Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-21 / 219. szám
J h ti* kei '^/Cíviap 1969. SZEPTEMBER 21., VASÄRNAP Miről tanácskoztak Tápiószelén? Kevés a szálastakarmány A MEGYE ÁLLATTENYÉSZTŐIHEZ Mint már röviden hírül adtuk, Tápiószelén, az Országos Agrobotanikai Intézetben tanácskoztak a hét elején a mezőgazdasági szakemberek a takarmánytermesztés helyzetéről, és az ezzel összefüggő legsürgősebb tennivalókról. Országszerte — de Pest megyében különösen — súlyos nehézséget okoz a gazdaságoknak az állatállomány szálastakarmánnyal való egész esztendei ellátása. Amíg például az őszi árpa, a kukorica és más szemes termények hozama évről évre emelkedik, a lucerna, meg a vöröshere átlagtermése jóval alatta marad a lehetőségeknek, s a kívánalmaknak, a rét- és legelőgazdálkodás a háború előtti színvonalat sem éri eL Ezekről a gondokról, és a megoldás lehetőségeiről számolt be az ankéton dr. János- sy Andor, címzetes egyetemi tanár, az intézet igazgatója. Előadásában megállapította, hogy a szálas és fehérjedús, pillangós takarmányok termesztésének fejlesztése nélkül, ma már szinte elképzelhetetlen a szarvasmarhatenyésztés fellendítése. Angliában, ahol a legeltetés nagy méretekben lehetetlen, egyre-másra számolják fel a tehenészeteket a farmok. Ugyanakkor Hollandiában és Dániában, ahol az esztendő túlnyomó részét oda- kinn, a legelőkön töltik az állatok, még további fejlődés előtt áll a közismerten magas színvonalú, gazdaságos szarvas- marhatartás. Nálunk, Magyarországon, az úgynevezett „zsákból tartott”, szemes takarmánnyal táplált tehenek, illetve tehenészetek emelik a költségeket, pedig a szarvasmarhák fehérjeigényét jórészt szálas takarmányokkal is kielégíthetnék. Mi hát a teendő? Az eddiginél sokkal több gondot, és azonnali cselekvést kíván a szálas és pillangós takarmányok termesztése, a rétek, a legelők feljavítása. Egyik fontos feltétele ennek, hogy jobban alkalmazkodjanak a takarmánytermesztők a talajadottságokhoz. Ma még például a szálastakarmány- termesztés nem is annyira a magasabb hozamú fajták függvénye, mint inkább a nagyobb adagú műtrágyázásé- A különböző fajták termőképességét jelenleg, a korszerű agrotechnikai feltételek hiányában, csak 30—40 százalékban használják ki. Az Agrobotanikai Intézet Tessedik nevét viselő, kutatókból álló szocialista brigádja éppen most dolgozik a takarmánytermesztés fejlesztésének programján 33 bemutató gazdasággal tart szoros kapcsolatot, és sok termelőszövetkezetnek nyújt közvetlen segítséget. Az eddigi kísérletek is bizonyítják, hogy a nagy adagú műtrágya felhasználással akár meg is lehet duplázni az eddigi alacsony hozamokat. A professzor gyakorlati példákkal támasztotta alá, mit jelent a fokozottabb tápanyagvisszapótlás. Nyomatékosan felhívta a figyelmet a sürgős cselekvésre. Mint mondotta, a magyar mezőgazdaságban szinte életkérdés, hogy 4—5 év alatt felfejlesszék a takarmánytermesztők a rét- és legelőgazdálkodást. mert csak így töltheti be hivatását a mezőgazdaság „nehézipara”, a szarvasmarhatenyésztés. Dr Abrahám Lajos, az OM- M1 igazgatóhelyettese, a talajmely- es magasépítő munkát vállaló kapacitást keresünk Lehet állami kisipari, fmsz-szektor. Kivitelezés méq ez évben és a továbbiakban a jövő esztendőben folyamatosan. CÍM1 KOMÁROM ROSI TANÁCS VB KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEME. Komárom Széchenyi u. 3. Udyanitt FELVESZÜNK KÓMüVESTANUlo-vAT. Szabad szombat. Étkezésről, lakásról, hazat te-ásról. ösztöndíjról gondoskodunk. tan szempontjából vette vizsgálat alá a szálastakarmány- termesztés, valamint a rét- és legelőgazdálkodás fellendítésének lehetőségeit. Mint mondotta, Pest megyének is meglehetősen tarka a talajtakarója, fokozottabban kell hát alkalmazkodniuk a gazdaságoknak a változatokhoz. Beszélt a betakarításnál mutatkozó, ma még jelentékeny veszteségekről is. Ugyanakkor ajánlptta, hogy a gazdaságok ne csak a mennyiségre, a minőségre, hanem a változatosságra is törekedjenek a szálastakarmány termesztésénél. Dr. Pénzes János, a megyei tanács elnökhelyettese foglalta össze a tanácskozás lényegét, s egyben a tennivalókat. Felhívta a figyelmet, hogy miközben a gazdaságok a hozamok növelésére törekszenek, ne feledkezzenek meg a meglévő készletek ésszerű, és gazdaságos felhasználásáról sem. Ezután a tanácskozás részvevői a takar- mánytermesztés, és a felhasználás megjavítása érdekében — különös tekintettel a nagy fehérjetartalmú, pillangós virágú takarmánynövények termesztésére —, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága, a Tessedik szocialista brigád, és az Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezete nevében az alábbi felhívással fordultak a megye mezőgazda- sági nagyüzemeihez: AZ ENERGIÁK NAGY RÉSZE KIAKNÁZATLAN KILENCEZER ÉRTELMISÉGI A VÁCI TÁRASBAN felhívás Pest megyében a pillangós virágú takarmánynövények termőterületének növelése oly mértékben kívánatos, hogy néhány éven belül elérje a szántóterület 14— 15 százalékát. Az új telepítésekhez a gazdaságok az államilag minősített növényfajták fémzárolt vetőmagját használhatják. Minthogy a megye fő évelő szálastakamrány-növé- nye a lucerna, olyan agrotechnika alkalmazása szükséges, amely lehetővé teszi, hogy a negyedik ötéves terv végén a luccrnaszéna átlagtermése tartósan elérje a holdankénti 26—28 mázsát. Ennek érdekében a lucernaterületekhez a nagyadagú műtrágyaszükségletet feltétlenül biztosítani kell. Ezzel egyidejűleg a pillangós virágú szálastakarmányok termesztésénél is növelni kell a természetes csapadék, és az öntözővíz hatékonyságát. A megye rét- és legelőterületeinek megjavítása az állattenyésztés fejlődésének alapvető feltétele. Ezért javasoljuk, hogy az országos program keretében, a megye rét- és legelőjavítása gyorsabb ütemű legyen. A gazdaságok saját erőből is foglalkozzanak ezzel a feladattal. A rét- és legelőgazdálkodás föllendítése érdekében a három rendező szerv alakítson egy bizottságot, amely figyelemmel kíséri majd a munkákat, elemezze az eredményeket, és a szükséges tennivalókra hívja fel az illetékes szervek figyelmét. A szálastakarmányok hozamának jelentős növelése elképzelhetetlen a gépesítés, a termesztés technológiájának fejlesztése nélkül. Ezért az üzemi intézkedéseken kívül, országos jellegű intézkedésekre is szükség van. Javasoljuk a mezőgazdasági üzemek vezetőinek, hogy alakítsanak komplex takarmánytermesztő brigádokat, amelyek szocialista vállalás firmájában, nagyban hozzájárulhatnak a szálastakarmány-tcrmesztés fejlesztéséhez. Tápiószele, 1969. szeptember 16. S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára Dr. Pénzes János, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, az Agrártudományi Egyesület Pest megyei szervezetének elnöke Dr. Jánossy Andor, a Tessedik szocialista brigád vezetője, az Agrobotanikai Intézet ' igazgatója Balogh Lászlóval, az MSZMP váci járási bizottságának első titkárával, Berkó Árpáddal, a járási pártbizottság agitációs és művelődési osztályának vezetőjével, és Űjfalvi Istvánnal, a Hazafias Népfront járási bizottságának titkárával beszélgettünk a következő témáról: A járás területén majdnem kilencezer értelmiségi él, illetve dolgozik, — mi jellemzi helyzetüket, mire használják fel a járásban azt a társadalmi erőt, melyet e nagyszámú értelmiségi, a lakosság egynyol- cada, a dolgozók egyötöde, jelent? Cg Kik azok, akiket az értelmiségi rétegbe soroltak? Balogh László: — Nem tudományos meghatározás, hanem gyakorlati elv szerint, a főiskolai végzettségűeket, valamint a vezető be- osztásúakat. így kaptuk meg a kilencezres számot, mely csak megközelítően pontos, hiszen az értelmiség nem könnyen elhatárolható réteg. Nem vettük számításba a nyugdíjasokat. Benne foglaltatik azonban a 9000-ben a 900, területünkre csak dolgozni járó értelmiségi, s természetesen azok, akik itt laknak, de a járáson kívül dolgoznak, — értelmiségi lakosságunk többsége. • Az MSZMP járási végrehajtó bizottsága nemrég foglalkozott a területen élő, dolgozó értelmiség helyzetével, társadalmi aktivitásával. Előzőleg kérdőíves felmérésben tájékozódtak a témáról. Milyen képet kaptak az értelmiség helyzetéről? Berkó Árpád: — Ezt néhány adattal, példával próbálnám meg vázlatosan érzékelni, előrebocsájtva, hogy egységes képről nem beszélhetünk. A járás értelmiségének anyagi helyzete is rendkívül differenciált. Több kategóriában elég nagy a jövedelem, így például a műszakiak átlaga közel négyezer forint havonta. A tanárok fizetése átlagban megközelíti a havi 2400 forintot, az óvónőké közel 1800. Ismert, hogy egyes területeken, például az állam- igazgatásban, alacsonyak a bérek, — így aztán elmondható, hogy az értelmiségiek között pillanatnyilag bizonyos bérfeszültség is mutatkozik... Az anyagi állapotba azonban belejátszanak más tényezők is, a szociális juttatások, a lakás- helyzet stb. Az utóbbi, évről évre javul, gondoljunk például a kedvezményes pedagógus- lakásépítési akcióra, vagy arra, hogy nálunk is a távoleső községek sok szolgálati pedagóguslakást építenek. Ácsa a közelmúltban négy ilyen lakást adott át... Az értelmiségiek családi helyzetét érzékeltető néhány adat: a házasságoknak csali egyharmadában van két vagy annál több gyerek, a családok egyharmada viszont gyermektelen... A kulturális ellátottsághoz tartozik a szabad idő problémája. A szabad idő általában a jólfizetett kategóriákban a legkevesebb, például a mezőgazdák, az orvosok stb. körében. Eredmény, hogy járásunkban a körzeti orvosok hét végi pihenését járási ügyeletes szolgálattal biztosítottuk ... A felmérés szerint a területen élő értelmiségiek jövedelmük 10—20 százalékát fordítják kulturális célokra: kiderült az is, hogy az értelmiségi családok tíz százalékának ezerkötetesnél nagyobb könyvtára van. A Vajon a területen élő, dől- gozó értelmiségiek számszerü- ségi aranyukhoz mérten menynyire vesznek részt a társadalmi, politikai életben? Balogh László: — Részvételük a politikai, társadalmi szervezetekben, azok vezetésében igen nagy, tehát a statisztikai oldalt tekintve pozitív képet kapunk. A valóságban azonban az értelmiségben rejlő társadalmi energiáknak nagy része kihasználatlan. Üjfalvi István: — Ha a különböző politikai, társadalmi szervezetek vezetőfunkcióit nézzük, az esetek nagy százalékában értelmiségiek töltik be azokat. De ha a különböző foglalkozási kategóriákat is megnézzük, sok aránytalansággal találkozunk. Ismert például, hogy az orvosok részvétele a társadalmipolitikai életben, igaz, nagy elfoglaltságuk miatt is, meglehetősen csekély. A pedagógusoké rendkívül nagy... Ismert, hogy sajnos még mindig egy- egy emberre olykor 5—7 funkciót is ráruháznak. Ezeknek az aránytalanságoknak további csökkentésére szeretnénk törekedni. A A különböző funkciók, tisztségek betöltésén kívül milyen úton-módon lehetne aktivizálni, jobban aktivizálni a „kilencezer főt”? Balogh László: — Például a községfejlesztésben, az ezzel kapcsolatos különböző társadalmi munkákban, elsősorban a tervezésnél, sokkal inkább fel lehetne használni a műszaki foglalkozásúakat. De megfontolandó, hogy a tapasztalat szerint az emberek annál jobban vonhatók be az ilyen feladatokba, minél erősebben érzik, hogy a mérlegelésbe, a döntésbe is beveszik őket... A községfejlesztésnek, mint társadalmi tevékenységnek új formáját teszi lehetővé, hogy a lakosság most már anyagilag, önkéntesen hozzájárulhat a községfejlesztési adó befizetésén túl egy- egy létesítmény mielőbbi megvalósításához. Berkó Árpád: — A járásban már sok pél-, dát találtunk arra, hogy a társadalmi munkában való tervezés, építés, esetleges önkéntes anyagi hozzájárulással, milyen nagyobb létesítményeket hozhat létre. így épült a sződ- ligeti strand és ugyanott a rendezett Duna-part, így bővítették ki egy szép parkkal a Dunakeszi nyári napközit, a Járműjavító dolgozói így emeltek orvosi rendelőt, bölcsődét, és még jónéhány példát sorolhatnék. Üjfalvi István: — Elsősorban az értelmiségiektől lehetne várni az olyanfajta kezdeményezések kibontakoztatását, mint amelyekre Főt, Penc, Vácrátót adott példát. Tudott, hogy Főt községfejlesztése, kulturális élete milyen hallatlan mértékben fellendült az elmúlt két-három évben. Említsük csak a Vörösmarty emlékbizottság tevékenységét, a Fóti ősz programját, a Fáy-présház, a Vö- rösmarty-szobor felavatását, zeneiskolájuk hangversenyeit. Ehhez a felíveléshez a legkülönbözőbb tényezők összejátszása volt szükséges, de a helyi értelmiség szerepe, érdeme, elvitathatatlan. Vagy itt van a vácrátóti kezdeményezés: hangversenyek a botanikuskertben. Itt a penci példa: tájmúzeumuk, ahol hét teremben mutatják be a járásbeli községek múltját, népművészetét, — élő múzeum ez, a jelent is szemlélteti. Az ilyenfajta kezdeményezésekre persze mindenhol más lehetőségek, adpdr nak. • Es egyéb tevékenységre? Balogh László: — Szép feladata lehetne az értelmiségnek például a tehetséges munkásfiatalok patroná- lása, előkészítésük egyetemekre, főiskolákra. Egy-egy értelmiségi család segíthetne megszüntetni az ilyen fiataloknál a műveltségbeli, tájékozottságbeli, tanulmányi stb. hátrányt, A Példa van már erre? — Nincs. Mint mondtuk, az energiák jelentős része még kiaknázatlan. Padányi Anna Lőttek 11 ember vadásztagságának 1969. február 10-én a Ceglédi Vörös Csilag MGTSZ Vadász- társaság feloszlatta önmagát. önkritikus ítéletet mondott saját maga — tagjai és főleg vezetősége — felett, gondolhatná az ember, ha egy rendkívül furcsa és nevetséges bukfencet nem vetett volna, nevezetesen: már a következő hónapban újból megalakult, ugyanazon néven, ugyanazon a vadászterületen, hasonló társasági alapszabályokkal, az előző elnökkel, a régi tagokkal. Illetve mégsem. A volt tagokból 11 vadászt nem hívtak meg a 38 közül. Ez utóbbiak július 8-án — tehát öt hónap múltán! — kaptak egy iktatószám nélküli értesítést, hogy „az újraalakult társaság tagjai közé önt nem hinta meg... új társaságba való elhelyezkedéséről gondoskodjon...” Tehát, ezek szerint, ez a 11 ember alkalmas arra. hogy más társaságban vadásszon. Akkor vajon miért nem felel meg — egynémely a társaság alapító tagja! — a régiből újjá „varázsolt” társaságnak? .. a vadásztársaság háromfelé szakadt, egy az erősebbek, mint a Vörös Csillag Tsz elnöke, főagronómusa, a másik mi, proletár vadászokkintélyét... Figyelembe véve.. éveken keresztül végzett fá. radtságos munkáját... — nem egyhangúlag — nevelő fenyítést kíván alkalmazni.” Ezután még sokszor felbukkan a különböző jegyzőkönyvekben, hogy Sipos Károly intrikus, kötekedő, nem találja meg a hangot az emberekkel. S ha megtalálta volna a hangot, ha a modora sima, finom lett volna, akkor talán a szóvá tett szabálytalanságok is szalonképessé váltak volna? Arra nem gondol senki, hogy Sipos Károlynak azért kellett többször és minduntalan felemlegetni a fentebb említett dolgokat például, mert bejelentéseit, alaposan, megnyugtatóan nem vizsgálta ki senki — a rendkívül pongyola és megbízhatatlan jegyzőkönyvek ezt tanúsítják (általában a jegyzőkönyvek vezetése körül sokszor parázs vita bontakozott ki, hogy pártatlan gyorsírónőt találjanak ... (Pedig Sípos Károly és több társa tett bejelentést nemcsak tár-, sasága vezetőségének, hanem a ceglédi járási-városi rendőr- kapitányságnak, a MAVOSZ megyei választmányának és a MAVOSZ országos központjának is. Miután mindez hatástalan maradt és a kimaradt 11 vadász — Sipos szerint 14 — egy másik vadásztársaságot alapított — amelyet nem en-' gedélyeztek — ennek elnöke Zakár Gyula — nyugdíjas géplakatos — bejelentést tett az MSZMP Központi Bizottsága titkárságának és a legfőbb ügyésznek. A bejelentés szerint tulajdonképpen az első intrika éppen Sípos Károlyt érte, akit egyik vadásztársa szabálytalan vadászatta) vádolt. A vádló azonban később nem adott kielégítő választ. Mindenesetre az akkor még vadászmester Sípost, 67 nyarán, nem választották be az intéző bizottságba. A bejelentés tárgyalja a már említett őzesetet és az ez évi januári nagy vadászatot. Ez utóbbi váltotta aztán ki, hogy a szóváltások, a veszekedések után feloszlott a társaság. De csupán ezek az esetek lennének? Nem, mert Némedi József, a legutóbbi vadász- mester — akit szintén kihagytak az „új” társaság soraiból — elmondja, hogy akkor kezdődött az összezördülés például ő és az elnök között, amikor nem engedett egy éjszakai vadászatra való — ami szabálytalan — elnöki hívásnak. — 1968. október 2-án tilalmi időben Kovács József — főagronómus — például fácánt lőtt — mndja Némedi József — Ezt felhoztuk a taggyűlésen, mire azt kaptuk válaszul, hogy minek kellett ezt így kitárgyalni, el lehet ezt intézni másképp is. Október 6-án már vadászat után a( Vörös Csillag Tsz személygépkocsijából lövést adtak le egy fácánkakasra, kocsiból pedig nem szabad lövöldözni. Október 18-án Kovács György elnök etetés közben lőtt rá fácánkakasra, etetéskor pedig ez tilos. November 14-én jelentették nekem. hogy 11 fácánkakast lőttek. nézzem meg ki volt, aztán nem derült ki, mert egymásra fogták. November 25-én éjszakai orvvadászat történt, nyomoztunk a rendőrséggel is, de nem állapítottak meg semmit. És hányszor volt a vezetőség, bejelentés nélkül, hétköznapokon — a társaság alapszabálya szerint csak vasárnap lehet ott vadászni — különböző vendégekkel vadászni! Mikor mindezeket szóvá tettük, npm vizsgálták ki. vagy eltussolták. — Magára azt mondják, hogy erélytelen vadászmester volt. — A túlerővel nem bírtam. Gyakran mondogatták nekem, hogy „nem így lesz, komám, hanem úgy”. Az elnök ritkán beszélt meg velem valamit, alig kérték ki a véleményem. — Azt is hangoztatják, hogy nem vezette o vadászatokat szakszerűen. — Erre csak azt mondhatom, hogy 30 éve vadászok, és akik ezt mondják, csak kettőnégy vágy öt éve. És aztán nem is volt túl nagy ambícióm, hiszen állandóan gán* t l egy harmadik ... akik hol ide, hol oda táncolnak... mi mehetünk, amerre látunk __ Mié rt? Mert megláttuk a szabálytalanságokat ... és aki ez ellen mert szólni__az mind ki lett s eprűzve... A felsőbb szervek ezt megengedték. Miért?...” Mindez idézet Sipos Károly — volt géplakatos, most nyugdíjas — augusztusi leveléből. Ő a társaság egyik legrégibb vadásza volt. — Milyen szabálytalanságokat tett szóvá? — Megkérdeztük, hogy honnan volt például az az őzbak, amelyet 1968. november 23-án, tilalmi időben lőttek és megtaláltuk a fejét és a bőrét. Vagy ez év január 11-én, szombaton az elnök úgy rendezett egy nagy vadászatot, hogy nem jelentette be mindegyikünknek, még a vadászmesternek sem. Rengeteg vendéget hívott, köztük sok olyat, akinek fegyvertartási engedélye sem volt. Sok hasonló esetet tettem szóvá amelyeket nem vizsgáltak ki megfelelően, hanem inkább rámsütötték a bélyeget, hogy összeférhetetlen vagyok, bomlasztom a társaságot. Idézet a Sipos Károly elleni fegyelmi jegyzőkönyvből: „hivatalos személyek előtt tett nem kívánatos információkkal és rágalmakkal rombolta a vadásztársaság egységét és te-