Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-23 / 246. szám

« CJtwiap 1969. OKTÓBER 23., CSÜTÖRTÖK A Semmelweis brigád Ellenőriz és segíl — Felhasználja szocialista összeköttetéseit Ez év első munkanapján a Pest megyei Beruházási Vállalat műszaki ellenőrzési osztályának vezetője és egy­ben az alapszerv titkára, Tatai Ottó elé odaállt a kiemelt lé­tesítmények csoportja és be­jelentette, hogy brigádba tö­mörül, küzd a szocialista bri- j pontos gád címért. Minthogy a kiemelt létesít­mények építkezéseinek ellen­őrzése a dolga, már tavaly is a ceglédi és a váci kórház munkálatait ellenőrizte a cso­port, mint a megye két leg­fontosabb építkezését. Éppen a két kórházra való tekin­tettel vette fel a műszaki bri­gád Semmelweis nevét, és ha múlt' évben nagyon lelkiis­meretesein, akkor jdén még lelkiismeretesebben látja ei feladatát. — Nemcsak azért, hogy a szocialista brigád címet kiér­demeljük, bér természetesen erre törekszünk — hangsú­lyozza Csizmarek József, a brigád vezetője. — Célul tűz­tük ki: mindén lehető mó­don hozzájárulunk ahhoz, hogy a két kórház építése és berendezése az év utolsó nap­jáig, vagyis határidőre befe­jeződjön. Építkezéseknél a műszaki ellenőr dolga, hogy rendsze­resen figyelemmel kísérjen minden munkafolyamatot. Eszre kell vennie az esetleg felmerülő hibákat és kijaví­tásuk iránt intézkedni. Ezért kötelesség nyolc naponként az építkezésnél megjelenni. Mióta a csoport brigáddá szerveződött, tagjai hetenként ötször-hatszor is megjelen­nek a két építkezésnél figye­lemmel kísérik a minőségi elő­írások betartását. A brigád öt tagból áll. Csizmarek József és Koffler János épület-gépészmérnök. Egyikük Cegléden, másikuk Vácott ellenőriz. Spilák Ist­ván építészmérnök a váci kórháznál, Czindler Ferenc építész a ceglédinél végzi a szakmájába vágó ellenőrző munkát. Arany Attiláné, a brigád ötödik tagja mindkét építkezés ügyeit bonyolítja. Gondoskodik például a bri­gádja tagjai által ellenőrzött számlák gyors rendezésé­ről, ami a kivitelező vállala­tokat ösztönzi a részhatáridők pontos betartására. A bri­gádtagok ellenőrző munká­jukhoz az építési napló át­vizsgálása is hozzátartozik. Ide írják be észrevételeiket. Nemegyszer előfordult, hol Vácott, hol Cegléden, hogy be kellett jegyezniük: az előírt­nál kevesebb munkás dolgo­zik. Ezzel a bejegyzéssel kö­telességüket el is végezlek, de tovább mentek egy lépéssel.. Eüártak a kivitelező vállalat­nál és legtöbbször elérték, gvorsan megérkezett az erősí­tés az épületre. A határidők betartását egyébként nem egy­szer veszély fenyegette. Ha például a két kórház módosí­tott beruházási programja nem készül el időre, talán a munka is szünetel egy da­rabig. Csakhogy a brigád be­levágott és a szükséges időre társadalmi munkában elkészí­tette a programot. Még inkább veszélyeztette az év végi határidő betartását, hogy az É. M. Fűtőber. Válla­lat a kellő időben megrendelt szellőzőberendezések szállítá­sát csak 1969 negyedik negye­dére vállalta. — Elmentünk a vállalatnál dolgozó barátainkhoz, azok révén eljutottunk a vezetők­höz is kirimánkodtuk, hogy hamarabb szállítsák a beren­dezést. Ez év júniusában már mindkét kórházban be is épí­tették — beszéli el Czindler Ferenc és nevetve hozzáteszi: — Nehogy fennakadjon a munka, kihasználjuk mi bi­zony szocialista összekötteté­seinket is. így érték el azt is, hogy a hibás, össze sem illeszthető mettlachi lapok helyett a ki­vitelezők a gyárban jót válo­gathattak a sok rossz között. Aszódi gondok Ne legyen földcsuszamlás Meddig megy a busz ? Gond mindenütt van. Fő a fejük az aszódi tanács veze­tőinék is. Erről beszélgettünk Kiss Károly vb-elnökkel. — Már évekkel" ezelőtt hoz­zákezdünk, hogy a főtérről kitelepítsük a benzinkutat, mert akadályozza a forgalmat. Sajnos, még most is itt van. Talán a képviselőnk tud majd valamit tenni az ügyben. — Rossz a fűtőolaj-ellá­tás. Az ÁFOR csak egy-egy hordó­val szállít a benzinkúthoz, mert nincs hol tárolni. Most az ÁFÉSZ vette kezébe a dol­got, ők biztosítják majd a he­lyet a tároláshoz — A község fekvése nem a legszerencsésebb. A partolda­lakba régen úgynevezett ga­bonagödröket ástak, s , most rest MEGYEI HÍRLAP * Hagyat Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága 6» • Pest megyei Tanács lapja. PÓszerkesztO: SÜHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Sierkesztőseg: Budapest, VIIU Somogyi Béla u. t. fi. em. Kiadóhivatal: Budapest, VUL Biana Lujza tét S. Egész nap mvbató Központi celetoo: 343-100. 142-220. Gépíró szobák: 543*100 280. ületve 343-100 413. Titkárság: 131-248. Egyet) számok: 141-162, 141*258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető oármely oostabivataloái, a Kézbesítőknél. » posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap trodaná* tBp.. V . József nádor tér \. 4I.|. ElŐflzeréci díj i hónapra 10 forint. sok támfal kell a földcsuszam­lás megakadályozására. Kevés pénzünk van a támfalak kar­bantartására. Egyébként is, hasznosabb lenne ebből a pénzből is új lakásokat épí­teni. — A jövő év végéig 25 holdnyi belterületet par­cellázunk a Szabadosok dűlőben. Sajnos, máshol nincs lehetőség a telek­osztásra. Itt pedig ásat a helyi múzeum. Nagy dilemma: ho­gyan oldjuk meg a házépítést és az ásatást úgy, hogy egyik érdeke se szenvedjen csorbát. — Hosszú a község. A MÁ- VAUT elég sok járatot indít, de a téren megfordulnak, s akkor sem mennek tovább, ha egész nap ott állnak. Nem tudjuk elintézni, hogy egy helyi járat is lenne a 3,5 kilométer hosszú község­ben. Azt mondják, nem lenne gazdaságos. Szerintünk kifize­tődne, egy idő után már min­denki busszal járna. (-di) Az sem az ellenőr feladata, hogy alvállalkozót szerezzen, ha a fővállalkozó nem tud. Vácott azonban a KÖJÁL ál­tal előírt vízárammegszakító berendezés elkészítésére a bri­gád tagjainak rábeszélésére vállalkozott a járási tsz közös építővállalat. S mindkét he­lyen a Semmelweis brigád szerzett szakvállalatot a klí­maberendezés szereléséhez is, különben még mindig nem lenne kész A brigád azonban természe­tesein nemcsak segít az építő és berendező vállala­toknak, ellenőrző feladatát sem hanyagolja el. A ceglédi kórház betegszobái bem már helyükön állnának az ágyak, ha a brigád egy látszólag kis hiba miatt meg nem akadá­lyozza. A MEDICOR ugyanis az ágy lábakra nem a szerző­désben kikötött fehér, hanem fekete gumi védőpapucsot ra­kott. Az viszont csúnya nyo­mokat hagy a PVC padlóbur­kolaton. Elrendelte tehát a brigád, hogy szerezzen be megfelelő védőpapucsot a ME­DICOR. — Hogy szocialista brigád lesz-e a Semmelweis, nem tő­lem függ, csak remélem — mondja Jankó Zoltán, a Be­ruházási Vállalat igazgatója. — Az "viszont kétségtelen, na­gyon sokban hozzájárultak kötelességükön messze túlme­nő és nagyon hasznos tevé­kenységükkel, hogy a két kór­ház határidőre elkészüljön. Példájukra vállalatunknál ter­jed a szocialista brigádmozga­lom. Tervezési osztályunkon máris alakulóban van egy. Szakoly Endre „Szahara“ a Blikkben Másfél hónapja egyetlen csepp eső sem hullott a Bükk- hegységre. A rendkívüli csa­padékhiányt most már a föld alatti karszti vízfolyásokból táplálkozó források is érzik. A kisebb hozamú források közül körülbelül tucatnyi elapadt. Most már csak a bővizű csör­gők adnak vizet, de ezek ho­zama is észrevehetően csök­kent. A vízhiány miatt az er­dei vadak megváltoztatták hajnali vadjárásukat. Azokon a helyeken keresnek legelőt, ahol vizet is találnak. FELSÖTENGELIC Kultikus vadkankoponya A Tolna megyei Felsőtenge- liccn két kelta sírt tárt fel a Koncztur Eva, a Magyar Nem­zeti Múzeum régésze. A sírok­ban cserépedénytöredékeket, tálat és egy szép kivitelű kelta típusú vaskést találtak. Előke­rült egy kultikus célt szolgált vadkankoponya is. A leleteket a szekszárdi múzeumban, res­taurálják. KECSKEMET Texasi galambok Gálámbszállítmány érkezett Texasból Kecskemétre. A ha­zai húsgalambtenyésztés fel­lendítését célzó import össze­függésben van azzal, hogy a konyhakész húsgalamb az egyik legkeresettebb húsíajta a világpiacon. Az első galamb­szállítmányt a napokban újabb követi. Összesen körül­belül 100 pár texasi galamb érkezik Kecskemétre. A világ egyetlen, két ország területén működő magánvasútjának „másodvirágzása“ Szabadraktár — Dieselesítés virágzása Ccmion-vállalat — Gyógyszálló — Drótkötélpályák A magyar és az osztrák kormány újabb 20 esztendőre meghosszabbította a világ egyetlen, két ország területén működő magánvasútjának, a Győr—Sopron—Ebenfurt-i vasútnak a koncesszióját' — jelentette, be az újságíróknak a GYSEV szerdai sajtótájé­koztatóján Benkovics Dezső vezérigazgató. A többi közt elmondotta, hogy a fennállásának 90 esz­tendős fordulóját ünnep­lő vasútvonalat teljes hosszában 1879 októberé­ben adták át a forgalom­nak. A Saint Germain-i és a tria­noni békeszerződések meg­vonta új államhatárok miatt a részvénytársaság egy része osztrák' államterületre került: több mint 115 kilométeres út­hosszából csaknem 30 kilo­méternyi ma is osztrák terü­leten fut. A vasúttársaság székhelye Budapest, s Becsben csupán képviseletet tart fenn. Az igazgatási, kereske­delmi, ellenőrzési, pénzügyi, vonatkíséreti és vonatfelsze­relési feladatokat az osztrák vonalrészen is a magyar vas­utasok látják el. " Az újabban két évtized ad­ta lehetőségek birtokában a GYSEV nagyszabású tervek megvalósításán dolgozik. Így például nemzetközi szabad raktárt létesítenek Sopronban, 1975-re befejezik a vasút teljes dieselesítését s ki­használva az elterjedőben levő konténeres szállítási, camion vállalatot szer­veznek. Tervezik, hogy tőkéjüket az idegenforgalomban is kama­toztatják: elképzeléseik között hévízi gyógyszálló-építés is szerepel. Már elkészültek két drótkötélpálya tervei is, az egyiket Mátraháza és Kékes­tető, a másikat Sopron és a Károly-magaslat között építik meg. Saját pénzből új hajlékba Év végén költözik a kefegyár Anglia, NSZK, Svédország, Norvégia, sőt még egyes afri­kai államok is találhatók a Monori Kefegyár megrende­lői között. Az első háromne­gyed év adatai szerint a be­vétel felét az export fedezi — mintegy 7 millió 200 ezer Egyetlen délután... Ceglédről Budapestre a 4-es úton száraz időben, nappal, egy óra alatt könnyen leérni. Oda-vissza százhúsz perc, s ennek elgondolkoztató króni­kája alant következik. Ez alatt kilenc szabálytalanul közle­kedő járművel és egyetlen ud­varias sofőrrel találkoztunk. Éppen rátértünk a Ferihe­gyi gyorsforgalmi útra, a mo­tor éppen belelendült volna a hajrába, amikor az enyhe ka­nyarban világos Skoda buk­kant elő. Békésen parkolt a betonon, ott, ahol még meg­állni sem szabad. Tulajdonosa valahol bénn sétált a kis er­dőben, vendégszeretően még a kocsi ajtaját is nyitva hagyta. Mire megbeszéltük az esetet, túljutottunk Vecsésen. Te jó ég, tán esni kezdett a hó? De nem, hiszen fejünk felett ra­gyog a nap! Előttünk magasra púpozott rakományú Csepel bandukolt. Finom mészpor li­begett felette. Méghogy felet-, te. Mire megelőztük, ettük a meszet, pedig a KRESZ-ben van egy olyan előírás, misze­rint az utat szennyező rako­mányt lefedve kell szállítani? A részeg atyafi már nem is keltett különö­sebb felindulást az üllői ka­nyarban, cikcakkozó bicikli­jén. Istenkém, add, hogy el­törjön a nyeregre akasztott tízliteres demizsonja! Aztán Albertirsa 13 fordulóját ép- pencsak megúsztuk, amikor se jelzés, se dudaszó, a CO 50— 90-es Skoda megtáltosodott, valószínűleg új furakodási re­kordot akart felállítani. Ceg- lédbercelnél jót mulattunk. Együtt vártunk hosszú perce­kig a sorompónál. Cegléd alatt végre egy bolgár kamiont lát­tunk, a CP 00—30-at. Vezetője jól tudta, hogy óriási kocsi­teste elfogja a kilátást, ezért a mögöttejövőknek állandóan jobbra jelzett szabad utat, le­húzódott a padkára. A pótko­csis nyergestraktor viszont an­nál lezserebbül gurult ki a mellékutcából s égígérő kuko­ricaszár rakományával a nagy forgalommal mit sem tjjrődve 6zépen keresztbe átvágott a főúton. Visszafelé sem szűkölködtünk látnivalók­ban. Az utánfutós XS 73—91-es Pannónia párost játszott egy szólómotorossal. így történt, hogy egyszerre ketten előzték az ugyancsak jó ütemben ha­ladó fekete Volgát. És hogy a humor se maradjon ki: ki­lencven kilométerrel egy Ve- lorex előzött mindenkit. Nincs az a rakéta, amelyik szélesebb fátyolt húzott volna maga után, mint ez a CR 23—61-es rokkantjármű. Szinte hallot­tuk, amint kegyelemért könyö­rög kegyetlen hajtójától. Az­tán ismét a sorompó, békésen dohogott a jó hosszú benzines­csorda. Hogy felnyílt a rúd, a CS 03—23-as fehér VW kiug­rott, előzött teherautót és lo­vaskocsit. Szemüveges vezető­jét szemmel láthatóan nem zavarta a vele szemben is áramló folyam. A véletlen a legjobb rendező, ez sajnos ismét bebizonyosodott. Mintha demonstrálni akarta volna, hová vezet a fegyelmezetlen­ség, Lőrincen, a gyorsforgalmi úton megdöbbentő kép foga­dott. A CS 12—76-as fehér Opel és egy szürke Renault szörnyen összetörve állt az út szélén. (A képen) Felelőtlen suhanc kerékpározott az alul­járóban. A külföldi Renault kerülni akarta, így ütközött össze a két autó. A gyerek szerencsére megmenekült, a bennülők élete azonban haj­szálon függött. Két kilométerrel odébb a gyorsforgalmi úton a sűrűsödő alkonyban lámpa nélkül két kamasz karikázott... — komáromi — Urbán foto forintos értékben. Emellett természetesen a belföldi piacot is sze­retnék minél jobban el­látni. E kettős cél maradékta­lan teljesítése érdekében kezdték el az üzem nagy­szabású rekonstrukcióját. Sa­ját fejlesztési alapból — 1,5 millió forintos beruházással — az év végére, vagy ja­nuár elejére eik&szül az az épület, melynek alsó szint­jén gépek dolgoznak majd, felső részében pedig a rak­tár, illetőleg a kultúrhelyisé- gek lesznek. A régi, elavult épületeket — amelyekben már balesetveszélyessé vált a munka —, fokozatosan le­bontják a ceglédi Állam; Építőipari Vállalat segítsé­gével. A tervek szerint a következő év végére már üzemképes lesz a 800 ezer forintos beruházással épülő, olajfűtéses új kazánház is. Elsődleges feladat: az 8n- költségcsökkent és. Kevesebb anyagmozgatással, a technológiai folyamatok korszerűsítésével, vágj* is a műveletek meggyorsításával ez minden bizonnyal sike­rülni fog. Még több termék indul majd útnak, úgy a nyu­gati, mint az afrikai orszá­gokba, s — reméljük — a hazai háztartási boltokban is bővebb lesz a választék. — tg — — Táj és ember a képző- művészetben címmel pén­teken a ráckevei Kossuth Klubban Dániel Kornél tart előadást, este 7 órai kezdettqü. SEMUTATKOZOM. A NEVEM: fokhagyma^ krém Ismerten meql Meqlátfa: a tokhaqymakrém GAZDASÁGOS. NEM ÉRZŐDIK MEG A KÉZÉN KÉNYELMES. MINDIG HASZNÁLATRA KÉSZ. FOKHAGYMAKRÉM /

Next

/
Oldalképek
Tartalom