Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-17 / 241. szám
1 4 4 Tyereskova Budapesten A VII. szakszervezeti világ- kongresszusra a szovjet szak- szervezetek össz-szövetségi központi tanácsának küldötteként szerdán az, éjszakai órákban Budapestre érkezett Va- lentyina Tyereskova, a világ első űrhajósnője. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A XIII. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM ÁltA 1*0 FUJ.Élt 1989. OKTÓBER 17., PÉNTEK A A világkongresszus szivárványa Az országban mindenütt láthatók a plakátok: kék mezőben hétszínü szivárvány vonul át a két félteke felett. A VII. szakszervezeti világkongresszus, október napjainak nagy nemzetközi eseménye ihlette meg a plakátrajzolót. Rajza kifejező és a gondolat, amelyet felébreszt, valóban rokon azzal a törekvéssel, amelyet a szakszervezeti világkongresszus szervezői és részvevői magukénak vallanak. A munkásosztály reménységét fejezi ki az egységes cselekvésre az imperializmus ellen, a dolgozó százmilliók érdekeinek védelmében, annyi ellentmondással terhes korszakunk hihetetlenül gyorsuló fejlődése közepette. Miről tárgyal a világ munkásainak ez a sajátos arculatú vezérkara? A „sajátos” jelzőt használjuk, mert ezúttal nem egyszerűen az SZVSZ tartja a maga összejövetelét, hanem nyílt tanácskozást tartanak, amelyen az SZVSZ-en kívül álló szakszervezetek is részt vehetnek. Ennek megfelelően eljön a pánafrikai szakszervezeti szövetség, a latin-amerikai szakszervezeti egységkongresszus, a mezőgazdasági szakszervezetek nemzetközi szövetsége, és több más szervezet is képviselteti magát. A ma kezdődő kongresszus feladata — mint ezt néhány nappal ezelőtt Pierre Gensous főtitkárhelyettes is hangsúlyozta —, hogy az előterjesztett okmány alapján kidolgozza, meghatározza, milyen legyen, miként tevékenykedjék a jelenkori szakszervezeti mozgalom. Ez óriási feladat önmagában is. hiszen a nemzetközi helyzet felmérését követeli meg, és logikusan következik belőle, hogy a szakszervezeteknek megfontolt cselekvést követelő a feladatuk a világ több részén fellépő agresszív imperializmussal szemben. Elsőrendű helyet foglal cl ilyen körülmények között a szakszervezeti mozgalom egységének kérdése is, hiszen a 21 éves SZ VSZ-ből az első kongresszus óta több szakszervezet kilépett. Ez azonban az eredeti célkitűzéseken mit sem változtatott, és 24 év alatt bebizonyosodott, hogy ez a világszövetség életképes. A haladásért, a békéért, a munkásosztály és minden haladó erő akcióegységéért azok is együtt dolgozhatnak, akiknek ideológiájuk, elgondolásaik sokban különböznek a miénktől. Megtárgyalnak olyan kérdéseket, amelyek látszólag egyáltalán nem politikaiak — mint amilyen a tudományos-technikai forradalom gyorsuló üteme, amely a munkásosztály számára egy sor új feladatot vet fel már a jelenben, és még többet tartogat a jövőben. Leülnek, hogy kicseréljék gondolataikat a dokumentumról, amely a magyar szakszervezetek véleménye szerint kitűnő alap a véleménycserére, ugyanakkor elfogadható minden munkásszervezet, az olyanok számára is, amelyek kívül állnak az SZVSZ szervezeti keretein. Kapcsolatfelvétel, útkeresés, jó szándék a mi oldalunkról, az SZVSZ oldaláról — és örvendetesen növekvő mértékben a többiek részéről is: ez előzte meg Budapestet. Reméljük, jó lesz a folytatás: a két félteke munkásosztálya számára valóban reális távlatot mutat a plakátok szivárványa. B. F. Hegesztés az űrben Jubileumi versenyben KÖTÖTTÁRU EGYMILLIÓÉRT SA URER SZER VIZ sik, válogatják a nekik megfelelőt — ha megkapják. Olyan nagy lett a kereslet, hogy nem győzi a hazai ipar. A PEVDI budakeszi kötőüzeme a hiány mérsékléséért, a bővebb választékért száll csatába s arra vállalkozott,, hogy az esztendő hátralévő részében egymillió értékű holmival készít többet. Hasonló akciót terveznek az új esztendő első negyedére a felszabadulási évfordulóig. Többek között női kötöttruhát, kardigánt, szettet, pulóvert és egy sor férfi kötöttárut is a keresett cikkek közé soroltak. Ezekből érkezik majd erősítés. Ha valamivel több lesz az üzletekben, nekik is köszönhető. Akcióra készek a bőrdíszművel foglalkozók. Most tudják meg, mi mindent kell gyártani majd. Annyi már bizonyos, hogy mennyiségben nagyobb lesz a feladat, több női táskát kell készíteni Az óriás Hungarocamlonok bejárják a fél világot. De hát nem örökéletű és kifogyhatatlan energiájú még a márkás Sau- rer-tcherkocsi sem. Felfrissülni, újjáéledni az Érdi Gépjavító Állomásra mennek. Az itteniek vállalták a járművek nagyjavítását. (Foto: Urban) belkereskedelmi és külföldi igényeket kielégítendő. Emellett több új modell kerül forgalomba, amely kezdetben mindig nagyobb gondosságot kíván, idő kell hozzá, míg mindenki gyakorlottan dolgozhat. Hogy mindennek maradéktalanul eleget tesznek, erre vállalkoztak — ugyancsak a jubileumi esemény, a felszabadulás 25 évfordulójának tiszteletére. A vállalat többi részlege most és az elkövetkező hetekben ismerkedik azzal, mi lesz a tennivalója s ehhez szabja majd vállalásait. t. gy. a technika szempontjából az űrbéli hegesztéses szerelések technológiájának kidolgozásánál. Magyar idő szerint csütörtökön reggel 9 órakor a Szojuz—6 a 79., a Szojuz—7 a 63., a Szojuz—8 a 47. földkörüli fordulatot tette meg, s az űrhajók folytatták a csoportos repülést. ' • A Szojuz—6 űrhajó, amelyen Ceorgij Sonyin és Vale- rij Kubászov teljesített szolgálatot, a repülési program sikeres teljesítése után, magyar idő szerint 10 óra 52 perckor Földet ért a Szovjetunió előre megadott térségében, Karagan- dától 180 kilométerre északnyugatra. A földkörüli pályáról való letérést az űrhajó parancsnoka kézi irányítással hajtotta végre, majd a kiszámított időben bekapcsolta a leszállási programot. A hajtómű működésének befejeződése után levált az űrhajóról a leszálló szerkezet, benne a személyzettel. Georgij Sonyin és Valerij Kubászov a leszállás után. Georgij Sonyin és Valerij Kubászov, a Szojuz—6 űrhajó személyzetének tagjai, csütörtökön az űrbéli hegesztéssel kapcsolatos • kísérleteket hajtották végre. Ezeknek a kísérleteknek a célja az, hogy meghatározzák a különféle fémek űrbéli hegesztésének sajátosságait. A hegesztés előtt Sonyin, az űrhajó parancsnoka lezárta a kabinba vezető fedélzeti nyílást és a 77. fordulat során légmentesítette az orbitális rekeszt. Ezután — amikor a rekeszben létrejött a rendkívül ritkított vákuum — Kubászov fedélzeti mérnök bekapcsolta a hegesztő berendezést. Sorozatban hajtották végre az automatikus hegesztés néhány -fajtáját. Ezután hermetizáiták az orbitális rekeszt és a fedélzeti mérnök hegesztés mintákat vitt át az űrhajósok kabinjába. A végrehajtott kísérlet egyedülálló teljesítmény, nagy jelentősége vagi a tudomány és A leszálló szerkezet az aeró- dinaihikai erő felhasználásával a földi vezérléssel meghatározott röppályán haladt. A légköri fékezés után működésbe helyezték az ejtőernyőrendszert, a sima leszállás hajtóművei pedig biztosították a lebegő iöldreérést. A Földön az űrhajósokat a kereső csoport tagjai, barátok, sportmegbízottak, újságírók fogadták. A Szojuz—6 űrhajó sikeresen teljesítette küldetését. A kapott eredmények tudományos-műszaki szempontból rendkívül fontos jelentőségűek. Az űrhajósok közérzete jó. A Szojuz—7 és a Szojuz—& szovjet űrhajók fnagyar idő szerint 15 órakor befejezték 67.,- illetve 51. fordulatukat a Föld körül. Az űrhajók személyzete, a programnak megfelelően, megvizsgálta a fedélzeten elhelye(Folytatás a 2. oldalon.) Biszku Béla Moszkvában Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, aki az SZKP Központi Bizottságának meghívására látogatást tett Moszkvában, október 15-én találkozott és megbeszélést folytatott Andrej Kirilenkó- vdl, a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával. A pártmunka kérdéseiről folytatott szívélyes, baráti beszélgetésükön részt vett Ivan Kapitonov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. SZILÁGYI BÉLA ROMÁBAN Aldo Moro olasz külügyminiszter fogadta Szilágyi Béla . magyar külügyminiszter-helyettest, aki többnapos látogatást tesz az olasz fővárosban. A magyar külügyminiszterhelyettes az olasz külügyminisztérium vezetőivel folytatott tárgyalásokat befejezve, szombaton tér vissza Budapestre. Kádár János, az MSZMP KB első titkára a párt Központi Bizottságának székházában csütörtökön fogadta a Dél-vietnami Nemzeti Félsz abadítási Front Központi Bizottságának és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes kormányának Tran Buu Kiem vezette delegációját. Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke csütörtökön hivatalában fogadta a Délvietnami Nemzeti Felszabadítás! Front Központi Bizottságának és a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának Tran Buu Kiem vezetésével hazánkban tartózkodó küldöttségét. A DNFF és az ideiglenes forradalmi kormány küldöttsége csütörtökön Tran Buu Kiem vezetésével látogatást tett az MSZMP V.. kerületi bizottságán. Dr. Fekete Károly, a pártbizottság első titkára köszöntötte a vendégeket, akik ez alkalommal találkoztak népük két fiatal hősével, Nguyen Thi Nhan 24 éves távírásznővel, aki balkarját és Huynh Thi (Folytatás a 2. oldalon.) LeszóSit a Szojuz 6. a Kádár János fogadta dél-vietnami küldöttséget Találkozás a hős szabadságharcos lányokkal / Kötött holmi lett a divat. Most már tí&- és tízezren kere-