Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-09 / 234. szám
2 1969. OKTÓBER 9., CSÜTÖRTÖK Az új brazil elnök beszéde Jarring megszakítja misszióját Las Vegasban folytatódnak a zavargások Medici tábornok, Brazília új elnöke hivatalosan ugyan csak november közepén váltja le Costa E Silva marsallt, gyakorlatilag azonban már az ország államfőjének tekinthető. Erre utal az is, hogy a 64 éves generális rádió- és televízió- beszédében körvonalazta programját. Beszéde egyelőre tipikusan a katonai diktatúra hangja és ezen a rezsim liberalizálására tett ígéretek égy jottányit sem változnak. A tábornok „szabad sajtót, egyházi és egyetemi életet” ígért, de csak akkor, ha a felsorolt szektorokban az újságírók, papok és egyetemisták „maguk teremtik meg szabadságuk feltételeit”. Vagyis magyarul: ha az elnök biztosítottnak látja, hogy a felsoroltak azt és csak azt mondják, amit ő jónak lát — akkor megszólalhatnak... A beszéd során elhangzottak a többi, ilyenkor már szinAz új brazil államfő: Emilio Garrastazu Medici tábornok. te kötelező elemek is. Medici hangsúlyozta, hogy „nem pályázott” az államfői méltóságra, de „nem is utasíthatta vissza” azt. Elismerte, hogy az országot irányító katonai vezetést „nem lehet teljesen demokratikusnak nevezni”, ugyanakkor elismerő szavakkal emlékezett meg elődje, Costa E Silva munkásságáról, összegezve: a beszéd semmilyen értelemben nem keltett meglepetést. Nemcsak Medici tábornok gondolkodásmódját tükrözi, hanem azt a rendkívül bonyolult helyzetet is, amelyben elhangzott. Az új elnök szem- melláthatólag csak arra vigyázott, hogy egyetlen csoportot se bántson meg és ne is kötelezze el magát valamilyen irányban. Senki sem várhatta — nem is várta —, hogy ebből a beszédből megtudja Medici szándékait. És ha ez valamely csoda folytán meg is történt volna, még mindig ott van az ismeretlen mélységű, de feltétlenül létező szakadék bármelyik új brazil vezető szándékai és lehetőségei között. Medici jött — Gunnar Jarring, az ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottja pedig — legalábbis egye* lőre — megy. Jarring csaknem féléves szünet után, szeptember közepén kísérletezett ismét azzal, hogy közelebb hozza a közel- keleti megegyezést. Erőfeszítései azonban teljesen eredménytelenek maradtak, így visszatér tulajdonképpeni állomáshelyére, Svédország moszkvai nagykövetségére. Küldetésének újabb sikertelensége jól érzékelteti annak a krízisnek a mélységét, amely a közel-keleti hidegháborút immár esztepdők óta melegháborúvá változtatta. Az amerikai kaszinó-fővárosban, Las Vegasban folytatódnak a néger-negyed zavargásai. Eddig legalább ötven sebesülés és száz letartózitatás történt. A Las Vegas-i 'események újra bebizonyítják: illúzió a négerkérdésben gyökeres pozitív fordulatot várni, amíg ,a kabinet Vietnamban, pusztításra költi el az otthon, a gettók felszámolásához égetően szükséges milliárdokat. CSAK RÖVIDEN... A MOSZKVÁBAN tartózkodó Julius Nyerere tanzániai köztársasági elnök megkezdte tárgyalásait a Kremlben Nyi- kolaj Podgornijjal. TÖBB NAPOS tüntetéssorozat kezdődött szerdán Chicagóban a vietnami háború ellen. SPÜHLER svájci külügyminiszter benyújtotta lemondását. IZRAELI légikötelékek szerda hajnalban rakétákkal és gépfegyverekkel támadták A1 Salah helységet az Ammantól mintegy 70 kilométernyire fekvő Irbid városika közelében. DÉL-VIETNAMBAN szerdára virradóra csupán szórványos harci tevékenységre került sor. MEGBÉNULT a forgalom kedden New Yorkban a Wall Streeten, amikor egy szőke hölgy a járdán váratlanul vetkőzni kezdett. Mire a rendőrség a helyszínre érkezett, hogy eloszlassa a bámészkodók tömegét, a nő már meztelenül táncolt az utca közepén. EGY LÖKHAJTÁSOS vadászgép lángra lobbant és lezuhant Oklahoma-City külvárosában. Az első pilóta időben katapultált, a másodpilóta életét vesztette. A lezuhant gép három házat teljesen lerombolt. BRIGHTONBAN megnyílt a brit konzervatív párt 4 napos kongresszusa. Állami gazdasagok, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, MAGÁNOSOK! A Dabasi ElektrofémKtsi egyedi megrendelésre is SZÁLLÍT hálózati feszültségről dolgozó hegesztőtranszformátorokat elektródafogóval, testszoritóval és 2x5 m heg. kábellal 3600 Ft/db áron. EGYÉVI JÓTÁLLÁST VÁLLALUNK. MŰSZAKI ADATOK: Aramfelvétel: 220 V 8 A Pálcaátmérő: 1—4 mm Súlya max.: 27 kg A Budapesti Kőolajipari Gépgyár AZONNAL FELVESZ KÖZPONTI TELEPHELYÉRE 'iám» esztergályos, marós, lakatos, lemezlakatos, ívlánghegesztő, kompresszorkezelő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá raktári kiadókat és férfi segédmunkásokat. A központi telephelyen 44 órás a munkahét, minden második szombat szabad. KULSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre: Kardoskútra, Algyőre, Százhalombattára és Szőnybe felveszünk csőszerelő, központifűtés- szerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyeinken is 44 órás a munkahét, minden szombat szabad. Alföldi munkahelyeinken dekádmunkarend szerint dolgoznak. Ingyenes munkásszállás és olcsó üzemi étkezés van. Bér: megegyezés szerint. A béren kívül még 500 forint külszolgálati átalányt, az alföldi munkahelyeken pedig még külön területi pótlékot is fizetünk. Felvétel esetén megtérítjük az útiköltséget, ezt azonban azoktól, akik a próbaidő alatt kilépnek, visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzést szervezünk. JELENTKEZÉS A VALLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN: BUDAPEST XVIII., GYÖMRÖI UT 79-83., ILLETVE A VIDÉKI MUNKAHELYEK VEZETŐINÉL. Tudósítás Suliiból, testvérmegyénk ünnepségeiről VARSÓ ÉVFORDULÓ Varsóban kedden este a Kultúra és Tudomány Palotájának kongresszusi termében ünnepi nagygyűlést rendeztek a lengyel polgári rendőrség és állambiztonsági szolgálat megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Mieczyslaw Móczár, a LEMP PB póttagja, a KB titkára tolmácsolta a párt központi bizottsága üdvözletét, s méltatta a rendőrség és állambiztonsá- gi szolgálat negyedszázados tevékenységét, majd rámutatott: — A belügyi dolgozókra napjainkban is felelősségteljes feladatok hárulnak. Ezek természetesen más jellegűek, mint a múltban voltak, de a szocializmus ellenségei, hazánk ellenségei gondoskodnak feladatokról. A lengyelellenes diverziós központok — különösen az NSZK-ban működő Szabad Európa rádióállomás — mindent elkövetnek azért, hogy nyugtalanságot keltsenek társadalmunkban. A Szabad Európa munkatársként alkalmazza hazánk minden ellenségét, kezdve a „nemzeti demokratáktól” (reakciós politikai párt a második világháború előtti Lengyelországban — a szerk.) a cionistákig. Móczár végezetül kiemelte: a Szabad Európa munkatársai, s különösen lengyel részlegének vezetői tisztában vannak azzal, hogy 25 év elteltével csak gyűlöletet szíthatnak, a harc összes többi formája már kilátástalan számukra. A belügyminisztérium dolgozói nagy érdemeket szereztek abban, hogy az ellenség számára a harcnak csak ez az egy területe maradt. A CSENDES-ÖCEÁNON mintegy 135 méter mélységben kábelekbe gabalyodott egy kutató tengeralattjáró, melyen 4 főnyi legénység tartózkodott. Egy kétsz^méjyes mentő búvárhajó' kiszabadította a csapdába kerülteket, s így azok végül is a felszínre emelkedhettek. (Folytatás az 1. oldalról.) hírű suhli Vadászfegyver- és Simpson motorgyár, az ugyancsak híres sonnebergi játékgyár, a Schmalkalden szerszámművek, az Ilmenau Üvegkombinát dolgozói, az Ilmenau Műszaki Egyetem német és külföldi diákjai, a termelőszövetkezetek és erdőgazdaságok dolgozói, ezer ötlet és kitűnő szervezettség. Impozáns volt a záróakkord, a néphadsereg alakulatainak fegyveres demonstrációja. Néhány kedves színfolt érzékelteti az őszinte ünnepi hangulatot. Három autóbusz cammogott a tribün elé, tele idős nénikkel és bácsikkal. Egyszerre csak száznál is több pionír, kislány és fiú futott ki az úttestre. Betódultak az autóbuszba s minden bent ülőnek átadtak egy-egy virágcsokrot. Másik kép: Meiningen városka emblémája mögött az ott állomásozó szovjet gárdaalakulat fúvószenekara menetelt s a német polgárok között elvegyülve, ott integettek a szovjet katonák és tisztek is, bizonyítva, hogy a két nemzet fiai között őszinte barátság alakult ki. Ennek a barátságnak a szálait erősítette az a kedves epizód is, amelynek tanúja voltam. A tribün előtt, a járdaszélen harmadmagával állt egy magas, jóképű szovjet katona. Sűrűn forgatta a fejét hátrafelé. Kíváncsi voltam, miért? Jóval mögötte, a nézők között volt egy szép, karcsú mädchen, hát feléje tekingetett. A kislány észrevette és mosollyal viszonozta a rokon- szenvet, egy félóra múlva láttam őket kettesben, szépen elballagtak, nem várták meg a •felvonulás végét. Nekik így tetszett igazán ez a szép ünnep. Hetesi Ferenc Pál Vendegek a megyében (Folytatás az 1. oldalról.) röviden bemutatta Pest megye mezőgazdaságát, jelezve, hogy 210 , szövetkezetei tartanak nyilván. A mostani, ahol járnak, egy jó közepes gazdaság. A legközelebbi célok: a főváros körül növelni a kertészeti és tejtermelést, hogy részben a megye lakosságát, részben Budapestet jobban elláthassák. A vendégek és vendéglátók az esti órákban utaztak el Nagykátáról. __________•—tgY— L EONYID BREZSNYEV táviratban üdvözölte az európai szocialista országok békeharcosainak uzsgorodi nemzetközi találkozóját. KOLERAJÁRVÁNY pusztít Szumatra indonéz sziget déli részén. A halálos áldozatok száma már eddig 500, Egy ágy titka Az Uljanovszk- ban lakó Murato- vék kislányuknak, Gálocskának új ágyat vesznek. A régi fekvőhelyre a vasat és fémet szorgalmasan gyűjtő úttörők tették rá kezüket. Mielőtt azonban a telephelyre szállították volna, kezdték a vaságyon levő díszes fémgömböket lecsavami. Majd kővé dermedtek, amikor a gömbökből, mint valami bőségszaruból, ömleni kezdtek a cári aranypénzek, gyöngysorok, ékkövek, gyűrűk, fülbevalók. A Muratov-csa- ládnak, amely tíz évvel ezelőtt vette kézalatt az ómódú ágyat, sejtelme sincs, hogyan és mikor kerülhetett a több milliós érték Gálocska ki- szuperált fekhelyébe. Pedagógussztrájk Dániában téri óra folyt... A dán pedagógussztrájk támogatására különös jelenetet rendezett az ifjúság a parlament közelében. A sebtében összehordott padokban szabad* Szemét- és járványveszély Az észak-londoni Highbury kerületben komoly egészségügyi problémákat okoz a köztisztasági dolgozók sztrájkja. Képünkön:. rendőri felügyelettel folyik a fertőtlenítés a járvány veszély megelőzésére.