Pest Megyei Hírlap, 1969. május (13. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-11 / 106. szám

« 1969. MÁJUS 11., VASARPiAP Padló alól a börtönbe Vádirat a Taraczközi-Hámori-ügyben Heti témánk: a bűnözés (6) Válasz és viták Taraczközi Istvánról akkor írtunk legutóbb, mikor a rend­őrség igen izgalmas körülmé­nyek között elfogta. Ö volt az emlékezetes padló alatt búj- káló bűnöző. Taraczközi és társa, Hámori Alfonz ügyében a nyomozás lezárult, s most már a Budai Járási Ügyészség vádirata vet fényt részletei­ben is bűncselekmény-soroza­tukra. Az ügyészség Hámori ellen súlyos testi sértésért, visszaesőként elkövetett ga­rázdaságért, lopásért, Taracz­közi ellen ugyancsak súlyos testi sértésért, garázdaságért, lopásért, valamint kényszerí­tésért és fogolyszökésért emelt vádat. Hámori Alfonz 19 éves, de gazdag „múlttal” rendelkező fiatalember, akit garázdasá­gért, lopásért, majd tiltott ha­tárátlépés előkészületéért ítélt felfüggesztett szabadságvesz­tésre korábban a bíróság, majd összbüntetésként kapott 7 hónapi börtönt, letöltését azonban újra felfüggesztették. Később társadalmi tulajdont károsító csalásért 9 hónapi ja­vító-nevelő munkára „utalták be”, innen azonban rövid úton távozott, s amíg rendőrkézre nem került, Taraczközivel csa­vargóit. Elfogása után három hónap 29 nap szabadságvesz­tésre ítélték, amit már le is töltött. A 22 éves Taraczközi Ist­vánról elég ha csak annyit mondunk: 1966-ban erőszakos nemi közösülésért 1 évre el­ítélték, a Legfelsőbb Bíróság azonban még egy évet rátett büntetésére. De végrehajtásá­ra jó ideig nem kerülhetett •or... A bűnözöpáros Nézzük előbb azokat a bűn­eseteket, amelyeket együtt kö­vettek el. Fiatal pár sétált Törökbá­linton este a Baross utcában. Az arra mendegélő két jóma­dár megjegyzéseket tett a lányra, mire a vőlegény fele­lősségre vonta őket. A válasz: 'Taraczközi megütötte a fiatal­embert, akit ezután ököllel agyba-főbe vertek, míg a föld­re nem került... Kalauznő tartott hazafelé éjszaka törökbálinti lakására. Éppen a kapuhoz ért, mikor markos kezek megragadták, ütéseket mértek rá, s negyven méteren át vonszolták maguk­kal az úton. A nő sikolyaira emberek siettek ki a házakból, de addigra már a támadók — Taraczközi és Hámori — ár- kon-bokron túl voltak... Egy nap az az ötletük tá­madt: Egerbe mennek kirán­dulni, méghozzá motorral. Jár­művük ugyan nem volt, de ez számukra nem jelentett gon­dot: éjszaka nyomban loptak egyet. Eger környékén, Tar- dostetőn letáboroztak, és né­hány napig nomád módon egy erdőben laktak. Majd hajnaii sétát tettek a városban, nem jöttek vissza üres kézzel, lop­tak egy másik motort, amely- lyel aztán hazatértek Török­bálintra. A következő alkalommal is gyors tett követte az ötletet. Bort kellene inni — mondo­gatták egymásnak egy éjsza­ka —, s már indultak is. hogy behatoljanak egy közös isme­rősük lakásába. Míg a család bent aludt, Taraczközi bemá­szott a nyitott ablakon, s ital helyett egyelőre rádiót és ru­hákat hozott ki a szobából. Majd felment a padlásra, s in­gekkel, késekkel tért vissza. Hámori pedig „falazott”. A pincében megittak egy liter bort, és magukkal vittek két tíemizsont. S miközben a bű­nözők mellettük, felettük és alattuk minden mozdíthatót elloptak, a ház lakói békésen szenderegtek ... A zöld ujjlenyomat És most szóljunk Taraczközi „magán” bűnügyeiről. Volt egy menyasszonya. A budaörsi lányt ugyan tiltotta édesanyja Taraczközitől, de ő inkább albérletbe költözött családjától. Hamarosan meg­bánta. A bűnöző udvarló ugyanis csak addig viselkedett rendesen, amíg pem kellett tartania a rendőrségtől. Maga­tartása akkor vált egyre dur­vábbá, mikor már bujkálnia kellett. Félt a lánytól is, akit nem egyszer veréssel igyeke­zett megfélemlíteni, nehogy feljelentse, elárulja tartózko­dási helyét. Egy nap a lány mégis el­határozta: elköltözik. Különös búcsú volt. Taraczközi meg­pofozta, majd késsel fenyeget­te menyasszonyát, akinek az­után papírt és ceruzát nyo­mott kezébe s diktálni kez­dett. Az „elismervény” szöve­ge abból állt, hogy a lány tu­dott Taraczközi körözéséről, azonban félrevezette a rend­őrséget, sőt bújtatta is és el­látta eimivalóval, pénzzel. A levelet aláírás zárta. De Ta- raczközinek. ez sem volt elég, zöld tintába mártotta a lány ujjait, s rányomtatta a papír aljára. Miután kellőképp meg­zsarolva érezte menyasszonyát, útjára engedte. Menekülés a szellőzőablakon A Legfelsőbb Bíróság dön­tése után Taraczközi kétszer kért haladékot, másodszorra azonban elutasították. Az idé­zésre nem jelent meg, ezért a bíróság elfogató parancsot adott ki ellene. A nyomozás eredménnyel járt: egy nap a külvárosban, a Gellert téren csattant a bilincs Taraczközi és Hámori csuklóján. Sajnos ezzel nem ért véget az ügy. Néhány nap múlva Taraczkö- zit átkísérték a bíróságra, be­zárták egy szobába, ahonnan viszont egy szellőzőablakon át, majd egy előszobán keresztül kijutott az épületből .. . A rendőrség így újra a nyo­mába szegődhetett. Hónapok teltek el, a bűnözőt mintha a föld nyelte volna el. És tény­leg ... Egy nap a rendőrség körülzárta törökbálinti laká­sát. Udvaron, padláson, szo­bában sehol nem találták. S ekkor egy nyomozónak feltűnt a szoba sarkában a padló­deszka egyenetlensége. "Öáá- léptek. Alulról megreccsent valami. Revolverek szegeződ- tek a földre... s a padló alatt ásott gödörből előbújt a bűnö­ző. Több mint három hónapon át ez a lyuk volt rejtekhelye. Hámori Alfonz töredelmes vallomást tett. Taraczközi Ist­ván csak a szökést ismerte be. Minden más bűntettét tagad­ja, úgy tesz, mintha semmiről sem tudna. Ez is egy módja a védekezésnek, de hogy siliert nem arat vele, arról hamaro­san meggyőződhet. A törökbálinti bűnözők ügyéj május 16-án kezdi tár­gyalni a bíróság. Szitnyai Jenő Amikor B. Zoltán történetét elmesélem dr. György Júlia Kossiuth-díjas gyermekpszi­chiáternek, és felteszem a kérdést, vajon a bűnözés haj­lamként örökölhető-e? — az idős tudósasszony felpattan: — Ez egy elavult, téves, helytelen nézet! Ilyesmit nem ismerünk! Bűnözési hajlam­mal születni nem lehet! De lehet bűnözővé válni. Sem a Az öreg horgász és a Duna Ez a pipás öregúr, amikor csak teheti kinn ül a vízparton és pecázik. Ez a szenvedélye immár hatvan éve. 14 éves vplt akkor, amikor először lá­tott horgászbotot, de azóta sem tud lemondani róla. Ezalatt a hatvan év alatt nagyon sok emberrel barátkozott már ösz- sze, mégis aki csak ismeri, így ismeri: Dénes bácsi. Az öreg horgásznak nincs és soha nem is volt beetetett helye, — ő az egész Dunát a magáénak vallja. Amikor mi találkoztunk vele, éppen Nagymaroson pró­bált szerencsét. — Két dologra kell mindig jól ügyelni; először is az em­ber sohase veszítse el a re­ményt, mert a nagy hal mindig jöhet, bármikor bekaphatja a horgot. ... A másik ami fon­tos: sohase aludjon ki a pipa, mert enélkül elképzelhetetlen ' a horgászszerencsé. Dénes bácsi arqíg beszélt, egy pillanatra sem vette le szemét az úszóról; úgy mondja, aki azt nem figyeli állandóan, az nem is horgász. — m — &ZÜT& i. dénjES^zzzii.r::~:zr.-:i:..:: ......tzitt:...1 2 0. Hallom a hangomat, én be­szélek. Valóságos előadást tartok a tanfolyam szükséges­ségéről, Éva lehetőségeiről, ha­zánk idegenforgalmának vár­ható növekedéséről. Én na­gyon jól vagyok tájékozódva, ismerem a vezetők álláspont­ját. Közben azon töprengek, hogyan főzzem meg a nagy­nénit. Megpuhulsz, ne félj — mosolygok. — Én nem vagyok Béla bácsi, aki három évig udvarolt, és közben évente egyszer jelentkezett. Én nem várok kéz a kézben, ne félj. Bennem egy Casanova veszett el, leszedlek a lábadról. — Manapság egy nőnek is biztosítania kell a saját jövő­jét — mondom végezetül han­gosan. — A nők egyenjogúak, önállóak lettek, és keresnek. Emma néni árnyékba vonja ! arcát és kinyújtja felém lát­hatatlan tőrét. — Amikor szegény Bélámat megismertem, már járásbíró I volt. Szép lakása, fixe, s meny­nyi ruhája. Tizenöt kalapja volt, mindegyikhez bőrdoboz, öt évig nem kellett neki ru­hát venni. — Nekem sem! — válaszó­lom lágy, behízelgő hangon. — Én nem adok a külsősé­gekre. Ami belül van az em­berben, az az érték! — Éva említette, hogy maga ír. ! i Hátradőlök a fotelben, fe­jem a horgolt térítőt éri. Ha elveszem, leesik és összegyű­rődik. Mindig utáltam a hor­golt térítőkét a fotelokon, mert azok csak úgy oda van­nak téve. El fog zsibbadni a fejem, és akkor nem bírom a harcot. Előredőlök. A terítő csúszik, látom, pedig hátul nincs is szemem. A néni azt hiszi én már a Parnasszuson ülök, friss zöld babérkoszorú­val. A reflektort is le kell szednem magamról. Nyilván támadnom kell, másképpen el­vesztem. — Nagyon szeretem Évát — mondom és lesütöm a sze­mem. — Imádom. — Felné­zek a falon függő hímzett fal­védőre, amelyen egy hosszú csőrű madár ül egy valószínűt- leniil vékony ágon, amelyik mindjárt letörik alatta. — Sze­retném elvenni majd feleségül — teszem hozzá. — Ö a min­denem. az életem, a célom, a boldogságom. — Ennyi elég egyelőre — gondolom —, ne halmozzuk a dolgokat. A néni nem hatódik meg, de azért nem marad hatásta­lanul a vallomásom előtte. Éváról beszél, dicséri, milyen kedves, szolid, rendes, házias teremtés. Szakasztott mása az édesanyjának, az ő testvéré­nek. Szippantott kettőt gyor­san a levegőből. Szegény Lia, hogy ezt nem érhette meg. De ő gondoskodott a lányáról. Már Éva születésétől tett fél­re neki pénzt. Sajnos, a há­ború elvitte. Minden elveszett. Ö azért kistafírozza Évát, ha férjhez megy, de nagyon sze­rényen. Ezért is fontos, hogy Éva jól menjen férjhez. Emma néni tapintatosan teszi fel ne­kem a kérdést, nekem mim van? A szenvedélyem — monda­nám, és letérdelve csókolnám meg vékony, ráncos bőrű ke­zét. Elmagyaráznám neki, miért nincs még semmim, de azt is megjegyezném, milyen kitűnő befektetés vagyok. Jobb az OTP-nél. Dúsgazdag leszek. Bízzanak bennem. Em­ma néni ellágyulna, szeméből kitörölné a kibuggyant könny­cseppeket és áldást osztana fejemre. De minden őszinte szándékomnak vége, mert kulcs zörög a zárban, s belép az ón drága kincsem, s olyan tempóval viharzik felém, mintha le akarna dönteni a lá­bamról. — ... Te itt? — Emma néni, milyen meglepetés! — szét­szórja a könyveliet és először tétován megáll, nyakamba ugorj on-e, vagy csak a kezét nyújtsa, aztán az utóbbi mel­lett dönt. Megszorítom a ke­zét, egyszeriben a melegség tengerében érzem magam. Éva leül a másik fotelbe, izeg-mozog, hol a nagynénié­re, hol rám villantja mély­tüzű fekete szemét. Látszik, boldog a nő. Emma néni ki­megy a konyhába, süteményt hoz, egy cifra faragásé szek­rénykéből pedig körömlakk­színű likőrt szed elő. Házi fő­zés. Innom kell. Pocsék. — A kávéfőzőt bedugtam, kislányom — mondja Évának —, majd ügyelj rá. — Éva bó­lint. Örömmel oldódom fel a családban, kedvesen nézege­tek jobbra-balra, míg Éva pesti útjáról mesél. Jól meg kell vizsgálnom a helyet, mert lehet, hogy itt fogunk lakni. Éva beszámol a tanfolyamról, ahol előadásokat hallgattak, várost néztek. Történelem, és születési rendellenességek, sem az alkoholista, idegbeteg vagy bűnöző szülőktől való származás nem jelent eleve meghatározottságot, csak azt a lehetőséget, hogy a gyermek érzékenyebben log reagálni a külvilág ártalmaira. Ez még nem jelenti azt, hogy bűnöző­vé fog válni. A biológiai alap csak általános hajlamot te­remt. a döntőek a pszicho- szociális ártalmak! Pereg a film. A főcím előtt rövid jelenetet láthatunk. A gyermekpszicho­lógus szobájában egy kisfiú áll különböző bábfigurák és játékok előtt. Azt kell kivá­lasztania, ami a legjobban tetszik neki. Először kiválaszt egy emberkét, az egyik ke­zére húzza, aztán kiválaszt egy kígyót, megfogja a másik kezével, végül kést ad az em­bernek. „És most mit csinál­nak?” — kérdezi a pszicholó­gus. A kisfiú elmeséli, hogy az emberke elmegy az erdőbe, és találkozik a kígyóval. A kígyó megtámad,ja az embert. Az emberke kiszúrja a kígyó szemét és feldarabolja a kés­sel, majd lerázza a késről a vért... Mindezt a kisfiú me­sél' „Miért bántja az ember a kígyót?” — kérdezi a pszi­chológus, „Mert nem szereti”. ..Miért akarja megölni az em­ber a liígyót?” „Mert fél tő­le ..„És azért bántják egy­mást, mert félnek?” „Igen.” „Mert fél tőle...” — ez a címe Mészöly Miklósné gyer­mekpszichológus és Vas Ju­dit rendező filmjének. A film a félelem és az agresszió kap­csolatáról szól. Azt az utat követi nyomon, hogyan válik a félelemben felnevelt gyer­mek agres&zorrá a családban és tágabb környezetében. Ho­gyan szül az agresszió agresz- sziót? Dr. György Júlia mondja: — A bűnöző tette mindig visszarúgás régi, a szülőtől, vagy mástól elszenvedett sé­relmekre. Nem túlzott, a szülőkkel, a társadalommal szemben nem igazságtalan álláspont ez? So­kan, a bűnözésről folytatott beszélgetéseim partnerei közül is annak, igazságtalan megfo­galmazásnak tartották. Dr. György Júlia „Az antiszociális még etikettszabályok is szere­peltek a műsoron. Lehet, hogy elküldik még egyszer tanfolyamra, és ide­genvezető lesz. Bizony. A ve­zérigazgató is meglátogatta őket és vele hosszasan elbe­szélgetett. Emma néni örül, elérzékenyedve mosolyog umo- kahúgára. — Amikor jöttél, kedvesem, Dénes éppen az írásairól be­szélt. Mondja csak, fiam, hány könyve jelent már meg ma­gának? — veti rám szemét. — Egy sem — akarom mon­dani, de Éva hirtelen felkel és úgy megy el mellettem, jól belecsíp a karomba. — Nagy tehetség, nénikéin, hidd el, és rengeteget keres. Ugye, drágám?... — I... igen ... hebegek ... már minden rendijén van. Csak egy drága kis feleség hiányzik, aki felveszi a hono­ráriumot. Ég a szemem és az arcom is. Most olyan képet vágha­tok, mint a kórház folyosóján az apa, ha közlik, felesége négy egészséges lánygyermek­nek adott életet. Gratulálunk. Nem hiába mondta Desno- yers: az asszonyok látnak, ha nem is néznek. Emma néni kendőzetlen gyanakvással for­dul hozzám. — Mennyi a mobilitása, fiam, havonta? — Sok... szinte szégyenlem megmondani — válaszolom olyan arccal, mintha három­napos zsemlébe harapnék. Meghívnak, jöjjek el más­kor is. A nagynéni kijelenti, szeretne jobban megismerni. Addig Évával kapcsolatos kér­déseimre nem adhat választ. Éva a lépcsőházban szemre­hányó tekintetemet figyelem­re sem méltatja. — Te kis őrült! Ha kipa­kolsz az építkezéssel, meg a mozdonnyal, többé a lakásba sem ereszt be. Emma néni ré­gimódi asszony és sokat ad a címekre. személyiség” című könyvében tényekkel, adatokkal bizonyí­totta álláspontját. Az ő állás­pontja, mint minden ami új, meghökkentő. Veleszületett hajlam, vagy betegség-e tehát a bűnözés? Dr. György Júlia könyvének egyik végkövetkeztetése: „Ma úgy vélem, hogy a recividáló habituális (visszaeső) bűnöző kriminális tettei perverziók.-” Alapvető megállapítás, hiszen ezzel új perspektívákat nyit a bűnözővel — a könyv szavaival élve: az antiszociális állapotú emberrel való egész társadalmi elbánásunk számá­ra. Ezekről az új perspektívák­ról, egy lapunk számára ré­gebben adott nyilatkozatában dr. György Júlia azt mondta: „Ha a társadalom célja nem a bosszú és a „megtorlás”, ha­nem a nevelés, a reszocializá- lás, altkor nem szabad a bű­nözővel szemben folytatni a megaláztatásokból és brutali­tásból álló viszontagressziót, mert az ő kóros állapotát csak fokozza. Ilyen esetekjjen a ka- rantenre szükség van, de a karanténén belül gyógyításra vagy nevelésre van szükség — ha nem visszaesőket akarunk termelni. Tehát szó sincs ró­la, hogy mellőzzük a tényál­lás — a tettes, a tett, az ál­dozat és az egész szociális hát­tér — felderítését, amelyet a jogásznak, a kriminálpszicho- lógusnak és a pszichiáternak együttesen kell elvégeznie, hanem az egész eljárásnak azt kell céloznia, hogy a bűnözőt valóban és maradandóan visz- szavezessük a társadalomba. A kérdés csupán az, hogy mi­lyen legyen ez a karantén? Hollandiában és Svájcban sza­bályos gyógyklinikák működ­nek, ahol a visszaeső bűnösö­ket pszichiáterek gyógyítják. Ezt mi munkaterápiával egy­bekötve képzeljük el, és azt hiszem, hogy a két módsíer kombinációja igazán jó.” A bűnözés kérdéseiről írott — korántsem minden oldalt és vonatkozást megvilágító — so­rozatunk eddigi írásaiban a jelenről számoltunk be. Ami­ről dr. György Júlia beszél — az a szükséges jövő. N. P. — Tudom, drágám — bólin­tok keserűen. Nem így képzel­tem el a viszontlátást, még kevésbé a lánykérést. De majd én megmutatom, ki vagyok. Azért is leveszem a lábáról a nagynénit ★ Másnap az építkezésen fur­csa csend honol. Nem hívat­nak senkihez és nem ér szem­rehányás, pedig elkészültem rá. Esik az eső, az égen szürke, fátyolos felhők sietnek kelet felé. A kis mozdony csúszkál a sínen, a kavicsok fényes fe­jüket összekoccintva ülnek a csillék tetején. A kis mackó nehezen, szuszogva kapaszko­dik fel a rakodó és az építke­zés közötti dombra. A sínek mellett húzódó kukorica leve­lei már sárgulnatc. A csövek­ből barna bajusz lóg ki és duzzadt szemeket sejtetnek a föld felé hajló szárak. Kilenc óra körül magas, eső­köpenyes férfi tart felénk a csarnok irányából. Lábán ba­kancs, kezében törött vasda­rabot lóbál. Nagyokat lép a talpfái! között, megállítjuk a mozdonyt. Sebej elvtárs — súgja az öreg Farkas —, ‘az építkezés párttitkára. — Kez­dődik — gondolom. A titkár kezet nyújt, érdek­lődik, mennyit szállítottunk ma. Szívem a torkomban ver, de az írásról nem szól egy szót sem. A tekintetéből sem tudok kiolvasni egyetértést vagy elutasítást. Megyünk to­vább. Látom, elindul a rako­dó irányába, s megáll az em­berekkel beszélgetni. — Hát... — kezdi ölteni a szavakat Farkas, de aztán nem folytatja. Egész nap alig szól . hozzám. Neheztel. Mű­szak után Kárász Janiékat ke­resem, de későn érek hozzá­juk, mert le kellett ereszteni az olajat a mozdonyról, és a vasasok már nincsenek a he­lyükön. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom