Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-21 / 67. szám
1969. MÁRCIUS 21., PENTEK %Wriati rt Ünnepi ülés a megyei tanács dísztermében (Folytatás az 1. oldalról.) zó történészek a „hibáknak” nagyobb hangsúlyt adtak. Lehet, sőt kell is a tanulságok miatt bíráló szemmel mérni. De a kritika nem megtagadása, nem elhatárolása ennek a múltnak. Mi leszármazottai és munkásságuk folytatói vagyunk a Tanácsköztársaság megteremtőinek. Még egy gondolatot, illetve a tanulságokból napjaink aktualitása miatt kiemelném, ez a: Tanácsköztársaság proletár internacionalizmusa. Testvéri szolidaritás, az első igazi barát, a Szovjetunió iránti hűség kifejezése történelmi példa marad mindörökre. Ezeknek a gondolatoknak jegyében nyitom meg ünnepségünket és felkérem dr. Pénzes János elvtársat az ünnepi be széd megtartására. Dr. Pénzes János ünnepi beszéde Tisztelt ünnepi ülés! Kedves elvtársnők! Kedves elvtársak! Emlékezni jöttünk ma ösz- sze. Emlékezünk 1919. március 21-re, népünk évezredes történelmének egyik legdicsőbb napjára, ötven esztendővel ezelőtt a tavasz első napján a magyar munkásosztály a dolgozó tömegek támogatásával győzelemre vitte a szocialista forradalmat. Az orosz proletariátus példáját az egész világon először követve, megteremtette a magyar proletárdiktatúrát, az első igazán népi hatalmat hazánk történetében. Megalakult a Magyar Tanácsköztársaság. Azt a napot ünnepeljük, amikor a magyar munkásosztály első ízben vette kezébe hazája sorsának irányítását, amikor a tavaszi szél először lengethette meg szabadon a zászlók vérvörösét. Tisztelettel adózunk népünk legjobbjai emléke előtt. Tisztelettel hajtjuk meg fejünket azok előtt, akik ma is közöttünk élnek, s akik ott sorakoztak a szocialista forradalmárok, a Tanács- köztársaság leghübb hívei között. A Nagy Október példája A magyar proletárhatalom viharos történelmi időkben jött létre. A kapitalizmus általános válsága kibontakozóban volt, s e válság elmélyülését a magyar proletárforradalom is elősegítette, nyilvánvalóvá és megállíthatatlanná tette. Az első világháború okozta tengernyi szenvedés és nyomorúság a forradalmi erőket felébresztette, tömörítette és harcra buzdította Európa- szerte. Az elnyomottak milliói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példáján és győzelmén lelkesülve, harcba indultak a jobb jövendőért. Polgári demokratikus forradalom száguldott végig Németországon és Ausztrián, elsöpörve a császárságot és összedöntve az ingatag Habsburg-monarchiát. Hazánkban is mind rosszabbá, elviselhetetlenebbé lett a munkások, parasztok helyzete, fokozódott kizsákmányolásuk. Érthető tehát, ha 1918- ban egyre gyakoribbá váltak a munkások és parasztok megmozdulásai. A háború elleni tiltakozás, az emberibb életért való elszánt küzdelem egyre szorosabbra fűzte a dolgozó tömegek egységét és harckészségét. Az első világháború befejező szakaszában nyilvánvalóvá lett a tömegek előtt, hogy a háború az amúgy is gazdagok javait növelte rohamos mértékben, s hogy milliók halálán és kínszenvedésén a hadianyagok gyártói és szállítói gyarapodtak. A háború minden terhét a dolgozó osztályok viselték, s több mint hatszázezer magyar pusztult el a véres és kíméletlen hatalmi hadakozásban. Hatszázezer élet hiábavaló pusztulását jegyezhették fel az első világháború magyar krónikásai. A dolgozó osztályok nyomorának enyhítésére irányuló minden kísérlet hiábavalónak bizonyult. Ugyanakkor: a hadiipar növekedése számbelileg megsokszorozta a proletariátust, s a fővárosi ipari centrum körül az akkori Pest megyében a munkástelepülések gyorsan növekvő hálózata kezdett kialakulni. Még a század elején megépítették a főváros környéki munkástelepüléseket a fővárossal összekötő HÉV- vonalat. Ezek feladata volt elegendő munkaerőt szállítani puskát, az ágyúgránátot és a mindenfajta hadifelszerelést gyártó üzemekbe. Az ipar, és ezzel a munkásosztály szerepének növekedését jól jelzi, hogy 1910. és 1920. között Pest megye lakossága 13 százalékkal, az ipari munkásak száma viszont 20 százalékkal növekedett. A háború diktálta munkaerő-szükséglet különösen 1918-ban volt rendkívül nagy erejű. Érthető tehát, ha a magyar társadalmi életben gyorsan növekvő szerephez jutott a munkásosztály. A magyar proletariátus, szoros egységben a mezőgazdaság nincstelenjeivel, az agrárproletárokkal, ráébredt erejére, osztályhelyzetének döntő voltára. Erejét tudva és érezve, mind hangosabban követelte nyomorúságos helyzetének alapvető megváltoztatását, jogainak biztosítását. Az egyetlen reális erő: a dolgozók összefogása Ilyen politikai-társadalmi helyzet és előzmények után aratott győzelmet 1918 októberében Magyarországon is a polgári demokratikus forradalom, amely megdöntötte a mo- narchista nagybirtokos osztály és a vele szövetséges konzervatív burzsoázia uralmát. A dolgozó tömegek forradalmi mozgalmának hallámain azonban a reformista szociáldemokratákkal szövetkezett liberális burzsoázia koalíciósnak nevezhető kormányzata került hatalomra. A kormányzat alapvető célja az volt, hogy liberális és megfelelően adagolt reformok segítségével megmentse a halálra ítélt magyar feudálkapitalizmust, s talpra állítsa annak valamelyest korszerűsített változatát. A polgári demokratikus forradalom vezéralakja és tagadhatatlanul legnépszerűbb politikusa Károlyi Mihály volt. A Függetlenségi Pártból kivált balszárny élén megalapította az úgynevezett Károlyi-pártot, s következetes háborúellenességével a dolgozó tömegek előtt nagy népszerűségre és megbecsülésre tett szert. Károlyi Mihály ugyan az uralkodó osztály tagja volt, de mint hazánk történelmében jó néhány elődje, ő is fölismeiKe a saját osztály érdekeinél fontosabbat, a nemzeti érdeket, s fölismerte azt is, hogy a nemzeti érdek érvényre juttatásában egyetlen reális erő létezik: a dolgozó osztályok összefogása. Az 1918-as polgári forradalom által hatalomra jutott koalíciós kormányzat — bár szavakban a demokráciát és a szocializmus programját hirdette — valójában még a burzsoá demokratikus forradalom követelményeit sem volt képes maradéktalanul megvalósítani. Nem számolta fel a tulajdonviszonyokban a feudális maradván nyokat, nem hozott alapvető változást a dolgozó tömegek életében, sőt, 1919 első heteiben egyre durvábban fellépett a baloldali irányzatok, a forradalmi megmozdulások ellen. Amíg a kormányzat igyekezett vaskézzel elfojtani a tömegek forradalmi föld- és gyárfoglaló mozgalmait, addig zokszó nélkül megtűrte a monarchista ellenforradalom szervezkedését. Ez a kormányzat az antanthatalmakban keresett támaszt. Azokban, amelyek egy pillanatig sem tisztelték az ország függetlenségét, sőt, minden igyekezetükkel annak fel- darabolására és más államok által történő bekebelezésére törekedtek. Annak ellenére, hogy a kormányzat igyekezett összekötő szálakat találni az antanthatalmak vezetőihez, e vezetők nem voltak hajlandók a Károlyi-kormányt támogatni, s elsősorban azért nem, mert nem bíztak abban, hogy ez a kormányzat végérvényesen letöri és fölszámolja a dolgozó tömegek forradalmi mozgalmát. A KMP történelmi érdeme Az 1918 őszén az egész nemzetet megmozgató és a szabad| ság mámorító érzését megadó \ polgári forradalom tehát né- j hány hét után már csak a ki- ! ábrandulás s az elkeseredés fo- \ kozódását tudta nyújtani azgk- j nak, akik néhány hete még | hittek és reménykedtek benne. A tömegek elégedetlensége így tovább fokozódott, és egyetlen olyan politikai erő volt, amely képes volt kiutat mutatni a válságos helyzetből: a Kommunisták Magyarországi Pártja. A Kommunisták Magyarországi pártja 1918. november 24-én történt megalakulása, majd a párt lapjának, a Vörös Újságnak megjelenése a kommunisták egyre nagyobb rész- vállalása a forradalmi megmozdulásokban, a tömegek előtt mind nyilvánvalóbbá tette, hogy a magyar proletariátusnak, ha változtatni kíván helyzetén, követnie kell az orosz proletariátus lelkesítő példáját. A Vörös Újság 1918. december 7-én megjelent első számában „Osztályharcot” című vezércikkében, joggal írta tehát: „A kapitalizmus megérett a bukásra. Megérett nemcsak erkölcsileg, de megérett gazdaságilag is.” A Kommunisták Magyarországi Pártjának elévülhetetlen történelmi érdeme, hogy reális céllá tette a hatalom megszerzését azok számára, akik eddig a szocializmus, a proletárdiktatúra eszméjét csak öntudatlanul szom- júhozták. A párt megalakulása és harca a magyar munkásmozgalom és az agrárproletariátus forradalmi mozgalmainak történetében minőségi fordulatot hozott. Az Oroszországban létrejött magyar kommunista szervezetek hazatért vezetői, Kun Béla, Szamuely Tibor, Münnich Ferenc, Jancsik Ferenc és mások, a baloldali szocialisták, Vágó Béla, Szántó Béla, Chlepkó Ede, László Jenő, Rudas László, valamint a forradalmi szocialisták, Corvin Ottó, Kelen József, Révai József Lengyel József, Hevesi' Gyula mint a Kom-, munisták Magyarországi Pártjának megalapítói és vezéralakjai, forradalmi tetteikkel, elszántságukkal és követ- í kezetességükkel meghatározó szerepet játszottak a szocialista forradalom győzelmében, az első magyar proletárdiktatúra megteremtésében. A pártalapítók között találjuk megyénk jó néhány nagyszerű fiát is, mint Mosolygó Antalt, Mikulik Józsefet, Csíki Imrét, akik a mátyásföldi, az aszódi és az albertfalvi repülőgépgyárak forradalmi munkásainak megmozdulásait is irányították. A kommunisták erősödő tömegbefolyása érthető riadalmat okozott mind a jobboldali szociáldemokraták, mind a reakciós uralkodó osztályok pillanatnyilag háttérben levő tagjai között. A Károlyi-kormány következetlensége elősegítette a reakció gyors újjászerveződését, az ellenforradalom felbátorodását. Sűrűsödtek a provokációk, és ezek egyikének mondvacsinált ürügyével 1919 februárjában letartóztatták a KMP vezetőinek nagy részét és velük együtt jó néhány Pest megyei kommunistát is. A párt vezetőinek letartóztatásával azonban mégsem tudták elfojtani a forradalmi mozgalmat. Mind a fővárosban, mind vidéken a néptömegek elégedetlensége gyorsan nőtt, egymást követték a földfoglalások, sok helyen elkergették a reakciós közigazgatás tisztségviselőit, így például Pest megyében Aszódon és Gödöllőn 1919 januárjában proletár bizalmit állítottak ellenőrként a főszolgabíró mellé, február 13-án pedig Nagykátán kergették el a járás reakciós elöljáróit. öntevékenyen, saját forrá- dalmi meggyőződésükre hallgatva szervezték meg a megyében sok helyen a falusi szegények tanácsát, amelyek már a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt a helyi hatalom tényleges birtokosai és irányítói voltak. Ez történt Vasadon, Aszódon, Pécelen, Galgagyör- kön, Zebegényben, Szobon, Cegléden. 1919. március 18-án a párizsi kommün évfordulóján Aszód, Bag, Hévízgyörk és Kartal föld nélküli szegényei kisajátították a nagykar- tali Schossberger báró ötezer holdas birtokát, kastélyát, minden élő és holt javát. A példaként említett megmozdulások is jól érzékeltetik, hogy megérett az idő a magyar proletariátus történelmi küldetéséhez. Eljött az ideje forradalmi céljainak megvalósítására, a munkás-paraszt hatalom megteremtésére. E történelmi küldetés teljesítésében fontos szerepet játszott Károlyi Mihály is, aki belátta, hogy a koalíciós polgári kormányzat képtelen az ország vezetésére, éppen ezért benyújtotta lemondását. Ugyanakkor aktívan közreműködött abban, hogy a proletariátus békés úton, vér nélkül vehette át a hatalmat. A Károlyi-kormány elhatározásában Károlyi Mihály fölismerése mellett nagy szerepet játszott az is, hogy 1919. március 20-án nyújtották át a hírhedt Vyx-jegyzéket, amely további területi követeléseket támasztott a magyar kormánnyal szem,ben. E zűrzavarosnak, áttekinthetetlenül bonyolultnak tűnő helyzetben egyetlen erő volt, mely a tömegek forradalmi mozgalmára támaszkodva vállalhatta a kormányzást: a kommunisták irányította munkásosztály. így került sor a kommunista és a szociáldemokrata párt vezetőinek megegyezésére, a két párt egyesülésére és március 21-én a Magyar Tanácsköztársaság, a proletárdiktatúra kikiáltására. A proletárok hatalma a megyében A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltását követő napon megjelentek a városok és falvak utcáin a „Mindenkihez L” című plakátok. Ezeken a plakátokon a többi között az állt: „Magyarország proletársága a mai nappal a maga kezébe vesz Az elnökség minden hatalmat. A polgári világ teljes összeomlása, a koalíciós kormányzás csődje kényszeríti rá Magyarország munkásságát és parasztságát erre a döntő lépésre... Az országot az összeomlás anarchiájától csak a szocializmus, a kommunizmus megteremtése mentheti meg.” A „Mindenkihez!” című kiáltvány kimondta: „Magyarország Tanácsköztársasággá alakult. A*forradalmi kormányzó- tanács haladéktalanul megkezdi a nagy alkotások sorozatát, a szocializmus, a kommunizmus előkészítésére és megvalósítására.” A kiáltvány a következő szavakkal fejeződött be: „Minden munkást és földművest felszólítunk, hogy dolgozzon, termeljen, vagy álljon be a proletár hadseregbe, verejtékével, vagy vérével áldozzon az eszme diadaláért. Bármi várjon ránk, a szocializmus ügyének győznie kell! Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a Magyar Tanácsköztársaság!” A hatalomátvételt az egész országban a lakosság újjomgva köszöntötte és az mindenütt vér nélkül ment végbe. Az ország meg nem szállt részében, így Pest megye minden községében is, azonnal, már március 22-én a munkásosztály vette kezébe a hatalmat nemcsak a helyi, hanem a járási közigazgatásban is. Pest megyében ugyanakkor más megyéktől eltérő helyzet alakult ki, mert míg másutt a megyei székhely munkástanácsa vette át a hatalmat, addig Pest megyében a belügyi népbiztos szóbeli rendeletére dr. Földes Istvánt, a megye addigi kormánybiztosát bízták meg az ügyek vitelével. Ö alakította meg az első ideiglenes direktóriumot is, amelynek tagjai Urbán Pál Ceglédről, Tószegi Mihály Abonyból, G. Szabó János Vecsésről és Pat- termann Dezső Monorról voltak. A megyei tanács véglegesen április 26-án alakult meg, majd ezt követően a direktórium április 29-én. A direktórium elnökének Joánovich Sándort, alelnökének Urbán Pált, tagjainak pedig Porczió Istvánt, Pestújhelyről, Csathó Sándort Lajosmizséről és Vö(Folytatás a 4. oldalon)
