nem tett kárt a mí­nusz két-háromfokos hideg, sem a földieperben, sem a2 őszibarack-, szilva- és a dió­fákon. Sőt a környék telkeit is megvédte a foszforos pen- toxidos füst. Buda környékén, Diósdról vettük a hírt: ott sem okoztak kárt a talajmenti fagyok a virágban álló őszibarackosok­ban. Ezek után az Állami Bizto­sítót is megkérdeztük, milyen károkkal számolnak, és mii térítenek? Takáts Ernő osz­tályvezető elmondotta, hogy a szőlőket ért fagykárokat azok­nak a gazdaságoknak térítik meg, amelyek a szőlő fakul­tatív tavaszi fagybiztosításávai rendelkeznek. Egyébként a gyümölcskárokat azok­nak a mezőgazdasági üze­meknek fizetik meg, ame­lyek termésbiztositást kö­töttek. A szántóföldi növények közül a palántáról nevelt kultúrák fagykáraiért vállalnak kocká­zatot. A károk felmérését a jövő héten megkezdik. (súlyán) Menedzserbetegség Korunk betegsége, a neuró­zis, különösen a szellemi mun­kát végzők, köztük is elsősor­ban a vezetők soraiban gyako­ri. Az idegek fáradtsága, be­tegsége rendszerint közvetett módon, gyomorfekélyben, in­farktusban és más formában jelentkezik. Hogyan lehetne megfékezni és visszaszorítani a szellemi-idegi túlterheltség káros és kóros következmé­nyeit? Erre a kérdésre világ­szerte nemcsak az orvoskuta­tók, a pszichológusok, hanem sok társadalomtudós, szocioló­gusok, vezetéselmélettel és -szervezéssel foglalkozók kere­sik a választ. Egyelőre azon­ban csupán a diagnosztikánál, a bajmegállapításnál tartunk. Rendkívül gyors sodrású vi­lágban, szüntelen változó, át­alakuló korban élünk. A tudo­mányos-technikai forradalom szokatlan tempót diktál a gaz­dasági üzleti életben, s nehéz lépést tartani a növekvő köve­telményekkel. Csak az a válla­lat képes helytállni a verseny­ben. amely alkalmazkodni ké­pes minden változáshoz. Ez az alkalmazkodó és túlélő készség nagy erőfeszítést követel a ve­zetőktől. A túlterhelés helyenként szinte természetes állapot, a vezető a ráháruló feladatok­nak csupán egy részét képes naponta elvégezni. A munkák egyre tolódnak, s vele együtt az idegfeszültségek is halmo­zódnak. A sikerélmény, amely időről időre levezeti ezeket a feszültségeket, s nagy lélegzet- vételt tesz lehetővé, viszonylag kevés a vezetői munkában. így aztán előfordul, hogy a vezető feje felett összecsapnak a hul­lámok a felszínen maradásért folyó szüntelen hajszában. S az idegfeszültségek betegállo­mányban enyhülnek valame­lyest. Az ilyen megújhodásba, idegi és fizikai regenerálódás­ba aligha szabad beletörődni. A megelőző intézkedések közt első helyen említhetjük az ésszerű munkamegosztást a különböző vezetési szintek kö­zött. Lényegében a hatáskör és a felelősség olyan decentrali­zálásáról van szó, amely te­hermentesíti a vezetést az al­sóbb szinten könnyebben, job­ban megoldható tennivalóktól. A hatáskörök leadása világ­szerte tapasztalható folyamat, s nálunk pedig különösen idő­szerűvé teszi ezt a vállalati bel­ső mechanizmus korszerűsíté­se, az üzemi demokrácia fej­lesztése. A dolgozókat közvet­lenül irányító műhelyek, osz­tályok vezetőinek hatásköré­vel, felelősségével párhuzamo­san növekszik a dolgozók be­leszólási joga is. Említettük már, hogy a ve­zetőnek viszonylag kevés örö­me telik munkájában. Időn­ként az elért sikereket is so­kan vitatják, megkérdőjelezik, s a vezetőt még utólag is vé­dekezésre, küzdelemre készte­tik. Az intrika, a személyi tor­zsalkodások, a fúrás időnként és helyenként több energiát emésztenek fel, mint maga a munka. S az a vezető, aki szüntelenül a személyi feszült­ségek kiegyensúlyozására kényszerül, kerüli a kockáza­tos kezdeményezést, bátorta­lanná, erélytelenné válik. Ha viszont a vezető több bizalmat, megértést, segítséget kap lent­ről és fentről — beosztottaitól és irányító hatóságától egy­aránt, akkor több energiát for­díthat az érdemi munkára, így kifejlődhet a vállalkozó és kezdeményező készséghez, a viszonylag nyugodt és örömte­li munkához olyan nélkülözhe­tetlen önbizalom is. A legtöbb, persze, magától a vezetőtől függ. Az például, hogy képcs-e jól megszervezni saját munkáját, elválasztva a lényegest a lényegtelentől. Vagy pedig a vezető nem ura saját munkaidejének, és az események sodorják magukkal. Az egészséges életmódhoz fel­tétlenül hozzátartozik az önfe­gyelem, a mértéktartás, a ki­élezett helyzetek, a belső fe­szültségek, az esetleges kudar­cok viszonylag higgadt tudo­másulvétele. De az egészség megőrzésének nem kevésbé fontos része a józan élet, a szellemi túlterhelést a szabad időben ellensúlyozó sport és fizikai igénybevétel. Ügy is mondhatnánk, hogy a vezető, aki a szervezettséget, az elő­relátást, a felelősséget fémjelzi a vállalatnál, személyes mun­kájában és magánéletében sem nélkülözheti ezeket a fontos tulajdonságokat. Kovács József A mezőgazdasági légi flotta egységei idén új tarifa, szerint dolgoznak: az elmúlt évi ked­Gombócszóló Nehogy félre­értsenek, előrebo­csátom: nem va­gyok sem gasztro- mániás (magyarul ínyenc), sem pisz- licsár témák rab­ja. Amire alant az illetékesek figyel­mét felhívom: közügy. Széles kö­rű közvélemény­kutatást végeztem megelőzően, így jutottam arra a meggyőződésre, hogy az emberi­ség túlnyomó többsége azonos platformon van velem a tekintet­ben, hogy egy gombóc nem gom­bóc. Itt, a nagy nyil­vánosság színe előtt, büntetőjogi felelősségem tu­datában jelentem ki, hogy ember­társaim nagy ré­szének nemcsak étvágyát nem elé­gíti ki az egy szem gombóc, ha­nem logikáját sem. Arról a bizo­nyos gombóc­egykéről beszé­lek, amelyet ke­rület-, főváros-, já­rás-, megyeszerte, valamennyi álta­lam meglátogatott vendéglátóipari egységben, vala­mennyi szószos étel köreteként tálalnak vala­mennyi kedves vendég elébe, fity- tyet hányva arra, bogy népünk egyébként értetle­nül és elutasítón fogadja az egy­gompóc-politilca folytán kimártat- lanul prédába- ment szószos éte­lek rejtélyét. Hogy tökélete­sen eloszlassam a gyanút, mely sze­rint nagyétkűsé- gem diktálta ön­érdeket öltöztetek csalárdul közmez­be, közlöm, hogy nekem még ez az egy is sok. Nem mintha gombóc­fóbiám lenne, ha­nem mert mérték- letesebb vagyok a sokévi átlagnál. Együttérzésem és logikám azonban lázong, és kérdé­semre választ, embertársaim tá­nyérjába plusz­gombócot igényel. Minden oldalról körüljártam ezt a gombóckérdést. Azt sem foghatja tehát rám senki, hogy felszínesen, ajtóstul rontok a gombócügynek. Felderítettem, hogy gazdaságilag is indokolatlan az egy gombóc-kon­cepció, hiszen a lisztnél semmi sem olcsóbb. Munkaigényes­ségi tekintetben is a maxigombóc- minihús összeál­lítás indokolt. Nem is kelesz- tem tovább a gombóctémát. Elég annyi, hogy egy gombóc nem elég. Az egygom- bóc-programot embertársaim ne­vében ezennel ke­ményen vissza­utasítom. Egyben várom a gombóc- illetékes válaszát: miért mértek ed­dig annyi szósz­hoz oly elenyésző gombócmennyi­séget. Megtettem a magamét: letet­tem a voksot. A ve ndéglátóiparon a sor, tegye le ő is az asztalra, amit tud. Pótgom­bócot vagy érve­ket a terítékre! Pereli Gabriella vező tapasztalatok alapján a mezőgazdasági nagyüzemek bérbe vették a növényvédelmi szolgálat 41 repülőgépét. Az üzemeknek most mór sa­ját érdekük, hogy minél job­ban kihasználják a légi jár­műveket. A gazdaságok ugyan­is egész szezonra kibérelték az egységeket; a kis gépek 340 úgynevezett légiórát teljesíte­nek, óránként 2700 forintért. Jóval drágábbak a nagyobb. AN—2-esek, ezeket 380 légi­órára szerződtették, óránként 4600 forintért. Ilyen körülmé­nyek között a gazdaságok még rakodóberendezéseket is vásá­roltak, csakhogy minél gyor­sabban feltölthessék a növény­védő szer adagokért leszálló gépek tartályait. Tavaly még 5—6 percig tartott a „tanko­lás”, idén alig 2 perc alatt vé­geznek vele. Kiszámították azt is, hogy a jól szervezett mun­ka lényegesen kifizetődőbbé teszi a repülőgépes növényvé­delmet, egy év alatt 30—35 százalékkel lett termeléke­nyebb a munka. A kedvező tapasztalatok alapján a szakemberek azt tervezik, hogy a szerződéses rendszert a következő években még jobban kiterjesztik. Egy- egy gazdasággal nem egy, ha­nem öt, sőt tíz évre kötnek majd szerződést, és a megálla­podásba be akarják vonni a növényvédő szereket forgalma­zó AGROTRÖSZT vállalatait is. Eszerint az AGROKER te­lepek több évre biztosítanák a a repülőgépes növényvédelem­hez szükséges kémfai anyago­kat. k Növényvédelmi repülőgépek - bérben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom