Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-12 / 109. szám
liCCf« *J£írlap 1970. MÁJUS 12., KEDD Gyógyüdülő a várfürdő melleit A gyógyhatású várfürdőjéről híres Gyulán alaposan megnőtt az idegenforgalom. Nem ritka az olyan nap, amikor nyolcszáz-ezer autó érkezik a városba. Ezért határozta el az Autó Fenntartási Ipari Tröszt, hogy mintegy tízmillió forintos költséggel modern autószervizt állít be Gyulán. A vállalat egyidejűleg a gyulai várfürdő közvetlen közelében telket vásárolt, amelyre 120 személyes gyógyüdülőt építtet. Filléres „hőbörgők" HÚSZ FILLÉRT a legjobb akarattal sem lehet nagy pénznek nevezni, s különösen akkorának nem, hogy megérne egy félórás vitát, izgalmat, veszekedést, nyilvános megszégyenítést. Általában nem ér meg eny- nyit húsz fillér. Kínos jelenetnek voltam tanúja a napokban az egyik távolsági vonat büféjében: félórás vita, veszekedés, nyilvános megszégyenítés játszódott le húsz fillérért — s mégis megérte. Automata istálló A makói Kossuth Termelő- szövetkezetben új típusú, gépesített szarvasmarha-tenyésztő telepet építenek. Ennek első részlegét, a 160 férőhelyes nö- vendékmariha-istáiUót már üzembe helyezték. Az istállóban mindössze 2 ember dolgozik, s munkájuk az automata berendezések kezeléséből áll. A legújabb hazai gyártmányú etetők, takarmánykeverők és adagolók — amelyek Szentgotthárdon készültek —, egyszerűbbek és jobbak, mint a hasonló import berendezések. A takarmányelőkészíités külön zárt helyiségben történik, ahonnan a takarmány láncos adagolón jut be a jászolba. Az etetést csengő jelzi. Ekkor lecsukódnak a jászol előtti, gyenge árammal telített fémlapocskák, hogy távol tartsák az állatokat, amíg az .^asztal megterül”. A trágya kihordása ugyancsak automatikusan történik. A makói közös gazdaságban még az idén elkészül egy hasonlóan korszerű, 330 férőhelyes tehenészet. A tenyésztőtelep második részlege. Ä „tintásüveg66 gazdája Molnár Mátyás, a vajai múzeum igazgatója a szabolcsi születésű Szentpéteri Zsigmondi színészről készít tanulmányt. A színész szülőfalujában és környékén, különböző intézményekben kutatja fel a Szentpéteri-emlékeket. Korabeli újságok, folyóiratok cikkei alapján dolgozza fel életét, tevékenységét. Szentpéteri Zsigmond Roho- don született a XVIII. század végén. Általános iskoláit Mátészalkán végezte, majd a Déryné vándor színtársulat tagjaként évekig járta az országot. Az 1837-es megnyitásától egészen haláláig tagja volt az első magyar színtársulatnak, a pesti Magyar Színháznak. Elsősorban drámai szerepekben alakított maradandót, de igen jelentős volt írói, fordítói munkássága is. Személyét Tintás üveg című verséAZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK víz- és központifűtés-szerelőket Jelentkezés a Ceglédi Építőipari Vállalat Munkaügyi osztályán, Cegléden, a Damjanich u. 5. sz. alatt. ben Petőfi Sándor is megörökítette. 1858. december 13-án halt meg. // A büfében a fehér köpenyes elárusítót figyelve feltűnt, hogy ennek az embernek Darius kincse sem lenne elég, ha aprópénzben adnák, mert bármennyire tíz- vagy húszíillá- rest is fizettek neki, a következő vevőnek már nem tudott visszaadni. A filléresek és fém forintosok eltűntek valahol a pult egyik fiókjában, s az eladó kedves mosollyal tanácstalanul széttárt kézzel kért elnézést a következő vevőtől, hogy sajnos, éppen ebben a pillanatban fogyott ki az aprója. Régi trükk ez, s mint kipróbált, be is válik legtöbbször. De a büfésnek aznap nem volt szerencséje, mert egy elszánt férfi személyében megjelent a „kukacos”, a „hőbörgő” vevő. Látszott ugyan rajta, hogy nem húsz fillér, húsz forint sem vágná földhöz, de mikor az eladó arcátlanul vissza’oámult rá anélkül, hogy visszaadott volna, elkérte a panaszkönyvet. NEM KELL FANTÁZIA hozzá, hogy az ember elképzelje, mi következett. Az eladó húzta, halasztotta a kiszolgálást, a „hőbörgő” ellen hangolva a várakozókat. Igyekezett nevetségessé tenni a „smucig alakot”. S ugyanaz a vevő, aki az előbb még maga is bosszankodott a büfés eljárásán, most maga is a „hőbörgő” ellen fordult, mintha ezzel bizonyítaná, hogy ő mennyire nagyvonalú, gáláns, jómódú, aki számolat- lanul rakja a pénzt a pultra... Sarokba került az osztováta Néhány szó az öregekről Hogy kevesebben legyenek egyedül... A népszámlálás adatai szerint Pest megyének 370 ezer lakosa van, közülük 127 ezren hatvanévesek vagy ennél idősebbek. Hogyan él ez a 127 ezer ember, arról nincs adatunk, azt azonban tudjuk, hogy 1611-en szociális otthonban laknak. Pest megyére is jellemző az elöregedés. A hatvan évnél idősebbek száma évenként 1,2 százalékkal nő, a szociális A MÉK járási kirendeltsége azonnali belépésre keres abonyi, ceglédi* nagykőrösi telepekre mezőgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező, motorozni tudó áruforgalmi ügyintézőket, valamint egy agronómust, nagykőrösi telepére raktárost, ceglédi kirendeltségére pedig gyakorlott gépírónőt. JELENTKEZÉS a MÉK kirendeltségen, Cegléden, a Kossuth Ferenc utcában. mi már da Mjttfe. mügau fontos a GÁgg O ellátásra szorulóké pedig 5 százalékkal. Pest megyében 21 szociális otthon van és jelenleg öt- hatszéz jogos igénylő szeretné, hogy hátralevő napjait gond nélkül élhesse. A beutalásra várók száma napról napra nő. Az igényeik csak a negyedik ötéves tervben megvalósítandó fejlesztési programmal elégíthetők ki. Sződligeten és Do monyban tervezik az öregek otthonának bővítését, s utána háromszázzal több idős embert helyezhetnek majd el. Azokkal az idős emberekkel, akiknek többé-kevésbé megfelelő lakásuk és némi jőve delmük van, s nem szorulnak állandó orvosi ápolásra, az öregek napközijében törődnek. A megye tizenegy otthonában kétszáztíz rászorulót gondoznak. A negyedik ötéves tervben újabb 25 napközit létesítenek, amelyek lehetővé teszik majd, hogy ötszáz idős embernek ne legyen gondja az ebédre és ne legyen többé magányos. A szociális gondoskodás leggyakoribb módja a segélyezés. A megyében 1788-an kaptak havonta 425 forintot. Rendszeres segélyre három- száznyolcan várnak, anyagi fedezet hiányában azonban csak alkalomszerűen kaphatnak támogatást. Rendkívüli szociális segélyben 2828-an részesülnek: ennek összege 500 forint lehet. 1970. március 1-től indokolt esetben a tsz- járadékosok jövedelmét is kiegészítik 300 forinttal. Erre a célra a megyei tanács 1970- ben 910 ezer forintot költ. A különböző segélyben részesülők legtöbbször egyéb gondoskodást is igényelnek. A megyében négy területi gondozónő járja az idős. beteg emberek otthonát s ellátják őket ennivalóval, gyógyszerrel. Az elöregedési folyamat, a szociális otthonba való elhelyezésre várók, a szociális ellátást igénylők nagy száma indokolttá tenné, hogy minden nagyobb városban, községben szervezzenek területi gondozónői állást, hogy irányítója legyen az öregekkel való törődés fáradságos, de szép munkájának. Ugyanazok, akik a legindokoltabb áremelkedést is észreveszik, még ha néhány fillérről van is szó, a legritkább esetben emelnek nyíltan szót, ha becsapják őket. S ami még szomorúbb: ha valaki szóvá tesz ilyesmit az üzletekben, esetleg az egész vásárlóközönség ellenszenvét érezheti maga körül. Néhány fillér visz- szajáró pénzt szóvá tenni; reklamálni, hogy két1 dekával kevesebb a felvágott, hogy jócskán hiányzik a féldeciből, hogy nem fordult át a benzinkút órája — ilyesmi mindenki restell. Ezen csak belülről illik dühöngeni. Nem mondom, hogy álmaink közé tartozna az olyan üzlet, ahol a vevők folyvást reklamálnak, mindent szóvá tesznek, de azt hiszem, helyesebb lenne, ha a reklamációk száma elsősorban a kereskedőkön és nem a vásárlókon múlna. A KERESKEDELMI FEGYELEM és morál megszilárdítását távlatokban csak a jobb üzlethálózattal, a nagyobb konkurrenciától várhatjuk — ez tény. Ám olyan kon- kurrencia, olyan kereskedelmi hálózat nem nagyon képzelhető el, ahol ne lenne tere az apró trükköknek, finom kis „átveréseknek”. És olyan ellenőri hálózat sem lesz soha, amely meg tudná akadályozni az ilyesmit. Erre csak a vásárló- közönség lenne képes. S itt nem is elsősorban a tizfillé- rekről, húsz fillérekről, vagy néhány deka sajtról van szó. hanem összességében a kereskedelem és a fogyasztók viszonyáról, kapcsolatáról. S most, ha azt mondaná valaki: van úgy is elég panasz, minek még a kereskedelem ellen panaszt tevőket búzdíta- ni, azt válaszolnám: ha a büfében már az első becsapott vállalta volna a „filléres hőbörgő” hálátlan szerepét, lényegesen kevesebb elégedetlen ember távozott volna a pulttól. Eötvös Pál A Borsod megyei Hegyköz \ az ország azon kevés vidéke közé tartozik, ahol még napjainkban is családi hagyomány a kenderszövés. A tizenkét községet felölelő tájegységben Háromhután. Kovácsvágáson, Regécen és másutt szinte nincs olyan ház, ahol a téli hónapokban ne ülnének az asszonyok, lányok a szövőszék, az „osztováta” mellé. Valamennyi családnak van ötven-száz négyszögölnyi kenderföldje, amit kizárólag az asszonyok művelnek. Ök vetik, aratják és dolgozzák fel a kendert, a férfiak csak a hozzá szükséges eszközöket készítik házilag, fából. A hegyközi falvakban befejeződött a kenderszövés. Egy családban, átlagosan 300—350 méternyi kendervásznat szőttek. CSENGŐD DANKÓ-VILLA A sokáig munkásszállóként használt csengődi Dankó Pisla-villát múzeumnak rendezik be. A kiskőrösi Állami Gazdaság tulajdonában levő épület felújításán, berendezésén már dolgoznak az építők, s azt elő-: reláthatóan a nyár közepén adják át az idegenforgalomnak. A villa emeleti szobáit Dankó hagyatékával rendezik be. A híres magyamóta-kölitő bútorait, emléktárgyait, eredeti kottáit Szegeden és a környéken gyűjtötték össze. A pincében hangulatos presszót rendeznek be. Halóvoda Hazánk legnagyobb halivadéknevelő telepén, Dinnyésen, új eljárással, kör alakú halastavakban tartják a halcsemetéket. A medencékben körbe áramlik a víz, rendszeres mozgásra késztetve a halapróságokat, amelyek ily módon hamarosan erősödnek, gyorsabban fejlődnek, mint a hagyományos tavakban. »»lmomban francia voltam, ViU és esszét írtam a papír uBS tisztaságáról. A toliban nem volt tinta, nem hagyott nyomot. Üres lapot láttam magam előtt, de ezen a lapon mégis minden rajta volt. Csak az álom képes arra, hogy ilyen tiszta képletbe oldjon valamit. Az álcán tiszta megjelenítés; hiányzik belőle az a magyarázó szándék. Igen, úgy kéne írni, hogy közben üresek és tiszták maradhassanak a lapok. Sajnos, így nem lehet írni. Pedig tudom, ez nem magányt» törekvésem. Ismerek néhány költőt, aki képes néha úgy beszélni, hogy a papíron egyszerre van jelen a hang és a csend. „Némaság a hang helyett. De a némaság mi helyett ? Képes-e ilyen megoldásokra a próza? Nem költőnek kellett volna-e születni, vagy zenésznek? A nosztalgia nem segíthet: az álom igazat beszélt. Nem verset akartam írni, vagy zenét szerezni, hanem olyan prózát, amelyet olvasni sem kell, olyan csendet, amely érzékletes, plasztikus, tisztaságával önmagát magyarázó. Érzéseim, gondolataim egy testben élnek, beszorítva. Ha nem mozdulok, nincsen folytatásuk a világban. Ami vagyok: az fizikai csend, de nem tudok lelki csendben maradni^ mert akkor nem lehetnék. Saját létemet mindig cselek véssél kell igazolnom — önmagam előtt is. Beszédkész csendek vesznek körül, ugyanolyan, önmagukban jelentés nélküli testekbe szorítva. Nem különbözünk senkitől: cselekvésre kényszerítek másokat, miközben engem is cselekvésre kényszerítenek. A beszéd, a mozdulat azt igazolja, amit egy magasabb egység szempontjából szükségtelen igazolni. De hol van az a magasabb egység, amiben még hinni tudunk? Amit tagadni tudnánk? Isten? Természet? Történelem? A középkori gondolkodás elindult felfedezni Istent, önmagába bonyolódott. A felvilágosodás megpróbálta megragadni, s magasabb, magyarázó elvként trónra ültetni a természetet, s felfedezte önnön emberi határait; de nem JEGYZETLAP A papír tisztasága a természet határait. A romantika megpróbálkozott a történelemmel, de mit kezdjünk vele, ha múlt és jelen sem elegendő, hogy prognózist adjon a jövőről? inden mozdulatunk megközelítés, de barbá- rabb és önkényesebb annál, hogy szét ne porladjon a megközelítő mozdulat súlya alatt: az az egész, arnit meg akarunk ragadni. Hit? Tagadás? Mindkettő az emésztő hiány pótlására szolgál. És ebb«i megnyugodhatnánk. Ha nem lennének... Ha nem lennének olyan pillanatok, amikor megérezzük azt az egységet, amelyhez egyébként csak torleszkedni tudunk. Bizonyára rápillantottál már úgy egy tájra, hogy tested elvesztette különálló súlyát, értelmét, te voltál a táj, s a táj volt a te; helyesebben egyik sem »olt, hanem egésszé oldódtatok a jelenidejű egységben. Ha volt ilyen pillanat az életedben, akkor azt is tudod, hogy a másodperc következő töredékében ennek az egységnek az öntudatára ébredtél, s már kerested is azt a fogalmat, amelyet, mint egy darab ementáli sajtra az üvegburát, ráboríthatsz érzékelésedre. „Jaj, de szép!” És ettől vége lett az egésznek. Tested és lelked visszaváltozott kettővé, visszakapta súlyát. Ettől az óvatlan kijelentéstől? Attól, hogy e kijelentésre rákényszerültél? Bizonyára megélted már az organizmus pillanatát, amikor csend és zaj, vágy és kielégülés, idő és időtlenség egyszerre volt jelen, amikor élted azt a pillanatot, amely egyszerre volt véges és végtelen, amelyben saját tested határvonalai kitágulva át- ömlöttek egy másik test határvonalaiba. „Jaj, de jó!” És nincsen. Az egységnek, a tp- talitásnak ezek a töredékei megérinthetőek, de nem él- hetőek. Morzsákat csipegethetünk csak abból a tortából, amelynek szeletei vagyunk. De a morzsa íze bizonyos, hogy azonos a torta egészének ízével. A kör cikkelye is érzi, hogy körívben folytatódik, de ő maga nem körív. Milyen jelképesen szép: a here egész életében törekszik a totalitás pillanata felé, eléri, megtermékenyíti a királynőt, megéli és belepusztul. Szemhatára nem tágabb léte céljánál. A dolgozó méhek csak a munkát látják maguk előtt, a herék csak a megtermékenyítés pillanatát, a királynő csak az egyszeri megtermékenyülést. Szigorú, szabályos társadalom. E s az a virág, aki egyszerre nőstény és hím: a szirmok közé zárt, mozdulatlan és elválaszthatatlan kettősséget, csak valamely külső erő, egy szélroham vagy egy bogár hozza majd mozgásba. Létük nem valami hasonlóval, nem egy másik virággal van függőségi viszonyban, hanem egy rajtuk kívülálló, náluk nagyobb egység természetszerű gondoskodásával. Mi, kénytelenek vagyunk egymást megtermékenyíteni. Ezt helyettünk, értünk senki nem teszi meg. Kénytelenek vagyunk megérinteni azt, ami elérhetetlen, megélni azt, amit életünkké tenni nem tudunk. Ki kell törnöm határaimból, hogy érezzem határaimat. A papírt össze kell koszítani, hogy tiszta legyek! De akkor a papír lesz koszos! Ha tudhatnánk, hogy ez a kosz, amely a tiszta fehér lapokon, önnön tisztátalan- ságurkból születik, másoknak is tisztaságot nyújt! De ezt sem tudjuk. Ha a pillanatot csak megélhetnénk, de nem kéne ráborítani a fogalmak, a szavak buráját... És úgy bugyborékol, gluggyog a dilemma felé, mint a kádból a víz, ha kihúztuk a dugót... Nádas Péter