Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-23 / 297. szám

1969. DECEMBER 23., KEDD 3 „Szívvel - és munkaidő után..." Harmadszor is KISZ-iitkár — Szakolczay élvtársat kiere­sem — igyekszem túlikiabáLrű az őrlőüzem zúgását. — Pesta! — szól be a nyitott műhelyaj.tón egy munkás. A hívásra jó ötvenes, baráz­dált arcú szaki jön elő. — Szakolczay vagyak — köz­li barátságosan. — A ... KlSZ-ititkár? — he­begem. — Na, nem. Az apia. Mind­járt szólóik a fiamnak... Én persze nem tudtam, hogy apa is fia is itt dolgozik a ze- begónyi Ásványbányában. Az apa tizenöt, a fia hat éve. If­jabb Szakolczay innen ment katonai szolgálatra, ide tért vissza, és Káló Alsó Béla üzemvezető szerint „ő az egyik legjobb villanyszerelő az üzemben”. Púder gyár; így nevezi a néphumor az Országos Érc­es Ásványbánya Dunántúli Művei zebegényi üzemét. A becenév onnan ered, hogy a helyszínen bányászott ásványi anyagokat itt őrlik porrá is: barítot az olaj- és festékipar- nak, kálciumkarbonátot a vegyiparnak, ezenkívül bérőr­lést is vállalnak. — Az ásványbányászat és -őrlés nehéz munka. Egész embert kíván. A mi dolgo- pedig ilyen emberek — Jgezl le határozottan az üzemvezető. — köztük is nagy becsülete van a két Szakol- czaynaík. Az apa gépkocsive­zető. most kapta meg másod­szor a plakettet a balesetmen­tes százezer kilométerért; a fiút most választottált meg harmadszor üzemi KISZ-tit­kárnak. Szerény, tiszteiettud ó fiú. Szakmájában pontos, meg­bízható, mozgalmi munkáját szívvel — és jórészt munkaidő után végzi. Nekem elhiheti, ez a, fiú egyformán megérdemli a fiatalok bizalmát és a fölöt- tesei megbecsülését. Szívesen elhiszem. A beszélgetést a pártirodán folytatjuk, a KISZ-titkárral. — Úgy tudom, az üzem dol­gozói nem mind helybeliek. Sokan járnak ide Márianoszt- ráról, Verőcéről, Szobról, Ipolydamásdról is. A munka három műszakban folyik. Gon­dolom. nem könnyű a K1SZ- vezetőség dolga ... — Nem könnyű, de nem is olyan nehéz, mint gondolná — állítja Szakolczay István —: a gazdasági vezetőktől sok segít­séget kapunk. Káló elvtárs ugyan „kinőtt” már a KISZ- korosztályból, de érdeklődése, vitalitása vetekszik a fiatalo­kéval. Helyettese, Ferenci Fe­renc üzemmérnök nemcsak az üzemi pártvezatőségnek és a járási párt-végrehajtóbizott­ságnak tagja, hanem KISZ­alapszerv ezetünkn ek is. Sok egyéb mellett ez is garantálja a jó kapcsolatot a KISZ- és a pártszervezet között. Példákat sorol, szavai bizo­nyítására. öt év alatt, a KISZ- szervezat megalakulása óta hat kommunistát neveltek a pártnak; háromnak közülük a KISZ volt az ajánlója. A szakszervezettel nem­csak a mozgalmi mun­kában működnek együtt, de közösein rendezik az or­szágjáró kirándulásokat, a bá­nyásznapi, a május elsejei, a november hetedikéi ünnepsé­geket. Az adminisztratív dol­gozókat kivéve, valamennyi KISZ-es tagja a kilenc szocia­lista brigád egyikének. Ter­mészetesen, a KISZ-isták épp úgy otthon érzik magukat a szocialista brigádok Duna- parti horgásztan yá j án, mint az idősebb dolgozók. — Ez a jó értelemben vett összefonódás az üzem egész életében megnyilvánul — foly­tatja a KlSZ-titkár. — A 22 KISZ-tagnak nem szerveztünk külön oktatást; egyrészűk a pártoktatásban vesz részt, a többiek a szakszervezet poli­tikai iskolájára járnak. Klub­délutánjainkra az üzemvezető­ség biztosít autóbuszt, az oda- visszautazáshoz. Az üzemben működő MHSZ-lövészklub legaktívabb tagjai a KISZ-is- ták. Ez az aktivitás nemcsak az MNK járási, vagy a felsza­badulási lövészversenyek al­kalmával nyilvánul meg, ha­nem a lőtér felújítására szer­vezett társadalmi munkában |i* i Apropó, társadalmi munka! Az ember azt hinné, hogy a nehéz fizikai munkásokat — akik ráadásul három-négy községgel odébb laknak — le­hetetlen társadalmi munkára kérni. Nem így van. Két évvel ezelőtt a KISZ-alapszervezet védnökséget vállalt a járási úttörőtábor fölött. Hetekig tartó munkával, Igazi úttörő- ptu'udi'cspmpt varázsoltak a ze- bégényi volt Diófa étteremből: átépítették a villany- és víz- vezetékhálózatot, kézilabdapá­lyát, zuhanyozót, szeméttáro­lót építettek. A munkába a szocialista brigádok idősebb tagjai is „besegítettek”. Ugyan- j úgy, mint a KISZ-isták az 1 üzemi telephely parkosításába, amelyet felszabadulásunk 25. évfordulójára vállaltak az üzem dolgozói. — Nem legénybűesú lesz, — helyesbít Káló elvtárs —, ha­nem KlSZ-esküvő! Ki világos újesztendőig... Nyíri Éva Péter 3tin os te SsorjetiMnióba utazott A Szovjetunió kormányának meghívására Péter János kül­ügyminiszter hétfőn hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazott. Búcsúztatására a Fe­rihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes, a külügyminisz­ter első helyettese és a Kül­ügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Dr. Dimény Imre hazaérkezett Moszkvából Dr. Dimény Imre mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter vezetésével vasárnap hazaérkezett Moszkvából a KGST mezőgazdasági és élel­miszeripari integrációs mun­kacsoportjának ülésén részt vett magyar küldöttség. SZEGED KATONA j ÉS DERKOVITS j Űj képzőművészeti alkotá- I sokkal gyarapodott a szegedi 1 dómteret övsző nemzeti pan- I teon: a hazánk nagy személyi 1 ségeinek emlékét megörökítő ! szobrok, domborművek sor.á- i ban elhelyezték és vasárnap | délelőtt ünnepélyesen leleplez- ! ték Katona József és Derkovits j Gyula mellszobrát, Pátzay Pál. \ illetve Mikus Sándor szob- ■ rászművészek alkotását. Ymomikoh 25 éve mhi — Eknondtad, hogy rövide­sen „bekötik a fejed?” — kér­di, félszemmel a KlSZ-iitkár- ra kacsintva az üzemvezető. — Elsejétől a menyasszony is ná­lunk dolgozik, könyveli! a rak­tárban. Szilveszterkor aztán kettős búcsút tartunk: egyet az óévtől, egyet meg a Sza­kolczay Pista legénykorától. — Itt még divat a legény­búcsú? — csodálkozom. „Nyugati“ postagalambok A Magyar Postagalamb Szö- : vétség nyugati 2. kerülete, amelyhez Győr-Sopron, Vas és Veszprém megye 37 egyesüle­tének 350 tagja tartozik, va­sárnap Győrött válogató kiál­lítást rendezett. Az egyesület tagjai több mint 15 ezer ga­lambjuk közül azt a százait mu­tatták be a szigorú zsűrinek és a nagyközönségnek, amelyek mögött már legalább 5 ezer díj kilométer van. Karácsonyi legenda Karácsony este. Előírásosan hull a hó, csillognak a kiraka­tok és a sietősen sürgölődő, csomagos emberek mosolyogva mondják egymásnak, hogy Bo­csánat... bocsánat. Szeretem a szeretet ünnepét. Jó lenne jó lenni. Valami jót kéne tennem. De ezt azonnal kéne csinál­nom, most aktuális. Hogyan is kell jónak lenni?! Mélyen ráncolt homlokkal töröm fejemet. Na várjunk csak. Ha például... Férfi és nő veszekszik a sarkon. A férfi alig áll a lábán, olyan részeg, ütésre emeli a kezét: — Adsz pénzt azonnal piára, vagy péppé verem az orrsövé­nyedet ... En közbevetem magam és adok neki egy százast. Most jó voltam ...?! Vagy, ha- például... Rosszarcú, tagbaszakadt férfi zokog a járdaszegélyen; — Brühühü, most szabadul­tam a börtönből,' megöltem apámat, anyámat, áhárva va­gyok ... — Na ne sírjon, jó ember — mondom —. örökbe fogadjuk a feleségemmel. Mennyei derű omlik el az arcán és én elnéző mosollyal nézem, amint egy nagy kony­hakést, kaszakövet vesz elő a zsebéből és feni... feni... Hát ez így nem fog menni. Nézem az órámat... még van vagy másfél órám, hogy jó le­gyek, aztán egy évig lőttek. Lehorgasziott fejjel, válla­mon a tehetetlenség mázsás súlyával érkeztem hasa. — Szervusz, szivecském, hol jártál ilyen sokáig. A fát már feldíszítettem, a vacsora kész és a gyerekeket alig bírom már a másik szobában tartani. — Szép a szemed ... — Tessék!? ... — Szép a szemed és szép a lelked. Takarítasz, mosol, el­látsz bennünket, hajnalban kelsz, hogy reggelit, tízórait készíts, pedig te is dolgozol. Es ami sokkal, de sokkal fonto­sabb, mindig derűs vagy, me­leg otthont adsz. Én csak mo­rogni tudok, kiszolgáltatom magam, későn járok haza és látod, most sem jutott eszem­be, hogy egy szál virágot hoz­zak neked. Sok-sok éve zsaro­lom ki a jóságodat és nem Szilágyi János tábornok és Provics Ilona járási első titkár a párt koszorúját helyezik el. nyújtok érte semmit. .. Mitől vagy te olyan jó...?! — Drágám .. . drága kis szí­vem ... nem vagyok én jó ... Te vagy a jó ... Dolgozol ránk, eltartasz bennünket, ha csak kelkáposztafőzelékre jut, nem morogsz jobban, néha megfo­god a kezem, nem mondasz semmit, de attól olyan jó me­leg lesz valahol a lelkem kö­rül. Két szép gyerekünk van, rendesek, tisztességesek, a ket­tőnk vére. Sok bajunk, gon­dunk van, mint mindenkinek. Hogy szótlan vagy, elgondolko­dó és néha morogsz? Nekünk morogsz... Te a szeretet hár­fáján a basszus akkordokat kedveled, azt is dúrbán ... De nekem és a gyerekeknek is jó a fülünk. Abszolút hallásunk van... A gyertyák lassan csonkig égnek. A fa színes derűje, a fenyvesek illata árad szét a szobában. Valami egyetemes jót kellett volna tennem ... Például... De, alighanem, arra már csak jövő karácsonyra kerül­het sor. Deák Gusztáv (Folytatás az 1. oldalról.) a magyar partizánok. A mai napon róluk is emlékezünk, amikor a Görgey-zászlóalj emlékezetére rendezett kiállí­tás megnyílik, s kegyeletes emlékezéssel megkoszorúzzuk a szovjet és a magyar partizá­nok sírját. Nemrégiben egyik szép cikkében Cseres Tibor, a kitűnő író úgy emlékezett a görgeyistákra, mint az „el­felejtett zászlóaljra”. Remé­lőm, a napfényre kerülő do­kumentumok segítségével, az életben maradt kortársak se­gítségével, történetük a maga valójában, megelevenedik, hi­szen megérdemlik a nemzet megbecsülését, őszinte szere- tetét. Hősi halottaík közt meg­találjuk akkori fiatalságunk színe-javát — hadd idézzem fel emlékezetüket, hadd ol­vassam fel fájó szívvel nevü­ket: Baumann István DevecseriÍMSzlá dr. Elek Péter Frommer Tibor Fölkér Ferenc Fiilöp József Gábor Pál Gonda László Gipsz József György Tamás Hertelendy János Holló András Imecs József Káldor György Kisfaludy Miklós Kiss Dávid Kolb Ferenc Komlós György Kreutz Róbert Marton Iván \ Pichler Pál Szepessy Zoltán Szijjártó Lajos Tövisi Géza Vass Ferenc Varró András Volena Kocor Imre Ez a beszéd a halottak ne­vét sorolta fel, talán nem is mindét, de a Görgey-zászlóalj teljes története még írójára, történészére vár. Nem szemé­lyi kiemelkedés, nem valami hiúság kedvéért. A lényeg az, hogy a magyar ellenállás egyetlen értékes, egyetlen igaz eseménye ne merüljön fele­désbe — a szocialista nemzet történetének is eleven része az. Azért se, mert tanulságos történet ez — túlzás né!kül mondhatom, hogy része a ma­gyar népfront, a szocialista nemzeti összefogás előfutárai­nak. Munkás, paraszt ifjak, értelmiségiek — sokszor ellen­tétes ideológiák hívei fognak itt össze a közös cél: a ma­gyar nép felszabadításáért, a hitleristák ellen. Eleinte még zavaros a képlet, sokan ma meg se értenék, hogyan is fog­hattak össze a KIMSZ tagjai, a Somogyi Miklós vezette ta- nonciskolások, meg a Győrffy kollégisták, Eötvös kollégisták, s a Magyar Ifjúság Szabadság Frontja nevet viselő csoport, teszem azt a Szabad Elet di­ákmozgalommal — mikor éles ideológiai vitáik voltak, akkor is, később is. Ma sokan el se hinnék, hogy a Teleki Pál munkaközösségben — közülüs is többen kerültek a Görgey- zászlóaljba, mint Elek Péter is, aki Telekinek tanítványa volt — a parasztromantika és a szo­cialista, kommunista elveket valló fiatalok vitáztak egymás­sal, s harcolnak együtt. S az is külön 'magyarázatot igé­nyelne, hogy ez a Görgey- zászlóalj hogyan is került kapcsolatba a hírhedt Prónay­szabadító Vörös Hadsereg ka­tonái, hősi halottai mellett —, hogy hazánkban az élet kivi­rágzóit: a jövendőt ajándé­kozták nekünk, fiatal életük árán. A legnagyobbat adták, Nazarov gárdakapitány dr. Csohány Endrével, zászlóalj egykori parancsnokával. Görgey­különítménnyel, miért bújtak meg ez átkozott név védelmé­ben: illegális akciójuk éppen így tudott hatásos harcot vív­ni a magyar hitleristák, a né­met megszállók ellen. Aki nem ismerte a negyvenes évek első felének forrongó korszakát, aki nem ismeri annak a kor­szaknak ellentmondásokat te­remtő és feloldó kusza szöve­vényét — az bizony eltéved­het itt. Aki nem érti, hogy mit jelent Radnóti versében a lá­zadó szél üzenete, a piros pi­pacs jelképe, az bizony elté­vedhet a Görgey-zászlóalj tör­ténetében is. Pedig bízvást, becsülettel elmondhatjuk, hogy e fiataloknak, javarészük alig volt 18—20 esztendős, küzdelme, illegális szervezke­dése, majd itt e tájon vívott harcaik a magyar ellenállás büszke lapjaira valók. Eszmé­letük az akkor! forrongó, két­ségbeesett magyar világban alakult ki. A népi írók, illegá­lis kommunista füzetek, röp­lapok nevelték őket, s minde­nekelőtt a lángba borult vi­lág, s a féltett, lángoktól öve­zett kis haza megcsúfolt álla­pota. Ez a magyar valóság ál­lította őket szembe a hitleriz- mussal és sokszor talán bi­zonytalanul, mai tudásuk szá­mára zavarosan fejtegették nézeteiket azokban az esti, éj­szakai vitákban, ami a társa­ságot összeforrasztotta,' ez igaz. Mégis, tiszta volt a lelki­ismeretük, tiszta volt a szán­dékuk és a cél, amiért szö­vetkeztek, amiért fegyvert fogtak, s vállalták az üldözte­tést, vállalták a halált is. Mi mondjuk a hősi halált, akkor az nékik éjszakai, erdei uta­kon való felderítést jelentett, rettegő, s mégis oly bátor szív­vel vállalt harcot, fárasztó me­netelést, sáros utakat, s hirte­len gonosz halált. Bizony, nem egyszer reménytelen, s árba hulló halált. A győzelem, a „megvirrad míg valaha” tudta nélküli halált. Mi tudjuk már, jóit. tudjuk, hogy áldozatuk, hősi haláluk nem volt hiábavaló. Részük van nékik is abban — a fel­amit egy ember adhat társai­ért, hazájáért. Jó, hogy az életbenmaradot- tak együtt emlékeznek Vá- mosmikoia népével az elcsi­tult harcokra, a hősi halottak­ra, s az eltelt 25 év kemény munkájára, eredményeire. Nem könnyen jutottunk idáig, nehéz, meredek volt az út, té­vedtünk, hibáztunk is, valami olcsó elégedettségre nincs okunk. De jogunk van arra, hogy felemeljük fejünket, ha szembenézünk az elmúlt évti­zedekkel, nem kell gyáván le­sunynunk, vállalhatjuk tette­inket, munkánkat, s harcain­kat is. Nehéz, vallató idő volt, sokszor kegyetlen, de a hitle­rista Európa mocskoló évéiből úgy emeltük ki hazánkat, hogy ma már nem kell szégyenkez­nünk a világ népei előtt, nem vagyunk magárait agy ott,l bár­mikor megzsarolható, meg­alázható nép. öntudata, jó ereje, bátorsága van népünk­nek, nem mondotta hiába Bajcsy-Zsilins'zky: „Legyen a magyar nép gerinces!”, s hogy így lett, így lehetett, abban része volt a halott görgeykstok­nak, s mondjuk meg, része van az élők jó munkájának is. így ünnepelhetjük tiszta szív­vel felszabadulásunk évfordu­lóját, így emlékezhetünk ha­lott barátainkra, immár örök­ké fiatal társainkra — fejezte be ünnepi beszédét Ortutcy elvtárs. Ezután Nazarov elvtárs, utá­na Szabellai János, a szlová­kiai lévai járás küldötte kö­szöntötte a 25 éve szabad Vámosmikola népét. A kultúrműsor után a párt és társadalmi szervek képvise­lői a szovjet hősök és a rr.á- gyar partizánok sírjánál elhe­lyezték a kegyelet koszorúit. A déli órákban a községi párt­ház falán emléktáblát leplez­tek le, majd az érdeklődő kö­zönség a Görgey-partizán- zászlóalj anyagából rendezett emlékkiállítást tekintette meg. Szöveg: Suha Foto: Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom