Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

1970. JANUAR 1., CSÜTÖRTÖK ““kJCívlap 3 NAZAROV GÁRDAKAPITÁNY HÍR: „DECEMBER 21-ÉN EMLÉKEZNEK MEG VÁ­mosmikolAn a község felszabadulasanak 25. ÉVFORDULÓJÁN AZ OTT MŰKÖDÖTT ANTI­FASISZTA ZÁSZLÓALJRÓL. AZ ÜNNEPÉLYEN RESZT VESZ NAZAROV ELVTARS, A FELSZABA­DÍTÓ ERŐK EGYIK PARANCSNOKA IS. DECEMBER 18., CSÜTÖR­TÖK. Budapest. Keleti pálya­udvar. Este 10 óra Moszkvá­ból 40 perc múlva érkezik a gyors. Hideg van, mínusz va­lamennyi és sűrű, tenyérnyi, puha pelyhekben hull a hó. Negyvenen, ötvenen összeve­rődve állunk, várunk a huza­tos csarnokban. Azután topor- gunk, később ropjuk a csár­sárban, csontig ható zimankó­ban az orosz, a lengyel, a ro­mán földeken, sártengereken, hómezőkön át. A Börzsönybe 1944 telén érkezett, a hó akkor már derékig ért. A kapitány 22 éves volt, most 47. Béké­ben ez az a tisztes kor, amikor kapitánnyá léptetik elő az embert. Háború! Rendkívüli idők, rendkívüli világ, a maga rendkívüli törvényeivel. DECEMBER 18., CSÜTÖR­TÖK. Budapest, Keleti pálya­udvar, este 10 óra 40 perc, az érkezés ideje. A plégége azt mondjai, hogy a moszkvai gyors 40 percet késik. Akkor táncoljunk még. A görgeys- ták is velünk táncolnak, vagy inkább mi velük. Igen, velük. Ez a zászlóalj, a Görgey zász­lóalj, akkor, 1944 december 5-én éjjel is „táncolt”, csak egy kicsit másképpen, más tókkal csínján kell bánni. De hiába mondja a főnök a váltó­kezelőknek, hogy úgy bánja­nak ezekkel a drága jószágok­kal, mint a szűzlányokkal, azoknak nem ér a szép szó semmit. No, nincs semmi baj, teszi hozzá röhögve. Ne törőd­jenek az elvtársak semmivel, nemsoká itt lesz a vonat. A részeg ember megmondta az igazat. A szerelvény tíz perc múlva méltóságteljesen, büszkén begördült a csarnok­ba. A plégége boldogan kö­zölte a tényt. Sok ezer ember jön, sodor, hömpölyög az em­beri árvíz. December éjszaka van, hó hull az égből, a mini­szoknyás felolvad, odaszalad Nazarov kapitányhoz, megcsó­kolja és átnyújtja neki a szeg­fűt. Honnét ez a májusi fény, honnét tudta ez a lány, hogy pontosan ő az, pontosan az a dást, a zene ritmusa helyett a hideg hajt bennünket, szép muzsikaszó! Jön, nemsokára érkezik Na­zarov gárdakapitány Moszk­vából. A táncosok, akik vár­ják, a szobi járás vezetői, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének dolgozói, a Görgey zászlóalj, az akkori magyar partizánok 30—40 har­cosa, egy fiatal pedagógusnő a járásból miniöltözékében, tel­jesen összefagyva, kezében egy szál vörös szegfű. És két újság­író. Jön, 40 perc múlva érkezik Nazarov gárdakapitány. A szobi járás vezetői hívták meg, vasárnap ünnepük Vámosmi- kolát, 25 éve szabad a falu. Vámosmikola a járás Benjá- minkája, határőrközség, kora ősszel a megyei párttitkár és a belügyminiszter is ott járt köszönteni népét. És 25 éve Nazarov kapitány is ott járt és a magyar partizánok, a görgeysták is ott jártak Naza­rov felderítő gárdakapitány csapatához csatlakozva húzód­tak le a községbe a Börzsöny csúcsairól. — Vojna konyec! Hitler ka­put! — mondta Nazarov ka­pitány az embereknek. — Jól van, lelkem, harap­jatok valamit, most vágtunk... No. egyetek már — mondták a vámosmikolaiak. Hitler ka­put. erre enni, inni kell. Nem ünnep az ünnep étel-ital, vi­dámság nélkül. Hideg volt, kutva kemény tél volt akkor is. *Es a gyors­vonat nem a Keletibe futott be Moszkvából. Gyorsvonat! Igaz, az emberek, a gör­geysták akkor is várták Naza- rovct. Persze, hogy nem vonattal érkezett. Nazarov gárdakapi­tány végigverekedte Moszkvá­tól Börzsönyig, aztán Bör­zsönytől Bécsig az egész hábo­rút. Több mint négy évig fu­tott, rohant, hasalt, kúszott a rekkenő hőségben, térdig érő helyzetben, más körülmények között, mint most. A zászlóalj december 5-én éjjel titokban elhagyta Budapestet és a Bör­zsönyi hegyek.be vonult. Üt- közben több faluban, Vámos- mikolán is, amerre németek­kel találták szembe magu­kat, harcoltak. Az 57-es számú német páncélos hadtest hátá­ban a legkülönbözőbb bátor akciókat hajtották végre. Meg­rongálták a távbeszélő-vezeté­keket, robbantottak és felde­rítő tevékenységet folytattak. December közepén már kap­csolatba kerültek a szovjet felderítőkkel, személy szerint Nazarov gárdakapitánnyal. Nézem őket, semmi sem em­lékeztet rajtuk az egykori hő­sökre, tisztes civil polgárok, akik várják a pályaudvaron a rokont, a 25 éve nem látott kapitányt. DECEMBER 18., CSÜTÖR­TÖK. Budapest, Keleti pálya­udvar, este 11 óra 30 perc, a gyors befutott. Az automata váltó elromlott. Kaput. A gyors a csarnoktól 100 méterre áll és vesztegel. A szerelvény­ből lélek se ki, se be. A plé­gége mindenkit türelemre int. Akkor táncoljunk még. A mi- niszoknyós pedagóguslány tel­jesen megfagyott. A kapitány Tatárországban, Voznyeszenszk faluban szüle­tett, Uljanovban végezte a ka­tonaiskolát, és amikor kitört a háború, azonnal Moszkva alá irányították. Amíg a Bör­zsönybe ért. háromszor sebe­sült. Türelmesen kivárta sebei gyógyulását, aztán újra, min­dig újra fegyvert ragadott, és ment előre, mindig csak előre, hajtva, űzve az ellenséget. DECEMBER 19., PÉNTEK. Budapest, Keleti pályaudvar, hajnal 1 óra 20 perc. Egy pi- tyókás vasutas, látva táncun­kat. azt hiszi, mi vagyunk az Állami Népi Együttes, akik éppen külföldi túrára készü­lünk. Azt mondja bizalmasan, hogy ezekkel az automata vál­férfi Nazarov kapitány. Em­bergyűrű, melegség. Irány Ze- begény. Félméteres hó!? 25 éve sikerült, most miért ne sikerülne. És Nazarov kapi­tányt a járás vezetői elrabol­ják. DECEMBER 21., VASÁR­NAP. Vámosmikola, délelőtt 10 óra. A község moziját az ünneplő közönség zsúfolásig megtöltötte. A vámosmiko­laiak között foglaltak helyet a Görgey zászlóalj tagjai, az el­esettek, mártírok hozzátarto­zói. Ott voltak a Magyar Par­tizán Szövetség, a Pest megyei Pártbizottság, a járási pártbi­zottság, a Hazafias Népfront képviselői is. Az emlékező, meghatott közönséget Tóth Lajos községi tanácselnök kö­szöntötte. Ünnepi beszédet ür. Ortutay Gyula, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának alelnöke mondott. Nagyon szép beszéd volt, a szónok megemlékezett a 25 évvel ezelőtti hősi tettek­ről, a bátor férfiak nagyszerű harcairól, és azokról az embe­rekről, akik hősi halált haltak a német fasizmus ellen vívott harcban. „A Szovjetunió adta a leg­több hősi halottat, a legtöbb polgári áldozatot: 25 millió szovjet ember halt meg a má­sodik világháborúban, hogy a világ megszabaduljon a hitle- rizmustól, hogy a szovjet nép és Európa, hogy a világ népei szabadon éljenek. Ezeket a láncokat, a szovjet hősök sír­jainak végeérhetetlen láncát, mi magyarok hálás szívvel, hűségesen vállaljuk. Nem fe­ledkezünk meg róla: életünket, szabadságunkat, népünk jö­vendőjét köszönhetjük nekik. Mi nem feledjük el, mit adott nekünk a felszabadulás. És a mai napon róluk is em­lékezünk. A Görgey partizán- zászlóálj hőseire, akik itt van­nak közöttünk, de mindenek­előtt azokra a hős mártírokra, akik életüket adták a szabad­ságért, a hazáért” — mondot­ta többek között Ortutay elv­társ. Nazarov kapitány is szólásra emelkedett és köszöntötte Vá­mosmikola népét, az egész magyar dolgozó népet, és meg­köszönte a falu lakosságának, hogy akkor, 25 évvel ezelőtt jó szívvel támogatták a fel­szabadító szovjet csapatokat, és velük együtt harcoló ma­gyar partizánokat. Az ünneplő közönség meg­koszorúzta a magyar és a szovjet mártírolt: síremlékét, Nazarov kapitány i$ elhelyezte a-kegyelet-koszorúját; --tv DECEMBER 21:,” VASÁR­NAP. Vámosmikola, délután két óra. ebéd a tanácsházán. Mit is adhattak volna ebéd­re a kedves vendégnek, hi­szen most is december van, tél, és most is sokan vágtak a faluban. — Kedves elvtársak, na­gyon köszönöm, tiszta szívből köszönöm a meghívást, na­gyon jólesik ismét önök között lenni. Igaz, nem vagyok már 22 éves, de ez mit sem változ­tat a lényegen, semmit sem ront az örömömön. És az én legnagyobb örömöm, hogy önök jólétben, boldogságban élnek — emelte köszöntőre poharát Nazarov elvtárs. Jól van, lelkem, harapjon már valamit, most vágtunk ... No, egyen már, jó szívvel kí­náljuk — mondták, gondolták a vámosmikolai házigazdák, mert nem ünnep az ünnep étel, ital, vidámság nélkül. Dr. Csohány Endre, az egy­kori Görgey partizánzászlóalj parancsnoka (a középső képen jobbra) szintén emelte poha­rát, és a következőket mon­dotta: Másodszor ülök fehér asz­talnál Nazarov elvtárssal. Ak­kor, 1944 telén zászlóaljamat kivezettem a fasiszta fészek­ből, ide a Börzsönybe, és ta- lálMbztunk Nazarov élvtárssal, biztos látta rajtunk, hogy éhe­sek vagyunk, hogy már napok óta alig ettünk egy falatot, jó szívvel megvendégelt bennün­ket, és ágyba parancsolt. Azt mondta, hogy másnap délelőtt 10 óráig látni sem akar, addig pihenjünk, aludjunk. Így kez­dődött a barátságunk és harci szövetségünk,' áriiély . ugyan akkor, itt a Börzsönyben nem tartott sokáig, inert a harc Nazarov elvtársékat másfelé szólította, de a barátság egy életre megpecsételődött. A pohárköszöntők után par­tizándalokat, orosz népdalo­kat, kurucnótákat énekeltek, mindenki jól érezte magát, mindenki boldog volt. DECEMBER 22., BUDA­PEST, szerkesztőség, délelőtt tíz óra. A szobában öten va­gyunk: Nazarov kapitány, Bartha Antal, a Szobi Járási Tanács vb-elnöke, egy fiatal fiú, a tolmács, a fotós és a há­zigazda, e sorok szerzője. Mindaz, ami itt elhangzik, mindaz, amit Nazarov kapi­tánytól kétórás beszélgetésből megtudunk, csupán önéletrajzi kiegészítés. Elmondja, hogy két lánya van, egy fia. A lá­nyok férjnél vannak, a fia nős és esztergályos. Ö, Naza­rov elvtárs, most a kazáni pol­gári repülőtéren technikus, 1946-ban hagyta abba a há­borút, és tért vissza hazájába. Azóta sohasem volt Magyar- országon, ebben az évben ké­szültek az asszonnyal eljönni, aztán jött a meghívó, és ha- marébb jött, és egyedül. Ami­kor megkapta a meghívót, megnézte a 22 éves Nazarov gárdakapitány képét, s arra gondolt, vajon ki fogja őt 25 év után felismerni. Hiszen 25 év nagy idő, az ember meg­kopik, a haja kihull, a szeme köré szarkalábak húzódnak, a vonások élesebbé válnak, csak az emlékek nem halvá­nyulnak, csak a szív a régi. Tán csak egy másodpercre sajdult fel e gondolat, a pilla­natnyi melankóliát azonnal el­nyomta az, öröm — gondoltak rá ott, ahol harcolt, ahol segí­tett az embereken, jólesik érezni, hogy az ember nem harcolt, nem élt hiába. Becsomagolt, az asszony ki­kísérte az állomásra, megcsó­kolták egymást, mint akkor, egy negyedszázaddal ezelőtt. A többit már tudjuk, meg­érkezett, Veretik őt, Nazarov kapitány boldogságban fürdik, bejár minden helyet, épületet, ahol 25 évvel ezelőtt megfor­dult, felismer mindent és min­denkit. Nagyszerű élmény, ci­vilben, békében járni ott, azokban a községekben és há­zakban, amelyeknek akkor, egy negyedszázada minden talpalatnyi földjéért véres csa­tákat vívott egy 22 éves kapi­tány, a bajtársaival együtt. Szöveg: Suha Andor Foto: Gábor Viktor * I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom