Pest Megyei Hírlap, 1969. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-22 / 44. szám

1969. FEBRUAR 22., SZOMBAT PEST MEGYEI k/CíHoo 3 Február 27—•március 1: Országos ifjúsági kulturális fórum összehívták az országos ifjúsági kulturális fórumot. A KISZ KB intéző bizottsá­gának döntése alapján feb­ruár 27-én és 28-án, vala­mint március 1-én Buda­pesten, a Néphadsereg Köz­ponti Klubjában tartják a nagy jelentőségűnek ígérke­ző tanácskozást, amelynek résztvevői több mint két­millió tizenöt-huszonki­lenc éves fiatalt érintő kérdésekről cserélik ki gondolataikat, mondják el véleményüket. Megvitatják például az új nemzedék művelődési hely­zetét, a szabad idő hasz­nos, gyümölcsöző eltöltésé­nek lehetőségeit és a külön­böző állami és társadalmi* szervek, köztük a KISZ kö­zös tennivalóit. A február 27-én kezdődő tanácskozáson több mint kétszázan kép­viselik majd a különböző országrészek fiataljait. kulturális életünk vezetőit, az állami és társadalmi szer­veket, a KISZ Központi Bi­zottságát. A meghívottak 50 százaléka ifjúsági vezető és aktivista, 50 százaléka pedig népművelő. Balaton-terv A Balaton regionális fej­lesztési tervében rögzítették, hogy a tó partján a jövőben hol építenek utakat, parko­kat, partvédő műveket, csa­tornákat, általában kommu­nális létesítményeket. Kidol­gozták az ezzel kapcsolatos területfelhasználásd progra­mot is. Ind iából—E gyiptomig Szállítótankök - vásári porondon Harciasnak, korántsem har­cias, nincs köze a katonaság­hoz, legfeljebb a katonás rendhez, ha jól használják. Ezzel szemben olyan monst­rum, mint egy tank, csak ép­pen pégy gumikeréken jár. Produkciója is elismerésre méltó: egyszerre tíz tonnát szállít. A Vörös Csillag Traktor­gyár óriás dömperéről van szó. Kísérletek után tavaly nyolcvan darab született és indult is mindjárt útjára. Vit­ték Indiától Ceylonig, Egyip­tomtól Jugoszláviáig és Cseh­A CEGLÉD-CSEMÖI ÁLLAMI GAZDASÁG SZŐLŐISKO­LÁJÁBAN AZT VIZSGÁLJAK: OKOZOTT-E KART A FAGY A FIATAL VESSZŐKBEN. Szlovákiáig. Mindenütt a nagy nemzetközi , kiállítások po­rondjára került. S hogy nem sikertelenül, azt egy sor tá­jékoztató jellegű tárgyalás és rendelés bizonyítja. Ml a helyzet ma? Elsősorban szovjet kereske­delmi partnerek jelentkeztek. Az esztendő első felében 110 óriás dömper lát napvilágot a Csepel Autógyár 125 lóerős motorjával felszerelve. Jugo­szláviába, Egyiptomba indít­ják, de a java itthon marad, belföldön áll szolgálatba. Megüti a mértéket? Míg korábban a Rába döm­per sok rossz rát, hetet oko­zott felhasználóinak, így a DCM kőbányászainak is, addig a VCS gödöllői üzemében gyártott 10 tonnás dömper üzembiztosságával, korszerű­ségével nyugodtan állhatja a versenyt. Szervo-kormánnyal irányítják a kolosszust. Ez azt jelenti, hogy a vezető könnyed kormányzó mozdulatát egy be­rendezés erősíti fel, forgatva jobbra-balra a kormánykere­ket. Így hát nem jelent erős fizikai munkát a jármű irányí­tása. Mind a négy gumikerék ka­pa -iZktrüils?-ihogfs líásvákfearf, építkezéseknél a nehéz terep­viszonyok között is keresztül­vágják magukat terhükkel együtt. A modern vezetőfülke fűtött, a motor zajától jól szi­getelt, kényelmes. Műszerfala olyan, mint egy korszerű autó­buszé, vagy teherautóé. Lehet, hogy a kezdet kezde­tén még értékesítési gondok­kal is meg kell küzdeni, de ez csak átmeneti gond. A Vö­rös Csillag Traktorgyár és gö­döllői üzeme jól választott, amikor a nagy teljesítményű szállító berendezések gyártá­sát elhatározta. A holnap, az elkövetkező évek nélkülözhe­tetlen segítőtársa és járműve T. Gy. Tulajdonképpen nagyobb dolog GYÄRAK GAZDASÁGI, politikai vezetőivel beszélget­tem igen sokat az elmúlt he­tekben a munkaidő-csökken­tés eddigi tapasztalatairól, s arról, vajon — a negyvennégy órás munkahét esetében — elválasztható-e egymástól az üzemen belüli és kívüli kö­vetkezmény, hatás? Kötetlen, nem közvetlenül újságba szánt beszélgetések voltak ezek, s talán éppen ezért több olyan gondolat is megfogal­mazódott, mely máskülönben továbbra is a mélyben szuny- nyadt volna. Kezdjük a leg­egyszerűbbnél, a számszerű adatoknál. 1969 közepén már másfél millió lesz azok szá­ma, akik az országban rövi- debb munkaidőben dolgoz­nak, s e másfél millióból mintegy százezerrel részese­dik megyénk, bár — s ez ma­ga is a kérdés bonyolultságá­ra utal — egészen pontos szá­mítást nem lehet végezni, te­kintettel a bejáró, ingázó munkavállalók százhetvenez­res seregére. Másfél millió, illetve száz­ezer. Tekintélyes szám. Még inkább az, ha figyelembe vesszük, hogy a keresők sza­bad szombatja a család egé­szére hatással van, megvál­toztatja a megszokott családi életritmust, több, eddig csak kívánatosnak tűnő dolgot tesz elérhetővé, de ugyanakkor: újfajta problémákat is szül. Egyetlen példát ragadok ki, a Mechanikai Művekben, s Vá­cott, a könnyűipari öntödében említették: mi lesz az iskolás- gyerekekkel? Könnyű lenne rávágni, hogy vannak embe­rek, akiknek semmi nem elég, akik rögtön élegedetlenked- nek. Az érv úgy szól, hogy — elsősorban a fiatalabb, tehát kisgyermekes' házaspárok mozgékonyabbak — nem le­het kétnapos túrát tervezni, elutazni a megye vagy az or­szág más tájaira, mert: mi lesz a gyerekkel? Különösen ott ahol a csemete kétműsza- kos iskolába jár? Így kútba­esik a hétvégi házacska ösz- szeütésének érdemessége is, stb. Egyetlen országban sincs az iskolákban szombaton ta­nítási szünet — ezt nem árt leszögezni. A példa azonban arra jó, hogy érzékeltesse: minden mindennel összefügg, a munkaidöcsökkentés, aho­gyan az egyik gyárigazgató megfogalmazta, iulajdonkép­— Maga? — Este hatkor letelik a szolgá’atom. Reggelig szabad leszek ... Az asszony felugrott. — Igazat mond? A Katona nem a kérdésre válaszolt, inkább csak magával beszélgetett. — Lovat... lovat talán az elnök ad­na. Ha már felcsaptam az emberének... Ha visszajön, megkérem rá. Biztosan ad. Kell, hogy adjon ... — Igazat beszél? — vallatta még mindig az asszony. A Katona odaállt egészen elé. — Mért hazudnék... neked ... Az asszony állta a tekintetét. — Furcsa ember maga. Lefog, pus­kával őriz, éjszaka meg felszántaná a földemet... Miért? Mit kérne érié, ha volna? — Kérni? Ugyan... Idegen vagyok én itt. Valamit kezdeni kell az időm­mel. Te meg magadra vagy... Még nem is mondtad: jöhetek-e? „Ha én, mint egyszerű cselédember, le tudtam tétetni a pennát a főjegyző úrral és át tudtam venni a község ve­zetését, akkor maguknak kell és mu- szály olyan erejűnek lenni, hogy meg­értsék: most a rend mindennél fonto­sabb, különben felülkerekednek az el­lenségeink és mindannyian elbukunk. Csak ennyit akartam mondani, asszo­nyok. Most pedig menjenek békében haza...” A z asszony megvárta, amíg odakinn a taps és a zajongás megcsende- sült. — Hát eljönne? — El... Nyüt az erkéiyajtó, az elnök lépett a szűk irodába. A Katona összekapta ma­gát, tisztelgett. — Minden rendben van — huppant le fáradtan \z elnök az asztal mögötti székre. — Rendben ... — Nem lármázott? — bökött az el­nök fejével az asszony felé. — Beszélgettünk. — Jól van, elmehetsz... — intett akkor az asszonynak. Az asszony rácsodálkozott. — Ezért fogatott le? — Jobb így. — Jobb? — Valahogy le kellett csendesíteni az asszonyokat. Te meg az élen álltái. — És lecsendesítette őket? — kér­dezte halkan az asszony. — Hazamentek ... — És én? — Mondtam, elmehetsz ... Mielőtt az asszony válaszolhatott vol­na, a Katona lépett az asztal elé. — Kérhetek valamit? — Mondjad... — nézett fel rá az el­nök. — El vihetnék éjszakára egy lovat? — Egy lovat? Aztán minek az neked, Katona ? — Lenne egy kis dolgom. — Micsoda? Már csak azért kérdem, mert hogy ló is kellene hozzá. — Szántani szeretnék. — Szántani? — szökött magasra az elnök bozontos szemöldöke. — Csak azt szeretném tudni, meg- áll-e még a kezemben az eke szarva. — Aztán kinek akarsz te szántani, Katona? Csak nem hagyott rád egy da­rabot a gróf úr, amíg odajártam? Mert hogy nem vagy idevaló ... — Ha már krumplit meg kenyeret nem tudunk adni ennek az asszonynak, legalább a földjét szántsa meg valaki. Ha már az embere odaveszett a hábo­rúban ... — Értem, Katona. Erről beszélgette­tek. — Erről is. — Az isten is megáldja érte, ha megteszi.. — szólt közbe az asszony. — Jobb, ha te áldod meg, ha í .ár felvállalta a földedet, ö mégis csak kö­asszo A zelebb van — simultak ki a ráncok az elnök arcán. Az asszony nem tudott mit monda­ni, a Katona szólt hát helyette. — A házadat megtalálom-e? — Ide jönnék, ha letelt a szolgálata. — Csak gyere, — hagyta helyben az elnök. — Addig lovat is kerítünk, ha még nem csináltak belőlük virslit az asszonyok. z asszony indulna, de meggondolta magát s odaállt a direktórium el­nöke elé. — Amikor lefogatott, úgy gyű.öl- tem, mint azt, aki megölte az embe­rem ... — Ne ítélj könnyelműen — fenyeget­te meg derűsen az elnök. — Legköze­lebb megint lefogatlak, ha nagyon kia­bálsz. Az asszony lehajtotta a fejét, s meg­indult. — Várj csak! — szólt utána az el­nök, s amikor megtorpant: — Kint a pajtában, a zsákok alatt, van még va­lamennyi krumpli. Tizenöt-húsz kiló, valahogy így ... Kiosztani nem lehet, szem, ha jutna belőle mindenkinek. De a földecskédbe, vetőnek, talán elég lesz... — Ez... ez igaz? — fordult vissza az asszony. — A Katona majd szól odakinn az őrnek, hogy én mondtam, akkor, oda­adja ... De úgy vidd ám, hogy senki meg ne lássa! Mára elég volt az asz- szonynépből! Sok is! — A rívó gyermekeim nevében kö­szönöm! — hálálkodott az asszony. — Meg a volt emberem nevében is! — s indult volna, hogy kezet csókoljon a direktórium elnökének, de az, mintha sejtette volna szándékát, rárivallt: — Menj már. Dolgom van! — és há­tat fordított az asszonynak és a Ka­tonának. Prukner Pál illetékesek, csak jelezni tud­nak, de intézkedni nem. így például közlekedési ügyekben. A megyében bonyolítja a hely­zetet, hogy a gyárak nagy többségében — így például Vácott, a képcsőgyárban ötven helyről verbuválódik a gárda! — bejárók dolgoznak, akik kö­zelebbi vagy távolabbi falvak­ba igyekeznek, de ezt egyetlen menetrend sem képes teljes tökéletességgel figyelembe venni. Elhangzott olyan észrevétel is — üzemi orvosoktól —, hogy távlatokban meggondo­landó: a munka csökkentése-e a járható út vagy az évi sza­badság növelése? A minden második héten élvezett szabad szombat ugyanis — hangzik az érvelés — kizökkenti a szerve­zetet a megszokott ritmusból, pihenőidőként sok, regenerá­ciós folyamatként viszont ke­vés. (Ez különben világprob­léma, munkafiziológiai szakla­pok rendszeresen foglalkoznak vele). Dunakeszin, a járműja­vítóban arról beszéltek: asza- bat szombat a bejárók nagy többségénél a többletmunkára teremtett lehetőséget, nagyobb részt vállalnak a földeken vég­zendőkből, lévén szinte kivétel nélkül kétlakiak... AZ EMBER már-már kap­kodná a fejét, hogy hol az igazság, vagy egyáltalán, mire is figyeljen, ám hirtelen se­gítségére siet a fölismerés: a mindent egyszerre megoldani képtelen kívánságával áll szemben. Létezik bizonyos „er­kölcsi nyomás” napjainkban azok részéről, akik élvezik a rövidebb munkaidő előnyét, s nem egy esetben szűk csoport- érdekek is o tömegigény me­zében lépnek fel, A különb­ségtevés tehát" nem árt, mint ahogy az sem, ha világos ma­gyarázatot kapnak emberek arra, kérésük, követelésük miért IBcTokólátlan, teljesíthe­tetlen. (Pl. mit tenne a nem rövidebb munkaidőben dolgo­zó gyermekével, ha szomba­tonként nem lenne tanítás?!) Ugyanakkor azonban az ed­digieknél jóval nagyobb össze­fogásra van szükség egyrészt a megyei tanács és a szakszer­vezetek megyei tanácsa, más­részt a járási, városi, községi érintett szervek között, egy­részt — a megyei szervek ese­tében — az elvi, távlati teen­dők, utak kidolgozása, más­részt a már most elintézhető ügyek érdekében. A fontossági sorrend meg­határozása, a kapkodás elke­rülése a legfontosabb. Nem lehet mindent egyszerre — ezt mondhatjuk a t.ürelmet- lenkedőknek. Apránként, egyenként azonban ideje neki­látni a teendőknek — ezt mondhatjuk azoknak, akik hi­vatalból illetékesek. Százezer ember már nyomós érv a to­vábbi halogatás ellen! Mészáros Ottó GÖDÖLLŐ, Kossuth L. u. 22 Telefon: 499 Gödöllői Járási Javító és Szolgáltató KTSZ pen nagyobb dolog, mint amilyennek ma ítéljük. Valóban nagyobb dolog, mert a csökkentett munkaidő bevezetése nem vége, hanem kezdete egy folyamatnak, olyan folyamatnak, mely kö­vetkezetesen a belső tartalé­kok föltárására kényszeríti a gyárakat — hiszen átlagosan nyolc—tizenegy százalékos „feszítést” kellett elérni —, megköveteli a szervezettség javítását — a karbantartás idejének megváltoztatását, az áruszállítás átszervezését, hi­szen a vagonokat a szabad szombaton is ki kell, ki kel­lene rakni —, s elodázhatat- laná teszi a gyáron kívüli in­tézkedéseket. A belső tartalé­kok egy részének föltárása megtörtént, hiszen csak így hajthatták végre a munkaidő­csökkentést. (Erre kormány- határozat kötelezte az üzeme­ket.) A szervezettséggel már sokai több a baj, s még több a gyáron kívüli teendőkkel. NEHEZ IGAZSÁGOT ten­ni abban, hogy az eddig meg­tehető intézkedésekből ki mit mulasztott el. Mert igaz, hogy az üzemek közül jó néhány nem jelentette be a tanácsnál: rövidebb munkaidőben fognak dolgozni. Ám az is igaz, hogy több helyen a bejelentés elle­nére se. irtént semmi — pél­dául a bölcsődék, óvodák nyit­va tartása ügyében —, s ma is inkább szemrehányásokat hallani, mint sem konkrét ter­veket. (Kötegnyi papírokat mutattak például több helyen a közlekedési vállalatokkal való levelezés anyagát, s őszintén szólva, senki fölött nem tudnék pálcát törni, hi- bás-e egyáltalán.) Tagadhatat­lanul átmeneti nehézségeket okoz az is, hogy egyik üzem már igen, a másik még nem dolgozik rövidebb munkaidő­vel, s így — például a közleke­dési vállalatnál — aligha le­het igazságosan eldönteni, ki­nek is kedvezzenek, melyik üzem igényei szerint szabják meg az auóbuszok, helyi érde­kű-szerelvények indulását. Az átmeneti nehézség azonban 1970-ben megszűnik, 1970 vé­gére ugyanis minden iparvál­lalatnál áttérnek a rövidebb munkaidőre. Nem szűnik meg azonban az a nehézség, hogy — például — szombatonként a szülők egyik fele igényli, a másik meg nem a bölcsőde nyitva tartását — mert ráadá­sul az egy helyen dolgozó üze­melt sem azonos szombatokon adják ki a szabadnapot! — s hogy tovább gabalyítsuk a szá­lat, igen sok házaspár más- más szombaton élvezi a sza­badnapot ... Különösen a szakszervezeti tisztségviselők voltak azok, akik hangsúlyozták: olyan ké­relmek, kívánságok tömege szakadt a nyakukba, melyek nagy részében egész egysze­rűen tehetetlenek, nem ők az

Next

/
Oldalképek
Tartalom