Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
PEST «IE« yí/Hífp 1970. JANUÁR 1., CSÜTÖRTÖK A KÉPVISELŐ JAVASOL - A MINISZTER VÁLASZOL Jobb mezőga szakmunkásképzést! A magyar országgyűlés képviselői őszintén kimondják véleményüket, de sohasem provokálnak szócsatát, bírálataik inkább jelzésnek tekinthetők: felhívják a figyelmet valami visszásságra, vagy hibára, hogy a kormány megfelelően intézkedjen. | Éppen ezért a kormány tagjai a képviselők minden egyes, I a Parlamentben elhan,gzott ja-; vaslatát nagyon komolyan ! mérlegelik, noha az esetek többségében nem is válaszolna!?: azokra nyomban. Ami érthető, hiszen a felvetett problémára adott spontán válasz esetleg elhamarkodott lenne, míg a gondos vizsgálat után adott, rendszerint még akkor is megnyugtatja a javaslattevőt, ha kellő indoklással természetesen, részben vagy egészben visszautasítást tartalmaz. Az országgyűlési tudósítások közük az elhangzott javaslatokat, az azokra adott miniszteri válaszokat, azonban legalábbis eddig, nem közölte a sajtó. Ezen a hiányosságon most és a jövőben változtatni kívánunk. Természetesen a Pest megyei képviselők javaslataira megküldött írásbeli miniszteri válaszok tartalmát szándékszunk ezentúl nyilvánosságra hozni. Most, első ízben a parlament őszi, tehát idei utolsóelőtti ülésszakán elhangzott javaslatokra adott miniszteri válaszokkal foglal- Jtozunk. Győré Sándor tsz-élnök, abonyi képviselő a mezőgazda- sági szakmunkásképzés elhanyagoltságának felszámolását sürgette. Kérte, vizsgálja felül a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter úgy az elméleti, mint a gyakorlati képzés jelenlegi helyzetét és hozzon megfelelő intézkedéseket. — Mi indította a javaslat megtételére? — kérdezzük most a képviselőtől. — Személyes tapasztalat. A mi szövetkezetünknél 1964 óta 22 mezőgazdasági szakmunkás- tanuló végzett. Egy részük már tag, néhányan meg máshol próbáltak szerencsét. Szakmai tudásukkal általában elégedettek vagyunk, de azzal nem, hogy nevelésükbe nem folyhatunk bele. Mostani tanulóink nagy része szintén távol van tőlünk. Igaz, megfelelő nevelők kezére kerülnek, mégis jobb lenne, ha a szerződtető gazdasággal bensőségesebb kapcsolatban állhatnának a tanulmányi évek alatt. — Helyi panaszt tett szóvá? — Dehogy. Országos jellegűt. Általános kívánság, hogy a mezőgazdasági tanulók az ipariakkal egy'enlő elbánásban részesüljenek. Sok a panasz az ellátás és az elhelyezés miatt is. Vasadon például külön-kü- lön épületben van a tanulók kollégiuma, az iskola és az étkezőhely. Egész nap ide-oda sétálnak a gyerekek. Étkezésük pedig nem kielégítő. Elmondja, hogy tavaly egy gyereket szarvasmarha-tenyésztő tanulónál? szerződtet- \ tel? és iskolába küldtek. A fejlődésben levő gyereknek kevés volt a kollégiumi koszt, szülei | pedig nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy pótolhatták volna. Egy fél évig sem bírta ki, hazajött. — Most segédmunkás négy- forintos órabérrel és ennél többre nem is viheti, holott értelmes, szorgalmas gyerek. Előveszi dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter válaszlevelét. A miniszter elismeri, hogy „alsófokú szakoktatási intézményeink a jóváhagyott szakmunkásképzési tervben előirányzott képzési feladatoknak jelen áL’apotukban nem tudnak eleget tenni.” Közli a miniszter, hogy a II. ötéves tervben 112 millió forintos beruházással megalapozták a képzés feltételeit, majd a III. ötéves tervben további 232 milliós beruházással javították a szakmunkásoktatás tárgyi feltételeit. 1970-ben még 27 milliót fordítanak erre a célra és végül a IV. ötéves tervben a minisztérium 600 millió forint igényt jelentett be a teljes iskolai és tanulóotthoni kapacitás kiépítésére. — Tudomásul veszi a miniszter válaszát? — Igen, de hozzáteszem, hogy csak azzal: jobb későn, mint soha. A tsz-tagok zöme a következő öt év folyamán- kiöregszik, gyors Utánpótlásra van szükség. Aggódom. A tervezett beruházások korábban nagyobb lehetőséget nyújthatnának az utánpótlásra. Öt év múlva a fokozódó gépesítés, a kemizálás és az új állattenyésztési technológiák elterjedése következtében a mezőgazdaságban dolgozók 70—80 százaléka szakmunkás kell, hogy legyen. Ezért: a szakmunkás- képzéssel áll vagy bukik a magyar mezőgazdaság. €> A miniszter levele alapján mindenesetre megállapíthatjuk, hogy Győré nyílt kaput döngetett, ami azonban javaslatának értékéből mit sem von le. Sőt. A miniszter válaszából pedig mindazok, akiket mező- gazdaságunk jövője aggaszt, megtudhatják, hogy a kormányzat a lehetőségekhez mérten minél előbb igyekszik emelni a mezőgazdasági szakmunkásképzés színvonalát.. Szokoly Endre 1969 a jelentős eredmények éve Beszélgetés a megye művelődésügyéről Játékterem A Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat új játéktermet nyitott Budapesten, az Üllői út 15. szám alatt. A két helyiségben különféle automaták sorakoznak, amelyek a résztvevők ügyességét tesfcik próbára. A látogatottság meglepően nagy. Tiz nap alatt több mint 38 ezer forint bevételt könyveltek el. Ismét a végére értünk egy esztendőnek. Ma már 1970-et írunk. Az új esztendő első napja hagyományosan a számvetésé: milyen esztendőt hagytunk magunk mögött? És a tervezésé: mit akarunk tenni a ma kezdődő új esztendőben? Akik válaszolnak a két kérdésre: Hargitai Károly, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője, Borbély Tibor, a művelődésügyi osztály helyettes vezetője és Lukács József csoportvezető. Hargitai Károly: — Az 1969-Q3 esztendő a jelentős eredményei? éve volt Pest megye művelődésügyében. Mondhatnám úgy is: a művelődésügyi feladatok egyértelmű felismerésének az időszaka. Amiről a korábbi éveikben csak beszélgettünk vagy vitáztunk, az az elmúlt esztendőben már pártbizottsági vagy tanácsi határozattá, vagyis kötelező érvényű, mielőbbi végrehajtásra váró feladattá emelkedett. Csak néhányat említenék e jelentős határozatok közül: a megye kulturális életét felmérő, a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulását elemző, a középiskolai hálózat 1975-ig szóló fejlesztését meghatározó, a nemzetiségek helyzetét felmérő, a negyedik ötéves terv művelődés- politikai irányelveit megszabó határozatokról van szó. Lukács József: — Hadd folytassam az 1969- es esztendő eredményeinek felsorolását a megye iskolahálózatának bővítésével. Uj, nyolc- tantermes gimnázium nyílt meg Duniaharasztin. Nyolctantermes új iskolát kapott Tápió- szentm ártom, négytantermeset Nyársapát. Nyolc tanteremmel bővült a péceli iskola, négy- négy tanteremmel a ceglédi és a solymári: Pomázon öt műhelyterem épült, ötven gyermeket befogadó óvodát kapott Pánd, Újszilvás, Dány és Vác- egres. Eorbély Tibor: — A megye népművelési intézményei is gyarapodtak az elmúlt esztendőben. Elkészült a ceglédi zeneiskola. Megnyílt az ország első Kúria Múzeuma Tápiószelén. Alberürsa művelődési házat, Szob járási könyvtárat avatott. Vácott új kiállítóterem nyílt a volt görög templomban. Péteri és Zebe- gény fclubkönyvtárral gazdagodott, Szentendrén átadták az új művésztelepet és megkezdte első évadát a Szentendrei Teátrum. Hargitai Károly: — Az elmúlt esztendő minden jelentős eseménye két évforduló köré csoportosult. Az egyik a Tanácsköztársaság kikiáltásának ötvenedik, a másik Pest megye felszabadulásának huszonötödik évfordulója volt. Színházi előadások, vándorFúrják Prohácsot Az EZ MEG AZ-nál Prohács Tiha- mérban, az Érvényesülési Osztály vezetőjében egyre inkább az a vélemény alakult ki, hogy őt nagy hozzáértéssel és buzgón, innen is — onnan is fúrják. Titkárnőjével s egyben unokatestvérével, Prohács Melindával meg is konzultálta az ügyet, aki meggyőzően erősítette, hogy rémeket lát. De Prohács, azaz intern viszonylatban csak Prohi, továbbra is nyugtalanul dalolta a magáét. — Nem, nem, Meü, tuti a dolog, úgyhogy az ángyikát már nem is merem behozni. Az új diri tegnap is elkapott, kérdezte, hogy mit keres a vállalatnál annyi Prohács. Melinda türelmetlenül leintette. — Miért, mennyi az az annyi? Itt van a feleséged, a feleséged két testvére, én, az én két testvérem, az apád a két testvérével, az anyád a két testvérével, a... Prohács idegesen közbeszólt: — Na jó-jó, nem is az, hogy ki van itt '; ki nem, de ha az embert fúrják, akkor mindent jobban meg kell nézni. A diri azt is mondta, hogy a retyeru- tyám között miért nincs egyetlen fizikai munkás sem, miért a szellemi munkakörökbe telepítettem be okét. Melinda odavágta a kávéfőzőt, sőt a konyakos poharat is, csak előbb kiitta, ami benne volt. — Mondhatom neked, sötét alak ez a Gylgai! Így mondta, retyerutya? És ez nem munka, amit én csinálok? Prohács csillapítani próbálta Melindát, mire megnyugodott; és tovább munkálkodva csak megfőzte a kávét. Csörgött a telefon. Prohács csak any- nyit szólt bele — maga egy hülye és különben sincs időm —, majd újabb meditativ sort kezdett el. — És az eszbét vajon ki tájékoztatta, hogy én hogy bánok az emberekkel? Állítólag még emberszámiba sem veszem őket. Valaki kopogott s lépett volna be, de Prohács rászólt — menjen a francba — és folytatta az elmélkedést: — Hogy a stílusom faragatlan! Ismét csengett a telefon, az igazgató volt. Prohács szorgalmasan igeneit valamire. — Igenis, kérlek szeretetteljes tisztelettel, a legteljesebb mértékben, igenis alázattal! Igen, igen, értem, mit ke- gyeskedel méltóztatni, hódolatteljes tiszteletem... Dühösen levágta a kagylót, s míg a titkárnő csodálattal áthatott hangon lihegte — micsoda beszédstílus! és ezt merik kifogásolni — Prohács huzamos ideig hangtalanul hápogott. Utána kínlódva nyöszörögte: — Mit dumálsz mellé, hogy nem fúrnak? Valaki befújta a vasárnapi balatoni feketefuvarokat is! Borzasztó, már a rendőrség nyomoz! Rendőrség — Melinda megrázkódott —, mióta a devizaügye miatt ott járt. baljósnak tűnt előtte ez a szó. De megrázkódott Prohács is, pedig ő többször is ott járt, sőt, hogy jobban kiismerje őket, időnként oda kvártélyozta magát. Ismét kopogtak, munkaruhás alak nyitott be. Prohács hozzávágta a tintatartót, az megértette mit jelent ez és elállt a behatolási kísérlettől. Amúgyis csörgött a telefon, Prohit hívták a személyzetire. Nehezeket nyelve mondta Melindának: — Csak erősítgesd, hogy nem fúrnak. Mondták, hogy már ne hozzam be az Új életrajzomat! Ame’yikben benn van a hat, a három meg nyolc hónap is ... Melinda tájékozott volt a főnök ügyeiről, kiigazította: — Meg az egy év! Prohács rábólintott: — Meg az egy év! — s már ne is hozzam be. S mindez akkor jön, amikor Senyák is lebukott! Senyák vitte be a vállalathoz, az unokatestvére! Nem tudott elszámolni 50 000 forinttal, erre megfúrták. Mint ahogy Prohács helyesen meg is jegyezte: — Előbb-utóbb minden rendes embert megfúrnak, pedig már azt hittem, innen megyek nyugdíjba. S bár amennyire igaza volt! Visszatérve a személyzetiről, na ugye megmondtam képpel mutatta a munkakönyvét. — Tessék! Szóval nem fúrnak? Azonnali hatállyal! Melinda tördelte a kezét. — Rémes! Egy jogállamban! Prohács ökölbe szorította a kezét. — Jogállam! Nyomozó is volt a személyzetisnél! S irözölte a balatoni viliim ügyében, holnap menjek be hozzájuk. Képzeld el, ott hogy meg fognak fúrni! Nagy S. József kiállítások, megyei képzőművészeti kiállítás, kulturális seregszemle, rádió- és tv-vetél- kedő, Dunakanyar dalostalálkozó, visegrádi országos színjátszó fesztivál, váci zenei hetek. a vácrátóti botanikus kertben rendezett hangversenyek tették színessé és gazdaggá az évfordulók méltó megünneplését. Borbély Tibor: — Természetesen voltak más eredményei is az elmúlt esztendőnek. Többek között megalakult a megyei filmtár. Hogy mi a jelentősége ennek? Esztendőkkel ezelőtt az iskolák ingyen kölcsönözhettek-okrtato- filmeket a tanítás szemléletesebbé tételéhez. Két esztendővel ezelőtt azonban már pénzért kölcsönözték ezeket a filmeket. Ennek következtében az oktatófilmek kölcsönzése nyolcvan százalékkal visszaesett 1968-ban. A most megalakult megyei filmtár ismét díjmentesen kölcsönöz, nemcsak az iskoláknak, hanem a népművelési intézményeknek is. Jelenleg mintegy háromezer kópia között válogathatnak az igénylők. A másik jelentős eredmény a minisztérium és a televízió közös felhívása, a televíziót minden iskolába mozgalom keretében született: Pest megye eddig több, mint kétszáz televízió- készüléket kapott. Ezzel lényegében minden olyan iskolánkban van már televízió, ahol villany található. Lukács József: — Feltétlenül szólni kell a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulását elősegítő intézkedésekről is. Az egyik: azok a művelődési házak, amelyek fizikai dolgozók gyermekeinek korrepetálásával, illetve középiskolai tanulmányokra történő előkészítésével foglalkoznak, a Művelődésügyi Minisztériumtól külön támogatást kapnak erre a célra. A másik: a szakszervezetek megyei tanácsa harmincötezer forintot fordít középiskolára előkészítő tanfolyamok meg-, szervezésére. Harminckét ilyen tanfolyam kezdi meg rövidesen működését s ezekben nyolcadik általánost végző, fizikai dolgozók gyermekei tanulnak majd. A harmadik: rövidesen sor kerül társadalmi és tanácsi ösztöndíjak alapítására, amelyeket fizikai dolgozók középiskolában tanuló gyermekei kaphatnak. Borbély Tibor: — Az 1969-es év eredményei közé tartozik a népművelés munkájának új ellenőrzési módszere, a repülőzsüri kialakítása is. A megyei repülőzsüri egész esztendőn át, hétről hétre ellenőrizte a megye népművelési intézményeit, s ahol érdemleges munkát talált, ott azonnal, jutalmazott. Hargitai Károly: — Az elmúlt esztendő sok más eredménye mellett igen jelentős az a megállapodás, amely három megye — Heves, Komárom és Pest megye — kulturális együttműködésére született. 1969 volt az első esztendő, amikor az elvi megállapodások már a gyakorlatban is realizálódtak, de teljes egészében az idei évben, 1970-ben valósulnak meg. Példaként hadd említsek néhányat ezek közül. Mindhárom megye részt vesz Visegrádon az irodalmi színpadok országos fesztiválján. Egerben rendezik viszont az országos színjátszó karnevált. A zebegényi Szőnyi István képzőművészeti szabadiskola nyári kurzusára Komárom, illetve Heves megye öt-öt képzőművészt küld. A Komárom megyei munkáskórus-ta- lálkozón Heves és Pest megye egy-egy kórussal képviselteti magát. Hasonlóképpen Pest és Heves megyei résztvevőkkel, zajlik majd ezután a Komárom megyei báb- és népitánc- fesztivál is. Az egyezmény keretében Komárom megye évente két Pest megyei képzőművészt hív meg Tatára. Lukács József: — Ha már az új esztendő feladataihoz érkeztünk, hadd mondjam el, hogyan bővül tovább az idén Pest megye iskolahálózata. Nyolctantermes új iskola nyílik az idén Veresegyházon, Túrán, Érden, Kartalon, Alsónémedin. Hattantermes iskola Bagón és Szigethalam községben, öttantermes Ürömön, négy tantermes pedig Csévharaszton. Hetvenöt gyermeket befogadó új óvodát kap Abony és ugyanennyi hellyel bővül az ócsai óvoda. Ötvenszemélyas óvodát kap Felsőpakony, Üj- hartyán és Kismaros. Borbély Tibor: — Hogy mit mondhat erre a népművelő? Elkészül a váci zeneiskola. A Száz falu száz könyvtár mozgalom keretében a tervek szerint könyvtárat kap Poimáz, Erdőkertes, Iklad, Sóskút, Vámosmikola, Pócsmegyer, Pilisborosjenő, Diósd, Tésa, Tahitótfalu, Hé- vízgyörk, Tápiógyörgye, Solymár, Kóspallag, Farmos, Pilis- szentlászló és Újszilvás. Megkezdődik Szentendrén a megyei művelődési központ épí- tesévm Ferénczy ’‘Károly Mú- 'ieufn' bővítése''ékjá művészte- íep rekonstrukciója. Érden művelődési ház és mozi épük Hargitai Károly: — Nehéz lenne felsorolni az idei év minden várható, jelentősebb eseményét. Befejezésül csak távirati stílusban néhányról hadd adjunk még hírt az olvasóknak. A Budapesten megrendezésre kerülő Pest megyei hét legfontosabb eseményei: az ünnepi megnyitóra a Zeneakadémián kerül sor május 30-án. Júniusban a Budapesti Nemzetközi Vásár területén rendezzük meg a megye állami és szövetkezeti iparának, mezőgazdaságának kiállítását. Budapesten kerül sor a megyei képzőművészek gyűjteményes kiállításának és Barcsay Jenő Egy mozaik születése című tárlatának a bemutatására is. És a Pest megyei hét mellett ismét jelentkezik a Szentendrei Teátrum. Dabas pedig fennállásának hétszázadik évfordulójára készül. Prukner Pál ingyenes tanfolyamokat indítunk: A 8 hónapos MOVEZETŐKÉPZŐ tanfolyamra jelentkezhetnek építőipari és szerelőipari szakmunkások. A 10 hónapos SZAKMUNKÁSKÉPZŐ tanfolyamon betanított munkásokat képezünk ki kőműves, ács-állványozó, víz- és gázvezeték- szerelő, központifűtés-szerelő és villanyszerelő szakmára. A 6 hónapos gépkezelőképző tanfolyamra jelentkezhetnek férfi segédmunkások és kubikosok. A tanfolyamok január 5-én kezdődnek, de a jelentkezések előjegyzését megkezdtük. A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőség. Munkásszállást és ebédet adunk. Különélési és idénypótlékot fizetünk, szeirszámhasználati díjat és utazási hozzájárulást adunk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. É é