Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-03 / 52. szám

I’t ■*» Ute ^íiHap 1970. MÁRCIUS 3., KEDD Mindig az első sorban... i I-----:------------------r Rá­i Tápiószentmárton, kóczi út 5. szám. Varga Józsi bácsit, s fe­leségét a nyári konyhában ta­láljuk. Vártak bennünket. A sparherdban barátságosan du­ruzsol a tűz, s a szálfa magas házigazda szíves szóval invitál befelé. Amíg mi konnektort keresünk a magnónak, a há­ziasszony poharakat rak az asztalra. Józsi bácsi savanyítás «aját termést tölt nekünk — és édes mustot magának. A hetvenkettedikben nem árt, ha az ember vigyáz magára ... — Mert annyi vagyok ké­rem, hetvenkettő — tér a tárgyra vendéglátónk. A tárgy ezúttal: Varga József élete, találkozása Leninnel. . i. Apám is, nagyapám is szociáldemokrata volt; arató­sztrájkot szerveztek a szent- mártoni uraság birtokán. Az egyik kettő, a másik háromévi börtönt kapott érte. Apámat — alighogy kiszabadult — agyonütötték. Féltékenység­ből. így lettem én félárva, napszámos gyerek a ceglédi tanyavilágban. — Tizennyolc éves korom­ban kivittek az orosz frontra. Néhány hónap múltán, 1916. november 13-án fogságba es­tem. Murmansztoba kerültem, onnan JTurkesztánba. A fogoly­táborban ért a forradalom híre. Felbomlott a rend, én meg leléptem. Kis darabot vo­naton, nagyobb részt gyalog, Taskentig jutottam. Itt újból lágerbe kerültem. Egy ta­nárcsaládnál lettem szakács. Tizennyolc őszén kitört az Oszipov-féle ellenforradalmi lázadás. Az egész város har­colt a fehérek ellen: gyerekek, lányok, öregek; olajos ruhá­ban, madzagos puskával. Csak néztem őket: ezek lenné­nek a vörös bolsevikok? Milyenek lehetnek a ve­zéreik, ha ők ilyen önfel­áldozónk? Közel volt hozzánk a Dorn Szovjeta, a tanácsháza. Háromezer fehér ostromolta, három napon át. A negyedik nap, amikor elfoglalták, kide­rült, hogy két ember védte mindössze. A két bolsevik az atolsó töltényt önmagának tartogatta... be­Egy szombat este/ ve- tőd­tünk egy taskenti vendéglőbe. Az asztalok körül vöröskato­nák: aznapi győzelmüket ün­nepelték. Maguk közé hívtak, itallal kínáltak, megosztották velünk a kenyerüket. A tá­borig egyre azon gondolkoz­tam: be kellene állni vörös­katonának. Kenyérfejadagot, ellátást kapnék, talán még a hazajutás is könnyebb lenne majd, mint a lágerből. Alig vártam a hétfőt, jelentkez­tem. 1919. március elseje volt: beléptem a Cseka-ba és a Bolsevik Pártba. Az a két vö­röskatona motoszkált az eszemben, aki utolsó tölté­nyig védte a tanácsházat... Józsi bácsi aprót kortyol az édes mustból, s közelebb húzza a mikrofont. Gondolat­ban most messze jár: Oren- burgban, Bokhara bevételénél, Andizsanban. — Kilencszázhúsz tavaszán az Arai-tóig kergettük az el­lenséget, ott azonban vagy öt­ezer fehér kozák támadt ránk. Akkor már tüzér voltam. Ügy alakult, hogy a rettene­tes túlerő meghátrálásra kény­szerítette a századot, de mi, öten egy tapodtat sem hátrál­tunk ... Ügy alakult... Józsi bácsi utána néz a szemérmes sze­rénységgel formált szavaknak, a megfejtést ránk bízza. A hangja azért átforrósodik, amint folytatja: — Frunze elvtárs, aki akkor a turkesztáni csapatok főpa­rancsnoka volt, tudomást szer­zett a dologról, s kinevezett bennünket ütegparancsnok­nak. Egy hét múlva megsebe­sültem, egy hónapig feküdtem kórházban. Onnan egyéves is­kolára küldtek a taskenti vár­ba, azután meg Moszkvába ve­zényeltek, a 3-as számú tüzér­iskolába. A nagyszoba vitrinjében pi­ros dobozokban őrzi kormány- kitüntetéseit. Érdekes: Szocia­lista Hazáért Érdemérem — két példányban? — A másik a feleségemé. Ö is megszól gáttá: etóbb a Vörös Segélyben, aztán — velem együtt — az illegális KMP- ben.------------------------ érkez­I 1 920 októberében | tem Moszk­vába, nem sokkal a forrada­lom harmadik évfordulója előtt. Ott az mondták, az okta­tás csak ünnep után kezdődik, mert akkor avatják az előző tanfolyamon végzett tiszteket. Addig ki-ki hazamehet, ha van lakása. Engem két tiszt visszahívott: „Az elvtárs jól kinőtt a földből” — kezdte az egyik, mustrálgatva. „Ilyen szép szál legények kellenének nekünk az ünnepi díszőrségbe. Volna kedve hozzá? ..Két h'étig dongott talpunk alatt a laktanyaudvar, ahogy a dísz- lépést, fegyverfogást gyakorol­tuk: „Vintovka na plecso! Fegyvert vállra! Szmirno, rov- nyej na pravo!” Az ünnepre új ruihát és újonnan rendsze­resített, magas kucsmát kap­tunk. Amikor a fejemre tet­tem, igencsak megütöttem a két métert. Így esett, hogy a legelső sorba kerültem, ott is a jobbszárny legszélére. — Az avató ünnepélyre ven­dégeket vártunk, a hadügyi népbiztosságróíl. A díszőrség parancsnoka felsorakoztatott bennünket a kapunál. Aztán elhangzott a vezényszó: vi­gyázz, jobbra nézz! Jobbra néztem — és elakadt a léleg­zetem: a kapun át, Frunze kí­séretében Lenin elvtárs sietett felénk. Néhány méternyire a sorfaltól megállt, üdvözölt bennünket: „Zdrasztvujtye, to- váriscsi!” A belénk szorult lé­legzettől egetverőre sikerült a hurrá. Lenin mosolyogva kö­zelebb lépett, megállt előttem. Ügy éreztem, a patrontáska táncol a derékszíjamon. Meg­kérdezte, hová való vagyok. Budapest környékére, mond­tam — vagy inkább nyögtem. Kísérőihez fordulva, tréfásan azt mondta: „Ejnye, mindig azt gondoltam, hogy a magya­rok alacsony, tömzsi emberek, aztán tessék, micsoda hatal­mas legényeik teremnek kö­zöttük!” Kezét nyújtotta és elkomolyodva hozzáfűzte: „Ha majd hazatér, elvtárs, harcol­jon otthon is a közös ügyün­kért!” Józsi bácsi erős keze gyen­géden végigsimítja a kor­mánykitüntetéseket, és azt mondja: — Szót fogadtam.---------------j- vöröskatoná­I A hazatért | nak nem örül­----------------- tak Tápió­szentmárton urai. Egyikük „barátilag” azt tanácsolta, ke­ressen munkát a fővárosban. Varga József kalauz, majd ko­csivezető lett a BESZKÁRT- nál. Itt találta meg a kapcso­latot az illegális kommunista párttal. Munka, lebukás, gyűj­tőfogház, munkaszolgálat, szö­kés, hadbíróság, aztán újabb szökés, most már a szovjet csapatokhoz — ez volt a sorsa a felszabadulásig. — A szovjetek nem értek rá velünk foglalkozni, fogoly­táborba vittek, Sopronkőhidá­ra. A feleségem járta ki, hogy kiszabaduljak. A többit már ismerhetik: munka, tanulás, tsz-szervezés, ahogy a párt kívánta. Voltam járási tanács- elnökhelyettes Gödöllőn, köz­ségi elnök Tápiószentmárton- ban, nyugdíjazás után községi párttitkár, a termelőszövetke­zet pénztárosa, aztán végképp nyugdíjba mentem: folytassák most már a fiatalok. Józsi bácsi koccintásra eme­li poharát, aztán a mikrofon­ba beleénekel egy orosz nó­tát, ráadásnak. A dalt Tur- kesztárban tanulta, vöröska- tonákitól... Nyíri Éva Balaton környéki műemlékek Tucatnyi régi műemléket restaurálnak a Balaton idegen- forgalmi vidékein. A régi épü­letek nagy részét az esztétikai igényeken túl gyakorlatilag is hasznos rendeltetéssel kíván­ják a turistaforgalom szolgá­latába állítani. Nemrég fejezték be a nagy­vázsonyi Zichy-kastély res­taurálását, amelyben 52 ágyas turistaszállót rendeztek be el­sősorban a lovassport hívei­nek. Ugyancsak hasonló cél érdekében hozták rendbe a turistaszálló közelében a haj­dani egyházi birtok egyik mű­emlékké nyilvánított gazdasági épületét. Sümegen a már ko­rábban kiképzett 100 ágyas tu­ristaszálló vendégeinek a ba­rokk boltozatos gazdasági épü­letben lovardát alakítottak ki. Az idegenforgalom szolgála­tába állítják a csopaki csonka- tornyot, amelyet kilátótorony­ként vehetnek igénybe a tu­risták, restaurálják a Bala- ton-part egyik leglátványo­sabb épületét, a balatonszepez- di Sebestyén-féle kastély-vil­lát, amelyben gyermeküdülő működik. Egymás után állítják helyre a legszebb templomokat is- Az egregyi és a felsőörsi ro­mán templomok után most a balatonudvari, valamint a vö- rösberényi, erődfallal körül­vett templomot állítják hely­re. Régi adósságot törlesztet­tek a műemléki szakemberek Veszprémben is, ahol a vár alatti tér legrégibb épületeit, köztük a barokk Pósa-házat is rendbe hozták. CIFRA ÁLLÁSPONTOK CIFRAKERTBEN Csata a művelődés mezején A tény rendkívül egyszerű: harmadik kiállítási helyiséggel gazdagodik Vác. A cifrakerti Tragor-ház földszinti szobáit, termeit képzőművészeti tárla­tok otthonává alakítják. A Vak Bottyán Múzeum, a görög templom kiállításai mellett áprilistól ide is ellátogathat­nak az érdeklődök. A tervet a városi tanács végrehajtó bi­zottsága jóváhagyta, a pénzt (kb. 120 000 forintot) előterem­tették. • ELSŐ VÉLEMÉNY Kismartoni Ferenc Vác, vá­rosi tanács népművelési fel-' ügyelő: „Ügy érzem, túlzás hogy Vácott három kiállítási helyiség legyen. A Vak Boty- tyán Múzeum két bemutatóter­mét, a görög templomot is elég nehéz kiállítása tárgyak­kal berendezni. Nines akkora érdeklődés sem, amely bizo­nyítaná, hogy a váciak és az ide érkezők igénylik az új ki­állításokat. Ugyanakkor túl­zsúfolt a könyvtár, a gyermek­könyvtárnak nincs megfelelő épülete. A pénzre tehát nagy szüksége van a városnak — a kultúra más területén.” MÁSODIK vélemény Tart Kálmán, Vác, városi ta­nács, vb-elnökheiyettes: „A város lakossága szereti a kép­zőművészeti alkotásokat. Más közületi helyiségre is szükség lenne, de a város megérdemli, hogy kulturális téren is előbb­re lépjünk. Valóban felvető­dött, hogy szükségünk van új könyvtárra, a régi ugyanis nem elégíti ki az igényeket, de nem találunk megfelelő helyiséget. A negyedik ötéves tervben új művelődési házait ppítünk, itt kap méltó helyet a könyvtár... A Tragor-ház földszinti termei kitűnőek képzőművészeti alko­tások bemutatására, az emele­ti kis szobákat raktárnak, ven­dégszobáknak képezzük ki... Állandó képzőművészeti kiál­lításra van szükség! A Mű­csarnok örömmel vette, hogy a város ilyesmivel is törődik. A Műcsarnok mindig szép anyagot bocsáthat rendelkezé­sünkre.” HARMADIK VÉLEMÉNY — Halló, Műcsarnok? — Itt Vizi Ottó művészeti osztályvezető. — Mi a véleménye az önök által patronálandó új váci ki- állí tóhelyisógről ? — Mi csak közreműködünk, néhány kiállítást szervezünk, és műtárgyakat adunk át a vá­ros tulajdonaiba. A Műcsarnok csak közvetett segítő, de örü­lünk, mert a vidéki progra­mokra nagy súlyt helyezünk. Nekünk törekvésünk, hogy mi­nél több kiállítás legyen, ör­vendünk minden olyan kiállí­tóhelyiségnek, ahol a képző- művészetet megismertethetjük. De hangsúlyozom, mi csak köz­reműködünk a város felkéré­sére néhány kiállítást rende­zünk majd, az illetékes: a Pest megyei Múzeumi Igazgatóság. NEGYEDIK VÉLEMÉNY — Halló, Pest megyei Mú­zeumi Igazgatóság? — Igen, itt Ikvai Nándor igazgató. — Mi a véleménye Vác új kiállítóhelyiségéről ? — Nem tudok semmit az ügyről. Igaz, nem hozzánk tar­tozik, de illendőségből szólhat­tak volna. A véleményem? Nem értem ezt a törekvést, sok lesz az a városnak. Nagyobb értelme lenne ipari, mezőgaz­dasági termékbemutatóknak, képzőművészetre ott a görög templom és a múzeum. Egyéb­ként sem indokolt az elhatáro­zás: a múzeumnak égető szük­sége van pénzre, felújításra. A mi kérésünket azonban vissza­utasították. ÖTÖDIK VÉLEMÉNY Stefaits István, a váci Vak Bottyán Múzeum igazgatója: „Harmadik kiállítóhelyiségre szükség van. Csakhogy míg az új helyen új alkotásokat mu­tatunk be, közben nálunk szét­rothadnak a meglevő műkin­csek. Ä mi raktáron levő anya­gunkból évekig tudnánk olyan kiállításokat rendezni, ame­lyek vonzanak az érdeklődő­ket. De a múzeumból kiállítá­si anyagot kivinni tilos — a törvény szerint. És a Tragor- ház a művelődési otthon fenn­hatósága alatt működik majd.” HATODIK VÉLEMÉNY Perczédel Tibor, a vád mű­velődési ház igazgatója: „Vác- nak sok a három kiállítási le­hetőség, a múzeumot is alig lá­togatják: mindig nem lehet az iskolásokat felvonultatni. A Tragor-ház ügyében fellebbez­tem a határozat • ellen — má­sok is a művelődés területén —, de érdemben semmi sem történt. Én a „Dunaműhety1* alkotóközösségét láttam volna szívesen az épületben. A Cif­rakertet a művelődési házhoz csatolták. Működni fog. Egyéb­ként lehet, hogy később belát­juk: nagyon jó gondolat volt.” EGY MEGJEGYZÉS Az újságíró azzal mond vé­leményt, hogy kiket keres fel, kiknek az álláspontját hozza nyilvánosságra, és hogyan szer­keszti írását. Ha sikerült a ri­port, elmondtam a véleménye­met. Egyetlen megjegyzést tennék végül: nem lehetne újból meg­gondolni a dolgot, esetleg vál­toztatni? Vagy ez az eset is be­vonul a tanulságok tárházába? Fóti Péter Ének-zenei kártyák Ének-zenei kártyát szerkesz­tett Fenyvesi András szarvasi zenepedagógus. Szórakozásra, az óvodában és az általános iskola alsó tagozatán ének, ze­nei órákon tanításra is egy­aránt alkalmas. A lemosható műanyaglapokat zongora, he­gedű, kürt, síp, dob és egyéb — összesen 16 fajta — hang, szer díszíti, s valamennyin egy-egy hangjegyérték (az egésztől a harmincketltedig) szerepel. Játék közben az azo­nos hangjegyek összegyűjtésé­vel, különböző ritmusképletek, ritmuskombinációk kirakásá­val játékosan ismerhetik meg a zeneelmélet alapfogalmait. Visconti egy kisfiút keres A hét végén Budapestre lá­togatott Luchino Visconti, a vilá hírű olasz filmrendező. Mint újságíróknak a Gellert Szállóban elmondta, megfil­mesíti Thomas Mann: Halál Velencében című novelláját. A készülő film felvételeihez ke­res egy szőke hajú, kék szemű kisfiút, s ez ügyben jár több európai főváros után, Buda­pesten is. A földön ^s//s/s//ss/s/ss/sssssssssssssssss/sssssss/ssssssssssssssssssssss/ssssssssSsssssssssssss/s/sssssssss/ssssss/sss/sssssssss^ A FOCISTA KÉTSZER HAL MEG Március elseje vasárnap. Ta­vaszhónap első vasárnapja. Focivasárnap. Korán reggel el­kezdünk focizni, rúgjuk a bőrt, és még késő esté a rádióban és a tévében is focizunk. Kedve­sen közük velünk a sportszpí­kerek a meglepetéseket, az eredményeket, és rezignálton megállapítják, hogy Kelká­poszta II már kiöregedett, gyengén játszott. Már a csapa­tába se biztos, hogy a követke­ző vasárnapon belefér, a válo­gatottba pedig egyáltalán nem jegyzik. Ilyentájt, kora tavasszal, minden évben egy egész or­szág átáll a futballra. Ilyentájt, kora tavasszal, minden szocio­lógus, urbanista, falukutató és folklórista ismételten rádöb­ben, hogy hangosan is megál­lapítsa: Játékos ország va­gyunk és pátriarkális ország. Márpedig ahol a kenyérkereső komoly férfiak a játékba vetik magukat, ott mindenkinek iga­zodnia kell, ha tetszik, ha nem. Először az asszonyoknak. Szá­mukra minden kora tavasszal ez a labdarúgás maga a derült égből földire sújtó istencsapás. Minden kora tavasszal teljesen váratlan a férfiaknak ez a csapodár hűtlensége. Egyik percről a másikra az összes, egész télen nagyszerűen bevált nőd praktika megbukik, érték­telen semmivé válik, vége a boldog téli vasárnapoknak, az órákig tartó zsíros ebédeknek, a meghitt faketézéseknek, az otthon melegét szimbolizáló papucsnak, az újságnak és az ebéd utáni szunyókálásmak. Vé­ge, könyörtelenül vége a téli matriarcha tusnak. Délben le­ves nem kéretik, a sült húst két kenyérbe kérik az ország­ban immáron 25 éve hatalmon levő kamaszok és a jövőre ha­talomra kerülő kamaszok és természetesen a nyugdíjas ka­maszok. Az okos nő ilyenkor ráérez új helyzetére, éí a má­sodik vasárnap már a párjával tart, mentve a téli hatolom roncsaiból, ami menthető. Oko­sak ezek az asszonyok, és jól tudják, jön még kutyára dér, de ezt nem mondják. Sietnek ők is emberük oldalán ki a pá­lyákra. Kiabálnák, szurkolnak és fáznak. Es izgulnak: vajon mikor lesz vége? Az elszántabb és még oko­sabb nők már kora délelőtt kö­vetik a férfit. Ahogy a férfi borotválkozni és öltözni kezd, és kerüli a tekintetét, mint a bűnöző vagy a vásott kölyök, az okos asszony már tudja, hogy neki is öltöznie, a haját igazítania kell. Nem kérdez semmit. Minek? Úgyis tudja, hova mennek, csak annyit mond: „jövök én is, drágám”. Férje klubjában örömmel konstatálja, hogy mindenki át­állt, a vendéglátás is. Focizik a vendég, a pincér, a presszósnő, a kenyereslány, mindenki. És nagy porcelán tányérokban ve­lőcsontot raknak az asztalra, pirítós kenyeret és forralt bort hoznak, és mindenki kiabál, hogy gól. Minden asztalnál rúgják a bőrt. Az öreg ürgék fürgén futkosnak a parkett­gyepen: „És akkor a Mánál...” Az öregfiú, aki állva tartja szóval a haverokat, lehet már 70 éves is. Tüzes srác. Akkorát rúg a levegőbe, hogy egyensú­lyát alig tudja visszanyerni. „Kemény fiú volt, nekem el­hitetitek, én minden meccsen ott ültem, ha fújt, ha esett.” Könnyes szemmel beszél, tu­lajdoniképpen magára, eltűnt ifjúságára gondol. Felemeli po­harát, az öreg nyugdíjas ci­gányprímás havi 500-ért ilyen­kor tavaszi vasárnap délelőt­tönként mindig azt játssza, hogy: „Ifjúság, jöjj vissza egy szóra...” A 70 éves srác Gás­párra, a prímásra kacsint, és fátyolos szemmel folytatja: „Kelkáposzta 11 már öreg. 34 éves, végleg kiöregedett a csa­patból .. Közben int a közelükben szájtátva hallgatózó pincérfiú­nak, hozna még... „Egon!” — mondja igen he­lyett meglehetősen szemtelenül a fiú, és hiába kémek újabb porció forralt bort, nem hoz nekik, úgyis vörös már a ven­dég bácsik arca. Egyébként is Kelkáposzta II a kedvence, nem hagyja bántani. Kelká­poszta II-t soha, még ilyen dupla világhírű szurkolóknak sem. „Hogy jönnek ezek a maiak Foglhoz vagy Kalmárhoz? És Slózi? A görbe lábú... De ez a Kelkáposzta II 34 éves vete­rán, és még nem akar a kis- padra ülni, pedig ott a helye.” Az asszony is szájtátva hall­gatja a vájtfülű szurkolók szö­vegét. Nem kérdez semmit, a férjét sem akarja blamáim. Csak zúgnak, kavarognak fe­jében a szavak. „Nehezen for­dul. Bele a pipába. Szöktetés. Beadás. Keresztezés. Pelé és ezer gól. 34 éves veterán, kis- pad.” Mik ezek a bogarak? Föltétlenül utána köll nézni. És akkor megint az öregúr. „Igazatok van, srácok, ne szid­juk a labdarúgókat. A focista kétszer hal meg, egyszer a pá­lyán 30 éves korában, és egy­szer az ágyban öregkorában. Mi csak tudjuk, hiszen amikor 1920-ban Miskolcon.. És már ismét ott szaladnak a pályán, a salakon, hajku- rásszák a labdát, rúgják a gólt, ők tizenegyen, százan, tíz- millióan tavaszhónap első va­sárnapján, focivasárnapon, fe­ledve Mohácsot, Marseiile-t, mindent. Szépen mondta az öregúr — gondolta az asszony. A labda­rúgó kétszer hal meg. Szépen mondott nem igazat. Mert két­szer hal meg, de százszor, ezer­szer feltámad halottaiból — zárta le e gondolatot az asz- szony. És délután a pályán: „Puha vagy, Jenő! Be a pi­pába! Szöktess ... Te marha! Birooó! Nem látsz?” A férje büszke volt feleségé­re. Hiába, „ludens-ország” va­gyunk, focisták és drukkerek. (suha)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom