Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-18 / 296. szám
H0N0B°7Hm X. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM 1968. DECEMBER 18., SZERDA Harmincezer fiafal sorsa Közös felelősséggel a gyermekekért „Köd borul az őszi tájra" NÓTA- ÉS NÉPDALEST M0N0R0N A tánccsoport A gyermekvédelmi hetek keretében került sor arra a tanácskozásra, ahol az ifjúság neveléséről, szellemi és erkölcsi fejlődéséről volt szó. Járásunkban csaknem 30 ezer fiatal van. Az ifjúságvédelmi szervek munkája — mint bevezető beszédében dr. Fodor István elmondotta — nemcsak nem egyszerű — de sokrétű is. Segítenünk kell egy olyan közszellem kialakítását, amely elítéli a gyermekekkel, fiatalokkal szemben hanyag, vagy felelőtlen szülő- ke't, felnőtteket, s egy emberként lép fel akkor, ha a gyermek élete, fejlődése veszélyeztetve van. Az állami gyermekvédelmi apparátus feladata, hogy szervező, irányító munkával érvényt szerezzen az általános művelődéspolitikai irányelveken belül a gyermekvédelmi politika megvalósulásának — elsősorban meggyőző felvilágosító munkával. De ha arra szükség van: a jogvédelem eszközeivel is biztosítsa a gyermek- és ifjúságvédelemhez szükséges célkitűzések érvényesülését. — Az alapvetően szükséges szemléleti változások természetesen új követelményeket vonnak maguk után a gyermekvédelmi munka egész területén. A kifejezett hatósági tevékenység és • a fiatalkorúakról történő általános gondoskodáson kívül döntő súllyal kell előtérbe kerülnie a megelőzésnek, utógondozásnak — ezen belül a pártfogó felügyeletnek, de ezzel szorosan összefüggésben a társadalmi tevékenység fokozásának! — mondotta dr. Fodor István. S itt került előtérbe a közös felelősség kérdése. Hiszen az örvendetes eredmények ellenére sem lehet azt állítani, hogy az elmúlt évek során minden ártalmas tényezőt sikerült kiküszöbölni ifjúságunk életéből. A cél az, hogy megakadályozzuk a súlyosabb bajok bekövetkezését. Többes számban — mert ez mindannyiunk feladata. A szülőké, a nevelőké, a társadalomé. A gyermekvédelem megelőző tevékenysége a társadalom segítségét igényli. Az elhagyott, fejlődésében akadályozott gyermeknek jogvédelemre is szüksége van. Lehetetlen azt kívánni, hogy a gyermekvédelmet kizárólag csak hatósági, megtorló intézkedésekkel irányítsák, szervezzék. Szükséges, hogy fokozott felelősséggel válasszák meg azokat az intézkedési módokat, amelyele adott körülmények között a leghelyesebbek. Van egy olyan szemlélet, mely szerint a veszélyeztetett helyzetbe került gyermeket azonnal — és szükségszerűen — ki kell emelni környezetéből. Pedig ha a könyezet, a család konfliktusokat termel is — megvan a mód azok megoldására. Persze nem mindig, ezt bizonyítja a szám is: járásunk területéről 296 gyermek van állami gondozásban. Dr. Fodor István bevezető beszédében részletesen ismertette az okokat, a veszélyeztetést kiváltó tényezőket, beszélt a szülők és pedagógusok kapcsolatáról, felelősségéről is. Hosszan lehetne elemezni a problémákat — már csak sokrétűségük miatt is. S hogy mennyire fontos, ezt bizonyította a hozzászólások sora is. Példák, jók és rosz- szak egyaránt vannak, mindannyiunkhoz közeliek. S hogy ezekből a példákból csak az előbbiek maradjanak meg: ez a közös feladatunk. Figyeljünk fel a rosszra, találjuk meg az utat a megoldáshoz. S legyen ez a feladat mindenkori kötelességünk — ne csak a gyermekvédelmi hetek alatt. (k zs.) Budapest és Cegléd között a vasúti villamos felsővezetéket december 17-én, kedden 25 000 volt feszültség alá helyezték, s a vonatok egy része 1969. január 2-től villamos vontatású lesz. Ebből az alkalomból felkerestük Erdélyi János üllői állomásfőnököt és kértük, tájékoztasson bennünket. — A villanymozdonyok indulósebessége 25 kilométer, ezért ezekre a vonatokra valóban csak akkor szabad felszállni és leszállni, ha megálltak. Az utasok ugyanis megszokták, hogy a mozgó vonatokra — indulás után — is felszáll- nak még, avagy nem várják meg, amíg megáll — máris le- ugornak róla. A villanymozdonyok esetében ez még több balesetet okozna, esetleg halálost is. Szigorúan tilos az ellenkező oldalon le- vagy felszállni, ugyanis ezen az oldalon nincs sem kalauz, sem forgalmista, tehát nem láthatja, leszállt-e már mindenki. Előfordulhat, hogy elindítják a vonatot, amikor a túlsó oldalon még leszálló utasok vannak. Ez villanyvontatás mellett katasztrófához vezethet. Ezért figyelmeztetjük időben az utasokat — mondotta az állomásfőnök. Meg kell tehát változtatnunk azt a gyakorlatunkat, hogy utazáskor az utolsó percekben rohanunk az állomásra. Fokozottabb gondot kell fordítanunk arra is, hogy gyermekeink a lezárt sorompó alatt ne menjenek át, mivel ez most még életveszélyesebb lesz. Különösen Üllőn kell erre nagy gondot fordítani, hiszen a Monor felöl érkező vonatot, a pályatest kanyargása miatt, csupán pár száz méterről lehet meglátni. A villanyvonat fél perc alatt ér a kanyarból az átjáróig. A gőzmozdonynak három perc kellett erre az útszakaszra, s az emberek ezt szokták meg — sokszor átmentek még akkor is, amikor a vonat már feltűnt a kanyarban. Ezt tehát többet nem szabad megtennie senkinek! Az állomásfőnök még elmondotta, hogy felkereste az iskola igazgatóját is és kérte, hogy a gyerekeket erre külön oktassák ki. A napokban előfordult, hogy az egyik gyereket a VB-ÜLÉSEK Mendén ma délután egy órakor tartják a vb-ülést, ahol jelentést tesznek az intézmények IV. negyedévi gazdálkodásáról, valamint az 1968. évi fejlesztési munka értékeléséről, különös figyelemmel a társadalmi munka és saját anyag felhasználására. Értékelik még a felvásárlás helyzetét is. Tápiósápon a két órakor kezdődő vb-ülésen a községi tanács szakigazgatási szerve munkáját tárgyalják. Hungária — még egyszer Tegnapi számunkban téves telefonértesítés miatt, rosz- szul közöltük a Hungária- együttes gyömrői vendég- szereplésének időpontját. A műsor ma este hat órakor kezdődik, s jegyek 20 forintos árban kaphatók. MAI MŰSOR MOZIK Maglód: Árnyak a Notre Dame felett. Monor: Boldog Alexandre. Tápiósüly: Aranyfej. Űri: A nő hétszer. Vecsés: Nyári szerelem. villanyoszlopról zavarta le, mert fel akart mászni a vezetékhez. Az iskolás gyerekeket tehát szüleiknek is fel kell még világosítaniuk arról a veszélyről, ami leselkedik rájuk. — A tanácstagok beszámolóikban felvetették azt a problémát, hogy hajnalban az üllői helyi vonatokat nem fűtik. •— Ezzel kapcsolatban már intézkedtem. A forgalmista, ellenőrizve a fűtést, azonnal rendelkezett, fűtsék a hajnali vonatokat is — mondotta az állomásfőnök. A neves fővárosi népdalénekesek közreműködésével rendezett műsoros est kellemes, hangulatos két órát ígért a monoriaknak. S mint később a felcsattanó tapsokból is lemérhető volt — ezúttal is beváltotta a várakozást. Elsőként a József Attila gimnázium és a művelődési otthon népitánccsoportjának fellépését láthattuk. Az eleven, pergő ritmussal előadott bagi, tápéi táncok régi, már-már feledésbe merülő népszokásokat idéztek fel bennünk. Hű képet kaphattunk szorgalmukról, igényesen megformált, mindvégig eredetiségre törekvő, stílusgazdag játékukról. Nyíri Éva rádióénekes nem ismeretlen a monori közönség előtt sem, néhányszor már üdvözölhettük őt a művelődési otthon színpadán. Az est legnagyobb sikerét is ő aratta a Lottó-csárdás előadásával örömmel üdvözölt, kedves ismerőst láthattunk viszont Magócsi Lajos, népszerű népdalszerzőnk személyében. Derűsebb hangvételű szerzeményei is maradandó élményt nyújtottak számunkra. Bahóthy Lajos, szellemes konferanszával, csattanó humorral színezett parodizáló játékával, hatásosan töltötte ki az egymást követő műsor- számok szünetét. Joggal állíthatjuk, hogy ez a műsoros est méltó befejezése volt a művelődési otthon évi programjának. (baky) em. Magócsi Lajos és Petiik Sándor JULI NÉNI TÖRTÉNETE Tegnaptól feszültség alatt VIGYÁZZ! 23000 Gyorsan indul a villanymozdony — fokozódik a balesetveszély GYEREKEK Két szénszemű, didergő kis cigánylány áll az egészségház előtt. Zsebkendőjük nincs, mindkettőnek fénylik az orrocskája a hidegben, de állnak egyhelyben, rendületlenül. A kisebbik nagyokat pislog és látszik, hogy perceken belül sírva is fakad. A nagyobb — ötéves lehet — megszólít: Néni, tessék segíteni nekünk! — Mi baj van? — kérdezem, s hüppögve válaszol a kicsi: A doktor nénit keressük. Otthon azt mondták, hogy itt a „ligában" ügyeletes! A nagyobb oldalba böki: „Ne bőgj!” — mondja, s magyarázatul hozzáteszi: ,minden nap oltást kap, azér gyüt- tem el vele most is.” Szóval a kicsi injekciózásra jár. Nem tudja megmondani mi baja van, csak azt, hogy neki minden nap itt kell lenni. De most vasárnap van, s zárva az ajtó. Valóban zárva: nekem sem nyílik. „Menjetek haza, mert megfagytok itt, később majd visszajöttök, addigra biztosan itt lesz a doktor néni” — mondom, de a nagyobbik hetykén felvágja a fejét: „Nem gyüvök én! Eleget vártunk mán!” — és kézen fogja a kicsit, aki még mindig mázolja arcárt, a köny- nyeket. Vissza se néznek. Büszke kis emberek — őket ugyan ne várakoztassa senki! ★ A Ságvári utcán a jéghideg ellenére rengeteg a kerékpáros — és mind gyerek. A magyarázatot a kormányon lógó korcsolyák adják meg: persze, befagyott a Kistó, kezdődik a srácoknak a sportok sportja: a korizás. öten-hatan is mennek egyszerre, közöttük kesztyű, sapka nélkül egy öt-hatéves kölyök is. A férfikerékpár váza alatt hajt, a nyerget fel sem éri. Nézem — a korcsolya helyett nylonháló van a kormányra akasztva, benne zöld literes üveg. Szipog, kegyetlenül nyomja a pedált, hogy együtt maradjon a többiekkel, aztán hirtelen lefékez, a háló a küllők közé tekeredett, beakadt. Megáll, szemügyre veszi a dolgot, aztán az út közepén hatalmasat káromkodik: „mert ilyenkor küldik az embert borért!” Befejezésnek is megereszt egy kacskaringósat. ötéves huszárőrmester... ★ Piac van. Fenyőfák tömege itt is, ott is. Pulóverek ringa- nak a sátorrudakon, kendők „mezőgazdasági vásár” felirattal, és egyéb „szemgyönyörködtető” dolog. Fejkendős asszony áll még az egyik sátornál, ott ahol a libazöld mezőben bőgő szarvasokat árulják. Azokat a híres falvédőket ... Az asszony kezébe piros sapkás kislány kapaszkodik, kezében iskolatáska. Nézik a szarvasokat, az asszony ujja közé fogja az anyagot, innen is, onnan is szemügyre veszi: tartósnak látszik. A kicsihez fordul: „Megvegyük nagyanyádnak karácsonyra?” — Bánom is én! — mondja a gyerek — de azt megmondom, hogy a Jóska úgyis kihajítja a konyhából! Van kritikai érzéke, annyi szent. k. zs. Nem is tudom, miért indított a személyes élmény arra, hogy riportot készítsek. Talán „nagymama” (így hívja mindenki őt a környéken) fiatalos varázsa, vagy a székely Derzsi Juli megkapó története? A magyarázatot hiába keresném. Toliam alatt maguktól formálódnak a szavak, úgy, ahogy ő elmondta őket: ízes „e” betűkkel, kedves megszólításokkal, néha könnyek között, néha mosolyogva. Mit kell tudni az olvasónak ahhoz, hogy megérezze a mindennapi történetben rejlő emberi erőt? Székelyudvarhely—Kányád. 1882. Itt, és ekkor született Derzsi Julianna, s húsz évvel később, 1902-ben, tavasszal férjhez ment a falujába való fiúhoz. Szépen éltek, szűkösen ugyan — mint annyian. Négy év alatt négy gyerek jött egymás után, egy fiú és három lány. S az apa elhatározza: kivándorol Amerikába, dolgozik, pénzt küld, hogy jobb legyen a megélhetés, s ha eljön az ideje, illően adhassák férjhez a lányokat is. Az elhatározást tett követi, s Derzsi Juli magára marad a négy kisgyerekkel — IS hosszú évig. Szánt, vet, a kaszát is a kezébe fogja, mert a messzi Amerikából nem hoz pénzt a postás a kis székely faluba — pedig élni kell. S Derzsi Juli már tudja, hogy a férjét nem látja egyhamar. Sok a teher, és gyenge az asszonyi váll: férjhez megy újra, s nyolc évig valamivel könnyebb lesz a sors. S akkor özvegyen marad, újra, egyedül. Amerikából üzenet jön, aztán megérkezik a férj is, megtörtén, betegen. „Gyere vissza hozzám, segíts nekem ... Meghalni jöttem haza”. De Derzsi Juli hajthatatlan. Keményre edzették őt az évek, a férfisírás nem lágyítja meg. A gyerekei már nagyok. A lányok férjhez mennek sorra, s az egy szem fiú egy nap azzal állít haza: „Anyám, abbahagyom ezt a felső iskolát. Elmegyek a székely színészek közé”. Derzsi Juli boldog. A fiáról annyit írnak az újságok, jó színész, tehetséges, szép jövő áll előtte. De jön a hír, ha még életben akarja látni, siessen a fiához. Jobban sietni nem is lehetne —, de csak kesztyűbe burkolt kézzel érintheti meg ... Három nap alatt vitte el a tífusz az egyetlen fiút ★ „Kedves lányom, mit mondjak még?” — homályos már az emlék, de újra és újra sírásba fullad a szó, aztán lassabban gördülnek a könnyek. „1960-ban kerültem Monorra. A középső lányom itt él, nagyon szeretett ő engem mindig. Kérte, hogy jöjjek hozzá. Mit is csinálhattam volna otthon egyes-egyedül. De olyan szép leveleket kapok én mindig otthonról, hogy megríkat- nak: „... erdei szellőktől küldöm a levelem” — így Kezdik. Szeretnek engem. Igaz, nyolcvanhét éves vagyok, de a nyáron azért hazamentem. Ha láttad volna, kislányom, hogy fogadtak! Az utca két oldalán véges-végig álltak az emberek és egyre csak kérdezgették: Juli néni, hát hazajött? A házam két napig éjjel is, nappal is tele volt vendégekkel. Nem tudtam, de nem is akartam én pihenni akkor ... Elmennék még a nyáron is, de megöregedtem, meg nem is vagyok jól. Egyszer megkérdezte tőlem az orvos: fáj-e a szíve? Hál’ istennek, azt se tudom, hol fekszik! — mondtam, és így igaz. Hetvenéves koromban megoperáltak, szépen sikerült a műtét. De most már ... Lacika az ükunokám azt mondta: „ne halj meg, dédi, félek nélküled ...” Büszke ragyogás ül a szemére: „huszonhat unokám, egy ükunokám van”! ★ Derzsi Juli, László Bálintné egy szoba-konyhás lakásban él harmadmagával: a lányával, s a vejével. A lánya Pestre jár dolgozni, alig keres többet ezer forintnál. A veje fé! kezét vonat vágta le, egész teste béna, tehetetlen, László néni gondozza, eteti, fürdeti Alig mozdulhat el mellőle. A lánya fáradtan jön haza este, türelmetlen ... S nagymama csitít, elsimítja a veszekedéseket, türelemmel, csak néha sír. Már nyolcvanhét éves. Rendben tartja a lakást, bevásárol, s négyéves koráig nevelte, egyedül, Lacit, az ükunokáját —, de ez már külön történet lenne. Bírja. Élni kell. Egyetlen öröme, ha levelet kap, ha levelet írhat. Csak drága a posta, s ő semmi, de semmi pénzt nem kap. „A föld a tsz-ben van, Kányádon. Ügy jöttem el, hogy mindenről lemondtam. Csak kevés öregségi nyugdíjat szeretnék, amennyi egy ilyen öregasz- szonynak kell”. Nem tudom, van-e erre paragrafus. Hiszem, hogy igen. Ha van ember, aki legalább ennyit megérdemel: az László néni, a „nagymama”. (k. zs.) i