Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-12 / 109. szám
1970. MAJÜS 12., KEDD s^írlöP 7 Idényvárás a megye üdülőhelyein Néhány napja az időjárás taKalandok kétszer két keréken Pénz, piac, rakodás „Ex"-es székház A Középülettervező Vállalat dolgozói a Roosevelt téren megkezdték három külkereskedelmi vállalat, Medimpex, a Nikex és a Tannimpex közös üzletkötő székházának építését. Az új székház Roosevelt téri főépülete 9 emeletes lesz, hogy a tető egy magasságba kerüljön a Gresham palotával. Az új épület homlokzati be- tonpanelei a téren álló régi épületek ünnepélyes építészeti stílusához, hangulatához igazodnak. Az országban először ezen az építkezésen hasznosítják a dán Scan-form acélzsaluzatot, amellyel az épület pilléreinek betonozási munkálatait gyorsítják. Júliusban érkezik Budapestre a betonozófelszerelés. A székházat egyébként 1972- ben adják át, de a korszerű acélzsaluzatot már a jövő év második felében továbbviszik Pesterzsébet határába, ahol a dél-pesti kórház építését gyorsítják meg az újfajta felszereléssel. EGY HÖNAP leforgása alatt két gyermeknek adott életet egy 36 éves jugoszláv parasztasszony. Az elsőt március 21-én szülte meg munka közben a földeken, a másodikat pedig — öt leánygyermek után az első fiút — április 19-én. vaszt mutat, időszerű tehát megvizsgálni ebben az évben is, miképpen készült fel megyénk üdülő-, és kiránduló- helyein az idényre a kereskedelem meg a vendéglátóipar. — A felkészülésre, ahogy minden esztendőben, most is kíváncsiak vagyunk — közli velünk Vörös Lajos, a megyei tanácsi kereskedelmi felügyelőségének vezetője. — Szokásos idény előtti vizsgálatunk folyamatban van, tapasztalatainkról rövidesen elkészül jelentésünk is. — A szakszervezeti változás (tavaly a Pest megyei Állami Kereskedelmi Felügyelőség látta el ezt a feladatot) — érdeklődünk —, vajon az ellenőrzésiben is változást jelent? — Egyáltalán nem. Ugyanolyan létszámmal, társadalmi ellenőrök segítségét igénybevé- ve, ebben az idényben is kellő figyelemmel kísérjük a megye területén lévő üdülő- és kirándulóhelyeket. Természetesen a Dunakanyart tartjuk legerősebben szemmel. Ezekután a Nyugat Pest megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatot látogattuk meg, mivelhogy Visegrádiéi Ráckevéig ez a vállalat készülődik most az idényre. Jurán Ferenc igazgatót nem is találtuk a központban, éppen ez ügyben járta a boltokat. Helyette azonban Lányi Pál áruforgalmi főosztályvezető részletes tájékoztatást nyújtott. Először is az iránt érdeklődtünk, nyílik-e új élelmiszer- bolt valahol? — Ebben az idényben nem — válaszolta —, csak Buda- kalászon, a lakótelepen, még I májusban megnyílik új élei- | miszer pavilonunk. Érdligeten — szintén üdülőhelynek számít! — ugyancsak ebben a hónapban újból megnyílik teljesen korszerűen átalakítva 22-es számú boltunk. Ráckevén a HÉV-végállomással szemben pedig már árusít újjáépített üzletünk. Újítás lesz Visegrádon a napokban megnyíló tejivónk, az ÁBC- áruház épületében, tehát a rév szomszédságában. A nyara kirándulók olcsó reggelit, uzsonnát kaphatnak benne. ^ ^ — Lesz-e elég üdítő, hűsítő folyadék az idén? — Sör, úgylátszik jóval több lesz, mint az előző években bármikor. Legalábbis import sör, leginkább Jugoszláviából. Elegendő szörpről is gondoskodunk. Ami azonban a gyümölcsleveket illeti, hóit,.. Mi rendelünk. Tudom, a konzervgyárban panaszolják, hogy a kereskedelem nem igényel, de — megismétlem — mi rendelünk. A nagykereskedelem viszont raktározási gondokra hivatkozva, nem teljesíti minden rendelésünket. Bor korlátlan mennyiségben kapható majd boltjainkban. _ A vikendezők meg a ny aralók állandó panasza, kevés a hús. — Panaszuk helytálló es sajnos, idén sem szűnik meg, jóllehet sertéshúsból a tavalyi mennyiségnél többet, de távolról sem eleget kapnak húsboltjaink. Baromfiból és halból viszont akármennyit biztosíthatunk vevőinknek. A Dunakanyar és a budai járás felvágott-ellátása valamivel jobb lesz a tavalyinál. A Budapesti Húsipari Vállalat mennyiségileg, minőségileg és választékban is gondoskodik róla. A ráckevei járásban e téren némileg kedvezőtlenebb helyzetre van kilátás. örsi Ferencnek, a Pest megyei Iparcikk-Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójának is van mondanivalója a felkészülésről — A Dunakanyarban négy boltunk és hat pavilonunk árusít tájjellegű emléktárgyakat. Tavaly négy, Dunakanyarban lakó iparművész kerámiáit, fafaragványait is forgalomba hoztuk próbaképpen. A vásárlóknak tetszettek műveik, ezért idén egész évi művészi anyagukat lekötöttük. Tájjellegű finom porcelántárgyak is bőven lesznek. A választék bővítésére bolgár iparművészeti munkákat szintén árusítunk. — Kül- és belföldi turisták sokat fényképeznek. Rájuk gondoltak-e? _Minden fotócikk, sőt még kü lönböző márkájú fényképezőgép is kapható boltjainkban. És gondoltunk a filatelis- tákra is, ritka bélyegsorokat szintén árusítunk idén. Ebben az évben a Dunakanyar plakett sem lesz hiánycikk, amit a hegymászóbotokra tehetnek a turisták. Kempingcikkekkel is bőven felszereltük boltjainkat. A TÜZÉP a Papp-szigeti táborban szét- szedhető favikendhazat állít fel, mi pedig bebútorozzuk, felszereljük minden szükségessel. A Dunakanyar Vendéglátó- ipari Vállalat felkészültségéről Tóth B. András igazgató sorol fel érdekes adatokat. — Új helyiségünk épül Szentendrén, a Theátrum Étterem. Nyár közepén remélem, megnyithatjuk. Egyszerre 210 vendég foglalhat benne helyet, a teraszt nem is számítva, s mellette az eszpresszóban egyszerre még 60—70 embert szolgálhatunk ki. Egyébként _ az eszpresszó esténként bárrá alakul át. Ugyancsak a nyár közepén készül el Gödöllőn is új éttermünk. — Megismétlődik-e idén is a minden nyári sörhiány? — Bízom benne, hogy nem. importált sört elegendőt szállít a FÜSZÉRT. — És legalább hideg is lesz az a sör? — Nemcsak a sör. de minden más ital legalábbis a forgalmasabb helyeken. Idén megint fabrikáltunk házilag 25 hűtőpultot. Persze a gyári jobban hűt, csakhogy ilyen sok pult beszerzésére nem telik a pénzünkből. Remélem, jövőre egész hálózatunkban megoldjuk az italhűtést. — Biztosítottak-e már kellő számú dolgozót a vendéglátóhelyeken ? — Sajnos, minden igyekezetünk ellenére csak nagyjából, és csak úgy, hogy a két vállalat egyesítése nagyobb átcsoportosításokra nyújt alkalmat. Egész személyzetünk a kuktától az üzletvezetőig — mintegy 300 ember — a vendéglátóipari főiskolán továbbképzésben részesült a télen. Pest megye üdülő- és kirándulóhelyein tehát, amennyire lehetséges, felikészülten várja a kereskedelem és a vendéglátó- ipar a nyaralókat, üdülőket, valamint a turistákat. A kérdés most már az, hogyan készült fel a nyár az idén napNagy nálunk, Pest megyében, a kisipar: a lakossági javítás és szolgáltatás 55 százalékát kisiparosok látják el. Számuk ma már megközelíti a 7500-at, egy év alatt közel 800 fővel gyarapodtak. Az emelkedés főként abból adódik, hogy közel 1500-an vállalkoztak az utóbbi években arra: munkaviszonyuk, vagy nyugdíjuk mellett Iparengedély'! váltanak. Többek között erről is szó volt tegnap a KIOSZ Pest megyei választmányának értekezletén. (A négy évenként újraválasztandó testület képviseli a kisiparosok érdekeit; s a vezetőség félévenként köteles beszámolni a választmánynak.) Az elmúlt fél évről Szász György megyei titkár számolt be. Megállapította, hogy a kisiparosok soha ennyi társadalmi munkát nem végeztek, mint a felszabadulási verseny során. Óvodát, múzeumot, sportpályát, parkot, emlékművet építettek, tataroztak, s munkájuk értéke meghaladja a félmillió forintot. Nem lebecsülendők a közösségi megmozdulások sem: magyar—szovjet találkozókat rendeztek, 14 helyi kiállításon mutatták be a kisipar fejlődését, Most voltunk először úgy a piacon, hogy nem a vásárló háziasszonyokat néztük, az adás-vétel ellesett pillanatait, hanem az azt megelőző munkát — a rakodást, a kihordást: vasárnap hajnalban a nagykátai piactéren. o — Alkalmi munkást nem keresnek? — kérdezzük Má- lér Páltól, aki egészen Szolnokról hozta Moszkvicsán a friss árut: spenótot, sóskát, retket és újhagymát ládaszám. — Még az kéne! Hogy lopjanak! Van nekem bajom így is, velem maguk nem tolnak ki, ismerem a maguk fajtáját! Addig tűnjenek el, míg nem szólok egy ellenőrnek! Eltűnünk. — Nem lesz itt meló öregem ... — tárja szét kezét kollégám és látom, hogy örül. Nem szeret hórukkolni, ládákat emelgetni és különben is szerveztek. Nem maradt el a megbecsülés sem: 20-an kaptak felszabadulási emlékérmet, 26-an miniszteri kitüntetést, közel 200-an lettek a szakma kiváló mesterei. A hozzászólásokból viszont a nehézségek tükröződtek. Jó lenne, ha az autójavító és szerelő, az autókarosszéria lakatos, autóvillamossági szerelő, motortekercselő, parkettázó stb. szakmákban lehetővé tennék a működési engedélyek kiadását, s ezzel javítanák a szolgáltatást. A lakásépítési program megvalósításához is hatékonyabban hozzá tudnának járulni, ha a kőműves mesterek emeletes házak építéséhez is kapnának engedélyt. Nagy gond a gépek beszerzése is. Az ócskavastelepeket járják a mesterek, s a roncsokat próbálják használhatóvá tenni. Nincs gazda, nincs olyan szerv, amely a kisiparosok gépbeszerzésével foglalkozna. Így bajosan lehet a kisipari kapacitást növelni. A választmányi ülés végén jutalmazás következett. Ga- ramvölgyi József, nagymarosi tüzifa-fűrészelő és Kolhoffer Mihály pilisvörösvári asztalos elnyerte a Könnyűipar kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést. korán van még a reggeli tornához. Termelőszövetkezeti kocsi érkezik. Nagy Csepel, két marcona rakodóval. Rutinosak, gyorsak és erősek. — Segítenénk, ha lehetne... Ránk néz a főnök. Szemében mustrálgató fény. — Maguk? — kérdezi gyanakodva. — Mi. Érezzük, hogy ezt azért mégsem kellett volna. — Nézzék, én is vótam csóró gyerek, kellett a lóvé lányokra, meg miegymás, itt van egy-egy huszas, fogják, nem a maguk termetére találták ki a rakodást. — Megdolgoznánk inkább a pénzért — feleljük szégyenkezve. (Méghogy nem a mi termetünkre!) — Becsületesnek lenni szép dolog ... Tudják mennyi ez a láda? — mutat a bőrkötényes rakodó válla felé. — ötven kiló! Fél mázsa! Kár volna magukért. Beállunk. Ügy érezzük, igaza volt. Kár értünk. Ez úton hívjuk fel az illetékesek figyelmét — csiszolják le a ládákat, mert a gyakorlatlan hórukkos tíz szálka nélkül nem úszhatja meg az első piroshasút. Ketten viszünk egy ládát, meg két szempár kísér. A két rakodó minket néz és csóválják a fejüket. Kezünkbe nyomnak egy százast, látjuk, merő jóindulatból, munkánk fele ennyit sem ért. Nem baj. Felezünk. — Te, itt lehet pénzt keresni... — fordul felém kollégám olyan hanghordozással, mint aki most fedezte fel Amerikát. — Lehet... De nekem elegem volt... Egyre jönnek az áruk. Lovaskocsikon, teherautókon, Moszkvicsokon, Skoda-furgo- non, szamárfogattal és az alkalmi rakodók olajozottan dolgoznak. Hét óra. A vasárnapi nagykátai piacon megjelennek az első bevásárlószatyrok. Falus—Tamás Őszibarackszezon Szegeden A Szegedi Konzervgyárban ésszerűen szervezték meg a táj hírneves termékének, a szaty- mazi őszibaracknak a feldolgozását: a nagy dömping idején több mint 100 vagon barackot nagy tárolóedényekbe helyeztek, s ezt eltették a mostani „nyugalmasabb” napokra. A felezett őszibarackokat most rakják át egykilós üvegekbe. Igen keresett cikk ez számos országban. APRÓHIRDETÉSEK Asztalosokat, — egyéb faipari szak- és betanított munkásokat — továbbá festőket, hegesztőket, esztergályosokat, férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz az Erdészed Fa- és Vegyesipari vállalat (volt Kocsigyár) Szentendre, Eötvös utca L Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán a fend dMagasépitési gyakorlattal rendelkező építészmérnököt vagy építésztechnikust, valamint két fő vasbetonszerelőt azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a Dabas Építőipari Költségvetési Üzem üzemvezetőjénél. Telefon: Dabas 107. Verőcén, az állomás mellett, szép kilátással, villannyal, vízzel ellátott telek sürgősen eladó. — Érdeklődés: egész nap: Verőce, Faluföle 4. sz. alatt. 1 db hízott sertés, 2 db szekrény és sertéstrágya eladó. Nagykőrös, Kecskeméti u. 43. Beton- és Vasbeton- ipari Művek váci telepe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali belépéssel felvesz lakatosokat két műszakos beosztásba, valamint szállő- és irodatakarításra női munkaerőt. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentendre, Dózsa György út 34.) azonnali belépéssel alkalmaz fér- fíatakat betonelem- gyártó, nőket iroda- takarítő! munkakörben. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Azonnal beköltözhető ház 280 n.-öl telekkel eladó Sződligeten. — Érdeklődés: Sződliget. Vasút) sor 4, Gyors- és gépírást ta- nítők. Ezenkívül helyesírás és irodai adminisztrációs teendők oktatását vállalom folyamatosan. Wagy- kőrös. Hősök tere 1. Gyors- és gépírókat és érettségizetteket keresünk felvételre adminisztratív munkakörbe. Jelentkezéseket Ipari Műszer- gyár, Aszód, Pf.: 2. címre kérjük küldeni. MECHANIKAI LABORATORIUM híradástechnikai vallalat azonnali belépéssel FELVESZ központi és alagi telephelyeire: Budapest, Gorkij fasor 25—27. sz. Telefon: 427—990, illetve ^ Aiag Repülőtér: MÜNKASallomanyba: mechanikus műszerész, rádióműszerész, esztergályos, marós, szerszámkészítő, köszörűs, öntő (könnyűfém) vésnök ' (pantográf gravírozó gépre), lemezlakatos, szerkezeti lakatos, festő-fényező, villanyszerelő szakmunkásokat, forgácsoló szakágakban, mechanikus vagy elektromos területen gyakorlott minőségi átvevőket (technikusi vagy szakmunkás- . . képzettséggel), betanított és betanuld , “> hői dolgozókat, elektromos és mech. műszerész munkára . <eí>y . műszakra) betanított présgép- munkásokat, műanyagpréselőket, rev‘-. esztergályosokat, segédmunkásokat, takarítónőket. alkalmazotti Állományba : elektromérnököket. műszerszakos szak- technikusokat, szerszám- és gyártmányszerkesztőket, műszaki rajzolókat, könyvelőket, gép- és gyorsírókat. Alagra közlekedés: a város különböző pont- Jalról Induló MAv- AUT különjáratú autóbuszainkon. a dunakeszi á„omásra érke- :lu- induló vonatokhoz autóbuszok viszik dolgozóinkat. _ Je lentkezés: Budapest vn., Gorkij fasor 25—27. sz. Munkaügyi oszt. Telefon: 427 390/161 mell., vagy Alag Repülőtér, munkaügyi csop. 15 centiméter átmérőjű eternitcsövek és egy világvevő rádió eladó. Cegléd, Dorottya utca 5. alatt. Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.) azonnali belépéssel felvesz férfiakat portás és éjjeliőr] munkakörbe. Nyugdíjasokat nem alkalma- zunk. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Egérfogó, pézsmapat- kánycsapda, nagykér- tevőcsapda. Kulcsár kisiparosnál, Budapest, Rákóczi út 6. ___________ Pé kmester tanácsi, tsz vagy szövetkezeti pékséget vállal önállóan, esetleg családdal Is. „Vidék 132 896” jeligére, Bpest, Felszaba- dulás téri hirdetőbe. Fa- (Zephir), koksz-, szenes-, fűrészporoskályhák készítését, javítását vállalja Kellner. Tel.: 318—701, VI., Balesy-ZslUnszky 41. Felvételre »-mm* keresünk 14 évet betöltött és VIII. általános Iskolát elvégzett, a lovassportot szerető fiatalokat, munkásokat, munkásnőket versenylóápold, pályamunkás, takarltd, betanított és szakmunkásokat, villanyszerelő, patkolókovács munkakörökbe. Jelentkezés: Lósport Vállalat Budapest VIEL, Kerepesi út S. Munkaügyi osztály. Eladó kétszobás családi ház. Monor, Bem u. 28, szám, _________________ Tr abant 600 Combi eladó. Cegléd, Rákóczi u. 19. Sóti. Telefon: 81 —53. Érdeklődni 17 órától._____________________ Eladó azonnal beköltözhető ház, két család részére is megfelel. Nagykőrös II., Schneidel u. 6. Érdeklődni: 3 után. Felveszünk női munkaerőket könnyű, betanított munkára, valamint férfi munkaerőket betanított és segédmunkára. Egy műszak. „fémmunkás’* Vállalat, Ferencvárosi Gyára, Bpest IX., Timót u. 4/a. Opel Rekord részletre is eladó. Cegléd, Mező utca 19._________________ 0 kilométerrel Moszkvics 412-es gépkocsi eladó. Csemö, Hantházai Iskola._____________________ Keveset használt kazán radiátorokkal el- adó. Üllő, Árpád u. 12. 8 hónapos vemhes üsző eladó. Üllő, Arpád utca 30. ___________ Ker tes új ház eladó. Nagykőrös V., Zöldfa u. 4.________________ Közgazdasági E gyetemi végzettséggel rendelkező szervezőt keresünk gépipari nagy- vállalathoz. Jelentkezéseket: Ipari Műszergyár, Aszód, Pf.: 2. Személyzeti és oktatási osztály címre kérjük küldeni. előadásokat, ünnepségeket í (palás! i) Szélesítik az M—4-est Tovább korszerűsödik a megye úthálózata. Az M—4-es főútvonal szélesítéséhez a közelmúltban kezdtek hozzá. Jelenleg a Steinmetz- szobortól mintegy harminc kilométeres szakaszon folynak a munkálatok, amelyek befejezése után tovább folytatják a korszerűsítést egészen Ceglédig. Foto: Gábor sugárral? Sz. E. Soha ennyi munkát Gond a gép Ülésezett a kisiparos választmány