Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-25 / 118. szám

2 íirflip 1969. MÁJUS 25., VASARNAP Úszó USA-vásár a Rajnán Az Egyesült Államok ke­reskedelemügyi minisztériu­ma október 13-tól 25-ig Köln és Rotterdam között „úszó kereskedelmi vásárt” rendez a Rajnán. PEKING Kínai kormánynyilatkozat A Kínai Népköztársaság kormánya szombaton nyilat­kozatot tett közzé, amelyben a szovjet—kínai határ általa vitatott kérdéseivel és a kö­zelmúltban lezajlott Damansz- kij (kínai nevén Csenpao) szi­geti incidenssel foglalkozik. A héten történt VARSÓ-BONN PÁRBESZÉD Az európai biztonság erő­sítéséhez járul hozzá az a len­gyel javaslat, amelyet WZa- dyslaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára varsói választási be­szédében jelentett be. Go­mulka bírálta a Német Szo­ciáldemokrata Pártnak és név szerint Willy Brandtnak az európai határok elismerésére vonatkozó állásfoglalását, amely szerint a határok vég­leges megállapítása nyitott do­log és az erre vonatkozó döntést a békekonferenciáig elhalasztják. A Szociáldemok­rata Párt ezzel valójában ki akar térni a határok végleges elismerése elől. A potsdami egyezmény betűire hivatko­zik, amelyek szerint Len­gyelország végleges határait a békekonferencia állapítja meg. Nincs azonban jogi aka­dálya annak, hogy az NSZK véglegesen ismerje el a nyu­gati lengyel határokat — hangsúlyozta Gomullca. ,Mi készek vagyunk — mondotta — az NSZK-val ilyen állam­közi szerződés aláírására, úgy, ahogy ezt 19 esztendő­vel ezelőtt az NDK-val meg­tettük.’’ Brandt azonnal válaszolt Gomulka szavaira. Válaszá­ban nehezen lehet elválasz­tani egymástól a Szociálde­mokrata Párt vezérének és a nagytőkével egy kormány­ban működő nagykoalíció külügyminiszterének nézeteit. Azt mondotta, hogy az NSZK nem mondhat le egy béke- szerződés megkötésére szóló igényéről, de semmi akadá­lya sincs azonban, hogy Bonn és Varsó a békeszerződés megkötése előtt is leüljön tárgyalni. Szerinte „az NSZK kibékülése Lengyelországgal, éppen olyan fontos, mint a Franciaországgal való kibé­külés volt.” A verseny gazdája: a tsz-szövetség (Folytatás az 1. oldalról.) vezetői közül is lebecsülik a versenyt, magukra hagyják a szocialista brigádokat, nem kísérik kellő figyelemmel e közösségek tevékenységét. Pe­dig sok jó példa tanúsítja már, hogy ahol felkarolják, támogatják a helyi kezde­ményezést, erkölcsileg és anyagilág is elismerik a ver­senyzők jobb munkáját, akár milliós tételekben is növe­kedhet a bevétel. A tanácskozás résztvevői sorra elmondták mi akadá­lyozza a verseny fellendíté­sét, a szocialista brigádmoz­galom terjedését. Sok szó esett a verseny formai és tartalmi kérdéseiről, á szo­cialista brigádok tevékeny­ségéről. Jámbor Miklós, a (hegyei pártbizottság titkára bírálta a közelmúltban ki­alakult helytelen gyakorlatot, ami miatt ellaposodott, gyakran for­málissá vált a verseny. Ugyanakkor részletesen be­szélt a tsz-szövetségekről, va­lamint a pártszervezetekre háruló feladatokról, valamint a jubileumi vetélkedő előké­születeiről. Végezetül dr. Biró Ferenc, a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályvezetője fog­lalta össze a tanácskozás ta­pasztalatait és a verseny föl­lendítésével kapcsolatos fel­adatokat. A nyilatkozat megismétli a kínai igényt a Damanszki] szi­getre, amelyet kínai terület­nek nevez, s általában kérdé­sessé téve a fennálló határo­kat azt állítja, hogy egyenlőt­lenek mindazok a szerződések, amelyek a Szovjetunió és Kí­na közötti határt rögzítik. A Damanszkij szigetre tá­masztott kínai igény alapján a nyilatkozat ezt követően a Szovjetuniót vádolja azzal, hogy „határprovokációkat haj­tott végre Kína ellen” s az in­cidensekért a szovjet kor­mányra iparkodik hárítani a felelősséget. A nyilatkozat végezetül sürgeti „a határkérdések egé­szének rendezését, s hangoz­tatja, hogy nem elegendőek a határ egyes szakaszainak „tisztázását” célzó „konzultá­ciók”. A kormánynyilatkozat befe­jezésül kijelenti, hogy a kí­nai kormány „a békés tárgya­lások mellett van, s ellenzi az erőszak alkalmazását”, majd felhívja a Szovjetuniót, a felek biztosítsák egymást arra vo­natkozólag, hogy a határon fenntartják a status quot. SCHÜTZ nyugatberlini kor­mányzó polgármester elfogad­ta a meghívást a lengyelor­szági poznani nemzetközi vá­sárra és június 14-én utazik Poznanba. Irány á Föld! (Folytatás az 1. oldalról.) amely elindította őket a Föld felé vezető két és fél napos útra. A Hold körül megtett 29. fordulat néhány kellemetlen percet hozott az űrhajósok­nak; túlságosan közel kerül­tek a holdkomp (kotnyeles) el­ső fokozatához, amely jelenleg a Hold körül kering. A máso­dik fokozat már Nap körüli keringési pályára állt. Stafford becslése szerint a távolság nem volt több 15 kilométernél, s az űrhajó parancsnoka mél­tatlankodva meg is jegyezte, hogy „nem szeretünk fogócs­kát játszani ezzel a csibésszel”. A három űrhajós két újabb tv-közvetítést adott a világűr­ből: szombatra virradó éjsza­ka a Hold körül keringve, szombaton pedig már a Hold­tól távolodva. Mindkét közve­títésen jól látszottak a Hold egyes felületi domborulatai, köztük az Apollo 11 leszál­lására l^sjzgrnelt.. v terület, § második közvetítésen az űrha­jó belsejéből is láthattak ké­peket a nézők: a három utas kissé megviseltnek, erősen sza­kállasnak látszott, de Stafford, Young és Cérnán egyaránt jókedvűnek, fizikailag jó álla­potban levőnek mutatkozott. Az űrhajósok legfőbb panasza: a Mylar elnevezésű üveggya­pot szigetelőanyag szálai, ame­lyek már a holdkomp első pró­bája előtt is zavart okoztak, az összekapcsolásnál bejutot­tak a kabinba, és ruhájuk alá kerülve, viszketést, a torokba jutva pedig köhögési ingert okoznak. Az űrhajó három fo­tocellája közül az egyik el­romlott, de ez egyelőre nem okoz jelentősebb problémát. A három űrhajós 61 óra 40 percet töltött a hozzánk legközelebb cső égitest közvetlen közelében. Az Apollo 10. hétfőn, ma­gyar idő szerint délután 18 óra tájban száll le a Csendes­óceánra, az amerikai Saoma közelében. A színhelyen tel­jes készültségben várja az űrhajósokat a mentőflotta, élén a Princeton repülőgép- anyahajóval. Az út során eset­leg szükséges pályamódosítá­sokat előreláthatólag szomba­ton és vasárnap végzik el az űrhajósok. NASA, az Amerikai Or­szágos Űrhajózási Hivatal szerint az Apollo 10. útja, a kiéebb hibáktól eltekintve, ed­dig fényesen sikerült és szin­te bizonyosra vehető, hogy az első holdraszállás a terve­zett időpontban, július 20-án megtörténik. Az Apollo 11 űr­hajó Kennedy-fokon már a kilövőállványon van és meg­kezdték berendezéseinek pró­báját, a végszerelés munká­latait. Vangamvezi (Május 25-én ünnepelik világszerte Afrika napját. Ezt a dátumot az Addisz Abubábán tartott afrikai csúcsértekezlet fogadta el.) „Gazdag, akár egy vangam­vezi, erős, akár egy vangam­vezi'* — e szavakat gyaaran hallhatjuk az itteni régi lako­soktól, akik még emlékeznek e törzs régi dicsőségére. A törzs —• számarányát tekintve — je­lenleg második Tanzániában, és még őrzi a „vangamvezi királyság’* letűnt dicsőségének emlékét. Tabora városa a szék­helye a törzsnek; innen sugár- szerűen futnak az utak a szomszéd afrikai államok felé. Táborán át haladt valamikor a hírhedt út, amelyen hosszú sorokban hajtották a rabszol­gakereskedők az eleven árut az újvilágból érkezett vásár­lókhoz Bagamojóba. Ma már csupán a megrozsdásodott vas- cölöpökre épült omladozó ki­kötő emlékeztet e rabszolga- kereskedelemre, magának a városnak neve azonban erről beszél; helyi nyelven ezt je­lenti: „Isten veled, szívem.” Mielőtt az arab kereskedők birtokba vették volna a tábo­rai útvonalat, itt már régen felvirágzott a szarvasmarha-, bőr- és sókereskedelem. Az arabok ideérkezése felverte az elefántcsontagyar árát, s ez arra vezetett, hogy az óriási állatot csaknem teljesen ki­pusztították Afrikában. Annak idején a német hódí­tók arra készültek, hogy Tá­borát a saját gyarmati fővá­rosukká teszik. Ezerszám haj­tották ide a helyi lakosságot, hogy utat építtessenek vele; az utak Burundi, Ruanda és Kon­gó felé vezettek. Tabora városában a rabszol­gaság a gyötrelem és keserű­ség már a múlté! 1958-ban az angol gyarmati kormányzó hű­ségfelhívására a törzs vezérei „nem”-mel válaszoltak. Itt ír­ták és alkották meg a mai Tanzánia himnuszát is, amely­nek első sora szerint a „TA­NÚ építi az országot.” (TA­NÚ a Tanganyikai Afrikai Nemzeti Unió rövidítése.) A függetlenség évei jelentős változásokat hoztak. Minde­nekelőtt a dohánytermesztés fejlődött. A dohányeladásból származó jövedelem nagyban segíti az ország gazdasági fejlődését. A dohányon kívül búzát termesztenek, fakiter­meléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. A fákon hosszúkás alakú mellkasokat látunk, amelyek­ben — korábban haszontalan, sót ellenséges — afrikai méhek éltek. Ezek a méhek ma már az emberek javára dolgoznak. A köröskörül messze nyúló szavanna a füvek és virágok csodálatos aromájával elősegí­ti a méhészet fejlesztését. A helyi szövetkezetek termékei már eljutottak az európai pia­cokra, ahol sokan megszeret­ték a sűrű, sötét színű táborai mézet. Tabora a dohány és a méz révén vált híressé. Dodoma, ez a kis település az ország kö­zepén, szarvasmarha piacáról lett híres. De jó termést taka­rítanak be földimogyoróból, olajos növényekből, szőlőből is. A legutóbbi években a szőlő- termesztés a körzet mezőgaz­daságában olyan szintet ért el, hogy az ország lakosainak szinte nemzeti büszkeségévé vált. A gyarmati Tanganyiká- ban ugyanis az angol mező­gazdasági tanácsadók a szőlő- termesztést haszontalan ötlet­nek tekintették. Az idő azon­ban a helyi parasztokat iga­zolta, azóta hatalmas szőlők létesültek. Tavaly a mezőgaz­daságnak ez a fiatal ága 250 ezer shillingnél többet hozott a köztársaságnak. Miként az egész országban, Tanzániának ebben a körzeté­ben is kibontakozott az „ud- zsamaa mozgalom”, a szét­szórtan fekvő parasztföldek közös gazdaságban való egye­sítése: ezeket a közös gazda­ságokat itt úgy tekintik, mint a további társadalmi átalaku­lások biztosítékát. Természe­tes, hogy a parasztság vágyai nem korlátozódnak csupán er­re. Az írástudatlanság meg­szüntetéséért indított tömeges kampány egyike a legfonto­sabb jelenségeknek Dodoma körzetében. Üj iskolák, orvosi rendelők, falusi művelődési központok keletkeztek e kör­zet legkülönbözőbb falvaiban. Mindez meggyőzően és szem­léletesen bizonyítja, mennyit tehet az afrikai, aki levetette a gyarmati igát. WASHINGTON „Politikus" koncert A Fehér Ház kertjében pén­teken a minnesotai egye­temnek a Szovjetunióból visz- szatért zenekara adott kon­certet. Az ünnepségre Nixon elnök meghívta Dobrinyin szovjet nagykövetet is. A „zenei-politikai koncert” jó hangulatban zajlott le. 20 éve Trizonia helyett NSZK 1949. május 23-án írta alá a három nyugati szövetséges nagyhatalom által megszállt három zóna hetven küldötte az „alaptörvényt”, az NSZK alkotmányát. Az évforduló al­kalmából Kiesinger kancel­lár tv- és rádióbeszédet mon­dott. FANTASZTIKUS TÖRTÉNETEK (2) A mecénás A vezetőség ünnepélyesen ülte körül az* asztalt, melyre ez alkalommal egy kosár, szendvics és több üveg pálin­ka is került. Az elnök meleg szavakkal üdvözölte Jani bá­csit, akit a szövetkezet jótevő­jének nevezett. — Köszönöm a szíves sza­vakat, miszter prezident — vette át a szót Kordélyos Já­nos juhász. — Akkor elmon­danám terveimet... — Halljuk ... Halljuk ... — Hát legelőbb, a juhászok­nak, az (illatgondozóknak fel­építünk egy öltözőt és fürdőt, természetesen meleg vízzel. — Éljen! — tapsoltak az egybegyűltek. — Jani bátyám — szólt közbe Solti Sanyi, a KISZ- titkár, akit ez alkalomra szin­tén behívtak — nem lehetne a fiataloknak egy kis klubot, hogy ne vágyódjanak el? — Lesz! Méghozzá ez a gyö­nyörű. új irodaház. Ezt meg­kapjátok, lesz itt elég helye­tek! ... — Éljen — szólt az elnök. — Úgyis kicsi lesz később az irodaház. Meg nem is méltó egy ilyen híres szövetkezet­hez ... Építünk egy új, eme­letes, modern irodaházat! — Egy frászt! Minek? Nem kell iroda! Már felvettem a kapcsolatot egy amerikai cég­gel. Veszek egy elektronikus agyat, vagy ahogy tudományo­san nevezik: komputert. Elvé­gez az minden, munkát a sok irodista helyett. Sőt, a szomszédos faluk szövetkeze­teinek. üzemeinek is megcsi­nálja bérmunkában a köny­velését, bérelszámolását, ter­melési programozását... — Éljen — rikkantott egy nagyot Börcsök, az állatte­nyésztési brigádvezető, akinek egyetlen rokona sem dolgo­zott' az irodában. — Két technikus ellátja a gépet, a huszonöt irodista így feleslegessé válik. Ha azt is hozzávesszük, hogy a szomszé­dos szövetkezetek irodáiból is több száz kéz szabadul fel és a helyettük elvégzett mun­káért még nekünk ; fizetnek, könnyű kiszámítani, hogy ez több százezer forintot jelent havonta. Jani bácsi pedig tovább so­rolta terveit, bár egyre keve­sebben figyeltek rá. Elmond­ta, hogy hány traktort és kü­lönböző mezőgazdasági gépet vásárol, kutakat, vízmüvet, is­kolát és egészségházat épít. Aztán még hozzátette: — Ez persze, csak a kezdet. Ennyire telt az én buta fe­jemből. Mindenesetre fel kell venni egy szakképzett közgaz­dászt, aki tudományosan is megállapítja a tervek helyes­ségét, és meghatározza a kö­vetkező lépéseket. — És én mire vagyok? — kérdezte a főkönyvelő sértet­ten. — Minek ide közgazdász? — Én is csak a könyvből tudom, hogy jó, ha van ilyen a háznál. Maga majd jó lesz a gép mellé, ha megtanul be­szélni a nyelvén ... — Felháborító! — vert az asztalra Schneider. — Na-na! — nyugtatta Bör- csök. — Nem kell heveskedni. Amit az öreg mond, okos do­lognak látszik. — Talán ez a komputer lesz az elnök is? — kérdezte gú­nyosan Csónakos, az elnök. — Majdnem... Tudja misz­ter prezident, odaát nálunk — ezt különben most olvastam egy magyarul megjelent könyvben — még a Rockefel­ler is kikéri komputerei véle­ményét, mielőtt egy lépésre el­határozza magát. Mert — úgy mondják —, egy szövetkezetei sem az elnök irányít a saját kútfejéből, hanem a gazdasági szükségszerűségek, a piaci vi­szonyok, meg sok más dolog, ami független az elnöktől. A jövőben ezeket a tényezőket be kell táplálni a komputerbe, amely a sok ezer lehetőség közül kiválasztja a legmegfe­lelőbbet. — Ezek szerint vezetőség sem kell? — kérdezte gúnyo­san Lambert, az elnökhelyet­tes. — Már hogyne kellene. Csak nem ilyen nagy létszámú ... Aztán a jövőben, nem annak lesz igaza, akinek a legna­gyobb a hangja, vagy az ösz- szeköttetése. Az igazságot az objektív körülmények határoz­zák meg... így van a köny­vekben ... — Jó fej az öreg — mond­ta elismerően Solti Sanyi. — Te csak ne szólj bele, ta- konypóc! —intette le Lambert. — Ezt a KISZ-szervezet ne­vében visszautasítom — öntu- datoskodott SoZíi. — Majd adok én neked ... — Elvtársak ... Nyugalom... — szólt Sípos, a párttitkár. — Neked mi a véleményed, Sípos elvtárs? — kérdezte az elnök. — Hát... Majd megbeszél­jük az elvtársakkal. Érdekes dolgok ezek, ámbátor... Ezzel az értekezlet feloszlott. És egy órán belül már az itt történtekről beszélt az egész falu. Schneiderné, a főkönyvelő felesége, aiki a gépjavító rész­leg irodájában dolgozott, be­rohant a férjéhez: — Mit hallok? Ez az öreg hígvelejű, a mi kenyerünkre tör? És te hagyod? — Csendesebben, anyukám! — Igaza van — szólt köz­be Csónakosné, aki a bérelszá­molók vezetője volt. — Mi le­gyen velünk, meg a többi asz- szonnyal? Tán menjünk el fej­ni? — Oda sem mehetnek, mert fejőgépeiket is akar venni. Lambertné is berobbant: — Ez a reakció műve — harsogta. — Láttam és többen is megfigyelték, hogy az öreg esténként bejött a paphoz és késő éjjelig pusmogtak. — Van erre tanú? — kér­dezte Schneider. — Itt vannak a nevek — nyújtott át egy papírlapot Lambertné. Az igazság az, hogy Jani bá­csi valóban többször felkeres­te a papot, mert néhány né­met nyelvű szakkönyvet is hozatott, amiket nem értett meg, és a pap fordította le neki. — Ez nem rossz, Lambertné kedves — mondta Schneider elismerően. Ez nem rossz... Na, most menjenek, asszo­nyok — mondta Schneider, aki tudta, hogy erősebb szö­vetségeseket kell keresni, mint néhány megindult feleséget. Lambertet vélte a legmegfele­lőbbnek és talán Csónakost, bár látta, hogy az elnöknek javarészt tetszett, amit az öreg mondott és különben is Csónakos szereti az új, mo­dem dolgokat. Síposra sem számíthat, mert a titkár úgy­is azt az álláspontot fogja képviselni, amit a vezetőség­gel és a felsőbb szervekkel közösen kialakítanak. Ezért estére meghívta va­csorára Lambertet és még két tagot a vezetőségből... Közben, persze, a szomszéd falúkban is elterjedt a hír és egyre többen lettek, akik Ja­ni bácsiban látták az elsőszá­mú közellenséget. — A tőkés módszereket akarja visszahozni — kiabál­ták szóltében-hosszában. Ezt meghallva több közismert re­akciós olyan hangosan kezdte védeni, hogy ezzel többet ár­tottak, mint azok, akik támad­ták. — Kordélyosz Jánosz a mi emberünk — sipította pöszén Hajduffy Elemér, az egykori főjegyző, aki nyolcvanéves volt, szenilis, és minden hó­napban a tanácsi dolgozók nagy vigasságára bejött az el­nökhöz, akit Öméltóságának szólított és személyesen kö­szönte meg a nyugdíját. Közben Lambert vizsgálatot tartott a juhok körül. A jegy­zőkönyv megállapította, hogy Kordélyos János juhász az ál­latokat elhanyagolta, az elhul­lás nulla egész három század­dal több mint a megengedett, és a birkák feltűnően lever­tek, nyilván a rossz bánásmód miatt. Ezért javasolja Kordé­lyos János leváltását... Sipos összehívta a pártve­zetőséget. Meg kell jegyezni, hogy a vezetőségi tagok közül senkinek nem dolgozott roko­na az irodán, de minden bi­zonnyal nem ez volt az oka annak, hogy határozatukban azt írták, hogy lényegében egyetértenek Kordélyos elkép­zeléseivel és azokat jóváha­gyás végett a felsőbb szervek elé terjesztik. — Már a pártban sem bíz­hat az ember. Ezek egy követ fújnak a revizionistákkal — siránkozott Schneider, aki ugyan pártonkívüli volt 1947 óta. Addig ugyanis ő volt a Polgári Demokrata Párt járási főkortese. 'A szomszéd faluban már azt is suttogták, hogy Kordélyos nyugatnémet kém és a pénzt nem is örökölte, hanem fel­forgatásra kapta. Szóval nagy volt a felfordu­lás. Egy nap azután két bizott­ság érkezett a faluba. Az egyik a felsőbb szervek egyet­értéséről biztosította a szövet­kezet vezetőségét. A másik sajnálattal közölte Kordélyos Jánossal, hogy György nevű testvérének je­lentkezett egy örököse: állító­lag a fia. Az amerikaiak per­sze az ő részére döntöttek. A bizottság azt tanácsolta, hogy Jani bácsi utazzon ki és sze­mélyesen próbáljon érvényt szerezni örökösödési igényé­nek. — Maguk nem ismerik azo­kat — legyintett lemondóan az öreg. — Erre a pénzre nyu­godtan keresztet lehet vetni... Schneiderék megnyugodtak. Bár kissé zavarta őket, hogy a szövetkezetben egyre töb­ben mondogatták, hogy Jani bácsi terveit, ha nem is egy csapásra, de lassacskán, fo­rintból is meg lehetne valósí­tani. Schneider ezeket meg­nyugtatta: — Majd idővel mindent megoldunk. Kordélyos Jánost pedig elő­rehaladott korára való tekin­tettel nyugdíjazták. Ősz Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom