Pest Megyei Hírlap, 1968. december (12. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-13 / 292. szám

ns T HEGYEI %MMan 1968. DECEMBER 13., PÉNTEK WASHINGTON Ethel Kennedy tizenegyedik gyermekének születését várja Ethel Kennedyt, a meggyil­kolt Robert Kennedy szenátor özvegyét, aki 11. gyermeke születését várja, szerda este beszállították a kórházba. . TAtl-ZAN A tudósok megállapították, hogy Tarzan nevének helyes kiejtése: Tar-zan, két külön szótagban, a hangsúly az első szótagon. így ejtette ki a ne­vet Edgar Rice Burroughs, a világhírű Tarzan figura meg­teremtője. A helyes kiejtést úgy sikerült megállapítani, hogy megtaláltak egy régi fo­nográfhengert, amelyen meg­maradt Edgar Rice Burroughs hangja. PRaea Megkezdődött a CSKP KB plénuma Az ülés elnöksége balról jobbra: Svoboda köztársasági elnök, D. Strougal, A. Dubcek, O. Cernik és G. Husak. Csütörtök délelőtt megkez­dődött a CSKP Központi Bi­zottságának ülése a prágai vár spanyoltermében. A' tanácskozás napirendjén az állam megerősítésének és a csehszlovák föderáció kor­mányszervei intézményes el- ] Ülést tartott a Mimitertmács (Folytatás az 1. oldalról.) rendelkezéseket majd egyéb ügyeket tárgyalt. ★ A jelenlegi jogszabályok szerint korlátozás nélkül fo­lyósítható az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíj abban az esetben, ha a nyugdíjas mun­kaviszonyban áll, munkabére azonban a havi 500 forintot nem haladja meg. Ennél ma­gasabb munkabér esetén az öregségi nyugdíj folyósítása szünetel, a rokkantsági nyug­díjnak pedig a fele, vagy egy- harmada jár, attól függően, hogy a rokkantsági nyugdíjat üzemi balesetből származó megrokkanás alapján állapí­tották meg, vagy sem. Kere­ső foglalkozás esetén mind az öregségi, mind a rokkantsági nyugdíj folyósítása szünetel. Az elmúlt évek tapasztala­tai azt mutatták, hogy a ke­reseti határ havi 500 forint­ban történt megállapítása nem szolgálja megfelelően sem a népgazdaság,- sem a nyugdíja­sok érdekeit. Ez a keret ugyanis csak részfoglalkozta­tást tesz lehetővé, a vállala­toknak viszont — különösen az idényjellegűeknek — tel­jes hónapfa, vagy még hosz- szabb időre van szükségük a munkaerőre. Még nagyobb problémát jelent ez a megkö­töttség ott, ahol minősített munkakörben kívánják foglal­koztatni a nyugdíjasokat. T ermeiőszö vetkezetek! A mezőgazdasági munkák téli szünetelésének idejére TSZ-TAGOKAT ALKALMAZUNK kubikos- és segédmunkára, valamint kőműveseket, ácsokat és vasbeton- szerelőket. Az alkalmazáshoz a tsz vezetőségétől ideiglenes munkavállalási engedély, továbbá Ml-lap szükséges. Szállásról gondoskodunk. MUNKAVÁLLALÓINK INGYENES, CSOPORTOS, NAPI HAZASZÁUITASAT MEGSZERVEZZÜK JELENTKEZÉS SZEMÉ1YESEN A 43. sz. Állami Építőipari Válhhtnúl Budapest XI., Dombóvári út 19. (A 4-es, 41-es, 43-as, 47-es villamossal) Ezért a Minisztertanács új rendelete módosította az öreg­ségi és rokkantsági nyugdí­jak, s ezenkívül a mezőgazda- sági termelőszövetkezeti tago­kat megillető öregségi és mun­kaképtelenségi járadékok fo­lyósítását korlátozó szabályo­kat Az új rendelkezések az öregségi és rokkantsági nyug­díjasokra és a mezőgazdasági termelőszövetkezeti járadéko­sokra akkor vonatkoznak, ha munkaviszonyban (megbízásos viszonyban) állanak vagy ke­reső foglalkozást folytatnak. A jogszabályok kiterjednek az összes öregségi és rokkantsági nyugdíjasokra, függetlenül at­tól, hogy nyugdíjukat milyen rendelkezés alapján állapítot­ták meg. Nem érintik a rendelkezé­sek azokat az öregségi és rok­kantsági 'nyugdíjasokat, jára­dékosokat, akik a mezőgazda- sági termelőszövetkezetben tagként dolgoznak. A jogszabályok a nyugdíjak folyósítási rendszerét lénye­gében fenntartják, de a nyug­díjasok racionálisabb foglal­koztatása érdekében havi 500 forint helyett évi 6000 forin­tos kereseti lehetőséget bizto­sítanak a nyugdíj folyósításá­nak korlátozása nélkül. A mezőgazdasági termelő­szövetkezeti öregségi és mun­kaképtelenségi járadékosoknál ez a keret az eddigi havi 260 helyett évi 3120 forint. Az öregségi nyugdíj folyósí­tása arra a naptári hónapra szünetel, amelyben a nyugdí­jasok keresete a naptári éven belül az évi 6000 forintos ke­retet túllépte. A naptári év hátralevő részében az öregségi nyugdíj folyósítása minden olyan hónapban szünetel, amelyben a nyugdíjasnak bár­milyen összegű keresefg van. A rokkantsági nyugdíjnak az egyharmada, illetőleg a baleseti rokkantsági nyugdíj­nak a fele folyósítható arra a naptári hónapra, amelyben a nyugdíjas keresete a naptári éven belül a 6000 forintos ke­retet túllépte. Ugyanígy kell korlátozni a rokkantsági nyug­díj folyósítását mindazokban a hónapokban, amelyekben a nyugdíjasnak bármilyen ösz- szegű keresete van. Keresőfoglalkozás esetén mind az öregségi, mind a rok­kantsági nyugdíj folyósítása szünetel. Az évi 6000 forintos keretet minden olyan hónapra havi 500 forinttal kell csökkenteni, amelyben a nyugdíjasnak ke­resőfoglalkozása van, vagy amely hónapokban a nyugdíj folyósítása egyéb okok miatt szünetel. Az év közben nyug­díjazottaknál a 6000 forintos keret annyiszor 500 forinttal csökken, ahány hónap a nyug­díj megállapításáig eltelt. Általában ezeket a szabá­lyokat — az évi 3120 forintos keretben — megfelelően al­kalmazni kell a mezőgazdasá­gi termelőszövetkezeti öregsé­gi és munkaképtelenségi jára­dékosokra is. öregségi vagy rokkantsági nyugdíjast, mezőgazdasági ter­melőszövetkezeti öregségi vagy munkaképtelenségi járadé­kost, illetőleg kivételes nyug­ellátásban részesülő személyt csak „nyugdíjas nyilvántartó­lap” egyidejű kiállítása és ve­zetése mellett lehet foglalkoz­tatni. A naptári év folyamán a foglalkoztatott nyugdíjasnak csak egy nyilvántartólapja le­het. Ha két vagy több nyilván­tartólap került kiállításra, a nyugdíj folyósítását mindad­dig szüneteltetni kell, amíg a nyugdíjas nem igazolja, hogy a nyugdíj folyósítását kizáró ok nem áll fenn. A kormány- rendelettel egy időben megje­lenő SZOT-szabályzat tartal­mazza a „nyugdíjas-nyilván­tartólap” kiállítására, vezeté­sére és a bejelentési kötele­zettségre vonatkozó tenniva­lókat, s meghatározza a kereső foglalkozások körét is. Az új rendelkezések 1969. január 1-én lépnek életbe, ez­zel egyidejűleg az öregségi és rokkantsági nyugdíjak, továb­bá a mezőgazdasági termelő­szövetkezeti öregségi és mun­kaképtelenségi járadékok fo­lyósítására vonatkozó korábbi jogszabályok hatályukat vesz­tik. rendezésének feladatai, vala­mint a jelenlegi gazdaságpoli­tika fő problémái és feladatai szerepelnek. A plénum tanácskozását Lu- bomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja nyitotta meg és vezeti. A különböző bizottságok megválasztása utón Oldrich Cernik, a CSKP KB elnöksé­gének tagja, miniszterelnök, tartott beszámolót a napiren­den levő kérdésekről. JANUÁR 21-RE tűzték ki Clay L. Shaw perének tárgya­lását, akit Garrison New Or- leans-i ügyész azzal vádol, hogy része volt Kennedy el­nök meggyilkolásában. ÁTADTA megbízólevelét ha­zánk új berlini nagykövete, dr. Nagy Lajos. Vita Verlaine egy heves vita köz­ben hülyének titulálta a ki­adóját. A kiadó ezt kikérte magá­nak: — Nem tűröm el öntől, hogy ilyesmit vágjon a lejemhez! Maga részeges! Mire a .költő;,. — Inkább vagyok részeges, mint hülye! Az ittasság más­napra elmúlik.., Mezőgazdasági szakember-találkozó (Folytatás az 1. oldalról.) termelés bruttó értéke valami­vel meghaladja a múlt eszten­dei aránylag magas szintet. Részletesen beszámolt a mi­niszterhelyettes a kiegészítő tevékenység, az állattartás, de főképpen g szarvasmarha-te­nyésztés helyzetéről, az ezzel kapcsolatos intézkedésekről és a közeljövőben megjelenő ren­delkezésekről. Végezetül elis­meréssel nyilatkozott a Pest megyében dolgozó agrár szak­emberek munkájáról. Az Agrártudományi Egyesü­let megyei vezetőségének be­számolóját — az elmúlt négy esztendő tevékenységéről — Pancsovai Nándor agrármér­nök, az egyesület megyei tit­kára tartotta. Hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági szakem­berek az elmúlt időszak­ban is sokat tettek az új agrotechnikai eljárások bevezetése és alkalmazása érdekében. A hat különböző szakosztály és a két helyi csoport közel hatszáz agrár szakembert fog­lalkoztatott. Jelenleg három gazdászklub működik a me­gyében, az Agrártudományi Egyetemen ifjúsági helyi cso­port alakult. 1964 óta több mint kétszázhúsz ankétot, ta­pasztalatcserét, vitaestet ren­deztek az egyesület keretében, a mezőgazdaság továbbfejlesz­tésének kérdéseiről. A vitában felszólalt György Károly, a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület főtitkára, s elismerését fejezte ki a tagok­nak a Pest megyében végzett sokrétű és színes egyesületi te­vékenységükért. Hasznos taná­csokat adott a megválasztásra kerülő új vezetőségnek, a munkaprogram összeállításá­hoz. Ezután került sor a 19 tagú vezetőség újjáválasztásáya. A szervezet megyei elnökéül dr. Pénzes Jánost, a megyei tanács elnökhelyettesét válasz­tották. Alelnökök: dr. Baskay Tóth Bertalan, Kiss Lajos és Kusza Béla. Titkár: Pancsovai Nándor. A közgyűlés az orszá­gos választmányi ülésre tíz megyei küldöttet is megvá lasztott. Végezetül a kitünte­tések és a jutalmak átadására került sor, majd a tanácskozás részvevői a Semmelweis-te- remben megtekintették az Or­szágos Filharmónia Mezőgaz­dasági Műsorszolgálatának be­mutató előadását. MOSZKVA Véget ért a költségvetési vita A szövetségi és a nemzetisé­gi tanácsban a — Szovjet Leg­felsőbb Tanács kamaráiban — ma véget ért a Szovjetunió 1969. évi népgazdaságfejlesz­tési és költségvetési tervének vitája. A mai üléseken részt vett Andrej Kirilenko, Alek- szej Koszigin, Nyikolaj Pod- gornij és Mihail Szuszlov is. A delegátusok, egészében helyeselve a népgazdasági és költségvetési tervet, konkrét javaslatokat is tettek az ipar és a mezőgazdaság különböző ágazatainak gyorsabb fejlesz­tése érdekében. Számos bíráló megjegyzés is elhangzott a különféle minisztériumok és főigazgatóságok címére. December 13-án, pénteken a Szovjet Legfelsőbb Tanács ülésszaka folytatja munkáját. ENSZ Legyen az orosz munkanyelv Az ENSZ-közgyűlés 'S. szá­mú bizottsága a szovjet kül­döttség által előterjesztett kérdést vitatja meg az orosz nyelvnek az ENSZ fő szervei által Használt munkanyelvek közé történő felvételéről. Ma­lik szovjet delegátus utalt az orosz nyelv iránt világszerte megnövekedett érdeklődésre és arra a tényre, hogy az oroszt diplomáciai nyelvként használják számos ENSZ-tag- országban, amelyek lakosai­nak száma mintegy 300 millió. DÉLKELET-SPANYOLOR- SZÁG hegyeiben amerikai—• spanyol közös hadgyakorlat kezdődött. A CSEHSZLOVÁK NEM­ZETGYŰLÉS megkezdte a jö­vő évi állami költségvetési tervezet vitáját. Tüntetés Becsben és Okinawán Bécsi diákok tüntetése. Az osztrák főváros egyetemi hall­gatóinak egy csoportja tüntető menetben vonult a város­háza elé. Koporsót vittek magukkal, ezzel jelképezték, hogy ha a kormány továbbra is olyan kevés anyagi támo­gatást nyújt az egyetemeknek, akkor ez a felsőoktatás halálát okozza. Okinawa szigetén nemrég lezuhant egy B 52-es amerikai bombázó. Ennek nyomán Okinawa asszonyai tüntettek az amerikai légi támaszpont jelenléte ellen. Világkaleidoszkóp Nem szemfényvesztés.., Brazíliában minden szak­mának megvan a maga drága­köve. A gyógyszerészek topázt viselnek, az orvosok smarag­dot, az ügyvédek rubint, a ta­nárok pedig türkizköves gyű­rűt. ★ Valamikor Japánban a vas­tag szemöldököt a női szépség alapvető elemei egyikének tartották. A féltékeny férjek gyakran arra kényszerítették feleségüket, hogy távolítsák el szemöldöküket. A világ legmagasabb opera­énekese a 2,15 méter magas finn Marti Talvel, a milánói Scala opera basszistája. ★ A papirruha után itt a pa­pírkesztyű is. Igaz, ez nem divatcikk. A papírkesztyűket az Egyesült Államokban állít­ják elő és árusítják, 24 dara­bot egy dobozban, azok szá­mára, akik piszkos munkahe­lyen dolgoznak. Használat után — eldobandók. ★ Frankfurtban bezárt Nyu- gat-Németország egyetlen bol­hacirkusza. Az igazgató a kö­vetkezőképpen indokolta ezt: a civilizáció elterjedésével egyre nehezebb bolhához jut­ni, s így a „színtársulat” nem jut utánpótláshoz. ★ Az egyik olasz tengerparti üdülőhely főterén felborult egy sört szállító teherautó. Több ezer üveg összetört és a tűzoltóság csak három órai megfeszítet munkával tudta eltávolítani a váratlan forgal­mi akadályt. ★ Pármában nemrég újszerű pályázatot írtak ki: ki a gaz­dája Olaszország leghosszabb orrának? A polgárok jámbo­ran álltak a zsűri elé és végül Livino Tencatti nyerte el Olaszország főorrmányosa cí­mét és az oklevelet, amelyben igazolják, hogy „magasztos orrának hossza tövétől he­gyéig 7,5 centiméter és az ar­cából 5 centiméternyi magas­ságban ugrik elő”. ★ A legjelesebb ausztráliai pszichiáterek minden évben részt vesznek az egyik legere­detibb ebéden, ahol sült hül­lőket esznek. Ez egy hagyo­mányos rendezvény az észak­ausztráliai Groote Eylandt- szigeten. A menü roston sült pithonból, iugana és teknős­sültből, valamint tengeri sün- disznósültből áll. A gurman- dok számára édes burgonyá­val, tavirózsa-hagymával és lépes mézzel egészítik ki a me­nüt. ★ A francia fővárosban kong­resszusra ültek össze a világ leghíresebb faklrjai jövendő­mondói, hipnotizőrjei és bű­vészei. A mintegy ötszáz rész­vevő „zárt ajtók mögött” vi­tatta meg a szemfényvesztés legújabb technikai vívmá­nyait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom