Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-20 / 298. szám

PEST MEGYEI 4fl VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! : v íM .. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Befejezte munkáját az országgyűlés Csütörtök délelőtt a Magyar Népköztársaság 1969. évi költségvetésének és a tanácsok költ­ségvetésének 1969—1970. évi költségvetési sza­bályozóiról szóló törvényjavaslat vitájával folytatta tanácskozását az országgyűlés. Részt vett az ülésen Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, továbbá Biszku Béla, Fehér Lajos, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, vala­mint a Politikai Bizottság póttagjai, a Közpon­ti Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a bu­dapesti képviseletek számos vezetője. Kállai Gyula elnöki megnyitója után Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság titkára emelkedett szólásra. Xn. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM ARA 7« FILLÉR 1968. DECEMBER 20., PÉNTEK Amerikai hadifoglyokat bocsát szabadon a DNFF Újságírók, fotóriporterek és filmesek érdeklődésének ke­reszttüzében tartó.« meg saj­tókonferenciáját Párizsban Tran Hoai Nam, a DNFF Köz­ponti Bizottságának tagja, a négyes tanácskozásokra érke­zett delegáció helyettes veze­tője. Emlékeztetett arra, hogy . Dél-Vietnam egész terü- , létén fokozódik a lakos- ; ság aktív harca a háború mielőbbi befejezéséért, a í rezsim megdöntéséért és egy békekormány megte­remtéséért. A front képviselője Washing­tonra és Saigonra hárította a teljes felelősséget az érdembe- ni tárgyalások megkezdésének halogatásáért, majd egy kér­désre válaszolva fontos politi­kai kérdésben fejtette ki a DNFF álláspontját. Elutasította azt a javasla­tot, hogy a konferencián négyesben tárgyaljanak a katonai kérdésekről, a po­litikai rendezés problé­máiról viszopt csak a DNFF és Saigon tárgyal­jon egymással. Ezzel a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képvise­lője újabb olyan kísérletet vert vissza, amely kérdésessé akarta tenni a tárgyalások né­gyes jellegét. A sajtóértekezlet egyik leg­nagyobb érdeklődéssel foga­dott bejelentése az a közle­mény volt, amely szerint a DNFF Központi Bizottsága — a szervezet megalakulása nyolcadik évfordulójának tisz­teletére tett jóakaratú gesztus­ként — hajlandó szabadon bo­csátani három amerikai hadi­foglyot. BERLIN Az SIVSI-főtanács záráiilése Csütörtökön Berlinben négy­napos tanácskozás után véget ért a Szakszervezeti Világszö­vetség főtanácsának 18. ülés­szaka, amelyen negyven rész­vevő ország demokratikus szakszervezeteinek harminc­kilenc küldötte szólalt fel. A záróülésen a küldöttek hatá­rozatot fogadtak el, amely megjelöli a Szakszervezeti Vi­lágszövetség feladatait a Bu­dapesten 1969. október 17 és 31 között megtartandó VII. szak- szervezeti világkongresszusig. Hatvanszoros i# „Hirosima Az amerikai atomerő-bizott- ság csütörtökön az eddigi leg­nagyobb hatóerejű föld alatti nukleáris kísérletet hajtotta végre a nevadai kísérleti te­repen. A hirosimai atombom­bánál hatvanszor nagyobb ere­jű nukleáris szerkezei felrob­bantása következtében több száz kilométernyire megre­megtek a házak. A robbantás kihatásait helikopterről tele­víziós kamerával fényképez­ték. Nyers Rezső beszéde Nyers Rezső bevezetőül úgy jellemezte a jövő évi költség­vetést, mint amely erősíti a szocializmus építését, megfe­lel az ötéves terv célkitűzé­seinek