Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-23 / 272. szám

8

PE SI

tIECYEI

<J£trhtp

1969. NOVEMBER 23., VASARNAP

CSLRKA ISTVÁN:

Pesti

vasárnap

Y asárnap délután, amikor a kasszagépek

' monoton zörgéssel elkezdik ontani a tiketteket (tétjegyeket) hat-nyolcezer ember nyüzsög a budapesti galopp-pályán. Szívet- lelket gyünyörködtető látvány ez a hatalmas pálya. A zöld gyep, az egyenletesen, szépen nyírt zöld sövények ,a tér üde tágassága és a nagytribün ódon fensége jókedvet, derűt és optimizmust lop még annak az embernek a szívébe is, akiknek a verseny nem izgalmas. Egy-egy ünnepi alkalomra igen előkelő társaság gyűlik össze a lelátón. A Magyar Der- bynek például állandó vendége a mindenkori angol követ. Igaz, hogy sokat vesztett az idők folyamán társadalmi jelentőségéből a galopp, de hívei joggal bízhatnak benne, hogy ezt az elvesztett tekintélyt a már apaméni szolgálatot teljesítő Imperial révén, és az Im- periáléhoz hasonló képességű lovak tenyésztése révén (még nincsenek ilyen lovaink, csak a lehetőségünk van meg, hogy ilyeneket tenyésszünk) előbb-utóbb visszaszerezze. Azjért a galopp már most is esemény.

Egy-egy vasárnap délután tíz futamot tartanak. A fogadók, a játékpsok részéről minden futamot, illetve minden fogadást gondos tanulmányozás előz meg. A fogadó, kezében a már otthon is gondosan áttanulmányozott és kellően kipreparált programmal ülve vagy állva mélyen gondolkodik; alaposan szemügyre veszi a lovát, nézi kondícióját, megnézi, hogy nem izzad-e (ha izzad, az rossz jel, akkor a ló ideges, gyenge, nem igen nyer, persze, ez sem törvény) és mindenekelőtt fülel: mit mondanak a bennfentesek, a jól értesültek, az „okosok”. Melyik lóban bíznak az istállói körök. Sok fogadónál ez döntő szempont, de a gyakorlati jelentősége elég csekély: a versenyzés és a fogadás legdöntőbb tényezője mindmáig a szerencse és ez így van rendjén, ez teszi széppé, nyílttá és érdekessé a küzdelmet. A ló és lovas küzdelmét az elsőségért éppen úgy, mint a fogadó elszánt küzdelmét a nyereségért, a fogadói dicsőségért. Mert ilyen is van. Egy-egy befutó eltalálása nemcsak anyagi fellendülés, hanem erkölcsi siker is a fogadónak.

S amíg a fogadók így tépelődnek a versenyzés dolgozói, az idomárok és a zsokék a jártatóban készülnek a versenyre. Az idomár, a mester* pontos lovaglási utasítást ad a zsokénak, megbeszéli vele a követendő taktikát. A lovak körbejárnak a jártatóban, az idomár még egyszer megigazítja a szerelést és aztán a lovak kigaloppoznak a starthoz.

P zután a dolog mechanikus része követ- kezik: a fogadó a kasszához sétál, zsebébe nyúl, van aki jó mélyen belenyúl és megjátssza elképzeléseit. A legkisebb címletű tikett kétforintos, a legnagyobb ötven- forintos és mindegyikből annyit vesz a fogadó és annyifélét, amennyit akar. Persze, az értékek relatívak. A kispénzű embernek a kettő-öt-tízforintos tét éppen olyan fontos, drámai, esetleg létkérdés, mint a másiknak a nehéz százasok, és a szerencse, amint ez köztudomású, vak.

Eltelik egy negyedóra, aztán az indító megadja a jelt a lovasoknak a felállásra, megszólal a gong és a fogadásokat be keli fejezni, mert elkezdődött a verseny.

A hatalmas pályán a futás első szakaszát csak távcsővel lehet látni és a fogadónál, aki ad is magára valamit, van is távcső. Ö elejétől végig látja a drámát. Mert ekkor valóban dráma kezdődik el.

Az izgalomnak fokozatai vannak. Amikor a lovak befordulnak a célegyenesbe, akkor a legnagyobb az izgalom. A célegyenes a pesti pályán nyolcszáz méter hosszú, s ezt a lovak, versenyben általában negyvenhat-negyven- nyolc másodperc alatt teszik meg. Ez a majdnem percnyi idő, drámai fordulatokkal teljes. Van, akit igazol ez a perc, és van, akit porig aláz.

Egy ló mindig győz, és a fogadók egy része mindig nyer. „Hát, fezt behúztam”, mondja a boldog nyertes, szaknyelven, és a győztes zsokénak és idomárnak pedig a kollégák gratulálnak. Aztán kezdődik elölről, s tart egészen alkonyaiig. Amikor az utolsó futa- taot is lefutották, az utolsó nyereményeket is kifizették, kiürül a pálya, s a földön csak az eldobott tikettek ezrei hevernek. Ezernyi vágy, remény és ezernyi csalódás. A fogadósereget különvillamosok és autóbuszok várják odakint a kapu előtt, és a fogadókat elnyeli a város.

A fogadó visszavedlik egyszerű honpolgárrá, hétfőn reggel munkába áll, hogy megkeresse a „rávalót”. Mert nagyon szép pesti sport ez, remek szórakozás, de megélni nem lehet belőle.

LEV LOGINOV:

TEKINTÉLYES TASKS

TANULMÁNY

I

Nyávoghat-e egy férj az ágy alatt?

Én ugyan egy nagy marhaságnak tartom, hogy valaki pont az ágy alatt nyávogjon, amikor van háztető is, de a jog és a szabadság mindenekelőtt: aki nyávogni akar, sú nyávoghasson! Akár az ágy alatt is!

Kár, hogy nem férek a re- kamié alá...

Gyurkó Géza

hát mindnyájan úgy tettek, mintha semmi sem történt volna: papírjaikba bújtak, s még csak véletlenül sem néztek rám. Egyedül Ivanov, a közgazdász jegyezte meg táskámról, nem éppen őszintén, hogy „csodálatos”, s meg is kérdezte, mennyibe került.

Eltelt néhány nap. Egy reggel aztán Nyiikoláj Szerge- jevics, az irodafőnök kért, menjek vele a szobájába. (Meg kell jegyezni, ez volt az első eset, hogy magához hívott...)

„Már kezdődik!” — csillant föl a szerpem és büszkén követtem főnökömet

— Foglaljon helyet, Pjotr Ivanovics — mutatott a székre. — Hogy érzi magát? És kedves felesége?

— Köszönöm az érdeklődést, én és a feleségem is ragyogóan érezzük magunkat.

— Hát ez pompás — örült a főnököm és szerfölött kedvesen nézett rám.

Úgy véltem, itt a legmegfe(Kertész László rajza)

lelőbb pillanat hogy összeba. rátkozzam a vezetőmmel.

— És az ön nagyrabecsült, kedves neje őnagysága hogy érzi magát? — kérdeztem nyájasan, miközben egymásra raktam a lábamat

— Hát éppen arról van szó, hogy egy kicsit gyengélkedik. Nekem pedig annyi a munkám ... Hiszen ön is tudja. Nagyon nehéz helyzetben vagyok.

— Megértem önt, Nyikcúáj Szergejevics és terheinek egy részét készséggel vállalom, mert hivatalunk sikereit mindig saját sikereimnek is tekintettem.

— Nagyon örülök, hogy nem kellett csalódnom önben.

Hej, ha ezt hallották volna munkatársainj! Hármójukat a frász tömé, a többiek sárga- sáiglba esnének az irigységtől..,'

Kényelmesebben helyezkedtem el székemen, miközben . Nyikoláj Szergejevics a páncélszekrényhez ment. Ebben őrzi a legtitkosabb iratokat!

< — Rendkívül fontos érte*

^ kéziét lesz ma a miniszteri um- ^ ban: vállalatunk jövőjét el- ^ döntő kérdések szerepelnek ^napirenden. Ilyen tanácskozásáról lehetetlen hiányozni válla- fiatunk képviselőjének.

^ Fölkeltem. Micsoda megbí- ^ zatás!

^ — önnél van az aktatáskába? — kérdezte Nyikoláj Szer- ^ gejevics és tovább kutatott a & páncélszekrényben.

^ „Tehát csakugyan megtört 3 bég” — villant át az agyamon Sés határozottan rábólintottam,

^ — És van benne egy kis

I szabad hely?

$ — Teljesen üres a táskám,

I Nyikoláj Szergejevics!

I — Csakugyan? Hát ez cső- S dálatos! Nézze, itt van egy í tyúk. Az enyém. Kérem, fá. áradjon el vele a feleségemhez,

^ Mert ugye, kényelmetlen tón- ^ ne egy tyúkkal a hónom alatt § menni a minisztériumba.

$ Helyette én fogtam a hó- § nőm alá a tyúkot, visszamen- §tem a szobámba. Minden kol- ^ léga láthatta, amint belegyö- ^ möszöltem abba a szép táská- ha. s

$ Ennek már több mint e^y ^ hónapja. De Nyikoláj Szerge- ^ jevics felesége még mindig gyengélkedik...

EBKESERVEK

A témát illető nagy figyelemmel, s objektív helyzetemből adódó hozzáértéssel olvastam ama hírecskét, miszerint egy amerikai város bírósága előtt az a fogas kérdés áll: nyávoghat-e egy férj az ágy alatt, vagy sem. Az egész dolgot, meglehetősen felületes lélekkel el lehetne intézni egy fölényes kézlegyintéssel is. Utóvégre — és ez tény — van bőven gondunk és tennivalónk, akad néhány olyan probléma a világban, amelynek megoldása legalábbis sürgetőbbnek tűnhetne, mint annak eldöntése, hogy nyávoghat-e egy férj az ágy alatt?

Ám helytelenül cselekednénk, ha így tennénk. Az élet nem tűri el, hogy kis és nagy dolgokra osszuk be szapora történeteit: ami ma kis dolognak tűnhet, az holnap az emberiség sorskérdésévé válhat Illő komolyságot, nagy figyelmet és együttérzést kíván tehát e fogas kérdés eldöntése nemcsak az amerikai bíróság számára, de mindazoknak számára is, akik nem hajlandók hányaveti módon figyelmen kívül hagyni az első pillanatra kis ügynek tekinthető emberi problémákat.

A kérdés tehát az: szabad-e egy férjnek az ágy alatt nyávognia?

Nézzük meg közelebbről magát a kérdést, annak locá- lis, judicális vonatkozásait egyaránt. Tudniillik nem arról van szó, hogy egy férjnek szabad-e nyávogni, mert erre könnyű lenne akár igennel, akár nemmel válaszolni. A probléma ott kezdődik, hogy egy férjnek az ágy alatt sza- bad-e nyávognia? Másodszor: nem az a probléma, hogy egy férjnek szabad-e mondjuk röfögnie, ugatnia, kukorékolnia, bégetnie, nyihognia, fütyülnie, énekelnie, szavalnia az ágy alatt, hanem, hogy egy férjnek nyávognia szabad-e az ágy alatt?

’{SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSJIrSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSYSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSfSSSSSSSSXSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSfSSSSSSfSffSSSSfSr

hogy a telepvezető az iroda mögött győzködik a vevővel, akkor már tisztában vagyok a dolgokkal.

Itt váratlanul felhorkant.

— A gazdámra is ezért vagyok dühös — csapott farkával a bódé felé mérgesen —■, mert ő még az angol koronázási ékszereket is kiengedné a kapun, ócskavas gyanánt, ha az a vásárlási cédulára akként van felvezetve.

Dühtől reszketve vicsorogta:

— Ez a baja a gazdámnak! A gyagyásságig érő áhitat, ahogy a nyomtatott betűvel ellátott, bélyegzővel hitelesített papírt kezébe veszi. Mert a papír mögött sosem az embert nézi, hanem a pecsétnyomó bélyegzőt. Még ide, ebbe a városba is azért költöztünk be, mert nem tudott belenyugodni abba, hogy a szövetkezetben hasonszőrű ember dirigál. Soha be nem állt a szája, mindig csak azt dünnyögte: Kucu Jóskának hajtsak én fejet? Akivel együtt tapostuk az uraság tarlóját? Dehát ki az a Kucz Jóska? Hogy téesz-elnök lettl Hát aztán!

Szinte sajnálkozva ingatti meg kócos fejét,

— Ezért beköltözhettünk e városba. Az egykori kenyerespajtást nem volt hajlandó elfogadni vezetőnek, mert hál milyen vezető az, akinek c múltja az ő múltjával, a cselédmúlttal azonos? Inkább kalapot ennek a széllelbélelí telepvezetőnek, holott ez csak ütődött falusinak tekinti őt.

Megcsihadva fektette fejét két mellső lábára. Fakón fény_ lő szeme megtörtén réved el a garmadákba rakott lim-lomok felett, ami azt jelezte: a tájékoztatást befejezte.

Püspöki Mihály

sőlábát eltűnődve —, az a csőszködésünk is csak amolyan csőszködés volt már. A valamikorihoz képest.

* Indulatosan villant meg

J a szeme. — Mondja uram, ki az a máriás lacibe- tyár manapság, aki egy zsák csöveskukoricát hazacipel a hátán a határból? Ahogy azt valamikor tették, vállalva még a cipekedés mellett azt a rizikót is, hogy rajtakapják, szégyenbe kergetik. Mert így volt az régen. A Bundás nagybátyám sokat mesélte: nem múlt el éjszaka, hogy négy-öt tolvajt ne ugrasztottak volna meg a kukoricásokból.

Kicsinylően fintorgatta meg feketén fénylő orrát.

— Ma már minden másként van — morogta. — Még a lopásban is azt tartják szem előtt a tolvajok, hogy miképpen lehet kicsi munkával sok forintot összelapátolni. Mint ahogy ezen a telepen is csinálják: behozzák az árut ócskavasként, kiviszik az árut haszonvasként, miközben az áru bemutatkozik a kedves vevőnek — a baksis is ilyenkor cserél helyet —, hogy reményteljes portéka ő, mert némi javítással használható motor lesz, szerszám avagy alkatrész, mármint aminek kimunkálták annak idején a gyárban.

Megdöbbenve meredtem a pulira.

— Kételkedik? — vinnyogta. — Ámbár — vakarta meg fületövét a jobb hátsólábával —, meghökkenése érthető. Hiszen a könyvelés rendben van. Hogy a mellékes mégis hogyan bújik elő és tűnik el nyomtalanul? Pofonegyszerű az kérem. Amikor azt látom,

S p OVtk reggel az ocskavas- \ J-j telep elölt ácsorogtam. S ^ míg vártam az autóbuszt, ad- X dig föltekintettem a telep X hivatali rangját öregbítő ka- ^ puhádéra, ahol a telepőr a X kutyájával silbakolt.

X Nagyon kivénhedt jószág- ^ nak ítéltem a csupa kócszőr- \ zetű pulit. Ugyanis guban- X cos, pamatokba rojtozódott ^ szőrzetében annyi volt már ^ az ősz szál, hogy a megítélés- ^ ben tévedni nem lehetett. És ^ irgalmatlan rossz bőrben is ^ volt. Mint amikor egy szerve- ^ zet az elaggás állapotában ^ van már. Amikor már nem ^ tudja kellően értékesíteni a í; táplálékot; fogatlan, elhasz- ^ nálódott az emésztő berende- ^ zés, csak nyámmog s a fa- ^ kőn fénylő szemek az öreg- X ség kínjairól vallanak, beszé- X desen. \

X Az eb, mintha csak meg- X érezte volna vallató szándé- ^ komat, elmélázva tekintett fel X rám.

^ — Igen — ingatta meg

^ lógó fülét bánatosan —, én ^ már csak a tovatűnt ifjúsá- ^ gomat siratom. Amikor még I deli termettel, le nem gyűr- ^ he tő gerjedelmekkel lófrál- S tam a jószagú májusi éj- ^ szakákban. S amerre ellohol- X tam, szerelemre éhes ku- ^ tyuskák csaholtak utánam, I epekedve.

I Pillanatra elfordította te- ^ kintetét, majd fájdalmas ' ^ vakkantással folytatta.

I — öregségünkre beköltöz- ■ I tünk ide a városba — bic- !i! centett a gazdája felé. — És % ideszegődtünk erre az isten§ — Peti. — szólt rám asz- ^szonyom. — Micsoda név! ^Mennyivel ércesebben zeng: ^ Péter! így hívták Nagy Pé- íj tér cárt is. A nép istenként íj imádta! Te pedig, Peti, amun- •j kahelyeden egy tapodtat sem íj jutottál előbbre. Éppen ezért S úgy döntöttem, hogy veszek S neked egy aktatáskát. Olyan Sí szép nagy sárgát, mint egy ^ érett dinnye. Egy ilyen táska § tekintélyt ad az embernek, ij tiszteletet ébreszt, íj Nejem szentbeszédét kivéte- >jj lesen nagy figyelemmel hallej giattam, mert igazat szólt: az § utóbbi időben tényleg rám jár a rúd. Nem választanak már Sj be az elnökségekbe, felelős ki- küldetésre sem jelölnek, s ^szinte borravalót adnak pré- ^ mium címén. Elérkezett hát a jj tettek ideje, jól érti ezt a fe- S leségem. Aktatáskával kell S> kezdeni. Szép, tekintélyes tás- ^ kával.

^ Bizony, nyugtalan voltam, s ^izgultam is egy kicsit, amidkor először mentem munkába fca pompásan nyikorgó új tás- g kával.

^ Mindazonáltal hanyagul az ^ asztalra dobtam, s azon vol-i ^ tam, hogy a lehető legtermé- § szelesebben viselkedjem. így 5

verte telepre. Persze, azt hitte a gazdám, hogy a városi élet a teteje mindennek: letölti a szolgálati időit, megkapja érte a fixfizetést, s nem kalapol senkinek. Pedig, hajaj!...

Határozott érzésem volt, hogy a pulinak nincs ínyére a városi szolgálat. Legalábbis úgy tetszett: útálkozva néz olykor az őrizetükre bízott ócskavasgarmadákra.

— Most aztán itt ücsörgünk a gazdámmal, vigyázzuk a sok kacatot és gyötör bennünket az unalom; a gazdám szortyogtatja a pipát, én bolhászkodom, miközben olyanokat sóhajtunk, hogy a közelben levő vasúti bak- ter mindig abban a hiszem- ben van: disznai kidöntötték az ólajtót.

Ismét elmélázva kalandozott vissza a múltba.

— Micsoda pazar életünk is volt akkoriban, amikor a gazdám még mezőőr volt a görbeéri határban! Mi vigyáztuk a dinnyét, a szőlőt, a kukoricát, mindazt, ami a földeken található. S minket illetett meg az elsőbbség mindenben.

A múltra visszagondolva, végignyalogatta kétoldalt a szájaszélét.

— A gazdám oly fölséges paprikáskrumplikat sikeritett estebédekre, hogy a tányéromat háromszor is kinyaltam.

Szomorúságtól tükröződő szemmel nézett fel rám ismét.

— Az is elmúlt. Mint ahogy minden elmúlik egyszer. Ámbár — emelte meg jobb mellMár ez a megkötöttség is méltó arra, hogy a finomságok és a megkülönböztetések iránt érdeklődő elmékben felkeltse a kíváncsiságot. Hátha még azt is hozzávesszük, hogy a probléma nem úgy vetődik fel, miszerint egy férfinek szabad-e nyávognia az ágy alatt, hanem úgy, hogy egy férjnek szabad-e. E különbség csak az első pillanatban tűnhet árnyalatinak. Valójában sokkal mélyebb ügyről van itt szó: a férjjé lett férfi jogai merülnek fel. Mert ki vonja azt kétségbe, hogy egy agglegény nyávoghat-e az ágy alatt?

Senki!

Az agglegénynek, a még nem férjnek, a férfinek, mindent szabad. Szabadságának korlátozott volta, illetőleg ama rádöbbenés, hogy szabadságában korlátozva lehet egy férfi, lám az csak akkor merül fel — ha férj lett belőle. A biróság előtt tehát voltaképpen nem is az a tény áll, hogy nyávoghat-e, vagy sem egy férj, az ágy alatt, hanem ez: van-e joga általában egy férjnek avagy nincs. Mert ha egy férj még ilyen ügyben, mint ez az ágy alatti nyávogás, a bíróság elé kerülhet, akár mint fel-, akái mint alperes, ez csak azi tanúsítja, hogy a férjek jogai oly mérvű csorbulás! szenvedtek, amelyet még a: ágy alatt sem lehet kibírni

Hát még az ágy felett!

Izgatottan várom a híreket az amerikai bíróság döntését illetően, s optimista lévén, bízom benne, hogy £ döntés olyan lesz, amely egy. szer s mindenkorra elveszi 1 feleségek kedvét attól, hogj férjüknek megtilthassák, hogj ott nyávogjanak, ahol akarnak. örülök, hogy a magyai sajtó e hír tényszerű és tár gyilagos közlésével hozzáse. gített egy ily izgalmas kér dés feletti töprengéshez.