Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-11 / 236. szám

1969. OKTÓBER 11., SZOiMBAT l'íi ■'* 2 MEC zMírlap s Három megye találkozója Húsz televíziót ad a MÉH — Beszéljünk közös dol­gainkról — javasolta néhány hete a Nógrád megyei KISZ- bizottság a Pest—Bács—Nóg­rád megyei MÉH Vállalat ve­zetőinek. — Ideje, hogy to­vább lépjünk és az eddigi jó módszerek mellé még jobba­kat találjunk. Így jött létre a sikeres ösz- szejövetel a KISZ Pest, Bács és Nógrád megyei bizottsága, k művelődésügyi és a MÉH Vállalat vezetői között. A ta­lálkozón Skoda Ferenc, a KISZ Nógrád megyei bizott­ságának első titkára elnökölt és megjelent a MÉH Tröszt vezérigazgatója, Balassa Já­nos is. A hozzászóló úttörőtitkárok, művelődésügyi vézetők jó öt­letekkel segítették a tanács­kozást. Nagy örömmel fogad­Nézegetni, vásárolni, meghökkenni... A vevők, a vásárolni szándé­kozók bizony megfélemlítettek. Hosszú éveK gondos, kitartó munkájával egyes eladók — vagyis kereskedelmi alkalma­zottak — nevelő tevékenysége •kezdi meghozni gyümölcseit: fél az emoer vásárolni. Mert például betéved a Majakovszkij utcai műszaki bizományiba le­mezjátszót venni — dehát ugye először meg kell bizonyo­sodni arról, hogy van-e lemez­játszó. Az ember megkérdezi, hogy van-e, úgy gondolván, hogy ez a legegyszerűbb kiin­dulási pont. Van, felelik bőbe- szédűen. Ezután azt is meg kell tudakolni, hogy milyen. Olyan, mutatnak a háttérbe biztatóan. Miután az ember szedetné megnézni, hogy az az „olyan” tulajdonképpen mi­lyen is, ezért elrebegi, hogy megmutatná? Amire megkap­ja azt a választ, hogy „néze­getni akar, vagy vásárolni?” Fogas kérdés: mert hát az em­ber hogy is bizonyítsa be, bogy vásárolni szeretne? Ennek csupán egy módja van: ha va­lóban megveszi. De ha nem tetszik neki, nincs kedve hoz­zá? Akkor bizony menthetetle­nül rajta marad a csúnya bé­lyeg, hogy csak nézegetni akart és rabolni az eladó drá­ga idejét, akinek mit tudom én milyen sok teendője akadna közben. Tehát maradjunk ab­ban kedves megfélemlített vá­sárló társaim, hogy a gyakran elhangzó, idézett kérdésre a következőt feleljük: „nézeget­ni is, meg vásárolni is”. Ezt persze csak az tegye, aki elég bátor. Én viszont gyáva voltam, amikor egy telefonérmét kér­tem az Astoria szálló árkádjai alatt levő újságárustól. „Há­nyat?”, kérdezte. „Egyet”. Megvetően végigmért, aztán ki­jelentette: „Eggyel nem fog­lalkozunk!” — így királyi töb­besben. Ügy látszik, annyira meghökkentem, hogy gyáván és szó nélkül távoztam. Pedig megkérdezhettem volna, hogy talán nagykereskedőnek csa­pott fel és a Népszabadságot, az Élet és Tudományt, az Üj írást, esetleg a külföldi lapokat is csak tucatjával adja? Szerin­tem jegyárusnak kellene el­mennie a csuklós buszokra: ott soha nem adhatna el ötnél kevesebb jegyet... — b — ná például minden úttörő és kisdobos őrs, ha év elején olyan módon jutnának őrsi naplóhoz — amit boltban alig lehet kapni — vagy más is­kolai felszereléshez, hogy bi­zonyos mennyiségű hulladé­kot leadnának érte. Így a szü­lőkön is segítenének az év eleji gondok csökkentésével. Révész Andor igazgató el­mondta, hogy tekintélyes tár­sadalmi-jutalmazási keret áll rendelkezésükre, amelyet az iskolák alig vesznek igény­be, holott bizonyos mennyisé­gű begyűjtött anyag átvétele után futballfelszerelést, sport­eszközöket kaphatnának, vagy kirándulásokat szervezhetné­nek. A számos, jobbnál-jobb és könnyen megvalósítható ja­vaslat anyagi alapjára Balas­sa János terven felül további félmilliót ajánlott fel. Ezen­kívül bejelentette, hogy a tröszt 20 televíziót ad a tanya­si iskoláknak. A Pest—Bács— Nógrád megyei MÉH- pedig dolgozói adományából először Nógrádnak, majd Bács és Pest megyének is egy-egy televíziót ajándékoz. Befejezésül kiosztották a ju­talmakat, a márciusi rongy­gyűjtő hetek alatt elért ered­ményekért. Pest megyének 54 717 kiló után közéi 11 ezer forintot nyújtottak át, ame­lyet a KISZ-bizottság az út- törőörsök felszerelésére for­dít — A Váci Dunakanyar Foto klubban kedden este 8 órakor Kocsis Iván színes- diavetítéssel kísért nyugat- európai úti élménybeszá­molót tart. Alapár-differencia Pest és Bács-Kiskun megye között Megyénként változik a borszőlő és a must átvételi ára A szüret eddigi tapasztalatai Október második hetében a hazai borvidékeken az utolsó szakaszba érkezett a szüret. A gyümölcs érésére az elmúlt két hét időjárása, igen ked­vező volt, emiatt számos gaz­daság visszafogta a szőlősze­dés tempóját. Az agronómu- sok ugyanis arra számítottak, hogy a napsütéses idő to­vább javítja majd a cukorfo­kot. A szüret eddigi tapasztala­tai azt igazolják, hogy a pin­cegazdaságok idei irányárad a homoki szőlőterületeken 14— 17 százalékkal alacsonyabbak az elmúlt évinél. Az árcsök­kenést részben a kereslet csökkenésével magyarázzák, részben pedig azzal, hogy a korábban leszüretelt homoki szőlők cukorfoka eléggé ala­csony volt. Emiatt a Magyar Állami Pince- gazdaság több üzeme 15- ről 13-ra módosította az átvehető must cukorfoká­nak alsó határát. Az egyes megyék között az alapárakban is jelentős az eltérés. (Az alapárakat külö­nösen szeptember eleje óta háromszor is módosították.) Az alapár-differencia a legjelentősebb Pest és Bács- Kiskun megye között. A 15— 16 cukorfokos vegyes borsző­lőért Bács-Kiskun megyében az átvevő vállalat október ele­jén 3,70 forintot fizetett kilo­grammonként, ugyanezért az áruért Pest megyében kilogrammon­CSALAD ES OTTHON A szórakoztató fotózás A fényképezéssel a század- forduló idején csaknem kizá­rólag a sajtó, a fényképész­műtermek és a vásári fotog­ráfusok foglalkoztak. Csak 60 éve, hogy az akkori lemezes fényképezőgép lassanként könnyebben kezelhetővé vált: ezzel kezdődött el a ma már „népmozgalom” arányokat öl­tő amatőr fényképezés. Ko­runkban úgyszólván alig van háztartás, amelyben egy fényképezőgép nem lenne. Ez éppen olyan természetes, mint a rádió. A fotóalbumok ' egész családok történetének dokumentációi. Az ipar természetesen fel­figyelt erre a fejlődésre, s ma minden „pénztárca” szá­mára ajánlanak már kame­rákat és ezek használata úgyszólván semmiféle elő­képzettséget nem igényel. Természetesen hosszú az út a fényképezőgép egyszerű el­KIEMELT VÁLLALAT átkepzős tanfolyamokat indít érettségizettek és 8 általánost végzettek részére: központi fűtés, víz-gázszerelő, villanyszerelő, festő-mázoló, tapétázó, hidegburkoló, műanyag­burkoló, parkettázó, szigetelő, üvegező, kőműves, ács, vasbetonszerelő, műköves, épületasztalos szakmákban. Házgyári épületek szerelésénél a legkorszerűbb technológia mellett foglalkoztatjuk. A tanfolyam sikeres elvégzése után minden hallgató szakképesítést kap. A tanfolyam időtartama alatt havi 1600 Ft-os bért fizetünk, majd kiemelt bérrel foglalkoztatjuk. Minden szombat szabad. Vidékiek részére szállást adunk, különélést fizetünk, utazási hozzájárulást térítünk, üzemi ebédet és vacsorát szolgáltatunk. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN: A 43. sí. ÁÉV. Szakoktatási csoportjánál Budapest XI., Dombóvári út 19. {4-, 41-, 43-, 47-es villamossal) kattintásától a művészi fel­vétel készítéséig. És nincs is drága fényképezőgépekre szükség, hogy egyéni fantá­zia mutatkozzék meg egy fel­vételen. Például egy futó alakról készült felvétel — amelyet a fénymérő által jel­zett időnél valamivel hosz- szabban exponáltak — a moz­gás enyhe életlensége foly­tán a futás iramát érzékel­teti. Vagy például a távol­ság olyan , beállítása, amely­nél a háttér, vagy az előtér már nem mutatkozik élesen, igen erősen kiemeli a felvé­tel colját képező tulajdon­képpeni témát. A fényképe­zésben ugyanis nem mindig áz optikailag, tökéletessel le­het elérni a legjobb képha­tást. Egy teljesen automati­kus fényképezőgép kevesebb lehetőséget nyújt az egyéni elképzelések megvalósítására, ehhez szükséges a beállítá­sok némi változtatásának le­hetősége. Aki a fényképezésben na­gyobbra tör, annak cserél­hető lencsékkel működő fény­képezőgépre van szüksége. Szinte a csodával határos az a hatás, amit jó teleobjektí- vokkal és nagy látószögű lencsékkel lehet elérni. Az amatőr fotósnak is jól kell megválasztania gépét és nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a gépen kívül még más felszerelési tárgyak is szük­ségesek: fénymérő, állvány, továbbá egy vacu, amely nemcsak az esti és a szobafel­vételekhez szükséges, hanem nappal is jó szolgálatot tesz a fénykülönbségek kiegyenlí­tésére. Igen sok amatőr fotóst nem elégít ki csupán a felvétel el­készítése, hanem kedvtelése a film előhívása, másolása és nagyítása is. A kedvtelés foly­tatása a fényképek rendezé­se, amire sokszor csak a szép nyári szünidő után, a téli es­téken kerül sor. Ilyenkor szí­vesen merülünk el a leg­jobb képek kiválasztásában és visszaidézzük a látott szép tájakat, kedves arcokat. Ek­kor készülnek az albumok, vagy telnek meg a dobozok gyermekeink életének egy- egy korszakáról, életünk, kör­nyezetünk, szép tájaink for­málódnak emlékké így. E. R. ként csak 3,35 forintot kaptak a termelők. A 15—16 cukorfokos, nagy­üzemektől felvásárolt must ajánlata Bács-Kiskun megyé­ben literenként 25 fillérrel volt alacsonyabb Pest megyé­hez képest. A történelmi borvidékeken jól fizetnek a kitűnő minősé­gű mustok. Az eddigi tapasz­talatok szerint a felvásárló vállalatok — figyelembe véve az árintézkedéseket — előny­ben részesítik a jófajtájú, ki­tűnő minőségű termést. Gödöllői helyzetkép (Kertész László rajza) |WA, 1969. október 21„ 1*1/*. szombat, Brigitta napja. A nap kél: 5.56, nyugszik: 17.05 órakor. A hold kél: 5.54, nyug­szik: 16.51 órakor. Várható A reggeli és esti órákban párás, helyenként ködös, nap­közben derült, száraz idő. Megélénkülő, változó irányú szél. Hajnalban helyenként talajmenti fagy. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. — A MOGÜRT megala­kulásának 20. évfordulója alkalmából a vállalat veze­tősége tegnap a Gellért Szállóban fogadást adott. — Helyesbítés. Tegnapi számunkban a „Fellépnek a vásárlók megkárosítói el­len” című cikkben kimaradt egy szó. A szöveg helyesen így hangzik: „. ..Novák András, a KPVDSZ Pest megyei Bizottságának szer­vező titkára.” A lottó nyerőszámai: 24,44,60,64,79 CODOLLO A földmunkák megkezdődtek... (Tudósítónktól) Üj iparitanuló-intézet építé­se, illetve földmunkái kez­dődtek el Gödöllőn, a 3-as út mellett, a Tessedik kollé­gium szomszédságában, a Ganz Árammérőgyárral szem­ben. Az új létesítmény 16, illet­ve 10 tantermes intézetében korszerű viszonyok között ta­nulhatnak majd a szakmun­kástanulók, akiknek száma eléri az 1500-at. (Azért írom; A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: A Pécsi Filharmonikus zenekar Bee­thoven hangversenye Szigetváron. 10.05: Végvári Rezső: Inaktelki muzsika. 10.14: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora (ism.). 10.59: Rádiószínhaz. Ma este játszunk. László Anna hangjátéka (ism.). 12.20: Melódiakoktél. 13.50: Bodnár György könyvszemléje. 14.00: A Lipcsei Rádió fúvószenekara ját­szik. 14.15: Rádióreklám. 14.20: Hanglemez MK. 14.25: Üj Zenei Üjság. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak: Komjáthy György tánczeneműso- ra. 16.05: Húszas stúdió. Séta a Big Ben körül. 17.05: Elisabeth Schwarzkop és Jussi Björling éne­kel. 17.38: Budapesti művészeti hetek. Felelet. Déry Tibor regé­nyét rádióra alkalmazta Dorogi Zsigmond. V. rész. 18.08: Üj leme­zeinkből. 19.25: 139—660. A Magyar Rádió automata közönségszolgála­ta. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tán­coljunk ! 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Lehár Ferenc operettjeiből. 8.40: Külpolitikai figyelő (ism.). 8.55: Verbunkosok, nóták. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Az élő népdal. Dr. Mangó János mű­sora. 12.14: Händel- és Schumann- müvek. 14.00: A számítástechnika új utakon. Beszélgetés A. A. Do- rodnyicin szovjet akadémikussal. 14.15: Kórusok magyar költők ver­seire. 14.26: Népdalok, csárdások. 14.52: Orvosok a mikrofon előtt. Dr. Sziller Oszkár — a veszélyez­tetett terhességről. 15.00: Közvetí­tés bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. 15.20: Forog az idegen. Várkonyi Endre írása. 15.30: Peter Schreier alt- és tenoráriákat éne­kel. 16.05: Közvetítés bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. 16.20: Ope­racsillagok — operaslágerek. Ker­tész Iván műsora. 16.50: A Rádió Kabarészínháza. Októberi műsor a 6-os stúdióból, (ism.). 18.10: Az NDK kultúrájának hete. Max vi­zet kér. Az Ifjúsági Rádió doku­mentumjátéka. 19.05: Kersics An- ka népdalokat énekel, Bálint János cimbalmozik. 19.24: Üj könyvek (ism.). 19.27: Jó estét, gyerekek! Kökény kisasszony. Mészöly Mik­lós meséje. 19.35: Budapesti zenei hetek. Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét (élő). Brahms-est. Kb. 21.40: Házasság és környéke. Vidám irodalmi műsor Karinthy Frigyes műveiből (ism.). Kb. 22.10: Burai Rezső népi zenekara játszik. 22.35: Feltárás és felfedezés. A kecskeméti Katona József Színház magyar bemutatóiról. Kovács Júlia riportja. 22.50: Bizet: Carmen — Micaela és Don Jósé kettőse az I. felv.-ból. 23.10: Az NDK kultúrá­jának hete. Bemutatjuk új Eterna lemezünket. Hans Eisler művek. 23.38: Lészen ágyú. Részletek Kó- kai—Romhányi daljátékából. URH 16.05: A király és én. Rodgers zenés játékát bemutatja Rátonyi Róbert (ism.). 16.51: Ötórai tea. 18.10: Hanglemezparádé. 18.50: A Magyar Rádió és Televízió Gyer­mekkórusa énekel. 19.00: Az NDK kultúrájának hete. Bach: Klavie- rubungen. V. rész. Amadeus We- bersinke orgonái. 20.46: Az 1969. évi montreuxi nemzetközi dzsessz- fesztivál Dobsa Sándor beszámoló­ja. VI. rész. 21.21: Operák Seribe művei nyomán. 21.55: A XX. szá­zad zenéjéből. TELEVÍZIÓ , 8.59: Tévészőttes. Vass Lajos népdalfeldolgozásaiból (ism.). 9.25: A kockázat. .. Magyarul beszélő lengyel rövidjátékfilm-sorozat. I. Tudom, ki vagy! (ism.). 10.20: A Teleimpex különkiadása Jugoszlá­viából (ism.). 10.50: Egyszer volt... Meserevü (ism.). 16.18: Reklám­műsor. 16.25: „Ami a 12-ből kima­radt” Simon Menyhért születése. Magyar film. 18.05: Reklámműsor. 18.10: Hírek. 18.15: Arcképek, ta­lálkozások. Látogatás Frank Fri­gyes festőművész műtermében. 18.40: A Tv jelenti. Aktuális ri­portműsor. 19.25: Cicavízió. 19.35: Két kéz. Illyés Gyula versét el­mondja: Kozák András. 20.00: Tv- híradó. 20.20: „Nem vagyok tel­jesen őrült. . .” Koós János és az Express zenekari műsora. 20.40: „ .. . mai módra” Kolozsvári Grandpierre Emil írásaiból. (14 éven felülieknek). 21.50: Tv-hír- adó — 2. kiadás. 22.10: Igor Stravinszkij: Le sachre du prin- temps. Tavaszi áldozat. Balett­film. Gjellerup 50 ÉVE, 1919. október 11-én halt meg Kari Gjellerup, dán Nobel-díjas író. Kora ifjúságában hatottak rá a felvilágosult demokratikus irány­zatok és ezek hatása alatt írta első regényeit, később utazásai során — járt Németországban, Görögországban és Itáliában — Schopenhauer és Kant hatása alá került. Drámákat írt és szöveget Richárd Wagner operáihoz. 1892-ben végleg letelepedett Drezdában. Ennek ellenére igazi formája, amelyben életműve megnyilvánult, a regény volt. 1917-ben irodalmi Nobel-díjat nyert. Műveiről és életéről két kötetben jelent meg jelentős munka halála után, amely Gjel- lerupot a századelő legnagyobb gondolkodói közé sorolta. „illetve 10 tanterem”, mert az első ütemben ennyi épül, de később tovább fejlesztik.) Az intézet 5 kataszteri hold területet vesz igénybe és a szükséges sportpályáknak is helyet biztosítanak. Tudott dolog, hogy a gödöllői 202 1TSK a sportpályák szem­pontjából éppoly rosszul áll, mint tanterem kérdésében. Az új létesítmény megoldja majd e bajokat. Csiba József Hiányzott a bekezdés Október 4-i számunkban Felkészülés a télre — A MÁ- VAUT-on nem múlik címmel interjút közöltünk dr. Tóth Mihállyal, a 20. sz. AKÖV (MÁVAUT) igazgató-hely et­tesével. A cikk befejező részében, sajnálatos módon elmaradt a bekezdés. Azt a megállapítást ugyanis, hogy „A megyei be­kötőutak kriminális állapotán mi nem tudunk változtatni. Pedig, ezen sok múlik” nem dr. Tóth Mihály tette, hanem — ez a szerkesztőség vélemé­nye. — Megyei tanácstagok fogadóórád és beszámolói. Császár Ferencné ma dél­előtt 9 órától 11 óráig Kis- tarcsán, a tanácsházán, Ka­lácska Lás zl óné 11 órától 13 óráig Vámosmikolán, a Ta- hácsházán, Tedás Józsefné 13 órától 15 óráig Váckisúj- falun, a tanácsházán foga­dóórát, Kazatsay Istvánné 18 órakor Vecsésen, a Marti- novics-téri iskolában beszá­molót tart. Hétfőn Kalácska Lászlóné Bemecebarátiban, Németh Veronika Nagybör­zsönyben, Bajor Sándorné Áporkám fogad, Mezei And­rás pedig Zsámbékon tart beszámolót. — Húsz éve város Ózd. Borsod megye csaknem 700 esztendős települése, Ózd pénteken ünnepelte várossá alakulásának 20. évforduló­ját. — A peregi tsz ma dél­után 2 órakor öregek nap­ját tart Kiskunlacházán, a II. kér. Művelődési Házban. — A Pálfy György altá­bornagy úttörő közlekedési zászlóalj ráckevei rajának vasúti őrse csütörtökön az úttörővasúton. teljesített szolgálatot. E napon az út­törővasút vendége volt Isao Hasgawa, a japán hajógyári dolgozók szakszervezetének főtitkára, aki jelvényeket ajándékozott a ráckevei pajtásoknak, s pár sort írt a pajtások emlékkönyvébe. — A MAHART közli, hogy a rendkívül alacsony vízállásra való tekintettél munkaszünet előtti és mun­kaszüneti napokon Budapest Bem térről Surányig közle­kedő személyhajójáratait véglegesen beszünteti. A fenti vonalon a hajó októ­ber 11-én és 12-én, tehát ma és holnap már nem közleke­dik. — Országos állat- és ki­rakodóvásárt rendeznek vasárnap Gödöllőn és Vá­cott, hétfőn Tápiószelén, kedden pedig Tökölön. Va­sárnap Nagykőrösön autó- vásárra kerül sor. — Az Állami Déryné Színház bemutatta Németh László: Villámfénynél című négyfelvonásos drámáját. — Szocialista együttmű­ködési szerződést írtak alá Győrött a közúti jármű­programban résztvevő 12 vállalat vezetői. — Javában folynak a jár­daépítések Szigetszentmik- lóson, a Damjanich és a Gá­bor Áron utcákban, melyet az utcák lakói jelentős tár­sadalmi munkával segíte­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom