Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-02 / 255. szám

et st W £<•»*' 1969. NOVEMBER 2., VASÁRNAP Jó, nem bánom édes Mari­kám, ha annyira érdekel az ügy, hajlandó vagyok elmon­dani. De ígérd meg, nem adod tovább, úgyis annyit sustorog- nak az irodában, nem beszélve a kandi pillantásokról, finto­rokról, amit akarva-akaratla- nul is észrevesz az ember. Különben helyezd magad ké­nyelembe, azonnal kész a fe­kete, közben jól elbeszélge. tünk, most ráérek, tudod, hogy Pista, a férjem, délutá- nos műszakba jár. Szegény fe­je tenger sok a munkája, va­lami exportdologgal bajlód­nak, mióta csoportvezető a gyárban, megkétszereződött a munkája. De azt hiszem, fe­lesleges is erről beszélni, te magad is a gyárba jársz, szó­val ideges a drágám, mégnem heverte ki az igen tisztelt fő­nököm Don Juan-i mesterke­déseit, Viszont az a fontos, hogy sikeresen lezártuk az ügyet, csend van és békesség ■— ahogy mondani szokás. Tessék, kész a kávé, egy cu­korral kéred? Nagyszerű. Én is így szeretem, így érzem az aromáját, apropó, csinos vagy ebben a zöldbama kosztüm­ben. Persze, megjött az ősz, nekem is a huszonötödik. A jövő hónapban töltöm be a huszonötödik évemet. Látod, mennyire rohan az idő. Né­hány éve még együtt ültünk a gimiben, emlékszel Deák ta­nár úrra? Ábrándosnak ne­veztük, nagyszerű pofa volt. Ne tagadd, te is beleestél, mindannyian pirultunk, ami­kor belépett az osztályba. Pe­dig nem volt Apolló, sovány, vékonypénzű, kis ember, ha­nem az irodalomról tudott be­szélni. Byron szonettjeivel egyenesen remekelt... Látod, hogy telik az idő! És mégis, mintha tegnap lett volna mindez, na, de marad­junk a mánál. Jó volt a feke­te? Ne dicsérj, egy ügyes házi­asszonynak érteni kell hozzá. A jó fekete már éppen úgy hoz­zátartozik a házasélethez, mint a veszekedés. Szórni, hol is kezdjem? Várj, talán ott, hogy két éve dolgozom az irodán. Amikor odakerültem, még az öreg Tá- jogi főnökösködött. Idős, zsémbeskedő vén ember, de hihetetlenül sokat dolgozott. Kevés beszéd, sok tett, ez volt a szavajárása. Egy év múlva nyugdíjba ment, akkor jött ő, szeretett mai főnököm. Éppen ellentéte az öregnek, ha jsssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssssrssssssss/sssssssssssssss/ss/sssssssssss^ | Két kávé | | - egy történet... | VmsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssA beszélni kezdett, se vége, se hossza, megrészegült a saját hangjától. Ismerte a pletyká­kat, mindenkire tudott vala­mit mondani. Ma sem értem, honnan szerezte az informá­cióit, tény, azt is tudta, mikor voltam a piacon bevásárolni, s hol szórakoztunk a férjem­mel szombat este. Kérsz még egy feketét? Majd később? Jó. Szóval először im­ponált mindannyiunknak ez a bőbeszédűség — éppen mert az öreg más volt, hanqm ké­sőbb már untuk, különösen, hogy a bőséges dumája mel­lett a keze sem maradt nyug­ton. Először Verával kezdett, hozzádörgölődött, meg-meg- fogta a kezét, jósolt a tenyér­vonalakból — persze, blöff volt —, röviden, okot keresett a tapenolásra. Hogy mennyire jutott Veránál, nem tudom, akkoriban költöztünk, renge­teg bajunk volt, örültem ha rendesen elvégeztem a mun­kám. Később Juci került a jó- solgatás útvesztőjébe. Tudod, az a hirtelenszőke molett leányzó, különben csinos, ha­sonlít hozzád. Valaki látta is őket együtt a Pálma presszó­ban, szokás szerint szeretett főnökünk jántatta a száját, azt mondják, szegény Juci már bó­dult volt a rengeteg beszédtől. Várj egy pillanatig, előké­szítem a kávét... így ni. Hol is tartottam? Ja, Jucinál! Per­sze, nem ő az érdekes, légy egy kis türelemmel. Szóval Juci után én lettem a soros. Most kezdődött három hónapja. Ó az ilyesmit hamar észreveszi az ember, néhány félreérthe­tetlenül kétes mondattal kez­dődik, azután jön a kandúr- szerű dörgölőzés, s végül he­tek múlva a nyílt, egyenes ro­ham: vagy az enyém lesz, vagy... Érted? Alig akadasz- szony — hacsak nem valami isten csúfja —, hogy ne ke­rüljön ilyenfajta szituációba. Ilyenkor vagy elbukik, vagy tűr és szenved, ha olyan a fő­nöke. Mert ott van például az Ancsa főnöke. Az is próbálko­zott, de miután Ancsa meg­mondta kerek-perec, hogy sze­reti a férjét, és evezzen más vizekre, azóta a legtisztelet- teljesebben viselkedik vele, nem úgy, mint... Szóval, múltak a hetek, és gondolhatod: egyre pokolibb lett a helyzetem. Csak duru­zsolt a fülembe, hogy meny­nyire szeret, és hajlandó el­válni, és engedjem meg, hogy egyszer felkeressen a lakáso­mon. Mondtam neki: menjen a fenébe, Pistával szerelmi házasságot kötöttünk, ha ál­landóan molesztál, megyék a vezérigazgatóhoz. Azt felelte: csak menjek, letagad mindent, neki jobban hisznek ... No, nézd, forr a kávé, légy szíves, húzd ki a vezetéket, így, köszönöm... Tudod, gon­dolkoztam: két éve dolgozom itt, aránylag jó a beosztásom, valahogy ki kellene evickélni ebből a kátyúból, de hogyan? Végül is mit tehettem mást, szóltam a férjemnek, Pistá­nak. Képzelheted, mennyire felbőszült. Ki akarta hajítani az irodából, egész éjszaka be­széltem: hagyja, más megol­dást kell keresnünk. Tessék, egy cukorral. Ez is finom, ugye? Nos, hát folyta­tom. Három-négy napig tör­tük a fejünket, végre sikerült kiagyalnom a következőt: szinleg beleegyezem, hogy sze­retett főnököm meglátogasson. Természetesen Pista is otthon lesz, meghúzódik a kis szobá­ban, de ... és itt jön a lényeg. A nagy szobában az asztalon levő virágtartó vázába eldug­juk a magnó mikrofonját. Is­mered Pistát, hobbyja az ezer­mesterkedés, olyan frappán­san helyezte el a mikrofont és a zsinórt, hogy semmit sem lehetett észrevenni. rfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSA VÁCI MIHÁLY: Merre vannak Ki nem talál ellenfelére, az szánalmasabb, mint akit a szerelem nem vett ölére, s erős barát nem bátorít. Ki nem lel ellenséget, annak sorsában nincs égtáj, irány, nem tudja végül — merre vannak társai —, haza sem talál. Annak lelke fonnyadt vitorla, szárny —, s# nem lel emelő szelet, lapos tájakon megy botolva, s nem sújtja égbe meredek. Nem tudja az, kitől forduljon, és ki felé fordítsa arcát. v Hogy valakit szeretni tudjon, — a szívet haragok szoktatják. i AZ EG KEMÉNY KÉKKÉ MOST ALAKUL. HIABA FÉNYLIK MÉG A BRONZ LUGAS, GYÜMÖLCSÖS TÁLAD HIÁBA NEVET. NEM SIR A DOBSZÖ. TORKODBAN LAPUL. BÁR DÉR-CUKROS BOGYÖK UTÁN KUTASS, OLYAN A TÁJ, MINT EGY RÖNTGEN-LELET. Kárpáti Kamii NYITOTT KAPUK ^sssssssssssssss^ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/^ I § 11 I Ilii! ■ II Ml II II S § ' SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSjSs 1. Rákospalotán van egy barátságtalan zöld kerítés. Hatalmas vaskapu zárja szigorúra szárnyait. Néhány lépésre tőle zötyög a sárga villamos. Az utasok naponta elolvassák: „Leánynevelő Otthon”, de maguk között mindannyian csak javítónak hívják. Mennyi legenda, mennyi misztikum lebegi körül egy leányjavító intézetet. A „rossz lányok” általá­ban egy legyintés, valamiféle, kétértelmű megjegyzéssel és napirendre térnek fölötte. Nézzünk egyszer körül, milyen egy ilyen in­tézmény, misztikum és legenda nélkül. Meglepetéseket ígérek az olvasóknak, mint ahogy engem is meglepetés ért már a zord kapuban, amely engedelmesen nyílott ki, amint lenyomtam a kilincsed — Nem zárják a kaput? — kérdeztem a portán. — De, hogyne. Este tíz után — csodálko­zott rám a portás. — Jó helyen járok? Ez itt a Művelődési Minisztérium 4-es számú leányjavító inté­zete, ahová bírósági vagy gyámhatósági ítélet után kerülnek a gyerekek? Ez lenne az a bi­zonyos „zárt intézet”? — Jó helyen jár. Ez a mi intézetünk, amit otthonná szeretnénk varázsolni — mondja Glósz Istvánná igazgatónő. 2. Miért kerülnek ide a gyerekek? Kik a la­kói az intézetnek? — Valamennyien előző életükben, ha ugyan lehet előző életről beszélni 14—18 éves gye­rekek esetén, elkövettek valamilyen kisebb- nagyobb bűncselekményt. Esetleg csavarog­tak. elszöktek a szülői háztól. Ez volt az utolsó lehetőség, hogy megállítsák őket a lej­tőn. Itt minden gyerek egy-egy szerencsére befejezetlen tragédia. Jelentős százalékuk züllött családi körülmények között nőtt fel. Otthonuk az utca. Szórakozásuk az ácsorgás. a bulik, garázdaságok a galerival. Gyakran ittak, mert itatták őket, hamar ismerkedtél meg, s legtöbbjük örömtelenül, a szexuális élettel. Mikor ide kerültek, elvadultan, min­dentől elidegenülve ismerkedtek egy másfajta rendezett élettel. Sokan közülük itt hallották az első kedves szót. Itt kapták az első csinos ruhát, amiért nem kell más ellenszolgálta­tást adniok, mint becsületes helytállást, ta­nulást.-■— Mégis többen elszöktek innen, vajon kik és miért? — Elsősorban az új lányok szöknek. S álta­lában rögtön az első napokban. Mi úgy hív­juk, hogy „szökési pánik” tör rájuk. Beke­rülnek egy közösségbe, ahol mindenki ismer mindenkit. Egyedül ők az idegenek, úgy érzik, nincs más kiút. Alkalmazkodó képes­ségük ilyenkor még minimális és választják azt az egyedüli megoldást: el innen, szökni... szökni...! — Nem nehéz, hisz még a kapukat is nyitva találják... — Hamar megtanultuk, mi pedagógusok, hogy nem nagy siker rácsokkal küzdeni a szökés ellen. Á mi kollektívánk módszerét ezért egészen másként alakítottuk ki. Min­dent megteszünk, hogy a legrövidebb idő alatt érzelmi kapcsolatba kerüljünk az újonc gyerekekkel. Ha eljutottunk odáig hogy megérezzók a védettséget, akkor máris meg­nyertük az első és a döntő csatát. Itt marad­nak, megnyugszanak, elkezdenek számukra szokatlan új életet. Hallatlanul nagy szeretet- igény halmozódik fel a lelkűkben, de sokuk­nál mßg ki sem alakult — éppen életkörül­ményeik miatt — a viszonzás! képesség. Kinézünk az ablakon. A játszóparkban hinták, padok és természetesen sok-sok vi­rág. Felügyelet nélkül sétálgatnak, beszélget­nek, játszanak, olvasnak a lányok. És nevet­nek. Hangosan, felszabadultan, pedig zárt intézetben vannak, hátravetett hajukat lib- benti a szél és összekapaszkodnak ... 3. Három évvel ezelőtt riportot készítettem néhány fiatalkorú lánnyal, akik bűncselek­ményt követtek el. A lányok közül egyik sem volt idősebb 15 évesnél. Beszélgettünk. — Ki volt Kossuth? — Cigaretta. i — Mondj egy magyar írót! Lehorgasztja a fejét, csend. — Mondj egy írót a világon. Csend. — Mondj a Dunán kívül egy magyar fo­lyót. Hol van a Balaton? Hol van Pécs? — Komor szemek. Vonallá húzott szájak. Ben­nük akkor a tragédián kívül mást nem talál­hatott ott emberfia... Az igazgatói irodában öt kislány ül. Azokat hívtuk be, akik épp arra sétáltak. Három közülük az idén már távozik az otthonból, egy kislány esztendeje, hogy itt van, s egy, néhány hete csupán. Az első három arca csupa mosoly, derű. Minden mozdulatuk tudatos. Szoknyájukat kislányos kedvességgel eligazítják. Egy kíváncsian vár. Figyel. S aki nemrég jött, leszegett fejjel, mereven, gyanakvón pislog rám. Vajon mit akarhatok? B. Katalin. Tizennyolc éves. Három évet töltött itt. Hazamehetett volna már, de kérte, hogy megszerezhesse a szakmunkás-bizonyít­ványt. < — Akkor még nem voltam biztos magam­ban. Nem éreztem elég erőt, hogy az életben is vállalni fogom a tanulást. Most már más — mondja, és legyint vidáman. — Tudja, hogy ki vagyok? — Igen, újságíró. — Mikor idehozták, hányszor szökött meg? — Jaj, nem is tudom. Tízszer, tizenötször — és kérdően néz az igazgatónőre. — Mondjon egy magyar költőt. — Radnóti, Arany, Petőfi, Ady, József At­tila ... — A világirodalomból kit ismer? — Most fejeztem be Theodor Dreiser Ame­rikai tragédiáját. Sajnos, az órák alatt is ol­vastam, nem lehetett letenni. Nem lett belőle nagy baj. Szeretem Moliére-t, Tolsztojt, sorol­jam még...? — Zeneszerző? — Erkel, Verdi, Bartók, Kodály ... És a többiek sorolták a festőket, a franciá­kat és a magyarokat és dicsérték Paál László erdőbelsőit és Munkácsy Ásító masát. — Mit értenek szabadság alatt? — Szabadság alatt? — kérdez vissza. — De nehéz megfogalmazni. Talán ha utazhat­nék, először itthon, aztán Párizsba. — Miért pont Párizsba? Mit tud a fran­cia fővárosról? — Ismerem a képről az Eiffel-tornyot, a Champs Elysée-t (jól ejti ki), de engem el­sősorban most a divat érdekelne. A Dior vagy a Chanel divatház új vonalai, mert tet­szik tudni,-én női szabó leszek nemsokára... 4. Itt mindenki tiszta lappal indul. Ami volt. az a múlté. Egymásnak se mesélnek egy szót sem régi cselekedeteikről. Jól tudják, amit tettek, azért felelősek ők maguk is, s meg­tanulják, hogy mi a módja az új életnek. — Hogy kezdődik? — Első a környezet hatása. A társak. Sok­kal keményebben nevelik egymást, mint ahogy mi legszigorúbb pillanatunkban tesz- szük. Gyakran türelmetlenek az új jövevé­nyekkel. Azt szeretnék, ha azonnal olyanná válnának, mint ők. És elfelejtik, hogy három évig járták végig a fejlődésnek ezt a roppant nehéz útját. Reggel, este fürdés tetőtől talpig Eleinte húzódoznak. Aztán valóságos kultuszt csinálnak a tisztaságból. A hálószobákban epedás rekamiék. Színes függönyök és természetesen virág. Az ócska csíkos, viseltes holmik a raktárba kerültek. Csinos ruhákba öltöztetik a lányokat­— Gyakran csak nézik magukat a tükör­ben, alig hisznek a szemüknek — mondja az igazgatónő. — Évente 1400 forintért kapnak ruhát. Nemrég vásároltunk nekik csinos tery- lénszoknyát, modern blúzokkal. Ó, nagy hadi­tanács előz meg egy ilyen vásárlást. — Mind- annyiuk mamája, az igazgatónő, hallgat a gyerekek véleményére. — Sajnos, vannak né- hányan, akik rendszeresen elhagyják a leg-, szebb ruhadarabjaikat is. Ők a visszaesők.* Ilyenkor a többiek rovására kell vásárolnunk újat, mert végtére is ruha nélkül nem jár­hatnak. Nemrég a közösséggel együtt úgy döntöttünk, hogy ők nem kapnak a csinos szoknyákból, blúzokból, járjanak régi csúnya flanellruhában, amíg meg nem változnak. Ennél azt hiszem, leányokról lévén szó, aligha van nagyobb büntetés. .5. Osztályfőnöki órát tart a lányoknál alig- alig idősebb pedagógusnő. Kék köpenyes diáklányok ülnek a padokban. Ha nem tud­nám, hogy javítóintézetben vagyunk, megint csak nyugodtan gondolhatnám, hogy ez egy gimnázium. Keresem az arcokon azt a jelet, ami a legendák szerint megkülönbözteti őket más hasonló korú lányoktól. De nem ta­lálom. Az osztályfőnöki óra témája: k-i hogy töltötte a megérdemelt otthoni szabadságot. — Hogy viselkedtetek otthon? — kérdezi a tanárnő. A legtöbb mamától kaptunk levelet és azt írják, hogy ők elégedettek voltak vele­tek. Büszkék a szomszédok előtt. De jött pa­naszoslevél is. Sajnos, valaki elfelejtette, hogy az órára nézzen, és éjfél lett, mire hazatalált. — A dicséretre kerekre tágultak a szemek, büszkén mosolyogtak. A korholásra valaki elpirult, pedig nevet nem említettek. Dicsérni, dicsérni, dicsérni. Egyik pedagó­giai elve az otthonnak. Visszaadni az emberi önérzetet ezeknek az agyonnyomorgatott gye­rekeknek. Elfelejtetni velük, hogy kik voltak. A bűnüket, hogy megutálják, elforduljanak régi énjüktől. — 'S ehhez a legjobb pedagógia a munka — folytatja az igazgatónő. — A műhelyekben szervezett oktatást szaktanárok vezetik. Hat szakma közül választhatnak a fiatalok. Há­rom év alatt szerezhetnek könyvkötő-okle­velet, két év alatt lehet bárkiből kellő szor­galom és kitartás mellett női szabó, férfi- féhérnemű-készítő, bőrdíszműves, perzsasző­Másnap délután ei is m a j drága Don Jüanunk. Megbe- j szélés szerint három rövidet : csengetett, Pista gyorsan eltűnt : a kis szobában, miután a rá- i dió mögött levő magnót elin- ] dította. Szóval megjött a ked­ves, frissen és elegánsan, ab­ban a hitben, hogy férjem a gyárban van. Leültettem az asztalhoz és ő, nos ha hallot­tál már dumaözönt, hát az kész bolondulás volt. Hogy én vagyok a legszebb, a mellem akár Lollobrigidáé, a lábam Lyz Taylor, a szemem, mint a mennybolt kékje... Hagytam, hadd beszéljen. Sőt igyekeztem minél elmé­lyültebb arcot vágni, megned­vesítettem ajkaimat és egy vé­letlen kézmozdulat által a pongyolám is széjjelnyílt. Nem azért mondom, de majd kiugrott a szeme, és képzeld, a kis huncut arra kért, hogy üljünk a rekamiéra, mert ott kényelmesebb. Persze szabad­koztam, erre elkezdte csókol­gatni a kezem és akkor, igen, * eltaláltad, csendesen bejött S Pista. Nem szólt egy árva szót\ sem — ebben előre megegyez tünk — csak elővette a mag-§ nőt és kezdte visszajátszani az i; ezernyi bókot, a corpus delic- i tit. Mit mondjak. Az az emberi, se holt, se eleven nem volt, ^ sápadozott, mereven a parket-§ tét nézte, azután mint akit ^ puskából lőttek ki, elrohant. § Sejtheted, mi történt ezután. ^ Két hétig betegszabadságon volt. Amikor ismét találkoz- ^ tunk, a világ legudvariasabb ^ hangján köszönt, és bocsána- tot kért. Biztosított, hogy a | munkámmal nagyon elégedett $ és akkor tudod, kissé megsaj-§ náltam. A pofon nagyszerűen sikerült, de akár hiszed, akár t nem, semmit sem használt, Délfelé már Ildikónak csapta a szelet és csodálatos hosszú ^ életet jósolt számára a tenyér- vonalakból. Mondtam is Pistá nak, de csípje meg a liba, a ií lényeg, hogy nekem békét £ hagyjon. És szerencsére békét | is hagy, hanem a magnösza- j lagot még nem kapja vissza. | Száva! ennyi volt. Ne siess, J ha akarod, még főzök kávét. { Nem kérsz? De ahogy mond- § tam, nagyon kérlek, amit el- ^ beszéltem, maradjon kettőnk i között, és még csak véletlenül $ se tégy célzást erről az ügyről § Pista előtt. Jó, jó, bízom ben-*$ ned, üdvözlöm a férjedet, Sán- ^ dort, szervusz, szia! Holdi János *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom