Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-07 / 55. szám
ft rtJ« Nitril 1969. MÁRCIUS 7., PÉNTEK Ho! épük a legtöbb lakás? Vezet a budai járás és Cegléd Pest megyében tavaly a budai járásban épült a legtöbb lakás, szám szerint 896. A gödöllői járás 844, a dabasi 627, a váci 611, míg a ráckevei járás 605 lakással következik a sorban. A városok között Cegléd áll az első helyen, 389 új lakással, míg Vácott 168, Nagykőrösön 148, Gödöllőn pedig 127 új lakás épült. Érdekes és figyelemre méltó az 1000 lakosra ju'ó új lakások mutatószáma: Cegléd városban 18,2, Vácott és Gödöllőn 5,8, Nagykőrösön 5,9. Az állami, szövetkezeti erőből épült lakások száma is Ceglé1 "den volt a legtöbb: az összes 1 új lakások 77,4 százaléka. Házaspárpapucsok A szivárvány minden színében, száz fazonban készít papucsokat az idén a Körösvi- délci Cipész Ktsz békéscsabai központja és a környékbeli leányvállalatai. Az idei újdonságok között van a házaspároknak szánt papucskészlet. 7 áppénzstatisztika A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága elkészítette a táppénzes állomány 1957- 68 közötti alakulásáról szóló jelentést. Eszerint a munkanaphoz viszonyítva a táppénzes állomány 1957—61 között, továbbá 1964-ben 4,5 százalékos szinten alakult. 1962-ben és 1963-ban az influenzajárvány kettő, illetve egy tized százalékos emelkedést okozott. 1965 óta a táppénzes állomány emelkedése figyelhető meg. 1965- és 1966-ban kettő-kettő, 1967-ben s 1968-ban pedig 0,4 —0,4 százalékkal nőtt a betegség *.iatt kieső napok aránya. A táppénzre jogosultak kor- összetételében, a férfiak és nők arányában, továbbá a népgazdaság állami szektorának szerA bolond Kodolácsné E " n mondom magának, Ko- dolácsne igazi bolond volt. Mindenkinek szemébe mondta az igazat, sokan nem szerették, még a mi üzemünkben sem. Mi igen. Na persze, nem ezért! Hogy miért? Hát ez az, amire nehéz lenne válaszolni. Talán ... mert, hogy olyan magányos volt? Talán... mert, hogy úgy ragaszkodott hozzánk? A szerencsétlensége miatt? Ki tudja. Ez nem is fontos. A fontos az, hogy láttuk, boldog, ha leül zümmögő gépeink tövébe. Éreztük, tudtuk, hozzátartozunk az életéhez. Mint ahogy ő is a mienkhez. Napjaink része volt. Minden délelőtt, de így, ahogy mondom: minden áldott délelőtt megjelent a műhelyünkben. Kopottan és hajlott háttal. Alacsony volt ezenfelül és sovány. Mintha menetrendet készített volna, úgy járta végig szinte percre pontosan a környék gyárait, irodáit, üzleteit. Hozzánk mindig tizenegy tájban érkezett. A kapuban foghegyről biccentett a portásnak, ha leereszkedő hangulatban volt, megkérdezte, mi újság? Szerette nálunk a fényt. Mert az úgy van, láthatta, neoncsövek borítják a mennyezetet. S télen szerette a meleget. A ládára ült a fűtőtest mellé, s öklére hajtotta homlokát. Harmincán vagyunk a teremben, mindegyikőnket névről ismert. Géptől gépig járt, s megérdeklődte: hogy van a gyerek? Iszik-e még a férje, Marika? Na Székelyné, jó-e az új televízió? Néha a városban bántották az emberek, s ezt elpanasz- kodta nekünk. Ö t perc szünetet tartottunk, ha nálunk volt. Elnémultak a gépeink, a pultra könyököltünk, és hallgattuk a mesét. Friss pletykákat hozott a városból, széles mozdulatokkal magyarázott, és ha közbeszóltunk, ránkförmedt. *■ Januárban szinte-szinte úgy r nézett ki a dolog, hogy végleg elbúcsúzhatunk tőle. Egy lucskos-szürke napon a portás nem engedte be az üzem területére. Gépeink zúgását is túlharsogta veszekedésük. Az ablakhoz rohantunk. . — Értse meg, Kodolácsné, igazgatói utasítás — ordította Bakó bácsi. — Baleset érheti, azért nem lehet... Kodolácsné az öreg vállára ütött, aztán leejtette kezét, sírt és elment. Kettőkor vége a műszaknak, négyen bekopogtunk az igazgatóhoz. Határozott volt. — Nem és nem! — írásba adjuk, vállalunk minden felelősséget — nyelveltünk, és nem mozdultunk. — A maguk írásával én semmire sem megyek! Fél óra múltán aztán sóhajtva legyintett. Másnap délelőtt felváltva lestük a kaput. Vajon eljön-e Kodolácsné. Eljött. Igaz, lassú, bizonytalan léptekkel. Beszélgettek, a portás magyarázott. — Oda nézzetek — kalimpált húsos karjaival Bertáné —, balesetvédelmi1 kioktatás! — És nevettünk. Kodolácsné arca: mintha mi sem történt volna. De soká hallgatott. — Én magam is elintéztem volna ezt a kis ügyet — szólalt meg aztán. — Egyébként köszönöm. Hát látja, ilyen volt ez a Kodolácsné. Általában különös. De mi úgy szerettük ahogy volt. Például: nagyobb anyagi gondjai nem lehettek, nyugdíjat és a tanácstól segélyt kapott, mégis rongyosan járt. S ha úgy látta, hogy nem figyeljük, kitúrta éleie; mért a szemétkosarat. Egy idő után összeborított egész vajas kenyerek, téli szalámi, sonka, sőt csirkecomb, csokoládédarabok kerültek elő a kosár aljából, gondosan összegyűrt és gondosan összetépett papírokba csomagolva. Lelketlenség, pazarlás — dohogott Kodolácsné, s mi jobban ráhajoltunk a varrógépeinkre. A kabátügy — na, ezt figyelje meg! Március végén történt. Nem, dehogy, a közepén. Véletlenül éppen tizenötödikén, még mondtuk is, hogy a srácok ma nem mennek iskolába, milyen jó nekik. Kovács Ilonka, a művezetőnk, hatalmas csomaggal állított be az öltözőbe. Bogra volt kötve a spárga, elvágtuk, s egy gyönyörű szép zöld buklékabát nyílt ki a papírból. — Nézzétek meg — mutatta a gallérjánál —, tiszta új, Tízszer se volt rajtam. Csak hát már kiment a divatból. Kodo- lácsnénak szántam ... Néztük a kabátot. Csajtainé magára vette, a tükörhöz állt. Mondom én magának, az öthatszáz forintot bármikor megadtam volna érte, s láttam, így voltunk vele mindannyian. De hát ha Kodolács- nénak, az más! Összedugtuk a fejünk. Ugyanis könnyű ezt így kijelenteni, hogy „Kodolácsnénak szántam”, de annál nehezebb megvalósítani. Kodolácsné ajándékot még soha senkitől sem fogadott el. Ö hozhatott, hozott is, gyakran egész tábla csokoládékat tett le gépeinkre, de őt megajándékozni nem lehetett. Egyszer próbáltuk, egy női hálóinggel, tudja, mi készítjük, itt, ezeken a gépeken, de halálosan megsértődött. Aztán befizette a pénztárnál az önköltségi árat... hát így. Ezt a kabátot tehát el kellett neki adjuk! De mennyiért! Tanácstalanok voltunk. Ügy döntöttünk, hogy az árat majd valahogy kialakítjuk akkor. Mire Kodolácsné felért hozzánk, már álltak a gépek. A kabát pedig ott kínálta magát csábítóan a bejárattal szemben, az ablakkilincsre akasztva. Ahogy bejött, láttuk a szeme villanásán, azonnal észrevette. Aztán az arcunkba nézett, és mi zavartan elfordítottuk a fejünk. — Na mi van! Hát maguk meg mért nem dolgoznak! I ngerült, kötekedő volt a hangja. Ismertük, ha a városban bántották, akkor volt ilyen. — Ezen a kabáton tanakodunk — szólalt meg Csajtainé, és az ablak felé intett. — Mi van vele! — Eladó. — Ezt én mondtam, s éreztem, hogy remeg a hangom. Kodolácsné szemében mintha megint az előbbi villanást láttuk volna. A kabát felé tartott, és két ujja közé vette a szövetét. Morzsolgatta. — Elég vacak anyag! Egymásra néztünk. — Nekem kicsi — magyarázta Kovács Ilonka, s mintegy jelszóra, Kodolácsné köré gyűltünk. — Kinőttem. — A magáé!? — Ilonka bólintott. — Próbálja fel, drága Kodolácsné! — ajánlottuk kórusban —, hátha magára jó. Gondolkodott. — Na, rendben. Lefejtettük róla a szakadt fekete... minek is mondjam ... rongyot, s ráadtuk a kabátot. Kényszeredetten állt, mint akit egyáltalán nem érdekel az egész ügy, de a mi kedvünkért még ezt is meg- megteszi. — Nahát! Mintha magára szabták volna — csodálkoztunk, s őszintén. A nagy tükör előtt forgolódott. — Mennyiért adja!? Ilonka elfehéredett. Ránk nézett, mi egymásra. A nagy kérdés tehát fel Van adva. Mennyiért. — Húsz forint! Ha eddig némák voltunk, most még a lélegzetünk is elakadt. A Vékony hang Jancsié volt, a gépszerelő segéd* munkásé, a hátunk mögött. Megfordultunk, vigyorgott hoz- ,zá, a sapkáját a tarkójára tolta, a viccei mindig idétlenek. Kodolácsné is Jancsira nézett, rezzenéstelen szemekkel, tudtuk, itt baj lesz, igen nagy ba.j, jaj, te Jancsi, ez a Kodolácsné talán még a gépeket is összetöri. — Sok. Annyit nem adok érte! Érti, érti maga ezt? Kodolácsné azt mondta, „sok, any- nyit nem adok érte”. Sokallta a húsz forintot! Magyarázzam magának, hogy akkor mit éreztünk? Hogy mit jelentett akkor az a sóhaj, ami feltört a mellünkből? H irtelen nagyon, nagyon jó kedvünk lett. Kovács Ilonka alig bírta magába fojtani az örömét, de hiába, neki meg kellett játszani a gondterhelt eladót. — Hát, drága Kodolácsné, magának mennyit érne meg? — Tizenöt! Ilonka izgalmában lehúzta a fejéről a pettyes fityulát, megvakarta a fejebubját. — Áron alul adom, ez nem vitás — legyintett csüggedt arccal, de kell a pénz, s mint mondtam, kicsi is nekem. Kodolácsné leszámolta a tizenöt forintot, karjára kapta a kabátot, és köszönés nélkül elviharzott. Másnap az új kabátban pompázott. Dicsértük, hogy milyen elegáns. — Drága volt, de megérte — magyarázta, nekünk! Széttárta a kabát szárnyát, s mutatta, új konfekcióruha fedte csontos testét. A következő napon már nylonharisnyával és hasított bőr cipővel is dicsekedett, s a szemünk előtt a magasba tartotta a hasáb alakú négerbarna táskát. Ragyogott az. arca. — Elutazom — mondta. — Sopronba utazom, a húgomhoz. Maguk vigyázzanak magukra. S elutazott. Elutazhatott, mert azóta többet sose lát tűk. Maga mit gondol? Lehet, hogy egy meleg családi fészek befogadta? Mi ezt hisszük. így aztán úgy vagyunk vele, hogy szívünk szerint vissza is várjuk, meg nem is. Deregán Gábor kezetében nem következett be olyan változás, amely a táppénzszintet számottevően befolyásolhatná. Viszont. lényegesen emeli a táppénzes állományt a most már úgyszólván évenként jelentkező influenzajárvány. Növekedett a pszichoneuro- zisos, a szív- és érrendszeri és az ivarszervi betegségek, az abortus, a terhességi, gyermekágyi szövődményes esetek száma. Kevesebb viszont a tbc-s, a gyermekápolási táppénzes állományba, a bőr, kötőszövet betegségeivel és a sérülésekkel táppénzes állományba utaltak száma. Az ipar táppénzszintje általában évek óta stagnál, még az influenza sem idézett elő emelkedést. Sőt a nehéziparban, a könnyűiparban csökkent is a táppénzesek száma. Az építőiparban viszont öt, a mezőgazdaság állami szektorában 9, a szállítási, hírközlési, kereskedelmi, közszolgáltató ágazatokban hét tized százalékkal emelkedett a táppénzes állomány. Budapesten és Pest megyében 1957 és 1968 között mindössze egy tized százalék volt az emelkedés, ugyanakkor a vidék táppénzszintje hét tized százalékkal nőtt. Győr-Sopron megyében a jelentős iparosítás ellenére egy tized százalékos csökkenés következett be. Kiemelkedően magas a táppénzszint emelkedése Nógrád megyében, ahol 1,6 százalékkal nőtt a táppénzes állományúak száma ÉRIK A KAKAÓ A szegedi egyetem füvészkertjében hazánkban először termést hozott a kakaófa. A kövérre hízott uborkához hasonló termés sötétsárga. Friss déliayiimüh szállítmány érkezett Algériai friss narancs-szállítmány érkezett csütörtökön a Nagyvásártelepre és a Dél- ker Vállalat tárházába. A „narancs-szerelvény” közvetlenül Rijekából jött, az Algériában vásárolt hatezer Lovaglóiskola Nagykőrösön Eddig ötvenen jelentkeztek Az öregek még emlékeznek rá, hogy Nagykőrös régen lovasváros volt. A körösi méntelep látta el szép lovakkal az ország nagy részét, Talán ezért vonzódnak még ma is az alföldi város lakói, még a fiatalok is a lovakhoz. A Nagykőrösi Állami Gazdaság az elmúlt években életre keltette a régi hagyományt és gerelyi gazdaságában csikótelepet létesített. Itt sportlovakat is neveltek, amelyek versenyeken is részt vettek. Most, hogy a 600 éves város meg akarja teremteni idegenforgalmát, az állami gazdaság a Róna vendéglátó vállalattal közösen lovasiskolát létesített. A még csak ezután jelentkező külföldi turisták mellett már most nagy érdeklődés mutatkozik a lovasiskola iránt. A város lakói közül a társadalom minden rétegéből ötvenen jelentkeztek az április 3-án kezdődő első tanfolyamra. A jelentkezők között a legfiatalabb 13 éves, a legidősebb 35 éves. Nemcsak fiúk és férfiak; tizenöt nő is van közöttük. A SZEGED—SZÁZHALOMBATTAI OLAJTÁVVEZETÉK MODELLJE A szegedi szénhidrogénmedencéből a tervek szerint távvezetéken továbbítják majd az olajat a százhalombattai finomítóba. A vezeték- építés előtt, a lehető legjobb módszerek kidolgozására, kísérleti üzem épült az egyik algyői tankállomáson. Ott próbálják ki a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen kidolgozott új eljárást: a távvezetékbe kerülő olajat először nyolcvanöt Celsius fokra hevítik, majd hirtelen lehűtik. A hőkezelés hatására az olajban levő paraffin úgynevezett gömbgrafit-kristály alakjában kiválik, s nem tapad a csővezeték falára. Így az olaj hidegen is továbbítható, tehát nem kell a távvezetékek mentén olaj melegítő állomásokat építeni. Az új algyői kísérleti üzemben az olajtcvábbí- tás hatféle variációját dolgozzák ki. A napokban szovjet szakértők is érkeztek az állomásra, hogy tanulmányozzák a munkát és segítséget nyújtsanak a kísérletekhez. tonnányi zamatos gyümölcs utolsó tételeként. A Délkörnél elmondották, hogy ez még nem az utolsó szállítmány, folyamatosan érkeznek a távoli országokból a megrendelt tételek. A hét elején például ezer tonna izraeli Jaffa-narancs került hűtőházba. A vállalat tervén felül ezer tonna szép érett, vörös ereze ű olasz narancsot is vásárolt, ez azonban az olaszországi sztrájkok miatt késik, s ugyanígy akadozik az olaszországi citromszállítás is. A késedelem azonban nem zavarja a folyamatos ellátást A vállalat egyébként az év első negyedében a tavalyi azonos időszakkal szemben ezer tonnával több, összesen 8500 tonna citromot és mintegy ötezer tonnával több narancsot hoz forgalomba. E hhez jön még az olasz tétel. A meglevő készletek és a várható szállítmányok elegendőnek ígérkeznek ahhoz, hogy a lassan kifogyó almát is pótolva, májusig legyen az üzletekben narancs. Nem ilyen kedvező a banán helyzete: jóllehet az első negyedévben az idén a tavalyi 600 tonna helyett ezer tonna kerül forgalomba. Ez a többlet mégsem látszik a kereskedelemben: amint az érlelőből kikerül a banán, elfogy. Eszperantó turista Különös „vándor” járja hónapok óta Európa országait: egy japán néprajztudós, akinek egyetlen segédeszköze az eszperantó nyelv. A 33 éves Tacuo Hudzsimoto etnológiával — összehasonlító néprajz- tudománnyal — foglalkozik Kyotóban, s emellett ő a japán eszperantó újság főszerkesztője. A nemzetközi nyelv segítségével beutazza kontinensünket, tanulmányozza az itt élő népek életét, szokásait, s régi néprajzi tárgyakat gyűjt. Mivel egyetlen európai nyelvet sem ismer, kizárólag az eszperantóra támaszkodik, és ez teszi különössé, érdekessé az útját. Az európai eszpeNYITNIKÉK Megszólalt a Balaton parti szőlősgazdák kedves énekesmadara, a cinke, a „nyitnikék”, amelynek éles hangja általában jól időzített jeladás számukra a munkák megkezdésére, a szőlők metszésére, nyitására. Egyidejűleg a többi énekesmadár is megszólalt a Balaton menti történelmi borvidék hegykoszorúkkal védett, napsütötte lankáin. A Balaton még mindig egy- benálló jégmezőiről megkezdték az elvándorlást az északi vidékeken költő madarak, a Kis-Balatonra pedig megérkeztek az első, délebbi vidékeken telelő madárcsapatok. rantóklubok, -csoportok „kézről kézre” adják, és segítik & kutatómunkában. Nyugat-európai útja során részt vett a kölni eszperantó ifjúsági szemináriumon, és itt ismerkedett meg a magyar küldöttel, Szabó Flóra pécsi egyetemi hallgatóval, aki felhívta a figyelmét gazdag néphagyományunkra. Meghívására ellátogatott Pécsre. Innen kiindulva több napon át járta a baranyai falvakat, tanulmányozta a magyar népéletet, és régi használati tárgyakat gyűjtött: rokkát, szerszámokat, edényeket. A jövő évben Osakában rendezendő világkiállításon ugyanis bemutatják földünk népeinek életét is, és itt kívánják kiállítani — többek között — a baranyai népi eszközöket. — Tánctanfolyam indult a tápiószecsői művelődési házban, csaknem száz részvevővel. A márciusi vasárnapokon a tánctanfolyam részvevői össztáncot tartanak. .
