Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

1968. DECEMBER 24., KEDD

K/Cirkm

A 100-ik

A BUDAPESTI NEMZETKÖZI

vásáron mutatták be ELŐSZÖR A BETON- ÉS VASBETONIPARI MÜVEK UJ GYÁRTMÁNYÁT. AZ ELŐREGYÁRTÓIT VASBETON GARÁZST. A GÉPKOCSI- TULAJDONOSOK KÖRÉBEN NAGY TETSZÉST ARATOTT, S AZÓTA SOROZATBAN GYÁRTJÁK. A NAPOKBAN KÉSZÜLT EL A SZÁZADIK

A NAGYTARCSAtSZERENÁD

Ajándék a zsámhéki gyerekeknek

Kétszáz kicsi csodálkozik rá a hatalmas, csillogó fenyőre és az alatta levő rengeteg ajándékra. A felnőttek meghatot- tan nézik a zsámbéki gyermek- otthon gondozottait s a közös öröm nagy családdá ötvözi a jelenlevőket.

A Budapesti Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói a saját gyerekeiknek is érzik a zsámbékiakat. Karácsonyi meglepetésként a gyár kollektívája

társadalmi munkába» kazánt szerelt fel az otthonnak,

és ezentúl minden helyiségben állandóan lesz meleg víz. Mindig jelentkeznek, ha segítség kell; jövőre játszótermeket és öltözőhelyiségeket építenek.

A tegnap délelőtti ünnepségre rengeteg ajándékkal érkeztek a gépjavítósok: hetvenezer forintért vásároltak meleg ruhákat, mackókat, kabátokat, sapkákat S mi mindenre nem futotta a húszezer forintból, amit játékra költöttek ... Van itt mindenféle, amit a gyermek- és a felnőttfantázia elképzelhet Játékot küldtek a megyei vállalatok is:

a Budaörsi Háziipari Szövetkezet és a vegyi és kézműipari vállalat dolgozói, és kétszáz baba érkezett a Pest megyei Műanyagipari Vállalattól.

Nem unatkoznak az elkövetkezendő napokban Zsámbékon a kicsinyek — a termérdek játék várja őket.

Labdarúgó Oscar-díj

Giacinto Facchetti, az olasz válogatott és az Internazionale kapitánya, mint az idei Euró- pa-bajnokság legjobb játékosa, labdarúgó Oscar-díjat kapott.

KARÁCSONY ÉJSZAKÁRA MEGKÖTIK A KUTYÁKAT NAGYTARCSÄN, ÉS NEM ZÁRJÁK 'KULCSRA A KAPUKAT.

CSALÁDI KÖR

Az abrosszal leterített asztalon ott párolog a káposztaleves, sonka kandikál ki belőle. Vagy füstölt oldalas. S persze, a beigli sem hiányzik, sem a bor. A házigazda almát szeletel. Egy-egy gerezd jut mindenkinek. Egyszerre nyúlnak érte, egyszerre teszik a szájukba. Mintegy jeladásra. S elégedetten rágják, herseg- tetik. Most már biztos, hogy jövőre is hiánytalanul együtt marad a család.

A legidősebb lány vagy meny viszi-hozza a fazekat, a tányérokat. A háziasszony úgy ül, mintha a székhez kötözték volna. Csak el ne felejtse, hogy egy pillanatra sem szabad felemelkednie. Ez az ára annak, hogy a kotlós jövőre türelmesen kikeltse a

AZ ÉV SLÁGERE

Mindenkinek van egy álma

Nyolc nap alatt tízezer Omega nagylemez

Igen érdekes következtetésekre ad lehetőséget az 1968- ban legnagyobb példányszám- ban vásárolt tánclemezeik listája. A slágerlista legelején érdekes módon nem fesztiváldal áll, hanem Harangozó Teréz előadásában. Fényes— Szenes: Mindenkinek van egy álma című száma, amelyből 106 000 darabot vásároltak ebben az évben. Ennek a lemeznek volt némi helyzeti előnye is, meglehetősen korán forgalomba került.

A felvétel iránt a közelmúltban érdeklődött egy rangos osztrák hanglemezcég is.

Változatlanul nagy az érdeklődés a melódikusabb hangvételű magyar tánczenei felvételek iránt szierte a világon.

Az utóbbi időben előretört a beat. Régebben a 20 ezres példányszám szenzációnak számított, s ma már 50 ezren felül készülnek beat-lemezek.

Az Ómega-együttes nagy lemezéből nyolc nap alatt tízezer darab fogyott el.

Valószínűleg nem a teenage- rek zsebpénze lett több, hanem a felnőttebb korú nemzedék is kezdi megszeretni a beat-zenét.

GODOLLO

Szabó néni ebédje

(Tudósítónktól.)

A gödöllőiek közül sokan, akik 1926-ban a jelenlegi mozi melletti elemi iskolába jártak, még emlékeznek reá, hogy akkor hat hét rendkívüli szünetet kaptak. Az ok: gyermek- paralízis-járvány. Az iskola pedellusának, Szabó néninek harmadik gyermeke, a hároméves Giziké ekkor lett paralí- zises, sőt, szövődményként még agyhártyagyulladást is kapott.

Szabó néni magányosan nevelte fel gyermekeit, hisz férjét az első világháborúban szerzett szívbetegség már 1924-ben sírba vitte.

Évtizedek múltán a két fiú kiröppent az anyai fészekből, s ők ketten maradtak; anya és leánya.

Szabó néni 36 évi pedellusi munka után, 1958-ban vonult nyugalomba. Bár a paragrafus nem kötelezhette, ő mégis tudta kötelességét, kiköltözött szolgálati lakásából, hogy utódjának legyen megfelelő otthona. Ezt annak ellenére megtette, hogy csak egy nedves, omladozó falú lakást kapott a Kossuth Lajos utcában. Ezt ugyan azóta kérte jobbra, újabbra kicserélni, dehát Gödöllőn nem épült tanácsi rendeltetésű lakás, így kérelme az irattárban porosodik.

74 éves jelenleg Szabó néni,

aki beteg lányával a Kossuth Lajos utcában lakik. Öröme, boldogsága, hogy a nagyapák, nagymamák, szülők, egykori tanítványai szeretettel köszöntik, ha találkoznak vele.

Ez év december elejéig az iskola napközijéből kapta Szabó néni az ebédet. Természetesen annak rendje és módja szerint befizetett érte. Így mégiscsak könnyebb volt, nem kellett bevásárolni, fözőcskéz- ni, s a tüzelővel is spórolhatott.

Ám ekkor jött a rendelet,

mely szerint a napközi konyhájából elvinni ebédet, vagy ott elfogyasztani, a tanulókon, s nevelőkön ItívSF másnak nem szabad. Mindenki idegennek számít, aki nem szerepel az iskola névjegyzékében, állományában. Azóta Szabó néni nem kaphat volt iskolájából ebédet.

Ö ebbe belenyugodott, én azonban reménykedve kerestem fel, akiket illet, hogy segítsenek. Ám a paragrafus nem engedi. A szívtelen írott betű merev alkalmazása valóban nem engedi.

Ám én mégis reménykedem^ hogy a rendeletlabirintusból van kiút, s Szabó néni szomorkás karácsonyát boldog, közönyt porlasztó új esztendő követi.

Csiba József

szádunk pampuska ábrázatú legény- fia, a Csáti Jankó. — Néked már ilyen jól megy?!

Az idősebb bátyám válaszolt az észrevételre.

— Seftelni akar a gyerek! — kacsintott laposan. — Ámbár — kacsintott még laposabbat —, most már ő van a mi utcánkban.

Elővette kopott dózniját. A dózni fenekéről kirázogatta a maradék dohánytörmeléket, amit aztán cigarettapapírnak előléptetett újságszeletbe tekert gondosan, s amikor komótosan rágyújtott, hozzámfordult:

— Tudod, öcsi — fújta ki az első slukkot —, a vásár akkor vásár, ha alkusznak. Ezért — ismét egy újabb füstpamacs megkacslcaringóztatása következett —, hogy a portéka a nyakadon ■ ne maradjon, hajlandók vagyunk tíz fillért adni paklijáért...

Elborzadva hergelődtem fel az ajánlaton.

— Micsoda?! — kaptam össze a portékát. — Tíz fillért merészeltek felkínálni, aminek darabjáért én tizenkettőt fizettem?

S

zédelegve faroltam ki az istállóból. Bent a házban a kemencepadkán magym elé terítettem a ráfizetésesnek ígérkező árut, majd végső kétségbeesésemben az apámhoz fordultam.

Fanyarkás mosollyal hallgatta meg apám, dugábadőlt vállalkozásom történetét, míg végül is, hosz- szas tűnődés után így szólt:

— Micsoda vállalkozó vagy te? — ráncolta össze homlokát. — Rosz- szul megy a bőt? De hiszen azt tudnod kell: a kalmárkodással nyerni is, veszíteni is lehet.

Mosolyba szaladtak szét a ráncok barázdás ábrázatán.

— Különben is: mit csináljak a két bátyáddal meg a többi lókötővei? Vásároltassam meg vélük a portékádat? De milyen alapon? Meg úgyis annyit füstölnek az istállóban, _ hogy lassan a jószágok is füstmérgezést kapnak.

Kibuggyant belőlem a sírás.

— Most mért picsogsz — förmedt rám jóapám. — Az életrevaló kalmár addig tib-lábol, nyüzsög, míg a portékájától meg nem szabadul.

Itt megállt egy pillanatra, majd a homlokára bökött.

— Próbáld meg az öreg Cirokleső Baka Illést! A seprűkötőt. Az nagy dohányos ember. Őhozzá jár a fél falu bagós embere. Pipamocsokért.

M

ásnap délután a teljes rendetlenség közepette köszöntem rá a seprűk atyamesterére. A mesterem háromágú tolóéket szorongatott éppen a kezében — vesszőpánt-hasogatáshoz készülődve —, miközben akkora füstölést vitt végbe a zápfogára akasztott miskapipával, hogy az arcomba vágódó tömény füsttől valósággal megkábultam.

Zavartan hebegtem el látogatásom célját. Illés bátyám pedig, mint aki nem akar hinni a fülének, bal kézzel beletúrt kibontott bugyromba, majd némi dohánymorzsol- gatás és szakértő szaglászás után megszólalt, epés zsörtölőd issei.

— Mit akarsz ezzel a gezemicé- vel? — bökdöste meg tolóékével a székre helyezett paklikupacot. — Ennél még a szárított lapúlevél is különb...

Ingerülten tolta félre a széket, a portékámmal együtt, aztán közelebb húzta magához a mosóteknőt, amiben a pánthasogatásra szánt vesz- szők púhultak, szemérmesen. Hosz- szas kotorászás után, mint aki hittétel állít fel, a következő szentenciát mondta:

— Nézd, fiam — nyögött' nagyokat hajladozás közben —, nékem a trafikáru mindig gyanús. Az ilyen dohánynak feldicsőített gezemice oly messzejár az igazi szűzdohánytól, hogy azt bizonygatnom teljesen felesleges. Mert ne mondjak mást, csak azt: a valódi, tőről szedett, fináncot nem szagolt leveles dohánynak olyan selymes-bársonyos a tapintása, mint a háromhetes menyecskének a térdkalácsa.

Ezeknél a szavaknál felegyenesedett, széttörülgette verébszárnynak is beillő kajla bajszát, s imigyen dicsérte az Állami Dohányjövedéket megkerülő szűzdohányt:

— És az íze, fiam, az íze! Aminek az ízét ez az izé, ez a hogyishívják — bökött a portékámra — soha nem érheti utói.

Ú

gy lecsepülte az első vállalkozásom tárgyát jelképező trafikkészletemet, hogy végül is elkeseredtem. És amikor kiemelte a vesszőnyalábot a teknőből, oly szerencsétlenül fordult velük,- hogy a széken szomorkodó dohánycsomagomat valósággal a teknőbe seperte.

Pillanatok alatt lezajlott a katasztrófa. A zuhanástól meglódult paklik úgy merültek el a vessző- áztatásra szolgáló vízben, mint ahogy a hadihajóitat süllyesztgették el a világháborúban.

Két álló napig szárogattam a szerencsétlenül járt portékámat. Nagy üggyel-bajjal meg is száradtak a paklik a melegre fűtött kemencenyakon, de a bukást már, az üzleti csődöt elkerülni nem tudtam. A megszáradt dohánynak oly vad íze és oly büdös szaga lett, hogy végül is a házunk kéménye pipálta el az egész gezemicét, egy kenyérsütés alkalmával.

tojásokat. Lába, az asztal alatt, hozzá-hozzáért a szakajtóhoz, melybe minden szemes takarmányukból dobtak egy marókkal. Ontsanak bőséget jövő nyáron is a mezők.

Töltenek. Ki-ki fogja a poharát. Megcsillannak a szemek. Először a gazda, aztán sorra a többiek, mindenki elszaval valami kedves köszöntőt, verses mondókát, szelíd jókívánságot. Koccintanak, isznak. Ezt az első poharat fenékig kell üríteni.

Valami mocorgás hallatszik odakint. Éppen az ablak alatt. A nagymama, könnyet mor- zsolgatva szét, elmosolyodik. Mindenki hegyezi a fülét. .

És felhangzik a karácsonyi szerenád. Kappanhangú fiúcskák fújják a „Csendes éj”-t. Leánykahangok csilingelnek.

Most már otthagyhatja helyét a gazdasszony is. A fenyőfához lép, sorra gyújtja a gyertyákat. A gazda kitárja az ajtót, párafelhőben áll. Invitálja befelé az énekeseket. Azok kéretik magukat, de aztán beódalognak. Boldog karácsonyi ünnepeket, zengik kórusban. Feszengnek, az arcuk hidegmart, fényes-piros. A háziasszony most szikráztatja fel a harmadik csillagszórót.

Telisteli még a tál. No, vegyetek, ne kéressétek magatokat. Bort? Túl kicsik még ahhoz. Ök maguk is szabadkoznak. De hát van málnaszörp is ... Köszönjük a jókívánságokat. Nagyra nőjetek.

S ezen az éjszakán még sokszor felhangzik az ablak alatt a szerenád. Kettesével, hármasával — legények jönnek. Őket már az eladósorban levő lány hívja be. Köztük van az is, aki — esztendőre vagy kettőre — beköti a fejét. Ravasz kópé! Kéri, először a lány hörpintsen a poharából. S megissza a szerelmét.

EMLÉKEK A LÁNYOKRÓL

Bartos Jánosné, egy harminc körüli menyecske meséli;

— Míg kicsi voltam, karácsony első napjának reggelén mentem a rokonokhoz énekelni, A barátnőimmel, Horváth Erzsivel meg Sárosi Annussal. Szálkái nagymamám még nagyobbacska koromban is elvárt, megharagudott volna, ha elfeledkezem róla. Később aztán már este is mehettem. De mi, lányok, éjfélre azért mindig haza igyekeztünk. Fogadni a legényeket. Előfordult, hogy hajnali négykor kellett kibújnunk az ágyból, akkor jött az utolsó csoport. Fáztunk, álmosak voltunk, de nem mutattuk. Hanem az egyik barátnőm egyszer, ezt megtudta az egész falu, a széptevő iegény borát, miután ivott belőle, kiloccsantotta az udvarra. így adta tudtára, hogy ne számítson rá, aem kell neki.

Sok szoknyája, ahogy ül, el- omlik körülötte. Gondosan eligazgatja. Kendője kötését is szorosabbra vonja az álla alatt.

— Egyik-másik énekes, mert bort, likőrt, kisüstit, mindent összeiszik, hamarosan elázik. Mi például házilag, pálinkából, minden karácsonyra csá-. szárkörte és őszibarack likőrt készítünk. Meg disznót is ölünk. Odakint egyre magasabbra hág a jókedv. Hajnal felé az utcán már kurjongatá- sok is hallatszanak. És másféle nóták is, nemcsak karácsonyiak.

JÖN A KANÁSZ

Szája elé emelt tenyerével próbálja rejteni mosolyát.

— Hát amikor jön a kanász! Ö is hozzá tartozik az estéhez. Nagy nyaláb fűzfavessző van nála. A háziasz- szöhy kötényével letakarja a vesszőket, látatlanba fog ösz- sze három szálat, a kanász meg közben versezetet had- rikál: „Engedelmet kérek

egy szóra, Jézus Krisztusunk köszöntésére! Adjon Isten bort, búzát, békességet, jószágukból bőven szaporodást Tűztől, víztől, sok szenvedéstől, ments meg. Uram, minket.” A háziasszony játékosan a szerencsehozó hátár, próbálja ki a vesszőket, aztán összefonja, megköti, attól ! kezdve azzal kell kihajtani |, reggelente az ólból a mala- 1

cokat, hogy ne fogja őket a betegség. A kanász is jól jár. Tavaly hét kanna bort gyűjtött össze, senki nem, sajnálta tőle olyankor.

A szemén látom, most megint valami érdekes jutott az eszébe. Csakugyan, már mondja is:

— Most a Rákóczi Tsz: Petőfi-brigádjávaL járok énekelni. Egy tucat asszony. Először a brigádvezetőhöz megyünk, aztán egymás után, a többiekhez. Mind a tizen- ketten sorra kerülünk. S mindenütt eszünk-iszunk egy keveset. Versengünk, hogy ki sütött finomabbat. De soha senki nem győz. Mindenki kitesz magáért. Ismeri a koldusbatyút? Nem? Hát szerintem. ha jól elkészítik, az a legjobb sütemény.

GYERMEKI OROMOK

Liczencziás Miskáék mindent előre elterveztek. Együtt a csoport, Tóth Jancsi, Frigy Tibi, Fényes Peti, Tóth Miska, Liczencziás Jancsi, Sipiczki Erzsi, Hetényi Anikó, Fényes Erzsi, Benedek Mari és Antal Évi. Tizenkét családot köszöntének fel. Hatodikosok és hetedikesek. Éjszakai éneklésre az idén mennek először. Nagyon izgulnak. Még énekpróbát Is tartottak.

Fényes Tibi már szerená- dozott tavaly is. Jólesik visz- szaemlókeznie:

— Kis Jankó volt a vezérünk. Éjjel egy órakor fejeztük be. Meghógolyóztuk a lányokat. Hű, de visítottak! A legények meg kicseréltek néhány kaput. Leemelték, elvitték a másik utcába, onnan meg elhozták az ottanit. Csudajó tréfa volt. Azt hiszem, a megtréfáltak azért nem nevettek. Persze, míg kisgyerek voltam, jobb volt. Akkor pénzt is kaptam. Egyszer kétszáz forintot számoltam össze. Takarékbélyeget vettem érte, aztán meg fémépítőt, meg valami ruhadarabot,..

ÉRTÉKMENTÉS

Molnár Lajosné tanítónő, a

falumúzeum vezetője szomorúan jegyzi meg:

— Sajnos, a nagytaresai karácsonyéj néprajzi értékei évről évre kopnak, s veszendőbe is mennek előbb-utóbb. De, amit lehet, férjemmel együtt, igyekszem megmenteni. Gyűlnek a feljegyzé- ' seink, nemsokára rendezzük is őket.

A későbbi korok modem emberei minden bizonnyal szívesen olvasnak majd arról, hogyan ünnepeltek valamikor gyarló elődeik, akik csodaváró misztériuipok,

naiv babonák mámorában erre az egy éjszakára megvallottakká bűvölték magukat, s akik józanul ébredtek másnap, és megváltatlanul, hogy tovább folytassák a küzdést, sorsuk jobbrafordítását, hogy tovább éljék dolgos hétköznapjaikat, ezt a gubancaival is szép, csak • önmagunk által megváltható életet.

Polgár István

IPAR! TANULÓNAK FELVESZÜNK

14—16 éves. ált. iskolát véqzett fiatalokat az alábbi szakmákra:

kőműves, épületburkoló, épületasztalos, víz- és qáz- vezetékszerelő, műköves, épületasztalos, villanyszerelő

(e szakmákra csak kitűnő rendűek jelenkezhetnek). Szobafestő és mázoló

(e szakmára csak budapesti lakással rendelkezők jelentkezhetnek). Vasbetonszerelő

íe szakmában a tanulóidő 2 év)

Ács, állványozó, bádoqos- tetőfedő és sziqetelő

(akik e szakmában tanulmányi szerződést kötnek, azoknak felemelt ösztöndíjat fizetünk.)

A fiataloknak tanulószállást, teljes ellátást, munka- és védőrunát, szerszámot és Ösztöndíjat adunk.

Jelentkezés személyesen vaqy írásban:

Pest megyei Állami Építőipari Vállalat

Budapest XXI. (Csepel).

Kiss J. altábornaqy u. 19 — 21.

4

t

I

I