és a reform szellemét tükrözi. — Megítélésünk a törvény- javaslatról és a jövő évi gaz­dálkodás tervéről egészen po­zitív — mondotta. — Részle­teiben vizsgálva az állami jö­vedelmek újraelosztását, azon­ban bizonyos jelenségekre, irányzatóikra fel kell figyel­nünk. A szocialista vállala­toktól származó 133 milliárd forintból 1969-ben mintegy 22 milliárdot juttat vissza a költ­ségvetés termelő jellegű beru­házásokra, 46 milliárdot pe­dig árkiegészítésre, dotációra és más pénzügyi támogatásra. Ennek egy része az állami ár­rögzítések következményeként elkerülhetetlen, más része azonban az alacsony gazda­sági hatékonyság jele és véle­ményem szerint üyen jellegű támogatást fokozatosan csök­kenteni kell. Nem szégyen a szocializmusra, ha felismer­jük, hogy bizonyos termelő tevékenységek korszerűtlenné válnak; éppen ellenkezőleg, az lenne a szégyen, ha szemet hunynánk az ilyenek felett. Erre hivatkozva hívta fel a mérnököket és munkásokat, hogy a magasabb társadalmi érdekre gondolva segítsék a vállalati munka korszerűsíté­sét. Beszédének következő részé­ben, a magyar gazdaság jelen­legi helyzetét elemezte Nyers Rezső és megállapította, hogy erről a közvélemény mind vi­lágosabb képet alkothat, ami a nyílt tájékoztatás, a demok­ratikus légkör eredménye. Gazdaságpolitikai fontosságú kérdések ezután sem marad­hatnak párnázott ajtók mögött — tette hozzá. A demokrati­kus, nyílt légkörnek tulajdo­nítható, hogy a közvélemény nem táplál hamis, túlzott illú­ziókat gazdasági lehetősége­inkről, de visszavonulóban vannak a szocializmus gazda­sági teljesítményeit és pers­pektíváit eleve kétséggel fo­gadó vélemények is. A gazdasági gondok között elsősorban a munka termelé­kenységének egyenetlen és országos átlagban is lassú emelkedését említette a Köz­ponti Bizottság titkára, vala­mint a beruházások nem ki­elégítő színvonalát. Hangsú­lyozta azonban, hogy ezek a gondok csak az egész gazdaság fejlesztésével összefüggésben, nem pedig más fontos társa­dalmi célok esetleges mellőzé­sével, vagy azok rovására szüntethetők meg. Beszédének e részében tért ki a nemzet­közi fizetési mérleg helyzeté­nek jellemzésére. Megállapí­totta, hogy a dollárviszonylati fizetési mérleg passzívuma a múlt évihez képest ismét csökken, és remélhetően a jör vő évben is csökkenni fog, cé­lunk éppen az, hogy ezt az irányzatot folyamatossá te­gyük. Beszélt Nyers Rezső az 1969. évi költségvetés mintegy más­fél milliárd forintos várható deficitjéről is, ami semmi eset­re sem örvendetes, de lénye­ges, hogy ezt az ország saját forrásaiból fedezni tudja. Tény, hogy ezt a most már másodízben jelentkező költ­ségvetési hiányt komolyan vizsgálják és az a vélemény alakult ki, hogy két-három éven belül lehetőség nyílik az ilyen hiányok megszüntetésére. Hangsúlyozta, hogy a kor­mány semmi esetre sem a dol­gozók életkörülményeinek terr hére kívánja ezt a kérdést megoldani. A dolgozók életviszonyaival kapcsolatos gazdasági tervek­ről és az előirányzott reálbér, valamint reáljövedelem növe­léséről szólva hangsúlyozta, hogy a kormány a jövő évben serß szabja meg, hogy mely vanalatnál, hogyan növeked­jék a bérszínvonal. Ez az ott dolgozók egyéni teljesítményé­től és kollektív erőfeszítéseik eredményességétől függ. A döntés joga a vállalatok veze­tőié és dolgozó kollektíváié. Ezt az elvet a jövőben tovább kívánják fejleszteni. Gazda­ságpolitikánk komoly sikere, hogy az életszínvonal emelke­dése egy évtized óta rendsze­res. Ha többet akarunk, an­nak lehetősége, véleményem szerint, elsősorban két ténye­zőtől függ, hogyan alakul majd a munka termelékenysé­gének üteme és milyen lesz a magyar áruk versenyképessé­ge külföldön. A belföldi fogyasztói piacról szólva, annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a dolgozók egyre hatékonyabban élvez­hessék jövedelmük gyümöl­csét. A kereskedelem sok új, jó vonással segíti ezt a fejlő­dést, de ezek az új hajtások még meglehetősen zsengék. A vevő még mindig nincs eléggé kedvező helyzetben, mert nem elég széles az a kör, amelyben tetszése szerint megválaszthat­ja, mit vegyen és hol vásárol­jon. A verseny még a minő­ségjavításra sem szorította rá kellő mértékben a termelőket. Befejezésül az ország nem­zetközi gazdasági kapcsolatai­ról, a magyar külkereskedelem kilátásairól beszélt Nyers Re­zső. Kijelentette: csak úgy fejlődhetünk dinamikusan, ha mind a szocialista, mind a tő­késpiacon eredményesen mű­ködhetünk. A szocialista piac a jövőben is nagyobb bizton­ságot nyújt számunkra, ter­mészetes törekvésünk tehát a szocialista gazdasági együtt­működés és kölcsönös kereske­delem erőteljes fejlesztése. A KGST-országok együtt­működésével kapcsolatban új lehetőségek felkutatását, új megoldások alkalmazását tart­juk időszerűnek, hogy meg-- találjuk a helyes, választ több fontos kérdésre. A többi kö­zött arra, hogy ne engedjünk-e nagyobb teret az együttműkö­dés fejlesztésében a közvetlen vállalati tevékenységnek: foly- tassuk-e a kétoldalú kiegyen­lített árucserét; vagy konver- tábiüs valuta alkalmazásával térjünk rá a szocialista orszá­gok szabadkereskedelmére; végül hogy a tudományos ku­tatásokat és a termelés fej­lesztését az eddigi módszerek­kel egyeztessük, vagy valami­lyen integrációt építsünk ki? Ügy véli, mondotta, hogy ezek­re a kérdésekre nem könnyű olyan választ találni, amely a gyors gazdasági fejlődés köve­télményeinek és a nemzeti ön­állóság elvének egyaránt meg­felel. Mindenesetre közösen elemeznünk kell e kérdéseket. Pest megyei képviselők felszólalása Nincs elegendő védőoltás Tovább terjed a hongkongi influenza az USÁ-ban A nagy tetszéssel fogadott gazdaságpolitikai elemző be­széd után folytatódott a vita, melynek során két Piest me­gyei képviselő is szólásra emelkedett. Darvasi Pálné, tsz-tag, Pest megye képviselője elsősor­ban a közellátás helyzeté­vel foglalkozott, lemondotta, hogy a megyei képviselőcso­port nemrég megvizsgálta a megye ellátási helyzetét és az eredmények mellett sok hibát is feltárt. Nem meg­felelő a húsáruk választéka; s a községekben nem mindig kapható hús. Javítana a helyzeten, ha a falvakban és kisvárosokban egyszerű, ol­csó vágóhelyeket létesíthet­nének. Kérte a képviselőnő: engedélyezzék az illetékesek azt is, hogy a termelőszövet­kezetek és az állami gazda­ságok tőkehúst árusíthassa­nak, s a szövetkezetek — a tejhez hasonlóan •— a hús után is kaphassanak állami támogatást. A kenyérellátásról szólva kifogásolta, hogy a sütőüze­(Folytatás a 2. oldalon.) Nincs elegendő védőoltás az Egyesült Államokban az úgy­nevezett hongkongi influenza járványos elterjedésének meg­akadályozására. Eddig már több százezer embert részesí­tettek védőoltásban, de a szérumgyárak képtele­nek lépést tartani a jár­vány terjedésével. Egyes városokban a megbete­gedések aránya eléri a lakos­ság 30—40 százalékát. Wa­shingtonban a diákok több mint 10 százaléka maradt tá­vol az iskoláktól és csaknem minden egyetemet és főiskolát bezártak. Akadozik a karácsony előtti hatalmas méretű postaforgalom lebonyolítá­sa, mert számos postás be­tegedett meg. New Yorkban növeli a jár­ványveszélyt az, hogy sok ház­ban nincs fűtés, ugyanis sztrájkba léptek a fűtőolajat szállító teherautósofőrök, az olajhiány több kórházat is érint. A legutóbbi hírek szerint csupán New Yorkban és Los Angelesben egymillió ember szenved hongkongi influenzá­ban. Az amerikai kórházak többségében megtiltották a beteglátogatásokat. A kilátá­sok: a csúcspont sziveszterre várható. Az amerikai vöröske­reszt felhívása „katasztrófá­JOHNSGN IS MEGFÁZOTT Johnson elnök bizonytalan időre kórházba ment. A Fe­hér Ház bejelentette, hogy az elnök megfázással megbetege­dett és orvosai tanácsára né­hány napra bevonul a bethes- dai haditengerészeti kórházba. A közlemény nem mondja, hogy mi a betegség pontos diagnózisa. Mint ismeretes, Humphrey alelnök hongkongi influenzával kényszerült távol maradni hivatalától. Floridai híd Karamboloztak rajta - összeomlott A floridai Tarpon-Srings- nél két autó összeütközött egy hídon — és a híd összeom­lott. Három gépkocsi zuhant az Anclote folyóba. róí” beszél és felszólítja tag­jait, nyújtsanak segítséget a kórházakban, iskolákban és gyermekotthonokban. Történelmi pillanat: 1968. december 21, 13 óra 51 perc? A meteorológusok már megadták a hozzájárulást az Apollo 8. felbocsátásához Ideiglenes Föld körüli pályán az //égi reléállomás" Szombaton bocsátják fel Hold körüli pályájára az Apollo 8. amerikai űrhajót három személlyel. A meteoro­lógusok már „megadták hoz­zájárulásukat” az űrhajó fel­bocsátásához. Az Apollo 8. útjának bizto­sításán szerdán éjjel-nappal 5500 igen képzett műszaki szakember dolgozott, ellen­őrizte az egyes berendezések működését. A műszaki szak­emberek megvizsgálják mind a hordozórakétát, mind pe­dig az űrkabint és különös gondot fordítanak arra, hogy megfelelő állapotban legye­nek a létfontosságú üzem­anyagkamrák, amelyek biz­tosítják az energiát a törté­nelmi fontosságú vállalkozás­hoz. Az Apolló 8.-at szombaton magyar idő szerint 13.51-kor indítják el útjára, A három asztronauta — Frank Bor­man, James Lowell és Wil­liam Andres — a hátralevő időt a repülési terv további begyakorlásával tölti. Űrha­jójukkal várhatóan kará­csonykor kerülik meg a Hol­dat, majd visszatérnek a Föld­re. ★ rüL Ha nem lépnek fél komplikációik, akkor pénte­ken magyar idő szerint 14.30- kor vezérlik végleges kör alakú pályájára. Arra már nincs lehetőség — jegyzi meg a Reuter Magyar idő szerint csütörtö­kön, hajnali 1.32 órakor bo­csátották fel Thor—Delta ra­kétával az Intelsat 3 elneve­zésű mesterséges holdat. Az Intelsat 3 „égi reléállomás” lesz, amely továbbítja a te­levíziós adásokat és a tele­fonbeszélgetéseket Latin- Amerika, az Egyesült Álla­mok és Kanada, Európa, Af­rika, a Közel-Kelet és India, valamint Grönland között. Az Intelsat 3 jelenleg ideigle­nes pályán kering a Föld kö­A Cape Kennedy kilövőhelyen már készenlétbe helyez­ték a Saíumus 5. típusú kilövőrakétát, amely a tervek szerint útnak indítja majd az Apolló 8. űrhajót Hold- körüli útjára. hogy az Intelsat 3 az Apolló 8. startjáról továbbítson köz­vetítést, viszont december 27- én televíziós képeket ad­hat az űrhajósok visszaérke­zéséről a Csendes-óceán tér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom