Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-03 / 52. szám

1970. MÁRCIUS 3., KEDD «KCl el *0'­3 A gyárban együtt a vezér­kar, az évi béralapot tárgyal­ják. Ki tudja, lehet-e ezt még tárgyalásnak nevezni, minő­síteni, vagy helyesebb lennem ha veszekedésnek, párbajnak titulálnánk. Deháit így van ez az egész országban, minden üzemben és intézményben, amikor a béralapra kerül a sor. Miért pont az ISG lenne kivétel? Mi persze gyorsan el­menekülünk innét, elbújunk Kovács Józseffel, a gyár párt­bizottságának titkárával és Gern Lászlóval, a vállalat versenyfelelősével egy jó kis fejtett zugba, a pártirodára. Hadd halljuk és hadd adjuk hírül, hogyan él és dolgozik mostanában a gyári kollektí­va, mit tesznek a jubileumi versenyben a gyár hírnevének Öregbítéséért. A szabvány indítás: meg- íodjuk -(ismétlés a tudási any­ja), hogy a gyárban döníSen az armatúratermelés folyik, tehát elzárószelepek, tolózárak, a konzervgyáraknak, a vegy­iparnak, a lakótelepek víz­rendszerének, satöbbi. Évi 250 millió forint a termelési érté­kük, közel 2000 ember 4000 szorgalmas keze produkálja ezt az összeget. A verseny, a jubileumi ver­seny. Hát igen. A budai já­rásban 1969. szeptember 30-án egy hatalmas, meglehetősen nagy lélekszámú termelési ér­tekezleten az ISG dolgozói mondották ki elsőnek: Kezdő­dik a játék! Illetve a mondást egy kissé megvariálták ekép- pen: Kezdődjék a játék! Értel­mesre fordítva a szót, az Ipa­ri Szerelvény és Gépgyár dol­gozó kollektívája szólította fel és hívta ki a budai járás ösz- szes üzemét, dolgozó kollektí­váját jubileumi versenyre. 1969. szeptember 30-án, dél­után 2 órakor az armaitúra- üzem csarnokában rögtön a műszakváltás után megjelen­tek a gyár vezetői, Kovács elv­társ, a pártbizottsági titkár és rövid beszédben méltatta az összegyűlt, közel 500 főnyi ember előtt, azokat az alulról jött, de már egységbe ková­csolt elképzeléseket, amelyek végrehajtásával kívánják a jubileumi évet ünnepelni. Itt toldották meg a felajánlásukat egy bátor és férfias tettel, mi­szerint járásunk minden üze­mét versenyre hívták. Nem kis dolog, különösen, ha figye­lembe vesszük, hogy mennyi sok üzem van a budai járás­ban és nem egy közülük egy fejjel magasabb óriás az ISG- néL Az emlékezetes gyűlés után a gyáregységekben, üzemré­szekben a brigádok is megtár­gyalták a rájuk háruló fel­adatokat. És december köze­pére már befutottak a ver­senyirodára a brigádok elkép­zelései is. Az ilyen szerepvállalás, az­tán az ilyen szerep eljátszása sarkallja is az embert, meg nyomja is, hiszen akárhogy vesszük, nagyobb a felelősség és nagyobb a di­csőség, vagy eset­leg a lemaradás és a szégyen. Ezért a társadalmi szer­vek és mindenki, akinek valamilyen köze van a ver­senyhez, mondhat­ni hetenként figye­lemmel kísérik, mérik a részered­ményeket. Április elseje egy külön mérföldkő lesz a verseny egész évé­ben, ekkor már egy érzékelhető időt és rfiüfikátr mérnek és jutal­maznak a jubileu­mi évforduló tisz­teletére. Nagy vonalak­ban máris sok mindent látnak. Például a vállalat bruttó megtakarí­tása 14 millió 300 ezer' forint. 1969- ben 52 brigád, 1970-ben 69 bri­gád dolgozik, fut­ja versenyét. Eredményeik min­den területen szé­pele, figyelemre méltóak, szégyen­keznivalójuk a társadalmi mun­kában sincs. Na­ponként szépítik, csinosítják az üze­müket, rendezget­nek, ügyelnek a tisztaságra, az új művelődési házuk környékét már teljesen rendbehezták, még az ősszel kertesítetiték, most alig várják, hogy ta­vasz legyen, hogy virágba, zöldbe boruljanak a fák, a kert, hogy vidámabba!: legye­nek az emberek. Az élen a szocialista brigádok és a KISZ-tagok jártak és járnak, a jók között is a legjobb a Sziklai Sándor szocialista bri­gád volt. Játékos kedvük a verseny- felhívás óta egy percre sem hagyta őket cserben. A céltu­datos, de mindenképpen nehéz termelői munka mellett szives örömmel vesznek részt min­denben, ami az életüket, a gyár életét gazdagabbá, színe­sebbé teszi. Gyakoriak a szel­lemi vetélkedők, január első heteiben voltak az elődöntők, amelyen, négy fős csoportok vették részt. A szellemi vetél­kedő tulajdonképpen három fordulóból áll, februárban tar­tották a középdöntőket. Na­gyon érdekes és izgalmas volt mind a két vetélkedő és alapos felkészültségről tettek tanúsá­got a gyár dolgozói. Érdekesek voltak természetesen a megfej­tendő, . megoldandó szellemi akadályok is. Történelmi és szociális ismeretek a felszaba­dulási időkből; kulturális és művészeti ismeretek ebből a korból; fontos munkaügyi és munkajogi ismeretek; anyag- és gyártásismeret, és nem utolsósorban munkásvédelmi és munkalélektani ismeretek­ből feleltek. A díjazás sem csupán eszmei és erkölcsi, az első három helyezett brigád szép summát vág zsebre, vala­mint oklevelet és tárgyjutal­mat kapnak. Az ISG brigádjai és dol­gozói semmiben sem akartak lemaradni és televíziót adtak ők is — (minden iskolából) a pátyinak. Ennek a mozgalom­nak az élére az Űj technika szocialista brigád állt. Az em­berek az ötletet jónak tar­tották, sőt meghatónak és nemesnek. Egymás után csat­lakoztak a szocialista és mun­kabrigádok, műhelyek és osz­tályok dolgozói, több mint hatszázan adták össze forint­jaikat. A tv-készülék megvá­sárlása után még 1375 forintjuk ma­radt, ezt az össze­get is átadták a pátyi iskola úttö- rőcsapatáraak, költsék el a nyári táborozásra. Történelmünk során egyszer a magyar urak ne­mes graciozitás&al életüket és vérü­ket ajánlották az Osztrák—Magyar Monarchia ural­kodójának, aki akkor éppenséggel .egy hölgy volt. A mondás fennma­radt, szállóigévé vált, aztán némi reális cinizmussal úgy variálódott, hogy azok a ma­gyar urak, ami­lyen ravaszak és számítóak voltak, biztos úgy gondol­ták: „életünket és vérünket, azt igen, de a búzánkat azt nem...” Félre a viccel. A gyárban már hagyománya van az önkéntes, térí­tésmentes vér­adásnak. Mond­hatni rendszere­sen, minden hó­napban gazdasági, társadalmi és po­litikai munkájuk mellett a vérüket is odaadják a gyár dolgozói az ar­ra rászorulók­nak. Legutóbb közel kétszá­zan jelentkeztek és hogy csak 165-üktől vettek vért, an­nak csupán á hongkongi az oka. De ki tagadná, ki vitat­ná, a segítő szándékot, az ön­feláldozó, emberi gesztust. Ezen a napon 55 liter vért adtak az emberek. És na­gyobb részük rendszeresen je­lentkezik véradásra. Neveket nem említünk. Sok volna ennyi ember nevét felsorolni, de valóban szocialista bri­gádhoz méltó kezdeménye­zésről szólni szeretnénk. A szereldei Kossuth és Koma­rov szocialista brigádok kol­lektíván adták a vérüket. Az emberi szolidaritás egyik leg­nemesebb vonása ez a tett. Szóval az ISG dolgozói nyugodtan hajtják álomra fe­jüket, szénájuk jól áll és ami tőlük, dolgozó emberektől függ és telik, mindent meg­tesznek a sikerért. Talán írnunk seim kell, hogy ebiben a gyárban is mindennek a motorjai, éltető kovászai a pántszervezetek, a kommunis­ták. A pártvezetés sokat gon­dolkodik, töpreng, jó szóval biztat, tanácsokat ad, segít. De ez korántsem jelenti azt, hogy a párt vezetésének gyönge vol­na a hallása és csak arra fi­gyelnie, amit ő mond. Szó sincs róla. Nagyszerű fülű emberek, élen Kovács József pártbizott- sági tHJkárriaL. Most legutóbb például a kovácsüzem elindí­tott egy mozgalmait, a pártbi­zottság ezt időben meghallotta, összehívták a rendkívüli párt- bizottsági ülést, ott megtár­gyalták, a kovácsüzemből el­indult gondolathoz hozzátéve a sajátjukét, felhívással éltek és levelet küldtek a vállalat min­den kommunistájához és dol­gozójához: „Március és április, legyen a jubileumi' és cente­náriumi munka hónapja!” címmel. . A felhívás az üzem minden zegóbe-zugába eljutott, feb­ruár 27—28-án mindenütt röp- gyűléseken tárgyalták meg és az emberek e felhíváshoz is csatlakoztak. Az ISG-nek is van gondja, bánata. Dolgozóinak fale pesti, fele . falusi. A törzsgárdájuk 500 fős és az itt dolgozók át­lagkeresete havi 2300 forint. Nem ez a fájdalmuk. Erre na­gyon is büszkék. Gondot, bá­natot a budapesti nagy kék autóbusz, a BKV vezetői okoz­nak. Az autóbusz immáron éveli óta a Móricz Zsigmond körtérről és a Moszkva térről hordja a szorgalmas kezű pes­tieket ide a gyárba. A válla­lat születése óta műszakváltás- kor az autóbuszok meghosz- szabbított járatokat tesznek, tehát ilyenkor a végállomás nem Budaörs, hanem 4 km-rel odébb az ISG. A BKV vezetői már régebben elküldték az ul­timátumot: A járatokat ekkor és elekor meg fogják szüntetni! Veszekedés, könyörgés, a ter­minusok eltolódtak. A leg­újabb ultimátum 1970. július elsejére ígérte a háborút. A BKV Budapest közlekedési ne­hézségeire hivatkozik, ezzel ér­vel. Ha beváltja szavát, erre­felé 3—4 komoly termelési ér­tékű üzem jut a tönk szélére, jelentheti felsőbb szerveinek a csődöt. Már most sem töké­letes a hangulat, a pártnak, a kommunistáknak, most is agi­tálni, csitítani, nyugtatni kell az embereket. Talán lehetne valamit tenni, talán a BKV- nál is meglehetne hallani a kérő szót, talán éppen a nagy ünnepi évre való tekintettel a BKV is gyakorolhatna egy gesztust, végtére a családban, idehaza Magyarországon ma­radna e jótétemény. Kovács József pb-titkár Dejtári Rudolfné szb-iiíkár Takács László igazgató Gera László , versenyfelclős Madzzag Lászlóné gépmunkás Hegyi Gyula gépészmérnök Szöveg: SUHA Foto: GABOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom