Pest Megyei Hírlap, 1968. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

1968. NOVEMBER 24., VASÁRNAP KST »I EC VEI v/df/rlorp Művelődés — szórakozás Jelbeszéd - Beatkrimi Klubkönyvtár Néhány mozaik a megye kulturális életéből: Szentend­rén a képzőművészetek iránt érdeklődő közönségnek tartott dr. Végvári Lajos művészet- történész érdekes előadást: Jel, jelképes beszéd címmel. Nem feledkeztek meg Szent­endrén az irodalombarátokról sem; Váczi Mihály költő az Üj írás-est keretében ismer­kedett olvasóival, a szent­endreiek pedig a költészet tit­kaival. Nagy sikere van Gödöllőn a kétrészes beatkrimiműsor- nak. Ez nem csoda, hiszen a Juventus együttes kíséretében neves táncdalénekesek tarkít­ják a műsort. A könnyűzene vonzása a megye másik szélén is érezteti hatását: Nagykőrö­sön 25-én lép fel a népszerű Metró együttes. A gödöllői kastélyban 26-án Nagy Ma­rianna előadóművész önálló előadás keretében vers-: és prózai irodalmi műsort ad. Zebegény gazdagodik: 24-én avatják fel az új klubkönyvtá­rat. Az öregekről sem feledkez­nek meg a megyében: 25-én Űri községben látja vendégül a falu öregeit a szakmaközi bi­zottság. A találkozó életkor­egyensúlyát a részt vevő úttö­rők biztosítják. Vecsésen 27-én műsoros esttel és közös vacso­rával rendezik meg az öregek és veteránok napját. Beszéd- és magyarázókész­ségünk fejlesztésére ma szó­nokképző előadás lesz Szent­endrén. Emléktábla Vácott, a Burgundia utca 14. számú házban alakult meg öt­ven évvel ezelőtt a Kommu­nisták Magyarországi Pártjá­nak városi szervezete. Az év­forduló alkalmából szombaton leplezték le a ház falán elhe­lyezett emléktáblát. Heti kommentár Táguló látóhatár Az esemény csak kiindulópont. A héten az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda hírt adott arról, hogy tovább bővíti tevékenységét, az Ifjúság Szállóval közösen — töb­bek között — megszervezi a parasztfiatalok téli üdülését a fővárosban; vasárnapi kirándulásokat szerveznek a fővá­ros körzetében — mintegy nyolcvan kilométeres sugarú körben — élő fiatalok, elsősorban a középiskolások szá­mára, ugyancsak a főváros nevezetességeinek megtekinté­sére. Ennyi maga a tény, a hozzá fűződő gondolatok annál bőségesebbek. A világ meghódítása nem más, mint a világ megisme­rése — tartja a szólás, s sok ebben az igazság olyan érte­lemben is, hogy a sokat látott ember többet tud, ismer, mint az, aki alig mozdul ki megszokott, mindennapi kör­nyezetéből. Divat lett az utazás, kedvben nincs hiány, pénz is akad, az adminisztráció nagy részét magukra vál­lalják az utazási irodák, évről évre emelkedik is azok szá­ma, akik távoli tájakat kalandoznak he. Mégis, van némi mellékíze a világjárásnak. Nevezetesen, hogy az útra kere­kedő fiatalok és kevésbé fiatalok közül igen sokan már jártak külföldön, de: nem jártak hazánk ezerféle szép tá­ján, sőt a fővárosban sem! Furcsa, hogy fiatal emberek előbb lépték át az országhatárt, mintsem megismerkedtek személyesen is a Nemzeti Múzeum lépcsőivel; járták már más országok fővárosainak utcáit, de még soha nem te­kintettek le a budai Várból; fürödtek tengerben, de a Balatonban még nem mártóztak meg egyszer sem... Kevés a tervszerűség, a valódi, tartalmas fölfedezés ma még az utazásokban, inkább a véletlen dönt, s inkább az dominál, hogy a „külföldön jártam” varázsosabban cseng. Az utazási iroda terve tehát, hogy a fővárost mu­tatja meg — a szó szoros értelmében — azoknak, akik ha jártak is már itt, aligha ismerik alaposan. Jó terv. Jó, mert olyasmire hívja föl a figyelmet, ami természetes s ami éppen ezért sűrűn figyelmen kívül marad. Mert igaz, sokan vannak Pest megyében is olyan fiatalok, akik sok­szor jártak már a fővárosban, de igen kevesen közülük azok, akik valóban megismerték a város értékeit, szépsé­geit, mindazt, anfiért — a külföldiek — a világ legszebb fővárosai közé sorolják. Többféle mozgalom is szerveződött azért — ismerd meg hazádat, ország-világjárók baráti köre stb. —, hogy az utazók ne csak nézzenek, hanem lássanak is, s hogy utazásuknak ne maga az utazás, hanem a megismerés le­gyen az értelme. Ezek a mozgalmak — s most tekintsünk el az okok kutatásától — nem tudtak, tudnak lényeges eredményeket elérni, s éppen ezért játszanak fokozott sze­repet az utazási irodák „üzleti” vállalkozásai. (Mert nem olyan nagy üzletek ezek.) Talán igy majd jobban megy, talán majd sikerül népszerűséget csiholni a budapesti üdü­lésnek is, nemcsak a külföldinek. A táguló látóhatár korunk emberének egyik sajátos jellemzője. Jó ez, helyesen van így. Mégis, a táguló látó­tóhatár nincs ellentétben azzal, hogy — a lábunk elé is nézzünk. Krónikás Kitüntetés a dobozban KICSI A FALU Dalosok, színjátszók vendégjáráson - Tájszínházak a városban Kórusok versenye A ceglédi járás kulturális életéről, a tájegység művelő­dési központjának kialakítá­sáról beszélgettünk Detrei Sándor ,vb-elnökhelyettessel, aki elmondta: — Dél-Pest megye három közigazgatási egysége, Cegléd, Nagykőrös városok és a ceglé­di járás, minden vonatkozás­ban hasonló egymáshoz. Legfőbb jellemzőjük a me­zőgazdasági jelleg és a ta­nyai települések szétszórt­sága. Ez az a közös alap, amelyre építjük az őszi—téli hónapok kulturális életét. A két városi művelődési házhoz, mint köz­ponthoz kapcsolódnának a községek, szakreferensek se­gítségével, akik hetenként egyszer kijárnának a közsé­gekbe, a tsz-ekbe és segítenék, tanácsokkal látnák el az ottani kultúrcsoportokat, szakkörö­ket. — Sajnos, a járásnak csak egy művelődési autója van, amely huszonkét helyen köl­csönöz könyveket és havonta egyszer jut el mindenhova: vi­szi a filmet, az előadót a ta­nyaközpontokba, a külterületi iskolákba. Ahol nagy az ér­deklődés, oda igyekszünk ha­vonta kétszer is elmenni. A filmvetítést mindig is­meretterjesztő előadással kötjük össze, hiszen négy-öt kilométeres, tá­volságról egyórás program miatt nemigen mozdulnak ki az emberek. Nagy segítség vol­na, ha egy mikrobuszt vásá­rolhatnánk; az érdekeltek ösz- szeadnák az árát. — Sok a tennivalónk az is­meretterjesztő előadások meg­szervezésében is, hiszen ne­héz olyan témát és színvona­lat találni, amely mindenkit kielégítene. Ezért úgy gondol­tuk, hogy az értelmiségieknek a két városban magasszintű előadássorozatot Hirdetünk meg. — Jól dolgoznak területün­kön a városi, községi kultúr­együttesek. Kedvüket szegi azonban, hogy nincs elég sze­replési lehetőségük. Hónapokig tart egy-egy tánc vagy színda­rab betanulása és legfeljebb két előadást tarthatnak. Ezen úgy változtatunk, hogy megszervezzük az együtte­sek cseréjét, s a fellépése­ket összekötjük a helyi nevezetességek megismer­tetésével. Országos jelenség, hogy az énekkari kultúra halódik, já­rásunkban mindössze Cegléd- bercelen működik egy munkás dalkör. Pedig jóhírű zeneisko­láinkban sokan tanulnak. Hogy jobban ösztönözzük őket, megrendezzük az énekka­rok és a kamarakórusok verse­nyét. Tervezzük az irodalmi színpadok területi találkozóját is. — Nagyon sok képzőmű­vész, főleg festő él a környé­künkön. Művész klubot léte­sítünk, ahol összejöhetnek, vi­tatkozhatnak, műveiket pedig vándorkiállításon ismeri majd meg a közönség. A községek­ben különböző szakkörök dol­goznak, ezért megalakítjuk a szakkör­vezetők munkaközösségét, ahol vitaesteket, tapasztalat- cseréket tarthatnak s így al­kalmuk lesz az ismerkedésre, a kölcsönös látogatásra. — Gondot okozott, hogy a kis falvak • művelődési házai nem tudnak tájoló színháza­kat fogadni, színpadaik nem megfelelőek. Ezen úgy segí­tünk, hogy Nagykőrösre és Ceglédre hívjuk a színháza­kat és a közönséget. E városok művelődési házai tehát szerző­dést kötnek a vidék üzemei­vel, tsz-eivel egy-egy előadás­ra, s azokkal érkeznek a né­zők. — Mindezek tervek, elkép­zelések, egyiken-másikon a gyakorlat módosít majd. A nemrég megalakult Dél-Pest megyei művelődési tanács azonban keresi-kutatja a nép­művelés új útjait és igyekszik tartalommal megtölteni a hosszú téli estéket. (s.) Jó húsz percig kanyargónk a gépkocsival Tatárszent- györgytől, amíg rábukkanunk Suhajda István otthonára Szeleczki 7. sz.: így hívják a tanyát, ami áll pedig két, fe­hérre meszelt házacskából, az udvarból és a birtokból. A birtok hat és fél hold, benne egy kis szőlő — hal­vány piros murcija ugyancsak itatja magát —, egy kis szán­tó, tanyaudvar, kert. Második feleségével „móringolta” Su­hajda bácsi; mintha a sors tartozott volna neki ezzel a darabka nyugalommal, a bé­kességnek ezzel a kis szigeté­vel, kárpótlásul hányatott fia­talságáért — Egy évvel vagyok idő­sebb a huszadik századnál — feleli, amint életkora felől faggatom á jó meleg nyári­konyhában. A füstölőt reno­válta éppen, amikor megza­vartuk. ­Nagy család volt a miénk: kilenc gyerek, föld meg egy köblös sem. Apám cselédeskedett a Beretvás bér- lő-uraságnál, anyám meg mo- sott-vasalt. Ott laktunk, a cse­lédházban. Két család egy szo­ba-konyhában: mi tizen­egyen, meg a tizenhat gyere­kes Bagyinszkiék. Egy sublód, egy ágy a szülőknek, emeletes deszkapriccs a gyerekeknek, meg a búboskemence: ez volt a vagyonunk. Mesél a tenyérnyi ablakos, füstszagú pitvarról, ahol es­ténként huszonhét embernek rotyogott a vacsora a szabad- kéményes tűzhelyen. Uramis­ten, az a sok éhes száj! Krumpliból egy kemencével, fánkból egy fateknővel _ sü­tött egyszerre az édesanyja — Egy osztályt jártam, azt is úgy, hogy a tanító úr jött át hozzánk Alsópeszérről, he­tente egyszer. Nyomtatott kár­tyákról mutogatta a betűket, számokat, annyit is ért az! Katonáéknél tanultam ki a .hat osztályt, itthon tettem le később a vizsgákat. Felesége tmurcit tölt a poha­rakba.- Suhajda bácsiras-koccin- tunk. Szomorkás mosollyal kö­szöni,. fogyasszuk egészséggel, neki nem szabad: Szívtágúlás, érelmeszesedés tiltja. — Öregek a csikók, a motor is beteg — mutat lábára, szí­vére. — Ülve még csak elbab- rálgatok, de hát miféle munka ez annak, aki nyolcéves korá­tól dologhoz szokott?! — kérdi keserűen. — Tizenkettőt is alig töltöttem, már kis béres voltam, később kocsis, a tizen- négyes háborútól meg félkom- menciós, apám helyett, mert elsők között vitték el a frontra. — Három év múlva maga is követte. Hírhedt helyre került: Doberdo mellé. — Ott lettem istentelen — idézi a fél évszázados múl­tat. — Vasárnaponként lom­bos gallyakból épült tábori ol­tárnál celebrálta a misét a tisz­telendő úr. Minket egyszerűen odahajtottak. Egyszer, amikor éppen arról prédikált, hogy tartsatok ki, drága fiaim, utol­só csépp vérig védjétek a ha­zát, odacsapott egy olasz grá­nát. összekapta magán a szok­nyát, s úgy elillant, azóta sem láttuk. Na, nekem ezután be­szélhettek! En tartsak ki utolsó csepp véremig, tizennyolc éve­sen, a tisztelendő úr meg vén­séges vén létére menti az irhá­ját?! Már nyárra Ötven lánynak, asszonynak bizto­sítottak kenyér- kereseti lehetősé­get, az ócsai ktsz- nél. Augusztus vé­gén kezdtek az új varrodában. Egy sor csökkent mun­kaképességű is kapott elfoglal.­ságot itt. A gépek mellett a varro­dában huszonha- tan ülnek, míg a többiek bedolgo­zók, otthon készí­tik a jövő évi strandcikkeket. Trientnél fogságba esett, két hét múlva megszökött. Aznap este zörgetett a cselédház ajta­ján, amelynek éjszakáján apja is megtért a frontról. Négy év után. Itthon forrongó világ fogadta. 1918 novemberét írták. Az ősziró­zsái már elhervadtak, de fnin- denki arról beszélt: most jön csak a java! A király után az urakat is ... ínséges hónapok voltak Ke­nyér, só, zsírzó, cukor — se­hol. Jött a tél, se meleg ruha, se bakancs. — Nem fogott a hely oda­haza. Huszonöt gyerekszáj követelte a rozskenyeret, a héjában sült krumplit. Egy napon befogtam a szekeret, s elindultam Pestre. Sóval, cu­korral, bakanccsal megrakod­va jöttem haza, s szétosztot­tam a cselédek között. Voltak persze, akik rossz szemmel nézték. Híre járt, hogy az urak mozgolódnak, szervez­kednek a prolidiki ellen. A szegények válaszul vörösőrsé­get szerveztek. Én is belép­tem. Előbb Tatárszentgyör- gyön, aztán Ócsán szolgáltam. Egy napon azt mondták, már kívülről is támadnak ránk. Plakátokat láttam, rajtuk fel­hívást: Lépj be a Vörös Had­seregbe! Jelentkeztem. Mura­szombatra vittek, a szerbek ellen. Túlerőben voltak, ne­künk meg lőszerünk, élel­münk alig. Mégis, hetekig tartottuk magunkat. Aztán minden összekuszálódott. Özönlöttek a fehér szerbek, menekülnünk kellett. Székes- fehérvárig jutottunk, ott hal­lottuk, hogy errefelé már ro­mánok vannak, szedik össze a vörös katonákat. Elhatároz­tuk, hogy kiszökünk Szerbiá­ba. Ott is zavaros a helyzet — gondoltuk — nem fog ke­resni bennünket a kutya se. Este elindultunk, éjjel érkez­tünk Seregélyesre. Ott egy öregember csendőrkézre adott bennünket. Reggel hallgattak ki, csendőrök, román tisztek, s elsőnek engem kérdeztek: iMiér.t léttel ..vörös kutya? ' Ak­kor már KMP-tag ívoltam, de megmondom ahogy volt, igen keveset értettem én a politi­kához. Azt feleltem: azért, mert semmink sincs otthon, eljöttem hát, hogy egy éhes szájjal kevesebb legyen. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor azt mondták, hogy el­mehetek. Még papírt is adtak, ötvenhatban tüzelte el az első feleségem, a régi tagköny­veimmel együtt. Féltett sze­gény. A tűzhely felől ingerlő illa­tok szállnak: házikolbász ser- ceg egy nagy lábasban. Saját készítmény, jó borsos-fűsze­res, a gyerekek úgy szere­tik. Amikor elengedtek, egy tanyába kerültünk, öreg­ember adott ennünk, beszélget­tünk: kik vagyunk, v honnan jöttünk? Hallott már ilyet: a nagyapám édes testvér- öccse volt az öreg! Munkát szerzett nekünk egy urada­lomban. Jó esztendeig ott dolgoztam, szerettem is ott, de csak a kosztat, szállást, vi­selt ruhát kaptam; pedig pénzt akartam keresni, hogy családot alapíthassak. Pestre jöttem, kőművesek mellé, s megházasodtam. Harminchét­ben a munka nélkül marad­tam, pedig már három gye­rek volt Kosarakat hord­tam haza a nagycsarnokból, ha volt kinek. Végre szeren­csével, meg protekcióval be­jutottam a Telefongyárba. Priuszos létemre persze, csak kisegítőnek, majd segédmun­kásnak. Később raktáros, a felszabadulás után raktárfő­nök lettem. A gyermekeim itt-ott tanultak szakmát. Amíg minden kapcsolatom megsza­kadt a párttal, s a gyárban ;iz uradalomban bujkáltam, nem sikerült felújítanom, j Negyvenötben léptem be új­ból, az MKP-ba. Előbb a kerületnél, majd a Buda­pesti Pártbizottságnál lettem falujáró-felelős. ötvennégy­ben ezért kaptam meg a Mun­ka Érdemrend bronz foko­zatát. Dobozban tartja a kitünte­tést viselni nemigen szokta. Ünnepségekre nem hívják meg, lám, november 7-én is elfelejtkezett róla a tszcs alapszervezete, a tanyára meg minek hordja? Elsírja magát. Restellkedve küszködik a zo­kogással: — A szívtágulás miatt... nem voltam én pityergős az­előtt, soha. Csak hát fáj, hogy így megfeledkeztek rólam. Plutzer elvtárs — mutat kí­sérőmre, a járási pártbizott­ság osztályvezetőjére — ko­csit küldött értem a vezető­ségválasztó taggyűléskor. Ha tudná, milyen jólesett! Mesz- szi van a falu, a szemem is gyenge, nem látok már a sötétben elbotorkálni a tag­gyűlésre. Pedig hát, én is kö­zéjük tartozom... Mélyet szív a csípős ciga­rettából — ezt sem lenne szabad —, s nyugod.tabban folytatja: Ötvenhat tavaszán arra kért a párt: vállaljak funkciót Pest megyében. Ha már igy van, Tatárszentgyör- gyöt választom — gondoltam. Tsz-elnök lettem a szülőfa­lumban, ahol tizenkilenc óta csak húszévenként jártam. Jött az ellenforradalom. Itt a nemzeti bizottság, dirigált, én meg hazamentem Pestre, a la­kásomra. November hetedikén jöttem vissza, a bizottságot felosztani. Tanácselnök lettem, nem sokáig, csak két évre: az ötvennyolcas választáskor egy évem volt hátra a nyugdíjig, minek vállaltam volna? Gon­doltam, majd találnak nekem arra a kis időre valami elfog­laltságot. Nem találtak... Egy év múlva nyugdíjba men­tem. Közben meghalt a fele­ségem; a gyermekeim már mind családosak voltak, ma­gamra maradtam. így kerül­tünk össze a párommal — mutat a kolbász körül szorgos­kodó háziasszonyra. — Én a vagyonáért vettem el, ő meg a szépségemért jött hozzám — évödik. — Kettőnknek' aztán van vagy egy tucat unokápk, még szerencse, hogy sűrűn meglátogatnak. — Nyaranta egy egész csa­pat gyerek -nyüzsög nálunk — szól közbe Suhajda néni. — Nagy a határ, elférnek. — Nagy a határ, mégis mind köröttem lábatlankodik — dörmög közbe az öreg, cseppet sem bosszúsan. — Tudja, én olyan mókolos em­ber vagyok, mindig fabriká­lok valamit. De ha a gyere­kek itt vannak, hol a fogóm tűnik el, hol a kalapácsom: politechnikáznak... A bánat, keserűség tova- szállt, gondolatban újra a nyárban jár, amikor gyerek­zsivaj az ébresztője-altatója. Én azonban nehezebben fe­lejtek. Egyre azon jár az eszem: nincs abban az egész tszcs-ben egy autó, de leg­alább szekér, amelyen néha elvinnék maguk közé ezt az öregembert? • Nyíri Éva Felvételre keresünk elektromos és mechanikai műszerészeket, esztergályosokat, valamint betanított munkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: VECSÉSI VEGYES KTSZ Vecsés, Somogyi Béla út 2. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom