Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-18 / 65. szám
t ELSŐSÖK BEIRATÁSA A Városi Tanács vb művelődésügyi osztálya értesíti azokat a szülőket és gondviselőket, akiknek gyermeke 1970. augusztus 31-ig betölti a hatodik életévet, hogy a kötelező beiratáshoz a körzetileg illetékes iskolák igazgatóságainál 1970. március 19—20.‘és 23-án délelőtt 8—12-ig, délután 14— 17 óráig jelentkezzenek. Be- iratáskor vigyék a gyermek anyakönyvi kivonatát. A körzethatárok betartása kötelező __________ PH T MEffEI HÍBLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 65. SZÁM 1970. MÁRCIUS 18., SZERDA Ceglédi Alkotmány Tsz A kertészetben folynak a munkák JÓL JÖVEDELMEZ A BÉRFUVAROZÁS Az őszi-téli ismeretterjeszié- pi munkát értékeli ma Mike- buda községi tanácsának végrehajtó bizottsága. Szerkesztői üzenet Tóth Mihály né, Cegléd, Szövetség utca 1/a. szám alatti olvasónk levelére közöljük, hogy ügyében felkerestük a városi tanács illetékes osztályát, ahol azt a választ kaptuk, hogy intézkednek ügyében. Nincs messze a bimbóérleió tavaszi napsugár, s hipp-hopp, megérkezik a nyár, benépesednek az üdülők. Kopogtathatnak otthon a díjbeszedők a víz-, gáz-, villanyszámláért, újságélőfizetésért, senkit sem találnak. De sok embert akkor is nehéz otthon találni, ha nem üdül. Órákat rabol el a sorbaállás egy-egy csekkel, és erre nem mindenki ér ár. Tavaly október óta ezeken a gondokon könnyített az OTP. Amint a helyi fiók vezetője elmondta, eleinte idegenkedtek az emberek az átutalási betét fizetésétől, de rövid idő alatt rájöttek a hasznára. Ma már megkétszereződött az átutalási betétet fizető ügyfélék száma. A hatalmas munkát egy OTP-dolgozó végzi, és mindenkor szívesen áll a be- tétszáimlások rendelkezésére. Villany-, víz-, gázdíjat, újság-, AZ ÁRUHÁZBAN Az elhúzódó tél, a tavasz késlekedése miatt munkatorlódással kell számolni a me- qpgazdaságban. Rövid idő alatt kell megoldani azokat a feladatokat, amelyeket egyébként rádió-, tv-elöfizetést, lakbért, napközitérítést, adót, biztosítási díjat, még balett-tanfolyam díját is lehet átutalási betéten fizetni. Az ügyfél egy összegben fizeti be ezt a sok apró tételt, az OTP átutalásként 1 forintért mind a megfelelő címre postázza. Ha valaki többet fizet 'be, fennmaradó összege 3 százalékot kamatozik, de ki is válthatja. Az átutalási betétnek azért van sikere, mert mind a díjbeszedőiknek, mind a lakosságnak kényelmes. A hó közepéig 'bármikor befizethetik az ösz- szeget, addigra érkezik meg a vállalatoktól a szánnia, és aztán megkezdődik a feldolgozás. Sajnos, az 8—10 napot igénybe vesz, ezért megy csak ki a hó végién az értesítés az elszámolásról. (sz. *.) már februártól kezdve elvégeznek más esztendőikben. A ceglédi Alkotmány Termelőszövetkezetben Bódizs Antal elnök azokról a munkákról számolt be, amelyeket már elvégeztek, illetve amelyek most folynak. Elmondotta, hogy eddig ötszáz holdon fej trágyázták a kalászosokat. Még százhold- nyi terület van hátra, ezen azonban kézzel kell elvégezni a munkát, mivel annyira vizes a talaj, hogy gépekkel egyhamar nem merészkedhetnek rá. Ez az oka a talajmunkák késésének is. Eibben a közős gazdaságban is gondot okoz a belvíz. Nyolcvan-száz hold gabona víz alatt! szántott és szántásra váró területeken áll a víz, és a rétek, legelők helyzete sem kedvezőbb. Igaz, jól hasznosulnak most a tsz saját építésű vízelvezető csatornái, hiszen a kár legalább a duplája lenne, ha ezek nem volnának. Most az a legsürgősebb feladat, „lecsapolják" a vizes területeket és a csatornák segítségével levezessék a vizet Ahol lehetett — hatvan- holdnyi területen — nekifogtak a szervestrágyázásnak. Ezt a munkát tovább folytatják. A kertészetben kikelt, és most már napfényre vár a zöldülő hónapos retek. Húsz hollandi ágy ezzel a primőrrel van tele. Vetik a paradicsommagot a melegágyakban, prizmából szedik elő a vetőburgonyát, amelyet csíráztatnak. Huszonkét holdon termelnek krumplit. Tíz fóliasátor alá gladió- luszhagymákat ültettek. A gyümölcsösben folyik a metszés. Az alapvető gépjavítások befejeződtek. Mi vél a gépek az átázott talajon egyelőre hasznavehetetlenek, bérmunkát vállalnak velük. Négy darab SZ—100-asuk az erdőgazdaságban végez talajfordítást Nagykőrösön. öt erőgépük egész évben az építőipart szolgálja. Csupán tőzeget kétszáz vagon- nyit szállítanak el egy év alatt Jó jövedelmet hoz a bénsziállí- tás. (t.) Már sokan rájöttek a hasznára Csak egyszer kell fizetni huszonnégymilliós készlet várja a vásárlókat A ceglédi áruház helyiségeiben már nyílik az almafa- virág, igaz, hogy imitált ágakon, de kedves,' tavaszi hangulattal fogadja a belépőt Az áruházban megkezdődött a húsvéti vásár. — így még talán sohasem készültünk fel a húsvéti vásárra, mint most — mondotta érdeklődésünkre Orosz Zoltán, az áruház igazgatója. Huszonnégy millió forint értékű beles külföldi árukészlettel várjuk tagjainkat és vásárlóinkat. — Gondoltak-e márt a tavaszra és a nyárra? — Gondoltunk bizony, női, férfi és gyermekruházati és cipőáruink sorában ott vannak a legújabb tavaszi és nyári divatújdonságok, a legolcsóbbtól a legdrágább kivitelűig. — A tavaszi holmik megjelenésén kívül van-e más újdonság? — Áruháziunkban lakástextil-kiállítást tartunk. Mindenki megtalálhatja és megvásárolhatja az ízlésének megfelelő függönyt, szőnyeget, egyéb árut — A bútorkiállítás hogy sikerült? — Korszerű, mutatós bútorainkból több mint négyszáz- ezer forint értékűt adtunk el. A művelődési házban bemutatott bútorok továbbra is nagy választékban kaphatók — fejezte be nyilatkozatát Orosz Zoltán igazgató. K. L. ,A járás sikere a spartakiád területi döntőjén Az évről évre megrendezésre kerülő falust dolgozók sparta- " kiad jónak egyik területi döntőjét Cegléden bonyolították le, asztalitenisz és sakk sportágaikban. A versenyeken öt járás (Gödöllő, Nagykáta, Dobás, Monor, Cegléd) csapatai és egyéni győztesed indulhattak. A két sportág 11 számában járási sikerek születtek, kilencszer ők bizonyultak a legjobbnak. Asztaliteniszben az Abo- nyi Tsz SK, sakkban Kocsér képviselte járásunkat Eredmények: Asztalitenisz: Cegléd járás tarolt, kivétel nélkül az első helyet szerezték meg Sakk: Férfi és női csapatban. egyaránt Kocsér győzött, egyéniben versenyzőjük a 3. helyet szerezte meg (—reán) Versenybírói tanfolyam Dr. Bárány István Euirópa- bajnok úszónk négy héten keresztül tartott előadássorozata után 32 ceglédi, abonyi és budapesti jelölt tett sikeres vizsgát az úszóversenybírói tanfolyam végén. Bárány dr. jelenleg 25 részvevővel úszómesteri tanfolyamot tart. (beck) Az új, 476 ágyas ceglédi kórház ma ünnepre virradt. Délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepélyes kórház- avatás, amelyen a város politikái és gazdasági vezetői jelennek meg, és amelyen megkapják kitüntetésüket az építésben élenjárt dolgozók. Az új intézményt dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter nyitja meg. A képen: az új sebészeti műtő. Foto: Kaczur Ezt a képet, amely hamarosan a ceglédi múzeum dokumentációs anyagát gazdagítja, 1945. május 1-én, a városi felvonuláson készítette Kaczur Pál fotoriporter. Agyat, gyógyszereket, ablakot kért akkor a ceglédi kórház, az első szabad május elsején. Értő szóval A napokban ülést tartott az ŰTGEP Vállalatnál a szakszervezeti .tanács. Ez alkalommal hagyták jóvá az ' 1969—70-es módosított kollektív szerződést. A gyár illetékesei alapos előkészítő munkát végeztek. A tanács összehívása előtt már két hónappal széles körben ismertették a várható változtatásokat. Köztudomású, hogy a kormány rendeleté a gazdasági ösztönzők f elhasználásának megváltoztatásával a nyereségfelosztás új rendszerét vezette be. Erről tárgyaltak a szakszervezeti tanács tagjai, A téma alapos ismeretét és a =' -.es körű üzemi demokratizmust bizonyítja, hogy a vitában huszonkilencen vettek részt. Mindenki röviden, a lényegre tapintva, kellő tárgyilagossággal mondta el véleményét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a huszonkilenc hozzászóló az alig másfél órás ülésein fejtette ki véleményét. Jól sikerűit tanácskozás volt ez Órák hosszat elnyúló tárgyalgatás, magyarázkodás helyett megfelelően előkészített megbeszélés, amelyen mindenki értő szóval fejezte ki véleményét. <-i) Csúszózsaluzással gabonatárház épül Nagyobb lesz, mint a nagykátai A malomiparnak Cegléden nagy múltra visszatekintő hagyományai vannak. Már a török hódoltság idején volt malom a városban. Később a szárazmalmok szaporodtak el. (1839-ben 74 volt.) Valaha tíz vízimalmot tüntetett fel a térkép. 1866-ban épült fel a környék első gőzmalma Cegléden, három évvel korábban, mint a kecskeméti. Ma naponta 8 vágjon gabonát dolgoz fel a Körösi úti malom, de lehet, hogy néhány év múlva a korábbi hagyományokhoz méltóbb lesz a város malomipara. A tervekről, várható építkezésekről a Pest megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat III. körzeti üzemének vezetője tájékoztatta lapunkat. Elmondta, hogy elkészültek egy kétezer vagonas silórendszerű tárház építésének tervei. Építése másfél évet, a terhelési próba újabb fél évet vesz igénybe. A nagyhutaihoz hasonló, de méreteiben sokkal nagyobb lesz annál. Csúszózsaluzással építik fel a 60 méter magas, 18 hengeralakú részből álló tárházat. A szakemberek már kijelölték az objektum helyét,, megvizsgálták a talaj szerkezetét, és néhány hét múlva megkezdődik a terület előkészítése, a szanálás. A tárházat a Heves megyei Építőipari Vállalat készíti el. A körzeti üzem vezetője elmondta, hogy a tárház felépítése után egy 20 vagonos malom építését tervezik. Ez korszerűbb lenne minden eddiginél. Gazdaságosabb lehetne a termelés azért is, mert a vagonokban érkező gabonát nem kellene a Körösi útra fuvarozni, hanem a meglevő iparvágány bővítésével közvetlenül az új malomhoz szállítanák. Reméljük a terv megvalósul, és a város dinamikus iparosodó északi területe még a 70-es években újabb objektummal gyarapodik. (szabó) Március végéig keli bejelenteni a belvízkárokat Egymás után érkeznek a bejelentések az Állami Biztosító fiókjához a közös gazdaságokból a belvízkárokról. Kintzl Imrétől, a fiók vezetőjétől kaptunk tájékoztatót ezzel kapcsolatos tennivalóikról. — Jelentős károkról kapunk értesítést. Minden termelőszövetkezetnek március végéig kell bejelentenie, milyen pusztítást okozott a víz. Most még nem lehet felmérni a károk mértékét. — Javasoljuk a tsz-eknek, hogy területeikről a víz levezetésével igyekezzenek csökkenteni a belvizet, hiszen a népgazdaságnak alapvető érdeke, hogy minél kisebb legyen a terméskiesés. — A biztosító az ötven százalék fölötti kár huszonöt százalékát fizeti a belvizek okozta terméskiesésért, így a termelőszövetkezetek is érdekeltek abban, hogy csökkentsék a kárt. A JUBILEUM JEGYEBEN; Cegléd város egyéni sakkbajnoksága A 32 versenyző minden hét keddjén és csütörtökjén ül asztalhoz, hogy körmérkőzés formájában eldöntse, ki a legjobb sakkjatékos a városban. A versenyt a kvltúrotth ónban tartják, amelynek vezetői helyiséget adtak a sakkozók számára. Kis kutya, nagy kutya, szíjas pórázon, láncpórázon, vagy épp egy jó darab, póráznak kinevezett villanyhuzalon. Viszik a gazdák, viszik ám őket a kijelölt és kihelyezett állategészségügyi állomásra, tavaszi kutyaoltásra. A Kernács- telepi oltóhelyen felkészülve várják az oltásra kötelezetteket. Dobozban sorakoznak az ampullák, az íróasztalon pedig a kitöltendő, igazoló akták. Épp egy idősebb bácsi van soron. — Van a kutyáidéig öt fordulót bonyolítottak le. Jól szerepelnek a fiatalok: közülük Szűcs István és Jámbor Sándor nem szenvedett még vereséget, ugyanezzel büszkélkedhet a nevesebb sakkozók közül dr. Kovács és Freitág is. (U. L.) nőm erre az iv papírra. No, mondja csak! — Mi köze hozzá! — emelkedik a tulajdonos hangja vagy két oktá- vot és tíz frekvenciát. Nyugtatják már, vagy négyen. Az istenért, félre ne értse, nem akarják bántani az ebet! Csak a nevére kíváncsiak. A bácsi bólogat. Érti ő, hát hogy ne értené. — Mondom, bogy „Mi köze hozzá!” írja csak nyugodtan. Mert így hívják a kutyámat! * (—esk—) Ml KÖZE HOZZÁ! nak igazolványa, bácsi? Tessék akkor előszedni, ideadni. A bácsi keres. Egy zseb, két zseb, három zseb: no, végre megvan! Nem veszett el. Az oltóhelyen állomásozó egészségügyi csoport adminisztrátora udvariasan kérdi: — Tessék mondani, hogy hívják a kutyát? — Mi köze hozzá?! — nyújtja a bácsi aiz ebigazolványt. Ma avatják az áj kórházat