Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-12 / 237. szám

1969. OKTOBER 12., VASÄRNAP l’tai UEOVEI xMirim» Inter- lavór it A székesfehér­vári Videoton legújabb és leg­korszerűbb tv-ké- sziiléke az Inter- favorit. Abban különbözik előd­jeitől, hogy skálá­val szerelték fel és gombnyomás helyett a gomb forgatásával — mint a rádióknál — kereshetők az adóállomások. Aki gyorsan ad... Nem könyöradományt kérnek, munkát A tápi őszentmártoni vasút­állomástól vezet egy út a ta­nyákhoz. Az első kilométe­ren belül szüretelőkkel ta­lálkozom. A második és har­madik között vályogkunyhó­ból előjövő, ijedt szemű, pisz­kos ruhájú kislánnyal. „Nem, igazán nem tudom Gábrielek merre laknak.” ... Bokáig érő, szürke homok és a mo­torbiciklis megelőz. Húsz mé­ter múlva, ott előttem borul­nak fel, a vezető és utasa buk­fencezik ... „Az Isten ezt a ro­hadt”... ennyit hallok, amíg feltápászkodnak. Taposom a homokot és jobb híján a nyomorékok számára készült kétkerekű kocsi gu­mijának nyomát kutatom. Csend, sehol egy ember. Va­sárnap van. A LEVÉL Dr. Mágócs Imre, a Nagy- ká-tai Járásbíróság elnöke írta: „...Mesterségem miatt sem.szeretem a hatásvadásza­tot és néni azért írom, meg e két szerencsétlen ember éle­tét. hogy reklámot csinál­jak nekik __Csütörtökön mo­z iba készültem, amikor a Gö- böly járási iskolaigazgató la­kásom ajtaján kopogtatott. Amit 10 perc alatt mondott, elég volt arra, hogy azóta se tudjak nyugodtan aludni... gondolkodom, miképpen le­hetne ezt a két embert visz- szaadni önmaguknak és mun- káhz segíteni őket...” E levelet gyűrögetem a zse­bemben és tippelem a szét­szórt tanyákat: vajon melyik­ben lakhat a két nyomorék?... Végre! Az öles, leveleit szitá­ló fa alatt két nikkelezett ko­csit pillantok meg, aztán őket, amint felém karikáznak. Az asszonykát olyan 25—28 évesnek, a férjét úgy 32—35 évesnek-Játom. Világos barna hajuk van, az asszony szeme barna, a férfié zöld. Arcuk, kezük színe fehér, sápadt, vértelen. A férfinek az egyik lába — miközben beszél — rángatózik, lábfejével néha rúg egyet-egyet. Ilyenkor le­nyúl, a rendetlenkedő test­részt megfogja, a láb lecsil- lapszik, megnyugszik ... Állj! Magamat is meg kell fognom, szigorúbbnak kell lennem, s lerázni a hőmérőt. ADATOK ; 1. „Neve? ... Gábriel Lajos. .... „Életkora? ... Húsz esz­tendő. . „Szülei? ... Ötéves ko­romban elhagytak, négy test­véremmel együtt... Nagy­anyánk nevelt... csavarog­tunk ... Aztán a 29. számú iparitanuló-intézetben műsze­résztanuló voltam. 1965. szep­tember 27-én tályog kelet­kezett a hátgerincemen. Meg­műtötték, a tályogot eltávolí­tották, de mindkét lábamra örökös béna maradtam. Va­gyontalan vagyok, keresetem, járulékom, kegy- vagy nyug­díjam, rokkantságim sincs.” Ülünk a nagy fa alatt, az asszony lobogó hajú öccse hangszóródobozt barkácsol, s közben táskarádión meccset hallgat: ..Fazekas elfut a szé­len. bead, Bene lő: góól, góól”... ... „Gábriel Lajosné, szüle­tett Feke Judit. Életkora?... Huszonhárom esztendő... ...„Végzettsége? ...Nyolc általános, gyors és gépíró isko­la ... Másfél évig Szentmár- tonban a községi tanácsnál dolgoztam ... onnan kapok ha­vi 900 forintot... ... „Mi történt a lábával? ... 1963. szeptember 18-án édes­apám — aki egyébként a helyi tsz tagja volt —, édesapám ... édesapám... — Miért pityereg? Eszébe jutott valami?... — Meghalt. Nagyon jó em­ber volt az édesapám. — Folytassa kérem ... szó­val szeptember 18-án édesapja vitte motoron ... „Igen. A bor­forgalmi teherautóját akarta megelőzni. Nem látta az in­dexet, az autó balra befor­dult ... a pótkocsi hátsó kere­ke átment a medencecsonto­mon,.. azóta béna vagyok... ... „Hol ismerkedtek meg ? ... A kórházban. Megszeret­tük egymást... 1968 február­jában. összeházásódtürtk...” Szemüveges, feszes arcú idős asszony hallgat bennünket. Uj­jait összekulcsolja ölében. Ha a fiú beszél, az ujjak szétnyíl­nak, mintha ő is kereket akar­na forgatni, a szék oldalára tapadnak, majd újra eredeti pózukba zárkóznak. A MAMA ... „özvegy Feke Pálné ... Foglalkozása? ... Itthon va­gyok kérem, én látom el őket... Mosdatni nem kell, azt önállóan tudnak... csak hát főzni, meg egyéb ... Kié a ház? Rokoné... kegyelemből odaadta, lakhatunk benne...” — Húszezret ér az egész cakumpakk — mondja a fiú. összesen húszezret, de mivel többen öröklik, eladhatatlan. — Ezt a részt erdősíjtik — mondja a fiatalasszony — ide már nem jön lakni senki. Tíz év múlva itt erdő lesz. ... Már nem is emlékeznek rá, hogy itt ...Miklós— kiált az öcs- csére — halkítsd le a rádiót! Feke Miklós postakézbesítő Budapesten a 70-es hivatal­ban. Havi keresete 1270 fo­rint ... Tehát összesen 2170 forint jön be a házhoz — számolom hangosan — négy személyre. — A fiúnak öltözködnie kell, meg bejár, arra sok el­megy — magyarázza a mama —, de én tartok baromfit, hizlalok disznót, jól ellátom őket. Csak hát villany itt nincs, nem tudnak dolgozni, tévét nézni. A lányom azt mondja: Anyám, már olvas­ni sem bírok ... megőrülök ebbe a tehetetlenségbe... Is­tenem, pedig most jön majd a tél..., ha itt befúj a hd kimozdulni sem lehet... JÓ EMBEREK — Olyan jók az emberek — nyeldes a fiatalasszony —, ugye Lajos, jók az emberek? (Gábriel Lajos egyetértőén I mosolyogna, de a lába me­gint önálló életbe kezd és így le kell hajolnia)... A göbö- lyi iskola igazgatója kijár ide, kihozza az úttörőket, be­tolnak a homokban bennün­ket és nézhetünk néha fil­met ... vállalta, hogy ha akad bedolgozói munka, kiszáiütja az anyagot... Az igazgató ne­ve? Nem tudom, hogyan hív­ják ... Az a bíró úr js, több­ször kint volt... a házhely ügyben... A nagykátai ta­nácselnök megígérte, kapunk bent házhelyet... Elbonta­nánk itt a melléképületet, s abból felhúznánk valamit... a mendei téglagyár építő­anyagot ajánlott... a tsz adott anyánknak háztájit... iá kátai kézműipartól kijött légy mogorva ember, valami műszerész, s azt mondta, ő (megcsinál, átalakít nekünk |két varrógépet, hogy a lábat iné kelljen használni... íet- iszik tudni, bent anyánk is (dolgozhatna ... mi is jól él­hetnénk ... ugye Lajos?... ,Csak még egy kis segítség kellene... hogy gyorsab­ban ... mert már nehezen bírjuk itt... Dr. Magócs Imre járásbíró­sági elnök többek között még ,azt írta levelében: ...„Ennek a két embernek annyira ép a leiké, hogy nem konyörado- mányt, segélyt, hanem mun­kát szeretnének, hogy ne érezzék fölösleges voltu­kat” ... Kikerekeznek velem az .útig, merev tekintettel, szin­te mozdulatlanul, egymás ke­zét és a kereket fogva kísér­nek szemükkel hálásan, míg .csak el nem tűnök a csene- ,vész akácfák között. Szűts I. Dénes A suszter már nem szögez NEM, MERT CSAK A SE­GÉDEK, s a tanulók szögez­nek, szabnak, varrnak, talpbé­lést illesztenek, kérget ragasz­tanak. A suszter — pardon: a főnök úr — már a pult mögé is ritkán áll, legtöbbször Sán­dor úr, a rangidős segéd fo­gadja a kuncsaftokat. A főnök úr csak akkor, ha igen illuszt­ris vendég érkezik. Ilyen ese­tekben ő veszi a méretet, jegy­zi a különleges kívánságokat, együtt választják ki a bőrt, s egyeznek meg az árban. A borsos árban. Egy-egy női to­pán kóstál hat-hétszázat, a férfiaké esetében nem ritka­ság az ezer forint sem. Hja kérem, a minőséget meg kell fizetni... S ha van, aki meg­fizeti, mi gondunk vele? Van. Nem kevés. A suszter, aki már nem szö­gez, tizedik esztendeje éli — bár ő nem tud róla —, életét szemem előtt. Akkor adta él házát a káposztájáról híres, Pesttel szomszédos községben, s vásárolt öröklakást a fővá­rosban. A suszter, aki a köz­ségben amolyan jóra való ci­pész volt, aki csak nagyon rit­kán készített új lábravalót, jó szimattal megérezte a lehető­ségeket. Azt, hogy aki ügyes... Ö ügyesnek bizonyult. Először „néger” — ahogy a maszekok tolvajnyelve jelöli a be nem jelentett alkalmazottat — egy cipésznél a Petőfi Sándor utca egyik mellékutcájában, majd már szabályosan bejelentett segéd a Váci utcában, s há­rom esztendeje önálló üzlettu­lajdonos. A háromszobás örök­lakásba • kétszer került azóta új bútor, a Trabant Moszkvicsra cserélődött, a két, eladósor­ban lévő lány nevén egy-egy telek szerepel. Megjárták Franciaországot, Olaszorszá­got, Zakopanéról és Várnáról már nem is beszélve. A főnök úr kocsiján hazajár ebédelni — tartják a frontot az alkal­mazottak —, üzlete nyitvatar- tása idején nyugodtan üldögél a Váci utca eszpresszóiban. Persze, hiszen ott köti az igazi üzleteket. Ott cserél gaz­dát a ki tudja milyen úton, Becsből Pestre került - príma. tál pbőr, sok . kvadíát felsőbőr, a kellékekkel egyetemben. Hát, ilyen egyszerű a boldo­gulás receptje. Kérdés: miféle toll írta ezt a receptet? Ha most valaki arról szeret­ne fölvil4gosítani, miszerint a valóságos igényeket kielégítő magánkisiparra nagy szükség van, csak azt felelhetem: tö­kéletesen egyetértek. Ha az a valaki mondókáját megtoldja azzal, hogy amíg fizetőképes Háztáji és egyéni állattartóknak tenyésztésre alkalmas, VEMHES KOCÁKAT és VEMHES ÜSZŐKET KÍNÁL MEGVÉTELRE, igen előnyös feltételekkel a Pest—Nógrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat A kocák ly2—2 hónapos vemhesek, kilogrammonként 22 Ft-os áron kerülnek eladásra. A vételár készpénzben vagy a koca szaporulatával törlesztendő. Az üszők 2—3 hónapos vemhes korban, 8000 Ft-ért vásárolhatók meg. Ebből az összegből az állami támogatás összege levonásra kerül. Az üsző átvételekor tehát csak 3000 Ft-ot kell az igénylőnek kifizetnie. Bővebb felvilágosítást adnak és az igényeket előjegyzésbe veszik felvásárlóink és kirendeltségeink. PENOMAH Pest-Nógrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat Budapest Vili., Makarenko utca 17. kereslet van, addig annak ki­elégítése sem bűn, sőt, erény, ismét csak azt felelhetem: tö­kéletesen egyetértek. Ám ha ez a valaki még tovább megy, s azt kérdezi, miért baj az, hogy ez a suszter már nem szögez, s hogy — adóíve sze­rint — havonta hétezer forint a jövedelme, akkor egyetérté­semről már nem biztosítha­tom. Az adóíven szereplő ada­tok valódisága fölötti kétkedé­semet pedig már szóba sem hoznám. Csupán egy kérdéssel felelnék a kérdésekre: egyet jelent-e a magánkisipar éssze­rű támogatása az egyre kirí­vóbbá váló jövedelem- és élet­vitel-különbségek természetes­nek vételével? A MAGANKISIPAROSOK tekintélyes részének nincs mammutjövedelme. Pest me­gyében sok olyan, idős magán­kisiparos él, aki a létfenntar­tási költségeket keresi csak meg, s nem kevés azok száma sem, akik becsületesen dolgoz­va megfelelő életkörülménye­ket értek el. Ám ki tagadná: egyre több azoknak a masze­koknak a száma, akik — a példánál maradva — már nem szögeznek. Akik üzleteket köt­nek, seftelnek a szó szoros ér­telmében, alkalmazottakat dolgoztatnak, s profitot söpör­nek be. Ha nem is a profit klasszikus, politikai gazdaság­iam értelmében, de ezért pro- fitocska ez, bárhonnét nézzük. Munka nélküli, ügyeskedésen, konjunktúra kihasználáson alapuló boldogulás ez, s kér­dés: ezt és így akartuk-e? így és ezt akartuk-e? Hogy a gazdaság perifériáján leb­zselő alakok a három-négy­szeresét keressék annak, mint nagyvállalatokat igazgató em­berek, hogy egy-egy maszek rádió- és televíziószerelő nyolcszorosát vágja zsebre, mint a három műszakot vál­laló gyári szakmunkás? S to­vább: vajon valóban megfe­lel-e a társadalmi szükségnek — tehát a végzett munka tár­sadalmi értékének — az a helyzet, amelyben feketén anyagot- --beszerző — s -hény esetben: állami forrásokból, „megkent” emberek közbejöt­tével ! — magánkisiparosok gyorsan megtollasodnak, má­sok, alkalmazottak munkája segítségével, s persze, rossz, meg laza, kibúvókat tartal­mazó rendelkezések támoga­tásával? Miféle társadalmi ér­dek igazolhatja ezt? Miféle társadalmi igazság nevében lehet bólintani erre az anyagi jólétre — autókra, telkekre, kutyuskáikat pátyolgató, üdülő nejekre a motelekben és hote­lekben, öröklakásokra, villák­ra —, amely mögött nem áll tényleges, társadalmilag szük­séges és hasznos munka? Akad-e józanul gondolkozó ember, aki elvitatja a felta­láló pénzbeli jussát? Irigyli a művész autóját? Az író hét­végi házát a Duna mellett? Demagógok akadhatnak — akadnak is —, de józan gon­dolkozásé ember mindezekre azt mondja: megdolgozott érte. Ám éppen ezért háborog, ha olyan bőségszarut lát, melyet nem a munka nyitott meg. S van min háborognia! NE TÚLOZZUK EL a nem szögezők ügyét, de: ne véljük elintézni egy legyintéssel. Hazánkban a bér- és jö­vedelmi viszonyoknak — messzire vezetne az okok ku­tatása — mindig is volt olyan mellékzöngéje, mely jóval túlterjed a szorosan vett anyagiakon. Mondhat­ni: társadalmi,’ sőt politikai megkülönböztetések forrását vélik fölfedezni mindezek­ben az emberek, g éppen ezért nagyon oda kell figyelni, mi az, ami oktalan, s má ami jogos háborgást okoz. (Mert nemcsak az egyes meg kettes és hármas kategória sért­het ...) Azt, hogy a bér- és jövedelmi viszonyoknak job­ban kell differenciálniuk, ha nehezen is, de fokról fokra megértik, elfogadják széle­sebb körben. Nehezíti elfo­gadását, hogy ez a differen­ciálás — ma még — első­sorban beosztásokat, s nem teljesítményeket követ, holott utóbbi felel meg az igazsá­gosságnak, éppúgy, mint a társadalmi érdekeknek. Azt azonban már végképp nem tudják elfogadni az em­berek, hogy megszülessék az „állami” meg a .magán” differenciálás, ami szerint aki dolgozik, az nem ér rá pénzt keresni... Ha létezik egész társadalmunkkal, annak mo­ráljával szembeforduló ér­velés, akkor ez az. Csak­hogy ehhez az érveléshez túl sok gyakorlati, ténybeli mu­níciót szolgáltat az élet. Leg­alábbis a kelleténél többet. NEM ARRÓL VAN SZÓ. hogy rendeletek, adminisztra­tív intézkedések mennykövé­vel kell össze-vissza csap­kodni, s „államosítani” a fol­tozóvargát, a keshedt mellű kis szabót, mint történt ez az ötvenes évek elején. Ám arról nemcsak szó lehet, de szó kell, hogy legyen: miféle gazdasági és társadalmi esz­közökkel lehet útját állni a munka nélküli gyarapodás­nak, a becsületesek sok millióit sértő ötszámjegyű jö­vedelmeknek, a mindennapi élet porondján egyre imper- tinensebben föllépő harácso­ló magatartásnak. Van mód erre, mert Magyarországon semmiféle törvény, rendelet, rendelkezés nem védi — s fő­ként: nem támogatja — a tisztességtelen tevékenységet. Ehhez azonban ellenőrizni kellene, rács mögé dugni a törvények között lavírozókat. megadóztatni tisztességesen a mindenre elég, de munka nél­kül szerzett jövedelmeket. Hogy miért? Rengeteg do­log indokolja. Csak egyet. 1969 augusztusában az ál­lami iparban a munkások át­lagkeresete 1886 forint volt.., Mészáros Ottó Félmillió kéményre ügyelnek Bál — jubileummal Embléma a falakon: fekete ember, létrával és a leghagyo­mányosabb szerszámmal — sitószkefével. Üdvözlő vers­sorok, egyenruhába bújtatott, pirospozsgás arcú emberek vidám hanggal, invitáló, me­leg szóval. A mesterségre azt mondják: szerencsét hoz. csak a gombot kell megfogni és hétig számolni. Kéményseprők ünnepelték a húsz évvel ezelőtti napot, amikoris megalakult az ak­kor még csak kéményseprők­ből álló vállalat. A péntek estétől szombat hajnalig tar­tó bálon azonban már ott voltak a cserépkályhaépítők és a gázvezetékszerelők is, együtt ünnepelve a cilinderes, koromfekete egyenruhás ké­ményseprőkkel. Bakó József igazgató ünne­pi beszédét az emlékeknek szentelte. Beszélt a fejlődés­ről, az eltelt húsz év eredmé­nyeiről. Meghatottan kérte fel a vállalat első igazgató­ját, a nyugdíjas Bán Jánost, hogy meséljen az akkori idők élményeiről. A kitüntetések és a pénz­jutalmak átadása után bor került az asztalokra, megér­keztek a zenészek és a vidám sramlizenére jobban csúszott a bor, fürgébb lett a láb. Mi pedig információt kértünk a vállalat egyik alapító tagjá­tól, Vágási Nándortól: — A megyében félmillió kéményre kell állandóan fel­ügyelnünk. Ezenkívül — eb­ben az évben cserépkályha- építő részlegünk 1500 kály­hát épít, három és félmillió forint értékben. Gázszerelő műhelyünk idén alakult és ha az igényeket nem is tud­juk még kielégíteni, hiszen a részleg csak most van fej­lődőben, már van nagyobb munkánk: Szigetszentmiádó­son ezer új lakásba vezetjük be a gázt. Cegléden idén nyílt kirendeltségünk, mely egyben bemutatóterem is. Hogy mennyi a dolog a megyében? Elég, ha azt mondom: a jövő évi kapacitásunkat is nagyjá­ból lekötötték. A sramlizene azonban csa­logató. Így hát az interjú sem tarthatott sokáig... T. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom