Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

1968. DECEMBER 24.. KEDD

MF.GYL

II

AZ ÉLET KA TONÁ1

A DKV IGAZGATÓJA, vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi docens, a Pest megyei párt-vb tagja. Még nincs 40 éves.

Felesége vegyészmérnök, tanársegéd a Műszaki Egyetemen. Két fiuk van, az egyik elsős gimnazista, a másik utolsó éves óvodás.

Egy émber élete hány pályán futhat, egy embert menynyi szál köthet az élethez? Tulajdonképpen egy pálya ez, melyen a futót egyik oldalról a párt, másik oldalról a szakmai tudás, és végül a családi szeretet meleg hátszele támogat.

fi család, amelyben született, és ahonnét elindul:

Édesapja munkás a Lenin Kohászati Művekben* és alapszervezeti párttitkár. Az öreg, a kisebbik fiúval együtt, 1945- ben lépett a pártba. Simon Pál öccse pártmunkás lett, végigjárta a pártmunkások boldog éveit és kálváriáját. Két éve, hogy lefeküdt, és többé nem ébredt fel. Funkcionáriusi halál. Simon Pál tehát baloldali- ságát, politikai érzékét otthonról hozta, noha ő „csak” 1947- ben lett kommunista. 1945-ben falujáróként kezdte, és legbátrabb politikai tette ebben az időben: felvette édesapja rendezőgárdista kék ruháját és éjszaka segített az elvtársaknak, hogy a táncmulatságon rend legyen. Másnap kora reggel rohant az iskolába, csak a nyakkendőt vetette le útközben.

Tehát 1947-ben, 18 éves kosában lépett a pártba és azóta mindig ott\ volt, ahol a legnehezebb időkben is a kommunistáknak lenniük kellett.

A nagy pálya, amelyen az élete fut, Miskolcon kezdődött. Elvégzi a négy polgárit, a szegény emberek gyermekeinek középiskoláját. (Mégis, így műveltebb munkás lesz az emberfia.) Simon Pál a nyári szünidőben szoktatja magát a munkához. Jól jön az edzés, 1944 őszén egy pékségbe kénül és igen büszke, mert segédként dagaszthatja éjszakánként a ke’nyértésztát.

1945-ben beiratkozik a tanítóképzőbe és itt kitüntetéssel érettségizik. Simon már ekkor kételkedő szellemű, alapos ember, és persze fiatal. A nagy kérdés: merre, melyik úton tovább? A műszaki, vagy a humán pályát válassza élete hivatásául? Hol van már ekkor a pékműhely, ahol mindig álmos volt az ember. Nagyon is frissen feljön Pestre, végigcsinálja a tesztpróbákat. Az eredmény: mindkét utat választhatná, képessége, hajlama mindkét útra predesztinálja. A Műszaki Egyetemre jelentkezik, a XX. század második fele a technikai csodák ígérete, egymás után robbannak az atombombák, robbanáászerűen fejlődik a tudomány. Ifjonti lelkesedéssel nekigyűrkőzik hát meghódítani az életet, a tudományt. Különbözeti érettségit tesz, felveszik a vegyész- mérnöki karra. Pesten népi kollégiumban lakik, a második évben már ő a kollégium igazgatója és nem is sejti, hogy debütál, itt kezdődik igazgatói pályafutása. Ez már jó kollégium, összkomfortos, gazdag, mindenkinek van saját ágya és a szobákat fűtik, és a tetőn a víz nem csorog be.

AZ EGYETEMEN a kétszeres Kossuth-díjas Varga •József professzor tanszékén már hallgató korában besegít. Az egyetemet kiválóan végzi, mint vegyészmérnök főhadnagy lép ki az életbe és a légierőkhöz megy dolgozni.

1953-ban erejét meghaladó kettős vállalkozásra készül.

A Szovjetunióba jelentkezik aspirantúrára és nősül. Az utóbbi meghiúsítja az elsőt. Mindketten nagyon szegények, lakásuk nincs; az élet figyelmezteti őket a relitásra, először lakást, és pénzt kell keresniük. De miért volna szégyen, ha az ember 24 évesen a szerelmet választja és a tudománynak fordít hátat egykét évre? De valóban csupán egy-két évre, hiszen 1955- ben mar a Szovjetunióba megy és 1959-ben, még nincs 30 éves, amikor elnyeri a kémiai tudományok kandidáSZEBERÉNYI LEHEL:

Gönczi mama

SIMON PÁL

tusa fokozatot. És amiről nem adnak diplomát: tökéletesen megtanulja az orosz nyelvet. Szép munkakört bíznak rá idehaza, az olaj- szakma tudományos kutató- intézetébe került, itt majd egy évig tudományos munkatársként dolgozik. 1959 végére az intézet igazgató- helyettese lesz. 1961-ben, amikor már azt gondolja, hogy az intézet munkája amolyan szín ékura, nyugdíjas állás, akkor hívják Százhalombattára igazgatónak. Simon napokig töpreng a válaszon. Agitálják, gyúrják, nem könnyen adja be a derekát, végül is vállalja.

Simon Pál Százhalombattán, v az olajvárosban, a telepesek közül való. Neve a vállalat törzskönyvében a 41. Főkönyvelő, főmérnök, főtechnológus, néhány mérnök, technikus és takarítónő ügyködik már és megérkezik az igazgató is. Akkor a hatalmas vállalat épülete, itt Budapesten a Bartók Béla és a Budafoki úton mindössze néhány üzlet- és pincehelyiség. A jelen szegényes, elszomorító, a jövő szép, biztató. Simon Pált teljesen új munkakör, új feladat várja. Elmélet helyett jön a leghétköznapibb, gyakran teljesen földhözragadt gyakorlat. Szervezés, milliós, milliárdos nagy tervek és közben a főmérnökkel rendezgeti az irodákat, cipelik a hatalmas íróasztalokat. A takarítónőkre nem bízhatják, elvégre azok nők. ök voltak hát a hőskorban a vezetők és a „talpasok” is.

A VEZÉRKAR, Simonnal együtt nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. És mégis, amikor a hétköznapok praktikuma hínárként csavarodott rá, egy kissé elkeseredett, nem látta a szomorú helyzetből a kiutat és elsírta a bánatát egy idős szovjet mérnöknek. Ez az ember vigasztalta, biztatta, ettől ismét erőre kapott és újrakezdték, ha nem is hat nap alatt, de a tervek szerint megteremteni az olajvárost.

Az első évben százmillió forintot kellett beruházniuk. És a vállalat helyét és létét Százhalombattán mindössze négy karó és egy hidroglóbus jelezte.

De az élet mozog, a tervek megvalósulnak, megszületik az-Olajtervező Intézet, akkor már tudják, hogy a vállalat életének első szakaszában három és fél milliárd forintot fognak beruházni. Ezt a pénzt tizenhárom termelő egységből álló finomítóra költik, amely, ha elkészül, évi hárommillió tonna nyersolajat dolgoz majd fel. A tervek szerint ez 69 végére, 70 elejére teljes kapacitással működni fog. És menet közben megszületett a második lépcső terve, amely már hatmilliárd forint beruházást jelent és dupla kapacitást. És nő a termékválaszték, benzin, gázolaj és kenőolajak, valamint bitumenek mellett vegyipari alap- és segédanyagokat is előállítanak majd.

1965. április 4-re készült el az első termelőüzem. A mai napig több mint négymillió tonna olajat dolgoztak fel. A tervezett tizenháromból idén már hét üzemegység termel.

A tervek és berendelések nagy része a Szovjetunióból származik, de a világ majd’ minden részéből segítettek a DKV létrehozásában. Az oroszlánrész méeis a Szovjetunióé és a Barátság Vezetéken az olaj is tőlük érkezik.

ÁLL HÁT A GYÁR, termel, vezetői, akik egykor Íróasztalokat cipeltek és karókat tűztek a földbe, most milliárdok- ban számolnak és millió tonnákban terveznek. És aki az olaj városba, a gyárba téved, vajon érzi-e, vajon érezhető-e az a harc, az a munka, amely e gigantikus vállalati szörnyet létrehozta? Érezhető-e mindaz, ami itt. történt néhány év alatt?

tölti az éjszakát, igaz, álmát-: lanul a kutya kemény díva-, nyon, ráadásul hajnalig hallja, a vénasszony hangos fohászait, behallatszik a konyhából: „Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja

__” és így

t

ovább a végtelenségig.

A kis hadnagy a hét végére már kék-zöld foltokat hordott derekán, tomporán, majd erő-, sen bicegett, tapogatta az üle-. pét, szidta a „dívány istenit”.

A „dívány istene” csak az utolsó napon mutatkozott meg, amikor üres szekerükkel, re-, menyeikben megtépázva, már a szomszéd faluba készültek a rekvirálók. De talán meg se mutatkozott volna, ha nem, kerül egy árulkodó.

■my irágéknál az utolsó napon, V megtaláltak egy zsák búzát a füstölőben, hamuval és, üszőkkel finoman borítva. Vi-. rágné elvesztette a fejét, és jajgatott:

— Tőlem viszik el? Pont tő-.

lem?

— Onnan viszünk, ahol van.,

— Akkor vigyenek el Gön- czinétől is, attól a boszorkány-, tói.

— Annak nincs.

— Hogy nincs!? Hát akikor tMják meg, a tiszt úr is azon aludt. Most már csak megmondom. Ha az enyimet elvi-, szik, vigyék a másét is ...

A tiszt úr odanyúlt a fájós tomporához: álom-e vagy való.

A szekerek diadalmasan távoztak a falunkból. Három zsák búzát vittek. S Gönczi mamát hajlott korára s az eset mulatságosságára való tekint tettel csak az ujjúkkal fenyegették meg.

i

A karók leszúrása és a nagy; tervek kigondolása után meg- $ kezdték az embergyűjtést, az! emberek letelepítését. És ve-J rekednek a felsőbb szervek- 5 kel, a helyi társadalmi szer-! vekkel és verekednek az em-? berekkel, hogy vidékre tudják $ telepíteni a központi irodát is. $ Nem nagyon hisz benne senkid és mégis: néhány hónap alatt $ az utolsó íróasztal is „leula-; zott” Százhalombattára. Va- 5 jón van-e fogalmuk, mekkora j ellenállással kellett megküz- 5 denie a vállalat néhány vezető- 5 jének, hogy a pesti íróaszta-: lók vidékivé „degradálódj a-? nak”?. És hol van még az $ építőipar gólemi lassúsága, az; emberek előítélete, szakmai! elmaradottsága? Hol fut lát- í hatatlanul az emberi erőfeszí- ! tés heroikus vonala, amely a § puszta földet összeköti az? ezüst toronyóriások égbemere-; dő sokaságával. Igaz, az ered- ; ményekben testesül meg a; párt, a kormány, és az ország? nagy olajcsaládjának segítsége? is. §

A kezdő negyvenegy tele- s pesből ma kétezerre nőtt a? vállalati kollektíva, kétezer; ember szorgoskodik itt na- ? ponként.

Természetesen a munka-? módszerek is finomodtak, le-: tisztultak. Az igazgató ma 5 már „önvédelemből” sem za-? varja mások önállóságát, is-? meri saját képességeit, annak ! határát és tisztában van azzal,! hogy egy ember mennyit bír,! hogy más helyett senki sem! dolgozhat. Év végén mindent ? felülvizsgál, jelentéseket kér,? a vállalat életében jelentke-; ző bürokratikus gócokat, ame-? lyek a vérkeringés köziekedé-! si dugóiként akadályozzák a! kívánt ritmust, gondolkodás! nélkül megszünteti. Nagyvo-! nalúan irányít tehát, ismeri a! világ olajszakmáját: a szám-I szaki tervezéstől a kémiáig, az: üzemszervezéstől .a termelési: eredményekig. Bejárta a félj világot, angolul, németül, oro-] szül olvassa az idegennyelvű! külföldi szaklapokat, de ha! ma vizsgálnák képességeit, ha! ma vetnék alá különböző tesz-! teknek, a tesztek ma is azt! mutatnák, amit egykoron.! Mert a humán érdeklődése ma: sem hagyott alább, hangverse-: nyekre, színházba jár, menge-! teget olvas", és külföldön sem? csupán az olaj után érdeklő-! dik. !

E sorok szerzője nem kér-) dezte meg Simon Páltól, hogy: melyik pillanat, óra volt éle-; tében a legboldogabb állomás.; A fentiekből körülbelül el le- > hét képzelni. És azt sem kér-! dezte meg a riportalanytól,! hogy melyik volt élete legtra-! gikusabb pillanata, órája? Az; alábbiakból ezt is el lehet; képzelni.

1968. október 16-án, délelőtt! 10 órakor a vállalatnál benzin- ! gőz-belobbanás történt, tizen-; három ember megsebesült,S ezek közül később nyolc em-S bér meghalt. ;

A BELOBBANÄS PILLA-: NATÁBAN megszólal g gyári; sziréna, Simon otthagyja kül-; földi partnereit és a helyszín-; re rohan. Azonnal intézkedik,! odamegy Hága László főtech-! nológushóz, aki súlyosan meg-! sérült, de eszméletnél van. Si-! mon csak külsőleg nyugodt. § Belül érzi a drámát. A kataszt-: rófa után azonnal vizsgálatot 5 indít és már egy-két nap múl-? va mindenki tudja, aki a vizs-? gálatban részt vesz, hogy ezt? a tragédiát az elszabadult ele-? mek embertől független ereje! okozta. Simon Pál minden reg-? gel a kórházban kezdi és min-? den este a kórházban fejezi be a napját. Mindenkihez odamegy, mindenkit vigasztal és két tragikus óra között van a napi robot; előadás az egyetemen, az ügyek intézése, a vállalat irányítása. Az orvosok kérésére megszerzi a légkondicionálót is, de mire beviszi, az orvos közli vele, hogy Hága László főtechnológus, az elvtárs, a barát, a kolléga meghalt. Simon sírva közli Hága László feleségévéi a halálhírt és vele sír a család, a vezérigazgató, a miniszterhelyettes, mert a halál mindig az élőknek fáj.

De az élet nem állhat meg. Mindig újra kell kezdeni, ismét dolgozni kell, önmagunkért, az élőkért, a becsületért.

És Simon Pál, szívében a fájdalmas gyásszal, ezt a feladatot is vállalja. Visszaadni az emberek önmagukba vetett hitét. Hogy ismét higyjék és tudják a valót: az emberi ész

és akarat hozta létre e gigantikus létesítményeket, hogy ha most a gyilkos elemek el is szabadultak, azért itt mégis az ember az úr. Hogy csak ők, az emberek képesek megzabolázni és maguk számára hasznossá szelídíteni a nemrég még pusztító elemeket.

EGÉSZ EMBERT KlVÄNT

ismét a feladat és Simon gondolkodás nélkül odaadta szívét és eszét. Segítségül hívott

mindenkit. És közösen gondoskodnak az özvegyekről, az árvákról és beszélgetnek, állandóan beszélgetnek az emberekkel, és lelket öntenek beléjük.

Az élet nem áll meg, az élet nem állhat meg! Megértették, mindenki dolgozott és dolgozik ott is, ahol a belobbanás történt, és bár eleinte féltek: a munkásbecsület, a küzdelem az élőkért ezt követelte tőlük: legyőzték a félelmet!

Suha Andor

1

colt, ami egy ilyen öregnek ikeli, hogy a sír széléig vánszoroghasson. Kapott valami kis özvegyi pénzt is, de főképp abból élt, hogy a tisztaszobát, amit úgyse lakott, nyaranta kiadta.

mi éhány napra rá, hogy a ll német megszállás történt, szétfutott a hír a faluban: jönnek a rekvirálók. Hogyan, miképp szivárgott ki, nem fontos. Egy héttel korábban tudtuk, hogy jönnek. Kinek-kinek volt ideje, hogy ezt-azt elrejtsen. Komótosan tehette, alapos körültekintéssel. Mire a rekvirálók megjelentek, ünnepi rend honolt a faluban. A rendet a rekvirálók is dicsérték, csak éppen a nagy felesleghiány nyugtalanította őket.

Két hétig járták hiába a házakat. Felesleget nem leltek.

— Nincs itt kérem semmi — ismételgette a községi bíró —, nagy nyomorúságban élünk, hadnagy uram.

A hadnagyuram kényes, sima képű tisztecske volt, s Gönczi mamához kvártélyoz- ták. A tisztaszobában hált, s reggelente kialvatlan, karikás szemmel lépett ki a ház kapuján, hogy a rekviráló katonák élére álljon.

Mit művelhet vele ez a boszorkány — suttogtak a faluban. Többen „tudták”, hogy éjfélkor elváltoztatja magát, és ifjú hölgy képében jelenik meg a hadnagyuram előtt, sóvárgásait csillapítandó.

A katonák fülébe jutott a mese, s hadnagyuram ugratások középpontja lett. Nem győzött esküdözni, hogy magában

S 1Mostanában a háborús idők- ^ Irl ről írtam. Emlékeket §idéztem fel, sötét, tragikus em- ^ lékeket. Hogyan álltuk, s ho- \gyan nem álltuk a zord időt?

^ Magatartások és érzelmek ^ után nyomoztam. Hangulati ^ elemek után, melyek atmosz- ? férát adnak. így bukkantam ? egy különös ellenállásra, a sötétségben egy groteszk kis ? fényre ott, ahol legkevésbé ke- J restem, tulajdon falumban. Sőt ^ a közvetlen, utcabeli szom- J szádunkban. Csak az kellett \ hozzá, hogy magam elé idéz- \ zem azt a márciusi napot,

\ negyvennégyből, amikor az ab- ? lak mögül néztem száraz J szemmel, torokszorulásos dep- $ resszióban a falunkon átvonu- ^ íó páncélos egységeket. Egész í nap remegtek az ablakok. S a ? hadigépek szakadatlan zöreje ? mögött a kísérteties csend, a \ dolgát végző falu köznapi ? csendje, amely azonban most §szándékoltnak hatott.

? Röviddel e nap után, hogy ? a németek hazánkat „ellenőr- $ zésük” alá vették — történt ez 5 az eset, mely kesernyés mo- ^ solyt csalt akkor fásult aj- ^ kunkra, s mint derűs betét, be- ! illeszthető valahol passzív el- ? lenállásunk történetébe.

^ Gönczi mama a történet ho- ^ se, áldás poraira, már akkor | az élet szélén állott, az emberi \kor szélső határán.

? A faluban boszorkánynak \ tartották, aki teliholdkor söp- \ rűjén az útkereszteződéshez ^lovagol. Egyesek esküdtek rá:

^ „karácsony szent éjszakáján ? tulajdon két szemükkel látták \ más boszorkányok között,

? amint éppen körültáncolta az \ oltárt, és bárki láthatja, ha ^ceszi a fáradságot, és Luca ^székén ülve hallgatja végig az ^ éjféli misét”. ■

^ Az ilyen szofiabeszédek ter- \ mészetesen nem jelentettek \ semmit. Gönczi mama, való ?! igaz, kétrét görnyedve és bot- ?! tál járt, orra hegyes volt és v ^rezes, mint a vasorrú bábák-i de máskülönben pontosan^ gólyán, volt, mint a többi öreg-§ 5 asszony, özvegyen -élt csendes, ? !? c ikornyás ablakú házában. ? § Idejét a rózsafüzér szemelge-^ \tésével s a percek számolgató fsával töltötte, vajon mennyii § van még hátra halála órájáig. \ ^ Máskülönben csirkéit etetget- \ s te, tojásukat összegyűjtötte, és? % piacolt velük. Kis földjén már? |nem tudott munkálkodni, azt? | kiadta felesbe. így aztán meg- J

I /yssvj-ssssss^sssssssssssxssssssssssssssssssss.

j

A „turgenyevi időknek" vége

I Interjú a „világ egyik legrosszabb interjúalanyával'0

Érdekes interjút készített a Vecsernyaja Moszkva című moszkvai esti lap munkatársa a, „Világ égjük legrosszabb interjúalanyával”, Mihail Solo- hov Nobel-díjas íróval.

Az újságíró számos kérdést tett fel Solohov munkamódszerére vonatkozólag.

Mihail Solqhov elmondotta; többé-kevésbé azonos életrend szerint él. Nem ír mindennap, ezt lehetetlennek tartja. Mint 5 mondotta, a „turgenyevi idők- ? nek” vége. Ülésezésekre, plé- ? numokra, konferenciákra hiva- i talos, túlontúl sok a társadalmi S kötelezettsége. Az írás azon- ^ ban életszükségletévé vált) ^ Egyébként semmilyen normát ^ nem állít maga elé.

^ Arra a kérdésre, sokszor ír- ^ ja-e át műveit, így válaszolt; ^ ez mindig az anyag „ellenál- ^ lásától” függ. Mindig dolgo- ^ zom rajta, amíg úgy nem ér- | zem, hogy nem tettem meg i mindent.

§ Azzal kapcsolatban, hogy az ^ utóbbi időben a szovjet könyv- ^ piacon rendre jelennek meg ^ memoárok, Mihail Solohov $ megjegyezte, hogy különösen a ^ katonák visszaemlékezéseit ol- ^ vassa érdeklődéssel.

^ ^ Az írók és olvasók szemé- ^ lyes kapcsolatával összefüggés- i ben a riporter emlékeztette í Solohovot egy régebbi kijelen- ^ tésére, amely szerint az ilyen ^ találkozás „hasonlatos két tüz- ^ kő összeüté&éhez, szikra pattan ^ ki belőle, az alkotás szikrája”. ^ Most, Lenin születése. 100. év- ^ fordulója megünneplésének ^ előkészítése jegyében számos ^ találkozóra kerül sor művé- ^ szék és üzemi dolgozók között, § mi erről a Csendes Don író- g jának véleménye? Solohov S kölcsönösen fontosnak és hasz- § nosnak minősítette ezeket a ^ találkozókat. Különösen akkor, ^ ha nem kampányszerűen csi- ^ nálják, hanem a beszélgetések ^ általános igényből fakadnak. ^ Végül arra a kérdésre: nem ^ kívánna-e Moszkvában élni, ^ Solohov így felelt: állandó jel- ^ leggel nem, Vjosenszkája az S otthonom.

HAVAS HEGYEKBEN

(MTI Foto, Ha3.es felv.)