Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
1970. Április 22., szerda MEGEEI K/Círla Pest megyéért emlékérmesek Ha csak egy parányi rész is.------- ---- 1969 jaJá mbor Miklós | nuár 13- ----------------------án kopo gtatott Raposa Margit, a Budai Járási Pártbizottság munkatársának irodaajtaján. Egy pillanatra jött, emlékeztetni a régi munkatársat: húsz esztendeje annak, hogy 1949. január 13-án egyszerre lépték át a a megyei pártbizottság kapuját és azóta meg nem váltak innen. Raposa Margit akkor tele volt kétségekkel, félt, megállja-e majd a helyét? Jámbor Miklós bíztatta, optimista volt. S húsz év után egymás szavába vágva idézteit iei az emlékeket. Régen volt 1949. január. Hűség, emberség, helytállás belefér a két évtized történetébe. Ez a történet a Hajdúságban, Hajdúnánáson kezdődött. A papa — így emlegeti Jámbor Miklós —, zsellér volt, sokat betegeskedő zsellér. De. ha éppen nem betegeskedett, akkor is lejárhatta a lábát munka után. Ezért szegődött már tizenkét éves korában napszámos munkásnak Jámbor Miklós. Napszámoskodott, zsákolt a malomban majdnem egy évtizedig. Be a lisztet a vagonba, fel a szekérre, le a szekérről... Azután kezdeni elölről, újra és újra, férfikoráig. Közben azonban történt egy és más. 1945-ben belépett a kommunista pártba. Első párt- iskolája a vándor pártiskola volt. 1946-ban Debrecenbe küldték egy hónapra tanulni. S élete első állomása 1948-ban zárult, amikor Szegeden a háromhónapos pártiskola elvégzése után néhány bíztató szóval Pest megyébe irányították. Az ismerősök bizalmit, sok hit, némi emberi tapasztalat volt az útravaló. S a ma mérlege? Ezt a mérleget a napiokban vonták meg a felszabadulási megyei ünnepségén. Neki ítélték a Pest megyéért emlékérem második példányát. A díszelnökség soraiban ült. Meglepetésében egy szót sem értett abból, amit dicséretére mondottak. Utána pedig szégyellt» volna megkérdezni, mivel indokolták, hogy ilyen megtiszteltetés érte. Pedig nagyon szerette volna hallani! Csak másnap, az újságból olvasta a vastagon szedett, nagybetűket: ......Jámbo r Miklósnak, a megyei párt- bizottság titkárának, aki húsz esztendeje dolgozik a megye ptértapparátusában és különösen kiemeldően tevékenykedett a mezőgazdaság fejlesztéséért, korszerűsítéséért.” —-------; amikor felkeresI M9St, | tem és együtt---------- ülünk a modern, ázé p szobában, először kényelmetlenül feszeng, azután, ahogy a közös munkáról, emlékekről esik szó, megered a nyelve. Legszívesebben a mezőgazdaság átszervezését emlegeti. Lőrinckáta például nagyon a szívéhez nőtt. Itt már 1949-ben alakult termelőszövetkezet és a nagy átszervezésig meg is erősödött a gazdaság. Vihar nélkül mégsem múlt el az átszervezés. Nemcsak az egyénieket kellett meggyőzni, hanem a szövetkezetieket is, akik közül sokan hitték: jól megvannak ők magukban, alakítsanak új közös gazdaságot, akik akarnak. Azután mégis megtört a jég, de nehezen rázódtak össze a régiek és az újak. Ha azóta néhányszor arra vetődött útja, betért a lőrinckátaiakhoz, élvezni örömüket, kiváló eredményeiket. Személyes, jó kapcsolatukat nem koptatták meg az évek. Akárcsak Tóalmáson, Újlengyelben, Taksonyban, Tökölön sem. A találkozások meghittek, mint régen, csak a téma változott. Ma gépekről, kemizálás- ról beszélnek, milyen melléküzemágakat szervezzenek, hogyan törekedjenek többre, mint teghap, türelmetlenek. A régi barátok. Kelemen Gyurka, a legrégebbi állami gazdasági igazgató, Szabó Ferenc, több mint tíz éve tsz-elnök, Fekete Jóska, a nagykőrösi szövetkezet elnöke és ki tudja, hány név bukkan fel, akik akkor is. ma is küzdőtársak. Olyanok, akik az átszervezéskor megértették, miért ragaszkodnak olyan görcsösen a kevéske földhöz a földhözjuttatottak, miért olyan nehéz az elhatározás, megértették, nem olyan egyszerű a mából a holnapba tekinteni és meglátni azt a gazdagabb jövőt, amiről ők reménykedve, hittel beszéltek. Minden válaszút nehéz — ezt érezte meg Jámbor Miklós. Ezért nem nézte óráját, lement-e már a nap, gyerünk haza —, ha szükség volt rá, ott vitatkozott késő órákig az akkor még egyéni gazdáknál és hiába volt fáradt, másnap újra kezdte. Mindig türelemmel, mindig csendesen. ■ ... ... ...----T felidéződik I I dőről iflOre I bennem is------------------- egy emlék: 1956 novemberét írták. A rend november 4-e után nehezen állt helyre. Sok gyárban meg sem indult a termelés, a hivatalokban feje tetején állt minden, de a kommunisták végezték dolgukat. Jámbor Miklós különös feladatot kapott a pártbizottságtól: sajtóbiztos lett. Sajtóbiztos! Soha semmi köze nem volt a sajtóhoz, azon kívül, hogy újságolvasó ember. S akkor egy darázsfészekbe küldték, ahol gyorsan, azonnal el keliétt igazodnia. Ült a haragvó, vitatkozó, veszekedő újságírók között: él- lenforradalmárok, megtévedtek és kommunisták között. De ha ilyen egyszerű lett volna válaszvonalat húzni! A sajtó- biztos hallgatta a vitát, amelyet sokszor átfűtött az eszmei, ideológiai szenvedély, sokszor a személyes indulat kerekedett felül... Hangoskodás nélkül teremtett rendet. Az érdekelte csak, kire lehet számítani, ki kezd dolgozni? A pártszervezet november 7- én megalakult és nehéz, nagyon rossz körülmények között megjelent a lap... Emlékeztetem ezekre a napokra, már közösen idézzük az emlékeket. Kérdezem: néhány akkori kudarc nem szegte kedvét? És hogyan tudott olyan higgadt, nyugodt maradni? Hogyan lehet, hogy nem hamarkodott el semmit? Bevallom, sokszor tűnődtem: ez az ember soha sem haragszik? Nem lehet kihozni a béketűrésből? — Indulattal nem lehet előbbre jutni úgy sem. Mit ér a hangoskodás? — válaszolja. — Nagy önfegyelemre lehet szüksége, hiszen legtöbben hiába akarják, nem tudják visszafojtani az indulatot, akkor sem, ha hiábavaló. | Ha eltakarjuk | pen széz■ ------------------- halombatta várost, ha Gödöllőt újra egyetemi falunak jelöljük emlékeinkben, ha a sok ÁBC- áruházat, művelődési otthont letakarjuk, ha a kék autóbuszokat a környező községekben leállítjuk, ha a nagy, ösz- szefüggő határokat képzeletben felparcellázzuk és lassan kies, elmaradott falvakat, kevés gyárú városokat találunk 1949 térképién, — akkor pergettük vissza igazán Jámbor Miklós életét. Mert ha csak parányit is tehetett Pest megye megváltoztatott térképéért, annyit, amennyit egy kommunista tehet — ő ezt a parányit megtette. A térkép-átalakításhoz itt kezdett 1949-ben. Hajdúnánáson csak született és elindult. Itt, Pest megyében, a gyárakkal, a megnövekedett határokkal nőtt fel. Itt végezte el az IM agráregyetemet. Itt küzdött minden tudásával a termelő- szövetkezetek megerősítéséért. Az ő érdeme is, hogy az 1962- ben még mérleghiányos szövetkezetek gyorsan megerősödtek, és jólétet biztosítanak a tagságnak. Hogy itt, ez a megye honositotta meg az országban először a termelőszövetkezetekben az ösztönző bérrendszert, dacolva minden ellenérvvel, kétkedéssel, sokszor akadékoskodással. Itt valósult meg a nagy szőlőtelepítési program, ami szintén harci tett volt. Itt bizonyosodott be, az ő közreműködésével, hogy jó, kiváló a homoki bor is. Része van az állattenyésztés fejlesztésében, a különböző tájegységek adottságainak teljes kihasználásában. S ma, amikor nem közvetlen feladata a mezőgazdaság irányítása — akkor sem állhatja meg, hogy ne segítsen Lendvai Istvánnak, a termelési ügyekkel foglalkozó titkárnak, ne adjon tanácsokat a mezőgazdasági osztály dolgozóinak. Ha teheti, időről időre visszajár a mezőgazdaságba... valami odahúzza. És közben szeretettel végzi napi munkáját is. Itt nősült, felesége ma is gyári munkás, itt született két gyermeke. Az egyik már motorszerelő szakmunkás. A másik, Zsuzsa, pedagógusnak készül. Itt vadászik fiával együtt, mert mindketten szenvedélyes vadászok. Itt van színházbérlete. Veszi az újonnan megjelent könyveket, és olvas, olvas, amikor csak ideje engedi. Ide, Pest megyéhez fűzik az emlékek, ide a jövendő tervei. Megtanítani mindenkit arra, hogy önállóan gondolkodjon, hogy vállaljon mindenki felelősséget azért, amit rábíztak. Segíteni akar, hogy olyan tiszta maradjon a légkör, mint amilyen ma az apparátusban, mindig, mindenki mondja ki, amit gondol, és bátran tehesse. . . —;-------: felszabaduI Szillovarosa | lásának hu------------------- szonötödik év fordulóján otthon járt Hajdúnánáson. Talán száz hozzá hasonló elszármazott érkezett oda ezen a napon. Kicsit körülnézett Jámbor Miklós is. Elidőzött néhány órát a testvérénél, a rokonoknál, beszélgetett régi ismerősökkel. Azután elmúlt az ünnep, és hazajött Pest megyébe, életének második munkahelyére, ahova értelmes mindennapjai kötik. Sági Ágnes VILLAMOSÍTÁS... BUDAPEST MÚZEUMAI A Corvina Kiadó és a TIT művészeti szakosztálya közös rendezésében ma délután 18 órakor a Kossuth Klubban Budapest múzeumai címmel Körner Éva művészettörténész vetített, színes képekkel illusztrált előadást tart a Corvina gondozásában a közelmúltban megjelent hasonló című kötete alapján. A közönség a fővárosi múzeumok legérdekesebb látnivalóival ismerkedhet meg az előadáson. Lenfa vázolta fel a legsürgetőbb tennivalót s a leggyorsabb ban elérendő célt, amikor tömören így fogalmazott: Kommunizmus egyenlő: szovjet hatalom plusz villamosítás. A mindentudó és ma már mindenütt nélkülözhetetlen elektromos energia valóban dinamikus, robbanásszerű előrelépést biztosít. Hadd bizonyítsák ezt a lapunk oldalain azonos címmel megjelenő képek. Ezen a felvételen a Szovjetunióból és Csehszlovákiából ér* kező energia fogadóállomását látjuk, amely Gödön épült feL Az itteni átalakítóberendezések teszik lehetővé, hogy az orszár gos energiarendszerhez kapcsolják. ETTEREMSZEPITÉS A megszépült környék képéhez „igazítják", tatarozzák, festik — és emiatt hétfőn bezárták — az Utasellátó Vállalat Keleti pályaudvari éttermét. A tatarozás idején is gondoskodnak az utasok ellátásáról; ideiglenesen a nem dohányzó és a gyermek váróteremben üzemeltetik az éttermet Emeletes faházak A gödöllői és több Szolnok megyei állami erdőgazdaság, valamint a Nagykőrösi Ládagyár összevonásából alakult Nagykúnsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat tervbe vette, hogy a lakáshiány enyhítésére családi, később pedig emeletes faházakat gyárt. Az elképzeléseket a Típustervező Vállalattal közösen valósítják meg. A faházprogram első lépéseként az idén, három telephelyükön az eddiginél nagyobb alapterületű faházak elemeinek készítéséhez látnak hozzá, ezt követi majd a családi, később pedig az emelet« faházak gyártása. A kő- és téglaépületeknél lényegesen olcsóbb és gyorsain ban felépíthető faházakból 60 millió forint értékű készítését tervezik, amelyhez a szükséges alapanyagot 50 000 hektáros erdejük adja. Legkésőbtr érkeztek a fejedelmi vendégek Megérkeztek a velencei-tavi madárszálló fejedelmi vendégei: a hófehér nemeskócsagok. A rendkívül ritka madarakból harminc pár fészkel a rezervátumban. Az idén ők érkeztek a legkésőbben. GORKIJ: LEN INR ŐL Egy megtörtént eset: vendéglőbe menet Lenint megállította egy mensevik munkás, kérdezett tőle valamit. Lenin meglassította lépteit, társasága pedig továbbment. Amikor mintegy öt perccel később megérkezett a vendéglőbe, elkomorodva mesélte: — Furcsa, hogy egy ilyen naív legény eljuthasson a pártkongresszusra! Azt kérdezi tőlem: tulajdonképpen miben rejlik a nézeteltérések igazi oka? Ide hallgasson, mondom, a maga elvtársai a parlamentben ülésezni akarnak, mi pedig meg vagyunk róla győződve, hogy a munkásosztálynak harcra kell készülődnie. Azt hiszem, megértette. Szűk társaságban, s mindig ugyanabban az olcsó kisvendéglőben étkeztünk. Megfigyeltem, hogy Lenin nagyon keveset eszik: két-három tojásból rántottét, egy darabka sonkát, s felhörpint egy korsó sűrű barna sört. Mindebből látszott, hogy önmagával keveset 'törődik: annál inkább meglepett, mennyire gondoskodik, a munkásokról. Ellátásukat Andrejeva intézte, s tőle kérdezte meg Lenin: — Mit gondol, nem éheznek az elvtársak? Nem? Hm, hm. . Nem lehetne nagyobb szendvicseket adatni nekik? Felkeresett a szállodában, hát látom: gondterhelten tapogatja végig az ágyat. — Mit csinál? — Azt nézem, nem nyirkos-e a lepedő. Nem értettem meg mindjárt, miért kell neki tudnia, hogy milyenek Londonban a lepedők. Ekkor, észrevéve értetlenségemet, megmagyarázta: — Vigyázni kell az egészségére. 1918 őszén megkérdeztem Dmitrij Pavlov szormovói munkást, nézete szerint melyik Lenin legjellemzőbb tulajdonsága. — Az egyszerűség. Egyszerű, mint az igazság. Ezt mint alaposan megfontolt, régen eldöntött véleményét mondta ki. Az ember legszigorúbb bírája közismerten az alkalmazottja. Lenin sofőrje, Gil, aki sokat tapasztalt az életben, ezt mondta: — Lenin különleges ember. Még egy ilyen nincs... A Mjasznyickaja utcában viszem Vlagyimir Iljicset. Óriási a forgalom, lassan hajtok, félek, hogy összetörik a kocsit, állandóan dudálok, izgulok, Vlagyimir Iljics meg kinyitja a kocsi ajtaját, kilép a hágcsóra, s nem törődve azzal, hogy lesodorhatják, előreül: „Ne nyugtalankodjék, Gil — mondja —, hajtson csak úgy, mint a többiek.” Régi sofőr vagyok, tudom én, hogy ilyesmit más nem tesz. Nehéz érzékeltetni, bemutatni azt a természetességet és rugalmasságot, amellyel élményei egyetlen mederbe folytak össze. Gondolata, mint az iránytű a hegyével, mindig a dolgozó nép osztályérdekei felé fordult Londonban egy szabad este adódott, és néhányan elmentünk egy demokratikus kiis színházba, egy music-hallba. A bohócok, artisták láttán Lenin boldogan és a többieket is magával ragadóan nevetett, minden egyebet egykedvűen nézett, viszont különös figyelemmel adózott a brit-kolumbiai munkások favágó számának. A kis színpadon, erdei díszlet előtt, két markos legény egyetlen perc alatt felvágott egy körülbelül méteres vastagságú fatörzset. — Nos, ez persze a közönség számára van, valójában képtelenek ilyen gyorsan dolgozni — jegyezte meg Lenin. — Világos azonban, hogy ott is fejszével dolgoznak, s a fa nagy részét értéktelen forgáccsá változtatják. No lám, a művelt angolok! A kapitalista rendszer termelési anarchiájára terelte a szót, a haszontalanul elfecsérelt nyersanyag hatalmas százalékára, és végtelenül sajnálkozott, hogy mindeddig még senkinek sem jutott eszébe könyvet írni erről. Én valamit nem értettem világosan ebből a gondolatmenetből, de nem volt időm megkérdezni Lenint, mert máris az artisták művészetéről beszélt igen érdekesen, mint a színházművészet különleges formájáról. — Van ebben a bevett szokásoknak valamilyen szatirikus vagy szkeptikus értelmezése, valami olyan törekvés, hogy ezeket a visszárukra fordítsák, kissé eltorzítsák, megmutassák a dolgok logikátlanságát. Nyakatokért, de érdekes! Vagy kőt évvel később Capriban Lenin az utópisztikus regényről beszélgetett Bogdanov-Malonovszkijjal, s ezt mondta neki: — Inkább a munkásoknak írna regényt arról a témáról, hogyan rabolták el a kapitalizmus ragadozói a földet, s hogyan fecséreltek el minden olajat, minden vasat, fát, minden szenet. Ez nagyon hasznos könyv volna, machista uram! (Folytatjuk) 1 r i
