Pest Megyei Hírlap, 1969. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

PEST MEGY 1969. JANUAR 26„ VASÁRNAP Plenáris nyitány Párizsban »"•»ne—«r . v Párizsban élő vietnami fiatalok a DNFF zászlajával és jelszavas tábláival üdvözlik a Kiéber sugárúti béketárgyalásokra érkező küldötteket. (Folytatás az 1. oldalról.) tárgyalásokat el kell kezdenie a DNFF-fel. Ezt követően Xuan Thuy miniszter, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság képviselő­je emelkedett szólásra: O Az Egyesült Államok kor­mányának véget kell vet­nie vietnami agressziós hábo­rújának, véglegesen le kell mondania minden olyan cse­lekedetről, amely sérti a VDK szuverenitását és biztonságát; O vissza kell vonni az ösz- szes amerikai és csatlós csapatokat Dél-Vietnamból, és meg kell szüntetni az összes amerikai katonai támaszpon­tokat; O Dél-Vietnam belső ügyeit a dél-vietnami lakosság­nak minden külső beavatkozás nélkül magának kell rendez­nie a DNFF politikai program­jának megfelelően; O Vietnam újraegyesítését a két övezet, észak és dél lakosságának minden beavat­kozás nélkül kell rendeznie. Ezt követően rövid időre fel­függesztették az ülést, majd Henry Cabot Lodge, az Egye­sült Államok küldöttségének vezetője fejtette ki az ameri­kai kormány álláspontját. Az amerikai küldött két pontban foglalta össze a vietnami ren­dezés szempontjából általa lé­nyegesnek tartott intézkedése­ket: A demilitarizált övezet _ eredeti státusának teljes mértékű helyreállítása; © a külföldi csapatok ki­vonása Dél-Vietnamból. A saigoni rezsim küldöttsé­gének vezetője, Pham Dang Lam gyakorlatilag az ameri- javaslatok támogatására szo­rítkozott A plenáris ülés hat és fél órán át tartott, és magyar idő szerint 17 órakor ért véget. A következő ülést január 30-án, csütörtökön tartják. CSAK RÖVIDEN... VÉRES ZAVARGÁSOK tör­tek ld a kelet-pakisztáni Dac- cában. A hatóságok 24 órás kijárási tilalmat léptettek élet­be. BAGDADBAN. Irak főváro­sában, szabotázscselekmény következtében megsemmisült négy gépkocsi. Több személyt letartóztattak. A PÁRIZSI Quartier Latin­ben péntek este újabb tünte­tésekre és összetűzésekre ke­rült sor. SPANYOLORSZAG-SZER- TE folytatódnak a tünteté­sek azután is. hogy a kormány az ország egész területére há­romhónapos időtartamra meg­hirdette a rendkívüli állapotot. KÉT IZRAELI HADIHAJÓ szombaton meg akarta közelí­teni a Szuezi-csatornát. Az egyiptomi fegyveres erők visz- szafordulásra kényszerítették az izraeli hajókat. ZENEBARÁT Jehudi Menuhin a teheráni fesztiválon egyik diplomata barátjának vendége volt. Az utóbbi az alagsorban bizto­sított neki szállást, hogy ne hallja, amikor gyakorol. PALACH TEMETÉSE PRÁGÁBAN Egy fekete Mercedes háromszor tülkölt... A csehszlovák fővárosban szombaton került sor Jan Pa­láéit egyetemi hallgató teme­tésére. Palack ravatalát péntek reg­geltől szombat délelőttig több tízezer ember tekintette meg. A gyászszertartás szombat délben kezdődött, majd a fő­város központján át a Károly- egyetem bölcsészkarának épü­A szürke egyenruha dicsérete (Folytatás az 1. oldalról.) zés, valamint a politikai, tár­sadalmi munka terén elértek. A szocialista munkaver­senyben szép eredményekkel büszkélkedhető századok, sza­kaszok és rajok képviselői vehették át ezután ünnepé­lyes keretek közt a kiváló címmel járó kitüntetéseket, amelyeket több parancsnok is megkapott. Majd emlékjel­vénnyel, illetve szolgálati ér­deméremmel tüntették ki azokat, akik 5—10 éve mun­kásőrök. Az egyenruhát több mint 10 éve viselők közül so­kan veteránok, akik 1919-től vesznek részt a munkásmoz­galomban. A leszerelőket és tartalék- állományba vonulókat Novak Béla búcsúztatta s egyben kö­szöntötte az eskütételre fel­A lehűlés tovább folytatódik... (Folytatás az 1. oldalról.) sódon, az Angyal-szigetnél és Szigetszentmártonban még nem járnak a hajók, csak Tak­sonyban indult meg a forga­lom. A Pest megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalatnál az eny­hébb időszakban könnyebben lehetett dolgozni, de viszont több volt a szivárgás és a tö­rés. A nagy hidegben épített csatornahálózatban is most bukkantak elő a kisebb-na- gyobb hibák. A Pest megyei Tanács Sem­melweis Kórházában tájékoz­tattak, hogy megfázásos meg­betegedések — mint a télidő­ben általában — most is van­nak. Azonban járványról vagy hongkongi influenzáról szó sincs. A meghűléses megbe­tegedések megelőzéseként elég fehérjét — húst, tejet, sajtot — és vitamint — savanyú ká­posztát, hársfa- és egyéb gyógyteát — kell fogyasztani. M. S. sorakozó, frissen kiképzett újoncokat. Az egységgyűlés záróak­kordjaként igen kedves ese­ményre került sor: a zászló­alj megbecsült „öregjei” kö­zül a munkásőrök doyenje, a 76 éves Virág András bácsi nyújtotta át ünnepélyesen fegyverét a fiatalokat képvi­selő Virág Miklósnak — fiá­nak. — szít — lete előtt levő térre szállítot­ták a koporsót. A gyászszer­tartás itt ért véget. A gyász­menetet a mintegy két kilo­méteres szakaszon nagy tö­meg kísérte. Rendbontásra nem került sor. A hivatalos gyászszertartás fél háromkor zárult. A teme­tésre délután az Olsany teme­tőben, csak a családtagok rész­vételével került sor. Mindenesetre a Palack- ügyet nem lehet lezártnak te­kinteni. Figyelemre méltó a csehszlovák belügyminiszté­rium szombat este kiadott köz­leménye, amelynek szövege szó szerint így hangzik: „Január 23-án tájékoztatást adtunk B. N. 18 éves prágai főiskolai hallgatónő öngyilkos­ságáról, aki szüleinek lakásán világítógázzal megmérgezte magát. Amint a belügyminisz­térium szóvivője, Frantisek Dubsky százados közli, a rend­őrség nyomozó szervei a vizs­gálat során megtalálták a le­ány szüleihez intézett búcsú­levelét. A. levélben ezt írja: Szeretteim! Amikor ezt a le­velet olvasni fogjátok, arról már nem fogok tudni. Higgyé­tek el, hogy amit elkövettem, nem meggyőződésből tettem. Erre kényszerítettek. Nem volt olyan őrült bátorságom, mint J. Palacknak. Ezért ha­lok meg ilyen módon, ez sok­kal könnyebb, de számomra kegyetlen dolog ez is. Annyira szeretnék élni. Amikor ponto­san 8 óra 30 perc lesz, egy fe­kete Mercedes háromszor tül­köl, és megnyitom a gázt. Nem akarom, de muszáj. Kérlek benneteket, bocsássatok meg nekem. Bocsássatok meg. Már nem tudok meghátrálni, ez jobb, mint a szétmart arc. Isten veletek és bocsássatok meg.” A rendőrség szervei folytat­ják a vizsgálatot. Kilencszáz A szovjet emberek ja­nuár 27-én ünnepük a Le­ningrad körüli blokád tel­jes felszámolásának 25. év­fordulóját. Olga Bergholtz költőnő a városban élte át a hitlerista blokád kilenc­száz napját. A rádióban felcsendülő hangja új erőt öntött a harcoló leningrá- diakba. Az alábbiakban részieteket közlünk a kivá­ló költőnő emlékeiből és híres leningrádi naplójából. Tudtuk, hogy Hitler fejébe vette: eltörli városunkat a föld színéről. 1941—42 iszonyú telén sötét­ség borult a városra, nem volt áram, a közlekedés, a vízszol­gáltatás megbénult, az embe­rek a Névából hordták a vizet kis szánjaikon, volt aki ott halt meg útközben, vagy a péküzlet előtti sorban. Egy da­rabka fekete kenyérért álltak sorba. Hitler arra számított, hogy a városunkra zúdított megpró­báltatások a legalacsonyabb, állati ösztönöket hívják majd bennünk életre: hogy az éhe­ző, fagyhalállal küzdő, szom­jazó emberek egymás torká­nak esnek, elvesztik az ural­mat idegeik felett s végül fel­adják a várost. Leningrádban azonban nem volt példa rá, hogy az asszo­nyok megostromolták volna a péküzleteket — pedig gyerme­keik közt az éhhalál aratott. És a Nyevszkijen, Nyikoláj Akimov színházában Mihail Zoscsenko vígjátékát játszot­ták. A vígjáték címe szó szerint ez volt: „Berlin hársai alatt”... A város fölött ott zúgott An­na Ahmatova mély, tragikus és büszke hangja. A költőnő így beszélt: „Engem, mint valamennyi polgártársamat, az a megingat­hatatlan remény éltet, hogy Leningrádot sohasem tapodja fasiszta csizma .. .** Dimitrij Sosztakovics akkor írta hetedik, „Leningrádi” szimfóniáját. A Rádiózenekar megtizedelődött, legyengült az éhségtől (Sosztakovics szimfó­niájának próbái közben gyak­ran kellett ilyen jelentéseket fogalmazni: „Az első hegedű haldoklik. A dob útközben meghalt”...) A várost védel­mező csapataink katonazené­szeket küldtek az együttesbe, s az ostromlott Leningrádban felhangzott a hetedik szimfó­nia. Miközben hallgattam, fel­idéztem Sosztakovics arcát, és arra gondoltam: ez a kister­metű, törékeny, szemüveges férfi — erősebb Hitlernél. Lenin emlékművét homok­zsákok takarták be. De soha­sem feledkeztünk meg arról, hogy Lenin városát védelmez­zük. íme, néhány részlet le­ningrádi naplómból: 1944. január 14. Holnap kezdődik. Csapataink támadásba lendülnek, felszá­molják a blokádot. Istenem, légy velünk . . . (Ne csodálkoz­zanak, hogy ilyen szavakat ír­tam, a fohászt nem az istenhit diktálta ...) 1944. január 15., reggel 9 óra 45. Fél tízkor szüntelen, tompa ágyúdübörgésre ébredtünk. Ti­zenöt perce tart. Megkezdődött a támadás, Leningrad felszaba­dulása. Ez aztán a lárma! Reszket a ház, mintha gigászi motor járna az udvaron. 1944. január 18. A fasiszták hajnaltól nehéz lövedékkel bombázzák a vá­rost.­1944. január 20. Tegnap 224 ágyúból 20 sor- tüzet adtak Moszkvában a le­ningrádi front tiszteletére. Naplómba akartam ragasztani a hadijelentést, de sajnálom kivágni az újságból, inkább elteszem. 1944. január 28. Tegnap tűz^/ék volt Lenin­grádban anr.fbK örömére, hogy felszámolták a blokádot, s el­hallgattak az ágyúk. A tűzi­játék szép volt, bevilágította sápadt, gyönyörű városunkat, amelyért annyi vért, annyi életet áldoztunk. Film az elnökgyilkosságról (Folytatás az 1. oldalról.) nökjelöltet magának. Viszont nem választottam még én sem magamnak.” Milánóban pénteken este első ízben mutatták be a nyil­vánosság előtt azt a híressé vált filmet, amelyet Abraham Zapruder készített Dallasban Kennedy elnök meggyilkolá­sának drámai pillanataiban. A filmet annak idején az FBI el­kobozta és azt a Warren-je- lentéshez csatolták. Az ameri­kai kormány rendelkezése ér­telmében a film csak 2038-ban lesz vetíthető. A film egyik kópiáját mégis sikerült kicsempészni az Egye­sült Államokból, és ezt a kó­piát vetítették le pénteken Milánóban. A felvételek azt bizonyítják, hogy a Warren- jelentés következtetéseivel el­lentétben Kennedy összeeskü­vés áldozata lett. A vetítés so­rán jól látható, amint az elnök az első golyótól találva össze­görnyed, s testhelyzetének változásaiból következtetni le­het arra, hogy további három golyó érte. A negyedik golyó­tól találva az elnök hátraha- nyatlott ülésén, ami szakértők szerint félreérthetetlenül arra mutat, hogy a golyó — a War- ren-jelentés állításaival szem­ben — nem hátulról, hanem szemből érte. A felvételeken világosan felismerhető két férfi, amint lőfegyverrel a kezében egy alacsony falra támaszkodik. A Warren-jelentés szerint vi­szont a fal mögött nem volt senki sem. .MOLNÁR GÍEZA-. 12. Látszott rajta a megköny- nyebbülés. Felesége a tűzhely mellett állt, Laci szerette vol­na, ha' valami őszinte együtt­érzést, szomorúságot fedez fel rajta, igazabb, emberibb rez­dülését a léleknek. — Jaj, jaj, szegény fiúk... És legalább jó helyre men­nek? Aztán vigyázzanak ám nagyon, mert ez a város most nagyon szeszélyes — elnyo­mott egy ásítást, búcsúzóul épp csak hogy odaadta ke­zét. Nagyon takaros, fess, gusztusos volt, Laci szeretett volna belerúgni. Koromsötétben mentek át az Alagúton, nehezen találták meg a házat. Magda fel akart velük jönni, Laci nem enged­te. Minek azzal is az időt töl­teni? Jenci tapintatosan előre­ment, hogy elbúcsúzhassanak. Harckocsioszlop vonult mel­lettük az úttesten, a lánctal­pak csikorgása megremegtet­te a házakat, dörögtek a mo­torok, a kipufogókon láng­nyelvek csaptak az éjszaká­ba. A vonuló sötét tömbök ágyúcsöve félelmetesen előre­meredt. A pesti oldalon ref­lektorok csóvái kúsztak az égre. KISREGÉNY Megcsókolták egymást. — Nagyon-nagyon vigyázz magadra. Holnapután várlak. Ha valami komplikáció van, inkább ne gyere. Érted!? In­kább ne gyere! Újra összetapadtak, mohón, éhesen csókolták egymást. Az aszfalton ütemes léptek közeledtek, talán járőr, ké­szültség. Magda elindult a Széli Kálmán tér felé, pilla­natok alatt elnyelte a sötét, Laci gyorsan bement a lép­csőházba. Jenő mór türelmetlen volt: — Mindennek van határa — dünnyögte mérgesen. — Jó-jó, csak várjál, te ri­degmarha, leszel még te is szerelmes. Szuszogva kapaszkodtak föl a negyedik emeletre. — Voltam is, leszek is, nem arról van szó — békétlenke- dett Jenő. — Egy lyukas ga­rast nem adnék a bőrünkért s ti még lelki életet éltek két belövés között. Jó, hogy nem másztok fel a Citadellára holdvilágot lesni. Tulajdonképpen jókedvük volt, hogy ilyen jól megúsz­ták Papír Marcit. Csöngettek. A kisablak fel­nyílt, női hang szólt ki: — Mit akarnak? — Rigó Jenő vagyok a ba­rátommal, Somos Árpit ke­ressük, vagy Jóskát, az is jó lesz. — Lépjenek be. Mögöttük az ajtó becsukó­dott, aztán villany kattant. Hunyorogva bámultak az éles fénybe. Egy éppen olyan sző­ke, borzas, pongyolás lány állt előttük, mint a szigetcsépi Vi- dócki Klári. Jenő kezet nyújtott, kicsit szertartásosan mondta: —\ Mi már találkoztunk a Somos bácsinál, amikor a ked­ves vőlegényével voltak kint Margitvárosban. — Én is emlékszem magá­ra, meg a húgom is mesélte, a Klári, hogy maguk voltak ott kint a tanyán. Pakoljanak le, aztán jöjjenek beljebb. Kezet adott Lacinak is. aki valamit motyogott, hogy saj­nálják, meg hogy ilyen későn és váratlanul — a lány azon­ban barátságosan leintette: — Hagyja csak ... Olyan rumli van. annyian jönnek- mennek, hogy maguk itt föl se fognak tűnni. Majd meglát­ják. Somos Árpi állt a szobaaj­tóban. Nagyon melegen, ba­rátságosan kezetrázott, Jenő­nek més a nyakába is kapasz­kodott kicsit, Lacit hátba ve­regette. — Csakhogy itt vagytok végre. Már aggódtam, hogy bennszorultok abban a róka­lyukban Papír Marcinál. Magas, vékony szemüveges fiú volt, bádogdózniból ciga­rettát sodort, odanyújtotta ne­kik is a dohányt. Jenő elhá­rította, Laci merő udvarias­ságból sodort magának egy hurkaformájú idétlent. — Tulajdonképpen most szervezkedünk itt, szedelőz- ködünk össze — mondta Árpi. — Csupa olyan ember, akinek nincs vesztenivalója. Ha el­kapnak, úgyis vagy kinyírnak, vagy a front. Akkor már in­kább próbáljuk becsületesen. Mintha egy erdő szólalt vol­na meg Laciban a ráróntó szélviharban. Hisz erre várt, ezt kereste, hitte-remélte ép­pen. — Hányán vagytok? És mik a terveitek? — Gyertek be, mindenek­előtt. A szobában nagy cserép­kályha ontotta a meleget. Hár­man tanyáztak bent. Jóska (Árpi testvére) félkönyékre támaszkodva a díványon he­vert. a kályhánál ingujira vetkezve, keresztbe vetve lo- vaglócsizmás lábát egy kato­na s végül egy nngolbaiuszos, sápadt, csontos fiatalember. Árpi néhány szóval bemu­tatta az űionnan lőtteket. Elsőnek a katona állt fel, kezetnyújtott. sarkait megszo­kottan összekoccantotta: — Karádi őrmester. Hozott isten benneteket, fiúk. Érez­zétek magatokat otthon, mint a magatokéban. Az angolbajuszos épp csak megemelkedett s nagy lapos tenyerét ernyedten odaadva mondta: — Nagy Mihály — hadarva tette hozzá: — A többi most úgysem fontos, egyébként vil­lanyszerelő a szakmám. Somos Jóska fölült a heve- rőn, onnan szorította meg ke­züket. — A fiúk tudják, miről van szó, és benne vannak — mondta. Árpi. elhelyezkedve egy fotel karfáján — Margit- városi prolik, szomszédaim, felelek értük. — Jó-jó, ezt már az elején megértettük, nem ez a lénye­ges — intett türelmetlenül Nagy Mihály s náthásán ki­fújta figyelemreméltóan nagy, karakterisztikus orrát. — Tud­juk, hogy nem azért lógtak meg a behívás elől, mert sze­retik a srámlizenét. Fegyvere­tek van? — Nincs. — Papírjaitok vannak? — Lényegében ... — Szóval nincsenek. Ez a lényeg, nem a „lényegében”. Bugylibicskával nem lehet a harckocsikra rámászni. Papír nélkül egy lépést se tehettek a városban. — Nézd ... Ezt mi is tud­juk. Épp azért lőttünk ide — mondta Laci. Ellenszenvesnek érezte ezt a nagyorrú. okos­kodó fiút. arra gondolt, eny- nyit megkockáztathat. — Tényleg, ne vitázzunk, gyerekek — szólt közbe hig­gadtan Árni. — Hogyan tud­juk megoldani a helyzetet? (Folytatjuk) /

Next

/
Oldalképek
Tartalom