Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-27 / 122. szám
A bevétel a bajba jutottaké A jászkarajenöi kultúrház- ban szombat este táncos ösz- szejövetelt tartanak. A bevételt átutalják az árvízkárosultak csekkszámlájára. 1ÖRTELI KRÓNIKA Érdekes tanulmány készül Törteién a község történetének utolsó huszonöt évéről. Kristó László iskolaigazgató irányításával a honismereti szakkör a felszabadulástól napjainkig feldolgozza a község történetét. Szerettek volna részt venni a krónikaírók megyei versenyén is, erre azonban nem kerülhetett sor, több pedagógus megbetegedése miatt lelassult a munka. Jó lenne, ha — akár stencilen — sokszorosítanák ezt a krónikát, hadd ismerhessék meg minél többen községük történetének e fontos szakaszát. PEST NEGYEI HÍRLAP KthÖMKtA&iSA A ACEei.ÉPI JÁRÁS és CEqT£d VÄ^S RÉSZÉRR ——gg—ga—C^a—S—B—Kásását 1 —TT* XIV. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM 1970. MÁJUS 27., SZERDA Az ifjúságról tárgyalt a párt és a KISI FIATALSÁGUNK AZ ŐSZINTESÉGET IGÉNYLI Hétfő délelőtt a városháza nagytermében a városi párt- bizottság és a városi KISZ-bi„Házhoz jött" a gyár Marmonkanna készül a tsz-ben Nyolcvan embernek ad állandó munkát Csemőben a Rákóczi Termelőszövetkezet kisegítő üzeme, ahol a budapesti Elzett gyárnak — bérmunkaként — marmonkannákat, húszliteres, fémből készült üzemanyagtartályokat gyártanak. A kanna alkotóelemeit sablon nyomán szabják a fémlapokból, hegesztik, és összeállítva küldik Pestre, ahol már csak a külső festést, az utolsó simításokat kell elvégezni rajtuk. A gyár és a csemőiek is jól járnak így. A tsz öt évre szerződött az Elzett gyárral. Saját gépkocsijával viszi a fővárosba a kész kannákat. Évente mintegy hatmillió forintos munkát végez ez a kisegítő üzem. A kereseti lehetőséggel az itt dolgozók igen elégedettek, hiszen ha naponta a városba utaznának, hogy ottani gyárban, üzemben dolgozzanak, akkor sem kereshetnének jobban. Itt pedig szinte „házhoz jött” a gyár. Természetesen a tsz-nek is van haszna abból, hogy esztergályosok, szerszámkészítők dolgoznak a gépparktól nem messze. A tavaszi, őszi karbantartáskor vagy más, sürgős javításkor segít a tennivalókban a kisegítőüzem bármelyik szakembere. ÖT FELKIÁLTÓJEL vándorol egyiktől a másikhoz. zottság együttes ülést tartott, amelyen megjelent Németh István, a Pest megyei KISZ Bizottság titkára. Sági Ferenc, a pártbizottság osztályvezetője megnyitó szavai után Babinszki Károly, a városi pártbizottság titkára ismertette a párt ifjúságpolitikájának néhány kérdését és a Központi Bizottság állásfoglalásából adódó feladatokat a februári ülés határozatai alapján. Megállapította, hogy az ifjúság ügye a szocializmus építése szempontjából a legfontosabb kérdések közé tartozik. A mai fiatalság méltó utóda az előző nemzedéknek. Az ifjúsággal való foglalkozás még több támogatást igényel az egész társadalomtól. Városunkban is fontos kérdés ez, hiszen a lakosság negyed része 14—26 év közötti korosztályú. Ifjúságunknak pozitív és negatív vonásai vannak. A többség azonban becsületesen dolgozik, tanul, fogékony a szocializmus eszméje iránt. Gyűlölik a kizsákmányolást, kritikusan szemlélik a világ jelenségeit, és az őszinteséget igénylik. Nemcsak a KISZ feladata az if júság nevelése, sokkal szélesebb körben kell ezt a munkát végezni. Az előadó beszélt a pártszervezetekre háruló feladatokról, és felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok megítélésekor fel kell lépni a helytelen általánosítások ellen. Pártmegbízatásként kapjanak feladatokat a KlSZ-szer- vezetek. Több rátermett fiatal kapjon helyet a választott testületekben. A hozott határozatok végrehajtására következetesen kell törekedni. Számos hozzászólás hangzott el. Mind a pártbizottság tagjai, mind a fiatalok kifejtették véleményüket a témához fűződő helybeli tennivalókkal kapcsolatban. Végül Babinszki Károly arról beszélt, hogy bízni kell fiatalságunkban. Nagyobb feladatokat kell rábízni, és össze kell fogni nevelése érdekében mind a társadalmi, mind a gazdasági szerveknek. Az állomás várótermében halk zsibongás. A déli órákban főleg a környező községekből idejáró diákok foglalják ■még el az asztalokat. Itt készülnek a házi feladatok, mivel a vonatozás bizony sokat elvesz az otthoni időből. INNEN Vöröskeresztes előadás, filmvetítés A Cegléden élő cigány lakosság egészségügyi és kulturális ismereteinek gyarapításában, körülményeinek javításában az idén a városi tVöröskereszt is részt vesz. Egészségügyi előadásokat, ■filmvetítéseket tartanak számukra, és tüdő-, valamint rákszűrő vizsgálatokat szerveznek. Az ÉVIG Villamos Kisgépgyára FELVÉTELRE KERES esztergályos szakmunkásokat, nőket könnyű, betanított munkára, férfiakat segédmunkára, továbbá gyakorlott műszaki rajzolót. Bérezés a kollektív szerződés szerint Jelentkezni lehet a személyzeti és a munkaügyi osztályon. Telefon: 307, 16-os mellékállomás. Aztán egyszer- csak órájukra pillantanak, és uccu, már szedik is a táskát meg a kabátot A nagy sietségben egy kockás papírlap ott maradt az asztalon. Ákom-bákom betűk árulkodnak: „Szeretsz?” Alatta: „Szeretlek!!!!!”. így, öt felkiáltójellel. ONNAN Ügyes fodrászok A nemrég megtartott országos fodrászversenyen, amelyet Balatonfüreden, az Annabella szállóban rendeztek, a ceglédiek több, mint száz versenyző közül csapatversenyben az ötödik helyre jutottak. Fürdőruhák bemutatója A ceglédi áruház a jövő hónapban rendezi a szokásos nyári fürdőruha-divatbemutatót a Kossuth Művelődési Ház színháztermében. A kollekciót pesti manekenek mutatják be, és közben neves zenekar szórakoztatja a közönséget. Terményt, tápsót árusítanak Napokon belül terményelárusító helyet nyit az ÁFÉSZ a ceglédi baromfipiacon, ahol emellett olyan tápanyagokat is árusítanak, amelyek nélkülözhetetlenek a korszerű baromfi-, sertés- és szarvasmarha-nevelésben. Hasonló üzlet nyílik a Vécsey utcában, amelyet egyik csemői termelőszövetkezet üzemeltet. Végre, elég a primőr! A leggazdagabb primőrfelhozatal a május 15-i volt a ceglédi piacon. A kínálat a keresletnél jóval nagyobb volt zöldhagymából, salátából, retekből. Egyedül a rántani való csirke volt az, amiből valószínűleg több fogyott volna: valamennyi gazdára talált, ami a piacra került. Az egyik asztalnál egy kislány és egy kamaszfiú írogat szorgalmasan. Csak fizika vagy matekpőlda lehet, olyan elmé- lyülten hajolnak a füzet falé. Időközönként papírszeletet csúsztatnak egymáshoz — gondolom, egy-egy megoldott példa LÖVÉSZETEN LÁTTUK A munkásőrök lövészetén örökítettük meg ezt a pillanatot. — Vajon hány kört lőttem? — faggatja a bábu „sebeit” az egyik részvevő. A lövészet után gondosan tisztogatják fegyverüket a munkásőrök. Automata az üzemben lás A hibridüzemben Kukla Benő a szárítóberendezés fotoccl- automatikáját szabályozza. Foto: Péterffy Segítőakció indult a városi tanácsnál Az árvízkárosultak megsegítésére hathatós mozgalom bontakozott ki. Városunk üzemei, vállalatai, gazdaságai naponként tetemes összegeket ajánlanak fel. Halasi István, a városi tanács szakszervezeti bizottságának titkára arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tanácsi dolgozók szombaton fizetésük 5 százalékát, azaz másfél napi keresetüket ajánlották fel a szabolcsi árvízkárosultaknak. Szabolcs-Szatmárban körülbelül 400 olyan családot érintett az árvíz, ahol a családfő közalkalmazott. A tanács szakszervezeti bizottsága forgóalapjának 10 százalékát, vagyis ezer forintot utal át arra a számlára, amelyből a köz- alkalmazottakat és családtagjaikat segélyezik. Vasalt, tiszta ruhát is gyűjtenek csütörtökön a népfront irodájában. A ruhákat elküldés előtt az egészségügyi osztály sterilizálja. Megindult a gyűjtés az iskolákban és a pedagógusok szakszervezetében is. Megyei férfi kézilabda-bajnokság : Ceglédi Építők—Abony 18:11 (8:4) Cegléd: Szalisznyó, Höröm- pő, Rossi, Szabó Z., Jónás, Szalkay. Csere: Szabó J. — Malizs, Deli, Juhász I. A helyenként jól játszó hazai csapat kezdettől fogva mezőnyfölényt harcolt ki. A vendégek az Építők gyors játékát durvaságokkal igyekeztek ellensúlyozni. Ettől eltekintve jó színvonalú mérkőzést vívtak az együttesek, amelyen a ceglédiek előnyüket egyre fokozva biztosan nyertek. Góllövők: Jónás (6), Szabó Z. (3), Bálint (4), Szalkay (2), Juhász I. (1). Női kézilabda NB II Ceglédi Építők—Kiskőrös A játékvezetők nem érkeztek meg, mivel pedig a két csapat vezetői nem tudtak megegyezni, a találkozó elmaradt. Kosárlabda Baiassagyarmat-Ceglédi VSE 75:42 (39:15) Cegléd: Dávid (15), Velkey (8), Ungureán (6), Tőkés (6), Szűcs. Csere: Bernáth (6). A hazai, balassagyarmati csapat 9:6-os vezetés után a félidő végére 29:15-re elhúzott. A második félidőben 39:15 után magára talált a ceglédi csapat, 43:29-re feljött, de ezután ismét a hazai csapat percei következtek és biztosan nyert. Győzelmük megérdemelt, bár az arány túlzott. (-reán) VÍZILABDA Elmaradt a harmadik győzelem Vasas Izzó—Ceglédi VSE 4:2 (3:0, 0:1, 1:1, 0:0). Cegléd: Fekete, Beck I., Soós, Nyíri, Komáromi, Kelemen, Ungvári. Csere: Papp, Túri, Kockás. Edző: Paál Attila. Góllövők: Ungvári, Nyíri. Sajnos, az egymást követő két győzelem után a harmadikat nem sikerült megszerezniük a fiatal ceglédi vízilabdázóknak. Pedig most is jói játszottak, szíwel-lélekkel küzdöttek, csak ezekkel az erényekkel nem tudták sokkal rutinosabb ellenfelük győzelmét megakadályozni. Különösen az első negyedben respektálták túlságosan az újpesti csapatot, és mikorra észbe kaptak, már három góllal elhúzott az ellenfél. Jók: Ungvári, Soós, Túri. Beck Mihály