Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-01 / 149. szám

1969. JÚLIUS 1.. KEDD

rest he eret

^Mívlav

TELIK A RAKTÁR

.. .a MÉK szentendrei hűtőházában. A földiepret most a zöldségfélék váltják fel. Amíg a piacra vagy az üzletekbe kerülnek, 8—10 fokos hőmérsékleten tárolják a sárgarépát.

Koreai vendégeket vár Nagykáta

Szerda délelőtt magasrangú, és szívesen látott vendégeket fogadnak Nagykátán. ' Kang Rjang Ukot, a Koreai Legfelsőbb Nemzetgyűlés Elnökségének alelnőkét, a koreai békevédelmi országos nemzeti bizottság alelnőkét várják. Vele együtt érkezik a Demokratikus Hazafias Egységfront Központi Bizottsága tagja, Rju Dong Ok. A küldöttségben lesz Rju Gi Ik, a Demokratikus Hazafias Egységfront Központi Bizottsága titkársága vezetője. Elkíséri őket Li Dong Szán, a Koreai Népi Demokratikus. Köztársaság magyarországi nagykövete, valamint a megyei pártbizottság, a tanács és a Hazafias Népfront több vezetője.

A látogatás első pontjaként a nagykátai Magyar—Koreai Barátság Tsz elnöke általános tájékoztatót tart a termelő- szövetkezet fejlődéséről. Délután a nagykátai járás vezetőivel folytatnak majd baráti eszmecserét, ismerkednek a járás életével, különböző problémáival.

Áru és fogyasztó

Megszólal a hallgató

GYALOG

A Külső-Kátai út belefut a egyre terhesebbnek érezte a

messzeségbe, sárguló gabonatáblák, meg zöld kukoricák mozaikja közé. A gyárkapun — az Űtépítőgép Javító és Gyártó Vállalat nyitott, * de sorompóval elreteszelt kapuján — kilépve a városnak fordulók. Jó kis séta, plusz harminc fölött. Remeg a levegő, a síneken, a sorompónál áthaladva, szekér hagy el, a porló kövesútról szürke liszt Skáll föl, s rátelepszik az ingre, az arcra. A satnya fa alól jól megtermett, harminc körüli fiatalember tápászkodik föl, s csatlakozik hozzám. Köszön, s tudakolja, a gyárból jövök-e? Az igenlő válaszra már mondja is: ő is ott járt. Munkát keres. Kapott? Kapni kapna, de spekulál még rajta. Bálint Ferencnek hívják. Parasztgyerek. Mármint apja után. Mert ő — s ezt büszkén mondja — utoljára suttyó kö- lyökkorában vett kapát, villát, bármi paraszti szerszámot a kezébe. Hát akkor? Bejárt Pestre. Dolgozott Kispesten, a traktorgyárban, majd odébb- állt, mert nehéz volt a munka, s ami nagyobb baj, rosz- szul fizették, meg — ő mondja így — jövő sem volt benne. Látom, előnyös oldalát akarja mutatni, gyári embernek vélhet, ezért a barátság, talán megtud tőlem valamit — vélheti, s kuncogok az orrom alatt, mert már kezdi is. — Mondták, hogy itt is van szabad szombat. — Van. — A nyereség is jó volt. — Jó.

Fújt a melegtől, verítékét a fölgyűrt ingujjba törli. Ahogy apjától láthatta, amikor még együtt voltak kinn a földeken, a tűző nap alatt. Régen volt. Mert azóta megjárta ő — a traktorgyár után — a lőrinci fonót, ahol segédművezető volt, azaz hengerkiemelő, tér-' hét cipelő férfi az asszonyok tengerében, majd katonának vitték, s onnét szakmával a kezében szerelt le. Motorszerelő lett, visszament a Vörös Csillag Traktorgyárba — lám, milyen meghatározó ereje van ■ annak, hol futnak, milyen gyárak mellett visznek el a vasutak! —, mint mondja, általában elégedett volt, de azután megnősült, s az asszony, majd a gyors egymásutánban érkező két -gyerek mellett

FELVÉTELRE KERESÜNK

FÉRFI MUNKAERŐKET

17 éves kortól textilfestő és kikészítő munkakörbe

betanított munkásoknak. Magas kereseti lehetőség. Albérleti szobáról gondoskodunk.

Jelentkezés levélben:

HAZAI PAMUTSZÖVÖGYÁR Budapest IV., Baross u. 99.

bejárást, „a strapát” — mondja a valamikori parasztgyerek.

Trappolunk, mármint úgy hisszük, mert a meleg akkora, hogy mozdulni sincs kedve az embernek.

— Most nincs munkája?

— Még csak az kellene! Szabadságon vagyok, s útbaejtettem a gépjavítót. Hátha.

— Kényelmesebb, az biztos. Mármint helyben dolgozni.

— Tudja, házat szeretnék építeni. Most az apáméknál lakunk, s nagyon nem jó. Két gyerek, az asszony, az apám, anyám öreg, nem tűrnek any- nyit... Mikor Pestről megjövök, már mire megyek az időmből? Ha itt lennék, akkor föl a biciklire a kolomp után, s ki a házhoz. Mert a telek már megvan, némi anyag is. Valamennyi tégla, két ablaktok, cement. Lassan szedegeti az ember. Ahogy a pénze futja.

— Mi tartja vissza?

— Nem ígérték biztosra ugyanazt az órabért, mint ami a mostani helyemen van.

— Ez papír-ceruza dolga. Mennyi a bejárás költsége, a strapa, s akkor dönthet.

— Beleszól abba az asszony is.

Cinkosan nevet, mint akik egy igában húznak. i

Elmegyünk a malom mellett, már a temető oldalán tapossuk az utat, amikor — terebélyes ebb fa alatt megállva, fújni néhányat — mondom Bálint Ferencnek, ki is vagyok. Tágra nyitja először a szemét, mint aki ördögöt lát, aztán — mi mást is tehetne — nevet. — Hát jó helyen kereskedtem akkor én — mondja tettetett méltatlankodássai, de semmi kifogása ellene, ha följegyzek néhány dolgot, amiről eddig beszéltünk. Asszony kerékpározik el mellettünk, a fiatal férfi köszön neki, az asszony vissza, de közben engem néz, ki fia-borja lehetek, s vajon ez a Bálint .mit keres ezzel az idegennel? Mondom is a férfinek, lám, milyen hamar szóbeszéd lehet valamiből, ha a sors, meg egy-két nyelvés asszony is úgy akarja. Rákontráz, s nagy élvezettel meséli, milyen hamar híre ment annak, hogy — így mondja — elpályázik a gyárból. Mármint úgy ment híre, hogy a művezetője fülébe' is eljutott. Kapott hamar harminc fillér emelést. Tiszta haszon — mondja teleszájjal nevetve.

Megyünk tovább, most már benn vagyunk a városban, bal kéz felől új házak magasodnak, a férfi sóhajt, szavak nél- 1 kül is értem, hogy villanásnyi

idő alatt eszébe jutott minden, a türelmetlen öregek, a két kölyök, a feleség, a hajnali fölkelés a vonathoz, a házépítés, ami ha beüt, nem lesz egy szabad perce sem... Az előbbi nevetésnek bár nyoma sincs az arcán, s búcsúzásnál is szófián marad. Baktat hazafelé, s hogy könnyítsen a benne csatázó gondolatok súlyán, ahogy néhány lépésnyire távolodik, fütyülni kezd.

Mészáros Ottó

Mócsai László szentendrei rádió-, tv-szerelő üzletében nem volt szerencsém: délelőtt csak néhány gyerkőcöt szalaj- tottak át, jöhetnek-e a szüleik munkaidő után a készülékeikért. Egy rádióról szólva a szerelő üzente: a billentyűket át kellett alakítania, más megoldás nem volt. Ezzel (mint látni fogjuk)

a rádióbillentyű-átkok

sorát exponálta.

Gantner György (Szentendre, Zenta utca 3.): — 1963-ban vásárolt Orion Carmen televíziónkban 1969-ben cseréltek képcsöveket; előzőleg kétszer „malomkerékcsere”. Garanciális idő alatt egyszer szállt ki a szerviz, azóta jól viselkedik a készülék. Orion Terta rádiónk ezeréves, kitűnően szolgál. (Ez is visszatérő refrén!) — Leányunk, V. T. R. 4330-as rádiója kétéves, de nyomába se jöhet a réginek. Billentyűzetét háromszor cserélték, lepotyog, hullámot váltani, elzárni, nyitni nem lehet; be- dugjuk-kihúzzuk, középhullámra szorítkozunk, pedig a borravaló eddig már hatvan forint...

Mezei László (Isaszeg, Ady Endre u. 3.): — Öt éve vettem Alba Regia televíziómat, olyan jól elkaptam (nem véletlen a kifejezés!), hogy csak a jótállási időben jött ki vagy háromszor a szerviz. Azóta nincs panaszom rá. Rádiónk tizenéves. 'Terta. Még anyáméknál laktam, már megvolt, apám azóta eladta egy szaktársánák, most is működik, ötvennégy óta! Szüleim azóta két rádiót

Felújítják

a Diósdi Csapágygyárat

A hazai csapágygyártás

1949-ben kezdődött meg Diós- don, 32 dolgozóval. Az elmúlt évben már hárommillió kúpgörgős csapágy hagyta el az üzemet. A nagy munkaerőhiány miatt már régóta akadozik a termelés. A másik nagy gond: elavultak a gépek. Pillanatnyilag 8—10

százalékos lemaradással küszködnek.

Amiben csak tudnak, igyekeznek segíteni a dolgozóknak. Bevezették a szabad

szombatot, a szakmunkások keresete eléri a háromezer forintot, s a munkába járást a buszközlekedés javításával könnyítették meg.

A fejlődés következő lépcsőfoka: a géppark kicserélése. Augusztusban érkeznek az első NDK-gyártmányú köszörűgépek és a nyugatnémet „szuperfiniselők”. Két év alatt 17 automatával gazdagodik a gyár s 1971—72-re 30 százalékkal emelkedik a termelés. Nem tudni még mikorra — a vásárlás a nyereségtől is függ —, de a tervek szerint néhány év alatt az egész gépparkot kicserélik.

vettek, egyikkel á harmadik héten kezdődött a baj, ennek a nevére se emlékszem már, 61 körül vettük; a másik Melódia, 66-ban vettük. Ez is, az is teljesen tropa. Még valamit: Isaszeg szerviz tekintetében Gödöllöhöz hasonlít. Személyesen kell bejelenteni a hibát, legkevesebb 10 nap, amíg érte jönnek!

Kölesdi Istvánná (Kerepes, Szabadság út 93.): — Orion nagy képernyős televíziónk van 65 óta, eddig még a hátlapját se kellett levenni. Ősidők óta meglevő Fehérvár rádiónkat illene már kicserélni, mert régi típusú, de sajnáljuk, mért tisztességgel szolgál. Szarka Béláné (Vecsés, András u. 9.): — Három éve vettük Pacsirta rádiónkat, elégedettek vagyunk vele, Olimpia nagy képernyős televíziónkat idén márciusban vettük, két nap után se kép, se hang, lámpacsere, forrasztás. Két- három hét után torz volt a kép, újabb forrasztás. Azóta, kb. hat hete, jól működik. Gubek Erzsébet (Csömör, Kossuth u. 26.): — Orion Delta Lux tv-t vettem idén januárban, egyelőre nincs rá panaszom. De a szerviz keserves. Szemben a cipész szövetkezet, az szedi össze a készülékeket a gödöllői GeJkának, amely hetenként gyűjti be tőlük.

Nem adnak részletes számlát.

A rádióm javítás után működött egy hónapig, aztán megint bedöglött, szóban azt állították: ezt-azt kicserélték benne. Egyszer a megjavított rádió megint bemondta az unalmast, kiszállt egy szerelő, azt mondta, nem ő javította, de ha adok még egy ötvenest, helyben megicsinálja. Számlát sosem kapok, csak fizetek, a fádió meg marad a régiben. Nem adtam egy ötvenest. Azóta a rádióm hallgat, én se szólok, hogy megjavítsák. Varga Mária (Nagykáta. Vöröshadsereg út 32/c.): — Kb. másfél éve eltörött az új Melódia rádiónk egyik billentyűje, a másik elrepedt. Alkatrészt, új billentyűt nem kapok. Egyéves Favorit televízióm jó, még nem javították.

Juhász Sándomé (Gyömrő): A néprádiónk szinte azóta megvan, amióta én. Ha recseg, odavágunk neki, akkor megembereli magát. Ha beköltözünk az új házba, drágábbat veszünk. Ma hozzák a Star tévénket, nem tudom, milyen

lesz. Zumpf Edéné (Gyál, Eg- ressy út 26.): Szovjet Kozmosz táskarádióm jó. Egy idős bácsit gondozok, régi Duna tévéje van, nincs vele baj. Csak elem miatt ne kellene sokszor a lábamat lejárni. Pék Dénes- né (Maglód, Álllomás 8.): — Kb. hétéves Munkácsy tévénket még sosem javították. Rádiónk (az, ami most lett olcsóbb), négy éve panaszmentes. Hegyi Lajosné (Gyömrő): — K isiké pern y ős Kékesünket

örökké javították, elcseréltem Favoritra. Bevált. Nővé- reméké is Favorit, azon is csak apró javítás volt. Bátyámék billentyűs rádiója rossz volt, megcsinálták, két hónap múlva megint elromlott, eladta, vett egy nem billentyűsét; ez jó ...

Összefoglalva:

a megkérdezettek válaszaiból, főként rádiókra vonatkozóan szűrhetők le félreérthetetlen tanulságok: 1. A régebbi, primitívebb rádiók dicsérete. 2. Egyes modem, csupa műanyag rádiók, mindenekfelett billentyűik egyértelmű pocskotndiá- zása. Tévék közül a kisképer- nyős Carmen állja a sarat leginkább. Szerviz ügyben:_ a tévé-rádiószerelés napjainkban sötét rejtély, sokan kihasználják. A vásárló többnyire nem ismeri a készülék elnevezését; a meglevőt is, a megvásárlandót is leginkább árán nevezi és aszerint értékeli. Ha teheti, akkor is a legdrágábbat veszi, ha tapasztalat szarint a modernebb, csupa műanyag agyonbillentyű- ziftt készüléket fejhosszal veri a néprádió. Aztán dühöng. A rádió-tévévásárlók sokszor szószerint fogyasztók: készülékük hol szervi hibák miatt, hol lelkiismeretlen szerelők jóvoltából elfogy.

Pereli Gabriella

Ítélet

Székelykőn

Az „ítélet” című Dózsa-film stábja Romániában, a Torockó melletti Székelykőn ütötte fel tanyáját. Itt veszik fel az első jeleneteket, majd Vajdahu- nyadot, Segesvárt és a Gyer- gyói havasokat keresik fel. A parasztvezér alakjának megformálására Bessenyei Ferencet kérték fel.

Cica a Dunában

Mintha tűhegyes nyilakat lövöldözne a nap a szikkadt partra. A forróság szinte elviselhetetlen. Az emberek szé- delegve botorkálnak a langyos víz felé, sötét szemüvegek takarják bágyadt tekintetüket, barnára sült bőrük illatos kenőcsöktől és olajoktól fénylik. Valamivel távolabb egy fekete uszály mélyéből szenet talicskáznak. A parthoz támasztott deszkák recsegve hajladoznak a súlyos lábak alatt. Néha egy-egy karcsú csónak siklik el a víz felett. Az ütemesen lendülő evezőkről szikrázó gyémántcseppek hullanák.

A mólón kisebb társaság napozik. Nők, férfiak, gyerekek vegyesen. Néha gyenge szél támad, és a hajó felől ke- kevéske szénport hoz magával.

— Az ember csupa piszok lesz itt — bosszankodik valaki.

Fintorogva néznek az uszály felé, amelynek padlóin nyikorogva gördülnek a talicskakerekek, a föléjük görnyedő férfitesteket vastagon borítja a verítékkel keveredő szénpor.

— Pista, jössz evezni? — kérdezi egy karcsú testű nő a mellette heverő fiatalembertől. Éppen föltápászkodnak, amikor a móló túlsó vége felől éles gyerekkiáltás hallatszik.

— Egy macska úszik a Dunában!

Mindenki a lassan hömpölygő víz

felé fordul. A tekintetek megakadnak azon a pici, fekete szőrgombócon, amely vergődve igyekszik a part felé.

— Nem is macska, kiscica — pitye- reg egy kislány.

— Talán patkány, mert hiszen a macska nem tud úszni — fontoskodik

egy szikár férfiú, de ebben a pillanatban szívbemarkoló cicasírás cáfol a tudományára.

— Ugye, mondtam, hogy cica — sír a kislány, és könnyes arca könyörü- letért fordul a felnőttek felé.

A szívekben csírázni kezíd a részvét. Valaki hosszú rudat kerít, és azzal nyúlkál a vergődő szőrgombóc után. De nem éri el.

— Be kellene ugrani érte — véli egy másik, és óvatosan hátrább lép.

Egy karcsú, fiatal fiú ugrik a móló- rg, startfejessel lendül a vízbe, és fürgén karol a fuldokló cicus felé. Néhány pillanat múlva már magasra emeli a kimentett állatot, és félkézzel úszik vissza vele a mólóhoz. Mindenki oda- sereglik, körülállják a szárazra tett cicust, az pedig reszketve nyúlik el a meleg deszkákon, majd kúszva, bizonytalanul elindul. Fekete szőréből csurög a víz, és sötét foltokat fest a deszkákra. Nagy nehezen egy karóhoz ér, kapaszkodna rajta felfelé, hogy minél messzebb kerüljön a gyilkos szándékú víztől. De ereje nincs, parányi körmei nem fognak, tehetetlenül, nyi- vákolva visszahull. Aztán butácskán, támolyogva vánszorog a korlát mellett.

— Talán éhes — vélekedik egy évek óta eredménytelenül fogyókúrázó asz- szony, és vajas kiflijéből letörve egy darabot, a remegő szőrgombóc elé teszi.

— Jaj, hozzá ne nyúljanak, biztosan beteg! — sikoltja a barátnője.

Mindenki megdermed. A vergődő cica fölé hajló fejek hirtelen a magasba rándulnak.

— Nincs annak semmi baja — mondja bizonytalanul egy pocakos —, ha beteg lenne, nem lenne szőre. Ki kellene tenni a partra.

A cicamentő fiú újságpapírt kerít, óvatosan megfogja vele a még mindig remegő állatkát, és messze eltartva magától, megindul a móló hídja felé. Mindenki hátrál előle, de véletlenül» mégis hozzáér valakihez, aki idegesen kiüti a kezéből.

—• Dobják vissza a vízbe! — sikol- totta hisztérikusan a fogyókúrázó nő, — megfertőzhet itt mindenkit.

— Majd én elintézem — szólal meg energikus hangon a rudas férfiú, és rúd ja végével bökdösni kezdi a cicát. Szegényke kétségbeesetten védekezik, vagy talán azt hiszi, hogy segíteni akarnak rajta. Éles körmöcskéi belemélyednek a rúd rostjai közé. A rúd aztán a levegőbe emeli.

— A partra tegye, bácsi — rimánko- dik a kislány.

A rúd azonban a víz felé lendül, és a kiscica hangos cuppanással hull róla vissza a folyóba.

Nem merül el, pici, ázott fejecskéje kétségbeesetten mered ki az apró hullámok közül. A víz sodra a móló felé hajtja. Már eléri a móló szélét, kapaszkodna bele, de elfogyott az ereje. Az ár minduntalan lesodorja.

— Majd én segítek — szólt a rudas ember, és a rúd vége kicsit koppan a cica fején. Nem nagyot, csak egészen kicsikét. Alig hallatszik. De a cicaszemekből hirtelen kialszik a remény is, a rémület is. a cicakarmok leválnak a deszkáról, és a vonagló cicatest tehetetlenül indul el az árral.

Néha, egy-egy pillanatra kilátszik még valami a fekete szőrcsomóból, de aztán végképp eltűnik, és a Duna csöndesen sompolyog tovább.

Magyar László