Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
1970. MÁRCIUS 1., VASÁRNAP PEST HEGYEI k/£u4ap 25 ÉVE SZABAD Á szentendrei járás Víz, hegy, várrom, irodalmi emlékek: íme a Dunakanyar dunántúli része, amelyet hétvégeken és ünnepnapokon olyan tömegben lepnek el az emberek, mint a fővárosi Nagykorukat a munkanapok délutáni csúcsforgalmában. Ez lenne a szentendrei járás. Hétköznapjai azonban sokkal csendesebbek, ment az amúgyis ids terület csekély lakosságának — 37 ezer — munkaképesei közül 60 százalék Budapestre jár dolgozni. Miért? Mert a járás alapvetően idegenforgalmi járás, s nemcsak mostanában lett azzá, hanem azóta, amióta Budapest zajos, rossz levegőjű, milliós kőrengeteggé válva kényszerítette lakóit, hogy ha tehetik, szabad idejükben irtsák ki agyukból a lüktető zajokat és frissítsék fel tüdejüket, felbolygatva a benne lerakódó koromszemcséket — például a Dunakanyar e közeli részén, amely évtizedekkel ezelőtt is csaik egy ugrás volt, hát még most. Az ipar tehát az idegenforgalom szolgálatéba állt már régen, és így maradt ez meg a felszabadulást követően is. Vagyis: vendéglátóipar. Az igazi ipart csupán a járás felduzzadt főváros1 környéki agglomerációjában találhatjuk — mert itit is áthúzódik a túlnépesedett gyűrű egy része — amely ráadásul hagyományos ipar, a textilipar. Tehát Budakalá- szon termel a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat törzsgyára, valamint a Gyapjúmosó- és Szövőgyár, Pomázon szintén a Gyapjúmosó- és Szövőgyár gyáregysége. 45 óta ezekből a kis manufaktúrákból, bár nem nagy, de azért mégis valódi ipari üzemek alakultak ki, ahol három és fél ezren dolgoznak — azért nem többen, mert nem kapnak embert, a textilipar ismert létszámhiányával küszködnek. 1968- ban termelési értékük 770 millió volt, a kezdeti 310 millióhoz képest. A járás iparára különben nem is ezek a A jövőben sem fog sokkal több, mivel az iparfejlesztésből, a fővárosi üzemek vidéki kitelepítéséből a már ismertetett okok miatt a járás kimarad. Mesélik, hogy az Írószerkészítő Ktsz Pomózra telepítéséből is csaknem fegyelmi ügy lett. A mezőgazdaságban sem dolgoznak sokan. Itt is korlátokat állít a Dunakanyar. S itt is a hagyományos üzemágakat fejlesztik tovább. Piégi hagyományokra tekint vissza a bogyós kultúra, a földieper, málna, szamóca, pöszméte és a kertkultúra. A mezőgazdasági hagyományok is szerencsésen harmonizálnak az idegenforgalommal — mert ugye, kellemesebb egy szép kert, málnás mellett pihenni, mint mondjuk, egy Sertéshizlalda mellett. A legnagyobb szövetkezetek mind a hagyományokat ápolják. Tahitótfaluban a Kék Duna Szakszövetkezet 237 holdon termel szamócát, ezenkívül 70 hold új nagyüzemi szőlőtelepítésük van, és gyümölcsös: körte, alma. A pomázi Árpád Szakszövetkezet 963 holdon művel gyümölcsöt: a legkorszerűbb fajtáikat termeli. Például Hungária és Haág sövényalma, Bouchet sövénykajszi, ezenkívül őszibarack, szilva, cseresznye, meggy és 230 holdon dió. Persze, a negyedszázad azért nemcsak a hagyományok ápolásában telt el a mezőgazdaságban. A termelékenység óriásit emelkedett, a nagyüzemi szőlő- és gyümölcsösök telepítésével. Az utóbbi időben pedig mindenki a kiegészítő üzemágakat emlegeti. Ugyanis az itt levő kis termelési értékeket hozó gazdaságok a kiegészítő üzemági tevékenységgel 80— 85 százalékkal emelték termelési értéküket. Ezek ultán most már arra is gondolhatnak, hogy a haszonból az igazi mezőgazdasági ágak fejlesztésére ruházzanak be, mint ahogy azt A téli Várhegy omladékai között. mutat ki a statisztika. Az autójavítóknak nagy konjunktúrájuk van, hiszen egyre több az autós kiránduló, nem beszélve az építőiparban, dolgozó kisiparosokról, hiszen egyre szaporodnak a hétvégi házaik. A felszabadulás előtt rendkívül kevés nyaraló és hétvégi ház épült — a közhiedelemmel ellentétben —, ezen a tájon. Leányfalu kivételével, máshol iba elvétve építettek nyaralókat. 45 után néhány évig még természetesen az emberek első gondja és terve egyáltalán nem a víkendiház megszerzése volt. 56 után indult meg lassú iramban a fejlődés, amely hullámszerűnek mutatkozott. Az igazi lökésszerű, nagy ugrás 67 óta következett be. A telekárak is bizonyítanak: 67-ben a telek átlagár Leányfalun még 100 forint volt négyszögölenként, ma már 400—500 forint. Új nyaralótelepek nőttek ki a földből, olyanok, mint Horány és Surány, ahol a kezdeti telekárak még csak 15 forintra rúgtak, ma már 80—100 forintokat számolnak. Pomázon például az utóbbi három év alatt 170 hétvégi ház épült, ezt megelőzően összesen csak 60—70, 1945-ig meg csupán 30—40 ilyen ház állt. Jelen pillanatban 300 parcella kínálja magát eladásra, és semmi gondot nem okoz, hogy gazdára találjon itt Pomázon, sóit. Pedig Párnáz—Dobogókő a 30-as években is igen isment volt: 150 ezren fordultak itt meg évente kirándulók. Viszont 1965-ben már 650 ezren. A közeljövőben 196 katasztrális holdat (!) parcelláznak. 200—400 négyszögölenként, fő, leg Leányfalun, Dunabogdányban, Pomázon, Budakalászon. Pilisszántón, Csobánkán. Mindezek olyan területek, amelyek nagyüzemi művelésre alkalmatlanok, de szép kertek létre-, hozására megfelelők. j2QQ új teletlftiilajdonos- sal számolnak hamarosan. Persze, ne feledkezzünk meg a helyiek új házairól, lakásairól sem. Azt mondják, hogy a járásra az új házak és lakások gombamódra való elszaporodása a jellemző. Pilisszentke- reszten például szinte minden házat átépítet, tek. Pomázon öt év alatt csaknem 400 új családi ház épült. Ugyancsak Pomázon és Buda- kalászon új lakótelepek nőttek ki a földből. A negyedik ötéves tervben 1200 új lakást terveznek átadni, elsősorban a régi, elavult telepek helyén. A házak, nyaralók, új lakások elszaporodásával együtt azonban nem tartott lépést a kommunális fejlődés. Az ivóvíz mindig gondot akozott, azt okoz ma is. A csatornázás elmaradt. Eddig összesen négy kilométer épült az egész járásiban. Pedig mindezt nemcsak a helyiek veszik igénybe, hanem szinte az egész ország — egy napfényes víkenden például. Mint ahogy az egész országból szeretnének az iitt levő üzletekben vásárolni, az éttermekben enni, szórakozni. A kereskedelem fejlődése nem tartott lépést az ilyen igényekkel. Főleg az élelmiszerkereskedelem szorulna egy „nagyobb ugrásra”, de a vendéglátóiparnak sem ártana egy kis „vérfrissítés”. Bár néhány, ételt-italt szolgáló hely már kialakult — Pokolcsárda, Határcsárda és néhány Szentendre városban — de a csúcsforgalmak idején kicsiknek és keveseknek bizonyulnak. Pedig a Dunakanyar ezen részének jó hírét nemcsak a víz, hegy, várrom, műemlékek, napfény jelenthetik, hanem a pihenés és szórakozás más — például kereskedelmi, szolgáltatási, szórakozási — szférád is. A táj szépségét, alkotásra alkalmas nyugalmát már régebben felfedezték íróink, művészeink, tudósaink, közéleti embereink. A táj önmagát adja — a visegrádi várhegy, a zegzugos Pilis, a Duna kavicsos partja, a Szentendrei-sziget, a Lajos-forrás — az ember is örömmel adhatja önmaga kulturális értékelt. Néhány múzeum, műemlék, nevezetesség vonzást biztosítanak. Rendeznek fesztiválokat, találkozókat is: nemzetiségi találkozók — szlovák, német, szerb nemzetiség él itt —, „100 éves Visegrád”-rendezvénysorozatot, a szentendrei teátrumot, színjátszó-találkozót és még néhányat, de igaza van Egri Istvánnak, a Nemzeti Színház rendezőjének, aki Visegrá- dért rajong, hogy ez a fellegvár megérne egy színházi fesztivált. Különben búvóhely is volt egykor e táj. Számtalan illegális találkozót is rendeztek a Vöröskönél. Most is búvóhely, de már legális... Pergő orsók a budakalászi Lenfonóban. gyárak jellemzőek, hanem a kisipar, és főleg a szolgáltatóipar. Jelentős ktsz-ek alakultak az agglomerációs övezetben, tehát Pomázon például az Irószerkészítő Ktsz — leghíresebb gyártmánya a Scripto golyóstoll — a Fatömegcikk Ktsz — nagyrészt exportra készíti a legkülönbözőbb eszközök fából készült nyeleit — a háziipari szövetkezet, a szegkovács ktsz. A járás másik végén működik a leghíresebb ipari szövetkezet, a Visegrádi Faipari Ktsz, mely a világ minden táján keresett Stílbútorokat gyárit, intarziákkal is. Ezekben az üzemekben a járás keresőképes lakosságának csupán 20 százaléka dolgozik. tette a Maithiász János Tsz, amely a kiegészítő üzamiágból származó bevételéből 10 milliót fordít szőlő-gyümölcskultúrájának fejlesztésére. A szolgáltatásokban sem dolgoznak sokan. Ugyanis e tevékenység idényjellegű. A Dunakanyar télen csendes, szolid álmot alszik, kevesen keresik fel. Viszont tavasszal megnő a kilépések száma az üzemekből, ősszel pedig megindul a v i sszavándorlás — ugyanis nyáron sokan beállnak a turisták fogadására. Egyre több iparengedélyt adnak ki, főleg autószerelőknek, kőműveseknek, vízvezetékszerelök- nek, lakatosoknak. Több mint 350 kisiparost Kék Duna Szakszövetkezet húsüzemének modern hűtőtárolójában, a félbevágott sertések között. Szöveg: Berkovits György Fotó: Urbán Tamás i
