Pest Megyei Hírlap, 1969. július (13. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-16 / 162. szám
» IV.1I »lEi.it: I *~Márkm 1969. JÚLIUS 16., SZERDA Áru és fogyasztó Ritkaság a hibátlan bútor A btítorok minősége az et- fiftütt félévben nem javult, de ftent Is romlott, A Kéreskedel- tttí Minőségellenőrző Intézetben jegyeztem fel ezt a megállapítást. Sok-sok tapasztalat alapján fogalmazódott meg így, ugyanis ennek az intézetnek a munkatársai vizsgálják a forgalomba kerülő új termékeket szerte az országban mindenütt, hogy a feltárt hibákra a gyártót, illetve a kereskedelmet figyelmeztessék. A főváros üzleteit folyamatosan, állandóan ellenőrzik, a vidéki bolthálózatot megyénként, előre meghatározott program szerint. Pest megyére előreláthatólag egy éven belül kerül sor. Ez év második negyedében Győr-Sopron megye üzleteiben jártak, összesen 75 könyves lakószoba-garnitúrát. 30 féle típusú bútort vizsgáltait meg. Az eredményről Makiári Ottó főmérnök tájékoztatott — Huszonöt fajta bútort, hatvanhat garnitúrát találtunk hibásnak, közülük tizet any- nyira, hogy az árukat tíz-, húsz százalékkal csökkenteni kellett — mondotta. — A Soproni Faforgács Feldolgozó Vállalat „Lővér” szobabútorából például hat került leértékelésre. Gyártóik a szekrény- testeket a szabványtól eltérő módon építették össze, a nyíló ajtók vasalását, a sarókössze- építéseket pontatlanul végezték, a fiókokat nem megfelelően illesztették a szekrénytestbe, így azok rosszul működtek. A furnér az alapfáról levált, a lábazat a felületes ragasztás következtében szétesett, a fényezett felületek feltűnően narancshéjasokká váltak, vagyis megrücskösödtek. A többi kifogásolt bútoron kisebb illesztési, összeépítési pontatlanságokat, fényezés előtti furnérmegmunkálási és fényezési hibákat észleltünk, s némelyeken karcolásokat, sérüléseket is, melyek szállítás közben vagy helytelen tárolás következtében keletkeztek rajtuk. * • PEST HEGYEI HÍRLAP • Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANOOB Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat J Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm.. Somogyi Béla u. 6. 1L em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész oap hívható központi telefon: 343-100, 142-220. Gépiró szobák: 343-100/280. illetve 343-100/413. Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141-462, 141-268. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 • Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér L sz.). Előfizetési dij 1 hónapra 20 forint. Csak ötféle bútor, Illetve kilenc garnitúra volt megfelelő. Ezek mindegyikét szövetkezetek gyártották, egyiket sem tanácsi vagy állami vállalat — Hangsúlyozom — tette hozzá nyomatékosan —, hogy a Győr-Sopron megyében forgalomban levő cikkek az országban készült bútormennyiségnek csak igen kis részét jelentik, vizsgálatunk eredményéből ezért semmiképp sem szabad a teljes bútorgyártásra vonatkozóan következtetéseket levonni. Megemlítettem, hogy a minap néhány szállítómunkással beszélgettem, s idéztem szavaikat: „A régi bútorok masz- szívabbak voltak. Ha letettük őket, úgy, ahogy mi szoktuk, akik nem vagyunk éppen finom gyerekek, meg se nyik- kantak. De bizony recsegnek-ro- pognak a mostaniak.” — A mai szerkesztési elvek nem azon alapulnak — felelte Makiári Ottó —, hogy a bútor tízegjméhányszori költözködéssel, egy emberöltőn át eltartson. Funkcionális használati követelményeinek kell megfelelnie. Élettartamát 15— 20, a kárpitos bútorokét meg még kevesebb évben határozzák meg. S a modem formai követelményekhez alkalmazkodó bútorok olyan masszív összeillesztésére, mint amilyen a régi, nehézkes, formájúakat jellemezte, nincs is lehetőség. A főként garanciális javításokra vonatkozó rendeléseket felvevő Lakásbútor Szolgáltatási Irodában Szendrei Péter irodavezetőtől kaptam felvilágosítást — Ritka az olyan bútor, amelyikben nincs hiba — jegyezte meg nem titkolt keserűséggel. — Se szeri, se száma a soksok típusnak, s ahány bútor, annyi hiba. Aki például „Modul 69”-es szobabútort vásárol, amely a Budapesti Bútoripari Vállalat 1-es gyáregységének terméke, általában egy-két héten belül jelentkezik nálunk, mert a fotelek ülőrészén a huzat megráncosodik. A Pécsi Faipari Ktsz „Sophiana” szobabútoráról az tyjitók leesnek, mert műanyag csuklópánt kerül rájuk fém helyett. A Nagykőrösi Faáru és Dohánycikkeket Gyártó Vállalat „Gertrud” garnitúrája meg egészében, vázától a kárpitozásáig nagyon gyenge. Tavaly a legtöbb gondot a Tisza Bútoripari Vállalat Csöng- rád és Szolnok megyei gyáregysége adta: konyhabútorának műanyag csuklóspántja könnyen eltört. Ezen már változtattak. Gyakrabban előforduló hibák: a rekamiék gödrösödnek, besüppednek, a szekrények állványcsapjait olykor csak egybeütik, nem enyvezik, lábaik ezért nem tartósak, főként, ha rövid csapokat használnak. Beszélhetnék még a rosszul felszerelt zárakról, a gyártáshoz használt csomós, töredező fáról, a gyenge tömítésekről, a rossz rugókról, és arról is, hogy nagy ajtókra műanyag pántot, kicsikre vasat szerelnek, érthetetlenül. P. L Lesz elegendő füzet, táska, írószer a diákoknak Bőséges készlet: pergamentből, celofánpapírból a háziasszonyoknak őszi témáról: a diákok tanszerellátásáról tájékoztatta tegnap az újságírókat Erdélyi György, a Papír és írószer Nagykereskedelmi ( Vállalat igazgatója. Mint többek között elmondotta, bőséges készlet várja az iskolába kerülő diákokat a tanszérboltok raktáraiban. Egyebek között 44 millió iskolafüzet, 200 ezer iskolatáska, 300 ezer tolltartó, félmillió olcsó diáktöltőtoll, több millió golyósiron, vonalzó. A spirálfüzetekből a múlt esztendeinél 15 százalékkal többet sikerült biztosítani. Újdonság lesz, hogy szeptember végétől már egyes füzetfajtákból jobb minőségű, famentes áru is forgalomba kerül Egymillió doboz pasztell, sok százezer színes írón bővíti a választékot. A kereskedelem nagy erőpróbája kedvező előjelekkel indul, s ahhoz, hogy a másfél millió gyermek- és felnőtttanuló tanszerszükségleteit kielégítsék, a kiskereskedelmi vállalatokra is sok tennivaló hárul. Alkalmi árusítóhelyek felállításával, az iskolákban történő eladással megkönnyíthetik a tanszerellátást. Bejelentette az igazgató, hogy a háziasszonyokról sem feledkeztek meg. A nyári és őszi befőzési idényre 250 tonna pergament, 10 millió ív celofán és több mint 6 millió darab gumigyűrű várja a vásárlókat. TUDÓSÍTÓVERSENY Strand és ellenvélemény Tudósitóversenyünk ért ékelése 10 naponként történik és minden dekádgyöztes 300 forint jutalomban részesül. A hó vé gén a 200 forintos vígaszdij is gaz dóra talál. A tudósítóversenyben a frisseség, a gyorsaság és az ötletesség dönt. A veresegyházi strand életéről tájékoztatott Zsinka István né gondnok. 