Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-23 / 246. szám
A PARTELET HÍREI • • ülést tart a járási pártbizottság Ma délelőtt fél 9 órai kezdettel ülést tart Monoron a járási pártbizottság. A napirenden jelentés szerepel a Politikai Bizottság 1967. május 9-i káderhatározatának végrehajtásáról, majd tájékoztató hangzik el a hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére rendezendő ünnepségek előkészületeiről. A napokban indul az 1969— 70-es pártoktatási évad. Nagy igyekezet és szorgos munka előzte meg ezt a péteri Rákóczi Tsz-ben > Boros Bálinttól, a tsz párt- alapszervezet titkárától 1 az alábbiakat tudtuk meg: ebben az évadban, a községi alapszervezettel közösen szervezik meg a pártoktatást. A választott oktatási forma a gazdaságpolitika mezőgazdasági tagozata. A hallgatók létszáma 50 fő, zömük tsz-tag. A párttagok és a pártonkívüliek aráI nya 37:13. Az oktatás vezetője Kalina János tanácselnök. ★ A múlt héten pártcsoport bizalmi értekezletet tartottak a péteri Rákóczi Tsz párt- szervezetében. Megbeszélték a pártoktatás indulásával kapcsolatos feladatokat, a november 7-i ünnepségekkel összefüggő tennivalókat, az őszi mezőgazdasági munkák és a pártépítés helyzetét. Az idén már három új tagot vett fel az alapszervezet. * MJ SZAKMAI VETÉLKEDŐ A FÜSZÉRT-NÉL A KPVDSZ kulturális napok keretében szakmai-politikai vetélkedőt rendezett a mottón FŰSZERT a sportszékház klubtermében. Bár vetélkedőnek szervezték, mégis inkább vizsgajellegű volt. A FŰSZERT kereskedőgyakornokai adtak számot arfól, hogy mennyire sajátították el a részükre eddig meghatározott ismeretanyagot. Most, az elődöntő négy fordulójában egy- egy kihúzott kérdésre kellett választ adniuk, s lévén 10 jelentkező, felkészülésre bőven volt idejük. Sőt, a felszolgált hűsítőkkel csillapíthatták is izgalmukat. Meglepően jó eredmények születtek. A vállalat képviselői kedvező képet kaphattak a fiatalok felkészültségéről; Elismerésként valamennyi részvevő pénzjutalomban részesült, az első helyezett Varga Károlyné pedig központi szinten indul tovább, ahol a többi FÜSZÉRT- fiók fiataljaival méri össze tudását. Az ottani első helyezett jutalma egy szovjetunióbéli utazás. (ász) Augusztus végén kezdték építeni Úriban a két szoba, összkomfortos pedagóguslakást — s november 15-én át is adják boldog tulajdonosának. A pedagóguslakás felépítése 217 ezer forintba kerül. ★ Hamarosan szabástanfolyam indul Gyomron. Az érdeklődők a művelődési otthon büféjében jelentkezhetnek. KÖRKÉP '68 Elbeszélés tápiósülyi barakktáborról A napokban lapunk hasábjain rövid tudósítás tájékozta- jtott arról, hogy a rossz emlé- ' kű tápiósülyi barakktábor helyén a község egyik legrende- zettebb utcája van kialakulóban. Mint a cikk írója megjegyzi, a múlt még ma sem halványodott el egészen az emberek emlékezetében, az akkori események ismertek. Az akkori tábor azonban nemcsak a gyengülő emlékezetben él, irodalmi alkotás is megörökíti. Különös véletlen, hogy a cikk olvasásával egy időben került a kezembe a Körkép 68. című elbeszélésgyűjtemény. Nemes György Műhímző című elbeszélésében egy fiatal magyar katona sorsán keresztül éppen a tápiósülyi barakktábor életének egy feszült jelenetével ismertet meg. Nem tudom, hogy az író személyes. valóságos élményforrásból merítette-e a mű megírásához szükséges anyagot, s valóban élő lehetett-e a deportálások ügyét intéző Kettessel főhadnagy? Ha kitalált is a történet, az elbeszélés elolvasását mégis javaslom, elsősorban a fiataloknak, s ezen belül a sülyieknek. Ha esténként végigsétálnak a Szilvafasoron. a kialakuló új utca kékét látva még kézzelfoghatóbban mérhetik lé az azóta eltelt fejlődést. , (baky) A jtjrási nőtanács ma délelőtt 9 órái , kezdettel Monoron, a járási tanács ta- í nácstermében közös értekezle- ! tét rendez a nőtanácsok és az j óvodai, iskolai szülői munka- közösségek vezetői részére. Az 1969—70-es oktatási év feladatait beszélik meg. | Járási tanácstagok beszámolói Ma délután 3 órakor Monoron, az állami gazdaság központjában Bihari Gábor. este 6 órakor Üllőn, Török Ignác utca 7. szám alatt F. Kovács Ferencné, a Pilisi Községi Tanácsnál Mátray Mihály, az Üllői Községi Tanácsnál Virág Zoltán és a Gombai Községi Tanácsnál Méhész István tanácstagi beszámolót tart. MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Élő áru. Nyáregyháza. Rocheforti kisasszonyok. Űri: Ismeri a szandi mandit? Vecsés: 451° Fahreinheit. Második díj A napokban zárult Budapesten, a Belügyminisztérium klubjában az a képzőművészeti kiállítás, amelyet évenként rendeznek a fegyveres erők napja alkalmából. A kiállítás a gyömrői Unyi József festőművésznek szép sikert hozott, négy képét állította ki, s közülük az Őrségben című 2 díjat nyert. A képen a művész „Lány esernyővel” című alkotását látjuk. XI. ÉVFOLYAM, 246. SZÄM 1969. 9KTÓBER 23., CSÜTÖRTÖK ALBUM ŐRZI A NAP EMLÉKÉT Tv-t, rádiót kaptak a csévharaszti és a kávai iskolások A Televíziót minden iskolának! akció keretében munkások. egyetemisták ezrei vállalnak többletmunkát, túlórát azért, hogy a tanyák, falvak, kisközségek iskolásai előtt — ha közvetve is — kitáruljon a nagyvilág. Kedden délelőtt mi is részvevői voltunk annak a két ünnepségnek, ahol a csévharaszti és a kávai iskolásoknak adták át ajándékaikat — egy-egy televízió- és rádiókészüléket — a Danuvia L számú gyár szerszámgyáregységének képviselői. A gyáregység 350 dolgozója vállalt több őrás többletmunkát azért, hogy a monori járás két kisiskolájának munkáját megkönnyítse. Topánka István szb-titkár, Arató László gyáregységvezető, Németh Sándor, a termelési osztály vezetője, Krenkó Mihály pártalapszervi titkár, Deli István párttitkár és Gerléi Ferenc KISZ-titkár képviselték a szerszámgyáregységet. Ök látták a tágranyíló gyerekszemeket, a faliújság gömbölyű betűit: „Köszönjük szépen a televíziót”, a virágcsokrokat, amikkel köszöntötték őket, s az album, amit a kávai iskolásoktól kaptak, őrzi a nap emlékét. Az ünnepségeken részt vett Tomsó Imre és Törő István, a járási tanács művelődésügyi osztálya részéről. — Nekünk nincs televíziónk. Motorokat szeretnék látni, meg gépeket... — Én folyót, hegyeket, meg filmeket is... A csévharaszti Sándor Dénes, Kun Sanyi, Takács Kati már alig várták a televíziót, örülnek neki — bár azt talán nem is tudják még, mennyivel közelebb kerül hozzájuk a világ. Hozzájuk, és minden isI koláshoz, akikre gondolnak mindegyik gyárban, íróasztalnál, vagy esztergapad mellett azok, akik magukénak érzik a mozgalom jelszavát. JEGYZET " Vannak ügyek, amelyeket jelentéktelenségük miatt egy könnyed kézlegyintéssel is el lehet intézni, s vannak olyanok, amelyek csak látszólag tűnnek apróságnak, mégis hasonló módon intézik el. Ez utóbbi megállapítás firvényes a monori vasútállomás Utasellátó pavilonjának környékére is. A nap minden szakában megüresedett kartonok, dobozok hevernek itt szanaszét. Ha feltámad a szél, besodorja a szemetet a peronra, az utasok lábai elé. Áldatlan állapot ez, mielőbb meg kellene szüntetni. KISZ-VEZETŐSÉGVÁLASZTÓ TAGGYŰLÉSEK Ma Maglód és Pilis köz-'j ségben, a pilisi Hunyadi Tsz ben és a monori gyors- és gépíró iskolában tartanak KISZ- vezetőségválasztó taggyűlést! (koblencz) BURGONYA VÁLOGATÁS A pilisi Űj Élet Tsz 140 vagon vetőburgonyát termelt, ebből 80 vagonnal már el is adtak. 30 asszony válogatja és szedi a vetőmagot, Pétcrffy felvétele Ma Nyáregyházán és Vasadon vb-ülé^ Egy korongozó az ablak közelében „ŐSI FAZEKASSÁGBÓL INDUL KI AZ, AMIT ÉN SZERETNÉK...“ A látogatás előtt keveset tudtam róla, talán csak eny- nyit: Jankovicsné Bokros Katalin Monoron él, keramikus, tavaly végezte el az Ipar- és Képzőművészeti Gimnáziumot, a tavaszon néhány műve sikerrel szerepelt a Dél-Pest megyei képzőművészek kiállításán, Dabason. Ennyi volt az egész. No, még a férje előre figyelmeztetett, ne számítsak valami sok kerámiára, ami van, azt még az iskolából mentette haza Bokros Katalin. Nincs ugyanis égetőkemencéje, s enélkül egy keramikus olyan, mint a számytalan madár... művész... Tehát: művész és: majd! Bokros Katalinnak valóban kevés műve van, nem több tizenöt, húsznál. Pirogránit maszkok, padlóvázák, kancsók, faliképek, poharak. Mindegyik más, mindegyik különbözik az előzőtől, szépek, hatásosak, gondosan munkáltak. Bokros Katalin egyike volt a legjobbaknak az iskolában, az iskola Mester utcai kiállítóhelyiségében állandóan szerepelt, kerámiái nemzetközi diákvetélkedőkre kikerültek Párizsba, Berlinbe. a belső tulajdonságai, amelyek — elindulván a felfelé vivő úton — szép eredményekhez vezethetik. Tervekkel, álmokkal indul, s nagy akarattal. Deregán Gábor Vb-ülést tartanak ma délután 2 órakor Nyáregyházán, ahol értékelik a tanácstagi jelölő gyűléseken elhangzott javaslatok megvalósítását és előterjesztik a belterületi foghíjas telkek kisajátításának ügyét. Vasadon l órakor kezdődik a vb-ülés. Itt jelentés hangzik el az állami gondozott gyermekek helyzetéről, a tartási és életjáradéki szerződések teljesítésének tapasztalatairól. A műterem már „alakul”, a szoba az udvarról nyílik, besüt a nap. Egy korongozó az ablak közelében, ülőke mögötte, s valami asztal — ez a berendezés. — A korongozó még nagyon új, még nem úgy forog, nem olyan könnyedén, ahogy kellene. Még ki kell kopnia ... Az asztalkán agyag hamutartók, tálacskák, apró vázák. A nap szárítja őket. A kemence súlyos ezrekbe kerül... Egy kerámikusművész most indul a pályáján. Ezt a szót, hogy művész, nehezen írom le, beszélgetésünkben nem is használtuk. Bokros Katalin olyan hévvel- tűzzel beszélt tanult szakmájáról, olyan szeretettel, hogy itt nincs helye a nagy szavaknak. Mestereit dicsérte, arról beszélt, hogy ő komolyan vette az iskolát, igyekezett elsajátítani a szakma minden apró titkát, érdekelték őt, ezek nélkül, az ábc nélkül, hite szerint — senki nem lehet Kerámiái önmagukban tehát szépek, hatásosak, megmunkáltak, s már az egyéniség nyomai is... — Az egyéniség majd kialakul — mondja elgondolkozva, de határozottan —, kialakul munka közben. Akkor azonban dolgozni kell, sokat dolgozni ... Elég nehéz egy induló keramikusművész helyzete — ma. A nagy kortársak, például Kovács Margit, Gorka Géza oly nagy egyéniségek, hangvételük, stílusuk olyan erős, hogy nehéz, nagyon nehéz hatásuk alól kivonnia magát egy induló keramikusnak. — Néprajzi szakkörös voltam még a monori gimnáziumban, itt kezdtem ugyanis, innen mentem át az ipar- művészetibe. Szeretem a népdalt, érdekel a népművészet ... Az ősi fazekasságból indul ki az, amit én szeretnék. Minden jel arra mutat, hogy Bokros Katalinnak megvan a tehetsége, megvannak azok S 8 p 8 o a R « T Változatos a járás sportélete Labdarúgás Péteri—Biksza SE 2:1. Teljesen megérdemelten tartotta otthon a két pontot a lelkesén, és helyenként jól játszó péteri csapat. Itt említjük meg, hogy az Öcsa— Péteri félbeszakadt mérkőzés két pontját Péteri kapta, s jelenleg az előkelő 5. helyen áll a tabellán. Lőrinc SE—Üllő 1:0. Egy szerencsés góllal győztek a hazaiak. Az eredmény a forduló egyik legnagyobb meglepetése. Galgahévíz—Monor 2:0. A két gyengén játszó csapat közül a szerencsésebb került ki győztesen. Pilis—Mogyoród 5:1. A 90 percen keresztül nem jáíék, hanem unalmas csapkodás folyt a pályán. Pilis öt kapufát lőtt. A győzelmet 2:l-es félidő után, a második félidőben sikerült bebiztosítani. Góllövők: Máté (2). Kollár. Gajdos, Perjési. Jók: Kollár, Gajdos, Tamás. Kosárlabda Monori SE—Nagykátai Gimnázium 49:40. Az utazástól kissé fáradtan léptek pályára a monori lányok. A nagy- kátaiak meglehetősen durván játszottak, s ez a mo- noriakat kissé kizökkentette játékstílusukból. Az első félidőben érvényesült a mo- noriak jobb technikája, szünet után szorossá vált a küzdelem. Az utolsó percekben a monoriak legjobbjai kipontozódtak, ennek ellenére az igen lelkes tartalékos gárda1 jól eltalált poénokkal biztosan szerezte meg a győzelmet. Jók: Bokros. Tóth, Fu- nyi. Motorsport" Két 16. hely. Az MHSZ öszszetett honvédelmi versenyének motoros döntőjén, a *250 köbcentis kategóriában Früch- wirth Ferehc, az 50 köbcentisek versenyében Baranyai István egyaránt 16. lett. Érdekes, hogy a mezőnyben a legjobb időt ők érték el, az ügyességi akadályokat azonban nem vették sikeresen. Mindent összevetve a két gyömrői fiú szereplése dicséretes. A példa Társadalmi munkában renoválják a gyömrői sport- székházat. Eddig különösen Kelemen István és Bognár Antal végzett sok munkát. (gér—osvalda)