Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 15. szám

1970. JANUÁR 18., VASÁRNAP UHOttl 'kKírlap A hajtők és a vadászok nagy ** szemekkel merednek az imént lőtt nyálra. Böröcz Sa­nyi meg az elnökre, Gazsó La­josra, aki a helyi vadásztár­saság elnöki tisztségében né­hány szót hebeg a mezei álla­tok természethez való alkal­mazkodó képességéről. Magá­ban azon füstölög — s ezt már mint a helyi termelőszövetke­zet elnöke teszi —, miként utalhatna ki néhány rögtön­zött nyaklevest a Böröczék Sa­nyijának. Mert az tény, hogy rászolgálna, mégpedig a kö­vetkező indoklással. Azaz, vár­junk csak! Hogy megérthessük a dolgot, némi magyarázatra szorul a história. Tavaly ősszel kilenc nyug­díjasa lett egyszerre a Hala­dásnak. Az első napokban még csak bírták a henyélés fára­dalmait a jó öregek, hanem az ötödiken már nem kellett az újság, nem ízlett a pipa se, se­hol sem találták helyüket. Óránként térültek-fordultak az irodában, tébláboltak az ólak körül, támasztották az ajtófél­fát az istállóban, egyszóval visszalopták magukat a tsz-be, csak éppen munkájuk nem akadt. Olyanok voltak, mint gyerek a lakodalmas háznál, aki mindenkinek csak útjában van. Birizgálta őket az érzés, hogy ők már csak amolyan tessék-lássék tartoznak a tsz- hez. Addig-addig pusmogtak egymás közt, mígnem egyszer megállították az elnököt az ud­varon. — Hát nézd csak, Lajos — kezdte az öreg Szegi —, fene­mód nehéz mesterség ez a nyugdíjasság. Olyan se kint, se bent érzi magát az ember. Ha­nem úgy gondolnánk, te segít­hetnél rajtunk. Valami mun­ka kéne. Olyan szerződéstéle, mint az asszonyoknak. Persze, nem a libanevelés, mert hát az mégse férfiembernek való... Szóval, no __majd csak kita­lá lsz valamit... Nyúlvadászat Negyvenötösök VARGA JÓZSEF J * Lovas. Agnes: Kereső Délre vetődő forró szelek nem arra teremtetek, hogy hamut hintsél: lehajló fejemre. Ne tévedjetek! Nem magamba szálló végső imám suttogom a földnek, csak magasság helyett mélységet keresek. § $ V///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////J fekete kendőjébe süppedt, pil- látlan szeme meg se rebbent, olyan volt, mim egy szobor, a fekete szomorúság mozdítha­tatlan szobra. Meszier felesége már nem volt itt, talán a kór­házban várakozott. Egy gyerek is ácsorgott az asszonyokkal, kiflivéget rágcsált, s Demeter látta, hogy csillogó orrán oly­kor szórakozottan végighúzza az öklét. Az újságíró mellélépett és kinézett a szürkületbe. — Mire várnak? — kérdezte ijedten. — Néhányan még lent van­nak a szivattyúknál — mondta Demeter. Gyomrába visszatért a tehetetlen szorongás. — Iszonyú ez — mondta az újságíró szaporán. — Engem lelkileg teljesen leterített az ügy. — Meg lehet érteni — •mondta Demeter szárazon. Elléptek az ablaktól, a zöld arcú ember folytatta. — Hazamegyek és befek­szem a fürdőkádba. Tökélete­sen kidöglöttem. Csodálom magukat. Az öreg Dómján kimerült homlokán megrezzentek a rán­cok. Csöngött az egyik tele­fonja. felemelte és kibogozta a kagylót, aztán egyenletes, fa­kó hangon felelgetett valaki­nek. — Nem mertem eddig — szólalt meg az újságíró, arcán a célszalag után leheveredő futó bamba mosolyával, és kis lapos üveget kotort elő a belső zsebéből — de gondplom, most már vége a szolgálatnak. Az öreg Dómján elmosolyo­dott. — Nekem még nem. Nyolc­kor váltanak. De a mérnök elvtársat megkínálhatja, biztos jólesik neki. — Ugye, ugye — lelkende­zett az újságíró. Átnyújtotta az üveget Demeternek. Jó erős konyak volt benne. — Én többnyire viszek magammal, ha ilyen hosszabb munkára le­het számítani Míg az újságíró tovább fe­csegett, Demeter fölemelte a városi telefont. Lassan tárcsá­zott, hogy növelje a várakozás örömét. Mindjárt meghallom Ágnes hangját, gondolta, és felrémlett előtte a lakása: mi­re hazaér, már este van. ég a zöldemyős lámpa és Ágnes, puha, fehér köpenyében, fel- alá járkálva várja. Nem biz­tos, hogy mindent elmond ne­ki, csak a lényeget... Lehet, hogy csak egy-két szót mond, isten tudja, kezd már az öreg Domjánhoz hasonlítani. — Na végre! — hallotta Ág­nes friss hangját —, már úgy izgultam! Hogyhogy nem jössz azonnal? Jánosék itt várnak legalább egy órája, már be is csíptünk, pálinkái hoztam. Tu­dod, János csak azt szereti, de azért neked egy üveg bort is, direkt neked, várjál csak. hogy is hívják, amire a múlt­kor azt mondtad .. Demeter nydaliást érzett a gerincoszlopában, olyanfor­mán, mint gyerekkorában, ha a kréta végigcsikordult a nagy fekete táblán. — Miért nem mondtad le őket? — reccsent hirtelen dühvei a telefonban. — Sejt­hetted volna, hogy semmi ked­vem sincs ma este... — Na de szívem! — Ágnes hangja megváltozott, hallható volt, hogy kinyílt mögötte a szobaajtó. Magnózene és női kacagás úszott el Demeter fü­léig. — János itt van mellet­zött Ráckevére apósa egy szoba-konyhájába, a földes, fa- kilincses házba. Erre a házra felesége és annak nővére gyűj­tötte a pénzt, akik mindketten szobalányok voltak Pesten, íme egy nagyon szegény, tipi­kusan szegény proletár család. Varga József belépett 45- ben a pártba. Mit is /csinálha­tott volna mást? ösztöne vit­te a munkáspártba, ahol ha­sonló társakat talált, ahol megtalálta azt a programot és szervezeti formát, amelyért és amelynek keretén belül küzdhetett a holnap jobbra- fordulásáért. — Többször említette, hogy kifáradt. — A harcok elnyűvik az embert. Főleg idegileg. Én állandóan harcoltam. Három harci dátumot sohasem felejt­hetek el. 1945. Néhány emberrel kezdték meg a munkát a Du­nái Repülőgépgyárban. Ügy határoztak, hogy a termelést először gyermekjátékokkal, krumplinyomókkal, csörlők- kel kezdik. Ezeket levitték vi­dékre és kaptak értük élel­met: babot, lisztet, krumplit. Az első szabad május elsejét úgy ünnepelték meg, hogy ké­szítettek egy szekeret, tehé­nért elcserélték, itt dolgozta fel egy mészáros a kettes üzem előtt, jól sikerült, bőséges ün­nepi ebédet ettek. Azután el­kezdték a gépkocsijavítást. A szovjet csapatoknak javítot­tak, két rendbeszedett kocsi­ból egy maradt nekik. Ezt el­adták aranyért, azt meg pénz­re váltották. De sokszor még így sem tudtak munkabért fi­zetni. Ilyenkor Varga József teherautókra rakta az embe­reket, bevitte őket az igazga­tóság elé, s addig onnan nem tágítottak, ameddig pénzt nem láttak. Akkoriban ő volt az üzem szakszervezeti főbi­zalmija. 1949. Feladatul kapták, hogy 50. áprilisára motort kell konstruálniuk. Motort, amely a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét. Senki sem bízott a sikerben, csak a mun­kások és a vezetők közül egyedül a vezérigazgató. A motor elkészült, sőt, Lengyel- országban első díjat nyert. Akkor már Csepel Autógyár volt az üzem neve és Varga József volt a szakszervezet) bizottság titkára 1951-ig, és pártbizottsági tag egészen 1967-ig. Sőt 1954-től a pb fe­gyelmi bizottságának elnöki tisztét Is betöltötte, közben egy évig szervezőtitkárnak is megválasztották, s néhány esz­tendeig végrehajtó bizottsági tag is volt. S csak folytassuk tovább a felsorolást: 1951-től három évig a megyei pártbizottság munkatársaként dolgozott, először, mint a statisztikai osztály, majd, mint az ipari osztály referense. 1956. Letartóztatták, a fiával együtt, aki akkor 14 éves volt. Házkutatást tartottak náluk, fegyver után kutattak. Bekí­sérték. Később elengedték, az­zal a feltétellel, hogy a laká­sát nem hagyhatja el. Az el­sők között jelentkezett újból munkára, majd, amikor a pártot újjászervezték és meg­kérdezték, hogy belép-e, ő ter­mészetesen igennel válaszolt, bár a kérdésre először kér­déssel felelt: hiszen ő párttag, miért lépjen be mégegyszer? — Milyen tapasztalatokat szűrt le harcaiból? — Azt, hogy a munkás so­hasem veszítheti el a fejét Azt, hogy mindig tudnunk kell, miért harcolunk és azt hogy a harcok idegölők. Azt hogy bárhová kerül is a mun­kás, mindig helyt kell állnia. Varga Józsefet pedig sok helyre odaállították. Dolgozott a termelési főosztály műszak- vezetőjeként a hármas gyár­egységben műszaki titkárként, majd fődiszpécserként, tanított ipari tanulókat szakoktatási előadóként és volt a szer­számgépgyárban oktatási fele­lős. 1954 óta rezsigazdálkodó, Ö tervezi be, vételezi, adagol­ja, adja ki a hármas gyáregy­ségnek szükséges anyagokat, 1800 féle cikkel foglalkozik —•. a 10 fillérestől a 100 ezer fo-> rintosig. 400 ezres raktárért felelős, egy évben négymilliós érték megy át a keze között — ügy hallom: szigorú gaz­dálkodónak tartják. — Van nekem szívem adnü, de van szívem megtagadni is a kérelmet, mert becsület is van a világon és mi vél jól is­merem az üzemet tehát az anyagigényeket is, tudom, hogy miből mikor és mennyi kell, én bizony nem fecsérelem az anyagokat. Tanulásra sok ideje nem ju­tott. Néhány hetes politikai tanfolyamokat végzett, 60-ban egy év alatt befejezte a hete­dik-nyolcadik osztályt. Harcot vívott önmagával, amikor le­mondott a fegyelmi bizottság­ban viselt elnöki tisztségéről. Utóda diplomás ember lett Nem tagadja, hogy fájó szívvel mondott le. Egy hónapja le­mondott gyáregysége alapszer­vezetében viselt szervező tit­kári funkciójáról is. — Miért? — Idegileg kivagyok. Ha maga is annyit harcolt volna, mint én, maga is fáradt len­ne. Átadom a helyem. De azért visel még társadal­mi funkciót: már 54-ben népi ülnök lett és az maradt mind a mai napig. Az üzem társa­dalmi bíróságának is tagja. Magánélete csendes, ki­egyensúlyozott. Fia autószere­lő, a gyárban dolgozik, apjával együtt és lánya is követte út­ját az üzembe. 58 óta Sziget­halmon lakik a Varga család, Itt vettek telket és építettek rá házat. Varga József ked­venc időtöltése, hogy kertjé­ben dolgozzon. Szőlőt telepí­tett, gyümölcsfákat ápol, virá­gokat gondoz, konyhakertje van. — Mit üzen a következő munkásgenerációnak ? — Azt, hogy értékeljék meg­változott é1? tűket. Berkovits György * tőbb volt, hogy hiába osztogat-; ta fűnek-fának, hiába ütötték ! tucatszám nyakon „közös va- ! csórékra a fránya jószágokat,! csak nem akartak fogyni. —: Ennek már a fele sem tréfa —: vakarta fejét Gazsó. — Vala-; mit tenni kell! De mit!? Január elején aztán erre is$ megszületett az ötlet, amihez 5 egy levél segítette hozzá, ép-! pen a legjobbkor. A helyi va-! dásztársaság levelet kapott az: egyik nagyüzem vadásztársa-.! ságától. A levél lényege: meg-; hívnák-e őket gyakorló vadé-> szatra nyálakra. A helyzeti ugyanis az, hogy az üzem va- > dásztársasága a közelmúltban! alakult, tagjái között sokan! vannak, akik még életükben; sem voltak vadászaton, hát az: ő kedvükért kérnék a szívessé-; get. Feléjük ugyanis csak erdő > van, őzek meg muflonok, dej jobb mezei nyállal kezdeni...! — olvasták az okos érvelést.! És egykettőre meg is született: a döntés. „Jöjjenek csak. már: miért ne jöhetnének!” — így; az egyik. „írjuk csak a választ; máris!” — ajánlotta a másik. 1 „Meg aztán van itt nyúl úgyis! éppen elég!” — helyeselt Ga-! zsó Lajos, miközben ravaszul! hunyorított, arra gondolva,: hogy kocavadászoknak aztán i édesmindegy. Este csípte el a fiút, Böröcz; Sanyit, a gazdasági épületek! között. — Hallod-e, Sanyo? Tudsz-e i titkot tartani ? No, ha igen, ak-: kor ma este zargasd ki a nyu-! lakat a mezőre. Ügy hát! Mit: mereszted a szemed. Gyere! csak, majd elmagyarázom! ! Fje bármennyire kocavadász! u legyen is valaki, azt tud-! ja, hogy belga szürkék nemj tenyésznek a mezőn. Ha pedig: nem tenyésznek, hogy kerül-! tek egyre-másra puskacső elé!: Ez bíz’ csodálatos! Nem értik.; S ez az, amiért az elnöknek> paprikás a hangulata. Az el-> nők nem is várat magára so-! káig. Míg a szekéren a ven-5 dégrúdra tűzik a nyulakat, fü-: lüknél fogva cipelve őket, ma- $ ga is fülöncsípi a Sanyi gyere- $ két. a \ — Megrriondtam-e neked,! mihaszna, hogy szedd ki kő- $ zülük azt a néhány szürkét? $ Sanyi szepeg, rá se néz az $ elnökre. Érzi, hiába minden 5 szó. De azért megkockáztatja. ! — Hát hiszen ki látta őket $ a sötétben? Nyúl, nyúl... S mit lehet erre a válaszra í feleim? Csala László ' tem, azt mondja, igazán undok vagy, gondolhatod, hogy ki­váncsiak vagyunk már a rész­letekre is. János azt mondja, a bányabalesetek gyakorib­bak, mióta... micsoda? Igen, mióta a gépesítés... Demeter tartotta a kagylót, de a keze lassan, ernyedten süllyedni kezdett. A kagyló alatt parányit csör- rent a villa, aztán némaság borult a szobára. Demeter most vette észre, hogy az öreg Domjáh meg a zöld arcú őt nézik. — Iszik még egy konyakot? — kérdezte az újságíró és té­tován nyújtotta feléje a ko­nyakosüveget. Demeter elfo­gadta. Upy vélte, hallja a fele­sége hangját, amint túlharsog­va a magnózást, azt csicsergi: „Fogalmatok sincs, micsoda strapa! Szegénykém olyan lel­kiismeretes! Tönkre fognak menni az idegei! Az enyémek már...” — Ilyenkor, persze, jobb a sör — folytatta a zöld arcú — nincs kedve velem jönni? — Egy pohár sörre, okvetle­nül — mondta Demeter. Ter­mészetellenesen vigyorgott, s nem tudta, a fáradtság na- gyobb-e, vagy a szorongás a gyomra táján, ami hányinger­re emlékeztette. — Valami ételt is be kéne kapni, reggel óta nem ettem Előreengedte az újságírót, s épp a • küszöbre lépett, mikor megcsörrent a telefon. — Halló... igen — mondta az öreg Dómján. — Illetve már elment. Pár perce. Demeter csöndesen behúzta maga mögött az ajtót. Nehéz fényképezni Varga Józsefet, a Csepel Autógyár hármas gyáregységének rezsi- gazdálkodóját, nehéz, mert a fotós hiába szeretne több arcot kihozni belőle, kísérlete siker­telen: Varga Józsefnek egy ar­ca van, határozott, kemény, komoly, fegyelmezett, zárkó­zott — s mindezen jelzők egy gyűjtő jellemvonásba torkoltá­nak, abba, hogy állhatatos. Varga József állhatatos kom­munista. Mostanában három órahosz- szánál többet nem tud aludni. Rossz alvó. Az altató sem használ. Ilyenkor gondolko­zik. Többek között azon, hogy ha ritkán hazalátogat a még mindig szegénynek mondott Szabolcsba, falujába, Keme- csére, látja, hogy a fiatal háza­sok egyre-másra építkeznek, bútort vesznek, autóra gyűjte­nek. Visszaemlékszik arra a kis nádfedeles, földes szoba­konyhára, amelyért az unaság- nak egy esztendőben egy hó­napot dolgoztak, hogy benne maradhassanak. Apja nap­számba járt, anyja éjszaka font, nappal mosott. Hatan születtek, gyerekek. Apjuk 19- ben elesett a fronton, — Azt mondják: Varga elv­társ az az ember, aki habozás nélkül mindig elmenne harcol­ni a forradalmi eszmék győ­zelméért. — Habozás nélkül. Én 1 tu­dom, hogy hová születtem. Nem felejtem el az életemet. Nyíregyhá2án tanult gép-, épület- és műlakatos szak­mát, lt)30-ban, 19 éves korá­ban. szabadult fel. Lakatos­üzemben dolgozott a városban még hat évig, azután újság- hirdetésre jött fel Pestre, a Heller-féle általános fémtö­megcikkgyárba. Amikor oda­érkezett, meglepetéssel ta­pasztalta, hogy hosszú sor áll az ajtó előtt Beengedték őket, gépek elé állították, hogy dol­gozzanak. Közben állandóan fogytak mellőle az emberek, végül csak öten maradtak. Ak­kor a tulajdonos odalépett hozzá, megkérdezte: tudja-e, hogy megfelelt, itt dolgozhat. Albérletben lakott. Három évig maradt Hellerriél, majd a Józsefvárosi teherpályaudva­ron lett gépkezelő, később pe­dig egy jéggyárban. A hábo­rús légkör terjedésével mind­untalan behívták rövidebb, hosszabb időszakokra katoná­nak, ezért kitették az állásá­ról. Munkanélküli lett. Aztán sikerült elhelyezkednie a Csá­kányi-gépműhelyben, majd a 5anz Villamossági Gyárban. ! 2-ben került mai üzemébe, rsakhogy akkor még Dunai tepülőgépgyámak hívták. — Tehát kijárta a felszaba- lulás előtti tipikus nagyüzemi rmnkásélet iskoláját. — És rájöttem, hogy egyol- lalú embernek nem lehet len- li, és rájöttem, hogy a inun­knak nem szabad visszahú- :ódni, ki 'kell nyitni a száját, zervezkednie kell. Minderre jsztönösen. Megnősült 41-ben és kiköltö­És mivel az öregek később sem hagyták annyiban a dol­got, az egyik délután e sza­vakkal fogadta őket az elnök: — No, ha csakugyan szerző­dést akarnak, ajánlanék vala­mit — kezdte ünnepélyesen, hogy elérje a hatást. — Azt gondolnám — bökött a szín alatti ketrecek felé —, hogy szerződjenek nyulakra. Éppen hogy vannak, jóformán senki sem gondozza őket. A háztáji­ban nagyobb hasznot hajtaná­nak a fülesek... No, áll az al­ku? Az öreicl gondba mélyed- ten hallgattak. A csizma orrá­val U porban turkáltak, forgat­ták az elnök javaslatát. — Szóljanak hát, magukon a sor! — sürgette őket Gazsó. — Hm... Aztán hogy gon­dolod a fizetséget? — aggá­lyoskodott Szegi, a szószóló. — Egyszerűen. Felesbe! Ta­karmányt vihetnek a tsz-ből, meg maguknál is akad hulla­dék. No, csak vigyék őket, az­tán jó munkát! ... így hát megvolt az alku. Az öregek szívében szűnőfél­ben volt a számkivetettség ér­zése, az elnök is nyugalommal végezhette dolgát, nem nyag- gatták már. Teltek a hetek, a hónapok, s közben szaporod­tak a nyulak. Mindaddig senki sem törő- dött velük, amíg ezt a háztájiban tették. Hanem amint egyre gyakrabban szál­lingóztak vissza a szín alá a ketrecek, s egyre többet ká­romkodtak az állatgondozók, amiért már a jászlak alja is tele van fülesekkel, az elnök kezdett megijedni saját javas­latának eredményétől. Erre nem számított! Azt hitte, az öregek majd csak beleunnak a babramunkába. És még ijesz-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom