Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-14 / 290. szám

1969. DECEMBER 14., VASÁRNAP PEST HEGYEI kMírkip N. FERRI: A hódítás iskolája J ól ismerek olyan férfiakat, akiknek tökéletes és biz­tos módszereik vannak a nők meghódítására. Néhányan ajándékokkal halmozzák el az imádott nőt, de akadnak, akik kemények és durvák, az­után léteznek olyan férfitár­saink is, akiknek sóhajtozá- saiktól és szerenádjaiktól hangos az utca. Közismert, hogy a férfiak Ötlete, eredetisége a hódítás­ban minden képzeletet felül­múl: általában mindannyiuk- nak kialakult az a különle­ges módszere, amellyel leve­szik lábukról az * olasz nő­ket. Közottük# is kiemelke­dik régi barátom, Pietro Paolo Mattino módszere, aki tudo­mányosan pszichológiai té­nyezőkre építi fel mindig megfontolt szerelmi históriáit. És természetesen minden­kor győztesként hagyja el a szerelmi viadal színhelyét. Vegyünk egy klasszikus Pietro Paolo Mattino törté­netet példaként: a derék és szenvedélyes Pietrónak meg­tetszik egy fekete hajú, ében­fa szemű signorina. Milyen módszert alkalmaz ilyenkor egy szerelmi ügyek­ben járatlan átlagember? Negyvenötösök SZABÓ JÓZSEFNÉ Film SIROKKÓ Jancsó Miklós megalkotta ötödik filmjét — a Szegényle- gények, a Csillagosok, katonák, a Csend és kiáltás, a Fényes szelek után — a Sirokkót, amelyben a Jancsó-féle film­nyelv tovább él és fejlődik, amely egyetlen egy pillanatra sem téveszthető össze a világ egyetlen rendezőjének forma­nyelvével, amely annyira ere­deti, hogy egyszerre ragadtatja el és egyszerre bosszantja a nézőt. Elragadtatja az embert az a pontos és harmonikus koreo­gráfia, amellyel szereplőit mozgatja, az a szüntelen járás­kelés, feszült • jövés-menés, amely pillanatnyi megállás nélkül diktálja a film kiegyen­súlyozott ritmusát. Elragadtat­ják azok a hallatlanul hosszú, vágásnélküli jelenetek, ame­lyek mindegyike hosszú perce­ken át megszakítatlanul tart — a film összesen, azt hiszem, 12 beállításból tevődik össze — az operatőri mestermunka, amely ilyen „technikaigényes”, fáradságosan művészi munkát követel — Kende János töké­letesen megfelel e jancsói igé­nyeknek — az a puritán szí­nészvezetés, amely minden fe­lesleges mozdulatot, arcjáté­kot, gesztust kitöröl a szerep­lőkből. A környezet — legnagyobb­részt mező és erdő —, amely mindig a jancsói koreográfia fontos és szerves része, ha­sonlóan a ruhadarab jelmezek­hez — itt subáit, kucsmáik, és más felidézhetetlen ruhadara­bok — amelyek a helyszínnel együtt valamifajta örök időt­lenséget kölcsönöznek a cse­lekménynek, az a szöveget nyugodtan nélkülözni tudó szuggesztív képi kifejezésfor­ma, amely tiszta, kipreparált filmműfajt mutat fel, tehát mindez elragadtatja az em­bert De bosszantja is, különösen akkor, ha az ember mindezt annyira tökéletesnek t érzi, hogy unni kezdi. És néhol unja azért is, mert a hosszan tartó jelenetek vonta tóttá teszik a ritmust és a néző figyelme el­lanyhul, az ingerküszöb alá esik. De nemcsak ezért lany­hul a koncentráció, hanem azért is, mert az egyes kép­sorok nem közölnek annyi in­formációt, amennyit időbeni hosszúságuk utón elvárna az ember. > Pedig Jancsó témája ismét megkülönböztetett figyelmet érdemel, mert témája mindig így vagy úgy — a Sirokkóban is — az emberiség, illetve ha­zánk valamilyen sorsforduló­jához kapcsolódik. Megszokott alkotótársa, Hernádi Gyula hasonló című regényéből írta a forgatókönyvet, amely tör­ténelmi tényeken alapszik, ne­vezetesen azon, hogy a horvát fasisztáknak, az usztasáknak a Horthy-kormányzat megen­öregek érzékenyebbek, köny- nyen megbáhtódnak. Egy-egy vélt vagy jogos sérelem miatt sokszor keresték Szabónét: avatkozzon be a szomszédok­kal való cívódásba, a szőlő-, lakás- vagy más ügyükbe. Szabóné ezt a munkáját sze­rette leginkább. Bárkinek a nevét említem, ismeri. — Tóth Pali bácsi? Otthon­ban él. — Anna néni? Meghalt sze­gény. — Józsi bácsi? Nehéz termé­szetű volt. Megcsendesedett... — Hunya bácsiról nemrégen írt a Tükör. Amikor életéről kérdezem, dátumokat sorol. Kommentár nélkül. Anélkül, hogy monda­tai mögé felkiáltójelet tenne,, felhívná a figyelmem egy-egy érdekesebb eseményre, hang­súlyozna bármit is, ami a tör­ténet jelentőségét emelné. Szegények voltak, bőven mesélhetne róla. Csak ennyit mond: — 1929 júliusában szület­tem. Édesapám ugyanaz év de­cemberében halt meg. Segéd­munkás volt. Orbáné vitte el, hirtelen. Édesanyám magára maradt. Mégsem ment férjhez. Anyám nevelőanyjához köl­töztünk Perkátára. Ismét szűkre szabott mon­datok: — Hatéves voltam, amikor árvaházba kerültem. Ott vé­geztem el az elemit és a négy -polgárit. Nem ecseteli az árvaházak rideg életét, nyomorát. — Amikor sűrűsödtek a bombázások, hazavitt az édes­anyám. Tizenöt éves voltam. Mintha csupán ennyi lett volna számára a háború. Mint­ha nem szenvedett volna az éhségtől, a nyomortól, a féle­lemtől. Mintha nem ismerné a bővített mondatot. A felszaba­dulás emlékére sem tárul ki: — 1945-ben férjhez mentem. A férjem rendőr lett. Családja régi munkásmozgalmi család. Apósomat 1919 után két évre ítélték... A pártba? 1945 szep­temberében léptem be. Ne gon­dold — mondja —, hogy nagy elvi döntés után. Tudatlan, képzetlen voltam. Először a MADISZ-ban dolgoztam. A férjem földet osztott, akkor vele jártam. Részt vettem a választások előkészítésében. Érdekes, 1947-ben még nem volt Választójogom, de már be­ültettek a választási bizottság­ba. Ebben az évben kerültünk Budaörsre. Először az fmsz- ben helyezkedtem el... Peregnek a dátumok. Az el­lenforradalomnál kicsit elidő­zünk. Várom, hátha most szí­nesebben ecseteli helytállását, akkori önmagát. Hátha megér­zi, mire vár az újságíró: izgal­masabbá szeretné tenni a portrét. Nincs rá tekintetted: — Nem bántott minket sen­ki. Pedig ismertek a község­ben. Az első napokban még •bejártam a pártbizottságra. Azután nem volt közlekedés, megszűnt a pártbizottság is, otthon maradtam. A férjem szolgálati helyén tartózkodott, napokra eltűnt, azt sem sejtet­tem, mi van vele. Csak no­vember 17-én láttam újra. — Március 8. mintha fordu­lópont lenne az életemben. 1950-ben ezen a napon dolgoz­tam először, a pártbizottságon. 1957-ben ismét ezen a napon kezdtem újra a munkámat a pártbizottságon. Férjem ma is rendőr, őrnagy. Budaörsön ta­nácstag, a közrend- és ifjúság- védelmi »állandó bizottság el­nöke. Nincs éve, hónapja sorsuk­nak, hogy ne a munkával, ne a párttal függne össze. Szabó József né számtalan­szor büszkélkedhetett volna az életével. Ezzel az életrajzzal sok mindent ki lehetett volna verekedni: a mainál szebb, mu- tatósabb lakást, de minden­esetre egészségesebbet, ame­lyet jól elszigeltek a talajvíztől. Nagyobb állásra, magasabb fi­zetésre számíthatott volna.. Ki- verekedhette volna, hogy gye­rekei továbbtanuljanak. Vagy ha azt nem, kényelmesebb, ál­lásba jussanak. Szabóné azon­ban nem verekedésre, kijárás­ra, kérésre született. Félrehú­zódva, hang nélkül dolgozik — és elégedett. Nem tud mégsem egészen észrevétlen maradni. Az első kitüntetést 1955-ben, a máso­dikat-1965-ben kapta. Kétszer volt pártiskolán. 1957-ben munka mellett érettségizett. Most a marxista egyetemre jár. Ha békében hagynák, ott sem szólalna meg. Ha azonban kér­dezik, határozottan, magabiz­tosan felel. Nemcsak tudja a tételeket, ami több: érzi is. Elő­adásai figyelmet követelnek... — ... Marx György könyvét olvasom: Faraday-ről, Gali­leiről, Maxwellről, Einsteinről, Heisenbergről ír... ■ Szeretek hallani Edisonról, Leninről, Marxról, Newtonról, minden­kiről, akik által előbbre ment a világ. Thomas Mann köny­vét lapozom, és ha pihenni kí­vánok, Beethoven Sors szim­fóniáját hallgatom. Galilei, Einstein, Thomas Majin, Beethoven ... Nélkülük nem lenne oly nagy, oly cso­dálatos a világ. De ki, hinné azt, hogy csak általuk, csak velük nőtt naggyá az emberi -' ség? A földön fcok millióan él­nek. Nélkülük a legkiválóbbak, a legtehetségesebbek sem al­kothatnának, élhetnének. Egy közülük szőlőt telepít, más hidat ver, vízcsapot javít, sze­net lapátol a mozdonyba, mert nem mindenütt jár még a Die­sel, van, aki könyvet köt, ta­nít, és egy a milliárd közül nyilvántartó a Pest megyei Pártbizottságon. Szabó József né 1945-ben lé­pett a pártba. Tizenhat esz­tendős volt. 1950 óta a párt­apparátus dolgozója. Negyven éves. Két évtizede ugyanazon a helyen.' Talán nincs még egy munkatársa az apparátusnak, aki annyi emberi sorsot is­merne a megyében, mint ő. Sági Ágnes Sétálni, esetleg moziba hívja a lányt. De Pietro nem ezt teszi — holdfényben ragyo­gó tengerparton a falevelek susogását csak hallgassák a kontárok, afféle ósdi Don Jüanok, ő fényes nappal meg­áll az autóbuszmegállóban a kiszemelt lány előtt és érzel­gős hangon mondja: — Drága kisasszony, enged­je meg, hogy közelebbről megnézzem a ruhácskáját. Oh, istenemre mondom, ilyen csodálatos francia modellt időtlen idők óta nem láttam, pedig a női divatban én ki­váló szakértő vagyok! Mondanunk sem kell, a ru­ha olcsó konfekció, Milánó­ban gyártatták. , A megszólított leányzó el­pirul, az elismerés hallatán és kissé zavartan válaszolja: — Uram, ön kitüntetett megszólításával. ■ Ruháimat mindig magam varrom. Most már helyben vagyunk 111 — gondolja a ravasz Pietro és közelebb lépve foly­tatja:— Érthetetlen, kisasz- szony! Egyszerűen csodála­tos, mint már bátorkodtam kifejteni! Tudja, van ebben a ruhában valami nem min­dennapi. Elegáns, feltűnő, nem is csoda, ha a férfiak és nők megfordulnak ön után az ut­cán! Ezt néhány percnyi hall­gatás követi, majd Pietro újabb lemezsablont helyez a hódítás és kakaskodás tan­anyagából kissé húsos aj­kára: « — Bocsánat, kisasszony, ha már megszólítottam és meg­ismerkedtem önnel, beülhet­nénk valahova, persze, per­sze, ha van számomra né­hány perce, amelyet elrabol­hatok. — Csakis az én számlámra, örömmel, uram! — így a lány. Ekkor újabb sakklepés kö­vetkezik. Pietro Paoio puha­tolózva figyeli a kiszemelt lány minden pillantását, moz­dulatát; biztosnak kelj lennie abban, hogy milyen típusú férfinek áll erősebben ellen a lány: a muzikális, költői lelkületű, gyengéd férfinak, esetleg előnyben részesíti a zord, morcos, kissé durva is­meretleneket. A válasz ugyan­is ettől függ. És lám, hősünk néhány pillanat alatt már döntött is. Hiába, az évtize­des, tökéletes gyakorlat! — Igaza van, kisasszony — mondja tehát Pietro Paolo —, az emberek általában nem is tudják, hogyan kell a höl­gyekkel bánni, hiszen ma már az egyenjogú nő valódi élet- társ, azt hiszem, az elképze­lésem erről már nem érdekli magát. A leányt természetesen ér­■'*' dekli, hogyne érdekelné és nagy kérlelések után tö­mören kifejti a már lázban égő Pietro: — Mindent szívesen elma­gyarázok magának, kisasszony, este a lakásomon. Róma, Via Veronese, 59, magasföldszint 3... És este, a csendes, nyugal­mas legénylakásban, ahol senki sem zavar — ha csak nem tekintjük zaklatásnak a házmestert, a háziasszonyt, az újságost, a porszívóügynököt —, Pietro kever két eredeti i Pietro Paolo Mattino-féle kok- i télt, bekapcsolja a hangulat- i világítást (a fene egye meg, ez: a lámpa még mindig ráz!), ai lány mellé ül, akinek még a i nevét sem tudja és halk mu- • zsikaszó mellett megkezdi j előadását, hogyan képzeli el a ! női egyenjogúságot... (Fordította: Révész Mária) : 'SSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS \ Az első csillagos katona 0944, András-napJ Amikor a holtak még meg se merevedtek a, rettegések éjszakáján zörgetett: a félelemből asztalra tett párolgó leves felett oly áhítattal vetett jobbról-balra keresztet, mint tűnt korok orosz ikonjain a szente k A rettegések éjszakáján amikor a holtak még meg se merevedtek Németh Géza ^ Nem cikkeztek róla újságok, ^ és fényképét sem látták sehol. ^ Mióta ismerem, haját .mindig ^ egyszerűen kontyba fogja, ru- & hája dísztelen, beszélni ritkán 5; hallottam. § § Kérdeztem valakit, aki húsz ^ esztendeje dolgozik vele, mi- lyen ember Szabóné? ^ — Rendes, szorgalmas — & válaszolta készségesen, s § — De mégis, milyen? — fag­& gattam. * Széttárta a karját: ^ — Rendes, szorgalmas, hű­S séges — ismételte. ^ — Meséljen róla valami ér­S dekeset, emlékezeteset. S !; — Azt tudom csak, hogy so­$ ha nem hallottam róla szóbe- 5 szédet. Azt is tudom, hogy Sza- ^ bóné még soha senkinek' nem § panaszkodott saját bajáról. ^ Két gyereke van, a fia a me- ^ gyében dolgozik, elektroműsze- S rész. a lánya virágkötő Pesten $ valamelyik virágüzletben. Nem 5 hiszem, hogy ebben az épület- $ ben bárki is sejtené, volt-e ^ Szabónénak gondja, nehéz per- j ce gyerekei nevelése közben, 5 mikor, melyik volt beteg, vagy ( voltak-e egyáltalán betegek, 2 J Ugyanezt mondta egy má- J sik és később a harmadik ; munkatársa is: 5 5 — Csendben, visszahúzódva j dolgozik. $ Huszadik esztendeje jár be ; a Pest megyei Pártbizottságra ! Budaörsről. Dolgozott a mező- J, gazdasági osztályon, majd a ; pártbizottság egyik titkára i mellett, volt titkári, később ! fegyelmi referens; megbízták: ! foglalkozzon a régi párttagok [problémáival; az ellenforrada- i lom után a káderosztályra he- ! lyezték. Ma a nyilvántartást ! vezeti. s ; 1950 óta egyetlen munkahe­jlyen! Körülötte jöttek-mentek ! a munkatársak. Sokan előlép- ! tek, más állásba kerültek, vol­> tak, akiket gazdasági munkára | küldtek — ő mariit. Nem kí- ! vánt. elmenni. Amit rábíztak, ; azt végezte szeretettel. ; Szabóné körül nemcsak a ! munkatársak • változtak. Meg- ! változott az egész megye is. SAkkor, amikor a pártbizottság [alkalmazottja lett, a megye la- ! kossága még a hétszázezret [sem érte el. Ma 890 ezer! Az ; iparban 59 ezren dolgoztak, ma (192 ezren! 1821 osztályterem ; volt csupán az általános isko- ! Iákban. Ma két és fél ezer. Ab- j ban az esztendőben alakultak ja tanácsok. Azóta négyszer vá- ! lasztottunk... > Azóta épült fel a Dunai Ce- >ment- és Mészmű, a Duna- : menti Hőerőmű és a Dunai ! Kőolajipari Vállalat... Akkor ! még alig volt termelőszövetke- j zet a megyében, ma a nagyüze- !mi mezőgazdaság az uralkodó. > Ki hinné el Szabó Józsefné- i nek, hogy ebben cáak annyi i szerepe lenne: akkor huszon- jegy éves fiatalasszony volt, ! mára pedig negyvenévessé ; érett? Egyetlen élményéről sem : beszél. Hallgat azokról, akik i hálásak neki, mert segítségével : felemelték a nyugdíjukat. Te- ; lefonált, levelezett, hogy legyen ; a veteránoknak tüzelőjük és le­veri, aki gondjukat viselje. Az gedte, hogy hazánkban tartsa-! nak fent terrorlegények ré-! szére kiképzőtábort, Janka-! pusztán. Itt képezték ki azo-i kát a merénylőket is, akik; meggyilkolták II. Sándor ju-; goszláv cárt és Barthou fran-; cia külügyminisztert. A film az usztasák kiképző-i séről szól, illetve egy nagy fel-; adatra felkészítendő terroris- j ta, Marko Lázár megdolgozó- ■ sáról. Markót minden eszköz-; zel, a legagyafúrtabb és a leg-; megdöbbentőbb módon félem-! lítik meg, szinte az őrületbe! kergetik. Már társaiban sem! bízik, csőre töltött pisztollyal: jár-kél, mint a sebzett vad.: Ahhoz, hogy a majdani párán-; csőt mindenképpen teljesítse,; engedelmes eszközzé kell, hogy; váljon. Ha valaki fél, engedel-; messé válik. A fasiszta ember-! típus kialakításának termé-! szetrajza pőrére vetkőztetve! áll előttünk, elszömyít, vissza-! riaszt. A szereplők valószínűleg ; emberfeletti munkával idő-; múltak az elszemélytelenítő: stílushoz. A színészi játék Jan-! cső filmjeiben más minőségű-! vé válik — ezért csak soroljuk ; fel a színészeket: Jacques\ Charrier, Marina Vlady — a! film francia—magyar kopro- [ dukció — Éva Swann, Búj tor; István, Madaras József, Rozák\ András. , ! Berkovits György !

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom