Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-06 / 104. szám

«ST MECVEI iMf/rtop 1970. MÄJUS 6., SZERDA NEM HATODIK ÓRA Látogatóban a névadó után Huszonhefedik adás - Fordított nap: női foci „Figyelem! Figyelem! Az iskolarádió „Lenin velünk” <rfmű műsora következik. Közreműködnek az irodalmi színpad tagjai.. A folyosó egy pillanat alatt üres lesz. Mindenki osztályá­ba siet, hogy meghallgassa az iskolarádió 27. adását. Nemrégiben még nem volt neve Cegléden a Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium épületének. A negyedszázados jubileum tiszteletére most Áp­rilis 4-nek nevezték el. — Ez az ünnepség nagy erő­próba volt... — mondja Kohlmayer Ádárn, magyar-né­met szakos tanár, aki az isko­la KISZ-eseivel fog’ 'lkozik. — Irodalmi színpadunk nagyon szépen szerepelt Kohlmayer Ádám gyakran reggel nyolckor érkezik az is­kolába és este nyolc után megy haza, annyi a dolga. 219 KISZ-taggal törődik. — Két éve költöztünk az új épületbe. Célunk az első pilla­; nattól kezdve az volt, hogy a KISZ-szervezet, diákjaink szá­mára valóban szórakozást, a szabad idő helyes kihasználását biztosítsa. A gyerekek ne az utcán ténferegjenek, hanem egymás között érezzék jól magukat. A programokat is ennek megfelelően állítottuk össze. Megalakítottuk az iro­dalmi színpadot és az önkép­zőkört. Az ízléses, modern bútorok­kal berendezett kis szoba a „főhadiszállásuk”. Itt találko­zik a vezetőség is, hogy a so­ron következő megmozduláso­kat, programokat megbeszél­jék. — A KlSZ-klubban szornba- | tönként találkozunk. Minden héten más alapszervezet gon­doskodik műsorról. Először az iskoiarádiót én csináltam. Most a gyerekek vették át a vezetést: önállóan szerkesztik műsorokat. Annyira ügyesek, HOBBY A „kalapkirály" otthonában hogy nemrégiben a szolnoki raaióban is szerepeitek. Nyílik az ajtó, és belépnek a „segítőtársak”: Tulcacs Kata­lin csúcstitkár, és a többiek: Török Sarolta, Abonyi Judit is Bartos Zoltán. j I A legsikeresebb, í legemlékezetesebb programok- I ra már ók emlékeznek vissza, j — A közelmúltban rendiha- j gyó napot tartottunk, — mond- i ja Tukacs Kati. A gyerekek | tanítottak és osztályoztak is. j A jegyek természetesen bele- | számítanak az év végi osztály- j zatba. Ezen a napon Bartos I Zoli volt az iskola igazgatója, I aki engedélyezte a dohányzást is... — Azért a női focibajnokság I is emlékezetes marad. — Ez | Abonyi Judit véleménye. Ha a játéktudásban még el is ma­radtunk a fiúk mögött, a küz­dőszellemben felvesszük velük a versenyt. — Egyvalaminek különösen örülünk: nálunk nem hatodik órát jelent a KISZ. — mond­ja Bartos Zoltán. Kohlmayer Ádám egyetér­tőén bólint. És látszik az ar­cán; büszke diákjaira. — A mai gyerekekhez nem leereszkedni kell, hanem közöttük élni. Ellenkező esetben nagyon ne­héz eredményt is elérni. Az iskola tavaly megkapta a KISZ Központi Bizottsága dicsérő oklevelét. Idén a KISZ városi bizottsága fejezte ki köszönetét, jó munkájuk el­ismeréséül. (Falus) Csőke József, Balázs Béla- és SZOT-díjas filmrendező húsz éve munkatársa a MA­FILM Filmhíradó Stúdiójá­nak. Ez idő alatt 120 doku­mentum-, riport-, sport- és 1500-nál több híradófilmet ké­szített. A hazai és nemzetkö­zi fesztiválokon 30 különféle díjat nyert. A „Torna meste­rei” című filmjét négy ország fesztiválja érdemesítette fő­díjra. Eddigi filmjeit 48 or­szág vásárolta meg. Legutóbbi alkotása a „Hajrá, magyarok” 25 év legnagyobb magyar sportsikereit eleveníti fel. A filmet rövidesen bemutatják. Csőke József hivatása a film, hobbyja a gyűjtés. A vi­lág minden tájáról gyűjti a kalapokat, az országra jellem­ző, népviseleti érdekességeket: gyűjti a hajómodelleket, a népművészeti tárgyakat és mindent, amit munkája során emlékként magával hozott. FELV ESZÜNK cn to VLU Q. CQ < O M < kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is) ács, asztalos, könnyűgépkezelö szak­munkásokat, kubikosokat, villanyszerelő, tetőfedő, festő, épület- és diszműbádogo: viz-fűtésszerelő, parkettás, lakatos szök­és betanított munkásokat, rakodókat, gépkocsi- és dömpervezetőket, autószerelőket, éjjeliőröket. Jelentkezni lehet a Prosperitás" Ktsz munkaügyi osztályán. Bp. IX,, Viola u. 45. sz. alatt. Ez a pol-beat — nem pol-beat? Szerelem — statisztika — Hat nap alatt, ötezer A MUOSZ fiatal újságírók klubjában hétfőn zenés est volt: a zenét két fiatal pol- beat zenész szolgáltatta, Diny- nyés József és Molnár Imre. — Ősszel szereltem le a ka­tonaságtól és azóta új na kezd­tem mindent — mondja Diny- nyés József. — Példaképem Bob Dylen, eddigi legsikere­sebb számom (a televízió pol- beatfesztiválján játszottam) a Karrier. Foglalkozásom: hiva­tásos előadóművész. — Másodéves jogászhallgató vagyok — veszi át a szót Mol­nár Imre —, hat éve zenélek, s példaképem nekem is Dylen. — Véleményetek a pol- beatről? — Úgy érezzük, amiit itthon pol-beatneik vagy protest song­nak neveznek, az a műfaj le­járatása. Sok együttest futtat­nak — nem alkarunk szemé­lyeskedni, ezért nem mondunk neveket — de sajnos olyano­kat, akik nem mondanak sem­mit... Hisszük: mi valóban tiltakozunk — kertelés nélkül. — Terveitek? — „Ha elindultunk az úton, ne álljunk meg félúton” — énekli Molnár Imre. Kétórás koncertjük után hisszük, hogy érdemes tovább­menniük ... Mint már értesülitek olva­sóink, a KISZ Pest megyei bi­zottsága, az ŐRI, az MHV és a Zeneműkiadó Vállalat május 24-én nyilvános tánczenei te­hetségkutató versenyt rendez. Jelentkezni május 18-ig a KISZ Pest megyei bizottságán (Bp. XII., Nagy J. u. 5.) lehet. Mint az ORI-nál megtudtuk, hasonló verseny minden me­gyében lesz, például a heve­KOSZORÚK A BESZTERCE UTCÁBAN 1945. május 5-én halt meg Gelléri Andor Endre író. Ha­lálának 25. évfbrdulója alkal­mából a Magyar Írók Szövet­sége kedden az író egykori lakóházánál, Budapesten, a III. kerület Beszterce utca 25. szám alatt emlékünnepséget rendezett. A két világháború közötti irodalom kiemelkedő tehetségű művészének mun­kásságát, írói pályafutását Fodor József Kossuth-díjas költő, Gelléri Andor Endre egykori barátja méltatta. Ezt követően a Magyar Írók Szö­vetsége megkoszorúzta a la­kóház falán elhelyezett már­ványtáblát. j sieknek Egerben, a Gárdonyi i Géza Színházban, május 19-én. Az egri műsor házigazdái kö- I zött lesz Zalatnay Sarolta, I Fenyvesi Gabi, Angyal János I és Payer András. A zsűri tag­jai: S. Nagy István, Tamási Zdenkó, Kalmár András és Heves megye megbízottai. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól megkaptuk az áp­rilisi slágerlistát. Ezek szerint az élen találjuk: a Juventus- együttes Véget ért egy fejezet, — Koós János: Mondjátok meg Máriának — a Mézga- család, az illés-együttes: Sári­ka — Illések és pofonok, va­lamint az Ómega-együttes: Tízezer lépés című lemezét. Érdekesség, hogy Koncz Zsu­zsa új lemeze, a Szerelem, amely a múlt hét szerdán je­lent meg a hanglemezpiacon, egy hét alatt ötezer példány­ba^ kelt el, s így a ranglistán a harmadik helyet szerezte meg. Az MHV-nál elmondták, hogy ilyen nagy keresletre csak ritkán volt példa. A komoly zenében Vivaldi Évszakokját, Sugár Rezső: Hő­si énekét, s a kitűnő húszéves zongorista, Falvai Sándor: Bach—Chopin lemezét talál­juk az élen. Borsai Endre olvasónk a nagykőrösi Omega Klub . saj­tófőnöke” (ezt a rangot tőlünk kapta, mert rendszeresen érte­sít a klub programjairól) szá­molt be Gonda János nagykő­rösi látogatásáról, aki kétórás előadást tartott a dzsesszröl. A klubtagok elsősorban a kö­vetkezőkre voltaik kíváncsiak: 1. a dzsessz és beat kapcsola­ta; 2. érteni kell-e a dzsesszt ahhoz, hogy szeresse valaki? 3. vannak-e népi motívumok a dzsesszzenében ? Az Országos Filharmóniától megérkezett a Károlyi kert, a Kiscelli múzeum és Marton- vásár nyári programja. Nem sorolhatjuk fel valamennyit, de a martonvásáriról mégis annyit, hogy itt Ferencsik Já­nosnak a Magyar Állami Hangversenyzenekarral lesz három Beethoven-estje. A jú­nius 27-i műsor: István ki­rály nyitány, C-dúr zongora- verseny, VII. szimfónia. Köz­reműködik Fischer Annie. Jú­lius 25-én az Egmont-nyitány, a Hegedűverseny és az V. szimfónia Kovács Dénes köz­reműködésével. Augusztus 22- én a Prometheus-nyitányt, a II. szimfóniát és az Eroica szimfóniát hallhatjuk. E heti nyerteseink: Spiller Teréz (Bp. XXII. Baross Gá­bor telep, Sajó út 8.), Szőke Anna (Nagykőrös, Tázerdő 38), Burik Teréz (Kóspallag, Váci út 22.)' Slágerlistáink pedig: Komolylemezek: 1. (2) Brahms: Magyar táncok. 2 .(5) Liszt—Paga­nini: La cam panellá. 3. (1) Ko­dály: Háry János 4. (—) Beetho­ven: Für Elise. 5. (4) Liszt: IL Magyar rapszódia. Tánclemez-ek: 1. (1) Ballada a fegyverkovács fiáról (Omega). 2. (2) Nem hiszem (Illés). 3. (4) Vé­get ért egy fejezet (Juventus). 4. (3) Udvari bolond kenyere (Ome­ga) 5. (—) Én nem tudtam azi kérem (Koncz Zs.). 6. (6) Verklis (Hungária). 7. (8) Hol vannak a régi csókok (Koncz Zs.). 8. (7) Gyöngyhajú lány (Omega). 9. (9) A fal (Neoton). 10. (10) Menekülés (Illés). Sunyó — Tamás „Kedvenc lemezem” szelvényűn* két vágja ki. írja rá a hét legjobh könnyű- és komolyzenei slágeré^ tegye borítékba, vagy ragassza le* velezőlapra és úgy küldje be szer­kesztőségünkbe: Pest megyei Hír- lap, Bp. VHI., Somogyi Béla u. 6. Szavazóink között minden hé­ten kisorsolunk három kislemezt, a Magyar Hanglemezgyártó Vál­lalat ajándékát. GORKIJ: LENINRŐL 15. Gyakran felfedeztem benne, hogy büszke Oroszországra, az oroszokra, az orosz művészetre. Ezt a tulajdonságát — Leninről lévén szó — néha különö­sen idegennek, valósággal naivnak érez­tem, később azonban megtanultam, hogy ebben a munkásnép iránti, mé­lyen elrejtett szeretet csengett vissza. Capriban, amikor azt figyelte, milyen óvatosan bogozzák szét a halászok a cápák által széttépett és összekuszált hálókat, megállapította: — A mieink fürgébben dolgoznak. Amikor pedig kijelentettem, hogy én ebben kételkedem, nem minden nehez­telés nélkül mondta: — Hm, hm, nem felejti el maga Oroszországot, amíg itt él, ezen a föld­kupacon. Gyesznyickij-Sztojev mesélte, hogy egyszer Svédországban egy vagonban utazott Leninnel, s egy Dürerről szóló német monográfiát nézegetett. A mellettük ülő németek megkérdez­ték, miféle könyv az. Majd kiderült, hogy sohasem hallottak nagy festőmű­vészükről. Lenin ettől szinte fellelke­sült, és kétszer is büszkén mondta Gyesznyicki jnek: — A saját embereiket sem ismerik, mi pedig ismerjük. Egy este, Moszkvában, Peskova laká­sán Lenin, amikor Beethoven szonátáit hallgatta Issay Dobrowen, előadásában, így szólt: — Nem ismerek szebbet az Appas- sionatá-nál, mindennap szívesen végig­hallgatnám. Lenyűgöző, földöntúli ze­ne. Mindig büszkén, talán naív büsz­keséggel gondolom: milyen csodákat tudnak alkotni az emberek! És hunyorítva elmosolyodott, majd szomorúan hozzátette: — De nem hallgathatok gyakran ze­nét, hat az idegeimre, ilyenkor szeret­nék kedves butaságokat mondani és megsimogatni azoknak az embereknek a fejét, akik a szennyes pokolban élve ilyen szépségeket tudnak alkotni. Pe­dig ma senkinek a fejét nem szabad megcirógatni, mert leharapnák az em­ber kezét, hanem ütni kell a fejeket, irgalmatlanul ütni, holott mi eszmeileg ellenzünk minden emberellenes erő­szakot. Hm, hm, pokolian nehéz a mi dolgunk! 1921. augusztus 9-én, már majdnem betegen, nagyon fáradtan ezt írta ne­kem: Alekszej Makszimovics! Átküldtem levelét Kamenyevnek. Annyira fáradt vagyok, hogy semmihez sincs erőm, ön viszont vért köp, és nem utazik el! Igazán mondom, ez lelkiis­meretlenség cs ésszerűtlen dolog. Euró­pában egy jó szanatóriumban majd ke­zelik is, és háromszor annyit dolgoz­hat. Bizony-bizony. — Nálunk pedig se gyógykezelés, se munka — csak kap­kodás. Hiábavaló kapkodás. Utazzék el, gyógyuljon meg. Kérem, ne makacskodjék. Az ön Leninje Több mint egy évig lenyűgöző csö­könyösséggel követelte, hogy utazzam el Oroszországból, és én csodálkoztam: ez az ember, akit teljesen elborít a munka, hogyan emlékezhet arra, hogy valaki, valahol beteg, és szüksége van pihenésre? A fentebb idézett levélhez hasonló­kat bizonyára tucatjával írt különböző embereknek. Elmondottam már, milyen rendkívü­li kapcsolat fűzte az elvtársakhoz, s milyen mélyreható figyelmet tanúsított irántuk, szinte kitalálta életüknek még a legapróbb kellemetlenségeit is. Ebben az érzésben azonban sohasem fedeztem fel azt a bizonyos haszonleső gondoskodást, amelyet olykor az okos gazda tanúsít becsületes és ügyes mun­kásai iránt. Nem, ez igazán az őszinte elvtárs szívből fakadó figyelmessége volt, aa egyenlő emberek egymás iránti szere- tete. Tudom, hogy nem tehetünk egyenlőségjelet Lenin és pártjának még legkiemelkedőbb emberei közá sem, ő azonban mintha nem tudta vol­na ezt, vagy inkább nem akarta tud­ni. Ha vitatkozott, éles hangon beszélt, könyörtelenül kinevette, sőt, néha ma­róan kigúnyolta az embereket — ez mind igaz. De hányszor megtörtént, hogy az elő­ző napon kipellengérezett és „megrótt’* emberekről szólva, hangjából egészen tisztán kicsendült, milyen őszintén tisz­teli ezeknek az embereknek a tehetsé­gét, és erkölcsi állhatatosságát, az 1918 —1921-es évek pokoli körülményei között végzett szívós és nehéz munká­jukat, amikor a világ minden országá­nak és pártjának kémei vették őket körül, s az ország háborúban lesová­nyodott testén gennyes daganatokként duzzadtak az összesküvések. Pihenés nélkül dolgoztak, keveset és silányat ettek, állandó nyugtalanságban éltek. Maga Lenin azonban mintha nem érezte volna e körülmények súlyát, és a polgárháború vérzivatara által alap­jaiban megrendített élet riadalmait. Csak egyszer történt, meséli Andreje- va, hogy — az ő szavait idézem — be­szélgetésünkkor valami panaszféle tört ki belőle: — Mit is tehetnénk, kedves Marija Fjodorovna? Harcolni kell! Feltétlenül! Hogy nehéz a dolgunk? Persze! Azt hiszi, nekem s hasem nehéz? De bi­zony, és még mennyire! Nézze csak Dzerzsinszkijt, mi lett belőle! Nincs mit tenni. Inkább legyen nehéz a so­runk, csak megbirkózhassunk vele! Én magam csak egyszer hallottam panaszkodni: — Kár, hogy a Martov nem tart ve­lünk, nagyon kár! Milyen bámulatos elvtárs, milyen tiszta ember! (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom