Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-07 / 55. szám
Tim*. március 7.. péntek "xMívíap 5 Heti témánk: a munkásszállások (4.) ÍGY IS LEHET Jubileumi megemlékezések a munkásőMkkuktoknál A munkaerőhiány nemcsak az építőiparban serkenti a vállalatokat. A Paniutnyomó- ipari Vállalat kelenföldi gyáregységének női munkásszállása már valóban otthon. Otthona azoknak a fiatal lányoknak — az itt lakók többsége még tizenéves — akiknek az igazi otthon nem volt az. És azoknak is, akik helyben nem találtak munkát, itt azonban megtalálják számításukat. — A három műszak ellenére? Riasztó dolog ez általában, különösen a fiatalok szemében. — Éppen azért próbálunk mi itt nemcsak olyan körülményeket, hanem olyan közösséget is kialakítani, ami ennek ellenére vonzóvá teheti ezt a munkahelyet — válaszolja Németh Lászióné, a szállás gondnoknője. — Már tavaly egymillión fölüli összeget for- j dítottunk az épület korszerűsítésére, idei tervünk pedig másfél milliós beruházás. A szállóban egyenletes meleg van, távfűtés. A lányok pongyolában, otthonosan jön- nek-mennek. Sokféle foglalatosságuk akad. Vasalják a ruhát —, külön vasalószo'oa van erre a célra — vagy éppen a szárítóba viszik a frissen imo- sotlat. Ahogy nyitjuk az ajtót, hatalmas gőzgomolyag közepébe kerültünk, itt egy óra alatt szárad a legvastagabb anyag is. Minden új, tavaly készült el. Akárcsak a tár- salgó-tévéterem, amely a legmodernebb üdülőkéhez hasonlítható; kicsisége ellenére is. Parányi színpada is vrn, alkalmanként, elég sűrűn, meghívott művészek pódiuma. A folyosókon szekrények sorakoznak; több hely legyen a szobákban. Az ágyak itt is emeletesek, tizennégyet helyeztek el egy hálóteremben. — Ezen, sajnos, nem tudunk változtatni. Az épület régi, nincs több hely. De azért aki kívülről nézi, meglepődik azon, amit benn talál. Háromszázhuszonnyolc lány lakik itt, sok köztük Pest megyéből jött. Novoszádi Mária Zsámbékról \ jött fel nyáron. Nagyanyjánál lakott ott, szülei elváltak, amikor első gimnazista volt, ki kellett maradnia az iskolából. — A csecsemőotthonban dolgoztam, de csak négyórásösszehívtam a bizottságot, mindenki örült. — Kicsit korai még — mondta Farkas. — Nem vallott még az a disznó? Nem baj. Lényeg, hogy lakat alatt van. Majd ti kiszeditek belőle az igazat... Na, de ne haragudjatok, mennem kell. Ügy érzem, hogy most egy kicsit megmozdult a város, talán fel lehet támasztani azt a bedöglött múzeumbarátok körét..-. Délután megérkezett Sipos is: — Jelentem, Borzákékat be- kvártély óztam... — Mit szóltak? — Nem tudtak azok szólni. Csak nézték egymást, és egyfolytában az őrnagy elvtársra kérték a jóisten áldását. Megmondtam nekik, hogy két hétig ki sem mozdulhatnak, legfeljebb az asszony vásárolni. Levelet, lapot senkinek ne írjanak. Ez fájt nekik a legjobban, de aztán megígérték. És hogy teljes legyen a lista, nemsokára jelentkezett a hűtlen Borzákné is. Meghallotta, hogy a férje a szatír. — Beszélhetnék veié? — kérdezte szerényen. — Nem. — Jogom van hozzá. A felesége vagyok és az is maradok. Megvárom, ha tíz évet sóznak rá, akkor is Istenem, én hajszoltam bele. . Ha meg akartam volna látogatni a kórházban, megtudom hogy nincs is ott. Elbújdosott szegény . És most a hideg börtönben ül... Miattam ... Nagy nehezen lehetett csak lecsillapítani. Farkas megnak vettek fel. Abból a pénzből, amit kaptam, nem lehetett élni. Tizennyolc éves, egy évig bejárt, de aztán nem bírta. — Beteges lettem, lefogytam, bejárás és három műszak egyszerre nem megy. Itt megvan, ami kell. Nem bántam meg. Lehet tv-t nézni, olvasni és jól megértem magam a lányokkal. Olyanok, mint én, fiatalok, jól megvagyunk. Azért a hétvégeken hazautazom Zsám- békra a nagymamához. Itt jól keresek, végeredményben ez is otthon, nem vagyok egyedül és nem vagyok senkinek a nyakán. Végigfutom a kulturális rendezvények programját. Csak néhányat sorolok fel közülük. TIT-elő- adások: Illik, nem illik, A helyes táplálkozásról, A fogamzásgátló szerek használata. A Fővárosi Művelődési Ház zenekarának hangversenye. Előadások a régi magyar irodalomról. A XI. kerületi rendőr- kapitányság előadásai és filmvetítés a fiatalkorú bűnözésről. Ízelítőnek talán ennyi is elég. Itt már valóban túl vannak azon, hogy tiszta és kényelmes fekhelyre teremtsenek elő pénzt. Itt már olyasmire is jut idő, amit úgy szoktak nevezni: tudatformálás. V. V. — Miháltz Pál festőművész retrospektív kiállítása szombaton fél egykor nyílik meg az Ernst Múzeumban (Bp. VI., Nagymező utca 8.). Közreműködik a Tátrai vonósnégyes. Mi pilisvörösvári bányászok, akik a bányatelepen lakunk, sokáig úgy tudtuk; az újság a reggeli mellé való. Egy féléve azonban a helyi posta meggyőzött az ellenkezőjéről. Minden nap egy és két óra között hozzák minden előfizető pélígérte neki, hogy két hét múlva találkozhat az urával. Az országgyűlési képviselő is telefonált. Gratulált és elnézést kért, hogy a múltkor az interpellációval fenyegetőzött. Hivatkozott a rossz közhangulatra ... — Nem történt semmi. Köszönöm — mondta Farkas. Aztán beült a kocsiba, hogy a megyei parancsnokság illetékeseit tájékoztassa. — Este Otthon maradok a családnál. Reggelre itt vagyok és folytatjuk ... Kovács egyedül maradt. Si- post is elengedte, csak az ügyeletes ült a külső szobában. Mindenki más kint járt az erdőben. Kovács minden telefoncsengetésre felrezzent. Hátha Ildikó. Tulajdonképpen kötelessége lenne jelentést adni. De Ildikó nem jelentkezett. Átvette az ügyeletes tiszthelyettestől a telefonügyeletet. Ezzel is telik az idő. Csengetés: Elloptak két csirkét. Csengetés: Egy férfi zavar- gatja az udvarban a feleségét. Csengetés: Ki lehet-e az albérlőt lakoltatni, ha szemtelen a háziasszonnyal. Csengetés: Mi az? Tizennégy betű, a nyomozásnál használatos, dak-kal kezdődik szkó- piá-val végződik. Csengetés csengetés... De Ildikó sehol. Csengetés: Kovács hadnagyot kérik. — Én vagyok. — Itt a kollégium portása A kollégium mögött egy lányt megtámadtak és leütöttek. (Folytatjuk) A munkásőr-alakulatoknál is országszerte megemlékeznek az első magyar proletárhatalom létrejöttének 50. évfordulójáról. A Munkásőrség Országos és Budapesti Parancsnoksága március 17-én délután közös ünnepséget rendez a Vasasszékházban. Papp Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a munkásőrség országos parancsnoka emlékplakettet és oklevelet ad át veNagyítón át A nagykátai Damjanich gimnáziumban a biológia szakkör tagjai minden héten összejönnek, hogy együtt vizsgálhassák, mikroszkópon keresztül a természet szabad szemmel nem látható világát. Most növényi szöveteket figyelnek a látómezőben. dányát. Ez azt jelenti, hogy csak másnap olvashatjuk el, hiszen három műszakban dolgozunk. Az újságkihordónak már sokszor panaszkodtunk, de ő nem tehet semmit, nagy a körzete, képtelen előbb hozzánk érni. Sürgős segítséget kérünk a posta vezetőségétől, mert különben lemondjuk kedvenc újságunkat a Pest megyei Hírlapot. Nincs fölöslegesebb, mint egy másnapi újság. Pint István vájár Pilisvörösvár Bányatelep Budapest-Vidéki Postaigazgatóság, Nagy Béláné, az igazgatóság vezetője: Megállapítottam, hogy a bányatelepi előfizetők panasza jogos és munkaerőhiány miatt egyelőre megoldhatatlan. A hírlap, már reggel fél ötkor a helyi postánál van, fél hétkor naponta rendszeresen megkezdik a kézbesítést. Egy ember hiányzik múlt év áprilisa óta és a község a tömegszervezetek segítségével sem talált azóta helyettest A bányatelepi kézbesítő két területet lát el, ezért érthető a kérése. Amíg embert nem kapunk, sajnos nem tudunk változtatni a helyzeten. terán munkásőröknek, akik annak idején részt vettek a Tanácsköztársaság harcaiban. Hasonló ünnepségeket rendeznek Borsod, Csongrád, Pest és Szolnok megyében, ahol — az országos parancsnok megbízásából — a megyei parancsnokok adják át az emlékplakettet, illetve oklevelet a munkásőr-veteránoknak. A megtisztelő elismerésben országosan csaknem négyszázan részesülnek. KOSSUTH RADIO % 8.20: A Berlini Kamarazenekar felvételeiből. 8.59: Bvana Masara - bu. Dr. Szenderjei Ákos állatkerti főigazgató írása. 9.09: Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél. Egyfelvo- násos operett. 10.05: A Tűz Leányai. Blragó Diop szenegáli költő versei. 10.25: Zongoraművek. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Iskolarádió. 2. Orosz társalgás a II. gimnáziumnak. 3. Szójáték — komolyan. Intarzia. 11.35: Édes anyanyelvűnk. 11.40: Nicola Rossi Leniem énekel. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. Lottóeredmények. Időjárásjelcntés. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Dandi Kiss Károly népi zenekara játszik. 13.45: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 14.00: Haydn: G-dúr „üstdob” szimfónia No. 94. 14.23: Arma Pál dalaiból. 14.30: Zsibongó. A gyermek- rádió műsora. 15.10: West Side Story. Részletek Bernstein zenés játékából. 15.35: Nyitott borítékban. 15.45: Brahms- és Schumann- kettősök. 10.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Falusi délután a Sárközben. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.15: Wilhelm Furtwängler vezényel. 17.37: Utak, kalandok, célok. Aranyosi Magda visszaemlékezése. 18.12: Muzeális felvételeinkből. 18.24: Mikrofórum. Az ifjúsági rádió műsora. 18.39: Könnyűzene Balassa P. Tamás szerzeményeiből. 19.35: Tánczene. 20.00: Kapcsoljuk a Londoni Royal Festival I Hallt (élő). 20.48: Láttuk, hallottuk. I 0 1969. március 7., pén- * tek, Tamás napja. A nap kél: 6.14, nyugszik: 17.37 órakor. A hold nyugszik: 7.21, kél: 21.46 órakor. Kevés felhő, csapadék nélkül. Mérsékelt, napközben megélénkülő, változó irányú szál. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között. — Mag>ar mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást rendeznek augusztus 20-a és szeptember 2-a között Moszkvában. — Hójelentés. Csütörtökön Dobogókőn 53 centiméter volt a hóréteg vastagsága. — Fásítási hónap. Idén március 10. és április 10. között rendezik meg a hagyományos fásítási hónapot, melynek során az országban 15 ezer hektáros területet fásítanak, illetve erdősítenek. J 21.05: A hangversenyközvetítés folytatása. 22.20: Ifj. Magyari Im- I re népi zenekara játszik, Makkay Klára és Bolla Tibor énekel. 22.52: Éjszakai rádiószínház. Kerülőút. Rick Nóra és Gácsi Sándor dokumentumjátéka. 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 9.40: Egérke, fehérke. Óvodások műsora. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 11.45: Zsendül már a tavasz... Versek. 12.00: Ismerkedjünk a dzsesszmuzsikával. 12.29: Mozart: g-moll zongoranégyes K. 478. 13.05: Barokk muzsika. 14—18: Mindenki kedvére kettőtől hatig... 18.10: A magyar rádió országos hegedűversenye (élő). Közben: 19.10: Odysseus és Kirké. Garay Gábor verse. 19.20: Az elődöntő folytatása. 20.23: Üj könyvek (ism.). 20.28: Három egyszerre. Kisfaludy Károly vígjátékának rádióváltozata. 21.20: Szakmári lakodalmas. Gyűjtötte és bevezetőt mond: dr. Kiss Lajos. 22.03: A magyar rádió országos hegedűversenye. Az elődöntő eredményhirdetése. 20.20: Lenin és a III. In- temacionálé. 22.40: Hanglemezgyűjtők húszperce. 23.10: Lammer- moori Lucia. Részletek Donizetti operájából. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Sárai Tibor: Változatok a béke témájára — oratórium. 19.49: URH zenei kalauz. 20.24: A Brüsszeli Alarius együttes hangversenye a Laurdes-i fesztiválon. 21.32: A dzsessz kedvelőinek: Radics Gábor együttese játszik. 21.46: Húsz nagy opera — húsz naev karmester. X. Wagner: A walkür. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Matematika (ált. isk. VIII. oszt.). A henger és a kúp. 8.25: Angol nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.). Walter és Connie jelenti... Hová lett Connie? 9.00: Orosz nyelv (ált. isk. V. oszt.). Oroszul számolunk. 9.55: Magyar irodalom (ált. isk. V. oszt.). Tájak és emberek. I. rész. 11.05: Élővilág (ált. isk. VI. oszt.). Élet a vízben és a vízparton. (Egysejtűek, férgek, ízeltlábúak, halak, hüllők, vízinövények). 13.10: Matematika (ism.). 14.00: Orosz nyelv (ism.). 15.50: Élővilág (ism.). 17.25: Pedagógusok fóruma. 17.58: Hírek. 18.05: KI miben tudós? 18.20: Az orvosi gondolkodás története. A reneszánsz és az egyetemek. 18.50: Esti mese. 19.00: Vallomások. Riportfilm. 19.30: A kakadu. Magyarul beszélő nyugatnémet kisjátékfilm. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Fekete, fehér — igen, nem. A XI. és a XII. kerület vetélkedője. Kb. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. A növények bűvésze 120 ÉVE, 1849. március 7-én született szegény gyárimunkás tizenharmadik gyermekeként Luther Búr- bank, a növénynemesítés amerikai úttörője. Gyermekként gyárban dolgozott. 16 évesen virág- és magkereskedésbe kezdett. Darwin egyik munkájának hatására kis bérelt kertjében szenvedélyes szorgalommal kísérletezett. Első nagyobb sikere egy kiváló új burgonyafajta volt. 1875-ben Kalifornába telepedett át. A haszonnövények alkalmasabbá változtatására törekedett, ö volt az első, aki előre meghatározott céllal fejlesztett ki új növényfajtákat és azok változatait. Munkásságát világraszóló eredmények koronázták: új fafajták, gyümölcsök, főzeléknövények, virágok. Mintegy 1300 új fajta és változat kikísérletezése fűződik „a növények bűvésze’* nevéhez. Üj bogyósgyümölcsök sora, köztük az óriás málna és euer, a fehér szeder és a tüske- nélküli földi szeder, az órí,r'S rineló, a cukórszílva. a roagnél- köli szilva, a magnélltAli alma, a vékonybél» bőventermő mandula. Ülfalta liliomok, rózsák, petúniák, dáliák, pipacsok, óri^s margaréták és még sok mé*? r:- rág. továbbá a nagy jelentőséből töv*sréiküli trka»*mánvicpk*urz. Irodalmi munkássága meghaladja a húsz kötetet. — Fényes szelek Szentendrén. Szombaton a szentendrei művelődési ház ifjúsági klubjának vendége Maár Gyula filmesztéta lesz. Jancsó Miklós: Fényes szelek című filmjéről rendeznék vitát. — Kétnapos nemzetközi mezőgazdasági gépesítési tanácskozás kezdődött tegnap Körmenden, melyen mintew ha*száz hazai és külföldi szakember vesz részt. ^ — A hatodik magyar szinkron filmszemlét március 13. és 16-a között tartják Debrecenben. Dicsérjünk is... Sok nehézséggel küzdenek Zsámbék község vezetői. De nem eredmény nélkül. Csak dicsérni lehet a községi tanácsot, például a tavaly jó időben elvégzett csatornázásért. A falu Pest felé eső része alacsony fekvésű, talajvize«. A hirtelen hóolvadással ,és esőzéssel járó belvíz fenyegetné házainkat és bokáig járhatnánk a járdákon is a vízben, mint azelőtt, oly sok esztendőn át. De ez már csak emlék ... S ezért köszönet. Dobos Andrásáé — Befejeződött a Nógrád megyei levéltár Salgótarjánba költöztetése a Pest megyei „vármegyeházáról ’. Az önállósult levéltár háromszáz év történetét frző anyagát csütörtöktől már a hely- történeti kutatók és történészek rendelkezésére bocsátották új otthonában. — A Magyar Élelmezés- ipari Tudományos Egyesület széles körű tanácskozást rendezett tegnap az élelmiszeripar vezetői, szakemberei részvételével az ÉDOSZ székházban. — Kivégezték a pccsi gyilkost. Früstück Józsefet, aki tavaly nyáron Pécseit vagyoni haszonszerzés céljából több késszúráscal megölte Cherven Erzsébet 65 éves fényképészt. — Halálos űzetni bale-ef a Ganz-MAVAG-bao. A Grnz- MÁVAG gömbacé! rak á á- ban tgy négy és fél méter hosszú, félmázsás acíl-úd — felemelése közben — fejbe sújtotta Gajdér János 49 éves ínyagmozgetót. aki olyan súlyosan megsé-üt, hogy orvoshoz szállítás közben meghalt. — Halálos ugrás. A Keleti pályaudvaron egy ki r.duló személyvonatra u-ro't fel Molnár Gyula 49 éves nyomdász, pécel, lakos. A lépcsőről visszaesett, a r:e- relvény kerekei alá és o'yan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt Kertész László rajza Foto; TJrbán ß OSTABONTÁS Másnapi újság Szerkesszen velünk! Szód, Csörögtelep - Cegléd - Gyümrö Bozzai Rezső nyugdíjas agrármérnök Szód, Csörögte- lepre hívja riporterünket, hogy ott megismerkedhessen egy „maga nemében egyedülálló 79 éves nyugalmazott tanítóval”. Munkatársunk, Mészáros Sándor, a kedves meghívásnak eleget tesz. Molnár Károly ceglédi olvasónk írja: „Nagyon ritkán vagy egyáltalán nem esik szó a világ leghasznosabb rovaráról — a méhekről és azok munkájáról”. A levélből kiderül, hogy olvasónk a méhek szerelmese. Munkatársunk, Tamás Ervin meglátogatja őt, s majd elmeséli olvasóinknak: miért szép a méhészet. Rácz Agnes Gyömrőről kéri, hogy foglalkozzunk többet a termelőszövetkezetekben működő, szocialista címért küzdő brigádok életével. Meghívta munkatársunkat a gyömrői Petőfi Tsz Zalka Máté állattenyésztési szocialista brigádjának minden hó utolsó keddjén tartandó megbeszélésére. Munkatársunk, Súlyán Pál, ígéri, hogy ott lesz. Természetesen mindhárom ötletes olvasónk az ezer- forintos sorsoláson való részvételre jogot szerzett. A rádió és a televízió mai műsora j