1959. július 4-én adták át rendeltetésének a modem és A Rétescsár Budapesttől 40 km-re, a 4-es útvonalon, éjjel-nappal nyitva, AJ ANLJ A réteskülönlegességeit, egytől ételeit, disznótoros vacsoráit, kitűnő italait. szép strandot. A víz a Rákospatakból jön, és halad tovább a vácrátóti botanikus kertbe, és onnan a Dunába. A víz tiszta, 21 fokos. A strand forgalmas. Vasárnap eléri, sőt, felülmúlja a strandolok száma az ezret is. A strand kvarcos homokja kitűnő hatású a reumatikus betegségekre. Tervek: idén a strandhoz vezető bekötő utat építik meg, autóparkolót alakítanak ki, a zsilip mögött pedig vízesést, melyet esténként majd megvilágítanak. Július 20-án motorcsónakversenyt, ' augusztus 20-án úszóversenyt tartanak V eresegyházán. Jövőre tervezik a vízfelület nagyobbítását, a terasz befedését és úttörőház építését. A strand melletti területen 110—120 négyszögöles víkend- háztelkeket adnak el négyszögölenként 40, illetve 80 forintos áron. A víkendházak három típusterv szerint épülnek. Eddig 80 víkendházhely talált gazdára, jövőre, remélik, ugyanennyi. ★ A Pest megyei Hírlap június 27-i számában, a tudósítóversenyben szó esett arról, hogy a dunakeszi Petőfi Sándor Művelődési Ház ajtaja mintha zárva lenne ... Vajon valóban nincs élet a művelődési házban? E kérdésre kerestem választ, midőn felkerestem Pogonyi Pálnét, aki az igazgató távozása után március 1-től nyugdíjasként, művelődésiház-igazgatóhe- lyettesi beosztásban működik. — Ügy érzem, van nálunk élet, csak keresni kell. Egy, ami hiányzik: a zenés-táncos mulatság. Ám gyakorol már itt nálunk egy zenekar, s ha levizsgáznak, zenés délutánokra is sor kerül. A mozgalmas élet bizonyítékaként előkerül a foglalkozásokat nyilvántartó füzet. A zeneiskola a hét minden napján reggeltől estig működik, sportedzésekre hetente négyszer, irodalmi színpadra kedden és pénteken, de van úgy, hogy szombaton és vasárnap is sor kerül, a csütörtöki képzőművészeti szakkört Uhrik Zsiga festőművész vezeti, a fotósok napja a szombat, vasárnap az MHSZ, az öregek és a kertbarátok találnak a művelődési ház falai közt otthonra. Emellett minden szerdán gyermekfoglalkozásra is sor kerül. Végigjártuk a termeket. Rend, tisztaság és csend. De ez a csend nem azt jelenti, hogy zárva van a Petőfi Sándor Művelődési Ház kapuja... Solymosi László ' A Veszprém megyei Szik- víz- és Üdítőipari Vállalat 1968 végén kezdte meg termelését. A korszerű gépekkel felszerelt új gyárban a nyári szezonban napi 8—10 ezer üveg „Jaffá”-t palackoznak. A kellemes üdítő italt a környék, valamint a Balatonpart üzleteibe szállítják. Nincs facskevész Hírek érkeznek az ország különböző részeiből, hogy az idén kevesebb fecskét látni, mint azelőtt. Szerencsére azonban ------mint dr. Pátkai Imre ornitológus elmondotta —, nincs szó fecskeállományunk katasztrofális pusztulásáról, inkább csak bizonyos területi átrendeződésről. Az idei hűvös, csapadékos időjárás miatt a repülő rovarok csak a ‘vizek közelében tudnak megélni, mert a víz aránylag könnyen melegszik, és viszonylag jól tartja a meleget, így némileg melegíti a közvetlenül felette fekvő levegőréteget is. A fecskék tehát ide gyülekeznek, ahol megtalálják táplálékukat, a repülő rovarokat, mert másutt — nélkülük — elpusztulnának. Hiszen a természet azt nem adta tudniuk, hogy a levelekről, az ágakról leszedjék a hidegtől áléit, megdermedt bogarakat. Igaz, olykor le-le- kapnak az istállók meszelt faláról egy-két legyet, de ez édeskevés a megélhetésükhöz. Az átlag kétdekás fecskének ugyanennyi súlyú táplálékra van szüksége naponta. Ehhez pedig több száz rovart kell megfognia csak a maga táplálására, nem is beszélve a fiókák kötelező kosztoltatásá- ról. Persze, bizonyos létszám- csökkenés a fecskék között nálunk is megfigyelhető. Hiszen a növényvédő szerek megmérgezik a rovarokat, és ezen az úton közvetve a velük táplálkozó madarakat is, ha pedig ezt a sorsot sikerül elkerülniük, táplálékuk elpusztulása miatt óhatatlanul éhen vesznek. Mésszel tartósított erdei utak A Szombathelyi Állami Erdőgazdaság új fajta, a maka- dámútnál mintegy 50 százalékkal olcsóbb, úgynevezett mésszel tartósított utakat épít a Vas megyei erdőkben. Bányakavicsot mészporral kevernek össze, majd előírás szerint öntözik, míg megköt és megfelelő útfelületként szolgál. A szakemberek véleménye szerint a mésszel tartósított út, amelynek felszínét bitumennel kezelik, zúzalékkal szórják be, s hengerezik, éppúgy megfelel a követelményeknek, mint a makadámút. Az új eljárást számos tsz Is tanulmányozza, mivel bekötő utak, a majorokban létesítendő utak építésénél is igen jól hasznosítható. OMEGA - ILLÉS - KONCZ „Bérlet“ a művészlemezek listáján Míg a múlt héten azt jelenthettük, hogy közel száz szavazat érkezett slágerlistánkra, ezen a héten már nagyobb számot írhatunk: pontosan 112-en szavaztak. A tánczenés sláger változatlanul az Ómega-együttes Régi csibészek száma, de alig marad le mögötte az Illés-együttes és Koncz Zsuzsa muzsikája. Komolyzenében — úgylátszik — már bérletet válthatott magának négy alkotás, mert ezek több hónapra visz- szamenően szerepelnek listánkon. Milyen újdonságot mond ezen a héten a Hanglemez- gyártó Vállalat? Nemrégiben hírt adtunk róla, hogy megjelenik a Hanglemez ’69, amelyben a legkitűnőbb zenekritikusok írnak recenziókat, riportokat és más írásokat. Az első számban megtaláljuk — többek között — Házy Erzsébet portréját is. Tánczenei újdonságként elmondták, hogy már megkezdődött a táncdalfesztivál lemezfelvételeinek lehallgatása és a nyomdából már kikerültek a borítók, amelyek szebbek, reprezentatívabbak a tavalyinál. Egyébként mind a 30 lemez egyforma borítóban kerül piacra, és a 60 számot összesen 100 ezer példányban adják majd ki. A Pest megyei Hírlap slágerlistája pedig ezen a héten a következő: 1. (1) Régi csibészek (Omega), 2. (2) Rock and Roll Rézi (Illés), 3. (7) A szél (Koncz Zsuzsa), 4. (10) Jaj, de hideg van (Kovács Kati), 5. (5) Mákos rétes (Illés), 6. (4) Naplemente (Omega), 7. (8) Miért hagytuk, hogy így legyen (Illés), 8. (3) Lady Karnevál (Korda György) 9. (6) ördög- tánc (Harangozó Teri), 10. (9)1 ... Volt egyszer egy lány (Koncz Zsuzsa). Művészlemezek. 1 (3) Bach: Orgonaművek, 2. (4) Brahms: Magyar táncok, 3. (1) Beethoven: Für Elise, 4. (2) Bartók: Fából faragott királyfi, 5. (—) Csajkovszkij: B-moll zongora- verseny. (sunyó) mw Vágja ki, töltse ki, s ragassza levelezőlapra, vagy tegye borítékba „Kedvenc lemezem’» szelvényünket, majd küldje be szerkesztőségünkbe: Pest megyei Hírlap, Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Kérjük ne felejtse ráírni a borítékra vagy a levelezőlapra: „Kedvenc lemezem”. A szavazólapon egyébként egy könnyűzenei és egy komolyzenei szám címe szerepelhet.