Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-09 / 156. szám
♦ 4 1969. JÜLITJS 9., SZERDA /B nap hetedmagával süt, a levegő szikrázik, f—-/#■ messze, ameddig a szem ellát, verőfény t / B _ minden. Az árnyékban 33 fokot mutat a hőmérő. De annak az öreg emberneli, aki ott a harsogó kukoricatáblában kapálgat, a dereka már érzi a változást, a dereka már tudja, hogy holnap 10—15 fokot esik a hőmérséklet, és ismét jön az áldás az égből. Áldás a kukoricára, de nem a szőlőre és a búzára és nem a nyaralókra. A Balaton partján az emberek önfeledten sütkéreznek, elnyúlva az arany homokban. A gyermekek a vízben lubickolnak, hatalmas labdákkal játszanak, éhesen rohannak a mamához, kértk a kakaót, a kenyeret, a gyümölcsöt, yie gdolgoztak érte. Ezrek — százezrek a Balaton partján pihenik ki egész éves munkájuk fáradalmait. Milliók — százmilliók vagy tán ennél is több pénz az, amelyet az állam a Balatonba „fektet”. Utak, hatalmas, égbe meredő szállo- datomyok, magyarok és nem magyarok, bábeli zűrzavar mindenütt. Itt mindenki boldog, itt mindenki mosolyog, pedig néhány helyen mindent elkövetnek azért, hogy a mosoly lefagyjon az emberek arcáról. De a napfény, a tó, a vitorlás megvigasztalja az embereket. Es a fiatalság, a szerelem minden emberi butaságot legyőz. A szerelem dacol a tűző napsugárral, a be borult éggel, a záporesővel, a zivatarral. A szerelem akkor is kacag, ha a Balatonon vihar van, és kétméteres hullámok dobálják a kicsiny lélekvesztőket. De nem süllyednek el ezek a kicsiny hajók, mert a lelket a fiatal szerelmesek tartják bennük, akik Siófokról, Szépiákról, Földvárról, Szántódról, Deliéről hajóznak át a túlsó partra, Badacsonyba, Tihanyba, hogy elkiabálják ott is: „Emberek, nagyon szép az élet! Emberek, nagyon szeretjük egymást!” technikáját, labdakezelését, isszuk a borát és azt mondják: — Idén jó a borod, Jóska... Jóska, a cigányparaszt szabódik, szemérmesek a bortermelő emberek. Csak ha szapulják a bort, azt nem szereti. Inkább ne is dicsérjék, egy szót se szóljanak. Csak igyák. Hadd szálljon a fejükbe, a nyelvükbe. Akkor megérzik, hogy milyen volt az idei termés. És ha érzik, minek a beszéd. Ügy se tudnak okosat mondani. A szőlő közepén a pince, előtte kicsiny lugas, futószőlő zöldje adja a húst. Bent, a lugasban ácsolt asztal, hozzá lóca, az elfáradt vándornak. Meleg nyári kora este, szép kékes alkonyat. A nap bukófélben, már szaporázza a lépést a tó felé. Ravasz paraszti arcával, szemével visszakacsint a horizontról. — Jó éjszakát, gyerekek! A pillanat, a pince varázsát mindannyian érezzük. Szomjasak vagyunk és éhesek. De itt az úri étel, a fagylalt és a málna nagy csúfság lenne. Ide szalonna, tepertő kívántatik, friss kenyérrel, hagymával, erős paprikával. És rá, agyagkorsóból a pincehideg bor. Mindenünk van, csak hagymánk nincs. Azt mondja az orvos, aki itt mindannyiunknál jártasabb: — Jóska, tavaly még volt hagymád. Az idén mért nem dugtál? De semmi baj, ott van a földbe, a szomszédba a hátad mögött. Húzzál ki néhány fejet. — Nem lehet, az a nővéremé. Nem beszélünk. Az orvos feláll, kihúz négy-öt öklömnyi hagymát, megtisztítja és az asztalra teszi. Megkínálja Jóskát is. így már más a helyzet, a pincegazda is ehet. A bűn az orvosé. Hiszen az kínálja őt is a saját hagymájából. Csámcsogás, szuszogás. Csobog a bor a torkokon, finom édes íze van a hagymától. Jön a nővér, a cigányparaszt szikkadt nőj mása. A ruhája is fekete. Szája késpenge. Tartása az apácák főnökasszonyáé. Övé a is tudom, kinek adresszáljám. Az almát és a szilvát mindenképpen nyugati országból hozzuk be, s ezzel is gyengítjük az imperialista blokkot SOR A cigány — Fiúk, menjünk a cigányhoz, kitűnő bora van — mondotta az orvos és a társaság elindult. Hogy megérkeztünk a szőlőhegyre, megütött az otthon varázsa, az autodidakta paraszt termelői kultúrája is lenyűgözött. A szőlőtőkék semmihez sem hasonlítható rendje elbűvölt. A bokros tőkék, jól ápolt angolpark nyírt bukszusai. És a méregzöld szőlőleveleken bordói lé könnyei peregnek. Kisvártatva előkerült a cigány. Sohasem láttam még parasztibb figurát, bár az arca szurokfekete. Néhol kékesfehéren világít a bőre, a permetlétől, talán le sem jön a hideg víztől, lehet már a szappan sem segít. A paraszt a medve kedves dörmögésével fogad bennünket, aztán egy ócska lavórba vizet önt a .kannából és gyorsan megmosdik. Tiszteletünkre inget húz és fejére lapos sapkát rak. Nézem az embert, a hideg víz, a szappan tényleg nem sokat segített. A feketeség maradt, a permetlé is, imitt-amott még világít. A kezén negyven év nehéz munkája. Csontos, repedezett fekete kéz. Ujjai nagyok, ügyetlenek, nem való beléjük a pohár, csak a kapa, a horoló. A jobb mutatóujja belül vakít, azzal fogja a lopó végét, «a szesz fehérre mosta, az a földnél is erősebb. Arcán, testén a húst a nap, az eső, a hegyi szél csontjára szárította. Ami hiányzik szikkadt testéről, az átvándorolt a szőlőbe, borba, abba sűrűsödik ennek a parasztnak minden ereje. Lepsény után vagyunk, de lehetnénk Tokajban vagy a Mátra lábánál is. A szőlőhegy, inkább domb a paraszt szent magántulajdona, mindössze egy fél futballpálya. Itt játszik ő minden hajnalban és este, egyedül, egy kapura. A meccset időnként megnézik a városi emberek, akik elismerik a játékát, nagyszerű melléje áll, és a reklamálót elsöpri dühük roppanó ereje. Szellemes megoldás az egész, különösen a fejszámolással arat sikert a hölgy, istenemre:; És a szomszédban, a sörfronton? Itt, örömmel jelenthetem a nyájas olvasónak, a helyzet változatlan. A sör hűtött, frissen csapolt, kemény habú, éppen olyan, mint tavaly volt. A pénztár előtt a sorbanállók hatalmas kígyója vonaglik, félóránként mindenki lépik egyet, éppen úgy, mint tavaly. A pénztárnál egy hölgy kézzel írja a blokkot, éppen úgy, mint tavaly. És fejben számol, mint Pataki. Hatszor hat, az éppen olyan bizonytalanul annyi, mint tavaly volt. Ha valaki felkapja a fejét, és másképp ismeri a tizes számrendszer szorzatát, mint a pecás anekdotájánál is rósz- hölgy, és reklamálni merészel . HAL szabb. Pedig annak a szeren- a csibész, a hölgy nyugodtan, “csétlennek a horgát elkerült^ türelmesen a sorbanálló embe- Az ősködben sült keszeget a szerencse. Hazafelé tehát a rekre néz, és megvárja, amíg árultak a lellei móló közeié- boltban vásárolta meg a halat, megszólal valaki, mi a fenét ben. Akkoriban az emberek és otthon elhencegte: ezt a kötekedik ez a pali, nemhogy egymást verték le lábukról, nagy potykát egyedül ő fogta, örülne, végre rákerült a sor. A hogy közelebb kerüljenek a Mi, illetve a boltosok, már nem hölgy mosolyog, teheti, soha- mannástálhoz. A kis bódéban, ;s hencegnek, ök a hatalmas sem csalódik. Az emberek siet- hatalmas tepsiben, forró olaj- jégkockákat mutogatják, nek, ezért a karzat mindig ban forgatta a keszeget a tisz- amelybe 20—»30 kiló apró ha- ta fehérbe öltözött bennszülött fagyasztottak a távoli or- asszony. A sorbaállók, ha jól stágban. Némi hókusz-pókusz- viselkedtek, zsír papírba cső- sza\ kiolvasztják a jégkockák- magolva kaptak egy adagot a ból a tengeri halakat, megsü- forró, barna bőrű, fehér húsú tjkj és forgalmasabb napokon halból. A szomszédban, a nem- akár 30—40 kilót is eladnak a rég épült bisztróban, frissen gyanútlan vevőknek. A siker csapolt, kemény habú sört le- mérsékelt, mert a hal ízetlen, hetett kapni. Kell ennél na- szaraz és mert mind kevesebb gyobb boldogság a forró na- a gyanútlan vásárló. Szomo- pon órákat étlen-szomjan tűrő rúan konstatáljuk, hogy el- embernek? Legfeljebb még szalitak azok a szép napok, cigaretta, és vissza a tó hűs amikor errefelé egy délelőtt vizébe, vagy odabaktat a bo- töl>t> mázsa balatoni keszeget korhoz, és tövében szundít egy sütöttek, és amelyből azért aljót. Mondom, ez az ősködben, Ralmasint nekünk is jutott tavaly még így volt. Most im- egy_két jó faiat. igen, most a porthalat süt itt a Balaton jégkocka j4rja> esszük, nem partján egy pesti leányzó. essz^< nem kapunk mást. Sza- Viccnek is rossz. Az egyszeri bolcsba xs kene egy kis álmát, # szilvát importálni, hogy ne mindig a hazai termést falják fel az emberek. De volna egy szerény javaslatom, bár nem
