Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-19 / 297. szám
VÁCI UAPLŰ ** —* i .... ..........—Imi-"..."•“'ni ii—mii«—tmm —iwl—tant—...— mi ~~ r~ un r-m^mn.........mni, .■im , A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM. 297. SZÁM 1968. DECEMBER 19., CSÜTÖRTÖK KÉT HETTEL EV VEGE ELŐTT teljesítette tervét a A Magyar Selyemipari Vállalat váci bélésszövőgyár párt- szervezete rövid hírben közölte szerkesztőségünkkel, hogy december 14-én befejezte ez évi termelési tervét. Felhívtuk Somogyi László igazgatót, aki a következőkben tájékoztatott a példás tervteljesítés részleteiről : — Gyárunk ez évi termelési terve 5 millió 760 ezer 900 négyzetméter bélésáru és orkánalapanyag termelését írta elő számunkra. Ezt a mennyiséget december 14-ig legyártottuk, s azóta már minden munkaóra az évi tervteljesítést növeli, s előreláthatólag 3,5 százalékkal teljesítjük túl az éves előirányzatot — mennyiségben. — Még egy másik jó hírt is közölhetek — folytatta az igazgató —, hogy eredmény- tervünket még magasabbra fogjuk teljesíteni év végére. Az előírt évi nyereség 900 ezer forint vplt, de — számításaink szerint — megközelítjük a másfél millió forintot. Sriiletése 100-ik évfordulóján >emléktáblával jelölik meg Schmidt professzor szülőházát Eß év december 25-én lesz dr. Schmidt József egyetemi tanár, az indogermán filológia neves tudósának, a Magyar Tudományos Akadémia tagja születésének 100. évfordulója. Ebből az alkalomból a városi tanács emléktáblával jelöli meg a tudós váci Burgundia utca 3. szám alatt levő szülőházát — december 22-én délelőtt fél 11 órakor. Emlékbeszédet mond dr. Gre.ra Gyula, az Akadémia Schmidt-emlék- bizottságának titkára. — December 31-ig: 3,5 százalékos túlteljesítés — Szocialista Üzemrész lesz-e a szövődé? Ez egyben azt is jelenti, hogy a nyereségrészesedés összege feltétlenül eléri a múlt évi szintet. Végleges és pontos számot ma még nem lehet mondani, mert az asz egész nagyvállalat eredménytervének a függvénye. A bélésárugyár dicséretes eredményében nagy része van a szövődének, ahol mindenki tagja az ott szervezett tizenkét szocialista brigád egyikének. Elmondotta azt Is az igazgató, hogy — amennyiben az eddigi versenylendület az év hátralevő napjaiban is így folytatódik — a szövődé elnyerheti a szocialista üzemrész elmet. A két héttel megrövidített évvel kapcsolatos beszámolónk nem lenne teljes, ha nem említenénk meg, hogy a gyár dolgozóinak csaknem hetven százaléka nő, s így az ők helytállásának köszönhető tehát nagyobbrészt a váci üzemeknek példát mutató tervteljesítés. Az is hozzátartozik ehhez az év vége előtti gyors mérleghez, hogy az idén kevesebb volt a balesetek miatt kiesett munkanapok száma, mint az elmúlt esztendőben. (f. L) GALAMBOK Szépek, kedvesek a galambok. Szeretem nézni, amikor a tiszta kék égen fehéren csillannak szárnyaik. Gyermekkorom emlékeit idézik, a piros cserepes alföldi “tanyák tetőin tipegő, büszke tartású, a békét szimbolizáló, az otthon hanr gulatát kellemessé tevő, magas röptű madarak. A békét szimbolizálják? Nekem a szabadságot is, a haMA Ingyenes jogi tanácsadás Csütörtökön lesz az idei utolsó ingyenes jogi tanácsadás a Lenin úti párt- és tömegszervezeti székház első emeleti üvegtermében. Ez alkalommal dr. Török Ferenc, a Váci Ügyvédi Munkaközösség tagja hallgatja meg a panaszokat, problémákat. A Dunakanyar galambász- kerület győztese: Veres Tibor váci tenyésztő kék tojója bejutott az országos kiállításra. Kcp: Csepregi A vonatvezető későn vette észre .Váci szobrok DISZKOSZVETŐ Az új váci stadion kapujánál nemrégen állították fel Sóvári János Diszkoszvető című szobrát. Az alumíniumból öntött szobor érdekes, 'függőlegesen osztott, modern talapzaton áll. A vonzó téma realista ábrázolása általános tetszésnek örvend. Csakhát amit atlétáról realista stílusban el lehet mondani a szobrászat nyelvén, azt már az ógörögök mind elmondták, két és fél évezreddel ezelőtt, szinte utánozhatat- lanul. Ahhoz már ez a szobor sem tudott hozzátenni többet. Ami szép benne, az a tárgy hű ábrázolása, mert a diszkoszvető atlétatest szép, de ez még nem művészet. Hiányzik belőle az a többlet, amit a művész ad hozzá, sokszor azáltal, hogy valamit elhagy, ami a természetben megvan; A szobor elhelyezése viszont igen szerencsés. A stadion emeli a szobor szépségét, a szobor pedig jól dekorálja a stadion főbejáratát. Szöveg: Stefaits Kép: Törnek Ezerkilencszázhatvannyolc október 9-én a 19 óra 02 perckor Vácról induló vonat, Verőce felé, a vashídnál 19 óra 08 perckor lefejezte Együd Lajos 76 éves nyugdíjas, kisváci lakost. 19 óra 37 perckor a vonat Verőcére érkezett. A mozdonyvezető az állomásfőnök- tjek jelentette, hogy egy ember a sínre fektette fejét. Ö későn vette észre. Nem tudott megállni ... A rendőrség engedélyt adott a temetésre. 1. Rákóczi utca 18. A zöldre festett kapun rosszul felszögeit „Vigyázz, a kutya harap!” tábla. Pöntyi szálkás szőrű, virgonc és játékos. A ház Együd Lajos rokonaié. Balog Zoltánné Együd Lajos feleségének testvére. — Milyen ember volt Együd Lajos? — Egyéniség. Szeszélyes és szikár. Zárkózott és fürge, munkabíró. — Szerette a munkát? — Örökké dolgozott. Pedig öreg volt már, és súlyos beteg. A gyomrán tojás nagyságú rákos daganatot találtak. De ő ezt nem tudta. — Biztos? — Igen. Kétoldali sérve is volt, ha összehúzta a fájdalom, erre panaszkodott. — Ideges, hirtelen ember volt? — A felesége 26 évvel fiatalabb nála. Féltékenységi mániában szenvedett. Hangos volt még akkor is, ha nem haragudott senkire. Viszont az Annust sose verte. Pedig ha ivott, az ital rögtön a fejébe szállt, ilyenkor nem lehetett vele bír- pi. Ütni soha nem ütött. — Magukkal hogyan viselkedett? AZ ELSŐ HO ÖRÖMEI Kövér pelyhekben hullott az első hó kedd reggelén. — Nem irigylem most a tanárokat, nem rájuk figyelnek, hanem a szállingó pelyheket lesik ilyenkor a gyerekek — jegyezte meg valaki. Valóban, az első hónak a gyerekek tudnak csak igazán örülni. Alig várják, hogy kiszabaduljanak az udvarra, térre, ahol a tél ingyen ajándéka — az ezernyi hólabda — várja őket. Eldobhatják, s ha szétpuffan társuk fején vagy hátán, éppen csak le kell hajolni, s annyi vadonatúj hólabdájuk lesz, amennyit csak akarnak. S hát még a szánkózás örömei, s a rosszcsontoké: hemperegni a hóban! A felnőttek is örülnek azonban a hónak. A mi első téli örömünk ugyan nem ilyen „játékízű”, és soha nem érdektelen, mint a gyerekeké. Én is ilyen személyes érdekből örültem a váci járdákat befedő, patyolatfehér első hótakarónak. Hetek óta morfondírozok magamban — a vasútállomástól befelé és vissza — a Széchenyi utcában: ugyan miért nem sep- rik le a járdáról a vastag porréteget, az eldobált cigarettacsikkeket, papírhulladékokat? Elítéltem magamban még a járókelőket is, akik ilyen ízléstelenül szemetelnek, s a boltokat, háztulajdonosokat — főként azokat, akik ennek az utcának a bal oldalán élnek, befelé jövet a városba. Gyanakodtam a kereskedelemre is. hogy nem hoz a városba elegendő seprűt. Minden mai okot megvizslattam, de sehogy se tudtam e járdái tisztátalan- ság indítékait megtalálni. Tanácstalanságomban a város múltját kezdtem bolygatni: nincs-e valami különleges, haladónak felfogható helyi hagyománya a porkedvelésnek? Helytörténeti kutatásaim — nem csodálatos? — meglepő eredményre vezettek. A jó öreg Tragor Ignác egyik könyvében lapozgatva, rábukkantam a következő portörténeti adalékra. Élt egykoron e városban bizonyos Bucsek István nevű kanonok. Nos, ez az egyházfi csinált Vácott divatot a porból. Ö ugyanis — nagy porbarát lévén — megtiltotta, hogy letöröljék íróasztaláról az ujjnyi vastagságú port, mondván: az országúton még nagyobb por van! E feljegyzés után azonban — későbbi adalékok hiányában — nem tudtam tovább folytatni az oknyomozást. Ilyen esetben — tanúknak hívom a tudomány embereit — még a portörténetben is csak a fantázia segít. Az pedig emígyen sugalmazott: hogy is volt azzal a porkedvelő kanonokkal? Hát nem csodálatos? Amit a portörténet elfedett, feltárta az összefüggéseket a fantázia. Csak éppen meg kellett fordítanom a kanonok logikáját, s felderengett a váci járdák nap- jainkbeli porosságának oka. Mégpedig: a városi köztisztaság mai „kanonoka” azért nem sepreti a járdákat, mert még nagyobb por van — az íróasztalán. Ezzel a logikai okfejtéssel be is fejeztem portörténeti kutatásaimat, örvendezek a járdákat fedő patyolat hótakarónak, s csak azért fohászkodom magamban: nehogy elolvadjon ez a mindent befedő hó, vagy — rettenetes lenne elképzelni! — a hóval együtt nehogy le- sepressék az aszfaltról a port, csikkeket, papírhulladékokat, amikről én pontosan tudom: ott vannak az első hó alatt. (fercncz) — Kedvesen. Beszélgetni azonban nem nagyon beszélgetett, de soha egy rossz szót nem szólt ránk. — A gyerekeket szerette? A kislánynak megrezzent a szeme: — Nem! — Hát ez igaz. Látja, pedig ez nem az ő gyereke, a fiamé, de őt sem viselte el. Nem szeretett senkit és semmit, csak a földet és a lovat. 2. Az áldozat március 28-án lenne 77 eves. Földműves, hegyőr, nyugdíjas korában a DCM-ben bicikliőr volt. Az utóbbi hónapokban nem dolgozott, csak a földjén. Egy holdat örökölt már régen, Spi- nyéren. Négyszáz négyszögölét pedig a DCM-től vettek pár éve. Házasságot 1949-ben kötött. 56 éves korában elvette a 30 éves Kovács Annát. 1950-ben megszületett első gyerekük, ifjabb Együd Lajos. Nem sokkal később a másik: István. Nyitott szívkamrával. A DCM gyűjtést rendezett, hogy kivihessék a Szovjetunióba műteni. Segíteni nem lehetett rajta, 11 éves korában meghalt. Sírkövét is a DCM csináltatta. Együd Elemér István, élt 11 évet. Ennek most hat éve. Az asszony három műszakos, csilletoló a DCM kőbányájában. Fia, a 18 éves Együd Lali, ipari tanuló. Ritkán találkoznak. Az öregember szerette a földet. Sokat dolgozott Spinyéren. Tavaly 30 őszibarackfát ültetett. Mind a harmincat ellopták. Együd Lajosné született Kovács Anna. A nehéz veretű csipketerítő az asztalról ölébe lóg. Szőkére festi haját, arcának ráncaiba árkokat vésett a cementpor. — Milyen ember volt Együd Lajos? — Szerettem. — Féltékeny volt magára. — Tudom. — A gyerekét nem szerette. — De. Csak türelmetlen volt vele. Nemegyszer ordította a Lalinak, hogy miért nem megy már dolgozni, ő nem hajlandó eltartani egy 17 éves kölköt. Hiába mondtam: „Nincs igazad, Lajoskám, tanul ő...” Visszavágott: „Dolgozzon, ne tartassa el magát!” — Fenyegette? — Igen. „Szociális otthonba megyek! Nem dolgozom rád!” Pedig jóformán én tartottam el. 4. , „Annuskám, kedvesem, bolond voltam, megbántam mindent, ne haragudj, tudom, nincs rajtam kívül senkid.” (Részlet egy régebben írt, a sparherton talált levélből.) — Mindig írt ilyet. Meg bocsánatot kért. Jó ember volt. — Ugye, a DCM-központban dolgozott régen? — Igen. Miatta mentem ki a kőbányába csillét tolni. — Beteges volt? — öt évvel ezelőtt megoperálták. Sokszor fájt a gyomra. Nem szerette az orvosokat. — Foglalkozott az öngyilkosság gondolatával? — Soha. Nem tudom, miért tette. Hétfőn Pajor Sanyitól kölcsönkérte a lovát, vitte Spi- nyérre, behozni a kukoricát. Még mondta a Sanyinak, hogy kedden is kell, vagy csütörtökön, attól függ, mikor jó nekik. Télen meg akarta műtet- ni magát. — És október kilencedikén? Szerdán ? — Ment dolgozni Spinyérre. Még látták estefelé hazajönni az úton, gyalog. Ivott. — Mikor tudta meg, hogy öngyilkos lett? — Tíz felé. A fiam éjjel kirohant a vashídra megnézni, hogyan is-történhetett. Én nem bírtam magammal. Higgye, más nem élt volna vele egy évig sem, én imádtam. Hirtelen ember volt, de — rosszal rossz, rossz nélkül még rosz- szabb. Hiányzik. — Könnycseppek mögül beszél. Megmutatja a családi fényképeket. Rajta van a két kisfiú, ő és a hosszú csontú, szúrós szemű ember — Együd Lajos. Merészen néz szembe a lencsével, akaratosan összehúzott szájjal, minden mosoly nélkül. — A kisfiam mellé temettem. Együd Lajos sínre fektette fejét. Hirtelenjében úgy gondolta, jobb, ha önakaratából vet véget életének. A bibliában bűn az .öngyilkosság: az életet isten adta, csak neki van joga azt visszavenni. Együd Lajos nem törődött az istennel. 5. 1968. október 23-án 0 óra 40 perckor, a váci vasútállomás közelében, a vonat lefejezte Theipsz József váci lakost. Theipsz József fejét a sínre fektette, a mozdonyvezető későn fékezett. Tamás Ervin Singapore, Bordeaux, Sydney: Váci fotósok újabb sikerei December 8-tól 12-ig rendezte meg Singapore-ban a South-East Asia Photograpic Society az V. singapore-i nemzetközi fotóművészeti kiállítást. A tárlaton a váci Kocsis Iván Rohanó ménes, valamint Kerék és bilincs című képével szerepelt. Sikeresen vett részt külföldi kiállításokon Német Aladár, a Dunakanyar Fotoklub másik tagja is. Nemet — aki az Iparművészeti Főiskola tanára — Franciaországban a XVlll. bordeauxi fotóművészeti szalonon Múzeumőr című képével: Ausztráliában a XI. sydneyi fotográfiai világkiállításon Ma.dárportré című művével szerepelt. ■ tártalan szabad szárnyalást a messzeségbe. Ha kertes házam lenne, ga-> lambokat is tartanék. Erről beszélgettem Kurucz Attilával, a váci galambászkör 'elnökével és Csepregi István titkárral, a galambkiállításon. — Ki, miért galambászik? Nehezen lehetne rá pontos magyarázatot adni. A sokféle ok között mindig megtalálni az érzelmi szálakat. Ezt bizonyítja annak a szokolyai vendégnek a példája is, aki — mint mondja — húsz évig volt galambász. Abbahagyta, de most mégsem tudta megállni, hogy el ne látogasson Vácra, a galambok miatt .. — Bizony nehéz lenne abbahagyni — mondja Kurucz Attila, aki előbbi kérdésemre csak annyit válaszol; — talán hobby ez is, mint a többi. — Persze nem akármilyen hobby — mondja Csepregi István — mert ha az ember komolyan foglalkozik vele, ha eredményeket akar elérni a sorozatos versenyeken, akkor kénytelen komoly biológiai tanulmányokat végezni. —■ Mibe kerül ez a hobby? — Tőlem azt szokták kér-: dezni: mi hasznom van bér lőle? — mondja Kurucz Attila. — Ha jól megnézzük, anyi, mint másnak abból, hogy futr ballozik, vagy valami egyéb passziója van. Csepregi István válaszol végül is a kérdésemre: — vEgy galamb eltartása havi öt forintból megoldható, azaz napi egy doboz cigaretta árából. Ha valaki leszokik a dohányzásról, a cigaretta árából el tud tartani harminc galambot. — Evett már galamblevest? — kérdem Csepregi Istvántól, — Soha. Nem tudnám ler vágni. A selejt állatokat elr ajándékozom. Kurucz Attila is így vélekedik. Elgondolkozom a válaszokon. Ha időm volna rá, kinyomoznám: hogyan szelídítik meg gazdáikat a díszgalambok? Az eredményt ugyanis már ismerem: galambszívűek a galambászok. Kovács István Miért félnek? Zimankósabbá hidegedik a tél, egyre gyakrabban sivíta- nak hajnaltájban a disznók. Tudvalevő, hogy a disznóöléshez a rizsen és fűszereken kívül péksütemény is kell. — Elegendő péksüteményt szállítanak-e a boltokba? — kérdeztük a sütőipari vállalat igazgatóját. — Igen. Sőt, egészen váratlan helyzet állott elő. Az élelmiszerkereskedelmi vállalat korábban többször kért bennünket, hogy a délutáni órákban is szállítsunk friss péksüteményt a boltokba. Mi ennek eleget tettünk, s most úgy tűnik, a kereskedők attól félnek, hogy nyakukon marad a pékáru. Nem rendelnek olyan mennyiséget, amennyit — a kérések alapján — vártunk. A déli órákban a szentendrei sütödéből hozzák a péksüteményt és időnként a friss cipót Vácra. Lehet, hogy a kereskedelem nem hitte, hogy a sütőipar teljesíti kérését. Elmondta még azt is a vállalat igazgatója, hogy a váci kisállomáson, az üzemek közelében két új tejet és péksüteményt árusító árudát állítottak fel, és a napokban nyílik meg Dunakeszin is egy elárusítóhelyük. SPORT BIRKÓZÁS A gépipari technikumban rendezték a másod- és harmadosztályú felnőtt birkózók országos minősítő versenyét. Városunkat a Dózsa versenyzői képviselték — eredményesen. Az alábbi helyezéseket érték el: Lepkesúly: 2, Galambos István. Légsúly: 1. Zomborka Ernő, 2. Szieber Zoltán. Pehelysúly: 1. Zengő Péter. Nehézsúly: 1. Sajtos Mihály, 2. Farkas Sándor, 3. Mogyorósi András.
