Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-05 / 153. szám

Befejeződött a parlament nyári ülésszaka Az országgyűlés péntek dél­előtti ülésén további 9 képvi­selő szólt hozzá Dégen Imre államtitkár vízgazdálkodási beszámolójához. Látszólag ha­sonlatos, olykor meglepően egybevágó problémákkal, fel­adatokkal foglalkozta«., ám ezek a vízüggyel, öntözéssel, árvízvédelemmel, hajózással, gyógyvízhasznosítással kapcso­latos ügyek minden tájat, me­gyét, települést más-más mó­don érintenek, és a képviselők ,nem győzték hangsúlyozni, hogy a szóban levő területek lakosságát is milyen nagy mér­tékben foglalkoztatják ezek a kérdések. Több felszólalásban vissza­visszatért például az a problé­ma, hogy a bányaművelés so­rán nagy mennyiségű, értékes vizek kerülnek napvilágra, ugyanakkor sok helyütt erő­sen csökkent a talajvízszint, tehát nehezebb a régi módon és mértékben ivó- és ipari víz­hez jutni. Ugyancsak szakava­tottan fejtegette ezt a folyama­tot Klujber László Fejér me­gyei képviselő, főleg a móri járás helyzetét ismertetve, és javasolta a megfogható karszt­vizek hasznosítását, adott eset­ben a szanálásra ítélt bánya­aknák vízaknává való átala­kítását. Hasonló utalásokat tett Németh Imre Borsod me­gyei képviselő is . » Továbbra is intenzíven foglalkoztak a képviselők az ipar és a mezőgazda­ság korszerű vízgazdálko­dásának szükségességével. Tóth László győri képviselő például figyelmeztetett rá, Kádár János fogadta ai iraki nagykövetet Kádár János, az MSZMP KB első titkára — kérésére — fogadta Tawfik Al-Morit, az Iraki Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­tét. Budapestre érkezett a Dél-vietnami Köztársaság első magyarországi nagykövete Dinh Ba Thi, a Dél-vietna­mi Köztársaság első magyar- országi nagykövete pénteken Budapestre érkezett. A nagy­követet a Ferihegyi repülőté­ren Rácz Pál, a Külügyminisz­térium protokollosztályának vezetője fogadta. LENIN ÁLNEVEI Lenin művei szovjet kutatód nemrégiben még 96 olyan ál­nevet ismertek, amelyeket Vlagyimir Iljics Uljanov hasz­nált. A legújabb kutatások alapján azonban már 129 ál­névről tudnak, köztük például Konsztantyin Petrovics Iva­nov, dr. Jordanov, Ivan Iva- nics stb.' A leggyakrabban használt álnév természetesen a Lenin, a második legelter­jedtebb álnév az Iljics, amely vagy 130 művön jelent meg. Ezután a Petrov Frej, Tulin, Karpov és a Jakov Richter ál­név szerepel. Bonny űr-álomkórban ? Bonny, az amerikai űrma­jom valóságos álomkórba esett, Ross Adey, a kaliforniai egyetem agykutató intézetének vezetője kijelentette, hogy űr- útja folyamán a majom telje­sen megváltoztatta alvási szo­kásait, pillanatok alatt képes rendkívül mély álomba me­rülni. hogy a szélsőségeket, az árvíz- veszéllyel változó aszályosidő­szakokat sem az ipar, sem az intenzív mezőgazdaság nem viseli el jelentős károsodás nél­kül. Kéri Vencel Komárom megyei, Mocsári Sándor Haj­dú megyei és Sümegi János Nógrád megyei képviselők — az utóbbi kettő tsz-elnök — sok érdekes adalékkal gazda­gították ezt a témát. Sok szó esett a nagyobb vá­rosok vízhelyzetéről, a számos helyen tapasztalható javulás­ról, de a sürgős tennivalókról is. Tóth László Győr átlagos­nak mondható, Sopron gyen­gébb és Mosonm'agyaróvár erő­sen elmaradott helyzetét ecse­telte. Mocsári Sándor a debre­ceni 'vízviszonyokról beszélt, Németh Imre pedig Miskolc- nak, az ország második váro­sának vízhelyzetéről számolt be, különös fontosságúnak ítélve a negyedik ötéves terv időszakára tervezett új szenny­vízszolgáltató telepet, amely­nek mielőbbi megépítéséhez erőteljes támogatást kér. A jelentékeny hazai ter­málvizvagyon sorsa a pén­teki hozzászólók jó részét is foglalkoztatta. Dr. Szabó József Harkányfür- dő rendkívül értékes voltát bi­zonyította a mozgásszervi meg­betegedések gyógyításában, és ezért javasolta szélesebb körű — természetesen ehhez mért fejlesztést kívánó — hazai és nemzetközi idegenforgalmi hasznosítását. Hevér Lajos He­ves megyei képviselő a Mátra lényegesen enyhített, de még korántsem megoldott vízgond­jait ismeretve, szintén kitért a gyógyvizek jobb hasznosításá­ban rejlő lehetőségekre. Érthető módon tavaink, fo­lyóink vízgazdálkodásának fej­lesztése s jobb kihasználása is élénken foglalkoztatja a kép­viselőket. Dr. Szabó József ja­vasolta: vizsgálják meg a drávai hajózás lehetőségeit, dr. Lukács János Zala me­gyei képviselő pedig a Bala­ton, és speciálisan a Kis-Ba- laton vízgazdálkodásának ren­dezéséről szólván említést tett a Dráva—Balaton csatorna lé­tesítésének gondolatáról, amely, ha a Zala és Somogy határán megépítenék, nemcsak a Balaton vízproblémáját se­gítené megoldáshoz, hanem teljesen átalakítaná a két megye gazdálkodását is. Egy másik nagy, a megvalósulás időszakába jutó vízlétesít­mény, a Tisza II. Vízlépcső várható hatását elemezte Né­meth Imre, arra kérve az il­letékeseket, hogy már előre meg kell tervezni azokat1 az intézkedéseket, amelyek a víz­lépcső bekapcsolása után nél­külözhetetlenek a Borsod me­gyei jó ivóvízellátáshoz. Dégen Imre államtitkár ez­után összefoglalta a vitát. Az ismételten szóba került na­gyobb beruházási igényekkel kapcsolatban hangsúlyozta: lehetetlen az ország minden településén belátható időn be­lül azonosan fejlett viszonyo­kat teremteni a vízgazdálko­dásban. A törekvés a kiegyen­lítettségre mindamellett jogos, de gyakorlatilag úgy értendő, hogy a szélsőséges helyzeteket kell leggyorsabban megszün­tetni. Szólt a vízügyi szervek szoros együttműködéséről a szaktárcákkal, amelyeknek eredményeképpen az építés­ügy gyors ütemben növeli majd az azbesztcement csövek gyártását, a nehézipar pedig intézkedéseket tesz a bányá­szattal kapcsolatban keletkező vízgondok megelőzésére. A vízgazdálkodás koráb­ban gyakran szemben állt az iparral, most egyre in­kább szövetségesként, együtt lépnek fel. Miután az árvízvédelmi fel­adatok, különösen az egyik képviselő hozzászólásában né­mileg túlhaladottnak tűnhet­tek, az államtitkár szükséges­nek tartotta megjegyezni, hogy nem beszélhetünk még a ve­szély egyszer s mindenkorra való teljes kiküszöböléséről. A közepes árvízveszélyt valóban teljesen megszüntettük, jelen­tette ki a továbbiakban, s en­nek folytán most már egyre nagyobb eredményességgel ve­hetjük fel a harcot az esetle­ges nagy árvízveszélyekkel szemben is. De azok teljes megszüntetéséhez még sok munka kell. Végül a vízgazdálkodás társadalmi méretű folyamatát méltányolva, elismerését fe­jezte ki mindazoknak az ipari, mezőgazdasági, építőipari és más szakembereknek, intéz­ményeknek, amelyek a vízügy követelményeire is figyelmet fordítva folytatják tevékeny­ségüket. Hasonlóképpen a la­kosság legszélesebb rétegeinek is, különösen azoknak, akik megértik, milyesn jelentősége van, ha nem hagynak rossz szerelvényeken gondatla­(Folytatás a 2. oldalon.) Királyréti parancsnokok PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM AHA 80 FILLER 1969. JÜLIUS 5., SZOMBAT Ökölharc New Yorkban 33 ezer név Brandt Párizsban Pénteken, július 4-én, töb­ben és többféleképpen is meg­emlékeztek az Independence Day-ről, az Egyesült Államok legnagyobb nemzeti ünnepé­ről: a függetlenségi napról. Úgy gondoljuk, csakugyan George Washington és szabad­ságharcosainak szellemében emlékezett az a több száz fő­nyi tüntető tömeg Koppenhá­gában, amely körülvette az USA nagykövetségének épüle­tét, és tiltakozott a vietnami agresszió ellen. Megrázóan drámai módját választották a tüntetésnek: azt a módot, amelyet első ízben amerikai békcharco- sok alkalmaztak. A követség gondosan bezárt ajtajai és ablakai előtt felol­vasták annak a 33 ezer ame­rikai katonának a nevét, akik — a Pentagon hivatalos jelen­tése szerint — életüket vesz­tették a vietnami agresszióban. Az agresszió önnön áldozatai­nak felolvasva végtelenül hosz- szúnak tűnő névsora felerősí­tett vádiratként hangzott: az esztelen és szennyes háborút és elsősorban annak okozóit vádolta. Megemlékezett az amerikai függetlenség ünnepéről a DNFF Központi Bizottságának elnöke, Nguyen Hun Tho is. Levélben üdvözölte az ameri­kai népet. írásában rámuta­tott: éppen az amerikai nép szabadságának és igazságérze­tének tradícióját sérti meg az a tény, hogy félmilliónál' is több csillagos-sávos katona tartózkodik Dél-Vietnamban, egy szabadságáért és igazsá­gáért harcoló nép éllen hajtva végre terrorakciókat. New Yorkban is újabb nagy­arányú tüntetésre használták fel a függetlenség napjának al­kalmát a béke szenvedélyes hívpi. Az Egyesült Államok leg­nagyobb városának legfor­galmasabb pontján az FBI ügynökei szálltak szembe a vietnami háború ellen A királyréti Braun Éva ve­zetőképző tábort ezen a héten nem a gyermekzsivaj töltötte be. Húszévestől harmincöt évesig — ez volt a korosztály, de féktelen jókedvük verseny­re kelhetett volna az úttörő­kével. Igaz, kell is, hiszen ők lesznek a csapatvezetők, akik példát mutatnak fegyelmezett­ségben, jókedvben egyaránt. — Hányán jöttek a megyé­ből? — kérdeztük Rónai Ár­pádot, a gödöllői járás úttörő- titkárát. — A kezdő csapatvezetők továbbképzésére 35-en jelent­keztek. Átvesszük velük a pró­bakövetelményeket, sőt a mos­tani hét napon pontosan úgy élnek, mint egy úttörőtábor lakói. Még őrségük is van. — Szerveznek versenyeket? —1 Elég, ha annyit mondok, hogy holnap lesz a járőrver­seny? A harminöt táborlakó izga­tottan állja körül a „csapat- vezetőt”, hátha kikotyog vala­mit a követelményekből, de 6 hajthatatlan: majd holnap! A Napsugár őrs vigyázzban áll, majd kacsasorban kitrap- pol a mezőre, kezükben a tá­joló és a térkép, próbálják már most rekonstruálni a jár­őrverseny gyakorlati kérdé­seit, hogy aztán ők is olyan szigorúak legyenek úttörőik­kel, mint most velük a király­réti parancsnokok. T. E. Foto: Urbán tüntetőkkel, és szabályos ökölharcot vívtak velük. A csütörtöki nap érdekesebb politikai eseményei közé sorol­ható még Willy Brandt párizsi látogatása. A nyugatnémet kül­ügyminiszter volt az első kül­földi vezető politikus, aki hi­vatalosan felkereste az új francia kormányt az elnökvá­lasztás óta. A Pravda bonni tudósítója rámutat: Brandt út­jának fő célja, hogy kipuha­tolja Chaban-Delmas kormá­nyának viszonyát Bonn úgy­nevezett európai politikájához. Emellett nyilván arról is szó van, hogy Brandt, jelképesen, olajággal a szájában érkezett: az elnökválasztási küzdelem­ben ugyanis sok vezető bonni politikus Poher mellett foglalt állást, most tehát úgy látják a Rajna mentén, hogy sürgős feladat Pompidou kiengeszte­lése. 1500 térkép India és Pakisztán pénte­ken egy nemzetközi bíróság múlt évben hozott döntése alapján, hivatalosán is ren­dezte a Kutch-térséggel kap­csolatos határviszályát Az Islamabadban diplomaták és újságírók jelenlétében meg­rendezett hivatalos aktuson aláírtak tizenötöt abból az aláírásra váró 1500 térképből és dokumentumból, amelyek a megállapodást rögzítik. Atassii Moszkvában A Szíriái párt- és kormány­küldöttség, Nureddin Atasszi vezetésével pénteken a Kreml­ben látogatást tett Leonyid Brezsnyevnél, Nylkolaj Pod- gornijnál és Alekszej Koszigin- nál. A látogatás után megkez­dődtek a szovjet—szíriai tár­gyalások. El Salvador kontra Honduras Francisco Jósa Guerrero Sal­vador! külügyminiszter az ENSZ-hez intézett táviratban ítélte el a csütörtöki „hondu- rasi agressziót". A távirat rá­mutat, hogy egy C—47 típusú hondurasi repülőgép El Poy határmenti helység közelében megsértette El Salvador légi­terét és géppuskázta a salva- dori határőröket. Röviddel ez­után két T—28-as típusú hon­durasi katonai repülőgép ugyanezen a vidéken behatolt az ország légiterébe, de visz- szatérésre kényszerítették. A miniszter közölte, hogy mint­egy 20 perces lövöldözés folyt le hondurasi katonák és Salva­dor! határőrök között. Nem hivatalos forrásból származó értesülés szerint — a határmenti összecsapás so­rán nyolc hondurasi katona^ meghalt. A másik fél vesztesé­gei nem ismeretesek. A hondurasi kormány pén­tekre virradóan hivatalos pa­naszt nyújtott be az Amerikai Államok Szervezetéhez „Salva­dort erők részéről elkövetett agressziós cselekmények mi­att” és kérte a szervezet azon­nali összehívását. Pezsgös vacsora — űrhajóssal Izraelben pezsgős vacsorá­val „ünnepelték” azokat a pi­lótákat, akik részt vettek a Szuezi-öböl felett szerdán le­zajlott nagyszabású légi csa­tában. A pezsgős vacsora „ér­dekessége” az volt, hogy, az izraeli pilóták „tiszteletére” megjelent Walter Schirra amerikai űrhajós is, aki egy olajtársaság képviseletében, üzleti úton tartózkodik Izra­elben. Kétnyelvű Petőfi Romániában megkezdődtek az előkészületek a megemlékezések sorozatára Petőfi Sándor halála 120. évfordulójának al­kalmából. A ro­mán írószövetség az első estet július 18-án rendezi meg a bukaresti sza­badegyetem aülá- jában, a követke­zőket Marosvásár­helyen, Kolozsvá­rott, Temesváron, Craiován, Iasiban és más városok­ban. A helyi ta­nácsok művelődé­si és művészetügyi bizottságai a ma­gyar nemzetiségű dolgozók megyei tanácsai és a kü­lönféle intézmé­nyek rendeznek még megemléke­zéseket. Az irodalmi ki­adó, amely múlt évben bibliofil Petőfit adott ki, most újabb kétkö­tetes Petőfi-ki- adást indított út­jára. A Marosvá­sárhelyen megje­lenő Igaz szó cí­mű folyóirat Pe• töfi-számra ké­szül. Tervbe vették kétnyelvű (ma­gyar—román) Pe- tő/i-válogatás ki­adását és egy ma­gyar nyelvű köny­vet, amely Petőfi­hez intézett és Pe­tőfiről szóló költés ményeket gyűjt össze a világ min­den részéből. A román hang­lemezvállalat Pe- tőfi-dalokat hoz forgalomba. Az ünnepségek soro­zata július 27-én zárul a segesvári nagygyűléssel és a fehéregyházi emlékmű megko­szorúzásával. Az ünnepségso­rozat záróakkord­jaira meghívták a Magyar Írószövet­ség küldöttségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom