Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
» mr AtEcrn sMMigp 1969. FEBRUAR 9., VASÁRNAP Gaal Imre ébresztése Váljék közkinccsé az országos rangú hagyaték KÖNYVESPOLC KAVAFISZ: A BARBÁROKRA VÁRVA Kovács Gyula: — Az az összegezés, amire törekedett, komplex, korszerű festői program: tudomásul veszi a művészettörténet tanulságait, ugyanakkor, saját érzéseivel is affinitásban, a festői értékteremtést érzi céljának. A„ az intenzitás és komolyság, amellyel ő még a festői eszközök megtartásával szándékozott értéket teremteni, bár voltak kísértései, sokáig hiányozni fog képzőművészetünkből. Képeiből nem a meghökkentés szándéka érződik, hanem személyiségének a műfaj törvényszerűségein át kiérlelt, vallomásos, őszinte emberi igazsága. Mai festő volt, s minden bizonnyal holnapi is lesz, csak élete maradt a tegnapé. Harangozó Márta: — Gaal Imre a paraszti világból jött. Juhász Ferenc nemzedékével indult, és ha hivatalos elismerések nélkül is, de festészetében oda jutott el, ahova Juhászék a költészetben. Festészete a szürrealizmus XX. századi vonulatához kapcsolódik. De nem annak valamely irányzatát variálja, hanem képes új, egyéni látású szín- és formavilágot teremteni. S ez biztos ecsetkezelésén túl, elsősorban nem mindennapi rajztudásának és kompozíciókészségének köszönhető. Nagy dinamikájú figurái, képeinek ritmusa, szemléletének groteszk, játékosságba hajló varázsa a modem festészet egyik szószólójának mutatja. Szürrealizmusa nem önkényes tudattársítások bravúrjában merül ki. A modern ember gyötrelmét, álmait, győzelmes felmagasz- tosulását fejezi ki. A küzdelmükben is táncra perdülő figurák, a kicsi dolgokat is szent őrülettel végző emberek, mind-mind az élet dolgaiban ítélkező és győzni tudó művészt mutatják. Horváth György: — A forrásokat, Gaal Imre művészetének eredőjét keresve, két egymással látszólag teljességgel ellentétes ponthoz érKonsztantinosz Kavafisz gö- rög volt, de Görögországban mindössze kétszer járt, költő volt, de életében alig néhány verse jelent meg nyomtatásban : hivatalnokként élt, görögül írt és beszélt, Alexandriában. Igazában a második világháború után fedezték fel három füzetbe gyűjtött verseinek értékét, világirodalmi rangját, bizarr szépségeit. Több mint húsz évvel a halála után. S' majdnem negyven évvel halála., húsz évvel „világirodalmi felfedeztetése” után, most Vas István és Somlyó György fordításában magyarul is megjelent egész életműve, amely nem több egy vékonyka kötetnél. Magányos költő — mondhatnánk. De melyik költőóriás nem magányos. T. S. Eliot a bankár álarca mögé, Majakovszkij az öngyilkosságba rejtette magányát. Kavafisz nem publikált. Miért? Talán lírájának „megbotránkoztató’’ személyessége miatt? Világ- szemléletének végletessége miatt? Egyik versében ezt írja: „Hónap múlik, s új hónap lép nyomába. Olyan nem jöhet, hogy előre meg ne mondjad, hisz mind csak a tegnap unt hagyománya. S végül már nem hasonlít holnapra a holnap." Az a fajta halk rezignáció, amely Kavafisz életművét átszövi, abban az európai kultúrában, amely a század első évtizedeiben az avantgarde forradalmaktól pezsgett, magányosságra ítélt volt. Hosszú hallgatásának oka, azt hiszem, elsősorban ebben keresendő. Nála nincsenek harsány formai bravúrok, Kavafisz bravúrja az egyszerűség. Szokatlanul „közérthető” költő. De ez sem vulgaritást, sem saját világából való „leereszkedést” nem jelent. „Nem hallottam a pallérok kopácsolásait (észrevétlenül kifalaztak engem e világból” — írja. Csakhogy ő nem falazta ki magából a világot, hanem éppen arra törekedett, hogy a végletek tiszta kristályosságában fogalmazza meg. „Kavafiszt főleg három dolog érdekelte: a szerelem, a művészet és a politika, a szó eredeti görög értelmében” — írta róla Auden. És mi más érdekelhetne még költőt? A kérdés csak az, milyen formába tudja önteni, milyen sajátos látószögből figyeli az élet alapmotívumait. Kavafisz speciális líráját, speciális szemlélete határozza meg. Szerelmi költészetéről Vas István azt írja: „Teljes merészségét nem is közvetítheti a magyar nyelv, amelyben — az indogermán nyelvektől eltérően — a névelőnek nivcs neme.” A művészetről írott versei nem mások, mint az emberteremtő munkáról, annak fáradalmairól, örömeiről és kétségbeeséseiről írott beszámolók, politikai, társadalmi lírája pedig az áttételek nyelvén szól ugyan, segítségül híva a görög mondavilágot és a történelmet, de teljes plaszticitással bontakozik ki benne, egy sok mindent előre is látó elme pontos ítéletű világképe. A kötet címadó versében a hanyatló nyugati társadalmak a hanyatló római társadalom álruhájába öltöznek. »„Mire várunk, tolongva mind a fórumon? Hogy végre ma a barbárok betörjenek.”« A hasonlat, azt hiszem, eb- reménnyel. A barbárok Kava- ből a két kiragadott sorból is fisz versében nem jönnek el, érthető — a hanyatló társadalomnak nincs más reménye hiába várják őket megváltó- már: csak legyőzőire várhat ként a fórumon. »,,S most — vajon barbárok nélkül mi lesz velünk? Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy...’’« (Európa Könyvkiadó) N. P. BERTHA BULCSU: A csütörtökre virradó hajnal (A Központi Sajtószolgálat 1968-as pályzatán első díjat nyert elbeszélés.) A messzeségben gőzölgő tanyák... Vertfalú ház, keresztben pajta, akól... Akácfa- árnyak, sötétlő nyárfatornyok... A meszelt tűzfalak és a nyárfák jól látszottak az útról... A téli alkonyat, palaszürke eget vont föléjük ... Elmosódtak, aztán újabbak tűntek elő a fagyott mezőségek mélyén... Az újság kiesett a kezemből. A papír zizzenő neszére összerezzentem. A sofőr rámpillantott, aztán figyelme visszatért a keskeny úthoz, mely egyre bizonytalanabbá vált a szürkületben. Előhúztam a meghívómat, és beleolvastam: „ ... Orgovány-Alsójárás...” „Orgovány ... Orgovány ...” — keringett bennem a szó. A sofőrhöz fordultam: — Mondja, ez az Orgovány-Alsójárás... Ez az az Orgovány? — Egy Orgovány van — mondta, és mereven nézte az utat. Összehajtottam a levelet, s néhány pillanatig a könyvekre gondoltam, szépségükre és hasznosságukra, mintha máris előttem üldögélnének a tanyai emberek, s várnák, hogy mit mondok a betűről, az olvasás szükségéről... Emlékezetemben könyvcímek után kutattam, mintha egyetlen cím varázslatán múlna minden, a mutatvány gyorsaságán, és nem a tartalmán. Cím helyett egy név jutott eszembe. Halkan ismételgettem: „Jasznaja Poljana... Jasznaja Poljana...” Talán a tanyák ablakán kialvó fények, és a dértől fehérlő akácfaámya idézték Lev Tolsztoj szellemét, szakállát, de csak a szellemét és a sza- kállát... Néma árnya maradt, gyorsan tovatűnt. Elnyelte a kunsági este. A kukoricások szélén magyar árnyak ólálkodtak, arc nélkül, test nélkül... Bámultam az árnyakat, aztán tűnődve megszólaltam: — Ezt a Francia Kiss Mihályt, ezt mostanában végezték ki... Nem __? — Mostanában... 1957-ben, vagy 1958ban ... — mondta a sofőr. — Azt a másikat, a tisztet, azt... — Héjjas Ivánt?... Nem tudom, öt éve kerültem Kecskemétre. Akkor szereltem le... Azt mondják, az valami földbirtokos volt... Tartalékos főhadnagy ... A Prónay-különít- ménytől kapta a parancsokat, ha igaz... — És ez a Francia Kiss Mihály, ez... ? Szabadszállás határában rejtezkedett, álnéven ... Dinnyés lett... Ismeri ezt, nem?... Dinnyét termelt, és kint lakott egy csőszkunyhóban ... Néha még a piacokra is elmerészkedett ... Aztán egy este elgyütt Orgo- ványra... Talán kíváncsi lehetett, vagy mi... ? Ez okozta a vesztét... Ügy mesélik, hogy benézett az egyik ablakon... Késő este volt, a szobában égett a villany... Az asz- szony összerezzent, és odakapta a fejét az ablakra ... Látta az arcát. Mindjárt szólt is a férjériek: „Te, a Francia Kiss Mihály benézett az ablakon ... Tisztán megismertem ...” Az ember nem akarta hinni, de a beszéd megindult róla ... Elég hamar elfogták... Mondom, ott lakott egy csőszkunyhóban a dinnye- fődek között... Kivégezték ... — Azok, itt vannak eltemetve? — Van a határban egy emlékmű ... Hogy aztán hol mennyi van belőlük? ... Azt beszélik, hogy a kecskeméti fogházból harminchat embert hurcoltak el, és kocsikon vitték a tanyákra ... De van, aki hatvankettőt mond, mások meg százhúszat... A tanyavilágból is szedtek hozzájuk, meg a faluból is... Olyan is volt, hogy nem ásták el elég mélyen ükét, és a kutyák feldúlták a sírt... Nem lehet pontosan tudni, az emberek nem szeretnek róla beszélni... Némán bámultam az út mentén vastagodó sötétséget. Arra gondoltam, hogy a tanyák messze esnek egymástól, nagyon messze... A faluban égtek a villanyok. Felpillantottam a házakra. Sok volt az új ház, de úgy tűnt, hogy nem laknak mindben ... Az egyik utcatáblán zománcba öntött név csillogott: „Haj ma József utca”. — öt is? — kérdeztem a sofőrt. — Igen, direktóriumi tag volt. A fiai itt élnek a közelben. A párttitkár barátságosan fogadott. — Megszerveztük, kérem... Én ugyan nem tudok elmenni, mert éppen a beszámolómat írom... Az ünnepi taggyűlésre készülünk, a párt megalakulásának ötvenéves jubileumát ünnepeljük itt is ... Elővettem a megyei újságot és rámutattam egy apróhirdetésre: „Kilencholdas szőlőbe kisegítő munkaerőt keresek...” — Azt hittem, itt mindenki tsz-tag... — Ez... A csoportba lépett be, nem a tsz- be... Van ilyen .. Nézze, ez a kilenc hold itt nem olyan nagy dolog... A Duna és a Tisza - között vagyunk ... Ha magas a talajvíz szintje, mindent kilúgoz, ha alacsony, a napfény égeti el a termést. Akinek terem, az éjjelnappal dolgozik... Ez pedig, éppen egy vöröskatona ... Makacs ember... Együtt volt lefogva a Francia Kiss Mihállyal... — Mindegyik másért, nem? — Igen, a Francia Kiss Mihály akkor vizsgálati fogságban volt, de kérvényt írt a Horthynak és kiengedték. — Mondja, nem lehetne megnézni a helyszínt, ahol ezek történtek? Egy pajtát, vagy tanyát, ahol... ? A párttitkár elkomorult: — Nagy a sár — mondta —, még a szekér is megsüllyedne... És hát nem is szere- ‘ tik a népek... Nem szeretik, ha ezt bolygatják ... Rossz emlék, ma már Orgoványra nem ez a jellemző... Van itt egy özvegyasszony a faluban, akinek az urát elevenen ásták el, oda elmehetnénk, de... Gondolja meg... Mit mondana neki, miért jöttünk? A tanyák meg, ahol ezek történtek, mind nagygazdáké voltak ... Éppen azon gondolkodom, hogy ezeket az ünnepi taggyűlésen nem hozom föl... Nem szeretik az emberek... Borzalmas volt... Gondolja el... Megásatták a gödröt, és a szélén fejszével verték agyon az embereket... A Francia Kiss Mihály neve itt... És élt... Gondolja csak meg, azok után, amik itt 1919. november 19-ről 20-ra virradóra történtek, azok után itt az emberek 1945-ben ki merték osztani a földet... Gondolja meg... Az alsójárásí iskola, ahol a tanyai emberekkel az olvasás hasznosságát kellett megvitatnunk, tele volt árnyakkal. Hosszú terem, három sor pad, olaj-, szalma-, alma- és bakancsszag. Közvetlenül az utolsó ablak mellett dobogó, a dobogón asztal, asztalon petróleumlámpa. A kályha mellett öten-hatan ültek. — Még gyülekeznek ... Addig talán átmehetnénk a Vadász-csárdába ... Nincs messze — mondta a tanácselnök. A tanyavilágban a távolságnak más a fogalmi értéke, mint a városokban. A Vadászcsárda olyanszerű volt, mint a földművesszövetkezeti italboltok szerte az országban. Egy nagyobb terem söntéssel, egy kisebb a rendezvények számára. A kisebb teremben ezen a napon mindössze néhány szék volt, más nem ... — Itt csinálják a vadászvacsorákat — mondta az elnök, majd a sarokba pillantott, és újra megszólalt: — Később biztosan beállítják a kályhát... Visszamentünk a söntésbe. Hirtelen úgy éreztem, mintha leejtettem volna valamit. A padlóra pillantottam, de semmit sem láttam ... A söntéspult mögött idős, barázdált arcú férfi állt, a söntés előtt egy vadászkutya hevert. — Sándor bácsi, bemutatom az elvtársat.. I A könyvekről tart előadást — mondta az elnök, s közben valamennyien a söntéspultra támaszkodtunk. A sofőr, a helyi vezetők, s talán még valaki... Kezet nyújtottam a kocs- márosnak és bemutatkoztam. Kérges, elnézően szorító keze volt: — Hajma Sándor — mondta. — Hajma... ? — kérdeztem, és néztem az arcát. — Mit kér? — nézett rám vissza. — Pálinkát... Hajma .'.. ? — Cseresznye szilva, vegyes gyümölcs ... Vegyes gyümölcsöt kértem. Az elnök cseA menyasszonyához indult. Fellépett a buszra, visszaesett, és már nem élt. Szívtrombózis végzett vele. Aznap temették, amelyen az esküvőjét akarta megtartani. Nagy falusi lakodalom készült. Halotti tort ült a vendégsereg. A dimbes-dom- bos kiskunlacházi temetőben, egy szelíd halom tetején ásták meg a sírját. Abban nyugszik már öt esztendeje. Gaal Imre Élt 42 évet Kitűnő festő volt. Jelentős művésszé válhatott volna. Holtában is tovább növeszti az idő. Tragikus életút — Szülei a hetvenedik életévükhöz közel járó kiskunlacházi parasztemberek — idézi fel emlékét egykori barátja, Csillag Tibor. — Anyja elkényeztette, s ez mindvégig sebezhetőén érzékennyé tette. Szigorú apjától erős testalkatot, erélyességet örökölt. Középiskolai tanulmányait a pest- erzsébeti Kossuth gimnáziumban kezdte. Saját bevallása szerint először, 8—10 éves korában, a Tolnai Lexikon rajzait kezdte másolni. De festői tehetsége valójában Nagykőrösön kezdett kibontakozni, ahol tanítóképzőbe járt. Rajztanára egyenrangú felnőttként bánt vele. Délceg tartású, boltozatos mellkasú fiú volt, haja apró csigákba csavarodott. Előnyös külsejéért, gyermeki kedvességéért mindenütt szerették. A felszabadulás utón beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, Szőnyi István és Bernáth Aurél voltak a tanító- mesterei. Két év múlva azonban otthagyta a főiskolát. „A tanulás a munkában van” magyarázta elhatározását. 1953-ban, az Errist Múzeumban rendezett „Dolgozó emberek között” kiállításon bemutatta „Csudajó” című művét, melyet a Külügyminisztérium vásárolt meg. Egyébként, 1958- ig, alkalmi munkákból élt, közben szülei is támogatták. Nagy enegiája volt, önbizalom fűtötte. Egy időben kitűnő, realisztikus szoborportrékat is készített. Megalázó csalódások érték, dühödt elkeseredésében szinte mind egy szálig megsemmisítette 1945-től 1958- ig festett képeit. 1960-tól hol Pesterzsébeten, hol Kiskunlac- házán élt, szinte remetei magányban, sikerélmény nélkül, kitartóan és sokat dolgozott. Ez időben alkotta igazi remekműveit. Első önálló kiállítását halála után három évvel, 1967 nyarán rendezték az Emst Múzeumban, a másodikat, ugyazaz év őszén, a Pesterzsébeti Múzeumban. Vélemények, kritikák Rózsa Gyula: — Korai, 1950 körül keletkezett képei az akkor legmodernebbnek ismert stílus, a posztnagybányai festészet jegyében születtek, de egyéni szemlélet sejlik már ezekben is. Apró megtörtség, leheletnyi fájdalom bujkál a finom foltok között. Ez a nyugtalan tragédiaérzet szinte tapinthatóan követelte önálló formáját, s tagadta a tanult békésen érett stílust: ösz- szebékülő, hangulatos atmoszférájából sorra kiváltak a hangosabb színek. Expresszíveb- bek, harsányabbak lettek a Gaal-képek, de a művész olyan érzékeny óvatossággal szabadította fel a színek erejét, hogy a stilisztikai folyamatosság lényegében soha nem tört meg vásznain. Változatosak és mégis egységesek átmeneti alkotásai: összekapcsolja őket az egyenletesen festői megfogalmazás, s hangulatilag az a finom, nosztalgikus dráma, amely Gulácsy Lajos szívszo- rítóan szép Na-Conxypánjára emlékeztet. Ebből az élményből teljesedik ki az érett művek önálló érzelmi-formai világa. Néhány szükségszerűen, sémajellegű, száraz kísérlet után, elszabadult és tiszta asszociációvá válik minden kép, borzongatóan biztató, groteszk, világon túli színpaddá, ahol minden megtörténhet, s ahol mégis mindig csak egy történik: szomorú, de emberi tragédia. Gazdagabbak és szegényebbek lettünk egy igazi tehetséggel, hagyatéka ezt hirdeti. kezünk: egyrészt a korai re- ^ neszánsz mestereihez, Piero S della Francescához és Paolo 5 Ucellóhoz, másrészt a XX. $ század egyik • fő művészeti $ áramlatához, a szürrealizmus- $ hoz. Ez a kettős hatás öt- $ vöződik egységgé a képeken, $ amelyek egy érdekes festé- $ szét! kísérlet részesévé avat- 5 ják azt, aki nézi őket. Megbecsülendő ^ örökség Több művét őrzi megyénk, § A lacházi református parókia $ seccója, a mendei katolikus l templom oltárképe és két! üvegfestménye például Gaal- ! alkotás. Országos rangú ha-! gyatékában ott van a „Lac-! háza” című, vegyes techniká- j val készült kép, a „Lacházi; emlék” című tempera, a > „Mendei asszonyok” című! rajz, ott a sok lacházi utca-« részlet, és a sok tus, szépia,! szén- és ceruzarajz: lacházi,! mendei parasztasszonyok, pa-: rasztemberek portrésorozata.! Kárpáti Kamii költő, aki aj hagyaték gondját viseli, el- J mondta, hogy a XX. kerületi > Tanács Soroksáron, a Marx; Károly úton szeretne Gaal j Imre egybegyűjtött, mintegy! 350 festményének és grafiká-> jának külön helyiséget bizto- • sítani, ahol szakavatott táró- : lásáról, ápolásáról gondoskod-! hatnának, a soroksári művelő- ! dési házban pedig egy Gaal-; galériát, múzeumot létesítené- j nek. A terv megvalósítását: anyagi gondok nehezítik. A kiskunlacházi tanács nem j akarja a pesterzsébeti terve- : két keresztezni, de ha kivite- j lük végleg elakad, kész arra, > hogy a községben emlékházat ; rendezzen be az elhunyt mű- j vésznek. Az emlékház esetleg I később galériává alakulhatna < át. - ä A két tanács, közös összefo- ! gással tálán könnyebben meg- > oldhatná, hogy századunk e < jelentős képzőművészének al- j kotásai el ne kallódjanak, a ! romboló idő martalékaivá ne ; váljanak. Embercentrikus j művészetének értékelése, a i maga méltó helyére tevése is ! könnyebbé válna azután. >! Polgár István !
