Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-09 / 82. szám
4 PEST MEGYEI 1970. ÁPRILIS 9., CSÜTÖRTÖK Századokat idéz a gótikus Zöldfa Leomlik egy kirakatszekrény Előkerül az ősi látkép Emlékirat fémtokban Szőke volt Akit szerettem, — szőke volt és bőre, — mint a hold ezüstje: hófehér, hideg. S amit tőle sose kaptam, megtaláltam bronz hajadban, s lelkem látod, — gondolatban, bronz hajadtól, — lángra lobban. Ég a tűz, és nő parázsa, s verset szül a tűz varázsa. Borbély Tibor Járási vetélkedő Erdőkertes készül a szombati találkozóra Ä közelmúlt, napokban fémtokba zárt emlékirat került a ráckevei középkori ház. a hajdani Zöldfa vendéglő falába. Azoknak a neve került erre az emlékiratra, akik a műemlékház feltárásában és megőrzésében részt vettek. De miről is van szó. A kiskunjlaeházi fmsz 1967- ben fogott a ráckevei ÁBC- áruház építéséhez. A Kossuth Lajos utca 1. szám alatti házból a tervezett bontást megelőzve, először az üzleteket telepítették ki. Elsőnek a könyvesbolt került új helyre. Az épület falából kiszedett kirakatszekrény helyéről gótikus pálcatagos ablakkeret került elő. Ennek nem tulajdonítottam komolyabb jelentőséget, mert lehetett volna a kőszegény vidéken másodlagosan beépített is. Ekkor figyelmeztetett ár. Balogh Zoltán járás- bíró, hogy szerinte a hajdani üzlethelyiség boltozata késő gótikus, ezt igazolják a boltozat lefaragott végződései is. Ez már némileg nyugtalanított, így az épületet alaposabban vallatóra fogtam. Ajtó a tyúkudvaron Megkértem az épület akkori tulajdonosát, Lipokatity Sándor hentesmestert: hadd nézzek alaposabban körül. Meglepetésemre, az épület egyik eldugott sarkában, a tyúk udvarban, ép, kamrába nyíló gótikus ajtót találtam. Miután a tulajdonos a házat már félig- meddig eladta, hozzájárult, hogy az épület főfalát Várnay Dezső műemlékmérnök barátommal végigkopogtassuk. Az eredmény reményt keltő volt. A főfalhoz hozzáragasztott szobában, ugyancsak a hajdani homlokzaton, apám régi kovácskalapácséval újabb szép gótikus ajtót sikerült kibontanunk. Gótikusnak találták az időköziben kihívott többi mű- emlékes szakemberek is az épületet éppúgy, mint az alatta levő pincéket — ezeket kis folyosó kötötte össze. A községi tanács vezetőit érthetően, az a gond foglalkoztatta: mi lesz az ÁBC- vel? Ha az előkerült gótikus nyomók miatt elmarad az áruház építése, sokáig nem kerül sor más megteremtésére. Ma sem felejtem el az egyik aggódó vezető hangját! — Te, Jóska, ki ez a Várnay? Felmegy a vérnyomásom!!! És ahogy ezt kimondta, valóban hinni is lehetett a mondat őszinteségében. (Később ő is a helyreállítás őszinte híve lett...) Kecske és káposzta... Kezdettől fogva abban bíztunk műemlékes barátaimmal, hogy fel lehet építeni az áruházat is, de megmaradhat a gótikus lakóház is. Kezdetben ezt a járási tanács, eredetileg tanár, elnökhelyettese, Bébi József hitte el nekünk. A rossz gyerek felfedező örömével mászkáltuk vele össze az érdekes pincét, mutogattuk az előkerült szép — és országosan is párját ritkító — faragott ajtó- és ablakkereteket. Mindehhez Az Útépitőgép Javító és Gyártó Vállalat FELVÉTELRE KERES ESZTERGÁLYOS, LAKATOS, HEGESZTŐ, VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT. Jelentkezni lehet Cegléden, a XIV., Külső Kátai út 35/a. szám alatt. hozzá kell tenni azt is, hogy Bábi addig tartotta a hátát értünk, a műemlékért, amíg be- bizonyítódott. hogy minden érték megmenekülhet, illetve építkezni is lehet. Egy okos értekezlet segített. Ezt is Bábi József hívta össze. Schmiedl Ferenc területi főépítész mutatta meg a terveken, hogy a telek nagy. Minden elfér — az áruház is, a műemlék is. Sőt, a kis.kumlac- házi fmsz elnöke, Magyar Lajos is a jó gazda és üzletember találékonyságával hamar átlátta, hogy egy Zöldfa néven helyreállított borozó-étterem — középkori épületben — még a szövetkezet pénztárába is szépen hoz majd. Mindenki megnyugodott. Megkezdődik a helyreállítás. Akkoriban sikerült Bécsből megszereznem Rosenfelt mérnök 1728-as ráckevei látképét. Mivel ez a ház a dunai közire néz, a látkép házaival pontosan azonosítani lehetett. Rögtön felismertük az azóta némileg eltorzított homlokzat mögött is a mi házunkat. Olyan volt 1'728-ban a csúcsos-man- zárdos homlokzat, mint az augsburgi Fugger házak. Ma a helyreállítás jelenlegi szakaszában ugyanilyenre építették vissza ... Az ÁBC-áruház már áll. A középkori ház helyreállítása ugyancsak osztatlan ro- konszenvet élvez — a Műemléki Felügyelőség két konzultáló szakemberével egyetértésben (Várnay Dezső és Ger- gelyffy András), a Szövetkezeti Tervező Iroda készítette az épület helyreállítási terveit. (Tervező mérnök Bartha György.) És hogy a ráckevei összhang még teljesebb legyen, a kivitelezést a ráckevei Rákóczi Tsz építőcsoportja végzi. Az építkezés még nem fejeződött be egészen. A Zöldfa ott áll, ahol 1440 táján a középkori Keve vármegyéből elmenekült szerb kereskedők es hajósok városi központjukat kialakították. E hazánkban is ritka késő középkori épületegyüttes így megmenekült. A hajdani városközpontot a szomszédos házak pincéiben és az egyik átellenben levő ház falán előkerült középkori üzlethelyiség nyílásaiban láthatjuk csak. Az épület — a hajdani Zöldfa — pedig visszakapja eredeti rendeltetését — vendéglőként szolgálja a helybelieket és a kirándulókat. „Család a szocialista társadalomban" Egészségügyiek felszabadulási pályázata A Pest megyei Tanács egészségügyi osztálya és az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete középkáder szakcsoportja hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet. A pályázat két tárgyat tűz ki feladatul, I. „A család a szocialista társadalomban”. II. „Miben látom saját munkaterületemen a gyógyító-megelőző munka fejlődését a felszabadulás óta, o gondozási munka jelentőségét és milyen javaslataim vannak a további fejlődés biztosítására?” Bármelyik tárgyat feldolgozhatják a pályázók, de legfeljebb tíz gépelt oldal terjedelemben. A pályamunkát három példányban a közép- szakcsoport titkárának, Varga Ágnesnek (Bp. V., Városház u. 7. egészségügyi osztály) kell beküldeni augusztus 15-ig. A pályamunka jeligés, külön borítékban kell mellékelni hozzá a pályázó nevét, beosztását, munkahelyét és lakcímét. A pályázat eredményét októberben hirdetik ki és akkor osztják ki az 1500 forintos, első, az 1200 forintos második és a 800 forintos harmadik díjat. — Vlagyimir Hjics Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából április 18-án emlékülést rendeznek a budapesti Tanácsakadémián. A gödöllői járás községei között a felszabadulási vetélkedőt a negyedszázados évforduló és a Lenin-centenárium jegyében hirdették meg. A döntőt a járás legmodernebb művelődési házában, Veresegyházán, szombaton este 7 órakor rendezik. A vetélkedő érdekesnek ígérkezik. A döntőbe jutott Erdőkertes, Pécel, Túra és Verseg a szervező bizottságtól futárok útján kapta a változatos, izgalmas feladatokat s jól felkészült. Erdőkertes lázban ég. A község a felszabadulási ünnepségen íkapta meg a megyei verseny első helyezéséért járó jutalmát, a százezer forintot. Most ezen a vetélkedőn is szeretnének helytállni. Az úttörők már egész' héten riadókészültségben állnak, járják a házakat, s szervezik a vetélkedőn való részvételt. A járásban már mindenütt kint vannak a toborzóplakátok, melyeken Erdőkertes hívja a vendégeket. Azt szeretnék, ha színvonalas és eredményes volna a csapatok találkozója. Házakba — „kosárból" Hétvégi házak komplett berendezésére kapott megrendelést egy NSZK-beli cégtől az ország legnagyobb fűz- és nádfeldolgozó üzeme, a békési Kosáripari Vállalat. A megrendelő igényeinek megfelelően a berendezéshez tartozik többek között kényelmes kanapé, ágyneműtartós heverő, fotelok, guruló uzsonnaasztal, székek, könyvespolc, és tükör- állvány. A fotelok a szállítás egyszerűsítése miatt szétszedhetők. A békési vállalat az idén már együttesen ezerféle termőket ad piacra, s ezek többségét — mintegy 80 millió forint értékben — húsz országba exportálja. Dr. Kovács József László Ők'krmc- 0 ____b m» X VIII. Simó két hét múlva érkezett visz- sza a házba. Ekkorra az udvarról már eltűntek a romok. A lakók már lakásaikban éltek. Simoné is kitakarította a kis földszinti szoba-konyihás lakást. Időnként elterjedt a hír, hogy a Margit körúton vagonokból krumplit mérnek. Megjelentek már az első batyuzók is. Ruhák, bútorok vándoroltak a ház előtt veszteglő szekerekre, helyettük kis zsákocska bab, liszt vagy zsír az üres konyhákba. Tárkányiné egy zongorát cserélt. Két hatalmas zsákot cipelt fel lakásába. Az irigyelt kincsek között állítólag egy kövér liba is volt. Weivoda úr megfiatalodott. Valahonnan előkerült régi keménykalapja. Bársonygallérú télikabátja uj- jára vörös karszalagot húzott, melyén egy kalapácsos ember — a szociáldemokraták jelképe — feketél- lett. Végigjárta a házat és tagokat toborzott pártjának, de mindenhonnan kiküldték. Híre ment, hogy Roz- gonyi az egyik új pártban kapott valami nagyobb tisztséget, állítólag országgyűlési képviselő lesz. Fábiy — a tisztiorvos — a szovjet csapatok bevonulása után három nappal tért haza. Nem szólt senkihez. Lefeküdt az ágyába és negyvennyolc órán át aludt. Aztán újra jöttek érte a kórházból és ettől kezdve, legfeljebb félórákra jött haza Eötvösék eltűntek. Egyik este egy lovaskocsi állt meg a ház előtt. Két ember ült rajta, ezek segítették fel a kocsira a háziúrék hatalmas bőröndjeit, ládáit. Simónak eszébe jutott, hogy Eötvösék rengeteg élelmiszert tároltgk a pincében. Simó este felment Weivodához. — Adj isten, szomszéd ... — Simó elvtárs! — örvendezett Weivoda. — Már aggódtunk magáért. — Köszönöm, igazán jólesik. Egy közös akciót ajánlanék. — Szívesen — mondta az öreg. — Megvan még az a házi bizottság? Weivoda enyhén elpirult... — Meg kell értenie... a körülmények akkor... — Én nem akarom a múltat hánytorgatni. Sőt a bizottsággal lenne egy kis dolgunk. Hívja őket ösz- sze... — Mint tudja, Eötvös eltűnt. Csak Tárkányinét hívhatom... — Eötvöst én helyettesítem... Tárkányiné ellenséges, de megijedt arccal lépett be: — Én kérem, nem veszek részt semmiben... Én ugyebár nem politizálok ... — Nem is kérem. Egyszerűen arról van szó, hogy Eötvösék eltávoztak. Hatalmas mennyiségű élelmiszerük maradt a pincében. Nem hagyhatjuk megromolni. A pincét feltörjük és az ott levő élelmiszert szétosztjuk a ház lakói között. — Én nem vállalhatom a felelősséget — tiltakozott Tárkányiné. — Nem ártana, ha valami hivatalos papírt hozna — bizonytalankodott Weivoda is, de könnyen hagyta magát meggyőzni. Tárkányiné is velük ment, de többször hangoztatta, hogy a felelősséget nem vállalja. Kocsis segítségével — aki csodálatos módon józan volt — kifeszítették az ajtót. Az élelmiszerek pontosan úgy maradtak, ahogy a németek hagyták őket. De az egész pincét megtöltötte a petróleumszag. Valaki bőven megöntözte a liszteszsákokat, húsokat és zsírosbödö nőket petróleummal. — Utolsó gengszterek. De megállját ok, felkutatlak én még benneteket vidéki rezidenciátokban — sziszegte Simó. — Biztos a németek tették — mondta Weivoda. — Az nem valószínű. Eötvösné néhány nappal az oroszok bejövetele után lehívott a pincébe és megengedte, hogy a földre kiszóródott lisztet összeseperjem ... Akkor még nem volt itt petróleum — szólt Tárkányiné. A házban természetesen feltűnt Simó szervezkedése. Amikor látták, hogy a pincébe mentek, többen követték őket. Kosarakat, zsákokat hoztak magukkal, nehogy kimaradjanak az osztozkodásból. — Aljasság — mondta Rozgonyi- né. Melanie, aki természetesen szintén jelen volt, kissé csalódottan dugta maga mögé kosarát és félhangosan megszólalt: — Ja kérem, ez a haditörvény. Semmit nem szabad az ellenség kezére juttatni. — Ki magának az ellenség? Én? Vagy ezek itt — mutatott az emberekre Simó és dühösen megragadta a vénlány kabátját — Mikor tér már észre? — Vigyázzon csak Simó úr! A háború még nem dőlt el. Lehet, hogy hamarosan maga fog felelni rémtetteiért. Emlékezzen csak 1919-re és 1920-ra. Simó elvesztette a fejét. Keze ütésre lendült. Melanie szerencséjére Simoné az ura mellett állt és megragadta a csuklóját. — Csak nem ütnél meg egy bolond vénasszonyt... — Üssön, csak ... Majd ezt is felírják a lajstromára. Több tanú látta — fordult a lakók felé, de azok szó nélkül eloldalogtak. Közben Simó egyre kétségbeesettebben próbálta kinyomozni, hová tűnhetett Rózsi. De senki nem tudott róla. Még a vezetéknevét sem tudta senki. A házmester lakónyil- vántartó könyvéből derült ki, hógy Borbás Rózáinak hívták, 1914-bere született és Nyírbátorból költözött a házba. Egyik este, amikor Simó hazaért, bekopogtatott hozzá Kocsis Erzsi. Simó ekkor már a kerületi pártbizottságon dolgozott. — Hallom, hogy Rózsit hajkurász- sza — állt meg az ajtóban. — Tud róla valamit? Jöjjön beljebb — hívta a lányt. — No csak, milyen elegáns — mondta később. — Remélem, nem rólam lesz szó — mondta gorombán a lány. — Engem nem kell félteni. Igaz, hogy megfogadtam, hogy soha többé... De ezek az idők egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy új életet kezdjek ... — Pedig ha valamikor, akkor most van itt az idő rá... — Persze. Vár az újjáépítés... Menjek építeni a Manci-hidat és naponta kapok egy tányér levest... — Egyelőre nem jut több — mondta Simó. — De kérem, beszéljen, mit tud Rózsiról? — Én beszéltem vele utoljára. Azt hiszem, csak tőlem búcsúzott el. Járt itt egy szekeres ember, valahonnan Csongrádbói hozott lisztet, meg krumplit. Meglátta Rózsi lovát, meg akarta venni. Felkínálta érte az egész szekér krumplit, de Rózsi nem adta. Aztán sokáig pusmogtak, majd Rózsi eloldotta a lovat a porolóról, odaikötötte a csongrádi ember szekeréhez. Én éppen a kapuban álltam. Odajött hozzám, megcsókolt és felült a bakra... — Ez mikor történt? — Egy héttel azután, hogy az oroszok bejöttek... — Addig hol lakott? Eötvösöknél? — Azok az első napon kidobálták a rongyait a folyosóra. Lent aludt a pincében, a régi helyén ... — És senki sem engedte be a szobájába? — Én hívtam — szólt közbe Simoné. — De azt mondta, hogy nem akar senkinek a terhére lenni... — Magának mit mondott? — fordult Erzsihez Simó. — Hogy javuljak meg — mosolyo- dott el a lány. — Nem mondta, hogy hová megy? — Nem. Pedig kérdeztem. Azt mondta, hogy őt ne keresse senki. Elege volt Budapestből! Simó két év múlva Csongrádon tartott választási beszédet, mint a kommunista párt szónoka. Ekkor tett egy utolsó kísérletet, hogy Rózsit megtalálja. Az előre megírt beszédét már befejezte, de a szokásos utolsó mondatokat még nem mondta el. — Tulajdonképpen mindent elmondtam, de engedjék meg, hogy egy személyes élményemről is meséljek. Egy emberre emlékezem, akit 1945-ben Buda ostroma alatt ismertem meg. Borbás Rózáinak hívták. Ez a lány egy budai házban volt cselédlány és ezekben a napokban mindannyiunknak leckét adott emberségből, bátorságból és helytállásból. Akkor jöttem én rá elvtársak, hogy mit jelent kommunistának lenni. Ez a lány, tőlem hallotta először Marx és Lenin nevét. A kommunizmusról csak annyit hallott, hogy az valami borzalmas dolog. Ezt mesélték neki gazdái, méltóságos Eötvös úrék. Ez a lány, ennek ellenére úgy viselkedett, mintha évtizedek óta tudatos, tanult forradalmár lenne. Nem kellett neki brosúra, szeminárium. Mindig tudta, hogy mit kell tennie. Néha szembefordult velem is és most utólag el kell ismernem, hogy neki volt igaza. Mindezeket azért mondtam el, hogy megkérjem önöket: ha valaki tudna valamit Borbás Rózáiról, aki állítólag egy csongrádi emberrel jött el Pestről, értesítsen. Ügy tudom, vannak itt újságírók is. Kérem, írják meg: keresem Borbás Rózáit... Simó hetekig várt, de nem kapott híradást. Rózsi eltűnt, soha senki nem ha! - lőtt róla többé... 1 (Folytatjuk) \ 1 1
