Pest Megyei Hírlap, 1969. március (13. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-19 / 65. szám
1969. MÁRCIUS 19., SZERDA 1‘áV 5 Í tUE(* i&tirSap REKORDLANGOK.. „Mesterséges"olajtűz Algyőit Az ' algyői 168-as számú olajkút közielében — ahol nemrégiben az emlékezetes olajkitöréssel küzdöttek — kedden minden eddiginél nagyobb olajtűzet lobbantottak fel a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáz Termelő Vállalat szegedi üzemének dolgozói. Egy kisebb belvíztó, illetve levezető csatornaszakasz tetején, összesen mintegy ezer négyzetméteres felületen összegyűlt — finomításra alkalmatlan — olajat gyújtottak meg, a kivonult szegedi tűzoltóság ellenőrzése mellett. A 40—50 méter magasan lobogó lángtengerből hatalmas füstfelhő árasztotta el a környéket. Emiatt a Szeged —Hódmezővásárhely közötti műúton haladó gépjárművek órákig gyakran csak éjszakai világítással közlekedhettek az út egyik szakaszán. Az olaj elégetése után a visszamaradó vizet elvezetik és a Tiszába emelik. A „leégett” víz így nem szennyezi majd a folyót. — „Szerkesztik a nézők” címmel március 26-án új műsorsorozat kezdődik a tv-ben és kéthavonta jelentkezik adásaival. A nézők az előzetesen megadott telefonszámokon, vagy az előzetesen megírt levelekben vethetik fel az őket leginkább foglalkoztató problémákat. Búvárképzés - csak fiataloknak Megalakult az első víziklub Az MHSZ megyei elnökségének és az MHSZ járási szervezetének támogatásával Ráckevén megalakult megyénkben az első víziklub. Vasárnap egyelőre még a „szárazföldön”, a tanács nagytermében találkoztak egymással a klub tagjai — bevonulás előtt álló fiatalok — akiket több hónapos tanfolyamon könnyűbúvárokká képeznek majd ki. A választás azért esett Ráckevére, mert itt a Fiatal zongoristák országos versenye A Magyar Rádió jövőre országos Beethoven-zongoraver- senyt rendez, amelyre ez év október 15-ig jelentkezhetnek az 1938. január 1-e után született zongoristák. 1970. február 23 és március 11. között rendezik a versenyt. Az elődöntőSzabályozták az áprilisi bérfizetések időpontját A Magyar Nemzeti Bank a SZOT-tal egyetértésben az április 4-i és a húsvéti ünnepek miatt szabályozta az áprilisi bérfizetések idejét. ( Az április 2-án esedékes béreket április 1-én, az április 3-án, 4-én, 5-én, 6-án és 7-én járó béreket pedig 2-án kell fizetni. Az állami és szövetkezeti építőiparban az április 11-i bérfizetési nap helyett a gazdálkodó szerv a vállalat szak- szervezeti szervével egyetértésben a végelszámolás alapján járó munkabért április 18-án is kifizetheti, ha 11-ig a bérszámfejtést nem tudják elvégezni. Ilyen halasztó esetben — a felügyeleti szerv rendelkezése szerint — a dolgozók részére a március 28-1 részfizetéskor .magasabb ösz- szeget, vagy április 3-án külön részelőleget lehet fizetni. A CARTE MAXIMUM gyűjtők ismét érdekes példányokhoz juthatnak. A Képző- művészeti Alap Kiadóvállalat forgalomba hozta a Szépművészeti Múzeum olasz festők sorozatának nyolc művészi képes levelezőlapját, mely bélyegeken is megjelent már. A carte maximum gyűjtőinek mutatjuk be Ady Endre halálának 50. évfordulójára megjelent bélyeget. Forgalomba került az Ady-levelezőlap is. Levelezne Ivanka Nikolova Georgieve (oroszul) Sztara Zagora, Tolbuchin u. Bulgária M. S. Rangooni (angolul) B/760 Lal Para Mir Pur Khas West Pakistan D/5 IL Hajdú Kató (magyarul) Kárpátalja Beregszászi járás Lápszony Éva Götze (németül) 9015 Karl-Marx-Stadt Klara Str, 21. Gabay Erzsébet Szentendre, Barackos u. Ißb. Horst Hofmann (németül) 9412 Schneeberg I. Schlachthofweg 7. DDR Jerzy Bauer (magyarul) Láncút—SKR. P^zt. 52. Ul. Daszynskiego 18. Rzeszov Polska DÖNTÖTTEM ... a menetjegyemet mindig biztosítással kérem1 be 12, a döntőbe 6 versenyző juthat. Az első díj 20 000, a második díj 15 000, a harmadik díj pedig 10 000 forint. A Művelődésügyi Minisztérium különdíja 20 000 forint. A zsűri elnöke Kadosa Pál, a Zene- művészeti Főiskola tanára. A jelentkezést írásban kell beküldeni' a rádió zenei főosztályához (VIII. Bródy Sándor utca 5—7.) A „MÁSIK“ ÖTÖS... Az OTP Baranya megyei Igazgatóságnál jelentkezett a 11. játékhét másik öttalálatos szelvényének tulajdonosa, Mezővári Vilmos pécsi lakos, a Mecseki Szénbánya Vállalat aknásza. Mezőváriék hetenként két-három szelvénnyel rendszeresen és állandó számokkal játszottak. A szerencse ezúttal is jó helyen kopogtatott a négygyermekes és már hét unokával büszkélkedő családban. A millió forintot érő szelvényt egyelőre letétbe helyezték az OTP pécsi fiókjánál. A családfő tervei szerint házat, autót szándékoznak vásárolni, felruházkodnak és tartalékot is hagynak a nyereményből. Duna kis sodrású, tiszta és kevésbé forgalmas, tehát ideális „gyakorlópálya”. A klub máris több mint 150 ezer forint értékű felszereléssel rendelkezik. Az augusztus végéig tartó tanfolyam 2—3 napos táborozással, záróvizsgával fejeződik be, s a klubtagok bizonyítványt kapnak. Könnyűbúvár képesítésüket hasznosíthatják a honvédségben, vagy a „búvárszakma” területén. Még egy hír az MHSZ-ből: ugyancsak hét végén, a duna- varsányi általános iskolában honvédelminap-bemutatót tartartottak a ráckevei járási szakfelügyelők és az általános iskolák honvédelmi neveléssel foglalkozó tanárai számára. A varsányi iskola diákjai lövészeten és akadályversenyen bizonyították felkészültségüket, s egyben pedagógusaik kiváló munkáját is. Március végén kezdődnek az iskolákban a honvédelmi napok rendezvényei, s a vendégeknek jó példával szolgált a dunavar- sányi bemutató! Könnyűbúvár Kertész László rajza § Tíz nap rendeletéiből A földmérési és térképészeti tevékenység szabályozásáról 12/1969 (III. 11.) Korm. sz. rendelet, és annak végrehajtása tárgyában a 6/1969. (III. 11.) MÉM számú rendelet jelent meg. Tájékoztatást nyújt az ingatlanokon a földmérési tevékenységről, arról, hogy a földmérési munka elvégzésére kik jogosultak. (Magyar Közlöny 19. sz.) Pénzügyminiszteri rendelet jelent meg a Pénzügyi Közlöny március 12-i számában '— 8/1969. (III. 7.) PM szám alatt — a vállalati műszaki fejlesztés költségeinek elszámolásáról, valamint a műszaki fejlesz" alap képzéséről és felha W- sáról, amely a 23/196. ...rí. 13.) PM sz. rendeletet módosította. A vállalatokat érdeklő közleményeket adott ki a Pénzügyminisztérium, az építési, szerelési adóról, és a kiskereskedelmi vállalat boltegységeiben végzett fogyasztói forgalmának elszámolásával kapcsolatban. (Pénzügyi Közlöny 9. sz.) Fontos tájékoztató, amely szintén a vállalatokat érdekli, hogy az 1968—69. tanévben, milyen szakokon és számban végeznek a kezdő szakemberek. A Művelődésügyi Minisztérium tervosztálya ebben kéri a vállalatokat, hogy az olyan üres vagy megüresedő álláshelyeket, melyeket felső fokú végzettségű szakemberrel kívánnak betölteni, pályázat céljából hirdessék meg a szakiránynak megfelelő felsőfokú intézményben. (Pénzügyi Közlöny, 1969. március 12-i 9. számában.) A Tanácsok Közlönye március 14-i számából is több fontos szabályozásra hívjuk fel a figyelmet. így a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter 8/1969. (MÉM. É. 5.) MÉM sz. utasítás és annak melléklete az egészségre ártalmas munkakörökben végrehajtandó munkaidő-csökken- 1 tésről tájékoztat. A mellékletben felsorolt munkakörökben 1970 végéig a munkaidőt az ott megjelölt óraszámra kell csökkenteni. Az utasítás hatálya azokra a szervekre is kiterjed, melyeknél az 1021/ 1967. (VII. 12.) Korm. sz. határozat nem írta elő a 44 órás munkahétnek 1970 végéig történő bevezetését. A Tanácsok Közlönye 13 számában az újításokról találunk MÉM utasítást és a Termelőszövetkezetek Tanácsa elnökségének közleményét a titkos szavazás rendjéről a termelőszövetkezetekben címmel találunk hasznos irány elveket. 1UTA, 1969. március 19., szer- l'1**** da, József napja. A nap kél: 5.50, nyugszik: 17.54 órakor. A hold kél: 6.14, nyugszik: 19.38 órakor. Erősen felhős, párás idő, sokfelé eső, havas eső, helyenként havazás. Mérsékelt, időnként élénk északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között. — A Fővárosi Tanács kedden ünnepi ülésen emlékezett meg a Magyar Tanács- köztársaság megalakulásának 50. évfordulójáról. Az ünnepi beszédet Sarlós István, vb-elnök tartotta. — Ünnepélyes tanácsülés Tápicszecsőn. Ma délután 17 órakor, a Tanácsköztársaság 50. évfordulója tiszteletére ünnepélyes tanácsülést tartanak Tápiószecsőn, melyre meghívták a veteránokat és a község lakosságát is. A tanácsülést műsor követi. — Megyei tanácstag beszámolója. Zima Károlyné ma délután 17 órakor Tápió- sápon, a művelődési otthonban tanácstagi beszámolót tart. — A 20-as számú AKÖV (MÁVAUT) közli, hogy ma, a hét utolsó munkanapja előtti napra, illetve pénteki munkanapra előírt menet- _ rend szerint közlekednek autóbuszjáratai. — A szárítóberendezések légcseréjének szabályozására szolgáló automatikáról tart ma előadást délután fél 3 órakor a budakalászi Lenfonóban Bonkáló Tamás. — Fordított nap tesz pontot a hagyományos Fazekashétre, melyet a fővárosi VIII. kerületi Fazekas Gimnázium tart március 15-től 20-ig. A fordított napon az órákat a tanulók tartják. Peidl a hátsó kijáraton át távozott... 50 EVE, 1919. március 19-én mintegy húszezer munkanélküli — közöttük sok leszerelt katona — vonult a népjóléti minisztérium elé, ahol nagyszabású népgyűlést rendeztek. Követelték, hogy gondoskodjanak a munkanélküliekről, továbbá meghatározott összegű gyorssegélyt, külön élelmiszerjegyeket és hogy munka- nélküliségük idejére házbérüket az állam fizesse. Anyagi természetű kívánságaikat azzal a politikai jellegű követeléssel egészítették ki, hogy a föld és a termelőeszközök megváltás nélkül menjenek át a proletariátus kezébe. Peidl Gyula, a jobboldali szociáldemokrata népjóléti miniszter, a nélkülözések folytán elkeseredett emberek csillapításával próbálkozott, de eredmény nélkül. Leginkább azt magyarázta: nincsen pénz. „Vegyék el a hadimilliomosoktól!” kiáltoztak feléje. A tömeg elöl Peidl végül egy hátsó kijáraton menekült el. — Budajenő, Telki, Torbágy és Cse bánka székely lakói számára különösen érdekes lesz az Élet és Tudomány március 28-án, pénteken megjelenő 13. száma, amely a budai hegyek falvaiba költözött székelyek visszaemlékezései alapján húsvéti népszokásaikról közöl néprajzi cikket. A farsang temetését és más szokásokat ábrázoló fényképek Budajenőn készültek. — A szentendrei Helytörténeti Klub ma délután 18 órakor emlékezik meg a Tanácsköztársaság 50. évfordulójáról. Előtte a Tanácsköztársaság helyi anyagából készült kiállítás megnyitására kerül sor. FÉKTÁVOLSÁGON BELÜL... Monoron Kovács Lászlóné személyautójával elgázolta Nyitrai János 61 éves nyugdíjast, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. A vizsgálat megállapította: a balesetet a nyugdíjas figyelmetlensége okozta, mert féktávolságon belül lépett a gépkocsi elé. ß ■OSTABONTÁS Van ennél szebb? Eljött végre az idő, amikor nem segítséget kérek a Pest megyei Hírlaptól, mint nyolc évvel ezelőtt, hanem megírom: vágyam végre teljesült. Két szoba, összkomfortos lakást utalt ki számunkra a városi tanács. Itt már emA rádió és a televízió mai műsora szimfonikus költemény. 14.56: Ga- rai Imre táncdalaiból. 15.06: Legenda. Elbeszélés. 15.21: Pol-beat. 15.33: Bruno Walter két Strauss- keringőt vezényel. 15.53: Bridzse- lők ötperce. 15.58: Mascagni operáiból. 16.15: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 16.33: Pogány László—Martiny Lajos—Keil Ernő: Trombita fantázia. 16.40: Táncok. 17.00: ötórai tea. 18.00: Közvetítés az Ü. Dózsa—Leeds United VVK labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. 18.47: tJj könyvek. 18.50: Negyedszázad történetéből. 19.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Beethoven összes vonósnégyesei. I. rész. 21.05: Homérosz lánya. Robert Graves regénye. 21.34: Köny- nyűzene. 22.32: Anny Schlemm és Paolo Silveri énekel. 23.10: Zenés játékokból. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam, felnőtteknek. 46. lecke. 19.10: A hágai Re- sidente-zenekar hangversenye. 20.38: Romantikus művészportrék. Liszt Ferenc. 21.29: A dzsessz kedvelőinek. 21.45: Wagner: a Walkür — III. felvonás. TELEVÍZIÓ 17.48: Hírek. 17.55: Ü. Dózsa— Leeds United. Vásárvárosok Kupája labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Megyeri útról. A szünetben: kb. 18.45: Reklámműsor. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Duma-parti. 21.05: Tudósklub. Világgazdaság és vállalati tevékenység. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.05: Jégkorong VB. Csehszlovákia—Svédország mérkőzés közvetítése Stockholmból. béri körülmények között nevelhetem három szép és okos gyermekemet. Sajnos, jómagam tíz éve beteg vagyok, gyenge a szívem. De még erről is megfeledkezem, ha végignézek a Földváry téri új házak során. Nézem a fénylő ablakokat és tudom, hogy velem együtt majd száz családnak mit jelent az otthon. Még verset is írtam róla. Köszönök mindent és a szerkesztőség minden egyes tagjának erőt-egészséget kíván Vácról a Varga-család Egy üzletnyitás kapcsán... Szükségét érzem annak, hogy a tápiószelei háziasszonyok nevében hálás köszönetét mondjak az FMSZ-nek, mely községünkben létrehozta az ABC-áruházat és megváltott minket a vásárlás gyötrelmeitől. A modern üzletben most mindent egy helyen megkapunk, válogathatunk a sok szép áruban és rengeteg időt megtakarítunk. A vásárló közönség hamar megtanulta, hogy mit hol keressen, csak egy-két öreg néni gyá- moltalankodik a sok áru között. ök — sajnos, de így van — nem tudnak olvasni. Micsoda ellentét! A minden igényt kielégítő korszerű üzlet s a régi világ vétkes mulasztásából ittrekedt analfabétizmus. Budai Sándorné Tápiószele KOSSUTH RADIO 8.20: Népdalok. 8.45: Tito Schipa lemezeiből. 8.58: Európai századok — magyar századok. VI. 9.29: Könnyűzenei híradó. 10.05: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi zene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Mozart- és Schumann- művek. 15.10: Mai témák — mai dalok. 15.20: Kerékasztalon a kötelező olvasmány. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.07: tJj felvételeinkből. 16.38: Valaki kopog. Török Sándor regényének XXI. folytatása. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bartók: Négy magyar népdal. 17.35: Szivárvány a képernyőn. Beszélgetés. 17.50: Három tavasz. Részletek Lajtai—Szenes— Békeffy operettjéből. 18.10: Kun Béla a Magyar Tanácsköztársaságért. 19.00: Közvetítés az Ü. Dózsa— Leed United VVK labdarúgómérkőzés II. félidejéről. 19.50: Népzenei magazin. 20.30: Gondolat. 21.03: Esti pihenő — muzsikával. 22.20: Vásárhelyi Zoltán két Pur- cell-kórust vezényel. 22.32: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. 22.55: Szokolay Sándor: A tűz márciusa — oratórium Ady Endre verseire. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Barokk muzsika. 8.45: Beszélgetés a szocialista gazdasági integrációról. 9.00: Ezeregy délelőtt. A gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.37: I Bizet: Gyöngyhalászok. Háromfel- vonásos opera. 13.33: Néhány I perc tudomány. 13.38: Fúvósiskola. | 14.00: Kettőtől hatig... 14.00: Kedvelt régi melódiák. 14.35: Három |