Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-28 / 302. szám
2 “"'^JCírSap 1969. DECEMBER 31., SZERDA Egy éve is volt „cherbourgi eset" A szovjet programról Az „ellopott” öt naszád ezen a felvételen feloldását. A franciaországi Cherbourgban az is alkalmas járművek leszállítását embargó a kikötőt.., még a kikötőben áll, várva a kifutási tilalom izraeli megrendelésre épített, rakéta kilövésre tiltotta, s karácsony éjszakáján mégis elhagyták (Folytatás az 1. oldalról.) az ügyben ne merüljön fel. Érdekes egyébként, hogy csak most derült ki — a Figaro írta meg — már De Gaulle uralma alatt is, pontosan 1969. január 5-én két, Izrael számára készült hadihajó kifutott a kikötőből és „elfelejtett” visszajönni. Akkor azonban nem került nyilvánosságra az ügy. Borisz Petrov akadémikus írja a moszkvai Pravda keddi j számában: A közös program, amelynek értelmében ez év októberében felbocsátották a Szovjetunióban az Interkozmosz—1 mesterséges holdat, a napokban pedig az Interkozmosz—2-t, előirányozza még más, különböző országok tudósai által alkotott tudományos berendezéseket szállító kozmikus testek felbocsátásét is. Az Interkoz- Uiosz—1, amelyen a Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia és a Szovjetunió tudományos berendezéseit helyezték el, hozzájárult a Nap rövidhullámú ibolyántúli és röntgenkisugárzásának tanulmányozásához és adatokat szolgáltatott arra vonatkozólag, hogy a Nap milyen befolyást gyakorol a Föld felső légkörére és ionoszfénájára. Az ionoszféra jellegzetességeinek kutatását szolgálja az Interkozmosz—2. Ebben a kísérletben — amely a rádióhullámok terjedésének szempontjából igen lényeges —, nyolc szocialista ország tudósai vesznek részt. Petrov akadémikus megjegyzi, hogy az űrkutatási program ' előirányozza az együttműködést Franciaországgal és néhány más állammal is a több évre megszabott, tudományos és gyakorlati szempontokat szem előtt tartó szovjet program szaikaszainak megfelelően. Az akadémikus a legközelebbi évekre előirányzott szovjet kozmikus programot így foglalja össze: a Föld körüli és a bolygóközi térség, a Hold, a bolygók és a Nap fizikai sajátosságainak és keletkezésének további tanulmányozása. A Föld körüli térség tanulmányozásának népgazdasági érdekekben történő felhasználásáról Petrov akadémikus azt írja, hogy ezek a kutatások a hírközlésnék, a meteorológiának, a hajózásnak, a geodéziának, a hasznos ásványi anyagok felkutatásának, a további Az amerikai Mars-tervről Dr. Gorcm J. F. McDonald űrhajózási szakértő, az Amerikai Tudományos Fejlesztési Társaság kongresszusán élesen bírálta azt az amerikai tervet, hogy embert küldjenek a Marsra. A tervek szerint ugyanis 1983-ban lép amerikai űrhajós először a Mars felszínére. Az Egyesült Államoknak az űrkutatást összhangba kell hoznia a többi tudományos tervvel, és az égető szociális Kétszobás összkomfortos lakásokat épít értékesítésre Vácott az OTP a Népek barátságának útján. BEKÖLTÖZÉS: 1970. januárjában. Az érdeklődők forduljanak az OTP váci járási fiókjához: VÁC, Széchenyi u. 23. problémák megoldásával — mondotta a tudós. McDonald szembehelyezkedett azzal a nézettel is, amely szerint egy Mars-expedíció növelné az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyét. a Szíriái arab köztársaság és Irak az Eufrá- tesz folyóival párhuzamosan 300 mérföld hosszúságú vasútvonalat szándékozik építeni. A Cement- és váci gyara FELVÉTELRE KERES elektrikusokat, kúszódaru-kezelőket, valamint férfi és női betanított, illetve segédmunkásokat, 40, illetve 44 órás munkahétre. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: a gyár Munkaügyi Csoportjánál, 7-től 15 óráig. mezőgazdasági lehetőségek feltárásiának céljait szolgálják és már gyakorlati eredményeket is nyújtanak. „A kozmikus térség, a Hold és a naprendszerhez tartozó más égitestek kutatása területén a Szovjetunióban ma az automatikus berendezéseké a vezető szerep”, — jegyzi meg Petrov és rámutat, hogy a legközelebbi években gyakorlatilag ezek maradnak a távoli kozmosz és a bolygók tanulmányozásának egyedüli eszközei. A szovjet űrprogram jelenlegi szakaszában a‘ Föld körüli térség az irányítható űrrepülések legfőbb arénája. „Programunk távolról sem zárja ki az irányított űrrepüléseket a Holdra. A jelenlegi szakaszban azonban a holdkutatásban az automata berendezések bírnak elsőrendű jelentőséggel” — írja a szovjet tudós, majd cikkét a következőképpen folytatja: „Köztudott tény, hogy a tudósok általában lényegesen több problémát vetnek fel, mint amennyi megvalósítható és mint amennyit célszerű megvalósítani az adott időszakban. Az űrkutatás pedig nem olcsó. Ezért igen fontos a stratégiai cél legjobb meghatározása, jól kell megválasztani azt a célt, amelyre az adott szakaszban összpontosítani kell az erőket, amelyet előnyben kell részesíteni”. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy melyik az az irány, amely a maximális tudományos és gyakorlati hatékonyságot biztosítja — ez pedig azt jelenti, hogy az űrprogramnak rugalmasnak és sokrétűnek kell lennie —, fűzte hozzá Borisz Petrov. Csend-csepp A képen látható szokatlan cseppet a holdbéli Csend tengeréből az Apollo 11 legénysége hozta a Földre. A holdminták között találták, amelyeket a londoni egyetem tudósainak adtak át tanulmányozás végett. A csepp kicsiny, mindössze egy milliméter hosszú, s e kép háromszázszoros nagyítás. A tudósok úgy vélik, hogy vulkanikus kitörés izzó anyaga, vagy meteorit származású anyag szabad esésben való megszilárdulásának gyümölcse. A képet a londoni Sunday Times fotóriportere készítette. U THANT, az ENSZ főtitkára háromhetes afrikai körútra! indult, tíz nyugat-afrikai országba: Mauritániába, Szenegálba, Guineába, Libériába, Ghánába, Kamerunba, Togóba, Nigerbe, Felső- Voltába és Elefántcsont-partra. NASSZER elnök kedden a kora délutáni órákban külön- repülőgépen hazaindult líbiai látogatásának utolsó állomásáról, Benghaziból, ahová a rabati arab csúcsértekezlet után utazott. BORSODI LEVÉL Ingyenes tanfolyamokat Műnk: A 8 hónapos MŰVEZETÖKÉPZÖ tanfolyamra jelentkezhetnek építőipari és szerelőipari szakmunkások. A 10 hónapos SZAKMUNKÁSKÉPZŐ tanfolyamon betanított munkásokat képezünk ki kőműves, ács-állványozó, víz- és gázvezeték- szerslő, központifűtés-szerelő és villanyszerelő szakmára. A 6 hónapos gépkezelőképző tanfolyamra jelentkezhetnek férfi segédmunkások és kubikosok. A tanfolyamok január 5-én kezdődnek, de a jelentkezések előjegyzését megkezdtük. A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőség. Munkásszállást és ebédet odúnk. Különélési és idénypótlékot fizetünk, szerszámhasználati díjat és utazási hozzájárulást adunk. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. MISKOLC BÜSZKE VÄROS. Miskolc talán kissé lokálpatrióta város. Először így láttam, vagy legalább is ezt éreztem, amikor nemrég az iparváros lázas izgalommal készülődött december 3-ra, felszabadulása negyedszázados évfordulójára. Hogyan jutott egyáltalán ilyesmi az eszembe? Ügy, hogy szőkébb hazámat illetően debreceni vagyok, s mondjam; nem kevésbe lokálpatrióta, mint a miskolciak. Mondanom sem kell, hogy r.em azon akadtam fenn, hogy mái a készülődés is olyannyira telítődött az ünnep hangulatával. Nem. Ez természetes. A felszabadulásnál nincs nagyobb esemény egyetlen magyar helység történetében sem. Inkább azon gondolkodtam, hogy nem keveredik-e abba némi túlzás, ahogyan a miskolciak most a saját 1944-es helyzetüket, jelentőségüket, szerepüket megítélik? Úgy értem: országos viszonylatban vizsgálva a kérdést. Tudniillik: 25 éve, december 3-án, Szegeden már megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, Debrecenben pedig javában készülődtek az ideiglenes nemzet- gyűlésre, amelyet össze is hívtak december 21-én. Debrecen már az ország szabad fővárosának számított, amikor Miskolc még „csak” felszabadult. Emlékszem ebből az időből egy őszi napra, amikor a debreceni Hatvan utcán felsorakoztak a szovjet egységek. A lovak sörényét befonták, a patájuk fölött piros posztóval csavarták be a lábukat, vörös zászlók lobogtak, orosz vezényszavak pattogtak. Ott tátottám a számat. Csak évek múlva jöttem rá, hogy én , akkor a Debrecent felszabadító szovjet katonák november 7-i díszelgését láttam. Nos, ehhez még annyit, hogy mi már akkor iskolába jártunk ... EZEN GONDOLKOZTAM; a debreceni Miskolcon. A tények azonban makacs természetűek, óhatatlanul meggyőzik az embert. A miskolci évforduló történelemidéző eseményei, az ünnepi alkalomból felsorakoztatott dokumentumok, . a várost felszabadító harcokban részt vett szovjet harcosok, magyar partizánok emlékezései semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy Miskolc valóban országos, vagy még ennél is nagvobb jelentőségű kulcspont volt 1944-ben. Ami pedig a miskolciak büszkeségét illeti, ez is teljesen jogos. A városban ebben az időben a magyar ellenállási mozgalomnak talán a legszebb fejezete íródott. Olvasom az egyik országos lapunk híradását a miskolci felszabadulási ünnepségekről, amelyben következetesen így emlegetik a város egykori ellenállási csoportját: „Mókán komité”. Aligha tudta, aki leírta, hogy mit jelfent a szó. Mert ha tudta volna, nagybetűvel írja. Így: MÓKÁN Komité. Ez ugyanis rövidítés, a következő névből: Magyarországi Kommunisták Antináci Komitéja (parancsnoksága). Tulajdonképpen a, mozgalom Budapestről indult, később azonban teljesen ónállóvá vált. Az illegalitásban tevékenykedő kommunisták Ságvári Endre vezetésével működő csoportja, illetve annak egyik tagja, a Miskolcról elszármazott Alpár Mihály igyekezett kapcsolatot teremteni a város kommunistáival, munkásaival. Összekötőt küldött Miskolcra, s itt meg is indult nyomban a szervezkedés. Időközben ázon- ban nagy veszteség érte a fővárosi mozgalmat — megölték Ságvári Endrét. Megszakadtak a szálak Budapest és Miskolc között. Ekkor a vidéki iparváros kommunistái maguk döntöttek, hogy mit tegyenek. A fegyveres ellenállást választották. A város felszabadulása előtt mintegy két hónappal, megalakították a MOKAN-t. VISSZATEKINTVE, az idők távolából kissé romantikusnak tűnik a mozgalom. Ahogyan például csoportokra osztották a szervezet tagjait, aszerint, hogy elveik, osztályhelyzetük alapján mennyire, s mib,en lehet rájuk számítani. így megkülönböztettek a MÓKÁN-on belül: A/l, A/2, BT, s B/2-es kategóriába tartozó csoportokat. Vagyis: külön csoportot alkottak a kommunisták, mint az egész mozgalom vezető gárdája, más kategóriába tartoztak a munkásokból, parasztokból, katonákból szervezett ötös sejtek, s külön sorolták a ro- konszenvezőket; polgárokat, kisiparosokat, kereskedőket, és végül azokat is, akik náciellenes érzelműek voltak, a mozgalmat azonban csak annyiban támogatták, hogy élelmet adtak, s anyagi segítséget nyújtottak. A mai történész Lehoczky Alfréd, aki a magyar ellenállási mozgalom históriáját kutatja, elképedve jegyzi meg, hogy a MÓKÁN tagjainak igazolványuk is volt. Ez teljesen szokatlan, mi több; elvileg megengedhetetlen az illegális munka szabályai szerint Hiszen hol lehet ezeket az igazolványokat használni, s mi történik, ha valakinél megtalálják a németek, vagy a nyilasok? A MÓKÁN tagjai azonban kiihívó bátorsággal hordozták maguknál a kis két nyelvű — mert ráadásul magyar és orosz nyelven készült! — igazolványt —, többnyire a kabátjuk bélésébe varrva. A rettegő, végsőkig kétség- beesett kisember jutott az eszembe, amint imát mormol, tehetetlenül sóhajtozik a pince, vagy a bunker fenekén. Minden ágyúlövésre összerezzen, a félelem, a rémület kifejezése egy pillanatra sem hagyja el az arcát,- s mondja, egyre csak mondja; „Istenem, mindegy már hogyan lesz, mindegy már mi lesz, csak ez múljék el egyszer!” Láttam, hallottam ezt. Igaz, gyerekként, kritikátlanul, amikor minden lövöldözésnél, minden sóhajtozásnál jobban érdekelt