Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-25 / 71. szám
Budapesti tavasz Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz című színművének ceglédi bemutatóját a kecskeméti Katona József Színház művészei Turián György rendezésében. április 5-én, vasárnap este fél 8 árai kezdettel mutatják be. Az előadásra a bérletek érvényesek. KÉT KÖZSÉG, NÉGY HÍR Kedden délután a község vízellátásának problémáit és a javítás módját tárgyalta Jász- karajenón a községi tanács vb. A községi művelődési ház értelmiségi klubjában Czine Mihály irodalomtörténész tart előadást, a márciusi összejövetelen. ★ Abonyban tegnap úttörő- kiállítás nyüt, amelyet a gyerekek a felszabadulási évforduló alkalmából rendeztek. Ma tartja tervtárgyaló közgyűlését az Uj Világ Termelő- szövetkezet. A közgyűlésen a tavaszi munkák kezdetéről is szó esik. mr MEGYEI VtlftlAP KÜLÖMKIAfttSA ,Braun Somára emlékeztek XIV. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1970. MÁRCIUS 25., SZERDA j ALBERTUtSAN: Az ünnep napján adják az új áruházat Harmincmilliós forgalomra számítanak át A Tanácsköztársaság évfordulója alkalmával a városháza nagytermében Braun Somára, a gimnázium egykori tanárára emlékeztek. Az ünnepségen részt vett és 1919-hez fűződő diákélményeiről beszámolt Mariska Zoltán nyugalmazott vállalat- igazgató. (Képünk jobb szélén.) Török Júlia, a Magyar Nemzet munkatársa Braun Somáról, a marxista pedagógusról, a színvonalas szemináriumok előadójáról beszélt. (Jobbról a második.) Foto: ifj. Tóth István Nagy a forgalom, különösen piaci napokon a piactér melietit árusító újságos néni üvegházákó- jánáL Fogy a Ludas, a Pest megyei, a Képes, meg a Szabad Föld. A tanyaiak a megüresedett zöldségles, almás ládákba, kosarakba teszik az olvasnivalót, aztán viszik hazafelé. A néninek ilyenkor szusszanásnyi ideje sincs. A minap, úgy da felé, már kihalt volt a környék. A néni élt a FÜLES lehetőségiga, átsietett a közeli tsz-stand hoz egy kis levesbe való zöldségért. Az újságokat, folyóiratokat kint hagyta, közszemlén. Középtermetű, szőke, kék szemű fiatalember ácsorgóit a közelben, aztán, a pavilonhoz ment, kiszemelt egy Fülest és a kabátja zsebébe csúsztatta. .Pénztárcájából három forintot szedett elő, letette a kis párkányra. Tovább indult, de Akik Albertirsán a Pesti j nagyszerű változás megy vég- ú'ton járnak, jó ideje figye- j be a községben. Impozáns lemmel kísérhetik, milyen | épület emelkedik a Pesti úton. Körülötte szorgalmas munkások egyengetik a talajt, árkot ásnak, betonoznak. Fény világít bentről: festők, szerelőik dolgoznak. Az időjárás okozta váratlan nehézségek ellenére lankadatlanul végzik munkájukat Az épület homlokzatára felkerülnek a neoncsövek, hirdetve, hogy elkészül az ÁFÉSZ iparcikk áruháza. Az Albertirsfi. és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet — sok-sok nehéz feladat megoldása után — áz utóbbi években megerősödött. pár lépés után visszalépett. A forintokat Visszaszedegette, majd körültekintve, hogy látta-e valaki, ismét elsomfordált. Idegesen nézett jobbra-balra, de a következő pillanatban meglátta a szembe jövő nénit. A néni meg a Füles csücskét, amely árulkodó szamárfülként libegett a fiú zsebéből Mit volt mit tenni, a fiú a nénihez lépett, gáláns mozdulattal átnyújtotta a három forintot. „Tessék, a Fülesért.” HA A TERMELŐI FOGYTÁN*^ több palackozott bort vesznek Tizenkét fajta pecsenyebor A széles környék eladásra kerülő bortermésének nagy részét a Magyar Állami Pince- gazdaság ceglédi, gerjei pincészete veszi fel, és látja el Dél- Pest megye és Szolnok megye egy részének 330 italboltját és vegyesboltját hordós és palackos borokkal. Veress Sándor telepvezetőtől érdeklődtünk a pincészet forgalmának alakulásáról. Emelkedett a szőlőtermés — A múlt évben — mondotta — általában holdanként 150—180 kilóval emelkedett az előző esztendeihez mérten a szőlőtermelés. Megmutatkozott ez a pincékbe beszállított bor mennyiségén is. Tavaly 33 ezer 900 hektoliter szerződéses és 3 ezer hektoliter szerződésen felüli bort vettünk át. Az idei borátvétel 7 ezer 500 hektoliternél jár. A beszállított borok túlnyomórészben 11,5—12,5 fokosak. Nő a fogyasztás .— A fogyasztás Is emelkedést mutat, főleg az olcsóbb boroknál, melyek literes üvegekben kaphatók. Ezekből hat fajtát szállítunk. Népszerű a nyársapáti fehér, az inárcsi fehl Űtépítcgép Javító és Gyártó Vállalat gyors- és gépírót KERES FELVÉTELRE. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál. hér édeskés és az olcsó siller- bor. Pecsenyeborunk 12 fajta van. — Emelkedik a desszertborok és pezsgők fogyasztása is. A fehéret kedvelik — A fehér borokat általában jobban kedvelik, és a palackos borból több elkel, mint a kimértből. Egy hónap alatt, a palackos borokból 700 hektolitert, a hordós borokból pedig csak 250 hektolitert ad el a pincészet. Ilyenkor tavasszal érezhetően emelkedik a borfogyasztás, ennek egyik oka, hogy a kistermelők bora már fogytán van. K. L. A négyezer-ötszáz főnyi tagsága segítségével szép eredményeket ért el, de ezzel együtt megnőtt a község és a környező falvak lakosainak igénye is. Az ÁFÉSZ vezetősége, élén Puskovitz Gyula igazgató elnökkel, sürgősen megoldást keresett aiz igények kielégítésére. Elkészült a dánszentmik- lósi ABC-áruház és megszületett a terv:, épüljön iparcikk áruház Alberfifsán! A tervektől nem volt köny- nyű az út a megvalósulásig és nem feledkezhetünk meg a község egész lakosságának odaadó összefogásáról, amely ekkora feladat végrehajtásához kellett. Az építéshez szükséges négymillió forintot és a berende zésre való egymilliót a SZÖVOSZ adta. A községi tanács a község-fejlesztési alap húsz százalékát ajánlotta fel. Az új áruház hat és fél milliói forintos állandó árukészlete nagyobb választékot, korszerű és kulturált szolgáltatásokat kínál, és remélhetőleg meglesz az évi harmincmillió forintos forgalom. Az eddig működő korszerűtlen üzleteket felszámolják és áthelyezik az áruházba. Méteráru, konfekció, külön férfi és női rövid-kötött divat- I áru, cip > és műszaki osztályt í rendeznek be. A hónap utolsó | napjaiban lesz az átköltözés. A zökkenő néflküll ellátás ér-1 dekóben a vezetőség kéri a vásáriakat, hogv húsvéti bevásárlásaikat ne halasszák az utolsó napokra. Április negyedükén tizenkét órakor lesz a megnyitó. Dr. Bencsik Mihály, a járási tanács vb-elraöke adja át az áruházát a község lakosságának. Alb ertirsa ennek az új áruháznak az átvételével ünnepli hazánk felszabadulásának huszonötödik évfordulóját ' M. Orbán Edit A földekről tárgyaltak A pedagógusföidek hasznosításának kérdését és a földtörvény végrehajtásának tapasztalatait tárgyalta hétfőn Dán- szentmiklós községi tanácsának végrehajtó bizottsága. A nyomdászok munkáját segíti a Graphopress BEVÁLT AZ ELSŐ AUTOMATA A múlt hét végén termelési tanácskozást tartottak a Pest megyei Nyomda Vállalat Szabadság téri üzemében. Az elmúlt esztendőben 120 tonna nyomtatvány készült a váci központ üzemében és a ceglédi telephelyen. A termelési érték megközellítetibe az ötmillió forintot. A súly’ és a forintérték egy- harmad része a ceglédi nyomda munkájának érdeme. A lakosság igényeit teljes mértékben kielégítették. Cegléden magánrendelésre mintegy 100 ezer forint értékű esküvői meghívó, gyászlap, névjegy készült. Tavaly már csökkentett munkaidőben dolgoztak a szedők, gépmestereik, berakok és kötészeti munkások. Hogy a termelés nem csökkent .1968- hoz képest, azt részben elősegítette egy csehszlovák gyártmányú Graphopress nyomógép. A telep első automata gépe, amelyet Türei István gépmester kezel és féltő gonddal ápol, a próbát kiállta. Napjainkban a nyomda munkájának központjában az ünnepi előkészületek állnak. Százával nyomják a meghívóikat, plakátokat az április 44 ünnepségekre. Máris elismerést szerzett az 500 példányban készült Felszabadulási jubileumi műsorfüzet. Aranyló 25-ös szám díszíti a címlapot, és a belső oldalaikon ceglédi rendezvények sorát olvashatjuk: márciusitól júniusig tartó jubileumi ünnepségeket, kiállításokat, ünnepi hangversenyeket, moziműsorokat. Szépek a március—áprilisi moziplakátok, amelyeken pirosbetűs nyomás hívja fel a figyelmet az ünnepi előadásokra. A termelési tanácskozáson értesültek a nyomda dolgozóé arról, hogy a múlt évi eredmény alapján még ebben a hónapban 'dtúig‘háromheti fizetésüknek megfelelő nyereségrészesedést kapnak. « Papp Rezső ILYEN MÉG NEM VOLT! Cegléden versenyeztek a célbadobás világbajnokai Sporthorgászok — teremben Szombaton «Miután a magyar sporthorgászat történetében először rendezték meg vidéken az országos vidéki célbadobó versenyt, a Kossuth Gimnázium tornatermében. Itt, a versenyzés létrán a lámpánál Fotó: Péterffy lényege nem a halfogás. A versenyzők speciális sport- felszereléssel (legfeljebb 42 grammos nehezékkel), különféle célbadobásokat hajtanak végre, általaiban füves pályán, télen azonban ennek hiányában teremben. Ez a versenysport csak az utóbbi évtizedben tört be a sportágak közé, hazánkban is kevés jelentős képviselője van. Annál nagyabb volt az örömünk, hogy a kevés között a vidékiek színeiben köszönthettünk két világbajnokot: Varga Györgyöt Bajáról és Slemmer Ferencet Siófokról. A 28 versenyzőt a válogatott keret edzője, Dienes Ferenc köszöntötte. Pontosan négy órakor három kategóriában kezdődött meg a verseny. 13 férfi, 9 kezdő fiú és 6 női versenyző állt rajthoz. Az 1-es rajtszámot a tavaly Kidben világbajnokságot szerzett Slemmer Ferenc húzta. Feszült csendben összpontosított, és tíz dobásából, 8 a céltábla közepén koppant. Még két 8-as dobás, és az első versenyszám után az összteljesítménye 94 pont volt. Ugyanennyit dobott a negyediknek induló, másik világbajnok, Varga György. Néhány perc múlva nagy tapssal jutalmazta a közönség a ceglédi Molnár Mátyást, aki tíz dobásból csak egyszer nem talált a 10- es körbe, összteljesítménye: 98 pont volt az első versenyszám után. Utána ennél jobb teljesítményt senki sem nyújtott ebben a dobásnemben. A második típusú céldobóverseny is hasonlóan jó sportot hozott, és este nyolc óra előtt alakult ki a következő, végső sorrend: Férfiak: 1. Varga György, Baja. Molmár Máyás, Cegléd. Demcsák Géza, Budapest. Kezdő fiúk: 1. Hajdú Kiss Bálint, 2. Dögéi Sándor, 3. Olajkár György, mindhárman az alsó-tiszai igazgatóság versenyzői. Nők: 1. Varga Evelin, Baja. 2. Slemmer Irén, Siófok. 3. Póczos Mária, Budapest. A színvonalas verseny jó előkészület volt a nyári világbajnokságra (Sz. A.) A Duna—Tisza közi Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Gépjavító Üzeme (Pesti u. 76.) azonnali felvételre keres gépszerelő szakmunkásokat