Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-18 / 164. szám

1969. JÜLIUS 18., PÉNTEK VÉSI MEGYEI '&£írltm a Megkoszorúzták Alpári Gyula síremlékét A mártírhalált halt Alpári Gyula halálának 25. évfor­dulója alkalmával koszorúzási ünnepséget tartottak csü­törtökön a Kerepesi temető munkásmozgalmi panteonjá­ban. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Budapesti Pártbizottság nevében Gosztonyi János, az MSZMP tagja, a Népszabad­ság főszerkesztője, valamint Kelen Béla, a budapesti párt­végrehajtóbizottság tagja, az Esti Hírlap főszerkesztője he­lyezte el a megemlékezés vi­rágait. A Párttörténeti In­tézet képviseletében Zsilák András és Bakó Ágnes, az intézet igazgatóhelyettesei, a Magyar Üjságíró Szövetség ré­széről Korúját Irén, a MUOSZ elnöke és Ajtai Andor György, a MUOSZ titkára koszorúzott. TÁVIRAT PHENJANBA Világszerte megdöbbenést keltett a dél-koreai bábrezsim újabb gaztette: Szöulban kivé­gezték Kim Dzong The-t, az Egyesült Forradalmi Párt szöuli bizottságának elnökét. Az aljas, gyilkosságról értesül­ve a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bi­zottsága táviratot küldött Phenjanba, a Koreai Szocia­lista Dolgozó Ifjúsági Szövet­ség Központi Bizottságának. A távirat hangsúlyozza: a magyar ifjúkommunisták mélységes megrendüléssel és felháborodással értesültek az USA-agresszorok érdekeit szolgáló dél-koreai rezsim újabb gyilkosságáról. Egy fogalom feltámadása HATÁRNÉZŐBEN *r A Ujhartyánban, Kocséron Az egyik nap harminchá­rom fok — árnyékban, a má­sik nap még húsz sem — na­pon. Ez az idei nyár. Szeszé­lyes, mintha nem is július közepét, hanem áprilist mu­tatna a naptár. Tavaly az aszály, idén Me­dard nehezítette a föld népé­nek munkáját. Míg az elmúlt nyáron azért kémlelték reg­gel-este az eget a falusi em­berek: jön-e végre esőfelhő, frissítő zápor, most azért: ki­derül-e végre az ég? Ki tudja, hányszor startol­tak már az elmúlt két hétben a kombájnok, hogy betakarít­sák a gabonaföldek gazdag termését és fordultak vissza — az utolsó napok kivételével — dolgukvégezetlenül a ha­tárból. Az újhartyáni Űj Elet Szak- szövetkezet három kombájnt vásárolt az ősszel, hogy az idei nyáron semmi fennaka­dás ne legyen az aratásban. A gazdaságiháram legjobb trak­torosa: Fajt Ferenc, Tunner József és Schenk György „szállt nyeregbe” már Péter- Pál előtt és nem rajtuk mú- , lőtt, hogy július közepére mindössze a kétszáz hold őszi árpa betakarításával végez­tek. Ha nem szól közbe áz idő, talán már a félezredik holdon is túl lettek volna. Így azonban a munka nagyobbik felére még csak most kerül­hetett sor. A munka azért nem állt a kedvezőtlen idő miatt sem a gazdaságban. Ahol már learat­tak, szántottak és vetettek is: csalamádét az őszi árpa he­lyébe. A szakszövetkezet ud­varába pedig egymás után állnak be a teherautók. A szorgos asszonykezek válogat­ta, csomagolta sárgabarackot rakják a teherautókra: min­den láda külföldre utazik. Ed­dig húsz tonna sárgabarackot indítottak útnak. Az uborka nem külföldre jut Űjhartyánból, csak a kon­zervgyárig. — Naponta száz mázsát szednek az asszonyok — mondja Sásdi Antal elnök. — Már az ötszázadik mázsán is túljutottunk. — Pedig az eső gyakran félbeszakítja a mun­kát, utána meg a sár akadá­lyozza dolgozóinkat egy ideig. Reméljük azonban, hogy most már végre mégiscsak marad az igazi nyár. Az igazi júliusi nyarat na­gyon várták a kocséri Űj Elet Termelőszövetkezetben is. A hatezer holdas gazdaság elnö­ke. Barhács János szintén az­zal kezdi a beszélgetést, ho­gyan készültek fel az aratás­ra. — Két kombájnt és két ara­tógépet vettünk az idei tava­szon. A korábbi években csak egy aratógépe és egy rendre- vágója volt a gazdaságnak, gabona meg hozzá ezerhat- s'tá'z hold. 1A gépjavító álló-; mástól kölcsönzött gépekkel végeztük a betakarítás egy részét, de kilencszáz holdat még tavaly is kézikaszával vágtunk le, ahogy apáink, nagyapáink tették. A kedvezőtlen időjárás el­lenére is hétszáz hold gabonát vágtak le a gépek. De dolgoz­nak a kézi kaszások is — ame­lyik táblába nem tud beállni a gép, ott kézikaszával vágják a rendet az emberek. Nemcsak a marokszedő lá­nyok és asszonyok jókedvétől hangos a kocséri határ. A pa- radicsomszüretelök legalább olyan hangosak. Másfél száz hold paradicsoma van az idén a gazdaságnak. Háromszáz vagonra szerződtek a Kecske­méti Konzervgyárral. Naponta száz-százötven mázsát szed­nek és értékesítenek kilónként tizenhárom-tizennégy fo­rintért. Pedig májusban, a pa­lántaültetés idején — júliusi MONORI JÁRÁSI SZOLGÁLTATÓ KTSZ VECSÉSI KÁRPITOS RÉSZLEGE MINDENFAJTA BÚTOR KÁRPITOZÁSÁT VÁLLAUA OTP-HITELLEVÉllEL IS. Felvevőhely: Vecsés, Somogyi Bacsó B. KÉRJE ÁRAJÁNLATUNKAT kánikulában — még nem gon­doltak ilyen kitűnő termésre. Nem messze a paradicsom­birodalomtól már munkába álltak a dinnyések is. Máso­dik hete szállítják már a pesti piacokra az ízes sárgadinnyét és úgy tervezik, hogv július húszadikán elindulhat a fő­városba az első sárgabélűgö- rögdinnye-szállítmány is. — Hetven holdon termesz­tünk dinnyét az idén — mond­ja az elnök, aki hatodik esz­tendeje áll már a tízéves gaz­daság élénk. — Szeretnénk az idén is jó esztendőt zárni — teszi még hozzá tűnődve. — Mi így szeretnénk megünne­pelni az első jubileumot. Jó munkával, jó eredményekkel. Ami ma már természetes. De nem az volt, amikor átvettem a gazdaság vezetését. Akkor hárommillió forint volt a mérleghiány. A közös vagyon pedig még a hárommilliót sem érte el. Most? Közel járunk a negyvenmillióhoz. A gazdaság központi major­jában szorgalmasan dolgozik a bázi építőbrigád. Háromszá­las, szakosított tehenészet épül. Két darab, száz férőhe­lyes istálló és a hidroglóbus már áll. A másik építőbrigád — há­rom van belőle a gazdaságban — a szőlőfeldolgozó és bor­tároló építésén munkálkodik. A nyolc és fél millió forintos beruházással jövőre készülnek el, de egy része már az idén kocséri borral telik meg. A kétszáztíz hold új telepítésű szőlőből száznegyven hold már az idén terem! S hozzá a száz hold szórványszőlő. (P. P) D ovid idő alatt — munkám “ hozta így magával — gazdasági vezetők nagyobb csoportjával, igazgatókkal, fő­mérnökökkel, gyáregységek irányítóival találkoztam s be­szélgettem, s e beszélgetések lényege „Reformtapasztala­tok” összefoglaló cím alatt a lap hasábjain nyilvánosságra került. Volt azonban valami e beszélgetésekben, ami külön- külön csak nagyon nehezen, összességében azonban annál inkább megfogalmazható, s ez egy fogalom, nevezetesen a felelősség feltámadása. Közéletünkben aligha léte­zett s létezik sűrűbben emle­getett fogalom. A felelősségről esett szó, ha fiatal huligánok békés járókelőket bántalmaz­tak. s akkor is, ha idős garáz­da kötekedett a vendéglőben békésen sörözgetőkkel. Fele­lősségről szólt a sajtó, ha az építkezésen elfuseráltak vala­mit. erről beszéltek az embe­rek. ha gyárukban, hivataluk­ban rosszul ütött ki valami, s már ott tartottunk, hogy min­denki mindenért felelős volt. Azaz: senki nem volt felelős semmiért. A felelősség, mint fogalom, s mint tény halála volt ez. Halála, mert megfog- hatatlanná vált, mert nem személyre szólt, s mert — mérhetetlen volt. Egy-egy in­tézkedés, eset kapcsán nem lehetett — vagy csak nagyon ritka esetben lehetett — ki­mutatni: kit milyen mérték­ben, s miért terhel a felelős­ség. Mindenkit terhelt. A kol­lektívát, a vezetést, a társa­dalmat. a fiatalokat és az öre­geket, az iskolát és a csalá­dot ... Éppen ezért senki nem vette komolyan a felelősség emlegetését. Sőt, sok esetben nem is vehette komolyan. A körülmények miatt. A körülmények ugyanis — s ez esetben körülmé­nyek alatt a legtágabb mű­ködési területet értjük — a felelősség látszatát rótták csak a gazdásági vezetőre, de nem a valódi felelősséget. Nem ő döntött, hanem a miniszté­rium. az iparigazgatóság. Ott mondták meg — kötelező ér­vénnyel — mit csináljanak, miből mennyit termeljenek, ki­vel kössenek szállítási megái Nagymarosi Cola Ottjártunkkor éppen nyolc [ — Csak üvegekből százez­vagon málna érkezett. A féke- | rés tételeink vannak ... te ribizlit előző nap vették át. mondja Felkai Márton, a Megszámlálhatatlan mennyi­ségű gyümölcslé készül Nagy­maroson. Napraforgó A napraforgó, teljesen hü­lyén, még ma reggel is Buda­pesten, a Keleti pályaudvar előtt állt. A felforgatott, exka­vátoroktól, bulldózerektől fel­tépett Baross téren. Elképesztő. Az is. hogy előbb nem vet­tem észre. Naponta kétszer járok arra — út a szerkesztő­ségbe, út haza — a tekergő, lusta villamossal, vagy a tíz perceket egy helyben buhogó busszal. Néztem már elme­rengve a deszkaácsolatokra terített vasszőnyegeket, a ménkű sok betont, az ívlám­pák karcsú oszlopait, a csa­tornagödrök sötét mélyét, a falazókat, a műburkolókat, a félmeztelen kiskatonákat. amint meggörnyedve cipelik az oszlopvastagságú fadoron­gokat, néztem a szomszédom arcát, pipáját, egy nő gömbö­lyű farát... de soha, soha nem vettem észre a naprafor­gót. Nemcsak hülye, de őrült is!.., Egy napraforgó ne le­gyen elszánt és ne hősködjön! Főleg ne az emberek sűrűjé­ben, a Baross téren, amelyet most megmozgatott kő-, vas-, beton- és földtonnákban lehet csak mérni. Azt is: 10 000-ben, 100 000-ben, 1 millióban... Ez a hamvas bőrű gyerek, ez a szűz Johanna (milyen ot­romba jelzőket használjak még?)... ez a növényke fity- tyet hány minden elővigyáza­tosságnak, óvatosságnak és megfontoltságnak. Magja elpottyant valamikor tavasszal az egyik aluljáró ki­bányászott földjébe, kikelt és eső öntözte. A „C 6 — H 12 — O 6 -f- a 344 ezer más kalória napfénnyel, a klorofilszemcsék segítségével létrehozta az első szőlöcukorszemeket”, az élet­hez szükséges asszimilációt... Áttán most már 40 centiméter magas. Hat levele haragos­zöld, üde, olyan, mintha a „kisöreg” Mikebudán vagy Cegléden a homokból szívná a nedűt. Látom azt a tuskócs- ka fejét is, nemsokára sárga kalapot nyom majd rá, és vi- gyori pofával nézegeti a na­pot, mert napraforgó. Egyébként köp arra, hogy 24 tonnás sárga, zörgő, nyeker- gő szörnyetegek járnak 30 centire törzsétől, valamint nyilvánvalóan a megrakott dömperekre is. (Látom a szé­les keréknyomot, amelynek sarja egyszer el is érte szá- racskáját, de csak finoman, mint amikor egy méh, száll a porzóra.). Felháborító!... mert most már mindennap drukkolhatok érte. Törékenysége riaszt, ag­gódom, vajon látom-e még? A szemtelent!.,. Szűts I. Dénes nagymarosi szörpüzem helyet­tes vezetője. — Kanadának ebben az évben például 800 vagon gyümölcslevet szállí­tunk. Az angolok jobban sze­retik a fekete ribizlit. Egy azonban bizonyos — a külföldiek gyümölcs­szörpjeinkre mindig ve­vők. A futószalagon ott sorakoz­nak a már megtelt üvegek. Szorgos asszonykezek ragaszt­ják rá a címkéket — csak a fekete ribizliére naponta négy­ezret. (A képen). — És belföldön? — Mondanom sem kell ná­lunk a sztár: a Coca-Cola. Megkezdjük mi is a gyártását. Az alapanyag az NDK-ból ér­kezik, mi csak „hígítjuk”. Ize pontosan olyan, mint az eredeti Coláé. — Az édesítéshez milyen cukrot használnak? — A legmárkásabbat. Ku­bait. Várjuk az újabb szállít­mányt, mert már csak 120 mázsa van raktáron. — Fejlesztés? — Hamarosan megérkezik a Zeiss Művektől vásárolt körtöltőgépünk, ennek üzem­be állításával könnyebb lesz az asszonyok munkája. Most pedig a szamócainvázió előtt állunk. Éves tervünk 80 vagon, ebből 60 már beérkezett. Az újságíró kíváncsi ember. Fejében még mindig a Cola készítési titka motoszkál. — Azt mondják, 63 növény­ből állítják össze ezt a furcsa aromát... Többet én sem tu­dok. T. E. (Foto: Urbán) lapodásokat, s kivel ne, s azt is az irányító szervezeteknél döntötték el, hogy tevékenysé­gükhöz milyen pénzösszege­idet használhatnak fel, meny­nyit ruházhatnak be, stb. A mostani beszélgetések erre utalva emelték ki a megválto­zott helyzetet. Azt, hogy ma egyre inkább mérhetővé válik a felelősség. Gazdasági eredményekben vagy ered­ménytelenségben mérhetővé. Felelősség tisztes súlyát hordta magában például az a döntés, mellyel az Ipari Sze­relvény és Gépgyárban a mátészalkai -gyárrészleg fölál­lítását határozták el. A fele­lősség mérhető volt abban, hogy a gyár anyagi eszközei­ből kellett és kell táplálni ezt a vállalkozást — holott a gyá­ron belül is ezer helye lett volna e pénznek —, s hogy az első időben — érthetően —; alig valamit fizetett vissza a mátészalkai üzem. Mégis, a gyárvezetés vállalta a felelős­séget, mert alapos megfonto­lás alapján döntött, s ezért tudja, mikor és hogyan kezd kamatozni a befektetés. Ön­álló és felelős döntés volt pél­dául az Űtépítögép Javító és Gyártó Vállalat részéről a kül­földi kooperációs kapcsolatok bővítése, a Ceglédi Cipőipari Vállalatnál a nagyarányú gé­pesítés megkezdése, a Pest megyei Műanyagipari Válla­latnál a műanyag cipősarkak nagy tömegű előállításának megszervezése, stb. Azaz: a reform magával hozta a dön­tésekért viselt felelősséget. S azért hozta magával, mert a döntéseket ma helyben hoz-: zák. Ez a lényeg. A felelősség fogalmának feltámadása a változó gazda­sági körülmények tükrözője, még akkor is, ha napjainkban inkább elsősorban jeleit, s nem általánossá válását ta­pasztalhatjuk ennek. Társa­dalmi méretekben sokkal las­sabban válik nyilvánvalóvá az. ami ma már a gyárakban világos. Ahogy azt mondani szokták, „odalenn” ma már tiszta a kép arról, hogy együtt sír vagy nevet a gyár, s nincs hová futni, nincs kit okolni „odafönn”, hiszen maguk dön­töttek mindarról, ami bevált vagy befulladt. Űj vonás ez? Kétségtelenül az, s rendkívül fontos vonása a változó gazt dasági tevékenységnek. li jrábban alig valami vagy semmi haszna nem volt a ráolvasásnak, miszerint rossz minőségű, korszerűtlen termékeket gyártanak ebben meg abban az üzemben. Nem­igen lehetett haszna, hiszen a terméket kötelező kijelölés alapján átvette a készletező vállalat, a gyárat pedig csu­pán ez érdekelte. Ma — s er­re sokféle példa akad a bőr­iparban éppúgy, mint az élel­miszeriparban — változik a helyzet. A kereskedelem — a termelőeszköz-kereskedelem is! — válogatni kezd, azt ve­szi át, amiben fantáziát — hasznot — lát, s ha egy gyár makacsul kitart a régi termék mellett, könnyen érheti meg­lepetés, mert termékeit nem veszik át. A felelősségnek te­hát — amikor azt mondták: gyártsuk csak a régit — mér­hetővé vált következménye támad: a nyereség csökkené­se, vagy teljes elmaradása, a fejlesztési alap zsugorodása, stb. Érthető, ha a gazdasági irányító posztokon állók már érzik e változást, s nemcsak érzik, hanem viselni is meg­tanulják a súlyát. A vállala­tok nagy ^többségének másfél esztendei gazdasági eredmé­nyei legalábbis ezt bizonyít­ják. M. O. Új vasútvonal A sikeres műszaki próba után csütörtökön megindult forgalom a Villány—Kista. polca között épített 10 kilo­méter hosszú vasútvonalon. Ez a több mint 3 milliárd fo­rintos költséggel épülő BCM első végleges létesítménye. Az új közforgalmú vasútvonal 60 millió forintba került. Ez kapcsolja be a leendő bere- mendi cementműóriást az or­szágos vasúti főhálózatba.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom