Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-09 / 104. szám
4 1969. MÁJUS 9., PENTEK Csak mert a belügyi népbiztos elrendelte... Pilisszentiván rangja és rangfosztása A tanácsházán őrzött legrégibb anyakönyv más községekénél sokkal frissebb keletű. Pilisszentivánon, az állami anyakönyvvezetés életbe lépése előtt sem helyben írták be a matrikulába, hogy ki született, ki házasodott, ki halt meg, a pilisvörösvári plébános jegyezte be a népmozgalmat. Mert temploma volt ugyan a falunak, de papja nem. Állami igazgatás szempontjából kisközségi rangban szintén a szomszédos pilisvörösvári körjegyző hatásköréhez tartozott, ahogy egyházilag is az ottani parókia filialéja volt. Kapta 19-ben, elvesztette 20-ban Már az 1910-es népszámláláskor 2277 lelket írtak össze Pilisszentivánon, tehát annyi lakosa volt, amennyi sok önálló jegyzőséggel rendelkező nagyközségben sem élt. Mégis, a szentiváni embernek mindenféle ügyesbajos dolgával át kellett gyalogolnia Vörösvárra, ami nemcsak időt vesztegető kényelmetlenség, de restellni való dolog is volt. Végtére ebben a faluban mesterségükre büszke bányászok laktak. Semmivel sem becsülték a magukét a szomszédos bányászközségnél kevesebbre és habár írott nyoma nincs is, bizonyára régen megmozdultak, saját képviselőtestületük mellé külön jegyzőt is akartak. Kívánságuk 1919-ben végre teljesült. Az anyakönyvek első lapján olvasható május 26-i keltezésű és Urbán Pál megyei direktóriumi alelnök által aláírt hitelesítés tanúsítja. Amit azonban nem sokkal utóbb piros tintával rajzolt, két vonallal keresztülhúzták. „A magyar belügyminiszter 30.034/1919 sz. rendeletével az úgynevezett belügyi népbiztos 63327/1919. számú rendeletét hatályon kívül helyezvén, az ennek következtében 1919. évi december 31-ik napján megszűnt Pilisszentiván, mint anyakönyvi kerület, 1919. évi születési anyakönyvének ezen példányát 62 bejegyzéssel bezártam.” Hasonló bejegyzés jelzi a másik két anyakönyv halálának időpontját is. De azért még január elején is használták mind a hármat. Két-három születési, házasságkötési, halálozási bejegyzés található mindegyikben. Ezeket áthúzták, aztán átírták a pilisvörösvári anyakönyvbe. Hogy azonban mennyire oktalan volt lefokozni Pilisszent- ivánt, azt már 1920 végére a m. kir. hatóságok is belátták. S ha megfosztották jegyzőtar- íási, anyakönyvvezetési jogától csak azért, mert a Tanács- köztársaságtól kapta, egyévi szünetelés után újból felruházták vele. 1921 januárjától ismét önálló anyakönyvi kerület lett és jegyző került a községházára. Kétszer megnyitott tárnák Nagy utat tett meg addig a község, amely a török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett, romjait is betemette a föld. 1724-ben mindössze öt családot írtak össze. Akkori birtokosa az Ágoston-rend négy évvel utóbb másik 12 családot telepített le, német földről hozta be őket, hogy legyen, aki a földet megmunkálja. Mégpedig nagyon keservesen, mert az erdős határban igazi termőföld jóformán nincs is. Ennek ellenére, miután Terstyánszki József a szerzettől a birtokot elperelte és Ausztriából újabb telepeseket hozott, 1784-ben már 62 házban 75 család 373 tagja lakott. Ugyan miből éltek, fizettek dézsmát? Valami kis fejlődésnek csak a múlt század derekán indult a falu. 1850-ben szénbánya nyüt, megint Németországból jött néhány csálád, bányászok. Ezek is többnyire továbbálltak 62-ben. amikor a bányászás, mert nem fizetődött ki, megszűnt. 1900-tól kezdve aztán újból megnyílt és ma még működik a bánya. Kiépült közben a vasút, olcsóbban szállíthatták el a szenet, érdemes volt aknákat vájni. Két évszázaddal azután, hogy csupán öt család népesítette be a pusztává tett régi falut, ma 3276 a lakosa Pilis- szentivánnak. Nemrég még férfilakosságából 700 dolgozott a bányában, jelenleg viszont már csak 400. Űj bányászokat évék óta nem alkalmaznak, sőt naponta külön autóbuszon Dorogra is járnak dolgozni szentiváni bányászok. A felszabadulás óta valójában felvirágzott a falu. Rendezett, tiszta utcáit 640 lakóépület szegélyezi. Ezenkívül a bányatelepen is van 156 lakás. A lakóházak 80 százaléka az utóbbi 15 esztendőben épült, teljesen új, vagy legalábbis korszerűen átalakított. Évente átlag 15—18 új ház építésére kértek engedélyt. Tavaly azonban már csak három épült és ezidén, mostanáig két kérelmet nyújtottak be. Nem mintha a lakosság gazdasági helyzete romlott volna. Kiürül a bánya A Dorogi Szénbányászati Vállalat azonban elhatározta, hogy a tulajdonát képező szentiváni bányát bezárja. Emiatt egy ideig bizonytalanság lett úrrá a faluban. Most már higgadtan néznek jövőjük elé az emberek, pedig a bezárás napja már nagyon közeli. Június elsején megszűnik a kiaknázás, de ez távolról sem jelen ti. azt, bogy a bánya dol- 'gözoit ugyanakkor egytől- egyig elbocsátják. Sőt nagy részük az év utolsó napjáig leszáll még a bányába, csalt már nem szénért. A gépeket, szerelik le, a csillék sínéit szedik fel, lebontják az ácso- latot, kihordanak minden még használható berendezési tárgyat. Aztán? Senki sem marad kenyér nélkül. Nagy részük Dorogon talál munkát, néhá- nyukat átveszi a pilisvörösvári ásványbánya, a különböző ipari szakmákban képzettek pedig, ha úgy akarják, lesznek ..bejárók”. Bár arra is sok a kilátás, hogy helyben találnak majd munkát, a bánya épületeinek ipari üzem céljára történő átadásáról jó eredménnyel bíztató tárgyalások folynak. így azután jóformán senki- sem gondol Pilisszentivánon arra, hogy elköltözzön falujából. Megmarad hát önálló községnek és anyakönyvi kerületnek, bánya nélkül is, a bányászfalu. Szokoly Endre „Repiilőzsüri“ Ócsán Kétszáz forint jutalom Szerdán este a „repülőzsüri” Űjszászi Gyulának, a Pest megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójának elnökletével az ócsai művelődési otthont látogatta meg. Rend, tisztaság, tartalmas munka fogadta a népművelés „ellenőreit”. Az eredmény: kétszáz forint jutalom Móricz Imrének, a művelődési otthon igazgatójának. — A siklósi vár ősi falai között kerámiai alkotótábort rendeznek be. Az országban ez lesz az első kifejezetten kerámikusok számára teremtett művésztelep. ? Boldogság merre vagy. A MISKOLCI DÍJNYERTES KISFILMEK A kisfilm is lehet nagy film. Ha valaki betéved a Híradó moziba, ahol a nemrégiben befejeződött X. miskolci film- fesztivál díjnyertes alkotásait vetítik, könnyen megbizonyosodhat erről. A Nap és a Hold elrablása, Reisenbüchler Sándor animációs filmje nyerte Miskolcon a nagydíjat. Nem könnyű befogadni. Aki gondolati lustaságban szenved, az bizonyára legyintve ásít egyet, legfeljebb a magávalragadó színek vibrálása tartja ébren képzeletét, vagy az, ha vissza tud emlékezni gyerekkora mesevilágára, mondjuk a hétfejű sárkányra. Ez a szörny elnyeli a Napot és a Holdat, az előbb még idillikus fényben fürdő Föld elsötétedik, és a megfélemlített embereken a sárkány uralkodik. S akkor jön a hős vitéz, aki elpusztítja a Lehotka — lemezjátszóval A váci zenebarátok társasága két évvel ezelőtt alakult és azóta a most már 60 aktív tag rendszeres klubdélutánjai városi eseménynek számítanak. Ilyen volt a kedden megtartott ismeretterjesztő előadás is, melyet a baráti kör vezetője, ' Marton Klára szervezett. Meg- i hívták Lehotka Gábort, aki hangszeréről, az orgonáról be- ; szélt az érdeklődőknek, előadását zenével fűszerezve: hanglemezekről szólaltatta meg a klasszikus orgonaszerzőket. sárkányt, visszaadja a Napot és a Holdat — a fényt. Eny- nyit mond a gyerekeknek a film. De a mese itt véget ér. Illetve el sem kezdődött, hiszen ezek a figurák nem illenek naturalista képeskönyvbe —. de semmilyenbe sem — inkább egy figyelmeztető radar képernyőjére: vigyázat jöhet a sárkány, de nemcsak a sárkány, amely megbéníthatja az embereket, kietlenné sivárítja a Földet. Milyen jó lenne, ha minden ember olyan lenne, mint a sárkányt ölő vitéz és nem stilizáltan egyarcú. A „Boldogság” — a cím eredetileg is így, idézőjelben szerepel — Csányi Miklós alkotása, a riport- és dokumentumfilm kategória díját nyerr te. Két fiatal házasságot köt, bizonyára azért, mert szeretik egymást, hogy boldogok legyenek. Mi a boldogság? Az, hogy minden együtt legyen egy lakásban, bútor, csipke, csillár, televízió? Az, hogy a férj ne maradozzon ki és esténként römizzen a feleségével? Természetesen — lehet ez is. A fiatalasszony és a fiatalember vallomást tesz: elégedetten, rendesen, tisztességesen élnek, gyűjtögetnek. Vágyaik? Például nincs még tv. Néhány hónap múlva ott áll a sarokban. Vágyaik?... A kamera félelmetes eszközzé nőtt az alkotó kezében: szinte egy az egyben rögzítette a gondolati sivárságot, a minden fantáziát nélkülöző dologi biztonságra törekvést, két ember kapcsolatának rettenetes igénytelenségét — az idézőjeles boldogságot. Az örökösök, Dévényi László filmje kapta a népszerű-ismeretterjesztő filmek kategória díját. A film az öröklés biológiai hordozóival a kromoszómákkal foglalkozik. Az alkotóknak sikerült aránylag egyszerű modellek segítségével megértetni, hogyan örökli az utód elődeinek tulajdonságait — bár láttunk már sikerültebb alkotásokat is ebben a műfajban. — b. gy. — &ZÚT& I. EÉMES: 'dnapok 18 Két nap alatt összeírtuk az „elfekvő készletet”, kezdtünk már gyanús lenni a brigádoknak, mit vacakolunk a területükön. Egy olyan listát állítottunk össze, mint amilyenre Ramses fáraó íratta dicső tetteit. — A tekerccsel az újítási főnököt kerestük meg. Az újítási főnök éppen egy mérlegen kis staniclikbe csomagolt porokat méregetett, mint egy középkori alkimista, amikor rányitottunk. Fél füllel figyelt csak ránk, s nem hagyta abba a patikusságot. Ez nem újítás — közölte teljesen közömbös hangon. — Ez munkaköri kötelessége az építésvezetőknek, a művezetőknek, a brigádtagoknak. Kárász Jani megpróbált vitatkozni vele, hogy ezt a kötelességet senki nem tartja be, de a patikus nem méltatta további magyarázatra. Letörten távoztunk. — Na, most jól pofára estem — mondta szomorúan Kárász Jani, s tanácstalanul nézegette bakancsait. Nem baj, vigasztaltam, elmegyünk az építésvezetőhöz, hátha vissza tudja fordítani még a dolgot. Búza Árpádot tervrajzokba merülten találtuk irodájában. Nagyon jónak tartotta az ötletet, s még jobban belelovalt bennünket a dologba. Mindenki a versenyt nézi — ugrott fel az asztala mellől — és az anyaggal senki sem törődik. Hah, kérem, nekem ez már a tizedik építkezésem és egyik sem volt kisebb ennél. De mindenhol ez megy. Egy-két ezer forint ennél a cégnél nem számít. Kárész Jani nagyon megörült, és arra kérte Búzát, adja írásba, hogy helyesli ezt az ötletet, de erre az építésvezető kékes lángot fújt ki az orrán. Mit képzelünk?... Ö ebben nem illetékes. Ö csak egy kicsiny részleg vezetője. Ezt magasabb szinten kell eldönteni. Talán a főmérnök... Kerestük a főmérnököt, mert Kárász Jani már úgy volt, mint aki kölcsönt ad, futott a pénze után. A főmérnök titkárnője azonban széttárta kezét. — „Kelemen elvtárs?... Hah, egy hete nem láttuk. Van annak ideje, minden részlet- kérdéssel foglalkozni, amikor késnek a tervek és nyakunkon az előkészítő átadása?...” Nem maradt más hátra, visszakullogtunk a vasasokhoz. Elkísértem Kárász Janit, lássa, bánatában sem hagyom el. Az öreg Csepregi alaposan megmosta a lógós fejét. Már be akarta jelenteni a művezetőnek, hogy a Kárász lelépett. — Aztán, amikor maga két napig elmegy és utána olyan szagot áraszt az álláson, mint egy szőlőskert, akkor mi van? — Kárász Janin kitört a düh és jobbra-balra vagdalkozott. Az öreg Csepregi karika lábaival gyorsan Jani felé lépett. Felemelte súlyos kezét. — Megmórikállak ám, az anyád ... kiáltott, de aztán, mint mikor egy madarat lelőnek, a nagy durranás után leejtette a hangját, mert a többiek röhögtek. — Mit kerestetek együtt, jó madarak? Elmondtuk Csepreginek az esetet. Az öreg úgy tett, mint aki nagy darab sót talált a főzelékében. Nem a mi dolgunk — mondta — haggyad Jani őket a fenébe. Mi megtesszük a normát, mit akarsz még?... Aztán söpörjön mindenki a háza előtt. A vasasok is csak el-el szórnak itt-ott egy kis anyagot. Ha azt mind összesöpörné az ember, mint otthon az asszony a konyhát, akkor nem érne rá normázni. — Nem úgy van az — szólt közbe Hollós. — Janinak igaza van. — Hozza fel ezt termelési tanácskozáson. — Hülye — mondta tömören Csepregi. — Ott mindenki egy angyal. Próbáld Kelemennek megmondani, itt pazarolnak, majd a füled közé csap, meglátod! Ellenben, ha ennek a toliforgatónak szólunk — és itt az öreg rám villantotta szemét — és ez beteszi az újságba, az más. Ugye arra már nem mondhatja a Kelemen se, hogy így, meg úgy... Áhá, nevetett Kárász Jani, gódés az öreg, hiába, nem potyára süttette a fejéit nyolc évig a jenkiknél Afrikában. Kitanulta a snóblit, mennyit dugjon ő, mennyit dug az ellenfél. Otthon meg is írom az anyagot, miért ne írnám meg. Engem mindenre rá lehet szedni. A főszerkesztő elégedett, a cikket fettel szedik, kövér, fekete betűkkel. Reggel a buszban már olvassák is az emberek. Úgy látszik mások is, mert délelőtt fél tíz tájban megszólal a hangszóró és végigharsogja nevemet a telepen. Kéretnek a főépítésvezető irodájába. Nagyon örülök. Behívnak, megiszunk egy jó kis kávét, megkínálnak illatos cigarettával. Aztán beszélgetünk, megtárgyalják velem a problémát. Azt fogom kérni, ismerjék el újításnak Kárász Jani ötletét, felszedi a pénzt s egy áldomást iszunk rá. Nagy ember lettem. Le is ugróm rögtön a gépről, az öreg Farkas még utánam is kiált: — Aztán be ne gyulladj, akármit mondanak! Miért kellene nekem begyulladnom? Nem ismerik oroszlán bátorságomat. Különben is, ez egy sima ügy. Hálásak is lesznek érte a gazdasági vezetők. Mielőtt belépnék az irodába, leporolom a kabátomat, olajos kezem a nadrágomba törlőm. Hátha kezet kell fogni valakivel ... Ezt nem lehet előre tudni. Az első teremben fehér köpenyes nők jönnek elém, akár egy egészségházban. Megnyugtató. Szeretem a kórházi csendet, a tapintatos mozgást, a szelíd mosolyokat. A nők viszont itt nem mosolyognak, hanem izgatottan tuszkolnak egy szélesebb ajtó felé. — Gyorsan, gyorsan! A főmérnök elvtárs akar magával beszélni. Értem! Nem is a főépítésvezető, hanem mindjárt a főmérnök. Most már le sem lehet tagadni, mennyire megnőtt a szerepem itt. Eddig úgy sem volt szerencsém találkozni a főmérnökkel, most legalább megismerem. Betuszkolnak az ajtón. Jól szabott szürke ruhában, szélesarcú, nagy darab férfi ül az íróasztala mögött. Legalább negyven fogával mosolyog. Kezében logarlécet tart és ütemesen ütögeti az asztal üveglapját. Középső ujja sötétsárga a nikotintól. A főépítésvezető is bent van a szobában, haptákban áll az asztal túlsó végében, az ablak mellett. — Szabadság! — válaszolja köszönésemre a főmérnök és fel sem kel, kezet sem nyújt. — Maga írta ezt a cikket? — Megfordítja felém az újságot és logarlécével rákoppint. Szeme olyan, mint a bányalóé, amikor hirtelen világosságra ér. Leülnék, de mivel nem kínálnak, hát állva maradok, de könnyed testhelyzetben. Hogy időt nyerjek, elkérem a lapot és megnézem. Nem kétséges a cikk tőlem ered — jegyzem meg finoman. A főépítésvezető beépített mosolyát úgy tartja a szájában, mint egy megszokott protézist. — Ki mondta magának, hogy ezt a cikket megírhatja? — csattan rám a főmérnök, de olyan mérgesen, azt hihetném felugrik és megharap. — Ki mondta magának, hogy megírhatja? — He?... Az ajtó kinyílik és a titkár*- nő feje jelenik meg a nyílásban. Azt kérdezi, szólt-e a fő- mérnök elvtárs?... Kelemen kiordít: Nem! és néz kérdően rám. — Hát, kérem — vonom meg a vállam — senki nem mondta, én csak úgy... — Kitalálta! — No, no. Ilyesmiket nem talál ki az ember. Nekem eléggé fejlett a kombinatív képességem, de ez nem kitalálás. Ez tény kérem — mondom erősebben. És a tények makacs dolgok. Sok embernek ez a véleménye. Pazarolják az anyagot, meg egyéb. — És magának mi köze ahhoz, hányszor jövök ki én ide az építkezésre? — Semmi. De kérem, ezt én csak futólag és úgy említettem meg, hogy a főmérnök elvtárs nem ér rá ilyen kicsi... Én is tudom adni az ártatlant, várjál csak. — Máskor, ha ír valamit, közlés előtt mutassa meg nekem. Ha nem. akar rövidesen bajba kerülni barátom. A cikket pedig igazítsa helyre! — Most elmehet. Elmegyek. Ha nem tartóztatják az embert, távozni kell. Régi szabály. Egészen kicsire gubózom be, mint a vadgesztenye a fáról való lepottyanás előtt. A főépület mellett szomorúan gyalogolok. A félig kész szárny negyedik emeletén dolgozik a vasas brigád. A zsaluzás mögül kihajolnak, látom Csepregi, Kárász Jani és Hollós fejét. Kiabálnak, de nem értem, mert a betonkeverő gépek zúgása, a döngölök tompa dörrenése elnyeli hangjukat. Kárász Jani kézzel-láb- bal integet, menjek fel. — Kelemen kemény legény — mondja Csepregi és kifordított keze fejével letörli a piszkos verítéket arcáról — bennünket is megmart már, nem is egyszer. (Folytatjuk.)
